Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-16 / 38. szám

8. oldal 2001. SZEPTEMBER 16. Evangélikus Élet Ünneplő gyülekezetek - gyülekezeti ünnepek r r All az Úristen temploma Csengő gyermekhangok nyitották meg az irsai evangélikus templomban a hálaadó istentiszteletet: „Szólnak a harangok a toronyban...” Gyermekeké, a helyi evangélikus óvodából. Ők már a nyolcadik generáció tagjai, akik a magukénak vallják a templomot. Két évszázada szólítják, hívják a harangok Isten házába a gyülekezetét, s ezt a kerek jubileumot ünnepelhették hálaadó istentisztelettel a házigazdák és mindazok, akik eljöttek, hogy együtt örüljenek az irsaiakkal. A gyülekezeti énekkar színvona­las szolgálata tette még szebbé az ünnepet. Visszatekintve erre a három emberöltőre, valóban volt miért hálát adni. Eddig 20 lelkész és 21 ismert nevű felügyelő mun­kálkodott itt. A tagok még a legnehezebb időkben sem feled­keztek meg templomukról, és tekintélyes részt vállaltak az épí­tés és a felújítás költségeiből is. Az istentiszteleten D. Szebik Imre, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette az igét, a Zsolt 65,1-5 alapján. Igehirdetésében elmondta; Számunkra a templom több mint kulturális központ, építészeti remek. Itt szólít meg az Isten igé­je, itt járulunk a szentségekhez. Életünk fontos pillanatai kap­csolódnak, ehhez a szent térhez, s őseink emléke, akik közül sokaknak szintén lelki otthonuk volt ez a hajlék. Mégis, van­nak, akik soha vagy nagyon ritkán lépik át a templom küszö­bét. Közülük némelyek talán elsodródtak, másokat a közöny tart távol attól, hogy megismerjék a hit távlatot és örömöt je­lentő belső tartalmát. De vannak olyanok is, akik egyszerűen nem tudnak róla. Oda kellene szeretni őket, hogy érezzék, az evangélium nem pusztán a kultúra része. S végül olyanok is vannak, akiknek megszólítása komoly feladatot ró ránk, mert úgy érezzük nincsen „antennájuk” Isten dolgaira. Mégsem ad­hatjuk fel. Keresnünk kell az utat a látszólag megszólíthatatla- nok felé. Isten akaratát komolyan kell vennünk. Legyen miénk is a zsoltáros imádsága - „Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével.” Ha röviden visszatekintünk a gyülekezet történetére, láthat­juk, hogy a kezdet az 1714-es esztendőre tehető, az első temp­lom pedig 1722-ben épült Irsán. A jelenlegi templom építésének munkálatai 1799-ben kezdőd­tek, s az építkezés három évében három lelkész munkálkodott. A felszentelésre 1801-ben, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap került sor. A mostani emlékünnepre - a gyülekezet tagjain kívül - 400 olyan testvér is meghívót kapott, aki elke­rült ugyan a községből, de lélekben mégis odatartozik. A helyi lelkész és a gyülekezet tagjai együtt keresték meg őket, s közülük sokan eljöttek a régi-új templomba. Többeket ebben a templomban kereszteltek, konfirmációi vizsgájukat ezek között a falak között tették, de olyanok is eljöttek, akik itt kérték Isten áldását házasságukra. Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte. Külön köszön­tötte az ünneplőket D. Szebik Imre püspök. Koczor Tamás, az egyházmegye esperese rámutatott; a templom szépsége és ott­honossága más, mint a többi más rendeltetésű épületé. Istennel bárhol találkozhatunk, mégis, a templomban érzünk egy külön­leges vonzást. Nem a hely vonz minket, hanem az élő Isten. Jó, hogy az irsaiak is érzik ezt a vonzást. Jelen volt dr. Csáky András országgyűlési képviselő, ,aki párhuzamot vont ezeréves államiságunk és az irsai gyülekezet 200 éves jubileuma között. Őseink alapozták meg jelenünket, az alapok felújítása az elkövetkező ezer év alapját adja. Fazekas László, a nagyközség polgármestere kiemelte kö­szöntésében, hogy az a közösség halad előre, amely saját ere­jéből is építkezik, nem pusztán külső források felhasználásá­val. A gyülekezet történetéből kiderül, az irsai gyülekezet ilyen közösség. Roszik Mihály nyugalmazott alberti lelkész visszaemlékezé­sében elmondta, 49 év alatt sokat prédikált szlovákul és ma­gyarul az irsai templomban. S figyelmeztetett, hogy az öröm és a hálaadás napján sem feledkezhetünk meg azokról, akik már nem lehetnek közöttünk, de tevékenyen részt vettek a gyüleke­zet munkájában. Személyes hangon köszöntötte az irsai gyülekezetei a szom­szédos Alberti gyülekezet lelkésze, Szmolár Attila. Eljöttek a katolikus, a baptista és a református gyülekezet lelkészei is. Is­ten áldását kérte az irsai gyülekezetre a testvérgyülekezet, Dunaharaszti lelkésze, Bozorády András. Az Észak-Pesti Egy­házmegye képviseletében Detre János köszöntötte az ünneplő két. Zárásul egy ének hangjai csendültek fel, melyet D. Szebik Imre felesége énekelt el. „All az Úristen temploma, Háza a Mindenhatónak, Tárul, mint lelkünk otthona, Harangjai hívnak, szólnak... ” Túri Krisztina Szubjektív tudósítás a fóti gyülekezet örömünnepéről Abban az áldott helyzetben vagyok, hogy azon kívül, ahol szeretteim élnek, még két helyen érzem: „ide hazatérek”. Az egyik, persze a szülőföld, a lankás- szelíd Baranya, a másik Főt; az átforró­sodott homok a talpunk alatt, a mézvirág édes illata, a napsütéstől még langyos paradicsom íze. És a zengő hangú gyü­lekezet, a templom, amelynek otthonos­ságát a fótiakkal együtt Bohus Imre bá­csi biztosította évtizedeken át egész csa­ládunk számára. Amikor szeptember 8-án beléptem a fóti templomba, ez járt a fejemben, meg a visszatekintés elmúlt nemzedékekre. Arra gondoltam, mennyire fontos, hogy a „nehéz időkről”, az elődök tetteiről, az unokák kezét imára kulcsoló nagyma­mákról soha ne feledkezzünk meg... D. Szebik Imre püspök azt az igét ol­vasta fel, amelyet a gyülekezet a meghí­vóra nyomtatott (Zsolt 48,13-15). Arról az Úrról beszélt, akinek szolgálni a leg­nagyobb kitüntetés. Aki él, és itt van kö­zöttünk. Aki nemcsak itt van közöttünk, de vezet. És akiről ta­núskodnunk kell. Sión egyrészt az imádás helye, Izrael egyet­len temploma, másrészt a gyülekezet maga, a hívők serege. Sión tehát közösséget ad, testvért a testvérhez vezet, és mind­nyájunkat a kereszt alá... A kereszt alá, amely a bűnben és ha­lálban az egyetlen távlat. Akik itt éltek előttünk, akikre ma em­lékezünk, csak Isten vezetésében bíztak. Ezt a bizonyosságot, a Rá hagyatkozást, a nehézségekben a „minden javunkra van” hitét tovább kell adnunk, el kell beszélnünk a következő nem­zedékeknek! Hiszen ez tartotta meg ezt a kicsiny gyülekezetét az évszázadok viharaiban: a család imádságos ereje, az ottho­nokban elhangzott ige. Isten áldja a fóti gyülekezetét, hogy az otthoni és az oltáron álló gyertyák fénye továbbra is összekapc- so-lódhassék! Özv. Zászkaliczky Pálné a 30-as, 40-es évek gyülekezeti életéről számolt be. Az egyházi iskolák fontosságáról beszélt, és neves vagy névtelen elődökre, Isten buzgó szolgáira emlé­kezett. És azokra, akik háború, politikai nehézségek idején is kitartottak, akiknek mindenre volt erejük a Krisztusban. „Az Ébredés idején elkezdődött kegyelmi idő még tart, hiszen meg­tartattak gyülekezeteink.” - vallotta. Bohus Imre nyugdíjas lelkész a gyülekezet közel öt évszáza­dát tekintette át. A megtalált iratok mindig a kezdetekről szólnak. A kezdetben mindig bizalom van, hit van. A kezdetben maga az Isten munkálkodik. Mindig voltak emberek, akiknek imára kul­csolta kezét a viharos vagy elsötétített időkben, akiket munkára hívott vagy sebeket kötözni, akiknek szívét a kántori, tanítói vagy lelkészi szolgálatra hívta. Ma is ilyen - nem tőlünk való - kezdetért imádkozzunk gyülekezetben, egyházban egyaránt. A gyülekezeti teremben - az egykori iskolában - rendezett gyülekezettörténeti kiállítás nemcsak a fótiak Istenbe vetett bi­zalmáról, hanem Isten megtartó kegyelméről beszél - ahogy ezt dr. Cserhátiné Szabó Izabella lelkész mondta, amikor Fót polgármesterétől, Szentiványi Gézától átvette a falu zászlóját. Az előtérben elhelyezett régi mezőgazdasági és háztartási eszközök azt sugallják, hogy a gyülekezet rengeteg szállal kö­tődik a földhöz, amelyből él, és a közösséghez, amellyel együtt lélegzik. A gondosan megőrzött berendezési tárgyak, ruhák, katonaemlékek hagyománytiszteletről árulkodnak, a paraszt­házakban megtartott igetáblák, igeverssel hímzett térítők, csa­ládi Bibliák pedig az evangélikus otthonok lelkiségéről. Arról az erőről, amely régebbi és újabb korokban - üldöztetések, el­hallgattatások ellenére is - megtartotta az élő gyülekezetét. Adománylevelek, megsárgult jegyzőkönyvek, anyakönyvek, gyűjtőívek, régi fényképek - a templomalapítás és átépítés do­kumentumai - mellett a kiállítás az egykor itt szolgáló lelké­szeknek, kántortanítóknak is emléket állít, dokumentumokat tesz közzé az elhíresült ún. „fóti ügy”-ről. Kis palatábla, bizonyítványok, iskolai-, konfirmációi em­léklapok, gyülekezeti fényképek, az árvaházi gyermekmunka dokumentumai. Rohanó világban, talán viszálykodó gyüleke­zetben, kihűlő kapcsolatokban élők számára micsoda döbbenet és rácsodálkozás: ez a néhány száz lélek iskolát, árvaházat mű­ködtetett, segítette a belmissziói otthon - fótiasan szólva; Mandák otthon - munkáját, templomot bővített. Építkezett. Tettekből, szavakból, szeretetből, imádságból. Az ünnepség végén az elnök-püspök még egyszer szót kér­ve, így fogalmazott: „Micsoda hite van egy kicsi közösségnek, ha megnöveli a templomát! Ha tagjai gyermeket vállalnak, unokát nevelnek. Hajói meggondoljuk, az életnek nincs is más értelme, mint az élet és a hit továbbadása. Ha van felnövekvő nemzedék, akiket Isten útján járni taníthatunk. Mert minek is az út - hangzik egy öregasszony szájából a Vezeklés c. film vé­gén ha nem a templomba vezet. Zászkaliczky Zsuzsanna 400 éves az iharosberényi gyülekezet Kint ömlött a sokat kért eső, de a templomot megtöltő gyülekezet szívet- lelket melengetőén zengte az „Erős vá­runkat”. Sokan jöttek el a hívásra hálát adni az iharosberényiekkel a 400 eszten­dőért, ezen a szeptember 8-i vasárnapon. Az istentiszteleten Ittzés János püspök­kel, Szemerei János esperes és Halász Sándor helyi lelkész szolgált. Egyházmegye felügyelője egészen régi adatokkal szolgált. 1264-ben Mária ki­rályné Iharos Györgynek ajándékozta az itt elterülő birtokot, s ez a tény utalhat a falu nevének származására is. Telekes Benedek szervezése és a hívek kitartása artikuláris gyülekezetté formálta Iharosberényt. Alkalmaikat a római ka­tolikus testvérek is szívesen látogatták. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke a Jelenések könyve 3,1-6 alapján hirdette Isten igéjét. Először a hálaadó gyülekezetét köszöntő szavak hangzottak el, s az emlékeztetés arra, hogy a „házi­gazda” minden ünnepünkön maga Jézus Krisztus. Az előttünk járók közös hite, a töretlen múlt elkötelező és megszilárdító erő, kapaszkodó. Hisz hullámvölgyben szükség van az élő hit lángjára. Biztattak szavai, hogy az évszázados örökséget ne hagyjuk el a divatokért. Nem a külső kényszer, de belső indíttatások vezetnek tévútra, melyre nem lehet építeni. Isten hűsége azonban örökké tartó valóság. Emlékezhet a gyülekezet, mert ez segít, de nem a múltjában él, figyelmeztetett a pásztori szó. Van remény, a hitünk ma kincs, bátran nézhetünk előre. A jelenben éljünk Krisztus nyomában járva A szószéki szolgálat után az ifjúság műsorában gyönyörködhettünk. A gyü­lekezet énekkara Halász Sándorné és Harmadás Lajosné Dobri Margit veze­tésével szolgált. Előtte Kulcsár Nelli, Kiss Dániel és Persek Gábor szavalatait hallgathattuk. Varga Nóra fuvola szólója után Kulcsár Béla bizonyságtétele kö­vetkezett: „400 év sok áldott szép mun­kája, csak Tőled jött az örök hűség” - hangzott vallomása. Az istentiszteletet követő Közgyűlést Klenovicsné Bándi Katalin felügyelő nyitotta meg kedves, köszöntő szavak­kal. Majd Halász Sándor, a gyülekezet lelkésze szólt a 400 évről. Három, fából épült temploma volt a gyülekezetnek, s ez a negyedik, amelyet 1835, augusztus 9-én Kis János püspök szentelt fel. Ak­koriban egy év alatt 66 gyermeket ke­reszteltek - ma egyet. A régebben itt szolgáló lelkészek, Győri Gábor, Tamásy Tamás, Szakái Ár­pád is eljöttek, hogy Isten igéjével és örömteli emlékezéssel köszöntsék a test­véreket. Ifjú Fónyad Pál, aki gyermek­korát töltötte itt, levélben küldte áldáskí­vánását, „Krisztus tegnap és ma és mind­örökké ugyanaz”. Szemerei János espe­res is ezzel az igével köszöntött. Nagybocskai Tamás, a Somogy-Zalai Báró Inkey család bőkezűségét is meg­említette az egyház iránt. Jeremiás Siral­mai 3, 22- alapján emlékeztetett arra, hogy az ÚR kegyelme a megtartó erőnk. Sok vendég érkezett a németországi Schwabachból, mely a herényiek testvér­gyülekezete. Lelkészük Karl Hans Denk köszöntését Halász Sándorné fordította. Az ottani presbitérium ajándékaként egy mozaik ablakkép és gyertya is átadásra ke­rült. A szomszédos inkei református gyü­lekezet gondnoka, valamint az ott szolgá­ló baptista diakónus szintén köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. Szászfalvi László, a körzet országgyűlési képviselője, reformá­tus lelkész szólt arról, hogy emlékezni fel­felé tekintve és hálát adva kell, ahogyan most ezt teszik az ünneplők. Méltó meg­köszönni Istennek a becsülettel, tisztesség­gel dolgozó és imádkozó elődöket, az itt élő családok áldozatvállalását. Dr. Gyenesei Istvánná, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének felesége tolmácsolta férje köszöntését. Örömét fejezte ki a fölött, hogy az istentisztele­ten gyermekeket lát. Biztatta a szülőket, gyülekezetét, hogy neveljék őket, legye­nek fogékonyak a jóra és a szépre. E sorok írója, mint a sandi gyülekezet felügyelője emlékezett hálás szívvel az itt szolgált tanító nagyapjára, az itt szü­letett és lelkészként 48-évig Sandon szolgált édesapjára. Tolmácsolta a sandi és a nagykanizsai testvérek köszöntését is. Megható volt hallani Fónyad Pálné Márta néni köszönő szavait azért a sok szeretetért, amely feléjük áradt a herényi és kanizsai évek alatt. A köszöntések sorát Budai Józsefié, a Vései Társgyülekezet felügyelője, a környékbeli községek polgármesterei nevében Blatt Antal herényi polgármes­ter, illetve Szabó Sándor, a Csurgói Re­formátus Gimnázium igazgatója zárta. A Himnusz után a templom falára el­helyezett - a gyülekezet lelkészeinek és tanítóinak nevét megörökítő - emléktábla megáldására került sor. Az ünnepi megte­rített asztalokért is hálás köszönet a gyü­lekezetnek, s az ételt elkészítő asszonyi kezeknek. Teke Ilona Templomunk és gyülekezeti házunk felújítása alkalmából hálaadó istentiszteletet tartunk 2001. szeptember 23-án 10 órakor az Óbudai Evangélikus Templomban (1034 Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1.). A közös találkozásra hívjuk gyülekezetünk tagjait és mindazokat, aki­ket bármilyen élmény köt templomunkhoz, hogy az istentiszteleten közösen adhassunk hálát a külsejében is megújult templomunkért. Velünk ünnepelnek a finn és német testvérgyülekezeteink küldöttei is. Igét hirdet: D. Szebik Imre elnök-püspök. A liturgia szolgálatát Szeve- rényi János esperes és Bálintné Varsányi Vilma lelkész végzi. Fotó: menyes gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents