Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-05 / 32. szám
Evangélikus Élet 2001. AUGUSZTUS 5. 5. oldal „Istennek hála, hogy megkaptam a hit ajándékát” Könnyű, nyári beszélgetés zenéről, hitről, Illés Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, kántorral Ha valaki egy kicsit is figyelemmel kísérte az elmúlt 35 évben a magyar könnyűzenét, vagy csak „egyszerű” rádióhallgató, akkor is mond számára valamit Illés Lajos neve. Több százezer, mostanra már középkorúvá vált rajongó életében pedig egyenesen meghatározó szerepet játszott a legendás Illés zenekar. Az együttes vezetője „egyszerű közemberként” kezdte. Az egyetemi tanulmányokat cserélte fel a bizonytalan zenei pálya kedvéért. Nem lázadt jobban - sem kevésbé - a diktatúra ellen, mint sokan mások, de dalaival, szerzeményeivel reményt sugárzott, és mindent elmondott, amiről a hivatalos Magyarországon akkor nem szóltak, ám mégis szükséges volt kimondani. Beszélgetésünkre a Kisorosziban lévő református parókián került sor, ahol a zeneszerző felesége a lelkész, ő pedig a gyülekezet kántora.- Nem csak a nevedet adtad a zenekarnak, hanem alapítója, vezetője is voltál. Mennyire sikerült a szellemiségedet is belevinned, elfogadtatnod?- Azt, hogy a zenekar tudott egyáltalán együtt ' dolgozni és főleg ennyi ideig fennmaradni, a saját sikeremnek könyvelem el. Ha úgy tetszik, ez az én szellemiségemnek köszönhető. Hiszen a zenekarban teljesen különböző emberek kerültek össze. Mint ég és föld, úgy különböztünk egymástól mind az öten, így a szó hagyományos értelmében tulajdonképpen soha nem voltunk barátok. Mindenféle furfangokkal és „ármányokkal” sikerült összetartani az együttest azért, hogy minél jobban tudja teljesíteni azt a feladatot, szolgálatot, amiért létrejött. Úgy éreztem, hogy erre a zenekarra szükség van, és valamilyen cél, valami egészen különös dolog hozta össze. Akkor nem tudtam, de most már úgy gondolom, hogy ez nem volt véletlen, és ha nem hangozna túl merészen, akkor azt kellene mondanom, hogy ebben a Gondviselő akarata mutatkozott meg. Szükség volt egy olyan zenekarra, amelyik táplálta azt a kis reménységet, hogy nem kell az akkor még közelmúltat jelentő '56-os eseményeket elfelejteni, nem kell feladni a reményt, nem fog örökké tartani az, ami akkor Magyarországon volt.- Mindig is zenészi pályára vágytál?- Nem. Sosem akartam zenész lenni. Lévén édesapám műszaki ember, kézenfekvő volt, hogy én is arrafelé menjek. Azonban hétéves koromban elkezdett zongorázni taníttatni. Ez ellentmondás volt a részéről, amit később meg is bánt, mert az lett a következménye, hogy nem fejeztem be a műszaki egyetemet. Közbejött az a zene, amely az egész világot megrengette, és nemcsak a közönségre, hanem a zenét ismerő emberekre is olyan erővel hatott, hogy ennek egyszerűen nem lehetett ellenállni. Ez egy új, a mostanihoz képest szinte ártatlan, tiszta dolog volt. Mint ahogy mi is ártatlan, fiatal gyerekek voltunk. A „show business” nagyjából akkor kezdődött el, amikor mi már abbahagytuk, a 70-es években. Ettől kezdve van az, hogy a zenekarok nem a zenéért, hanem a pénzért játszanak. Bulik persze azért akkor is voltak, de a zenekart kikerülték. Mi nemigen barátkoztunk a pályatársakkal. Én személyesen már csak azért is kimaradtam az összejövetelekből, mert 22 éves koromban megnősültem, és egy évre rá megszületett első gyermekem, aki - nem mellesleg - azóta már református lelkész.- Családi indíttatásként lettél keresztyén, ami a neveltetésedben is megmutatkozott, vagy csak később találtál rá a hitre és „tértél meg”?- Nem, nem neveltek hitben, és „találkozásom” az Úrral egy későbbi dolog, ami az aktív zenészi pályafutásom utánra tehető. Úgy is mondhatnám, ezt az ajándékot később kaptam meg. Hirtelen jött, és Istennek hála, hogy megvan. Ez az, ami nagyon sokat segített az utóbbi tíz évben. Ennek köszönhetően megszűnt az a hiányérzetem, ami előtte volt. Hiába voltak ugyanis sikereink, mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik.- Egy korábbi interjúban megkérdeztem egy kiváló, fiatal karmestert, hogy másként zenél-e, aki keresztyén? Ő határozott igennel felelt. Te is meg tudod erősíteni ezt az álláspontot?- Igen, egyértelműen, egészen másként. Biztos vagyok benne, hogy én meg sem tudtam volna írni utóbbi munkáimat, ha nem hittel írtam volna. Persze a hit nem csak a munkámat, a mindennapjaimat, a cselekedeteimet is átjárja, és ez természetes. Zenei életemben pedig - azt hiszem - egy szép fejlődés látható. Az igazi javulás akkor kezdődött, amikor abbahagytuk az Illés zenekart. Tulajdonképpen attól kezdve érzem jól magam, és tudtam olyanokat komponálni, ami szellemi kielégülést jelentett. Elsősorban magam miatt írok, ám ha ez másoknak is tetszik, az külön jó. Elégedett persze sosem vagyok, az nem szokásom, ezért is szeretnék még sokat dolgozni. Most éppen nem írok semmit, keresem a következő témát. Ez a legrosszabb állapot, mert ezt a keresési időszakot, ezt a téb- lábolást nehezen viselem. Ilyenkor eléggé rosszul érzem magam, s ez nagyjából addig tart, amíg újra munkához nem látok. Az előző, a Betlehem csillaga kitalálása - amit egy éve mutattunk be - olyan kézenfekvő volt. Szinte úgy éreztem, mintha vezetnék a kezem. Nagyon egyszerű volt. Egyébként komponálni a legjobb dolog a világon. Ehhez teljesen másfajta agytekervényekre van szükség, mint ha valaki előadóművészként tevékenykedik.- Miután nem hitben nevelkedtél, gyerekkorodban szükségszerűen kimaradtál azokból az ismeretekből, amelyek egy hittanra járó ifjú számára természetesek, és itt most elsősorban a zene és az énekek ismeretére gondolok. Amikor kántor lettél, nem volt nehéz pótolni a lemaradást? Felütötted a zsoltáros könyvet és elkez.dted sorban megtanulni az énekeket?- Nem, nem volt ez olyan bonyolult dolog, hiszen ismerem a kottát, ismerem a harmóniákat, így ez nem jelentett problémát. Sőt számomra ez egy pluszt adott, hiszen az én belső zenei világom gazdagodott énekeskönyvünk zenei világával, ami időnként már a komponálásokba is beleszövődik. Azóta is nagyon szeretem ezt a szolgálatot, és ez nem csak a vasárnapokra igaz. Leszámítva az említett két munka közötti periódusokat, ilyen jól még egyáltalán nem éreztem magam a bőrömben.- Egyházatok zenei életében nem veszel részt?- Nem. Az az igazság, hogy annyi közösségben voltam már, mindig nagy nyüzsgésben éltem, így természetes reakciónak érzem, hogy amennyire lehet visszahúzódom. Nem vágyom erre, mint ahogy a könnyűzenei életben sem veszek részt, mert nem érdekel. A rádióban is mindig ugyanazt a tíz számot lehet hallani, így azt is csak vezetés közben hallgatok, onnan tájékozódom - ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni. Ha itthon zenét hallgatok, akkor klasszikus műveket. Bár nem nagyon jártam utána, de érzésem szerint az evangélikusoknál nagyobb a zenei élet, mint nálunk reformátusoknál. Nagyon jó, evangélikus lelkészbarátaim is vannak, és látom, hogy náluk milyen zenei munka folyik.- Annak idején ezreknek, nemrég pedig tízezreknek játszottál. Most vasárnaponként 50-100 ember üt a templomban. Nem érzed ezt kevésnek? Egyáltalán, hogyan fogadott a gyülekezet?-Az egész gyülekezet 150 fő, így egy-egy vasárnap körülbelül ötvenen vagyunk. De nem rosszabb ez, mint sokezer embernek játszani, mindössze más. Most már talán jobban is szeretem a gyülekezet énekét kísérni orgonán Kisorosziban, mint hatalmas koncerteken zenélni. Nemrég volt a Népstadionban egy nosztalgia-koncert, ahol nyolcvanezer ember előtt játszottunk, és mi sem jelzi jobban, hogy nem volt ebben a gyülekezet számára semmi rendkívüli, mint az, hogy közülük is sokan eljöttek. Másnap a vasárnapi istentiszteleten pedig ötven ember előtt orgonáltam. Ezt a helyet pályázattal nyertük el tíz éve, azóta az itteni emberek már megszokták ezt az állapotot. Nekik már természetes, sőt büszkék is rá, és mondogatják, hogy: „Nem minden gyülekezetnek van ám Kossuth-díjas kántora!”- Köszönöm a beszélgetést. Gyarmati Gábor Illés '96 - zikkurat Kft./Szebeni András felvétele. Koncert Szentantalfán Különleges koncert színhelye volt 2001. július 27-én, az 1785-ben épült szentantalfai (Veszprém megye) evangélikus templom. A patináns falak között a németországi Andreas Martin orgonista és Christine Holler fuvolás adott hangversenyt. A koncert különlegessége abban állt, hogy a templom történetében először adtak orgonahangversenyt, jóllehet Andreas Martin - mint kántor - nem ismeretlen a szentantalfai evangélikusok körében. (Már tavaly is, és ez évben is szolgált egy-egy istentiszteleten.) A művészek most nyaralóvendégként, ingyen vállalták el a péntek esti fellépést, köszönhetően Mihácsi Lajos lelkész közbenjárásának. Az előadás közös gyülekezeti énekkel kezdődött, az egyórás programban Bach, Pachelbel, Händel orgonára, illetve fuvolára írt darabjaiból hallhattunk válogatást, de elhangzott Andreas Martin „Mit Isten tesz, mind jó nekem ” korál-improvizációja is. A műsor közös imádkozással és énekléssel zárult. A lelkész és a gyülekezet apró ajándékokkal és közös ünnepléssel köszönte meg a fiatal művészeknek a feledhetetlen estét. Reméljük, hogy a jövőben is számos hasonló hangversennyel örvendeztetik meg a környék lakóit és az itt nyaralókat. Munkájukra Isten áldását kérjük. Takács Eszter Megújult a kötéséi templom szószék-oltára Pár évvel ezelőtt, 1998. november 21-én ünnepelte a kötcsei gyülekezet temploma felszentelésének 200. évfordulóját. Ekkorra fejeződött be - sokak összefogásának eredményeképpen - a kötcsei evangélikus templom teljes felújítása. Egy évvel később, a hagyományos „kerbájti ünnepen” örülhettünk az egykori kötcsei földbirtokos leszármazottja, dr. Antall György (néhai miniszter- elnökünk fia) adományának, aki adakozó ősei példáját követve, toronyórát és harangjátékot ajándékozott a gyülekezet templomának. Most pedig - 2001. július 28-án - egy szép nyári délutánon, harmadszor voltunk együtt az ünneplő gyülekezettel, hogy hálát adjunk Istennek az immár teljesen megújult kötcsei templomért. Hiszen mostanra templomunk szószék-oltára is eredeti szépségében állhat előttünk. Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök arra irányította figyelmünket, hogy a szószékről hangzó igén keresztül és a szentségek által az élő Istennel találkozhatunk. Akkor van igazán ünnepe az ide belépőnek, ha ez a találkozás létrejön. Ez az alapvető funkciója tehát ennek a gyönyörű szószék-oltárnak is, amely egyidős a templommal. Az oltárképet, amely a tizenkét éves Jézust ábrázolja, a gyülekezet egykori lelkészének unokaöccse Stráner Károly festette és adományozta a templom százéves évfordulójára. A munka 2000. októberében kezdődött el. Ekkor érkezett meg Kötésére Ferenczy Attila faszob- rász-restaurátor, akinek igazán gondos és precíz munkáját nyomon követhették a gyülekezet tagjai az elmúlt tíz hónap alatt. Érdekes volt látni, hogyan tűntek elő a felület teljes feltárása során a később felhordott barna és vörös festék alól az eredeti színek. Megtisztult az oltár a később elhelyezett, oda nem illő tárgyaktól, és most már ragyog eredeti szépségében. Ahhoz, hogy ez a munka elkészülhessen, természetesen szükség volt anyagi segítségre is. A restaurációs munkák elvégzéséhez a következő támogatásokat kapta gyülekezetünk: a Magyarországi Evangélikus Egyháztól 1.000.000 Ft-ot, amely Ittzés János és Raranyay Csaba a kötcsei szószék-oltár előtt. Eszes Andrea felvétele azért is jelentett nagy segítséget az indulásnál, mert így nyílt lehetőségünk a további pályázatok benyújtásához. A NKÖM Nemzeti Örökség Program pályázatán: 1.000.000 Ft-ot, a Somogy megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt pályázaton pedig 1.300.000 forintot nyertünk. Nagyon jó érzés volt újra átélni azt, hogy gyülekezetnek és önkormányzatnak közös ügyévé vált a szószék-oltár restaurálása, és a község polgármestere komoly segítséget nyújtott a pályázatok elkészítésében. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni minden támogatásért, és szeretettel látunk mindenkit Kötésén, az immár kívül és belül is teljesen megújult templomunkban! Baranyay Csaba Továbbra sem találják a békéscsabai oltárképet Egy év alatt sem bukkant a tettes (ek) nyomára a rendőrség Pontosan egy éve, a 2000. augusztus 4-ére virradó éjszaka hatolt be máig ismeretlen tettes vagy tettes-csoport a békéscsabai evangélikus nagytemplomba. Mint ismeretes az oltárkép - keretéből kitépve - tűnt el. A festménynek egy év alatt sem akadt a nyomára a rendőrség. Ennek ellenére a nyomozást az ügyben továbbra is folytatják. Közben a gyülekezet vezetői az oltárkép pótlásának lehetőségeit keresik. Hanyecz Zsuzsanna, a Békés megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője az Evangélikus Élet kérdésére elmondta, hogy még folyik a nyomozás az ellopott oltárkép ügyében. A nemzetközi körözés továbbra is érvényben van, emellett a nyomozók a hazai műkereskedőket és piacokat is megfigyelés alatt tartják, hogy megjelenik-e náluk az egymillió forintra becsült festmény. Németh Mihály, a békéscsabai evangélikus egyházközség igazgató lelkésze arról beszélt, hogy az elmúlt évet a békéscsabai evangélikusok gyászévként élték meg, és mostanában kezdtek el gondolkozni az oltárkép pótlásának lehetőségeiről. A gyülekezet presbitériuma várhatóan szeptember második felében dönt majd arról, vár-e még arra, hogy előkerül a festmény, vagy lépéseket tesz a pótlásra. Utóbbi esetben elképzelhető, hogy pályázatot írnak ki egy új oltárkép megfestésére. De az is lehetséges, hogy egy elnéptelenedett evangélikus gyülekezet templomának oltárképét hozzák Békéscsabára. Bár bizonytalan, hogy találnak-e optimális méretűt és a gyülekezet sokféle igényének megfelelőt. Az általam megkérdezett gyülekezeti tagok eltérően nyilatkoztak a szerintük szükséges lépésekről. Volt, aki még várna, hátha megtalálják a Leonhard Landau által 1824-ben készített oltárképet, amely a templom felszentelésének évében került a helyére, és a csabai evangélikusok szívéhez nőtt. Más úgy vélte, jó ötlet egy elnéptelenedett település templomából pótolni az oltárképet, mert ezzel az adott falu egykori evangélikusaira, és az ő szomorú sorsukra emlékeznének a mai templomba járó hívek. De felvetődött az is, hogy az új oltárképet - hiszen, ha a régit meg is találták, az bizonyára már igen komolyan megsérült - készítesse el a gyülekezet a korábbi tökéletes másaként. Az eredeti barokk festmény Jézus Krisztus kereszthalálát jelenítette meg. A sötét tónusú háttérből a kereszt és Krisztus teste világion ki. A 265x108 centiméter nagyságú festmény alsó részén jeruzsálemi tájkép, a kereszt alján egy koponya volt látható. A nyomozást a felbecsülhetetlen eszmei értékű, a szakértők szerint egymillió forintot érő oltárkép ügyében a rendőrség folytatja, a presbitérium várhatóan kora ősszel fogja meghozni nehéz döntését. Szegfű Katalin
