Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-09-23 / 39. szám
Evangélikus Élet 2001. SZEPTEMBER 23. 3. oldal Mindannyian vándorok vagyunk „...közös úton vándorolunk, mégsem mindegy hogyan tesz- sziik. " - hangzott el ez a mondat szombaton (szeptember 15.) a Dél-Pesti Egyházmegye őszi találkozóján. S valóban a ma nagy kérdései közé tartozik, hogy miként tudunk a szürkének nevezett hétköznapokban is keresztények maradni. Erre a kérdésre keresték előadás és fórumbeszélgetés keretében a választ az alkalmon résztvevők a pilisi gyülekezet templomában és gyülekezeti termében. A találkozó dr. Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézet vezetőjének és az alberti gyülekezet énekkarának szolgálatával kezdődött. A közös elcsendesedés után pedig dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és a Gyakorlati Tanszék vezető professzora tartott gondolatébresztő előadást arról, hogy mit is jelent a hétköznapok rohanásaiban megállni és Isten előtt elcsendesedni. A délelőttöt egy fórumbeszélgetés zárta. A beszélgetés során Págyánszky Agnes, a pilisi gyülekezet egyik lelkésze kérdezgette dr. Szabó Lajost, dr. Szabóné Mátrai Mariannát, Koczor Tamást az egyházmegye esperesét, Sándor Évát a Deák téri Evangélikus Gimnázium angol nyelvet és hittant tanító tanárát, Kalocsai Fruzsinát a Nyáregyházi gyülekezet hittanárát és Szmollár Attilát, az alberti gyülekezet lelkészét arról, hogy miként lehet a szürke hétköznapokban az élet különböző területein megélni és átélni a kereszténységünket. Az előadás és a beszélgetés alatt különböző programokkal várták a találkozó legfiatalabb résztvevőit Túri Krisztina, a pilisi gyülekezet segédlelkésze és segítői. Az ifjúság külön fórumbeszélgetésben kereste válaszait a nap kérdésére Koczor Tamásné vezetésével. A délutánt a pilisi gyülekezet IZSÓP zenekarának koncertje tette még színesebbé. Ez a nap egy állomás volt a közös vándorúton, ahol kicsit megállva, megismerhettük a mellettünk vándorlókat. Mert mindannyian vándorok vagyunk egy közös úton, s reménység szerint egy cél felé tartunk. Kiss Kata A New York-i és washingtoni terrortámadás áldozataira és hozzátartozóira, a magyar evangélikus egyház képviselőivel közösen is megemlékeztek imádságban, a hazánkba épp „a gyász és imádság napján” (szeptember 14.) érkezett finn egyházi küldöttség tagjai. A Szilágyi Erzsébet fasor 24. sz. alatti budai kápolnában tartott emlékezésen. Jukka Paarma finn érsek és Szebik Imre elnök-püspök zsoltárt olvastak és áldást mondtak finn és magyar nyelven: „Urunk, taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (90. Zsolt. 12. vers) A hét fős finn delegáció szeptember 17-én tisztelgő látogatást tett az Országházban, majd részt vett az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Felvételünkön Jukka Paarma és Szebik Imre a Parlament épületében, Balog Zoltán miniszterelnöki főtanácsadó (bal szélen) és Semjén Zsolt, a kultusztárcához tartozó egyházügyi titkárságot irányító helyettes államtitkár (jobb szélen) társaságában. Fotó: Bottá Dénes Hupituutti - a teljes boldogság 50 fos finn gyermek- kórus látogatta meg a pilisi gyülekezetei szeptember derekán. Nevük Hupituutti, ami annyit jelent, teljes boldogság. 9 éves kortól 13-14 éves korig lehetnek a gyermekek tagjai ennek a kórusnak. Nevükből adódóan a boldogságról, a szeretet- ről, a barátságról énekelnek. Repertoárjukban megtalálhatóak általunk is ismert finn eredetű ifjúsági énekek, finn népdalok és könnyűzenei darabok is. A gyermekkórus testvérgyülekezetünk, Kontiolahti területéről érkezett, egy ottani iskolából. Elkísérte őket az iskola igazgatója, szülők és az iskolából már ugyan kinőtt, de az éneklést tovább folytató fiatalok egy csoportja is, akik szintén énekeltek a koncerteken. 6 napos itt tartózkodásuk alatt megismerkedtek Budapest nevezetességeivel, Pilis és Al- bertirsa nagyközségekkel is. Itt tartózkodásuk legfontosabb célja azonban maga az éneklés volt. Szinte minden nap két koncertet adtak, és a legkisebb gyermekek is fegyelmezetten és lelkesen énekeltek akár reggelről, akár késő délutánról volt szó. Előadott énekeiket mindig az alkalomhoz válogatták össze. Ha a pilisi templomban adtak koncertet, ennek megfelelő repertoárt állítottak össze. Ha az általános iskola gyermekeinek énekeltek, még könnyűzene is szerepelhetett az általuk előadott énekek között. Karvezetőjük, Kalle Rintala énektanár rendkívül nagy szaktudással és szeretettel vezényelte a gyermekek éneklését. Magyarországi tartózkodásuk során az Alberti Evangélikus Vendégház lakói voltak finn testvéreink. Az Alberti Evangélikus Iskolában, a Csömöri Evangélikus Gyülekezetben és a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban is énekeltek amellett, hogy koncertet adtak a pilisi evangélikus templomban, részt vettek az evangélikus tanévnyitó istentiszteleten és két koncertet is adtak a pilisi általános iskolás gyermekeknek. Mindenütt nagy lelkesedéssel hallgatták őket, hiszen a finn gyermekek őzemmel láthatóan szeretnek énekelni, és ennek a szeretetét át is tudják adni az éneklés és a zenélés közben. Az itt töltött idő folyamán sokat kérdezgettük a tanárokat és a szülőket arról, hogyan folyik iskolájukban a zene és a készségtárgyak oktatása. Kiderült, hogy már óvodáskorukban küldik a finn gyermekeket zeneórákra, hogy minél előbb megszeressék a zenét, és kedvet kapjanak hozzá. Az iskolában felvételi nélkül csatlakozhatnak a kórushoz, és sok-sok hazai és külföldi utat is szerveznek az iskola és a szülők azért, hogy a gyerekek máshol is megmutathassák, mint jelent az életükben a zenélés, az éneklés. Nem csoda, ha Finnországban a gyermekek nagy része már általános iskolás korában megtanul hangszeren játszani, és a kórusban való éneklés is természetessé válik a számukra. A zene, a rajz és a sport gyakorlása nem csupán „másodrendű” tantárgy a többi között, hanem az iskola rendszerén belül külön intézet működik a készség- tárgyak oktatására és fejlesztésére. Az iskolaidőben megszervezett magyarországi útra az iskola igazgatója is természetesen elkísérte a gyermekeket, mert mindenkinek nagy öröm és tanulságos látni azt, hogy a zene, az éneklés nem ismer határokat, felülemelkedik nyelvi korlátokon, kiszakít a hétköznapok szürkeségéből és pontosan azt a lelki gazdagságot építi és erősíti, amire mindenkinek igen nagy szüksége van. Pángyánszky Agnes ■ WMBBSKBBBMM Teológiai tanévnyitó - 2001. Mit tehetünk a jövőért? részlet dr. Szabó Lajos rektor tanévnyitó beszédéből ...A döntő kérdés az, hogy mire és hogyan építünk. Az alap, a tartalom, a minőség és a stílus. Ennek a négy területnek a vizsgálata a gyakorlati ekléziológia sürgető kihívása ma. Csak arra van időnk, hogy egy-egy pillantást vessünk erre a négy területre. • Valóban tudunk még alapozni az olvasott és megismert Szentírásra? Mennyi energiát és időt szánunk a teológiai önképzésre, önművelésre, elmélyült tanulmányozásra? Odafigyelünk-e egymásra úgy, hogy a másik munkáját, eredményeit beépítsük a saját feladatvégzésünkbe? • Nem kíméljük-e meg magunkat a tartalom megtalálásához vezető fáradságos úttól? A kutatás, kérdezés és feltárás kemény órái mennyire jellemzik a szolgálatunkat? „A túlteljesítmény kihívásával küzdő ember” igazi problémáinak a közelében járunk-e, vagy valahol a saját, köny- nyen talált mondatainkat ismételgetjük? • A minőségi kritériumról talán elég annak a kérdésnek fényében gondolkodnunk, hogy odafordulunk-e azokhoz, akik az igehallgatói, lelkigondozotti és pásztorolt gyülekezeti tag pozíciójából kritikát mondanak, és jelzéseket adnak számunkra, mert esetleg kevés vagy nem elég mély a tanításunk, szavunk vagy életvitelünk. • A stílussal kapcsolatban csupán arra a gondolkodásmódra és hozzáállásra kellene jobban ráirányítani a tekintetünket, hogy ne távolról, hivatalból vagy csak szolgálati előírásból forduljunk az érkező emberek felé, hanem nemes lelkipásztori mozdulattal. Ez az, amire Pál apostol úgy biztatja Timótheust, hogy „teljes türelemmel és tanítással” (2Tim 4,2) szóljon az emberekhez. Természetesen megkérdezhető ezek után az, hogy mit tesz és mit végez el az EHE annak érdekében, hogy a jelenlegi teológiai hallgatók jövőbeni szolgálata megfeleljen a négy kritériumnak. Egy érdekes kutatásról szóló tanulmány néhány részletével szeretnénk erre a kérdésre válaszolni. A teológusképzés időszerű irányzatairól ír Manfred Waldemar Kohl az International Congregational Journal 2001-es számában, és hivatkozik egy korábbi felmérés eredményére, amikor a világ kb. 7000 teológiájának összefüggésében 800 laikust, gyakorló lelkészt és teológiai professzort kérdeztek meg arról, hogy milyen prioritási sorrendet tart fontosnak a lelkészképzésben és lelkésznevelésben. A válaszok jelentős és figyelemreméltó különbséget tartalmaznak: Laikusok: spiritual itás, kapcsolatteremtő képesség, jellem, kommunikációs képesség, teológiai ismeretek. Lelkészek: szerepmodell, szervezőkészség, kommunikációs képesség, spiritualitás, teológiai ismeretek. Professzorok: teológiai ismeretek, jellem, vezetői képesség, kommunikációs képesség, lelkigondozói képesség. Ha most mindannyian elmondanánk a véleményünket, a saját prioritásainkat, azt gondolom, a mintához hasonlóan lennének tipikus eltérések. Lenne viszont egy egészen biztos megegyezési pont, az ti., hogy sem a szeretet missziója felhívásnak, sem a missziológia nagy alakja, Lesslie Newbigin által megrajzolt „új szemekkel megajándékozott misszionáriussal” szemben támasztott igényeknek nem tudunk megfelelni, ha a belső lelki élet és a tényleges tanulási folyamat nem kerül harmóniába a MEE lelkészképzésében. Ezért néha jó lenne egy táblát elhelyezni a szépen felújított folyosókon a nagyobb csend és nyugalom érdekében, az előadótermekben pedig arra buzdítani mindenkit, hogy „most kérdezz, kutass és gazdagítsd a másikat mindazzal, amid van”. Talán ezekkel a gondolatokkal lehetne a jövőben egy alaposabb és intenzívebb továbbképzési programot is népszerűvé tenni az egyetem, egyház és gyülekezet összefüggésében. Amink van, azt szívesen adjuk, és a kölcsönös korrekciónak és gazdagodásnak szellemi és lelki értelemben csak örülünk. Melocco Miklós művészetről mondott néhány mondata nagyon igaz lehet a teológusra is: „A művészet környezete titokzatos együttes. Elet és álom egysége. Ezzel a térrel több-kevesebb és leginkább mély kapcsolatot tartunk fenn. A lélekben való elmerülés nélkülözhetetlen művésznek és szemlélőnek.” 2001/2002-ben teológusoknak, oktatóknak, hallgatóknak is. g— ■■■■■■ Teológiai tanévnyitó - 1934. | Levéltári munkám közben bukkantam rá Podmaniczky Pál teológiai professzor évnyitó igehirdetésére. amely 1934-ben hangzott el a soproni Evangélikus Hittudományi Kar évnyitóján. Ennek már több mint 60 éve. de elolvasva érezzük, mennyire friss és időszerű a mondanivalója ma is. Ezért abban a reményben közöljük lapunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem évnyitója alkalmából, hogy ez nemcsak emlékezés a sokak által szeretett professzorra, hanem hasznos üzenete van mai teológusaink számára is. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Elérkeztünk évnyitó ünnepélyünk utolsó mozzanatához, amikor mint a Hittudományi Kar dékánja köszöntöm azokat, akik ebben a tanévben először lépték át ennek az épületnek a küszöbét, kézadással beiktatom őket hallgatóink sorába s elfogadom ígéretüket, a szent célra való állhatatos törekvésnek ígéretét. S amint most felétek fordulok, kedves ifjú testvéreim, én, aki az evangélium szolgája vagyok, titeket, akik az evangélium szolgálatára készültök, köszönthetnélek-e egyébbel, mint a próféták és apostolok írásának egy szavával? Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele 14. fejezetéből a 9. verset szólaltatva meg teszem ezt: „Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék.” Ez az ige a Krisztusnak mindenek, élők és holtak felett való uraságát proklamálja, s ezt mindenekelőtt azzal indokolja, hogy a Krisztus ezért halt meg. Tehát nekem is rá kell mutatnom a Golgota keresztjére, arra a keresztre, amelyre az egyszerű fekete kereszt is utal ennek a teremnek a falán. Hadd figyelmeztesselek benneteket arra, hogy nem bizonyos iskolák elvégzése, nem az egyetemi hallgatók közé beiktatás, hanem az teszi az ifjút teológussá, keresztyén evangélikus teológussá, ha tudja és vallja, hogy a Krisztusnak, az Isten egyszülött Fiának minden aranynál, ezüstnél drágább vére váltotta meg a bűnnek, halálnak és sátánnak rabságából, egész életét, teológus-éveit és jövendő szolgálatát egyaránt feleletnek tekinti arra a kereszt fölött láthatatlanul is ott világító kérdésre: „Ezt tettem érted - mit tettél, mit teszel te értem?” Az ige azonban nemcsak a kereszt tényénél indokolja a Krisztus uraságát, hanem rámutat az üres sírra is arimáthiai József kertjében. A Krisztus úr mindenek felett, mert feltámadott. Legyen tehát áldott Isten kegyelme, hogy én is, ma is az orosz keresztyénség köszöntésével üdvözölhetlek benneteket: „A Krisztus feltámadt!” - s azt kell mondanom, hogy a teológust teológussá az teszi, hogy napnap mellett megújuló hittapasztalata, bizonyossága alapján, megadhatja erre a szokásos feleletet: „A Krisztus valóban föltámadott!”. Az élő Krisztusra szegezett tekintettel indulhattok el stúdiumotok útjára, kedves ifjú testvéreim. Az Ó- és Újtestamentum az élet igéje lesz számotokra, ha Ő számotokra annak sugárzó középpontja. Az egyháztörténeti folyamatnak minden elhanyatlása után diadalmasan fölfelé törő vonalát az érti meg, aki tudja, hogy az egyház feje az élő Krisztus. A dogmatika és etika rendszerének minden részlete akkor telik meg eleven élettel, ha látjuk minden irányból a Felé igyekvő vonalakat. S az egyház gyakorlati munkásságára való tekintésünk is akkor lesz tettre serkentő, tekintetünk akkor tud áttörni a mindenfelől gomolygó ködfátyolon, szívünk akkor telik meg a győzelem bizonyosságával, ha tudjuk, hogy az élő Krisztus a vezérünk. Akkor hálaadással fogjuk meglátni mindazt, ami azt mutatja, hogy a mai keresztyénséget minden nyílt és titkos, tudatos és öntudatlan hitetlenség ellenére mindenfelé, a mi magyar népünk között is a megelevenedés és ébredés erői hatják át. Amerre tekintünk, az élő Krisztus hatalmát fogjuk látni: Oroszországban, ahol már a lelkek millióiból épít a romokon új egyházat, a távol-keleten, Indiában, ahol már milliókra rúg a Róla nyíltan vallást tevők száma, és Kínában, ahol a bibliaolvasóknak évről-évre milliókkal növekedő serege fordul egyre határozottabb várakozással Őfelé. Kedves ifjú testvéreim: A Krisztus, aki a keresztfán egykor töviskoronát hordott mindnyájunkért, érettetek is, de aki ma királyi széken ül és mindenek felé fordul ígéretével: „íme, én mindeneket újjáteszek!”, Ő hív és vár benneteket most odaadó, kiváltságos stúdiumra, s egykor, néhány rövid év elteltével, boldogító, dicsőséges munkára Érette való győzedelmes harcra! Podmaniczky Pál hagyatékából közli: Gáncs Aladár I H
