Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-08-05 / 32. szám
Evangélikus Élet 2001. AUGUSZTUS 5. 3. oldal A „kalap-hegy” lábánál „Tüzesen süt le a nyári nap sugára, az ég tetejéről a Somló hegy oldalára..- immár hetedik alkalommal mondhattuk egymásnak a somlószőlősi VII. Nyári Ifjúsági táborban. Sok falubeli gyermekkel és nagyszülőknél nyaraló unokákkal együtt tölthettük el ezt a csendeshetet: A nap keretét a reggeli és az esti áhítatok adták meg. A reggeli áhítatok témája a jézusi példázatok megismerése volt, melyeket játékos formában próbáltunk közelebb vinni a gyermekekhez. Az esti elcsendesedéseket az útmutatóban lévő igék alapján tartottuk meg. A hét igéje Jn 3,16-volt. Ezt az igét meg is zenésítettük, hogy a gyermekek még inkább szívükbe tudják zárni. Nemcsak játszottunk és énekeltünk, hanem vendégelőadókat is fogadtunk, akik gazdagították és színesítették a napi programjainkat. így tudtuk egy játszóasztalhoz hívogatni a gyerekeket, ahol a fazekas mesterségével ismerkedhettek meg. Vagy érdeklődve figyelték, hogyan alakul ki pár szál csuhából egy virág. Az ügyes kezűek még a fafaragást is kipróbálhatták. Mivel a gyerekeknek nagy igényük volt a mozgás, ezért beiktathattunk egy nagy kirándulást is. Elmentünk Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe, a Tihanyi-félszigetre, a nagyvázsonyi várba, megtekintettük Révfülöpön az Evangélikus Oktatási Központot és Balatonfüreden az új evangélikus templomot. Elfáradva, de mégis lelkesen készültünk a záróestre, melyen a gyermekek énekeltek, és a megtanult példázatokat mutattuk be a szülőknek, nagyszülőknek. A csendeshetet a vasárnapi isten- tisztelet zárta. Itt idős gyülekezeti tagokkal és a fiatalokkal együtt hallgathattuk Isten igéjét. Az egész csendeshét elérte célját, ha az óvódás gyerekektől a középiskolás korosztályig megérezték mindannyian, hogy van egy hely, ahol jó lenni: az Isten közelében. Hálát adhatunk, hogy vannak olyan gyülekezetek is, amelyek nem feledkeznek el arról, hogy a gyermekek a jövő gyülekezete, ill. ők a gyülekezet jövője.-eponPiliscsaba 2001. Pilicsaba 2001. — Ez áll az összes résztvevőnek ajándékba adott pólón. Kicsit elérzékenyít ez a néhány betű - tizedik alkalommal hirdethettünk nyári konferenciát a középiskolás korosztálynak Piliscsabán. Néha csodának érzem, hogy az 1992-ben, a „nagy egyházi fellendülés” idejében elindított három új ifjúsági terminus közül ezt a hetet folyamatosan fenntartotta a fiatalok érdeklődése. Természetesen a kezdetekre már csak három vezetőtársammal emlékezünk, mégis - talán mivel a konferencián résztvevők túlnyomó többségét mindig a visszatérők adták - többször éreztem a héten, hogy a jelenlévők is értékelték ezt a folytonosságot. Idén a „ missziói "jelzővel bővült a konferencia címe. Előzetesen felmerültek aggodalmak, vajon nem hat-e riasztóan a fiatalokra ez a szó, de kiderült - amint a (nem egyeztetett) beszámolóból is látszik érdeklődve fogadták a résztvevők a program ilyen irányú bővülését. Az idén minden résztvevővel alkalmam nyílt személyesen elbeszélgetni, így első kézből megtapasztalni az értékeléseket. Megható volt számomra, hogy arra kérdésre: mire fogsz visszaemlékezni a hétből? - spontán válaszként jöttek az áhítatok, előadások, és elsősorban a csoportos beszélgetések példákkal gazdagított említései. S a beszámolóból sem a bulik, játékok jönnek elő (amiből pedig volt bőven!), hanem olyan elemek, amelyek esetében előzetesen nem számítottunk feltétlen sikerre. Ilyenkor én is visszafiatalodom. Bárdossy Tamás 4 \ Egyedülálló konferencia Révfülöpön „Ne felejtsd el: azt a békességet, amit itt átéltünk, hogy Jézusnál bűnbocsánat és erő van.” - írta egy édesanya a másiknak bátorításul a konferencia záró alkalmán. „Morzsaszedés” volt, az együtt töltött hét kiértékelése. Egy-egy igéslapot kapott mindenki. Ezek hátoldalán írtak egymásnak bíztató sorokat az édesanyák, felemlegetve a hat napos együttlét áldott pillanatait. Ne felejtsd el az átélt békességet! - Ennek a vallomásnak az idézésével be is fejeződhetne az Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciájáról szóló beszámoló. Ez az egyszerű mondat híven tükrözi a révfülöpi hetet. Bizonyságát adja annak, hogy az alkalom elérte célját. A konferencia témájául szolgáló imádság: Dona Pacem - Adj békét Urunk! - meghallgatásra talált. A Szentlélek egységet teremtő ereje által valóban megtapasztalhatták a konferencia résztvevői a minden emberi értelmet meghaladó isteni békesség magasztos pillanatait. Milyen felszabadító érzés rádöbbenni, hogy a békesség nem a külső erőktől függ, hanem Isten szeretetéből árad, akinek karjából senki és semmi sem ragadhat ki! Nem véletlen, hogy a felnőttek egyik „slágerévé” vált a finnektől tanult igaz ének: Atyám két kezedben, csak ott lakhatom, biztonságot csak tőled kapok... A Női Misszió Osztálya már negyedik alkalommal rendezte meg a konferenciát. Ebben az évben az Evangélikus Egyház mellett, a Mosoly Alapítvány támogatta jelentős összeggel az alkalmat. Mindig fontos, hogy a konferencia helyszínéül olyan intézmény szolgáljon, ahol mindenkit örömmel fogadnak. A révfülöpi Evangélikus Oktatási Központ ilyen. Az ott dolgozó személyzet kedvessége, odafigyelő sze- retete révén idén is második otthonná vált. Munkatársak csapata segítette a hét tartalmi munkáját. A gyermekek Isó Zoltán és Dorottya lelkészek által gondosan összeállított sorozat alapján a következő kérdésekre keresték közösen a választ: Hogyan találhatom meg a békességet a családban, társaimmal, önmagámmal, de legfőképpen Istennel? A délelőtt második felében a sportpálya versenyein pedig megélhették mindazt, amiről előzőleg tanultak: az egymásra figyelést, a másik elfogadását, az önzetlen szeretetet. Önfeláldozásból pedig két egyetemista leány-segítőnk mutatott szép példát. Ők tették lehetővé, hogy a két- három évesek anyukái is részt tudtak venni a felnőtteknek készített gazdag programon. A délelőtt gerincét a bibliatanulmányok adták. Jézus figyelmeztetése fogta össze a délelőtti sorozatot: „Bárcsak megismernéd mindazt, ami a te békességedre való.” Kegyelmes ajándékként élték át a résztvevők, hogy Kirándulás Boglárra. az Úr szavai, amelyek egykor ítéletként hangzottak Jeruzsálem felett, most számukra ígéretet hordoztak. Azt, hogy Krisztusban megragadható valóság a béke. A bibliatanulmányt követően vendég előadóink jutottak szóhoz. Első nap Elisabeth Wittmann, a bajor Diákion iái Intézet munkatársa beszélt a családon belüli erőszak terjedéséről. Megdöbbentő adatra hívta fel a figyelmünket. A férfiak erőszakos viselkedése évente több millió márkájába kerül a német államnak. Az agresszivitástól a keresztyén családok sem mentesek. Ezért tartja rendkívül fontosnak bajor testvéregyházunk, hogy a bántalmazott asszonyok részére menedék-otthonokat - Frauenhaus - létesítsen.. Másnap egy sorstárs asszonytestvér vallomása viszont arról győzte meg a résztvevőket, hogy a konfliktushelyzet megoldásában nem mindig az a célravezető, ha kilép, elmenekül az áldozat. Van, amikor Isten arra erősíti, hogy maradjon. A szeretet győzze le az erőszak erejét. Aznap este a gyerekek is ezt értették meg a szerepjáték során, amikor egy elmérgesedett iskolai konfliktusra kellett megoldást találniuk. Erdős Eszter lelkésznő, aki a református egyház kallódó személyek missziójának vezetője, felhívta a résztvevő édesanyák és a fiatalok figyelmét, hogy mennyire fontos a helyes értékrend megtalálása. Az agresszió, a szenvedélybetegség, a drogokhoz nyúlás mind-mind félreérthetetlen jele egy felborult, eltorzult világnak. Dr. Buday Tamás pszichológus nemcsak színes, tartalmas előadást tartott a konferencián, hanem sokrétű szaktudását a résztvevők szolgálatába is állította. Az esti vonat indulásáig egyenként kereshették fel őt az édesanyák, és kaphattak útmutatást nevelési vagy más jellegű problémáik leküzdésére. Levente Péter, aki felnőttek és gyermekek nagy örömére újra eljött Révfülöpre, ismét felülmúlta a várakozásokat. Az pedig már az Úristen Szentleikének rendezői csodája, hogy ugyanazt az üzenetet ültette bele a maga eredeti módján a fiatalok szívébe, amelyet a konferencia munkatársai az egész héten át közvetítettek a gyermekeknek. Döbrentey Ildikó pedig a mese erejéről, konfliktust feloldó hatalmáról szólt. Az emberi beszédnek, az összetartozásnak nagy jelentősége van. Dorka lányát idézte, aki egy esti mesélés után így engedte el anyját: „most már elmehetsz, de a kezedet hagyd itt nálam!” * Sok „kéz nyoma” maradt meg a konferencia résztvevőiben. Előadók bölcs gondolatai, munkatársak, asszonytestvérek vigasztaló szava, Balaton-parti beszélgetések biztatása, testvérek mosolya, gyermekek szívet melengető vidámsága. De mindenek fölött a közösség Istennel és Benne egymással, amely által átélhette a konferencián mindenki az Isten fel nem fogható békességét. „Ne felejtsd el...” - figyelmeztette egyik anya a másikat, emlékeztetve a konferencián átélt közös örömre. Ne felejtsd el - teszem hozzá én is kedves olvasó - Ne felejtsd a békesség átélhető, megragadható, valóság! Csak kérd: Dona Pacem - Adj Békét Urunk! B.P.M. A bajor evangélikusok szeretetszolgálatának - Diakonisches Werk - élén hosszú éveket töltött el Heimo Liebl lelkész-elnök, aki augusztus 1 -el nyugalomba vonult. Szolgálatból való búcsúztatása hálaadó istentisztelet keretében az elmúlt héten volt Nüm- bergben, a St. Sebaldus templomban. Egyházunk képviseletében ezen az alkalmon részt vett Hafenscher Károly lelkész, országos irodaigazgató, aki közel tíz éve volt munkakapcsolatban az elnökkel. Liebl elnök utódjává a hazánkat szerető, Magyarországon többször megfordult, Budapesten igehirdetéssel is szolgált Ludwig Markert-et választották. Ő korábban a Kelet-Európa Bizottság elnöke is volt. Beiktatására ősszel kerül sor. ; y _ ■ 1 1 ' ■ > i - * >. i • i ■ 1 Piliscsabai országos ifjúsági konferenca Felfedezted? Felfedezted magad? A társad? A körülötted lévő világot? Felfedezted Istent? Ezek a kérdések indították az idei piliscsabai ifjúsági konferenciát. Ez az év jubileumi év volt a tábor résztvevői és vezetői számára, hiszen tizedszerre vehettünk részt Piliscsabán egyhetes együttléten. Megérkezésünkkor sok ismerőssel találkozhattunk, de sok volt az ismeretlen új arc is, hiszen a gyermekmissziós tábor fiataljai is - belenőve a korosztályba - erre a hétre jelentkeztek. Sok közös programon vettünk részt, szinte az egész napot együtt töltöttük. Szeretnénk ezek közül kiemelni a „sziget”- és a börtönmissziót. A Pepsi- szigeten folytatott misszióról. Jenőtől hallottunk előadást. Az évenként megrendezett nagy ifjúsági rendezvényen immár a történelmi egyházak sátra is helyet kapott. Felvetődött a kérdés: van- e értelme több ezer „alternatív” fiatal közé elvinni Isten szavát? A beszámolóból megtudhattunk, igenis sok fiatal érdeklődött és érdeklődik ma is a vallás iránt, és nem csak a szekták tudják lekötni figyelmüket. A másik, számunkra emlékezetes előadást Gáncs Péter missziói lelkész tartotta, aki a börtönmisszióról beszélt nekünk. Itt is adódott a kérdés: szüksége van-e az elítélteknek Isten igéjének hallgatására? Kiderült, sok elítélnek ad vigaszt, megnyugvást a misszió, hiszen számukra sokkal nagyobb súlya van ezeknek a szavaknak: bűnbocsánat, kegyelem, békesség. Az utolsó estén a hagyományoknak megfelelően sok mulatságos jelenettel zártuk a hetet, ami teljes mértékben a résztvevők kreativitásának volt köszönhető. Reméljük, jövőre ismét részt vehetünk ezen a hitet erősítő konferencián! Az Irsai Ifjúsági Kör tagjai Esti áhítat (2001. július 18., szerda) Felfedezted? - tesszük föl minden nap a kérdést, várva és figyelve másokra, magunkra, és legfőképpen arra, akinek kéznyoma ott van a hegyeken, a tengerben, a mosolyban, a szere- tetben, az életedben és gondolataidban. Erezzük, hogy Ő, aki hív és szólít, több mint mi, emberek. Tudni és ismerni vágyunk, mint Nikodémus, és gyógyulni szeretnénk saját nyűgjeinkből, gondjainkból, magányosságunkból, szeretetlenségünkből, gyógyulni szeretnénk, mint Naámán. Két látszólag különböző személy szemszögéből figyelhetjük meg és élhetjük át, hogy hogyan találkoznak, és hogyan találkozhatunk mi is Isten üzenetével és erejével. A derék Naámán várja a nagy csodát, valami nagyon különöset, úgy gondolja, ez illik egy prófétához, ez illik Istenhez - valami igazán megdöbbentő! Majd megrendül a föld, villámok cikáznak majd az égen, azután hatalmas hullámok közepette megárad a Jordán, de a próféta megállítja a rohanó vizet, és az emberek akkor majd döbbenten nézik, hogyan gyógyít a próféta az Istentől kapott erővel. Ilyeneket gondolhatott Naámán, és helyette mit kap? A Próféta csak üzen neki, elé se megy, csak üzen, hogy fűrödjön meg hétszer a Jordánban. Felháborító, nem? Ha nincs káprázatos és látványos hókusz-pókusZ, akkor lehet, hogy nincs mögötte valós tartalom - tehetnénk föl mi is a kételkedő és hitetlenkedő kérdést. Mennyiszer várjuk - és talán már- már követeljük - Isten látványos beavatkozását az életünkbe, hogy az általunk jónak gondolt történések bekövetkezzenek, csodálatos körülmények között. Isten csodái azonban nem látványosak, sőt talán jelentéktelennek tűnnek, mert nem követik az emberi elgondolásokat. A világ nem figyelt fel a júdeai kisvárosra, ahol egy ács felesége gyermeket hozott a világra, hanem sokkal inkább figyelt Augustus császár dicsőséges uralkodására és háborúira. Holott Betlehemben a világ Megváltója lett emberré! Ki tartotta fontosnak, hogy 12 tanítvány és a mesterük együtt fogyasztják el az ünnepi vacsorát? Hányán rendültek meg, amikor a Názáreti Jézust keresztre feszítették, pedig az Ő halála a mi bűneink miatt történt, és az ő halálában rejlik a mi életünk! Ezek csodák? Felfoghatatlan csodák, de mégis akkor csak nagyon kevesen értették meg a történtek jelentőségét. Isten jelen van csodáival életünkben, hétköznapi csodáival, amelyek nem feltűnőek, sőt, talán teljesen természetesnek vesszük ezeket, de mégis hatalmas erő rejlik bennük. Nekünk nem kell hétszer vízbe merülnünk, hogy lelkünk egészséges legyen. Nekünk nem kell mást tennünk, mint odafigyelni és segíteni a másikat, szüntelen figyelve és követve Jézus szavait, és úgy szeretni, ahogy ő tanította: teljes valónkból. Milyen egyszerűnek tűnik ez első hallásra! És mégis: akármennyire igyekszünk, teljes mértékben nem tudjuk teljesíteni. Aki teljesítette ezt az egyszerű, de valójában nagyon nehéz feladatot, az Isten és ember felé egyaránt irányuló szeretet parancsát, az egyedül Jézus volt. Könnyen megláthatjuk végességünket, láthatjuk és érezhetjük, hogy önmagunk erőtlenek és tökéletlenek vagyunk. Azt mondják, egy Isten-alakú lyuk tátong szívünkben, amely ha üres, akkor céltalan és értelmetlen az életünk. Fel szeretnénk fedezni mindannyian, hogy miért vagyunk itt a világban, mi az értelme életünknek. így közel áll hozzánk Nikodémus is, aki keresi-ku- tatja, és meg akarja érteni az egész teremtett világ összefüggéseit -r emberi ésszel és logikával. De az a bökkenő, hogy az emberi ész határait túlszárnyaló Isten alkotó és gondoskodó szeretetét nem lehet az elme határai közé beszorítani. Nikodémus ezért áll tétlenül és kérdőn Jézus előtt, mert a bölcs talán addig nem találkozott semmi olyan tanítással, amelyet ne értett volna meg, és most be kell látnia: eddig terjed a tudása. Most ahhoz, hogy megértse Jézus beszédeit, le kell győznie önmagát, meg kell szabadulnia a bölcs gőgös és kételkedő pózától, és alázatot kell magára öltenie. Figyelni a tanítóra: nem ésszel megérteni, hanem megérezni, átérezni és átélni mindazt az üzenetet, amely Jézus beszédéből és egész valójából sugárzik. Nekünk is erre az alázatra van szükségünk, hogy nyitottak legyünk, és tovább tudjuk adni a világot és az embereket formáló és életben tartó Isten szeretetét. Naámánnak hétszer kell belemerülnie a Jordánba - a nagy hadvezérnek, aki talán sok népet igázott le, a díszes kísérete és a bámészkodó pómép előtt fel kell adnia büszkeségét, és egyedül kell belegázolnia a folyóba. Hétszer bele kell merülnie, miközben nevetségessé válik, és gúny céltáblája lehet - hiszen mennyire szánalmas egy hadvezér, a folyó közepén, vizes ruhában pancsolva! Egyben bíznia kell a próféta üzenetében, és abban, hogy Isten ilyen módon képes meggyógyítani. A Jordánból egy egészen más ember lépett ki, mint aki megérkezett a prófétához. Egészen más ember távozik az éjszaka sötétjében Jézustól, mint aki néhány órával azelőtt megjött - a személy ugyanaz, mégis sokkal több! A testi-lelki gyógyulás nem látványos formában ment végbe, de az, ami velük történt, az egész életüket megváltoztatta. Valamilyen formában elindultak azon az úton, amelyet Isten fölkínált számukra. Mindannyiunk számára felkínál Isten személyre szabott utakat, életutakat, hogy valamennyien megtaláljuk őt, s az értelmét, célját életünknek. Hogy a szívünkben tátongó Isten-formájú lyuk ne maradjon többé üresen. Felfedezted? - tesszük föl ezen a héten a kérdést, és rá kell döbbennünk, hogy Ő már felfedezett minket. K. Á.
