Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-15 / 29. szám
4. oldal 2001. JÚLIUS 15. Evangélikus Élet jßü ÄS Ä w % w • • Ökumenikus figyelő (Dr. Hafenscher Károly rovata) Az Aliánsz újra jelentkezik Magyarországon Május hónap során, számos református, evangélikus, baptista lelkipásztor, prédikátor és több aktív gyülekezeti tag kapott meghívót a Budapest VI. kér. Ó utca 16-ban megalakítandó Aliánsz közgyűlésére (május 25). A testvéri megszólítás így hangzott: „Kedves Munkatársunk az Isten Országában vagy Vezető egy evangéliumi missziós társaságban!". A cél megjelölése pedig így: az Aliánsz újra éled és személyünkben kíván összefogni minket, az evangélium munkásait, minden magyar területen a felekezeti és missziós társaságbeli hovatartozás érintése nélkül. A meghívók, meghatározott programok keretében, hálózatok kialakítását helyezték kilátásba, az „összefogás érdekében, hogy szélesebb egység alakuljon ki a Szent Szellem által a Krisztus örömére és az Atya Isten dicsőségére Több helyről fordultak hozzám: mit tudok az Aliánszról és erről a „történelmi je- lentőségű”-nek nevezett alakuló közgyűlésről. Az alábbiakban evangélikus nyitottsággal, előítélet nélkül, egyháztörténeti szakkönyvek alapján, európai és amerikai - részben protestáns, részben római katolikus - szakirodalom ismeretében vázolok fel a teljesség igénye nélkül néhány vonást erről a valamivel több, mint másfél évszázados Krisztus-hívő egyéneket tömörítő egységmozgalomról: A 19. század elején jelentkező, jogos keserűségből származik ez a törekvés, amely a protestáns felekezetek egyre több ágra szakadozó jelenségét, az evangélium hirdetésének hitelvesztéseként érzékelte és élte meg. Komoly, felelős, odaszánt életű, aktív gyülekezeti tagokat mozgósított a Krisztus-hívők körében. Úgy akartak segíteni, hogy saját felekezetűket el nem hagyva, egyénileg fogjanak össze a közös, hiteles evangéliumhirdetés és a keresztény élet bemutatása érdekében. Megtapasztalták, hogy a szétforgácsolódó erők csak kudarcot jelenthetnek. Nem új felekezet megalakítása, vagy egy felekezetek között létrejövő unió érdekében alakult meg tehát az Evangéliumi Szövetség (az Aliánsz) 1846-ban, Londonban. Később más európai városban és országban, így hazánkban is alakult hasonló mozgalom. Különböző hátterű, lelki ébredési csoportokból érkező, hitüket komolyan vevő krisztusi tanítványokból verbuválódtak. A Krisztus-hitet és a megszentelt életet fontosabbnak tartották, mint a megszokott felekezeti korlátokat. Törekvésüket „alulról építkező mozgalomnak” tekintették, és nem tettek különbséget tagjaikban a lel- készi és nem-lelkészi elem között. Egyik érdekessége e mozgalomnak az volt, hogy már 1816-ban egy római katolikus jogász így indokolta a közös célt: „ha már nem tudjuk véleményeinket megbékíteni, legalább szívünket békéltessük meg”. Ez a gondolat később jelszóvá lett az angolszász Krisztus-hívők között. Szabadegyháziak, sőt anglikánok is csatlakoztak az elgondoláshoz, és - noha még imádkozni sem tudtak közösen egy helyen - a mai imaheti alkalmakhoz hasonlóan, egymással a korábbinál nagyobb egységre akartak lépni. Különböző felekezetekben nagyon hasonló kezdeményezések indultak azzal a céllal, hogy egy közös szervezet is alakuljon, az abban az időben létrejövő biblia-társulatokhoz hasonlóan. Egy Thomas Chalmers nevű buzgó hívő így írt: „ túl kell lépni a protestáns és anglikán kereteken is, el kell érni a római katolikus és a keleti orthodox keresztényeket is Már 1845-ben, Liverpoolban elhatározzák az Evangéliumi Aliánsz megalakítását, amelynek első nagygyűlését tartják meg egy évvel később Londonban, felekezetkö- zi és nemzetközi résztvevőkkel. Korabeli tudósítások szerint nyolcszázan voltak együtt. (Angliából, Skóciából, Welszből, Írországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svédországból, az USA-ból és Kanadából voltak jelen, különböző felekezetekből, egyháztestekből, egyesületekből, összesen 52 felekezet tagjai.) 1846 után az Aliánszhoz ifjúsági keresztény egyesületek, szervezetek csatlakoztak, pl. a KIÉ (YMCA). Az ő első, 1855-ben megtartott világkonferenciájukon fogadták el a Párizsban fogalmazott alapokmányt, amely szerint: „ azok a fiatalok egyesülnek, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek fogadják el a Szentírás alapján ”. Ezt a formulát csaknem egy évszázaddal később az Egyházak Világtanácsának alapokmánya is átveszi (1948), majd később kiegészíti a Szentháromság-hit rögzítésével (1961). 1895-ben megalakul a Keresztény Világ Diákszövetség, amiből később az ökumenikus mozgalom több jeles vezetője érkezik. Ugyanezt elmondhatjuk magyar vonatkozásban is. Az Aliánsz a magyar protestáns egyházakban az egyesületek megszüntetéséig (1948-1952) sok áldásos munkát végzett. Bizonyos értelemben az ökumenikus mozgalom előfutáraként, bölcsőjeként is említhetjük. Amíg az ökumenikus mozgalomról a 20. század elejétől fogva szoktunk beszélni, úgy az Aliánszról már a 19. század első felétől szólhatunk. Hazánkban - néhány kisebb felekezetben - a mai napig is szokás tartani Aliánsz- imaheteket (az esztendő első teljes hetében). Az Evangéliumi Szövetség azonban más egyesületekkel együtt megszűnt és újjáalakulásának most vagyunk tanúi. Szándéka szerint „a várfalon szanaszét dolgozó evangéliumi munkásokat" akarja egybe- gyűjteni. Tagjai csak „természetes személyek" lehetnek, akik a Biblia és az Apostoli Hitvallás alapján állnak, Jézus Krisztust Megváltójuknak fogadják el, megvallják és követik Őt életük minden megnyilvánulásában. Másfél évszázaddal indulásuk után, a 21. század elején több nyitott kérdésünk is van: vajon az ismertetett alapelvek ellenére nem válnak-e bármilyen felekezet ellenpólusává? Az azóta megerősödő ökumenikus kapcsolatban nem lesznek-e „ellen- ökumenévé”? Az egykori anti-romanista irányzat alapján nem állnak-e már eleve is szemben a II. Vatikáni Zsinat utáni katolikus testvérekkel? Nem helyezkednek-e szembe az ortodoxiával, és végül nem alakulnak-e egy új protestáns felekezetté? Szóhasználatukban, elkülönülésükben nem zárkóznak-e el a történelmi keresztény felekezetektől, miáltal (akaratlanul is, de ténylegesen) nem az egységet, hanem egy újabb szakadást idéznek elő? Előítéletek nélkül is ilyen kérdések ágaskodnak bennem, és őszintén kíváncsi vagyok tisztelt Olvasóink tapasztalataira és véleményére is. Az MSZP elnöksége a lehetséges egyházpolitikáról Kormányzati pozícióba kerülése esetén, a Magyar Szocialista Párt rendezné az egyházi intézményekben dolgozó világi személyek jogi státusát és az ugyanitt tevékenykedő egyházi személyek társadalombiztosításának kérdését - mondta Kovács László, a szocialisták elnökségi ülését követő június 3-i sajtótájékoztatón, Budapesten. A pártelnök hozzátette: az MSZP biztosítaná, hogy a személyi jövedelemadó egyházak támogatására felajánlható 1 százalékának azon része is eljusson - a rendelkezett összeg arányának megfelelő mértékben - az egyházakhoz, amiről az állampolgárok nem rendelkeztek. Szavai szerint az egyházi ügyek kormányzati koordinációját a szocialisták a Miniszterelnöki Hivatalhoz rendelnék, és ösztönöznék az egyházak, az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködését településfejlesztési kérdésekben. Kovács László közölte: az MSZP egyházpolitikai programja az ősz folyamán készül el és az anyag első változatát széles körű vitára bocsátják. (A szocialista elképzeléseket illetően a Magyar Távirati Iroda információira hagyatkoztunk, az egyházpolitikai témákat is érintő sajtótájékoztatóra ugyanis lapunk nem kapott meghívót.). ORDINÁLT SZLOVÁK LELKÉSZNŐK Fél évszázada tisztelendők Jobbra lent Darina Barcikova arcképe, mellette - archív felvételen - a kokarai templom, fent az újjáépített templom oltára. „A nők ordinálása, tisztátalanná teszi a lelkészt szolgálatot Az asszonyokra csak azt hagyta Isten, hogy vigyék a jó hírt, de nem bízta rájuk a (papi)liivatalt. ”- ilyen és hasonló vélemények hangzottak 50 esztendővel ezelőtt szerte mindenütt, a Szlovákiai Evangélikus Egyház lelkészi köreiben. Érdekes módon nem is annyira a férfi kollégák, mint inkább a papnék és a diakonisszák ellenezték erőteljesen a nők teljes jogú szolgálatba állítását. - Féltették az egyházban addig betöltött „tiszteletes asszonyi” pozíciójukat- hallhattuk a magyarázatot, a szlovákiai lelkésznők ordinációjának 50. évfordulójára rendezett teológiai szimpóziumon. A háromnapos ünnepségsorozatra az Alacsony-Tátra festői környezetében került sor, szemben Liptovsky FIrádok városával. A hegyoldalban áll a szlovák evangélikusok konferenciai központja, a Janoskov Dom. Az idézett kijelentés is itt hangzott el június 29-én, az emlékünnepség keretében tartott tudományos konferencián, Mgr. Zuzana Stanclová lelkésznő szájából. A papnő (aki egyben papné is) tolmácsolásában hitelesen hangzott a keser-édes vallomás, hiszen átélte az eseményeket. Az első lelkésznő, Darina Banciková, 50 évvel ezelőtti felavatását követően, 1953-ban másodikként őt ordinálta püspöke. Saját élményeiből is merített, amikor az 1999-ben elhunyt elsőre, Darinára, a lelki testvérre emlékezett. Bár a nap folyamán kitűnő előadások hangzottak el a Nők szolgálata az Ószövetségben és az Újszövetségben címmel, és rendkívül színvonalas tanulmány szólt a nők ordinációjának teológiai alapjairól, mégis a résztvevők többségét leginkább az idősebb papnő-generáció személyes bizonyságtétele ragadta meg. Az az elhívástudat, hűség, elszántság, amely még a küzdelmek, nehézségek ellenére sem engedte egyiküket sem letérni az Isten által nekik kijelölt pályáról.- Végzésem után azt mondta a püspököm: Nehéz helyre küldöm magát, ahonnan hamarosan elmenekül. Elmegy majd a kedve attól, hogy pap legyen! - emlékezett a kezdetekre egy közel négy évtizede szolgálatban álló lelkésznő. De egyikük sem futamodott meg. „Istennek nagyon különleges útjai vannak” - idézték fel a konferencia résztvevői Darina Banéiková élete folyamán sokszor emlegetett szavait. Ez az egyszerű vallomás gyakorta vigasztalta meg a küzdelmekben megfáradó társnők szívét. „Isten asszonyokat állít szolgálatába, amikor a férfiak megrettennek, vagy engedetlennek bizonyulnak. ” Ezzel a hittel tudták vállalni olykor a megaláztatást is, és lett erejük kitartani, tudva, hogy hűséges az Úr, aki elhívta őket a papi szolgálatra. Másnap, szombaton délelőtt a lip- tószentmiklósi templomban tartott hálaadó istentiszteleten is a szolgálatra kiválasztó és küldő Istennek szólt a dicséret. A szép, ősi liturgiát méltó rendben, felváltva énekelték a lelkésznők és a Szlovák Evangélikus Egyház kerületi püspökei. Zuzana Stanclová az 1953-ban, másodikként ordinált lelkésznő. Az igehirdetés alapjául Mt 15,21-28. - a Kánaáni asszony története - szolgált. Prédikációjában Julius Filo egyetemespüspök kiemelte a lelkésznők jelenlétének fontosságát az egyház életében. „Sajátos adottságaikkal szolgálnak közöttünk. Szegény az az egyház, ahol nincsenek lelkésznők. A kettőnek - nőknek és férfiaknak - együttes munkálkodása tartozik az egyházban is a »teljességhez«.” Ezután a papok, lelkésznők feladatát - a textus alapján - a gyógyítás szolgálatában jelölte meg. Rájuk kell, hogy nehezedjenek mások terhei, betegségei. Alázattal kell betölteniük a híd szerepét a bűnben, nyomorúságban szenvedők és a gyógyító Jézus Krisztus között. Van, amikor a „közbenjáró”, a lelkész hite is próbát áll ki. De a szenvedésből gyakran áldás születik. A próba ajándékká válik „Lelkésznő testvéreim, ezzel az áldás-ajándékkal, a fényetekkel szolgáljatok!” - zárta be igehirdetését a püspök. Az ünnepségsorozat harmadik napján már nem tudott mindenki jelen lenni. Többen el kellett, hogy utazzanak rögtön a hálaadó istentisztelet végeztével, hiszen a gyülekezeteikben vártak rájuk a vasárnapi szolgálatok. Helyettesítő lelkészt nem könnyű találni vidéken, a szomszédnak is nagy szórványterületeket kell gondoznia. (A hazánkhoz hasonló lélekszámú Szlovákiai Evangélikus Egyházban jelenleg 340 pap szolgál, s közülük 116 nő.) A külföldi vendégekkel együtt, így inkább csak a közegyházi feladatokat végző, és a városi gyülekezetekben élő lelkésznők indulhattak útnak július elsején, hogy részt vegyenek Kokaván az istentiszteleten. Ez a liptói vidéktől mintegy 80 km-re fekvő falu, Darina Banéikova szülőhelye. Innen hívta el szolgálatára az Úristen az első szlovákiai lelkésznőt! Felavatása 1951-ben nem itt, hanem Tisovec- ben történt, azonban szülőfaluja és az a parókia, amelyben nagyapja szolgált, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Kokava ezen a napon nemcsak Bancikova lelkésznőre, hanem - mint minden esztendőben - egy 90 évvel ezelőtti eseményre is emlékezett. A falut 1911. augusztus 3-án tűzvész pusztította el. Először a templom közelében kapott lángra egy istálló, majd maga az „Isten háza” is a tűz martalékává lett. A faluban szinte minden ház leégett. Az emberek későn vették észre a lángokat, kinn dolgoztak a mezőn. Már csak a nagy pusztulásra térhettek haza. A tűzvésznek egyetlen emberi áldozata volt; a papné - Banczik Sámuel felesége... A tűzvészt követő vasárnapon ott állt a gyülekezet a leégett templom üszkös falainál. Istentiszteletre jöttek. Kezükben nem volt imakönyv, Biblia. Vagyonuk mind odalett. Előttük állt a papjuk, aki még szeretett hitvesét is elveszítette. És akkor Banczik lelkész elkezdte énekelni, és egyre erőteljesebb hangon csatlakozott hozzá a gyülekezet: „Ne csüggedj el kicsiny sereg, szívedet ne rémítse meg... ” Kokavában, a szülőfalu gyülekezetében értette meg e sorok írója is, hogy honnan volt az erő, a hűség Darina Banciková-ban, a szlovákok „úttörő” lelkésznőjében. Hogyan tudta vállalni az or- dinációját megelőző és követő méltánytalan megaláztatásokat, sőt 1962-ben a börtönt is. (Ekkor Liptószentmiklóson a Tranoszciusz kiadónál dolgozott. Lelkésztársaival titokban hitmélyítö iratokat terjesztett. Az akkori hatalom ezt államellenes összeesküvésnek minősítette és 14 hónap börtönbüntetésre ítélte. Bár testileg megtört, de rendíthetetlen elszántsággal végezte Istentől kapott szolgálatát szabadulása után is.) Honnan volt és honnan van ma is a szolgálathoz az erő? Istentől, aki a legnagyobb ínségben sem hagy magunkra, ahogyan bíztat az ének második verse: ,, Bízzál, ügyed az Istené. ” B. Pintér Márta AZ APOSTOLOK NYOMDOKAIN Az Ökumenikus Tanulmányi Központ új zarándokúira hív 2001. szeptember 27. és október 7. közötti időben olyan útvonalon, ahol valamikor Pál, János és Fülöp apostolok jártak. Az út Isztambulig és onnan vissza repülővel történik, majd utána légkondicionált autóbusszal. A 11 napos úton felkeressük a Bibliában említett Pergamon, Szmima, Laodicea, Szárdisz, Filadelfia (Jelenések könyve 1,11), Trója és Hierapolis emlékeit, a niceai és efézusi zsinat működési helyét, az ősi egyházi központot, Hagia-Sophiát, számtalan bizánci keresztyén és régi, vagy ma is működő szenthelyet, valamint Rákóczi és Kossuth egykori lakóhelyét. így ígéretesen ötvöződnek a magyar emlékek és a közös bibliai helyek látványai. Az út ára: 1.100 US dollár, illetve az annak megfelelő forintösszeg. Ez tartalmazza a repülőjegyet, a repülőtéri illetéket, a vízum árát, 10 éjszakai szállást 3 csillagos szállodában féipanzíóval (reggeli, vacsora), magyar nyelvű idegenvezetővel, és minden helyre biztosítja a belépőt. A telefonon, levélen vagy személyesen érdeklődők számára részletes tájékoztatást adunk az Ökumenikus Tanulmányi Központban (1114 Budapest, Bocskai út 15. III. em. 3. Telefon: 1 466-4790), vagy dr. Bajusz Ferenc ny. teol. professzor telefonján: 287-3086. Hálaadó istentisztelet után Liptószentmiklóson.
