Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-16 / 38. szám

2. oldal 2001. SZEPTEMBER 16.

Evangélikus Élet

r

UJ NAP - UJ KEGYELEM

„Áldjad, lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.”..(Fjl 4,6) Érdemes időnként visszapörgetnünk gondolatban életünk filmjét, mert csak így láthatjuk meg, minden okunk meg van arra, hogy Istennek hálát adjunk', Öt dicsérjük. Emberek felé sokszor elrebegjük a hála szavait: „Soha nem felejtem el neked” akár a szívességed, vagy más szolgálatod. Ugyanakkor: masnnyiszer felejtjük el az Isten jóságát, irgalmát, fenntartó szeretetét?! S éppen sz a „feledékenysegünk1’ okozza az aggódásunkat. Pedig - és ezt az életünk bizonyítja - nyugodtan Isterire bízhatjuk magunkat és szeretteinket, mert Neki gond jajfan reánk!

„íme. itt vagyok. Az Úr tegye velem, céiit jónak lát!" (2 Sám 15,26) Nehéz belenyugodni, ha más intézkedj az életünkben vág)' az életünk felett. Istentől sem szívesen fogadjuk el a sorsunkról szóló döntéseit. Shakespeare viszont úgy véli: „Makacsnak legjobb mestere /baj, melyet magának szerzett. Az akaratos önkárán okuljon.” Az Istent ismerők /ionban tudják, hogy az Ur nem játékszernek teremtette az embert, s ezért nem tönkreteszi, hanem - szeretetéböl - jót tesz vele. Ezért bízhatjuk Istenre egész életünket és ezért dicsőíthet|uE si^ht nevét.

j§H;DD " Milyen jó hálát adni az Úrnyk, és zenggrti neved dicséretét, ó Felséges, hirdetni reggel szeretetedet. /tőségedet minden éjjel " (Zsolt 91,2-3) Bacon azt mondta: „A felületes tudás elvezet 'Istentől Az alapos Oldás pedig visszavezet hozzá.” Istent valóban csak az nem dicsőíti, aki felületesenrwaeri. Aki viszont megismerte az Isten gondviselő jóságát, az az ember nem feledkezhet meg aT®1* adásról, és nem szűnik meg „zengeni neve dicsőségét.” Ez az állapot azonban nem egyszeri eset, hanem folyamatos. Ezt jelzi számunkra a „reggel” és az „éjjel”. Ahogyan Isten szeretetének nincs kezdete és vége, ugyanígy a mi hálaadásunknak sem lehet vége, csak kezdete: MOST!

„Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vond el tőlem. ” (Zsolt 51,13) Bakócz Tamás azt vallotta: „Én csak kettőtől félek: Istentől és azoktól, akik nem félik őt.” Én pedig valójában egyedül Istentől félek, mert Nála nagyobb hatalom úgysincs. Már pedig mi lenne nagyobb büntetés egy ember számára, mint az, hogy megvonja tőlem törődését és megvet engem?! Tudom, hogy bűneim haragot váltanak ki belőle. Én mégis bocsánatáért könyörgök. Ha pedig Léikét vonja meg tőlem, melyet a teremtéskor lehelt az első emberbe, hogy életet adjon, akkor csak két lábon járó halott vagyok. Ezért nem is lehet más könyörgésem: n|J)üntes^, Uram, amint megérdemelném!

', A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. ” (Mk 2,27)'Mire jó valójában a „szombat”, vagyis az ünnepnap? Van, aki még többet dolgozik ezen a napon, mint egész héten összesen. Mások viszont nagyon szigorúan megtartják a ..mózesi törvény” ide vonatkozó részét, mivel még egy fűszálat sem tesznek arrébb ünnepnap. Ez számukra a „szent elheverde napja”. Valóban szükség van a pihenésre, mert ® ember nem gép. Bár még a gépet is leállítjuk, pihentetjük. Az ünnepünk lényéfé és középpontja mégis az Isten, akit azért „ünnepelhetünk”, mert Ő teremtett mi/dent, minket is és azóta is fenntartja a világot és minket is. m

m

„A türelem és vigasztalás Istene adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen Mzöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek tíz Istent. ” (Róm 15,5-6) Sok mindent tett már az ember „egy szívvel, egy szájjal’'. De miért csak a rosszak jutnak észembe, amikor fél akarom sorolni azokat? Valószínűleg azért, mert a legtöbben nem veszik figyelembe azt, amit Newton így hallott: „Azt tudom, hogy én nagy bűnös vagyok, de azt is tudom, hogy Jézus még nagyobb Megváltó.” Ennek a Megváltónak az akarata, hogy minden dolgunkban kérjünk segítséget a „türelem és vigasztalás” Istenétől, aki valóban „közös ipvezőre” hoz minket: az Ő szent nevének dicséretére. ‘‘‘‘‘MIMIIM"™11^-' V Jff

„O tá$a fel a mélyen rejtett titkokat. ” (Dán 2,22) Milyen okosnak tarrjm magunkat? S mennyire büszkék vagyunk tudásunkra? Mégis sok mindent nem ismerünk. Sőt, talán mondhatom így: örök titkok között éljük az életünket. Igénk pedig kellő alázatra int bennünket, mert kiderül belőle, hogy a titkok megfejtése nem a mi kezünkben van. Isten ajándékozza nekünk a megfejtést, mert a mi tudásunk kevés. De elegendő lehet a hitünk! Anselm azt mondta: „Nem azért törekszem érteni, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy értsek.” Az értelmemet pedig Isten Szentlelke világítja meg. Ezért övé a dicséret, dicsőség és hálaadás most és mindörökké. Ámen.

Balogh András

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASARNAP

Romon virág

Róm 8,6-11

Az apostol határozottan és egyértelműen kijelenti: aki test szerint él, nem kedves Isten előtt! Nyilván nem akarja leértékelni azt a testet, ami emberi személyiségünk hordozója. Jézust is emberi testünkbe öltöztette Isten, hogy megdicsőítve fölvigye és az Atya jobbjára ültesse. A „test szerinti” élet azt jelenti, hogy a bűn leigázhatja, birtokba veheti a testünket. A kísértő olyan életre biztat és serkent, amely csak a múlandó testre korlátozódik. A megkeresztelt, a hívő emberben „Isten lelke” lakik. A Krisztussal való szoros kapcsolatom kiemel a testi élet szűk dimenziójából, a természet öleléséből, a halál karjából. Csak a hit és kegyelem által válhat az életünk „lelkivé”. Ennek a lélek szerinti életnek ígér Isten örök folytatást az ő országában.

Ady Endre megdöbbentő és fájdalmas vallomást tesz „A patyolat üzenete” című versében: „Minden dolgom egy- egy átok, Szégyen: Boldog, ki Isten kegyelmében Fehérre aszatja magát. Tízhúsz, szent böjtű, kámzsás barát Szép árnyéka táncol körül. Be boldog, aki nem örül, Jaj, be piszkos ruha az Élet, S a Vér be nyomorult, be ronda.”

Pál apostol szavai nem csupán a kicsapongó, érzéki életre, a szexuális bűnökre vonatkoznak. Hanem arra biztat, hogy a hívő ember az élet minden területen győzze le a kísértéseit, mindig a jó, a nemes, az előrevivő, a kegyelem győzedelmeskedjen életében.

„Nekem nincs szükségem Istenre” - üvölti a mai ember szóban és élet-vallomásával. Gyülekezeti tagjaink (lelkészek is!) váltogatják házastársaikat, mint a megkopott ruhaneműt. Hová lett a „holtomig, holtáig el nem hagyom” eskü komolysága és varázsa? Mert az autó- és házcsere csak vastag pénztárca kérdése. Szomorú, de sokan még nem tudják: a bankbetét, a kacsalábon forgó vár-lakás, a jólmenő állás, a több lábon álló vállalkozás még nem jelent biztonságot. Hány és hány földi kincs-birtokost láttam kiborulva, sóhajtozva! Tele éléskamrával is éhesek, mert a lelkűk hal éhen. Népszerűek, körül rajongják őket, mégis sorvadnak a magányban.

„Nekem nincs szükségem Istenre” - jelentik ki a nagylegények, de számolat- lanul szedik a nyugtatót. A kristálytiszta vágyak helyett marad a sóvárgás, a kapzsiság. A szeretet helyett a birtoklás, a mindent elsöprő szerelem helyett az állati vágyak. A közjó építése helyett az ész nélküli vetélkedés, a Krisztus-hit helyett a vallásos megszokás.

„Fehér liliomot csodáltam egyszer!” - írja a lelki író. Kertészmérnök ismerősöm Isten csodájára rácsodálkozva sóhajtott fel egyszer: trágyából alakítja ez a virág varázsos illatát! Reményik Sándor versében ugyanezt az átalakító csodát fogalmazza meg: „Romon virág.” Elrontott,

széttört testi életek. Jézus átalakító művészetével „lilioméletté, patyolatéletté” válnak. A titok pedig ebben a szóban rejlik: MEGTÉRÉS.

Amikor elolvastam a 13. század egyik szentjének, Kortanai Szent Margitnak az életét, bennem ez fogalmazódott meg: A megtérés nem más, mint javított kiadású, krisztusi előjelű, minőségi élet.

Margit feltűnő szépségű, értelmes leányként került egy nemesi kastélyba. Boldogan járt-kelt a bókolók hada között, fenékig itta az élet adta örömök kelyhét. Hamarosan suttogni kezdték, hogy a gróf szeretője. Miután kisfiút szült neki, a találgatás megerősítést nyert. Kilenc évig élt a gróffal vadházasságban. Szenvedélyéért, az élvezetekért hajlandó volt mindent feláldozni. Egy alkalommal a gróf elutazott. Margit pedig hiába várta haza kedvesét. Keresésére indult, s az erdei ösvény mellett, az árokban találta holtan. Kirabolták és összeverték. Margit letérdelt mellé és azt kérdezte, amit szinte minden koporsó mellett megkérdezünk: Hová került ennek a szerencsétlennek a lelke? Ha elkárhozik, miattam kárhozik el. Majd kézenfogta gyermekét, szülei szegényes viskójának ajtaján kopogtatott. Nem szívesen, de visszafogadták. A papnak könnyek között gyónta meg bűnös életét. Új életet kezdett, s hamarosan az egész város példaképe lett.

Egy asszony a régi századokból elénk lép. Akár te is, én is lehetnék. A szeny- nyes, bűnös életét Jézushoz viszi, aki patyolat tisztává mossa. Tegyük mi is ezt, mert más út nincs!

Néhány éve a lelkészi hivatalba egy távoli országba szakadt hazánkfia kopogtatott be. Azonnal kedvesen beinvitáltam és megkínáltam üdítővel. O pedig elsírta magát: Nem is tudja, ki vagyok, és mégis kedvesen megnyitotta az otthonát és a szívét. Mi lenne akkor, ha én gengszter lennék? Akkor is így fogadna? Valószínűleg - mondtam neki mert akkor is Isten küldte hozzám. Ausztráliában élő magyar evangélikus volt.

Ha bűneiddel megrakodva, rogyadozva Jézushoz vonszolod elrontott életed, Ő sem kérdez: Hol jártál eddig? Miért csak most jössz? Nem kérdezi: mekkora rangot szereztél és kik a pártfogóid. Csak annyit kérdez: őszintén le akarod-e tenni a kereszt tövébe elrontott, bűnös „testi” életed, hogy megajándékozhasson egy „minőségi” élettel, amely nemcsak a sírpartig lát, hanem az Örök Örömig.

Egy karmester életrajzában olvastam a következő kis történetet. Az egyik világhírű operaházban készültek az előadásra. A rendezőnek ajánlottak egy énekesnőt, akinek kristálytiszta a hangja, s abban az évben ő nyerte meg a nemzetközi énekversenyt. A karmester mégsem

őt választotta. „Csak akkor tudom használni, ha „megszakad a szíve” - nyilatkozta az újságíróknak.

Két év múlva „megszakadt a szíve”, az egyetlen kislányát temette el. Ma a világ egyik legnagyobb énekművésze. Fájdalmával ‘ igazolta a süketen is alkotó

Beethoven mondását: „Az emberélet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: Felemelnek!”

Jézus keresztje ugyanezt teszi: felemel, újjáteremt. Atesti életünket lelkivé minősíti.

Baloghné Szemerei Mária

ISTENTISZTELETI REND

_______________

Bu

dapesten, 2001. szeptember 16.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de.

11. (úrv.); du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba;

11., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor;

Csillaghegy-Békás megy er,

111., Mező' ii. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III.,

Dévai B('ró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Jukka Paarma finn érsek; du. 6. (ifj.) Buday Barnabás; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; Vili., Üllői út 24. de. fel 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Blázy Árpád; XI, Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegy- vidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; du. fél 7.; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kenden György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Peter; Rákospalota, XV., Régifóti út. 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Simo Koho (finn); Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. lí. Marschalkó Gyula; Pestszentlorinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX„ Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza.

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Jn 6,60- 66; epistolája (igehirdetési alapige): Róm HETI ENEKEK: 225, 234.

Összeállította: t.sz.m.

b6; epi 8,6-11.

• • • •

SJ1ROK

# ® ® ®

Énekkar - 2

3

£

5

Cd

3

h

Múlt heti számunkban közöltük az „Énekkar szerepe az istentiszteleten ” c. három tagú sorozatunk első részét. Most az „ország templomának”, a Deák téri templomnak karnagya vall szolgálatáról. A sorozat három önálló része más-más megközelítésben ugyanarról a témáról szól. Nem titkolt célunk e cikkekkel, hogy a régen „éneklő egyház”- nak nevezett evangélikusságot elgondolkodtassuk a kihagyott lehetőségről... Hátha a gyülekezeti énekkarok hiánya nem elkeserít, hanem arra indít, hogy a magunk gyülekezetébe megszervezzük az így szolgáló közösséget.

HK

A kórus istentiszteleti szerepe

Luther 1544-ben a Torgau-i templomszentelésen elmondott prédikációjában az istentisztelet lényegét abban határozza meg - „daß unser lieber Herr mit uns rede durch sein heiliges Wort und wir mit ihm durch Gebet und Lobgesang” hogy a mi kedves Urunk szent igéje által szól hozzánk és mi imádságban, és dicsőítő énekben felelünk neki.

Kiemelt hangsúllyal dicséri a kóruséneklést „damit das Wort auch durch Gesang unter den Leuten bleibe”, hogy az Isten igéje az éneklés által is a gyülekezet megtartó ereje maradjon. „A teológia után a zenének adom az első helyet” - írja Luther - „ez Dávid és az összes próféták példáján könnyen belátható, akik minden mondanivalójukat versekben és énekekben fejezték ki”. A zene tehát „praedi- cacio sonora” hangzó, zengő igehirdetés, mely a bibliai szöveg tartalmát megeleveníti. Ebben az értelmezésben az egyházi énekkar szimbólum. Az imádkozó és az Istent magasztaló gyülekezet szimbóluma. A szentek közössége. Ez a gondolat határozza meg evangélikus egyházunkban az énekkar istentiszteleti súlyát, komolyságát és szerepét.

A lutheri egyházban, az istentisztelet középpontjában az Ige hirdetése és annak prédikáció útján történő értelmezése áll. Az Ige olvasása (Lesung) és hirdetése (Predigt) kétféleképpen lehetséges. Az oltártól és a szószékről a gyülekezet egy megbízott tagja a lelkész által szóban, és az egyházi énekkar művészi zenéje által. Ebben a szituációban a vokális zene nem csupán az istentisztelet egy „hangulati momentuma”, hanem annak leglényegesebb központi elemét a „Verkündigung”-karaktert testesíti meg, és félreérthetetlenül hirdeti: „Az Ige kőszálként megáll.” ahogyan azt az „Erős vár a mi Istenünk” korái negyedik versszakában énekeljük.

így tehát világos, hogy az evangélikus egyházzene-történet műfaji fejlődései is csak a liturgia szemszögéből nyernek igazi értelmet. Luther a „Formula missae et communionis” (1523) és a „Deutsche Messe und ordnung Gottesdiensts” (1526) című munkáiban a kórus a következő tételek megszólaltatásában vesz részt: Introitus, Kyrie, Gloria, Salutatio, Versiculus, Graduale, Halleluja, Sequentia, Credo, Offertorium, Praefatio, Sanctus, Agnus Dei, Cantica, Zsoltár, Hymnus és a Miatyánk, a Collecta és az Áldáshoz kapcsolódó Amen éneklésében.

E szerteágazó és páratlanul gazdag zenei kincsből csupán két műfajt ragadok ki e rövid írásban. Mi az, ami az említett tételeken kívül az egyetemes kereszténységhez köt s mi az, ami egyértelműen evangélikussá, lutheránussá teszi istentiszteleteinket? A reformáció utáni kezdeti időkben a latin nyelv megtartása mellett (himnuszok, motetták, Kyrie, Gloria, Oratio, Praefatio, Sanctus) a komponisták fó területévé az evangélium megzenésítése vált. Ennek lényege, hogy a vasárnapi istentiszteleten felolvasásra kerülő evangélium központi gondolatát megjelenítő néhány szövegsort kiragadják és azt művészi formában, többszólamúan dolgozzák fel. Létrehozva ezzel az ún. „Evangelienmotette” műfaját. így születnek meg az egyházi esztendő minden vasárnapjára és ünnepnapjára rendelt nagy sorozatok Melchior Franck, Michael Praetorius, Melchior Vulpius és még sok más zeneszerző tollából. Ne féljünk tehát a latin vagy német nyelv használatától, hiszen ez is lehetővé teszi, hogy vasárnapi istentiszteleteinket az egyetemes kereszténység és az egyetemes evangéli- kusság tagjaiként élhessük át, hangsúlyozva ezzel, hogy fontos számunkra a reformátorok azon igyekezete, mely arra irányult, hogy mindazt, ami a keresztény tradícióban fontos - latin nyelv, gregorián ének, liturgia - megőrizzük, de emellett ugyanilyen fontos, hogy az istentisztelet e történelmileg kötött formáiban a „viva vox evangelii”-t, az élő evangélium hangját kifejezésre juttassa. így kap döntő jelentősséget a bibliai olvasmányok mellett a prédikáció. Ebből érthető meg, hogy az ordinárium korábban virágzó zenei tételei mindinkább háttérbe szorulnak és az egyházi év adott vasárnapjához rendelt, a prédikáció aktuális mondanivalójához igazított proprium tételek soha nem látott fejlődésnek indulnak. Zenetörténeti szempontból ez a „Geistliche Konzerte” a „Figuráf’-passiók a korál-motet- ták, a korál-concertók és mindenek előtt az egyházi kantáták születésének időszaka, melynek szellemi és zenei tetőpontja Johann Sebastian Bach kantáta életműve.

A gyülekezet, a kórus és az orgona zenei megnyilvánulásai nem egymástól függetlenül éltek, hanem harmonikus egységben, melyet a mindenki által jól ismert korái dallam (cantus firmus) biztosított. Természetesen nem csupán a dallam, hanem a hozzá tartozó szöveg is. Ezért az igaz lutheránus egyházzene mindig korái alapú, koráihoz kötött „Choralgebundene” zene, melynek megvalósítása az „altematim” (gyülekezet és kórus versszakonként váltakozó) egy vagy többszólamú megszólaltatásától az adott vasárnapra rendelt Bach kantáta előadásáig emelkedhet.

Hogy mind ez az egyházi esztendő szép rendjében létrejöhessen, kizár minden önkényességet. Rendet követel. Az epistola, evangélium és a hozzájuk kapcsolódó vasárnapi főének kötött rendjét. Egy rendezett és rendszeres, szabályoknak és törvényeknek alávetett egyházzenét, ahogyan azt az ősegyház, Luther Márton, a reformátorok és Johann Sebastian Bach is tanította: „eine regulirte Kirchen Music zu Gottes Ehren”.

Kamp Salamon, a Lutheránia karnagya

*

»

a

i