Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-26 / 35. szám
Mi Eva ngélikus Elet 2001. AUGUSZTUS 26. 5. oldal Komoly könnyűzene „Az evangélikusok nem hagyják aludni az orosháziakat” - morogta volt állítólag egy kissé iliuminált arrajáró, a lakótelepi milliőben felépített alkalmi szabadtéri színpad szombat esti „produkcióit” hallva. A krónikás ezzel szemben azt tapasztalta, hogy a keresztyén könnyűzenei program kifejezetten kedvező fogadtatásra talált, még a Találkozó egyéb rendezvényei iránt legkevésbé sem érdeklő helybéliek körében is. Nem mintha az orosházi evangélikus általános iskola apróságainak - mellesleg szintén nagyszerű - folklór-összeállítása után valóban könnyen emészthető koncertre került volna sor. A pilisi Izsóp együttes repertoárján zeneileg is kifejezetten igényes müvek szerepeltek, de az „előzenekarként” bemutatkozott orosházi ifjúság dalszövegei is azonnal elárulták, - számaiknak komoly üzenete van. Halálosan komoly üzenet, mi több figyelmeztetés mindazok számára, akik még nem találtak rá az egyedül üdvözítő útra, de felszabadítóan örömteli, éltető üzenet azok számára, akik már felismerték, megtapasztalták és elfogadták Isten végtelen szeretetét, kegyelmét. Augusztus 18-án ez utóbbiak voltak többségben... -tér Az Országos Találkozó egy nem evangélikus keresztyén fiatal szemével Nem tudom, mennyire egyedülálló annak a fiatal tanárnőnek az esete, aki nem evangélikusként vett részt egyházunk harmadik országos találkozóján... A Békésen élő Kis Mara vall orosházi tapasztalatairól.- Hogyan kerültél Orosházára?-A barátnőm hívott el, és szívesen jöttem. Szeretem az ilyen alkalmakat, mert hiszem, hogy az efféle találkozók Isten szerint valók, Ő a Főrendezője, és találkozni lehet Vele. Nagy szükségem is van lelki feltöltődés- re, mert a közösségi élet eddig számomra csupán az iskolaidőre korlátozódott. Mint a Timóteus Társaság tagja nagyon fontosnak tartom a különböző felekezetek megismerését, például most először voltam templomi evangélikus istentiszteleten.- Milyen élményekkel távozol?- Csak jó élményeim vannak. Nagyon tetszett, hogy mindenféle korosztály tudott együtt lenni két napon át. Tapasztaltam, hogy az evangélikus sokkal lazább közösség, mint vártam. Tradicionálisabbnak, szertartásosabbnak gondoltam, de csakis közvetlenséget, mindenhol mosolygó, a közös programoknak örülni tudó embereket láttam. Kiemelném a szervezők, rendezők, szereplők lelkesedését és tenni akarását. Hatott rám a vasárnapi igehirdetés radikalizmusa is. Élmény volt a színházi előadás is, amit csak nekünk, az Országos Evangélikus Találkozó résztvevőinek mutattak be. Említhetném még a tartalmas, régi, szép énekeket vagy a folyóirat- és könyvkínálatot, de mindenekelőtt az evangéliumhoz való ragaszkodást, a misszionálás elkötelezettségét.- Milyennek ismerted meg az evangélikusokat?- Úgy vélem, ez egy befogadó, élő és „nyíló” közösség. Mosolyogtak, kérdeztek tőlem, az új embertől, még a címemet is elkérték. A pódiumbeszélgetésből az is kiderült számomra, hogy mernek beszélni a gondokról, a megoldatlan problémákról. Például a generációk közötti feszültségről, a lelkészképzésről, a külső és belső kommunikációról. De ezt is őszintén, jobbító szándékkal teszik.- Melyik szekció munkájába kapcsolódtál be?- A gyermekmunkával foglalkozóéba. Mint frissen végzett tanár nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek hirdessük az evangéliumot. Ilyen korban még olyan fogékonyak, hogy nagy hatékonysággal végezhetjük a magvető feladatát, persze tudva; nem biztos, hogy most, esetleg csak később érik be a vetés.- Friss diplomás angol és német szakos tanárként hogyan alakul a további életed?- Rövidesen egy évre Londonba megyek, ott fogok dolgozni. Aztán döntenem kell, hogy világi pályát válasszak-e vagy főállású lelkigondozóként dolgozzak. Bármit is fogok tenni, az életemnek az a célja, hogy Istent dicsőítsem vele. Ebben mindennél biztosabb vagyok. Sz. K. LIKUS TALÁLKOZÓ Első ízben 1997-ben Paks. majd két évvel ezelőtt Csömör, most pedig Orosháza rendezte meg az Országos Evangélikus Találkozót. Az egyházkerületi struktúra időközben módosult, végeredményben azonban mindhárom találkozó színhelye a Déli Egyházkerületben volt. Értékelő véleményt tehát a legilletékesebb püspöktől, dr. Harmati Bélától kértünk.- Néhány órával a Találkozó után jószerével még le sem ülepedtek az élmények... Annyi bizonyos, hogy a három találkozó közül ez utóbbi volt a legnépesebb. Ellentétben a korábbi találkozók helyszíneivel, itt nem egy sportcsarnok, hanem egy régi szép templom hívogatott, amely mögött - érezhetően - ott állt egy nagy gyülekezet. Lényeges eleme volt az idei Találkozónak, hogy a millenniumi ünnepségek sorában került megrendezésre, így talán könnyebben vált átérezhetővé az egyház és a nemzet, a léleképítés, valamint a közösségépítés szükségességének párhuzama. Különösen is szerencsésnek tartom, hogy nagyon sok csoportmunkára nyílt lehetőség, tehát mindenki megtalálhatta azt a munkaágat, amelyik iránt érdeklődött, és elmondhatta a maga tapasztalatait, véleményét. Fontos újdonság volt, hogy ezúttal a határon kívüli magyar evangélikusok is nagyobb számban vettek részt. Az egyik szekcióban - Gémes István stuttgarti lelkész irányításával - külön is terítékre kerültek a külföldön élő magyar evangélikusok sajátos problémái. Nekem személyes örömöm, hogy eddig mind a három sikeres találkozó a Déli Egyházkerületben került megrendezésre. Miként azt zárszavában Ittzés János püspök bejelentette, a következő Találkozó színhelye minden valószínűség szerint a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben, Székesfehérváron lesz. De hiszen bárhol legyen is megrendezve, ez mindenképp országos együttlét, elsődlegesen mindegyiknek lelki és spirituális feladata van, illetőleg a közösségépítés, ami itt Orosházán - érzésem szerint - szintén sikerült. T. P. K A Találkozó színei (Rendhagyó élménybeszámoló) Amikor Orosházáról hazaérve megpróbáltam átgondolni élményeimet a III. Országos Evangélikus Találkozóról, azon kaptam magam, hogy az események színekhez kötődve tolulnak elém. Rá kellett jönnöm, hogy ezalatt a két nap alatt valóban találkozhattunk hangulatokban, eseményekben a színek mindegyikével. Hiszen az orosházi templom fehérsége a tisztaságot sugározta felénk. Azt a jézusi színt, ami elfeledted velünk a hétköznapok nyugtalanságát, árnyait, gondjait. Jó volt ebben a fehérségben elcsendesedni, engedni hozzánk jönni az elhangzott gondolatokat, azokat bennünk továbbélni. Rendhagyó módon ezt a fehérségből áradó nyugalmat erősítették a lelkészek fekete reverendái is, amik számomra mindig a nagybetűs Igét, annak közvetítését, Isten szavának üzenetét jelentik. Erősítő, építő volt minden reverendában vagy a nélkül elhangzott igei üzenet. De a padokban szemlélődő számára az oltáron és az emelvényen díszlő, a fehér között megbújó rózsaszín gerberák és kardvirágok vidámsága is azt közvetítette ■ tudat alatt, hogy ha Istennek még ezekre a virágokra is olyan sok gondja volt, akkor hogyne lenne ránk is? A Találkozó piros színét számomra az a 4-5 vonal jelentette, amivel a tervező — Simon András - a Találkozó lógóját megrajzolta és aláírta: „Kelj fel, és járj!’’ A legdinamikusabb szín és az egyszerű, nyújtott vonalak ezt üzenték felénk a transzparensről: Kelj fel és járj, de ne összevissza, hanem a jézusi úton! Azután ott volt a kék és az arany szín is, a mintegy 3500 ember számára az összetartozást is jelképező Luther-ró- zsán. A hatalmas méretűre felnagyított szimbólum két napra különleges helyzetbe hozott minket: mindenki ismerte, magáénak tudta, és így némán is az összetartozás tudatát erősítette. De ez a megerősítőjel arra is kötelez, hogy - hazatérve - cselekedeteivel, viselkedésével, szavaival minden „Luther-rózsás embernek" tovább kell adnia, el kell mondania (ha kell, magyaráznia) a kívülállóknak, mit jelent keresztyénnek és ezen belül is evangélikusnak lenni. A templomból kilépve körülvett minket a zöld és a barna szín minden árnyalata, hiszen az árnyas fák és a szép parkok árnyék-menedéket jelentettek, beszélgetésre hívogattak. Szándékosan hagytam utoljára egyik kedvencemet, a vidám sárga színt. Hiszem, hogy ajándékba kaptuk ez alatt a két nap alatt a Napkorong sokszorhét ágát. Lehet, hogy néha kisebb ajándékkal is megelégedtünk volna, de valljuk be őszintén: milyen vidámmá, derűssé tette együttlétünket a belénk ivódó sárga fény! Mennyivel több mosolyt varázsolt az emberek arcára, szemben egy esetleges borongás, szürke égbolttal! Ráadásul a sárga ott volt az éjszakában is, a gyertyák fényében, és remélem, hazafelé mindenki kezében, a jelképes napraforgószálban... (Ugye emlékeznek teológiánk rektorának előadására?) Köszönet a házigazda orosháziaknak, az országos szervezőknek, az igehirdetőknek, szolgálóknak és előadóknak ezért a sokszínű találkozóért, de mindenekelőtt köszönet Istennek, hogy megengedte elmennünk, átélnünk ezt az áldott két napot! B. Zs. Hittanóra Bach tanár úrral A Találkozó esti programjai közül a templomi hangverseny ígérkezett a legszokványosabbnak: a Lutheránia ének- és zenekara előadja Bach 80. kantátáját, amely evangélikus himnuszunk, az „Erős vár a mi Istenünk... ” korái feldolgozása. A szépszámú hallgatóság azonban mást kapott, pontosabban fogalmazva: mást is kapott, mint amit várt. Mielőtt bemutatásra került volna a zenemű, Kamp Salamon karnagy, mikrofonnal a kezében fordult a karzatról a gyülekezet felé, és tételről tételre végigvezetett minket a zenébe és énekbe öntött bachi prédikáción. Megtudhattuk, hogy ez az alig félórás alkotás magába sűríti a lutheri teológia legfontosabb tanításait:1 egyedül a hit, a kegyelem, a Szentírás és egyedül Jézus Krisztus által lehet üdvösségünk. Annak érdekében, hogy egyetlen prédikatív zenei „poénról” se maradjunk le, előzetes illusztrációkat kaphattunk több tételből is. Először úgy tűnt, hogy erre a néhány percre tanári katedrává lesz az orosházi templom karzata, ahonnan zenei ismeret- terjesztő előadást hallhatunk. De hamarosan kiderült, hogy sokkal inkább Bach tanár úr hittanóráján érezhetjük magunkat, ahol lutheránus identitásunk, drága örökségünk legalapvetőbb kérdéseiről kaphatunk tiszta tanítást. De a tanításon, az ismereteken túl még többen is részesülhettünk ezen az estén. A templom-karzat tanári katedrából fokozatosan szószékké lényegült át, ahol Kamp Salamon szavait egyre inkább átforrósította személyes hite és elkötelezettsége. Mindezek után, már nagyszerűen előkészített talajba hullhatott az ötödik evangélista igehirdetésének minden hangja, és az azt követő áhítat minden szava. G. P. t 4
