Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-01-28 / 5. szám

Evangélikus Élet 2001. JANUÁR 28. 3. oldal „VALLÁSI HOVATARTOZÁSA?” - „EVANGÉLIKUS VAGYOK!” HÁNYADÁN IS ÁLLUNK? Népszámlálás előtti beszélgetés dr. Sólyom Jenővel, a Déli Egyházkerület felügyelőjével Felügyelő úr, különbö­ző adatokat hallani egy­házunk tényleges lélek­számúról, és sokan beszél­nek csökkenő létszámról. Most, a népszámlálás előtt, ahol a név nélküli kérdőíven a vallási hova­tartozásra is rákérdeznek majd, különösen is érde­kes, hogy vajon hányán is vagyunk mi, evangéliku­sok? Mintegy 250-300.000 evangélikus hí­vővel számolhatunk reálisan, ami a ma­gyar lakosság kevesebb, mint 3%-ának felel meg. A történelmi egyházak között ezzel a harmadik helyen állunk, ami a számon tartott egyháztagokat illeti. Ter­mészetszerűleg a katolikusok vannak a legtöbben, a lakosság 2/3-a vallja magát katolikusnak, majd a reformátusok kö­vetkeznek 20%-kal, s végül mi, evangé­likusok, kevesebb, mint 3%-kal. Sok ez a szám, vagy kevés? Tudna vala­milyen viszonyítási adatot mondani, il­letve történelmi összefüggésbe helyezni ezt a jelenlegi három százalékot? Trianon után (30-as évek) a lakosság 6%-a volt evangélikus. Ez akkor kb. 500 ezer főt tett ki. A határok átrajzolásánál sajnos nagyon sok hívünk a határokon kívül maradt, pontosabban az anyaorszá­gon kívülre kerültek. A II. világháború után - németek, szlovákok kitelepítése miatt - szintén csökkent a lélekszám, és igy alakult ki a 40-es évek végére egy rögzített létszám, ami akkor 430 ezer fő volt. 1992 óta, enyhe csökkenéssel, a fent említett lélekszám az elfogadott. Ok azok, akik kereszteltetnek, egyházi te­metést kémek, de az egyházzal ténylege­sen kapcsolatot tartók száma ennél a 250-300 ezernél is lényegesen kevesebb, mintegy a fele. Más kérdés a templomba járó, istentiszteletet rendszeresen látoga­tó hívek száma: éli 'h'é'émlített adatnak körülbelül a 10 %-a. Hozzávetőlegesen ennyien, 25-30 ezren mennek templom­ba egy „átlagos” vasárnap. A felcímbeli, képzelt pár­beszéd hamarosan sok­sok magyar otthonban el fog hangozni. Már ami a kérdést illeti, ’hiszen az már nem bizonyos, hogy mindenki, aki valamilyen értelemben kapcsolatot tart az evangélikus egy­házzal, a fenti módon fog felelni. Persze, jó lenne, ha minél többen váltanák: „Evangélikus vagyok!” Számít-e Fel­ügyelő úr valamilyen „meglepetésre”, pozitív vagy negatív eltérésre az eddig ismert adatokhoz képest? Először is hadd oszlassak el néhány tévképzetet a népszámlálással kapcso­latban! Sokan azt hiszik, ettől függ, hogy az egyház mennyi pénzt fog kapni a jövőben az államtól. De ez tévedés, hiszen anyagi szempontból semmit sem befolyásol, hogy milyen eredményt hoz a népszámlálás. Az egyháznak járó tá­mogatás nem normatív, azaz nem fej­kvóta alapján jár, tehát nem kapunk több pénzt, ha többen vagyunk, sem ke­vesebbet, ha kevesebben. Amíg a jelen­legi megegyezés van érvényben az ál­lam és az egyház között, addig nem lesz változás. Később, 2002 után lehetséges, de akkor is inkább majd ^z 1%-okra te­vődik át, tehát nem a mostani népszám­lálás adataitól fog függni. Azért nem szabad bármit is előre megjósolni, mert nem kötelező a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre válaszolni. Lelkiis­mereti szabadság van. Éppen ezért a másik nagyon fontos dolog, amit szeret­nék hangsúlyozni, hogy az adatokat, amelyeket kapni fogunk, semmiképpen sem szabad abszolutizálni! Vagyis elég sok bizonytalansággal kell számolnunk, bármekkora is lesz majd a „végeredmény”? Fogunk-e valamikor teljesen hiteles képet kapni ebben az ér­telemben? A névtelenség azért lehet fontos, mert lehet, hogy vannak, akik még félnek, így azonban, anonym módon bátran meg­KÉSZÜLÜNK A KERESZTYÉN NŐK 2001-1 VILÁGIM AN APJÁRA Nyugat-Szamoa bemutatkozik Az új évezred imanapi köszöntését egy távoli, parányi szigetország hozza el nekünk. Ha fellapozzuk a világatlaszt, és azon a Csendes-óceáni szigetvilágot tanulmá­nyozzuk, néhány - szám szerint 14 pont jelzi azt a szigetcsoportot, amelyet szamoa-szigeteknek neveznek. Érdemes megjegyezni, hogy har­mincnégy évvel ezelőtt, 1967-ben ugyanerről a tájról, Tonga szigetéről ér­kezett az imanapi anyag, ami azóta Föl­dünknek sok tájára eljutott. Sokszínű, punk házigazdái Nyugat-Sz'ámoa, (a to­vábbiakban egyszerűen Szamoa) lakói. Az ország alapterülete 2831 km2, a vízterülettel együtt 24000 km2. Lakóinak száma 225.000, melynek 45 %-a 15 évnél fiatalabb. Fővárosa Apia, ahol a lakosság több mint 20 %-a, 40.000 ember él. A szigetek vulkánikus eredetűek, me­lyeket korallzátonyok vesznek körül. A lakosság főleg mezőgazdaságból és halá­szatból él. Az ország éghajlatát az Egyen­lítő közelsége határozza meg: trópusi, az átlag hőmérséklet 27 C fok. Hatalmas er­soknyelvü közösségek hallatták hangju­kat imanapi ünnepeinken, és a világot át­fogó mozgalom most újra erről a tájról küldi üzenetét. Képletesen szólva, bejár­ta Földünket az új évezred kezdetére, időzóna határokon keresztül a „napfel­keltétől a napnyugtáig”! Néhány bevezető információ Szamoáról. A két nagy és több kisebb (köztük néhány lakatlan) tagból álló szigetcsoport az Egyenlítőtől délre, a Csendes-óceán szívében található. Az or­szág két részből áll: a keleti rész politikai­lag az Egyesült Államokhoz tartozik, a nyugati rész a Nyugat-Szamoai Független Állam. Etnikailag és kulturáli­san a két ország összetartozik, hagyomá­nyaik és nyelvük is közös. Ismertetésünk az utóbbira korlátozódik, mert az imana­dőségek, páratlan gazdagságú növény és állatvilág található a szigeteken. Az Imanap rendezői az istentiszteleti program témájául a már jól ismert ima­napi célkitűzést választották: „Egymás­tól tanulni - együtt imádkozni - közösen cselekedni”. Az első és legfontosabb fel­adatunk ezért, mint minden esztendő­ben, hogy megismerjük e távoli, szá­munkra még ismeretlen országot, múlt­ját, lakóit, életkörülményein A következő hetek során igyekszünk minél több információt eljuttatni olvasó­inknak. Kérjük, gyűjtsék az ismereteket Szamoáról, hogy azután március 2-án, az együtt-egymásért való imádkozás, majd a közös cselekvés is megvalósul­hasson! ,A ß Keveháziné Czégényi Klára vallhatja mindenki a hovatartozását. Nyugodtan megmondhatja, de persze így sem kötelező! Azt gondolom, a követke­ző népszámláláskor, tehát 10 éve múlva fogunk majd egy sokkal reálisabb képet nyerni. Hadd hangsúlyozzam azonban, hogy itt most nem a hitét vallja meg az ember, hanem egy adott egyházhoz való, akármilyen laza kötődését. Ami szá­munkra egy jelzés, hogy hányán érzik magukat, a lelkűk mélyén, valamilyen okból, evangélikusnak. Ez lehet szoros kapcsolat is, de lehet egy emlék, családi okok folytán fennálló egyházi kapocs, bármi. Sok „ismeretlen” előkerülhet majd, mármint a számok tükrében. Milyen tévhit él még a népszámlálásról, amit érdemes most eloszlatni? Talán azt emelném ki, hogy miért jó, kinek jó, hogy egyáltalán „megszámol­nak” minket, egyházi hovatartozási szempontból is. Ez nem az állam érdeke. Sokan rossz néven veszik, miért is van egyáltalán ilyen kérdés. Azt kell mond­jam: ez nekünk jó. Óriási segítség! Az egyház sosem tudna ilyen széleskörű fel­mérést végezni. így azonban olyan ada­tokat kapunk, hogy például országosan, milyen tömbökben vannak a híveink? Milyen rétegeket, korosztályokat, mi­lyen megoszlásokat találunk, ami eddig ismeretlen volt? Milyen a fiatalok ará­nya? Mi lett például a nagy békési tömb­bel, a kemenesaljai tömbökkel? Mi a helyzet a falusi-városi hívek arányával? A lelkészeink csak becsülni tudják az ilyen adatokat, emiatt van bizonytalan­ság sok helyütt. Lehetnek, vannak „rej­tett evangélikusok”, akiket majd meg le­het keresni. Röviden, választ kapunk ar­ra a kérdésre, hogy hol él ma az evangé- likusság? A lelkészeknek lesz tehát ez egy komoly segítség. Mikor, hogyan történik majd az egyházon belül az adatok kiértékelé­se, miután a Statisztikai Hivatal elvé­gezte az összesítést? És milyen követ­kezményei lesznek, lehetnek a jövőben? Ez egy hosszú, többéves folyamat, egy átgondolt elemző munka lesz. Nem kampányszerű feladat. Az egyházi struk­túrát is át kell majd gondolni az adatok ismeretében. A hatéves ciklus alatt erre lesz majd lehetőség. Szép missziói fel­adata is van az egyháznak, hiszen meg kell majd keresni embereket, akik egy térségben - ugyan név nélkül, de - evan­gélikusnak vallották magukat. A temp­lomépítésekre is hatással lesz: például a budapesti agglomerációban eddig is épültek már templomok az odatelepülő hivek száma szerint. Sok más feladat is lesz, összegezve úgy mondhatnám, hogy új utakon is elindulhatunk majd, s a lel­készeké kúpnak támpontokat, hogy kör­nyezetükben, városukban, egyházme­gyéjükben, stb. merre menjenek, hol ta­lálnak híveket, milyen korosztályokat. Felügyelő ifr említette az adó 1%-át. Ezen a téren mi a tapasztalat, hányán ajánlották fel az evangélikus egyház­nak? Az adó 1%-ánál nagyon kevesen „val­lották” mágukat evangélikusnak, de en­nek az az oka, hogy a híveink jelentős ré­sze, szí köztudott, nyugdíjas, és ők már nem adóznak, így rendelkezni sem tudnak az 1%-ról. Ugyanígy természetesen a fia­talok sem, akik pedig még nem adóalany­ok. Visszatérve az eddig ismert adatok­hoz: egyházunkban a temetés jóval több, mint á Keresztelő és a konfirmáció, de ez azzal is magyarázható, hogy a magyar la­kosság is csökkenőben van. Ez tehát egy statisztikai magyarázat. 1998-ban az el­hunytak 3,8%-a kért evangélikus temetést a csaladjától, ám a keresztelés ugyaneb­ben az időszakban alig 3% volt. Tehát itt már van egy közel 1%-os fogyás. És te­gyük hozzá, hogy a felnőtt keresztség is beleszámít ebbe a 3%-ba! D rr i A statisztikai adatokon túl, vajon mivel indokolható még ez a csökkenő tenden­cia? Egyik lehetséges oka kétségkívül a szekularizáció. Másrészt az elmúlt 40 év következményeként kiesett egy teljes ge­neráció a vallásos nevelésből, és ennek a nemzedéknek a gyerekei alig-alig kerül- tek/kerülnek kapcsolatba az egyházzal. Az 1981-90-ig terjedő években emelked­tek ugyan a keresztelések, de meglepő módon, a rendszerváltás óta csökkent ez a szám. Igaz, a születésszám is csökke­nőben van. A legnagyobb fogyás a váro­sokban van, az urbanizáció miatt. Felke­rülnek vidékről a fiatalok, a munkaválla­lók, és közben „elvesznek” a gyülekezet számára, mert a városban már netii ke­rülnek be az evangélikus közösségbe. Emiatt például az egyetemeken, főisko­lákon is kevés az evangélikus fiatal, aki a városi gyülekezethez csatlakozik. A fa­lusi lelkésznek fel kellene hívniuk a vá­rosi lelkészt, és jelezni lehetne, hogy egy hívük, vagy egy család oda fog költözni, ott fog dolgozni, tanulni, és vegyék fel vele a kapcsolatot lehetőség szerint. Azt remélem, a népszámlálás eredménye ezekben a konkrét kérdésekben is segít majd, hogy megtudjuk, milyen átrende­ződésekkel kell számolnunk, hogy to­vábbra is szolgálhassunk ott, ahol várnak ránk, ahol híveink vannak, ismertek és ismeretlenek. Ez lelkészek és laikusok számára is nagyon tanulságos időszak lesz. Kőháti Dorottya Ünnepélyes Zsinatzárás Az 1998-ban alakult Zsinatunk 2000-ben befejezte törvényalkotó munkáját. A Magyarországi Evangélikus Egyház egységes szerkezetbe foglalt törvényeit a4. Zsinat az egyházközségeknek és egyházi intézményeknek az Országos Egyházi Iroda útján küldi meg. A Zsinat ünnepélyes záró ülését és záró isten- „ tj^zteletét 2001. február 3-án, szombaton tartja. 10.00 óra. Záró ülés a Budapesti Evangélikus Gimnázium (Fasor) dísztermében. (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-2L). 12.00 óra. Záró istentisztelet a Fasori templomban. Az érdeklődőket szeretettel hívja a Zsinat Elnöksége Egy diakóniai munkatárs portréja Ez az interjú eredetileg a budavári gyülekezet lapjában je­lent meg. Apró változtatásokkal most is közreadjuk, mert úgy gondoltuk, az interjúalany gondolatai szélesebb körben is ér­deklődésre tarthatnak számot. Aki előttem áll, egy 21 éves, hosszúhajú lány: Török Sarolta. Harmadikos korában kezdett el hittanra járni a gyülekezetünkben, itt konfirmált, itt lett az ifi aktív tagja. Múlt év tavááfán úgy dön­tött, hogy egy évre megszakítja egyetemi tanulmányait, és vállal­ja, hogy erre az időre a gyülekezet diakóniai munkatársa lesz. Honnan az indíttatásod erre a munkára? Mindig is szívesen segítettem az idősebbeknek, de igazán akkor értettem meg, milyen sokat jelent nekik á szeretetteljes gondozás és főleg a beszélgetés, amikor nagyszüleimet ápol­tam. Hallottam a gyülekezetben az őrállókról, érdeklődtem a munkájuk iránt - és amikor erre az évre feladatot, munkát ke­restem, az igazgató lelkész szólt erről a lehetőségről, a parókus lelkész pedig összeismertetett elődömmel, aki méílétt nyáron belekóstolhattam a munkába, el tudtam dönteni, mit vállalok. Az elődöm aztán szeptemberben megismertetett a gondozot­takkal, és október óta már önállóan dolgozom. Mik a feladatok? Alapfeladat azokat látogatni, akik koruk és egészségi állapo­tuk miatt segítség nélkül már nem tudnak kijárni lakásukból. Négy egyedülálló idős embert és egy házaspárt keresek fel he­tente 2-2 alkalommal. Bevásárlók nekik, beszélgetünk, elme­gyünk együtt sétálni - a levegőzés, a mozgás egy kis segítséggel nagyon fontos! - és néha ügyes-bajos dolgaikban is eljárok. Jó lenne, ha többre is futná az időből, de akkor kurtára kellene fog­ni a beszélgetést, pedig az nagyon kell. Természetesen gondolni kell arra is, hogy többeknek szükségük lehet segítségre, felme­rülhetnek új, esetleg alkalmi vagy rövidebb időre szóló kérések. Remélem, hogy kapok jelzéseket a gyülekezet tagjaitól, meg az őrállóktól, hol, kinek van megoldatlan problémája. Hogyan fogadtak? így, hogy a gyülekezet munkatársaként, a gyülekezet kül­döttjeként jelentkeztem - mindenki barátként fogadott. Nem igaz, hogy az öregek csak a betegségeikről tudnak beszélgetni, meg nosztalgiáznak! Érdekeseket beszélgetünk a napi dolgok­ról, érdeklődnek az én életem iránt is, a gyülekezet iránt is. Né­ha alig tudjuk abbahagyni. Van más gond is, mint a fizikai nehézségek... Igen. Az idős, beteg ember számára fájdalmas, nehezen fel­dolgozható élmény, hogy már nem tudja úgy ellátni a háztartást, mint ahogyan egy életen át megszokta. Nehéz elfogadni, hogy ezen már nem lehet változtatni, és hogy ezért senki nem hibáz­tatja őket. Nyomaszt, hogy a feladat nagy, és én csak egy kicsi töredékét tudom ellátni. Bárcsak többen vennénk részt ebben a munkában! És vajon, ki folytatja majd, ha az én évem letelik? Azt hiszem, merhetünk többet várni a fiataloktól. Jó lenne, ha akár csak alkalmanként is jelentkeznének egy-egy feladatra. Nagy élmény, hogy mekkora örömet tudunk szerezni, és fontos élettapasztalatot lehet szerezni. Jó, ha mi fiatalok is látjuk elő­re, mi lesz velünk öregkorunkban, milyen is az, és megpróbál­juk magunk is eltervezni, hogyan éljük meg majd ugyanezeket. Senki sem szereti, ha másokra szorul, de jó érzés, hogy azokra bizalommal támaszkodhatunk, akikkel lelki közösségben va­gyunk. Tőlük elfogadhatjuk. Másrészt, ha a fiatalok jobban részt vennének az idősek gondozásában, jobban megismernék egymást a korosztályok, jobban meg is értenék egymást, és a generációk körforgásban összekapcsolódnának, nem különülnének el a gyülekezeten be­lül sem annyira, mint ma. Mi a munkakapcsolatod az „őrállókkal” és a képviselőtestü­let diakóniai munkacsoportjával? Már eddig is részt vettem egy-két megbeszélésükön, de ki kellene dolgozni annak rendjét, hogyan kapcsolódik össze az ő munkájuk az enyémmel. Kölcsönösen tudnánk egymást támo­gatni, oda-vissza áramoltatni kellene az információt a rászoru­lókról. Ha ez később kikristályosodik és valamilyen írásos for­mában is rögzítjük, az az utódom dolgát is megkönnyíti. Per­sze, alaposan ki kell kísérletezni, hogyan működnek a dolgok. Fontos kérdés az is, hogyan tudunk részt venni a hajléktala­nok gondozásában, amire sajnos, helyhiány miatt a saját épüle­tünkben nincs mód. Megkaptuk azonban a kelenföldi hajléktalan központ címét, oda tudjuk irányítani a rászorulókat, és anyagi eszközökkel is hozzá fogunk tudni járulni a munkájukhoz. Sok mindent kellene tenni - alig fér bele ebbe az egy évbe. Mi lesz azután? Nagyon remélem, hogy találunk a fiatalok között valakit, aki átveszi tőlem a stafétabotot 2001 nyarán. A gyülekezetből talán lesz később olyan fiú, aki a katonaság helyett polgári szolgálatosként ezt a munkát végzi. Remélem, olyan sikeresen tudom átadni, mint ahogyan én kaptam. Szabó-Pap Gabriella I A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents