Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-23 / 39. szám

2. oldal 2001. SZEPTEMBER 23.

Evangélikus Élet

r

UJ NAP - ÚJ KEGYELEM

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (lPt 5,7)

mm

VASÁRNAP

Jézus Krisztus mondja: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. ” (Mt 28,20) Nagy tévedés lenne azt hinni, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amely- hogy Jézus mennybemenetelével és a Szentlélek földre küldésével befejeződött a iket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek-mf^-g^nnyei-munka - mintha Isten is ugyanúgy kikapcsolta volna a monitort, mint att, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! ” (Ef 2,4-5) áhogyan azt mi tesszük a számítógéppel egy-egy befejezett munka után. Ehelyett Római írók jegyezték fel Titus császárról, hogy amelyik napon jót ném tehetett, ar- /'Jézus azt ígérte nekürik: velünk lesz minden nap. Tudom, hogy ez nem mindenkire ezt mondta: „Diem perdidi”. Vagyis ezt a napot elvesztettem! Nem hiszem, hogy - nek vigasztaló, hiszen csak annyit látnak Jézusból, hogy sokat szenvedett és a köbárki is szeretne elveszíteni olyan üdvösséget, amelyért Jnég csak meg seri) |p vetőit is arra biztatta, hogy vegyék föl a keresztet. Nekem azonban nagyon tetszik

dolgoznia, hát még szenvednie, hanem kegyelemből, i ten - csupán szeretetből - adta ezt nekünk. Szereteted még Isten felé is!

ókba hullik az ölébe. Fs- szeretetettel illik vizedig

szonozm „Szívembe zártam beszédedet, h 119,11) Nincs az ember számára igazodni. Hiszen csak az ige tud megelégíteni, ne csak a fejünkben legyen az ige, hanem zett középkorban történt, hogy egy bibliaáriaft elfogtak, megverték

vétkezzem ellened. “ ((Zsolt b dolog, mint az Isten igjéjéhez s a boldogságban megtartani. De neve- a vá/

Rutheford megközelítése: „Aki mag dozza, rá fog jönni, hogy olyan teher < jónak a vitorlái.”

veszi azt az átkozott keresztet, és jól hor- Aeki, mint a madárnak a szárnya és a ha:artói is legyünk. A sötétnéjt i ék és Bibliáit

ros árkába dobták. Sok idő múlva újra ■ azonban most szeretettel fogadták. Kidé; kivette az árokból a Bibliákat és a húsd rült egy-egy lap. Az emberek olvasták^ fogadták szeretettel a bibliaárust.

Fjárt ez az ember és félt. A Város lakói ült, hogy a város hentese élelmességből ■ minden házba beke- ték és elfogadták a tanítását, Ezért

„ Minden test csak ß,% Is minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervfjp a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. ” (Ézs 40,6-8) Milyen jó lenne az örökké tartó nyár! - sóhajt fel az iskolás fiatal, akinek ismét elkezdődött tanulás munkájának időszaka. Milyen jó lenne az örökké tartó nyár! - sóhajtjpa középkort éppen elhagyó ember, szemben állva a tükörrel és szomorúan konfFatálva ősz hajszálait és ráncait. De jó lenne újra visszatérni a nyárba! - sóhalfa a haldokló, aki nem tudja, hogy a zordon tél után ugyan mi következhet rnégí De ki akadályoz meg abban, hogy tied legyen az örök nyár, az örök élet? Napóleon azt mondta: „Boldog, aki hisz! Hinni annyit jelent, mint Istent látni/Jstenre irányítani a szemünket. Csak az nem hisz, aki

KEDD ••Meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. ” (Lk 21,27) Sok hamis próféta volt már, akik azt jövendölték, hogy ekkor vagy akkor, itt és ott következik be Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele. Jézus azonban előre figyelmeztette mindazokat, akik Benne hisznek: Sem a napot, sem az órát nem tudjátok, hogy mindez mikor következik be. Sajnos, mindig voltak emberek, akik hittek ezeknek a tévtanítóknak és nem bírták kivárni, amíg hihetnének a saját szemüknek, mert Jézus megmondta: „Meglátják...”. Sajnos, igaz Shakespeare mondata: „Ha ördöggel eszel, ördöggé leszel”. Én Krisztussal akarok egy tálból enni és krisztusi szeretnék lenni.

„Dicsérjétek az Urat, mind ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!” (Zsolt 117,1) Nem azért hangzik felénk a biztatás Isten dicsőítésére, mintha állandóan olyan vidámak és jókedvűek lennénk. Mindegyikünknek van a világosszürke árnyalattól a sötétszürkéig - sőt a feketéig - mindenféle hangulatunk. Sokkal inkább abból a belső indulatból fakad az istendicséretünk, hogy Jézus parancsát követjük. Vagyis bizonyságot teszünk arról a legfőbb Lényről, aki nekünk ajándékozta mindenét: szeretetét, Fiát, és nekünk akatja adni az örök életet. Ezért dicsőítjük Őt!

SZOMBAT

i panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet. ” (Jel 2,4-5) Szerelmek, családi életek, szülő-gyermek kapcsolat attól válik kibírhatatlanná, hogy elmúlt, kihűlt az a szeretetláng, mely valamikor ott lobogott a szívünkben. Nem kell ahhoz sok, csupán annyi, mint a pohárba az a bizonyos csepp víz, melytől kicsordul a pohár, így viszonyulunk az Istenhez is. Nem sikerült valami, betegség lepett meg, feketébe kell öltöznöm édesanyám ravatalához. Máris elég volt az Istenből, mert „mit tett velem!?/ Biztos, hogy Isten változott meg? Nem véletlenül én? Svédország régi templomában van egy sírbolt, melyet egy öreg ember építtetett magának. A sírbolt egyik falán látható egy festmény, amely egy utolsó óráit élő asszonyt ábrázol. Az égből angyal száll le, megáll az ágy felett, a kezében aranykoronát tart. Aki a képet festette, biztosan arra a jól ismert igére gondolt, mely a keresztyén élet örök jelmondata: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” De előbb „térj meg”! Ámen.

Baloghné Szemerei Mária

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAP

n

Amim csak van..., Tetőled van...

lTim 6,6-11

9?

ISTENTISZTELETI REND_______________

Budapesten, 2001. szeptember 23.

..I.. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.)

Pé

ter Zoltán; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Péter Zoltán; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 10. • Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásme- gyer, III., Mező u. 12. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. D. Szebik Imre; Újpest, IV., LebstUck M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Zászkaliczky Péter;

VII. , Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza;

VIII. , Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de.

11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de.

9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Hafenscher Károly (ifj.); du. fél 7.; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XTV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XTV., Gyarmat u. 14. de. fél

10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály

XVI. , Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr,

XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc,

XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza.

A „Zorba, a görög” című filmben sok értékes gondolat került mozivászonra. Egy különösen is megragadott. Haldokló asszony fekszik az ágyon. Még nem halott, de máris megjelennek a falubeliek, és ami csak mozdítható, viszik. Szabályos verekedés alakul ki egy-egy tárgyért. Amikor pedig már nem marad más, viszik a haldokló feje alól a párnát is.

Nem tudok olyan emberről, aki ne hajtana a nyereségre. S most mintha az emberi kívánság egybeesne Isten igéjével, mely szintén nyereségről beszél. Mégis óriási különbség van az ember által áhított és az Isten által kínált nyereség között.

Teológus koromban a békéscsabai szeretetotthonban jártam - a szó szoros értelmében - szolgálni. Szőnyeget mosni, öreg nénit kimosni abból, ami nem alá való, másoknak a körmeit levágni stb. Ma már tudom, hogy sok mindent rosszul csináltam. De akkor elvakított az a boldogság, amelyet az idős testvérek arcán, szemében láttam, hogy „velük” egy fiatal foglalkozik. Milyen kevés elegendő a megelégedettséghez!

Talán éppen ezért döbbenek meg, amikor néhány helyen, ahol előre tudják a lelkész látogatását, kisminkelt öreg néniké fogad gyönyörű franciaágyon. S mindkettőjükről lerí, hogy nem szokta már az arc a púdert és az ágy sem idős ember pihenője. Csak a kirakat miatt hozták át a gyerekek. Amikor visszamegyünk az „ő szobájába”, akkor adja önmagát, és látszik, hogy az addig feszélyezett ember felszabadul, mert a kevéssel és a kopottal is megelégedett.

Eszembe jut egy falusi eset, mely inkább rendezőt kívánt volna, mint lelkészt. A néni jó keresztyénnek vallotta magát, csak nagyon szerette a pénzt. Élete utolsó napjaiban ott voltak az ágya körül a gyermekei, és azt fedezték fel, hogy a mamának „három melle van”. Kiderült azonban, hogy ő sem volt rendkívüli lény, csak középen egy zacskó volt a nyakában, melyben sok pénzt rejtegetett. Én ugyan haldoklóhoz mentem úrvacsorát adni, de a gyermekek egyáltalán nem zavartatták magukat. Levették a mama nyakából a zacskót, és míg én a mama leikével foglalkoztam, ők a pénzt osztották el. Hogy testvériesen vagy igazságosan, azt nem tudom. De mert a mama állandóan a pénzeszacskó után kapkodott, az üresen maradt zacskót megtömték papírral, és az egészet visszaakasztották a nyakába. Ő pedig megragadta a zacskót, és el sem engedte haláláig.

Vajon mit vitt el erről a világról arra a másikra, amelyben ő is hitt - a maga módján? Pénzt? Nem valószínű, hiszen ott pénzzel semmit nem lehet megfizetni, ami előnyömmé válhatna. Legfeljebb a pénz „szerelmét”, melty nem hiszem, hogy odaát előnnyé változhat.

Állok egy kisváros buszmegállójában. Csepereg az eső. Nem egyedül ázok, ott van egy idősebb bácsika. Még legalább 10 perc van a busz érkezéséig. Ő azonban morog, kesereg, panaszkodik, szitkozódik, hogy: „Nem jön az a vacak busz; meg kellene az ilyen sofőrt büntetni; én pedig feljelentem...” Egyszerre felém fordul és szinte szemrehányóan mondja: „Maga, fiatalember, miért nem mérgelődik?” „Mert én ráérek megvárni a busz hivatalos érkezését, és egyébként is hálás vagyok Istennek azért, hogy nem gyalog kell hazáig megtennem 40 km-t.” Úgy látszik, valami csak magragadta abból, amit mondtam, mert a sofőrt ugyan jól leszidta, de mellém telepedett a buszon. Kérdezés nélkül is kiderült róla, hogy ő milyen jó keresztyén jogász ember, aki Sárospatakon végzett, és milyen jó vallási nevelést kapott. Ennek ellenére a célig ki nem fogyott a panaszból: a nyugdíj és a szomszéd, a gázszámla és az egész világ műsorra került. De egyszer sem sikerült felfedeznem a ,jó keresztyén” ember bűvszavát: a megelégedettséget.

Van azért pozitív példa is. Építészvállalkozó emberrel találkoztam egy templomrenoválási hálaadó ünnepség után. Nem tőle tudtam meg, hogy ő renoválta a templomot, melyet éppen ünnepeltünk, de az egész munkán nem nyert semmit. Viszont azzal a nem titkolt szándékkal dolgozott és dolgoztatott, hogy aki ebbe a templomba belép, még a jó munkát látva is dicsőítse az Istent. „Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel.”

Egy ember a halálos ágyán víziót látott. Egy ökrös szekér cipelte élete kincseit. Mindazt, amit verejtékkel szerzett.

„Hová viszik?” - kérdezte sírva. „A szeméttelepre.” „Miért?” „Mert kár és szemét.”

Vajon a mi életünkből hány szekér tudná elszállítani a felesleges lomot, amit kincsnek hittünk? Ugyanakkor mi

az az életemben, ami örök, maradandó kincs, amit magával vihet az ember az örök hazába? Ha jegyzed a kiadásaidat egy noteszba, akkor erről is készíts egy kis statisztikát a héten! Ámen

Balogh András

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 6,19-21; epistolája (igehirdetési alapige): lTim 6,6-11. HETI ENEKEK: 372, 331.

Összeállította: t.sz.m.

SAROK

Énekkar - 3.

£

o

Elérkeztünk sorozatunk harmadik részéhez. Egyházunk három kiemelkedő egyházzenésze vall az énekkar istentiszteleti szolgálatáról. Lehet, sőt biztos, hogy a három írásban volt, van átfedés. Milyen jó, hogy ezek összecsengenek. Lehet, hogy a három írás gyökeresen más. Milyen jó, hogy sokszínűek vagyunk. Mindhárom cikk tanulsága: az éneklés - akár részt veszünk benne, akár hallgatói vagyunk - Isten csodálatos ajándéka. Az együtténeklés pedig különleges kegyelem. Erre az ajándékra, a nagy lehetőségre hívtuk fel a figyelmet, e három egymást követő számban: Énekeljetek az Úrnak új éneket.

Az énekkar szerepe az istentiszteleten

Gyülekezeti énekkaraink léte tükrözi az igényt az isten- tiszteleti életben való aktív részvételre.

Mai istentiszteleti gyakorlatunkban az énekkar legtöbbször az igehirdetés után szolgál, jelezve ezzel, hogy maga is igehirdetői feladatokat vállal fel. Két szintű ez az igehirdetői szerep: Egyrészt a választott művek megerősíthetik a szóban elhangzott igehirdetést, és ha nem is utalnak egyenesen a prédikáció valamely gondolatára, újabb asszociációkat ébreszthetnek a hallgatókban. (Nagyobb biztonsággal választhatunk az adott témához kapcsolódó műveket, ha tudatosan szem előtt tartjuk a vasárnap jellegét, az egyházi év aktuális állomását.) Másrészt a zenei szolgálat más összefüggésben is igehirdetés lehet. A komoly mesterségbeli tudással, az Isten adta tehetséggel megalkotott zeneművek méltó megszólaltatásával a kórus képet adhat a teremtett világ harmóniájáról, mégpedig oly módon, amilyenre a szóbeliség alig képes. E mellett az a tény, hogy évszázadokkal előttünk élt emberek bizonyság- tétele elevenen megszólal közöttünk, átélhetővé teheti mindannyiunknak a szentek közösségét.

A gyülekezeti énekkarok igehirdetői feladatok mellett liturgikus szolgálatra is hivatottak. A liturgikus énekkari szolgálat azt a célt tűzi maga elé, hogy a gyülekezet egészének istentiszteletét mívesebbé, nemesebbé tegye. Hatalmas irodalma van a liturgikus szövegeket hordozó énekkari műveknek, hisz maga az istentiszteleti liturgia énekelt - legalábbis recitált - formában jött létre. Az egy- szólamú gregorián tételektől kezdve, a reformáció korának motettáin keresztül az oratórikus formában megkomponált müvekig találunk megfelelőt szinte minden liturgikus szövegünkhöz. Ezek a tételek gond nélkül beilleszthe- tőek a mai magyar evangélikus liturgiába is, annak folyamatát nem zavarják meg, inkább csak aláhúzzák egy-egy istentiszteleti elem jelentőségét. Természetesen sok „előregondoló” munkát igényel e művek kiválasztása a karvezetőtől, hogy ne elégedjen meg a „glória helyén pedig éneklünk valami dicsőítő kórust” jellegű hozzáállással. (Külön felhívom a figyelmet a Ferenczi Ilona által összeállított „Protestáns graduálra”, amiben bőven találunk igényes magyar nyelvű, egyszólamú gregorián tételeket magyar nyelven a reformáció századából.)

A reformáció emelte a gyülekezeti énekeket (a korá- lokat) is a liturgikus tételek közé. így egy-egy gyülekezeti ének megosztott éneklése a kórus és a gyülekezet között szintén liturgikus zenei feladat. A korálfeldolgozá- sok irodalma is kimeríthetetlen, s minden énekkar találhat a képességeihez illő nehézségű, értékes feldolgozást magának.

Sajátos evangélikus hagyomány még e téren az óegyházi evangéliumok egy-egy mondatát feldolgozó evangéliumi motetta éneklésének gyakorlata az igeolvasás után. A teljes egyházi év evangéliumi igéit felhasználó sorozatokat találunk e műfajból (pl.: Vulpiustól, Melchior Francktól).

Az igehirdetői és liturgikus feladatok ellátásán túl az énekkarok összetartó közösségként is szolgálhatják a gyülekezetét. Sokszor az énekkar a gyülekezet legnagyobb létszámú, hetente összejövő csoportja, ami a pasztorizá- ciós munkában ennek megfelelő gondozást igényel. Mind a lelkész, mind a karvezető felelősséget hordoz abban, hogy a kórus le ne szakadjon sajátos tevékenységi formája miatt a gyülekezetről, hanem szolgálatát az elhívottak odaadásával és tudatosságával végezze. Ideális esetben az énekkar magja a gyülekezet legaktívabb rétegéből verbuválódik, hiszen őbennük él a legerősebben az igény az istentiszteletek közös ünnepének mind teljesebbé tételére és az azokon való tevékeny részvételre. Ehhez csatlakozik azután a kifejezetten zenei munkához vonzódó réteg, olyanok is, akik e feladatvállalás nélkül nem tartanának szoros kapcsolatot a gyülekezettel. Az énekkar missziós munkája tehát itt, önmagán belül kezdődik.

Bence Gábor