Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-16 / 38. szám

Evangélikus Élet 2001. SZEPTEMBER 16. 9. oldal Mosoly, kézfogás, vendégszeretet, meleg A morzsaszedegetés nem feltétlenül velejárója a legfelsőbb szintű egyházi látogatásoknak, az elmúlt hét keddjén Budaör­sön mégis ez történt. A Norvég Evangélikus Egyház elnök-püs­pöke Odd Bondevik és kéttagú kísérete Brit Haarstad és Rune Hvidsten gyülekezetünkben tett látogatásukkor emlékeztek viszsza a Magyarországon töltött néhány napra. Arról beszél­gettünk el közösen, hogy mit is jelentett mindannyiunknak az itt tartózkodásuk, melynek nagy jelentőséget adott az a tény is, hogy hazánkban a második világháború óta nem járt hivatalos norvég egyházi küldöttség. Gondolataikat foglalták össze a címben szereplő négy szóval. A mosoly. Már nagyon vártuk őket! Három évvel ezelőtt ve­tődött föl komolyan a lehetősége annak, hogy Norvégiában egy­házkerületünknek és gyülekezetünknek (a budaörsi egyházköz­ségnek) testvéri kapcsolatai legyenek. Két évvel ezelőtt hívásunk­ra érkezett hozzánk egy küldöttség, akik nagy örömmel vittékJia- za a hírt: testvérekre találtak Magyarországon. Az elmúlt eszten­dő pünkösdjén viszonoztuk a látogatást, amikor is már körvona­lazódni látszott a norvég morei és a magyarországi északi egy­házkerület közötti hivatalos megállapodás. Ebben az esztendő­ben a megállapodás aláírásra is került. S nem csak ezért ült mo­soly az arcunkon, hanem azért is, mert az egész látogatásuk alatt kellemes, testvéri és mondhatom, baráti kapcsolat alakult ki kö­zöttünk. Ahogyan végig utaztuk Magyarországot, hogy a lehető legtöbb intézményünket bemutathassuk, mindenhol ezzel a mo­sollyal találkoztak. A hosszú utazás alatt beszélgettünk egyházi helyzetről, demokráciáról, egyház és állam kapcsolatáról, teoló­giai kérdések vetődtek föl és nagyon sokat énekeltünk. Élveztük, hogy közös énekeink. Istent dicsérő dallamaink két nyelven csen­dülnek föl közöttünk. Ezért volt hát mosoly az arcunkon. Kézfogás. Odd Bondevik jegyezte meg, hogy még alig volt olyan országban a világon, ahol ilyen keményen, férfiasán és ha­tározottan ráznak kezet, miközben az ember szemébe néznek. A nagy gyülekezet felügyelőjétől kezdve a kis filiában tevékenyke­dő idős presbiter asszony testvérünkig, mindenki egyenes, tiszta tekintettel fogadta északi látogatóinkat. Mély benyomást gyako­rolt ez a távol-keletet és Japánt is misszionáriusként megjárt norvég elnök-püspökre. Hálával szorítottuk meg kezét akkor is, amikor egyházkerülete által összegyűjtött segélyét adta át ne­künk, melyet az árvíz okozta károk helyreállítására fordíthatunk. A vendégszeretetet szintén megemlítették északi testvéreink. Az a szíves vendéglátás, amelyben mindnyájunknak része volt Nyíregyházán a tanévnyitó istentiszteleten, majd azt követően a kollégium avatási ünnepén és a szeretetvendégségen, minden képzeletüket felülmúlta. Ezután látogattuk meg országos konfe­rencia központunkat Révfülöpön és útközben a nemrégiben új templomot kapott balatonfüredi gyülekezetei. Mindkét helyen meleg fogadtatásban volt részük, és északi testvéreink valóban ízelítőt kaptak abból, hogyan fogadjuk mi a vendégeinket. És végül a meleg. Norvégiában ilyenkor már beköszöntött az ősz, ezért örültek norvégjaink, hogy Magyarországon elér­ték még a nyárutót és átmelegedhettek egy kicsit. Ránk nézve is hasznos volt ez a néhány együttöltött nap, hi­szen mi is testvérekre leltünk. Közelebbről megismerkedhettünk egymás egyházi szervezetével, bemutathattuk egyházunk műkö­dési struktúráját. Ezután már lehetőség nyílik arra, hogy Nor­végiában, a More és Romsdal egyházkerületben testvér-gyüle- kezeti kapcsolatokat alakítsunk ki. Megállapodtunk abban is, hogy szeptember hónap második vasárnapját közös magyar­norvég imanapnak jelöljük ki, amikor is a magunkról küldött információ alapján testvérgyülekezeteink imádkoznak értünk, s mi is őértük. A továbbiakban kapcsolatunk kiterebélyesedhet és gyülekezeti látogatásokat szervezhetünk. Reméljük, hamarosan újabb norvég csoportot üdvözölhetünk Magyarországon. Isten áldja meg ezt az alakuló testvéregyházi kapcsolatot! Endreffy Géza A templom egere- Internetről lelkipásztoroknak ­A fenti címet egy kiadvány fogja vi­selni, amely előreláthatólag 2002 tava­szán lát majd napvilágot a Harmat Kiadó gondozásában. Kivételesen nem a régi templomok szegleteiben megbúvó sze­gény kis rágcsálóra utal a cím, hanem az egyházközségi számítógéphez tartozó eszközről, melyet szintén egérnek hív­nak, és ezzel az egérrel vezérelhetők töb­bek között az Internetes böngészők is... Egy ökumenikus projektről van szó* melynek kezdeményezője a történelmi egyházak internetes munkatársait, ön­kénteseit tömörítő Magyar Keresztény Internet Egyesület. Az Egyesület vezető­ségének régi tapasztalata, hogy a lelké­szeknek és elkötelezett hívőknek csak töredéke aktív Internet-használó, a nagy többség számára nem ismertek azok a le­hetőségek, melyeket az Internet minden­napos használata nyújtani képes. Ennek oka nem elsősorban az anyagi tényező (hiszen egyre több helyen van számító­gép a gyülekezetekben és családi ottho­nokban is), hanem a lehetőségeket be­mutatni képes kiadványok, és az ehhez kapcsolódó tanfolyamok hiánya. Ezen a helyzeten kívánt változatni az Egyesület, amikor - a Harmat Kiadóval közösen - tervbe vette egy könyv kiadá­sát, melyben helyet kap az Internet be­mutatása kezdők számára, tanácsokat ol­vashatunk a Világháló egyházi használa­tára vonatkozóan, és tippeket találunk a lelkipásztori munkához szükséges anya­gok internetes lelőhelyeiről is. Mindezen túl, tartalmaz a kötet segédanyagokat az elektronikus levelezés, internetes infor­mációkeresés és honlapkészítés témáira vonatkozó tanfolyamokhoz. A kötetet egy CD-melléklet egészíti ki, az Internetes munkához szükséges szoftve­rekkel és sok honlap anyagával, melye­ket Internet elérés nélkül is használha­tunk. Néhány napja kaptuk az örvendetes hírt, hogy a Harmat Kiadó és a Magyar Keresztény Internet Egyesület közösen benyújtott pályázata a Széchenyi terv ke­retében 2 millió forintos támogatást nyert. Habár ez kevesebb, mint az erede­tileg megpályázott összeg, remélhetőleg ebből is létrejöhet a könyv, és lehetőség nyílik arra is, hogy a kiadó az Ökumeni­kus Tanács tagegyházai ill. megfigyelői, vagyis az evangélikus, református, római katolikus, baptista, metodista és ortodox egyházak összes gyülekezeti lelkipászto­ra számára - térítésmentesen eljuttasson egy-egy példányt. Bogdányi Gábor, a Magyar Keresztény Internet Egyesület elnöke Kossuth-szobor avatás Amerikában 2001. december 4-én lesz százötven éve annak, hogy az 1802. szeptember 19-én (!) született Kossuth Lajos, csa­ládjával és a kíséretében lévő magya­rokkal partra lépett New Yorkban. Ebből az alkalomból az Újvilágban ünnepségsorozatot rendeznek. Az ünnepi esztendő első eseményét *Iowa állam Kossuth megyéjének Algona városában rendezték meg. Az egykor indiánok-lakta állam 1846-ban csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz. Kossuth soha­sem járt ott, de híre eljutott ide is, ezért nevezték el róla a megyét. Algonában új Kossuth- szobrot avattak a városhá­za előtt 2001. július 13-án. A mű alkotója, az amerikai Wayne Thompson úr, aki 1924-ben született Iowa Swea nevű városában. 1944-től két éven át teljesített katonai szolgálatot. Te­hetségét dicséri, hogy számos műve nyert díjat a háborút követően. Ezekből nem egy szobra az iowai Művészeti Ta­nács díját nyerte el. A művész hosszan tanulmányozta Kossuth Lajos életét és munkásságát mielőtt a munkához fogott. Helyesen látta meg, hogy a nagy hazafi nemcsak Magyarország felszabadításá­ért kifejtett erőfeszítései miatt vált is­mertté, hanem személyes varázsa és el­szántsága, valamint egyedülálló szónoki képességei is nagymértékben hozzájá­rultak hihetetlen népszerűségéhez. Lafayette márki után ő volt Amerika történelmében az első külföldi, aki az amerikai kormány meghívására, a „nem­zet vendégeként” üdvözölhette az Ame­rikai Egyesült Államok Szenátusát és a Képviselőházat. Ennek emlékére pár esztendeje Washingtonban a Kapitóli- umban felállították a „magyar Washing­ton” mellszobrát, Kúr Csaba alkotását. Thompson úr műve Kossuthot abban a helyzetben ábrázolja, amint üdvözli a beszédének meghallgatására egybegyűlt tömeget. A művész saját öntödéjében ké­szítette el a gyönyörű szobrot, amely hat és fél láb magas, és nyolcezer font súlyú. Négylábnyi magas fekete gránit talapza­ton áll. A gránitot Indiából hozták be, és Anaheimben, Kaliforniában tették partra. Innen szállították Dél-Dakotába, ahol fel­vágták a kívánt méretre és kifényezték a nemes gránitot. Ezt követően Iowa állam Ankeny nevű helységébe vitték, ahol a szobrász kifaragta belőle Kossuth alakját. A csaknem egész napos változatos ün­nepség során zenekarok léptek fel magyar zeneszámokkal, beszédeket mondtak Iowa elöljárói és művészeti életének kivá­lóságai. Hazánkat ezen a rangos eseményen Jeszenszky Géza, Magyarország washing­toni nagykövete képviselte. Beszédében kiemelte, hogy ennek a szobornak a fel­avatása fontos esemény a két nép: az Amerikai Egyesült Államok és Magyar- ország népe kapcsolatában. Ez a szép alkotás nem egyedülálló egészalakos Kossuth szobor az Egyesült Államokban. 1928. március 15-én avat­ták fel New Yorkban, a Hudson-folyó partján (az abban a városban magyar tagsággal működő, magyar nyelvű „Kossuth” szabadkőműves páholy kez­deményezésére) a ceglédi Kossuth szo­bor hasonmását. Ez a szobor csak abban tér el a magyarországitól, hogy Kossuth Cegléden csizmát visel, New Yorkban pedig cipőt. A szobor avatására nagy számú magyarországi vendég, kormány- küldöttség is érkezett. A hivatalos cso­portban volt Kapi Béla evangélikus püs­pök, aki emlékirataiban részletesen be­számolt a szobor avatásáról. Az ünnepi beszédet a „Kossuth” páholy fömestere, Cukor Mór mondta. Az Amerikai Egyesült Államok sok városában található Kossuthról elnevezett utca vagy tér. Főként ott őrzik Kossuth emlékét, ahol életében látogatást is tett. Először 1901-ben, Cleveland magyar­jai fogtak össze Amerikában, hogy felál­lítsák az egyetem előtt Kossuth Lajos szobrát. Nem egykönnyen sikerült meg­szerezni az engedélyt, hogy erre a köz­ponti helyre kerüljön a szobor, de sikerült minden ellenállást leküzdeni, hogy a szép alkotást méltó helyén leplezzék le. Kossuth clevelandi látogatásának hite­les krónikása, Lefler Andor - az akkori clevelandi evangélikus lelkész - könyvé­ben leírta, hogy a szobor leleplezési ünne­pélyén jelen volt többek között-Éljen Kossuth Wilcox is, aki a Kossuth 1851- ben történt clevelandi látogatását követő Kossuth-láz idején kapta hangzatos nevét. Berényi Zsuzsanna Ágnes A vakok, siketnémák és számkivetettek atyja 125 évvel ezelőtt született Ernst Jakob Christoffel Emst Jakob Christoffel misszionári­us elborzadt, amikor úgy száz evvel ez­előtt Törökország észak-keleti-i részén, Siwas városában szembesült az ottani vakok nyomorúságos helyzetével. Leg­többjüknek koldulnia kell, vak lányok és asszonyok prostituáltként keresik a ke­nyerüket. Ezeknek az embereknek a szenvedése ettől kezdve Christoffel egész életútját meghatározza. 125 évvel ezelőtt, 1876. szeptember 4-én született Emst Jakob Christoffel, aki a később róla elnevezett „Christoffel- Vakmisszió” vezetője lett. Az evangéli­kus teológus 1908-ban nővérével együtt egy otthont alapít Malatiaban, Törökor­szág EK-i részén vakok és egyéb sérül­tek számára. Munkájukat egy baráti tár­saság anyagi támogatással segíti. „A ház­nak menedékhellyé kell válnia, fajra vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Elsősorban a vakokat vettük szá­mításba. De mivel egyetlen segélykérőt sem szabad elutasítani, ezért figyelembe veszünk nyomorékokat, vakokat és árva­gyerekeket is”, - írja később a Német Lelkészújságban. Az I. világháború után, mint minden németet, Christoffelt is ki­utasítottak Törökországból. 1925-ben fi­gyelmet munkatársaival együtt Perzsia fele fordítja, azzal a céllal, hogy Täbrisben vakokkal dolgozhassanak. Christoffel örményül és perzsául tanul, tankönyveket, bibliai és szépirodalmi szövegeket fordít le Braille írással a va­kok számára. Ők gyorsan tanulnak és ez­zel megcáfolják azt az ősi előítéletet, amely szerint őket nem lehet tovább ké­pezni. 1941 augusztusában angol és orosz csapatok foglaljak el Irán nagy ré­szét. A németeknek el kell hagyniuk az országot, különben internálják őket. 1943 augusztusában Christoffelt is be- börtönzik, és csak 1946-ban, nyolc kü­lönböző intemálótáborban eltöltött idő után engedik szabadon. 1949-ben a Köln melletti Nümbrechtben egy otthont ala­pít a háborús események következtében szemük világát vesztettek és ezért ápo­lásra szorulók számára. 1951-ben vízumot kap és visszatér Iránba. A 75 eves Christoffel öregen és betegen mindent újra elölről kezd. Isfahanban vakokat és sérülteket gyűjt maga köre és tanítja őket. 1955. április 23-án hal meg a védencei áljai „Hairik”- nak (örményül: „Apacska”) nevezett Christoffel, és lel örök nyugalomra az örményországi Isfahan temetőjében. „Itt nyugszik békében Isten pásztora, Emst Jakob Christoffel, a vakok, számkivetet­tek, nyomorékok és siketnémák atyja, több mint ötven esztendeig végzett úttö­rő munkája után”, áll a sírkövén néme­tül, örményül és perzsául. A „Christoffel-Vakmisszió” ma évente ke­rek tízmillió szembeteg, vak és sérült gondját viseli, több mint száz országban. Dieter Schneberger írása a Sonntags­blatt című német evangélikus hetilap 2001. szeptember 2-i számában jelent meg. Fordította: Gazdag Zsuzsanna FELHÍVÁS IMÁDSÁGRA! 2001. szeptember 21-én szerte a világon arra a 18 millió emberre gondolnak, akik Alzheimer kórban és más szellemi leépülést okozó betegségben szenvednek. E szomorú betegségek - közvetlen elszenvedőiken túl - családjaik, környezetük életére is befolyással vannak. Ötvenhét országban élő sok-sokmillió keresztény testvérünkkel együtt, szeptember 21 -én ő értük szeretnénk könyörögni, hogy Is­ten áldása kísérje súlyos keresztet hordozó életüket. A közbenjáró imádság, amely Isten előtti felelősséget hordoz, és egyben meg­erősíti rászoruló testvéreinket (az Apostol biztatása: „egymás terhét hordozzá­tok”) ezen a területen most könyörgésre hív minket! Templomainkban, bibliaórákon, egyéni imádságban vigyük Isten elé szenvedő embertársaink terheit. Magyarországon idén először rendezzük meg az Alzheimer Yilágnapot. Legyen egyházunk és népe példamutató az imádság szolgálatában! Euangclikus anckepcsannok ••••*••*••• • Rázga Pál l ' (1798-1849) • Az 1848-49-es magyar forradalom és sza­• badságharc nyomán kivégzett evangélikus • lelkész 1798. december 10-én született a Po­• zsony vármegyei Bazinban, polgári család- s ban. Származása szerint szlovák, anyanyelve • szerint német volt ez a bátor magyar hazafi. • Tanulmányait Modorban és Pozsonyban foly­• tatta. Ezután Blankenbergben tanítóként mű­• ködött, majd a bécsi protestáns teológiai inté­• zet hallgatója volt, míg 1823-ban lelkészi • szolgálatát meg nem kezdte az ausztriai • Karintia több gyülekezetében (Trebesingben • korábbi bécsi medikusi tanulmányainak is • hasznát vette: lelkész és „orvos” volt • egyszemélyben). 1835-től Modoron, 1839-től 8 pedig Prágában szolgált, ahol - sokoldalú te­• vékenysége bizonyságaként - intézetet alapított özvegy papnék és lelkészi árvák • megsegítésére, és sokat fáradozott az evangélikus iskolaügy szervezésében is. In­• nen 1846-ban Pozsonyba távozott, ahol gyülekezeti munkája mellett aktívan te- « vékenykedett a közegyházban is; megszervezte a Pozsony vármegyei evangéli- ® kus egyházmegye lelkészi nyug- és gyámintézetét. Az 1848-as forradalmi eseményekben Pozsonynak is fontos szerep jutott, hi­• szén itt nyitotta meg V. Ferdinánd császár és király 1847. november 7-én azt az • országgyűlést (többek között Kossuth részvételével), amely az 1848. áprilisi sza­• badelvű törvényeket szentesítette. A feléledő hazafias mozgalomba Rázga is ha­• mar bekapcsolódott, és már márciusban megalapította a Pozsonyi Nemzeti Egye- s sületet, melynek elnökévé választották. Kossuthnak a Zöldfa Fogadó balkonjáról • elmondott hazafias beszédét ő fordította németre. A katonák bátorítása végett • meglátogatta a köpcsényi honvédtábort, de mint tábori lelkész jelen volt a magyar • honvédsereg schwechati vesztes csatájánál is (1848. október 30.). • Miután Pozsonyt megszállta a császári haderő, 1848. decemberében Wrbna tá­• bomok elfogatta és a pozsonyi vízikaszámyába záratta. Haynau tábornok felség­• sértés vádjával törvényszék elé állíttatta, amely hat hónapos fogvatartás után, • 1849. június 16-án kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet két nappal később, június • 18-án hajtották végre a Pozsony melletti Szamárhegyen. ® Vigasztalására kirendelt lelkésztársa így emlékezett vissza együttlétükre: • „Nem én vigasztaltam Rázgát, hanem ő engem.” Feljegyzéseiből ismerjük Rázga „ utolsó imádságát is: „Uram, ha lehetséges, vedd el tőlem a szenvedés poharát, de « ne legyen az én akaratom szerint, hanem a Tied szerint... Itt állok Előtted, Min­• denható, a hajnalpír fényében, és végigtekintek életemen. Elfog a bánat, de lel­• kém nyugodt. Megáldok mindent, amit szememmel látok magam körül. Áldom • Pozsony lakóit; áldom ártatlan, szegény gyermekeimet, áldom kedves « feleségemet..., áldom azokat is, akik engem elítéltek... Áldom az én drága hazá­• mat, kívánva, hogy nemsokára szabad legyen és boldoggá... Uram Istenem, a Te e kezedbe ajánlom lelkemet”. « Korányi András I V i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents