Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-08-12 / 33. szám

Evangélikus Elet * 2001. AUGUSZTUS 12. 3. oldal Mozgássérültek a Bárka-táborban Egy hét felhőtlen öröm Rábcakapin A nyár a táborozások időszaka. A Győr-Soproni Egyházmegye ifjúsági tá­borainak helyszínén, a rábcakapi gyüle­kezet volt parókiáján ilyenkor egymást érik a táborozó csoportok. Visszatérő vendégek például a MEVISZ Győri Bár­ka Szakosztályának tagjai is, akik moz­gássérültekkel töltenek el egy hetet az if­júsági központban. Ezúttal Körmendy Petra táborvezető irányításával telnek a sérültek és segítőik napjai.- Idén huszonheten vagyunk a tábor­ban. - kezdte Körmendy Petra. Ebből a létszámból fele-fele arányban vannak a sérültek és segítőik. A tavalyihoz képest ez az arány jobb, hiszen most majdnem mindegyik sérültre jut egy segítő. A han­gulatra igazán nem lehet panasz. Az idő­járás kedvező, nem vagyunk a négy fal közé kényszerítve, szinte minden prog­ramunkat a szabadban tudjuk lebonyolí­tani. Megpróbáltuk idén is változatosan összeállítani a programot. Játékos vetél­kedők, fejlesztő jellegű kézműves fog­lalkozások és kirándulás mellett komoly beszélgetések, kulturális események és előadások váltják egymást. Reggel és es­te pedig áhítatokat tartunk, amelyeken nem lelkészek, hanem a segítők végzik a szolgálatot. Megpróbálunk egy olyan he­tet biztosítani sérült társainknak, amivel legalább erre az időre elfeledtethetjük velük állapotukat. Hogy ez sikerül, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy többen vannak velünk olyanok, akik visszatérő résztvevői a tábornak. Ilyen visszatérő résztvevője a Bárka tábornak Kiss Györgyi, aki tíz évvel ez­előtt egy baleset következtében bénult meg. - Minden évben nagyszerűen ér­zem magamat, ezért is várom mindig ezt a tábort. A programok változatosak, sé­rült társaimmal és a segítőkkel nagyon jól megértem magamat. Idén azonban még egy különleges élményben is ré­szem lehetett. Fürödni mentünk el a töb­biekkel együtt, és mentőmellénnyel en­gem is besegítettek a vízbe. Amit el sem mertem volna hinni, megtörtént. Hátúszás jelleggel mintegy tíz métert önállóan úsz­tam. Tíz éve, balesetem óta, ilyen nagy­szerű érzésben nem volt részem. Tisztá­ban vagyok állapotommal, az orvosok megmondták, hogy lábaimat többé nem fogom tudni mozgatni, akkor mégis úgy éreztem, mintha letapadt izmaim megla­zultak volna. Ez maga volt a csoda... Gáli Bernadett első alkalommal van jelen segítőként Rábcakapin. - Eddig két alkalommal voltam zenei táborban, de mozgássérültekkel még nem táboroztam. Őszintén szólva egy kicsit féltem is, nem tudtam mi lesz a feladatom, hiszen nincs gyakorlatom abban, hogy miként kell sé­rültekkel foglalkozni. Az első egy-két nap alatt aztán belejöttem és most már élvezem, jól érzem magamat. A pihenés és az alvás ugyan kevés, de ez a hét nem erről szól. Nagyszerű érzés megtapasz­talni, hogy mennyire tudják értékelni a sérültek a mi szolgálatunkat. Egy-egy gesztus, ölelés, szó árulkodik arról a sze- retetről, amit irányunkban éreznek. Ez számunkra a legnagyobb fizetség. Egy egészséges emberben kevesebb a hála és ragaszkodás az iránt, aki segít rajta. Sajnos vannak olyan dolgok, ame­lyek kissé megnehezítik a táborlakók életét. Ilyen az, hogy nincs „akadály­mentesítve” a tábor. Kerekes székekkel egyáltalán nem könnyű a közlekedés. Szükség lenne két nagy rámpára, egy akadálymentes fürdőre és az udvar terep- rendezésére. Ez azonban nem megy kül­ső segítség nélkül. A körülmények javí­tása érdekében ezért a „bárkások” pályá­zati úton próbálnak pénzhez jutni, hogy legalább a leghalaszthatatlanabb munká­kat el tudják végezni addig, amíg el nem érkezik következő nyári táboruk ideje. K. M. Komoly beszélgetések és előadások is szerepelnek a Bárka-tábor programjában. TELT HÁZ AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN Kántor és kórusvezető A hegyeshalmi Erkel Ferenc Vegyeskar Ahogy az már évek óta megszokott, a legutóbbi kórushangversenyen is megtöl­tötték az érdeklődők a hegyeshalmi evan­gélikus templomot. Az eseménysorozatot kezdetek óta tudván Istvánná, a hegyeshal­mi gyülekezet kántora szervezi, aki egyben a helyi Erkel Ferenc Vegyeskar kórusveze­tője is. Szilárd meggyőződése volt, hogy az általa kilenc évvel ezelőtt kitalált templomi hangversenyek sikeresek lesznek.- Amikor 1992-ben megszerveztem az első hangversenyt, tudatosan választottam annak helyszíneként az evangélikus templo­mot - mondta Ludván Istvánné. Szívem is protestáns templom felé húzott, ráadásul pontosan tudtam, hogy ennek a templomnak kiváló az akusztikája, befogadóképessége pedig nagy. Ez később tökéletesen igaznak bizonyult. Az itt énekelt kórusok mindegyi­ke dicsérte a jó hangzást, ennél kisebb hely­re pedig nem fértek volna be az érdeklődők.- Az első hangversenyen rajtunk kívül a jánossomorjai vegyeskar és a helyi gyermekkórus lépett fel. A következő év­ben már határon túli énekkarokat is vendégül láttunk, mégpe­dig a szlovákiai Somorjáról és Székelyudverhelyről. Kuriózum volt az 1995-ös hangversenyünk, amikor egy japán énekkar énekelt a templomban. Mostani, legutóbbi hangversenyünkön a pilisszentkereszti egyházi kórust láttuk vendégül.- Mindig azon a véleményen voltam, hogy zeneileg nevelhe- tőek az emberek, és évről-évre több érdeklődőt lehet becsábítani a templomba. Utólag visszagondolva, jó ötletnek bizonyult, hogy az első években az általános iskola énekkara is fellépett, így a gyermekek szülei eljöttek a templomba. Később már nem gyermekeik miatt voltak kíváncsiak a koncertre, hanem azért, mert tetszett nekik a műsor, amit megpróbáltam minden évben változatosan és egyre nívósabb művekből összeállítani.- Szeretném a hagyományt jövőre is folytatni. Ezúttal megint valami újat akarok kitalálni. Az elképzelés már körvo­nalazódik, és biztos vagyok abban, hogy a falu lakói számára meglepetéssel fog szolgálni. Kiss Miklós Rendhagyó beszámoló a G2-es országos ifjúsági konferenciáról Gyenesdiás, 2001. július 23-28. A 14 és 18 év közötti időszak a legkritikusabb a fiatalok életében. Megesik ilyenkor, hogy öszsze- pakolnak, és otthagynak csapot-papot (bár némelyek elhozzák - mármint a papot), és útra kelnek. Hosszú útra, fárasztóra. így történt ez velünk is. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, mígnem egy válaszúihoz értünk. Támpontunk sem volt, hogy merre induljunk. Kétségbeesésünkben így kiáltottunk: „Mester, hol laksz?" Arra járt Makoviczky Gyula és megkérdezte: „Kit kerestek?” Megmutatta az irányt és együtt mentünkKapernaumba. Megérkezvén, szembesültünk a ténnyel (amely egész hetünket végigkísérte): „Nagy az Isten ál­latkertje! ”, melyben mi is megpróbáltuk végre megtalálni a helyünket. így esténként hol falkába, kasba, nyájba, fészekaljba tömörültünk, hogy megbeszéljük közösségi életünket. Ezeken a fórumo­kon nem csak a hittanórán megtanult kérdéseket tehettük fel, hanem azokat is, amelyek már régóta bennünk motoszkáltak. Miután jól kibeszéltük és teleettük magunkat, a lustábbak aludni mentek, az aktívabbak meg ké­szültek a vezetőkkel való öszszecsapásra (legalábbis röplabda terén). Levezetésképpen kézműveskedtünk: gyöngyöt fűztünk, üve­get festettünk, fontunk és nemezeltünk. A hét végére egészen összeszoktunk. így a záróesten is jól mulattunk. Parodizáltunk veze­tőket, tábori életet, pantomimoztunk, énekeltünk és a Titkos Tesók kilétére is fény derült. Az idő előrehaladtával egyre jobban átéreztük a kérdés súlyát:.. Ti is el akartok menni? ” - Nem. De hát mit van mit tenni. így véget ért egy csodálatos hét. Jövőre Veletek UGYANITT! Kühn Linda, Liebau Márta, Lischka Zsófia - táborlakók Wiebke-Wiebke így emlegették és emlegetik mind­azok, akik 12 évig a Lutheránus Világ- szövetség genfi központjában az Euró- pa-titkárság munkatársaként, majd Erlangenben a Luther-Márton-Szövet- ségnél (Martin-Luther-Bund) találkoz­tak vele az elmúlt 16 évben. A kisebbsé­gi egyházak ösztöndíjasai, a könyveket, gyógyszereket, vagy egyházi épületek tatarozására támogatást kérő lelkészek, egyházi küldöttek szerte Európából, sőt Brazíliából is nagyon sokat köszönhet­nek neki. Wiebke Stange közel harminc esz­tendős szolgálat után, szeptember 1-től nyugalomba vonul. Búcsúztatására júli­us 28-án Szentpétervártól Kolozsvárig, Győrből és Budapestről, a német tarto­mányi egyházaktól közel nyolcvanan jöttek el. Dr. Rainer Stahl szövetségi fő­titkár és Claus-Jürgen Roepke elnök mellett sokan emlékeztek meg személyesen, vagy levélben azokról az évekről, amikor különösen is az egykori szocialista orszá­gok egyházai számára Wiebke Stange látogatásai jelentették a támogatások megérke­zését. Azok számára, akik ma az akkori helyzetet nem értik már, meg kell említeni, hogy az anyagi támogatás biztos és teljes megérkezését az ő személyes látogatásai je­lentették több országban. Százezreket juttatott el gyülekezeteknek, egyházi intézmé­nyeknek, rászoruló lelkészeknek, özvegyeknek - kézbe. Ádvent elején hatalmas bő­röndökkel indult útnak vonaton, mert hiánycikk volt a vasfüggöny mögött a kávé, a csokoládé, a gyógyszer. Genfben és Erlangenben nemcsak az irodát vezette, levelezett és telefonált, ha­nem aki hozzá betévedt, szívélyes vendéglátását, gondoskodását ismerhette meg. Hi­vatalosan adminisztrátor, ügyintéző, Erlangenben a könyvsegélyszolgálat vezetője volt (Sendschriften Hilfswerk), többet vállalt azonban ennél: segítő angyalává lett sok embernek, aki ahogyan egy régi mondás emlegeti, nem hagyta a világot maga körül olyannak, mint ahogyan kapta, hanem igyekezett azon javítani. Egyházunkat dr. Harmati Béla püspök és felesége, Lackner Pál Luther- Szövetségi titkár és felesége képviselték és adták át köszöntésüket. Wiebke Stange gyermekei és unokái közelébe, Észak-Olaszországba költözik majd, hamarosan azonban egy búcsúlátogatásra vendégül láthatjuk Magyarországon. Isten áldása kísérje életét! HB Az évad Stuttgartban végződött Német színjátszókor a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban A Líceumban három évvel ezelőtt alapította a német színjátszókört Louise Rauchenecker, aki német vendégtanár­ként dolgozott az iskolában. Első évben egy mesejátékot adtak elő, egy ismert német mese modem feldolgozását. A kö­vetkező évben nagyon komoly témát vá­lasztottak: „Ehret die Frauen!”, azaz „Tiszteljétek a nőket!” címmel különbö­ző történelmi korokban élt híres nők éle­téről, az ő sikereikről, nehézségeikről szólt a darab. 2000 szeptemberétől vettem át a szín­játszókor vezetését, tudva, hogy a fel­adat, amit vállaltam, nem könnyű. Izga­lommal, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem bele a munkába. A bevezető, is­merkedő foglalkozások után nagyon ha­mar felvetődött a kérdés: milyen darabot is játsszunk az idén? A szereplők száma, életkora adott, de jó lenne egy érdekes darabot találni! Böngésztünk klassziku­sokat, modern darabokat, könyvtárba jártunk, közösen gondolkodtunk. Ha tet­szett a darab, túl sok, vagy túl kevés volt a szereplő. Játsszunk több, egymástól független jelenetet egy adott témáról? Esetleg írjunk mi egy darabot? Lassan november vége, és még nincs darabunk! Ekkor jött a zseniális ötlet: talán próbál­juk meg az Interneten! Nem sok reményt fűztem hozzá. A gyerekek bekapcsolták a számítógépet és tíz perc múlva már ol­vashattuk az ajánlatot a legkülönfélébb témájú darabokról. A választásunk egy vidám, zenés darabra esett, „Dicke Luft” címmel, a cím legjobb fordítása talán „Puskaporos a hangulat” lehetne, témája az iskola, gyerekek, tanárok, szülők kö­zössége. A választás nagyon jól sikerült! A jelenetek szórakoztatóak, a közönség bepillantást nyer az osztályterembe, az amúgy zárt tanári szobába, sok humorral fűszerezett párbeszédekből megismeri az iskolai életet, megtudja, miért „puska­poros a hangulat” a gyerekek, szülők és tanárok körében. A darab iskolai bemutatására május­ban került sor, nagy sikert arattunk. Irány Budapest, a gimnáziumi német színjátszókörök országos találkozója, amely egyben verseny is és a fődíj egy háromnapos stuttgarti út és ottani elő­adás! Óriási budapesti siker, és meg­nyertük a föd íj at! Júliusban utazás Stutt­gartba! Mire e sorok íródnak, már lezajlott a kinti előadás, a színjátszó csoport tagjai tudásuk és tehetségük legjavát nyújtot­ták. Nagyon szép sikert mondhatunk magunkénak. A közönség soraiban gye­rekek, szülők, tanárok, színházi szakem­berek ültek, és az előadásunkat megte­kintette Gémes István stuttgarti magyar lelkész is. Őszinte szavakkal gratuláltak a gyerekek tehetségéhez, lelkes játéká­hoz és szép német beszédéhez. A próbák és az izgalmak ellenére volt alkalmunk megismerni Stuttgart városát és Esslingent, ahol a szállásunk volt. Meg­néztünk a színházi fesztivál előadásai közül hármat. Megtekintettük a híres Mercedes Múzeumot, lányok és fiúk egyaránt gyönyörködtek az autócsodák­ban. A három nap pillanatnyi gyorsasá­gúnak tűnt, sajnos nagyon gyorsan eljött a hazautazás ideje. Úgy érzem, a gyerekek nevében is mondhatom, csoda szép élményekkel lettünk gazdagabbak. Köszönöm dr. Lampérth Gyula igazgató úrnak és Tárnái Katalin tanárnőnek, hogy elkísér­tek bennünket. Örülök, hogy együtt él­hettük át a szép napokat és a sikert. Drobina Andrea, a színjátszókor vezetője Mikola: egyházakra váró egészségügy I Az egészségügyi tárca szeretné, ha az egyházak segítenének a népegészség- I ügyi program megvalósításában, ezért hamarosan megosztja velük az 1 együttműködés előkészítésére irányuló elképzeléseit - jelentette ki Mikola István egészségügyi miniszter egy veszprémi lakossági fórumon. A tárca vezetője szerint az egyházak sokat segíthetnek abban, hogy az em- || berek ráébredjenek: felelősek maguk és társaik testi-lelki egészségéért. A kérdés spirituális vonatkozásáról szólva kiemelte: az ember az egyetlen bioló­giai lény, amely túlmutat önmagán, és képes arra, hogy magát, mint cselek­vő személyt lássa, s így felelőséget vállaljon cselekedeteiért. «i

Next

/
Thumbnails
Contents