Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-12 / 33. szám
Evangélikus Elet * 2001. AUGUSZTUS 12. 3. oldal Mozgássérültek a Bárka-táborban Egy hét felhőtlen öröm Rábcakapin A nyár a táborozások időszaka. A Győr-Soproni Egyházmegye ifjúsági táborainak helyszínén, a rábcakapi gyülekezet volt parókiáján ilyenkor egymást érik a táborozó csoportok. Visszatérő vendégek például a MEVISZ Győri Bárka Szakosztályának tagjai is, akik mozgássérültekkel töltenek el egy hetet az ifjúsági központban. Ezúttal Körmendy Petra táborvezető irányításával telnek a sérültek és segítőik napjai.- Idén huszonheten vagyunk a táborban. - kezdte Körmendy Petra. Ebből a létszámból fele-fele arányban vannak a sérültek és segítőik. A tavalyihoz képest ez az arány jobb, hiszen most majdnem mindegyik sérültre jut egy segítő. A hangulatra igazán nem lehet panasz. Az időjárás kedvező, nem vagyunk a négy fal közé kényszerítve, szinte minden programunkat a szabadban tudjuk lebonyolítani. Megpróbáltuk idén is változatosan összeállítani a programot. Játékos vetélkedők, fejlesztő jellegű kézműves foglalkozások és kirándulás mellett komoly beszélgetések, kulturális események és előadások váltják egymást. Reggel és este pedig áhítatokat tartunk, amelyeken nem lelkészek, hanem a segítők végzik a szolgálatot. Megpróbálunk egy olyan hetet biztosítani sérült társainknak, amivel legalább erre az időre elfeledtethetjük velük állapotukat. Hogy ez sikerül, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy többen vannak velünk olyanok, akik visszatérő résztvevői a tábornak. Ilyen visszatérő résztvevője a Bárka tábornak Kiss Györgyi, aki tíz évvel ezelőtt egy baleset következtében bénult meg. - Minden évben nagyszerűen érzem magamat, ezért is várom mindig ezt a tábort. A programok változatosak, sérült társaimmal és a segítőkkel nagyon jól megértem magamat. Idén azonban még egy különleges élményben is részem lehetett. Fürödni mentünk el a többiekkel együtt, és mentőmellénnyel engem is besegítettek a vízbe. Amit el sem mertem volna hinni, megtörtént. Hátúszás jelleggel mintegy tíz métert önállóan úsztam. Tíz éve, balesetem óta, ilyen nagyszerű érzésben nem volt részem. Tisztában vagyok állapotommal, az orvosok megmondták, hogy lábaimat többé nem fogom tudni mozgatni, akkor mégis úgy éreztem, mintha letapadt izmaim meglazultak volna. Ez maga volt a csoda... Gáli Bernadett első alkalommal van jelen segítőként Rábcakapin. - Eddig két alkalommal voltam zenei táborban, de mozgássérültekkel még nem táboroztam. Őszintén szólva egy kicsit féltem is, nem tudtam mi lesz a feladatom, hiszen nincs gyakorlatom abban, hogy miként kell sérültekkel foglalkozni. Az első egy-két nap alatt aztán belejöttem és most már élvezem, jól érzem magamat. A pihenés és az alvás ugyan kevés, de ez a hét nem erről szól. Nagyszerű érzés megtapasztalni, hogy mennyire tudják értékelni a sérültek a mi szolgálatunkat. Egy-egy gesztus, ölelés, szó árulkodik arról a sze- retetről, amit irányunkban éreznek. Ez számunkra a legnagyobb fizetség. Egy egészséges emberben kevesebb a hála és ragaszkodás az iránt, aki segít rajta. Sajnos vannak olyan dolgok, amelyek kissé megnehezítik a táborlakók életét. Ilyen az, hogy nincs „akadálymentesítve” a tábor. Kerekes székekkel egyáltalán nem könnyű a közlekedés. Szükség lenne két nagy rámpára, egy akadálymentes fürdőre és az udvar terep- rendezésére. Ez azonban nem megy külső segítség nélkül. A körülmények javítása érdekében ezért a „bárkások” pályázati úton próbálnak pénzhez jutni, hogy legalább a leghalaszthatatlanabb munkákat el tudják végezni addig, amíg el nem érkezik következő nyári táboruk ideje. K. M. Komoly beszélgetések és előadások is szerepelnek a Bárka-tábor programjában. TELT HÁZ AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN Kántor és kórusvezető A hegyeshalmi Erkel Ferenc Vegyeskar Ahogy az már évek óta megszokott, a legutóbbi kórushangversenyen is megtöltötték az érdeklődők a hegyeshalmi evangélikus templomot. Az eseménysorozatot kezdetek óta tudván Istvánná, a hegyeshalmi gyülekezet kántora szervezi, aki egyben a helyi Erkel Ferenc Vegyeskar kórusvezetője is. Szilárd meggyőződése volt, hogy az általa kilenc évvel ezelőtt kitalált templomi hangversenyek sikeresek lesznek.- Amikor 1992-ben megszerveztem az első hangversenyt, tudatosan választottam annak helyszíneként az evangélikus templomot - mondta Ludván Istvánné. Szívem is protestáns templom felé húzott, ráadásul pontosan tudtam, hogy ennek a templomnak kiváló az akusztikája, befogadóképessége pedig nagy. Ez később tökéletesen igaznak bizonyult. Az itt énekelt kórusok mindegyike dicsérte a jó hangzást, ennél kisebb helyre pedig nem fértek volna be az érdeklődők.- Az első hangversenyen rajtunk kívül a jánossomorjai vegyeskar és a helyi gyermekkórus lépett fel. A következő évben már határon túli énekkarokat is vendégül láttunk, mégpedig a szlovákiai Somorjáról és Székelyudverhelyről. Kuriózum volt az 1995-ös hangversenyünk, amikor egy japán énekkar énekelt a templomban. Mostani, legutóbbi hangversenyünkön a pilisszentkereszti egyházi kórust láttuk vendégül.- Mindig azon a véleményen voltam, hogy zeneileg nevelhe- tőek az emberek, és évről-évre több érdeklődőt lehet becsábítani a templomba. Utólag visszagondolva, jó ötletnek bizonyult, hogy az első években az általános iskola énekkara is fellépett, így a gyermekek szülei eljöttek a templomba. Később már nem gyermekeik miatt voltak kíváncsiak a koncertre, hanem azért, mert tetszett nekik a műsor, amit megpróbáltam minden évben változatosan és egyre nívósabb művekből összeállítani.- Szeretném a hagyományt jövőre is folytatni. Ezúttal megint valami újat akarok kitalálni. Az elképzelés már körvonalazódik, és biztos vagyok abban, hogy a falu lakói számára meglepetéssel fog szolgálni. Kiss Miklós Rendhagyó beszámoló a G2-es országos ifjúsági konferenciáról Gyenesdiás, 2001. július 23-28. A 14 és 18 év közötti időszak a legkritikusabb a fiatalok életében. Megesik ilyenkor, hogy öszsze- pakolnak, és otthagynak csapot-papot (bár némelyek elhozzák - mármint a papot), és útra kelnek. Hosszú útra, fárasztóra. így történt ez velünk is. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, mígnem egy válaszúihoz értünk. Támpontunk sem volt, hogy merre induljunk. Kétségbeesésünkben így kiáltottunk: „Mester, hol laksz?" Arra járt Makoviczky Gyula és megkérdezte: „Kit kerestek?” Megmutatta az irányt és együtt mentünkKapernaumba. Megérkezvén, szembesültünk a ténnyel (amely egész hetünket végigkísérte): „Nagy az Isten állatkertje! ”, melyben mi is megpróbáltuk végre megtalálni a helyünket. így esténként hol falkába, kasba, nyájba, fészekaljba tömörültünk, hogy megbeszéljük közösségi életünket. Ezeken a fórumokon nem csak a hittanórán megtanult kérdéseket tehettük fel, hanem azokat is, amelyek már régóta bennünk motoszkáltak. Miután jól kibeszéltük és teleettük magunkat, a lustábbak aludni mentek, az aktívabbak meg készültek a vezetőkkel való öszszecsapásra (legalábbis röplabda terén). Levezetésképpen kézműveskedtünk: gyöngyöt fűztünk, üveget festettünk, fontunk és nemezeltünk. A hét végére egészen összeszoktunk. így a záróesten is jól mulattunk. Parodizáltunk vezetőket, tábori életet, pantomimoztunk, énekeltünk és a Titkos Tesók kilétére is fény derült. Az idő előrehaladtával egyre jobban átéreztük a kérdés súlyát:.. Ti is el akartok menni? ” - Nem. De hát mit van mit tenni. így véget ért egy csodálatos hét. Jövőre Veletek UGYANITT! Kühn Linda, Liebau Márta, Lischka Zsófia - táborlakók Wiebke-Wiebke így emlegették és emlegetik mindazok, akik 12 évig a Lutheránus Világ- szövetség genfi központjában az Euró- pa-titkárság munkatársaként, majd Erlangenben a Luther-Márton-Szövet- ségnél (Martin-Luther-Bund) találkoztak vele az elmúlt 16 évben. A kisebbségi egyházak ösztöndíjasai, a könyveket, gyógyszereket, vagy egyházi épületek tatarozására támogatást kérő lelkészek, egyházi küldöttek szerte Európából, sőt Brazíliából is nagyon sokat köszönhetnek neki. Wiebke Stange közel harminc esztendős szolgálat után, szeptember 1-től nyugalomba vonul. Búcsúztatására július 28-án Szentpétervártól Kolozsvárig, Győrből és Budapestről, a német tartományi egyházaktól közel nyolcvanan jöttek el. Dr. Rainer Stahl szövetségi főtitkár és Claus-Jürgen Roepke elnök mellett sokan emlékeztek meg személyesen, vagy levélben azokról az évekről, amikor különösen is az egykori szocialista országok egyházai számára Wiebke Stange látogatásai jelentették a támogatások megérkezését. Azok számára, akik ma az akkori helyzetet nem értik már, meg kell említeni, hogy az anyagi támogatás biztos és teljes megérkezését az ő személyes látogatásai jelentették több országban. Százezreket juttatott el gyülekezeteknek, egyházi intézményeknek, rászoruló lelkészeknek, özvegyeknek - kézbe. Ádvent elején hatalmas bőröndökkel indult útnak vonaton, mert hiánycikk volt a vasfüggöny mögött a kávé, a csokoládé, a gyógyszer. Genfben és Erlangenben nemcsak az irodát vezette, levelezett és telefonált, hanem aki hozzá betévedt, szívélyes vendéglátását, gondoskodását ismerhette meg. Hivatalosan adminisztrátor, ügyintéző, Erlangenben a könyvsegélyszolgálat vezetője volt (Sendschriften Hilfswerk), többet vállalt azonban ennél: segítő angyalává lett sok embernek, aki ahogyan egy régi mondás emlegeti, nem hagyta a világot maga körül olyannak, mint ahogyan kapta, hanem igyekezett azon javítani. Egyházunkat dr. Harmati Béla püspök és felesége, Lackner Pál Luther- Szövetségi titkár és felesége képviselték és adták át köszöntésüket. Wiebke Stange gyermekei és unokái közelébe, Észak-Olaszországba költözik majd, hamarosan azonban egy búcsúlátogatásra vendégül láthatjuk Magyarországon. Isten áldása kísérje életét! HB Az évad Stuttgartban végződött Német színjátszókor a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban A Líceumban három évvel ezelőtt alapította a német színjátszókört Louise Rauchenecker, aki német vendégtanárként dolgozott az iskolában. Első évben egy mesejátékot adtak elő, egy ismert német mese modem feldolgozását. A következő évben nagyon komoly témát választottak: „Ehret die Frauen!”, azaz „Tiszteljétek a nőket!” címmel különböző történelmi korokban élt híres nők életéről, az ő sikereikről, nehézségeikről szólt a darab. 2000 szeptemberétől vettem át a színjátszókor vezetését, tudva, hogy a feladat, amit vállaltam, nem könnyű. Izgalommal, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem bele a munkába. A bevezető, ismerkedő foglalkozások után nagyon hamar felvetődött a kérdés: milyen darabot is játsszunk az idén? A szereplők száma, életkora adott, de jó lenne egy érdekes darabot találni! Böngésztünk klasszikusokat, modern darabokat, könyvtárba jártunk, közösen gondolkodtunk. Ha tetszett a darab, túl sok, vagy túl kevés volt a szereplő. Játsszunk több, egymástól független jelenetet egy adott témáról? Esetleg írjunk mi egy darabot? Lassan november vége, és még nincs darabunk! Ekkor jött a zseniális ötlet: talán próbáljuk meg az Interneten! Nem sok reményt fűztem hozzá. A gyerekek bekapcsolták a számítógépet és tíz perc múlva már olvashattuk az ajánlatot a legkülönfélébb témájú darabokról. A választásunk egy vidám, zenés darabra esett, „Dicke Luft” címmel, a cím legjobb fordítása talán „Puskaporos a hangulat” lehetne, témája az iskola, gyerekek, tanárok, szülők közössége. A választás nagyon jól sikerült! A jelenetek szórakoztatóak, a közönség bepillantást nyer az osztályterembe, az amúgy zárt tanári szobába, sok humorral fűszerezett párbeszédekből megismeri az iskolai életet, megtudja, miért „puskaporos a hangulat” a gyerekek, szülők és tanárok körében. A darab iskolai bemutatására májusban került sor, nagy sikert arattunk. Irány Budapest, a gimnáziumi német színjátszókörök országos találkozója, amely egyben verseny is és a fődíj egy háromnapos stuttgarti út és ottani előadás! Óriási budapesti siker, és megnyertük a föd íj at! Júliusban utazás Stuttgartba! Mire e sorok íródnak, már lezajlott a kinti előadás, a színjátszó csoport tagjai tudásuk és tehetségük legjavát nyújtották. Nagyon szép sikert mondhatunk magunkénak. A közönség soraiban gyerekek, szülők, tanárok, színházi szakemberek ültek, és az előadásunkat megtekintette Gémes István stuttgarti magyar lelkész is. Őszinte szavakkal gratuláltak a gyerekek tehetségéhez, lelkes játékához és szép német beszédéhez. A próbák és az izgalmak ellenére volt alkalmunk megismerni Stuttgart városát és Esslingent, ahol a szállásunk volt. Megnéztünk a színházi fesztivál előadásai közül hármat. Megtekintettük a híres Mercedes Múzeumot, lányok és fiúk egyaránt gyönyörködtek az autócsodákban. A három nap pillanatnyi gyorsaságúnak tűnt, sajnos nagyon gyorsan eljött a hazautazás ideje. Úgy érzem, a gyerekek nevében is mondhatom, csoda szép élményekkel lettünk gazdagabbak. Köszönöm dr. Lampérth Gyula igazgató úrnak és Tárnái Katalin tanárnőnek, hogy elkísértek bennünket. Örülök, hogy együtt élhettük át a szép napokat és a sikert. Drobina Andrea, a színjátszókor vezetője Mikola: egyházakra váró egészségügy I Az egészségügyi tárca szeretné, ha az egyházak segítenének a népegészség- I ügyi program megvalósításában, ezért hamarosan megosztja velük az 1 együttműködés előkészítésére irányuló elképzeléseit - jelentette ki Mikola István egészségügyi miniszter egy veszprémi lakossági fórumon. A tárca vezetője szerint az egyházak sokat segíthetnek abban, hogy az em- || berek ráébredjenek: felelősek maguk és társaik testi-lelki egészségéért. A kérdés spirituális vonatkozásáról szólva kiemelte: az ember az egyetlen biológiai lény, amely túlmutat önmagán, és képes arra, hogy magát, mint cselekvő személyt lássa, s így felelőséget vállaljon cselekedeteiért. «i
