Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-15 / 29. szám

Evangélikus Élet 2001. JÚLIUS 15. 5. oldal Egymásnak, egymásért! „ADJATOK HÁLÁT AZ ÚRNAK, MERT ÖRÖKKÉ TART SZERETETE” A saloi testvér-gyülekezet látogatása Nem nagyon kellett biztatni hála­adásra a július 1-ig tartó héten a saloi finn evangélikus gyülekezet 27-fős csoportját, de azokat sem, akik Nagy­kanizsán otthonukba fogadták, ven­dégül látták őket. Isten csodálatos mó­don adta ajándékba ezt a hetet finn kapcsolataink erősödésére. Érkezésük után vendégeink minde­nekelőtt esti fényében csodálták meg fő­városunkat, másnap pedig ámulva járták végig a Műcsarnokban Polgár Rózsa, Kossuth-díjas gobelinmüvész kiállítását, tolmács nélkül is megértve szőtteseinek üzenetét. Jártak a Parlamentben, és elju­tottak Szentendrére, ahol Kovács Margit keramikus művész alkotásaiban gyö­nyörködtek. (Isten egy be nem tervezett hangversenyt is készített számukra: az egyik katolikus templomban magyar, norvég és amerikai kórusok énekeit hall­gathatták.) Balatonfüredi, új evangélikus temp­lomunkban nagyon otthon érezték ma­gukat, Polgár Rózsa gobelin szárnyas ol­tárán keresztül a címben idézett zsoltár­verset írta szívükbe a Szentlélek. A tiha­nyi apátságot, a kővágóörsi evangélikus templomot, Badacsonyt, a Káli-meden­cét, a kőtengert is láthatták. Óvatosan, de elégedetten kóstolgatták a vulkanikus talaj, a balatoni borvidék zamatos borait. Két napig a révfülöpi Evangélikus Okta­tási Központ volt a barátságos otthonuk. Szűkebb pátriánk, Nagykanizsa felé be­tértek egy fürdőzésre a páratlanul szép hévízi gyógyfürdőbe is. A nagykanizsai gyülekezetben már ebédre nagyon várták őket vendéglátóik, és szeretettel vették körül mindannyiu- kat, családjaik körében. Szombaton Nagykanizsa felfedezése szerepelt a programban, este viszont - a gyülekezet gondnokának szőlőhegyén - kulturális est várta őket. Népzenénkkel, néptánca­inkkal ismerkedhettek. ízletes vacsora mellett beszélgettünk, énekeltünk, mi­közben a kertben szél lobogtatta a finn és a magyar lobogót... Vasárnap az úrvacsorái közösség megélésére nyílt alkalom. Ilkka Pihlajamdki saloi lelkész adta tovább az örömhírt: Isten az elveszettet keresi és megtalálja. A gyülekezetünket szívélye­sen köszöntő Matti Löhdekorpi ifjúsági vezető mindig örömmel van közöttünk és munkálkodik a testvéri kapcsolato­kért. Délután szeretetvendégségre gyűl­tünk össze. Barátaink a gyülekezetük­ben folyó munkáról számoltak be. A zenei életről, a diakóniai munkáról, a „kávéházi” - kahvila - délutánokról, a drogok elleni küzdelemről, az idei ta­vaszon megrendezett Keresztút - Ristintie - fesztiválról esett szó. Test­véreink kis kórusa énekelt, verset mon­dott, s mi ízlelgettük a finn nyelv dalla­mát. Egyik hittanosunk Kodolányi Já­nos „Boldog Margit” című könyvéhez írt előszavát szólaltatta meg. Az író többször is járt Finnországban, és mé­lyen hatott rá az ottani táj, a csend, a nyelv, az egyszerű finn emberekkel va­ló találkozás, az „északi fény megfog­hatatlan szépsége”. Lakja - ajándék. Ajándékul adta mel­lénk Isten a két tolmácsot Márk Tamásné, Katalin asszonyt és Balogh Zsuzsát. Rengeteget segítettek nekünk, önzetlenül, igaz szívvel, úgy, mint akik maguk is naponta átélik, hogy örökké tart Urunk szeretete. Jeesus Kristus, Hän yhdistää meidät. - Jézus Krisztus összeköt minket. Deméné Smidéliusz Katalin Huszárokelőpuszta-Pápa. Az eszten­dők óta „hazatelepült” Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálat 47. Annabergi Konferenciája. Idén először a „minde­nes motor", Szépfalusi István nélkül. Ezért indultak meg oly gyakran a köny- nyek, már az első este hangulatában is. Minden megidézett sors tanúságtétel volt, bizonyosság: nem lehet feladni, mert az élet létünk kisebb, de földöntúli pályánkat is meghatározó fele. S mikor úgy tűnt, el­fogyott az út, érkezett egy Ember, aki elő­ször kezet nyújtott, aztán - másokért együtt - egymásba öltötte a karokat. Az illúziókkal való leszámolás leg­alább olyan fontos, mint a bizakodás. Balla D. Károly ungvári költő szavai ezek, aki a másnap délelőtti együttlét vendége volt. A kárpátaljai szellemi élet fáradhatat­lanul szolgáló „nagykövete” sajátos té­nyekkel és jelenségekkel bizonyította azo­kat az elszomorító tendenciákat, amelyek szüntelen sodró áradásként mossák ki Kár­pátalja magyaljai alól a talajt. Mi marad számukra? „Marad annak tudomásulvéte­le, hogy magyarok és magyarok között kisvártatva ott húzódik a Nagy Shengeni Fal. A kárpátaljaiak ennek árnyékában, kettős mostohaságra ítélve latolgatják esé­lyeiket...”, és félő, hogy a megélhetés egy­re fontosabb lesz számukra a magyarság­nál. Pedig, ahogy Balla D. Károly oldás­ként felolvasott „aforizmái”-ból kiderült: „az idő nekünk dolgozik, csak kicsit ma­gas az órabére”, miképp az is, hogy „az ég­tájak elnyomják az iránytűk egyéniségét”. Egyetlen égtáj, még a konokul kemény Kelet sem tudta megroppantam azokat a mögénk gyűrt évtized(ek)ben született lí­rai kitárulkozásokat, amelyekkel szomba­ton - a Pápai Református Kollégium dísz­termében tartott irodalmi esten - Balla D. Károly és párja, Berniczky Éva ajándékoz­ta meg a konferencia résztvevőit. Ahogy tette ezt Szépfalusi Márta, Ist­ván felrázó és megrendítő kismartoni prédikációjának üzenetével, valamint Antal Agnes és Imre, akik énekelt imák­kal, könyörgésekkel, színes beszámoló­val, gyerekdalokkal ölelték léleképítő egésszé a szombati együttlétet. Vasárnap istentisztelet. Útravalója nemcsak megérintette a lelkeket, hanem - a szemekben látszott - (tovább)építő kegyelemként áradt szét a Pápai Evangé­likus Templom falai között. Galavics Sándor, Koczor György és Antalék szolgálata a bennünk rejtező, ránk bízott feladatot erősítette meg: kér­jünk áldást, legyünk áldás. Egymásnak, egymásért! így talán odafont István is elégedett. Gülch Csaba Családi konferencia Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonban Másodszor tölthettem egy hetet Piliscsabán július 2-től 7-ig a Budai és a Pesti egyházmegye családi konferenciáján. Gondolat­ban már hetek óta készültem, mert az első alkalommal is sok ál­dást kaptam Isten igéje által a bibliakörben, amelybe kerültem. Az első órák a megérkezéssel, helyfoglalással és megismer­kedéssel teltek. A konferencia vezetői lelkiismeretesen, min­denkire odafigyelve irányították azt a kb. 120 embert, akiket az Úr a gondjaikra bízott. A hét mottója, a konferencia vezérigéje: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet ’’ (Lk 19,10), számomra nagyon időszerű volt, és amikor a személyes beszél­getésekre is sor kerülhetett (ezekre a kötött programok mellett minden nap bőségesen jutott idő) azt tapasztaltam, ennek az igének sokunk életében nagy a jelentősége. A bibliaköröket bevezető délelőtti igehirdetéseket Győri Gábor tartotta, ezek központi témája Jónás könyve volt. A tör­ténetet már régóta ismertem, most mégis, hogy aránylag sok időt töltöttünk elemzésével, új megvilágításba helyezte példá­ul a prófétaság kérdését, vállalását. A délutáni előadások úgy követték egymást, hogy az élet fontos területei kerültek szóba. Nagyszerű előadók mutatták be nekünk Isten megtartó hatalmát a világ, a nemzetek, az egyház, a család és a bűnös ember életében. Számomra nagy volt annak a jelentősége, hogy az elhangzottakról minden alkalommal volt beszélgetés. Személyes kapcsolatok és közösség teremtődött. Az esti evangelizációs sorozat témája „Az elveszett ember" a tékozló fiú története (Lk 15,11-32) alapján, igehirdetője Szeverényi János volt. A „konferenciázók” többsége nem először vett részt ilyen csendeshéten, sokan voltak, akik ismerősként köszöntötték egymást. Külön programok voltak a kisebb gyermekeknek, a kamasz-korúaknak. Hétéves kislányom is jól érezte magát - ez számomra nagyon lényeges - az utolsó napon azt kérdezte: ugye eljövünk jövőre is? Rohanó világunkban kivételes alka­lom egy ilyen pár napos lelki elcsendesedés, amikor kényelmes körülmények között Isten igéjével foglalkozhatunk. A hét vé­gére mindannyian megerősödhettünk hitünkben. Bíztatom és hívom az eddig bizonytalankodókat, hogy vegyenek részt a kö­vetkező csendeshetek valamelyikén. Viszontlátásra 2002-ben. Szabó Zsuzsanna A Zsoltárok szavaival hívogatott a Margitsziget atlétikai stadionjába egy lelkes keresztény csoport, hogy június 30-án „Hálaadó és dicsőítő nappal" segítsen feléleszteni azt a tüzet, amely egy évvel ezelőtt - a „Millenniumi felvonulás Jézusért” elnevezésű rendezvényen - tízezrek számára tette átélhető valósággá a Szentlélek erejét. Az ökumenikus öszszefogás idei tapasztalatairól, - lapunk következő számában... (Ev.ÉIet, 2001. július 8.) kategóriába sorolható műfajokról ugyanakkor tudvalevő, hogy - hangszerelésük, dinamikájuk etc. okán - igen „könnyen” tudnak hat­ni közönségükre. Ott is tetten érhe­tő az emóciók tömeges kifejeződé­se, ahol a lelkes csápolást, elérzé- kenyülést stb. nem a Szentlélek kontójára írják... Ráadásul ez a fajta „modem istentisztelet” tipiku­san amerikai, de legalábbis angol­szász találmány, s noha hívei egyébként jogosan hivatkoznak bibliai előképekre, még jónehány vonatkozásban kell töredelmesen bevallanunk, hogy itt Európa köze­pén visszafogottabb - más megfo­lán a Hit Gyülekezete által adaptált - amerikanizált liturgia közepette, de az bizonyos, hogy a találkozás nem az Úris­tenen múlik. A margitszigeti dicsőítés zenész közreműködőinek szolgálatát pe­dig - kevés kivételtől eltekintve - való­jában kőtemplomainkban is mind több helyütt látják-hallgatják szívesen. Nem lehet kérdés viszont a rendez­vény nemzeti „felhangjának” megítélé­se. Miként azt lakonikus tömörséggel a közszolgálati televízió is hírül adta: júni­us 30-án Magyarországért (is) szólt a közös fohász. Kis- és „nagy” felekezetek képviselői imádkoztak egymás után a színpadon hazánk felemelkedéséért, és ra tudniillik, hogy tulajdonképpen mi (volt) a célja ennek a napnak. Elsősorban az, hogy felekezeti hovatartozástól füg­getlenül dicsőítsék közösen az Urat a Krisztus hitében egyek, avagy sokkal in­kább, hogy az élőhitű keresztények - missziós céllal - „kifelé” demonstrálják meggyőződésüket, egységüket? Természetesen a már hitben járók ré­széről mindkét szándék népesebb rész­vételre érdemesítené a vállalkozást. A kérdés azonban egyáltalán nem mellé­kes, és az is-is válasz - emberi okosko­dás szerint-jövőre is legfeljebb félsikert garantálhat. T. Pintér Károly A templomokban (gyakran) unatko­zik az Úristen! - osztotta meg fel­ismerését a dicsőítő nap brit sztárvendé­ge, Noel Richards, mielőtt ismét gitárjá­nak húrjába csapott... Tény és való, június 30-án változatos „liturgiával” nyílt alkalma és módja di­csőíteni az Urat mindazoknak, akik ele­get tettek a több felekezet önkénteseiből verbuválódott szervezőgárda meghívá­sának. (Mivel az együttlét során a szer­vezők e tekintetben imponáló szerény­ségről tettek tanúbizonyságot, talán megbocsátják, hogy nevüket nem sorol­juk, miként - egészen más okból - a tör­ténelmi egyházak püspökeinek nevét sem említjük...) A résztvevők számát illetően, pontos adatot senki sem tudott mondani, ám a stadion füvén napfürdőzők és a zsúfolá­sig telt lelátókon hüsölők összlétszámát, ha nem is tízezrekben, de ezrekben bizo­nyára ki lehet fejezni. A koradélutántól késő estébe nyúlóan zajló programfolyam központi színtere a pálya végén felállított nagyszínpad volt, míg az „alvégen” főként a gyermekek számára kínált vonzó, és nem kevésbé keresztényi tematikát egy hatalmas sátor. (A gyerekek szabadtéri mozgásigényét emellett egy hatalmas csúszda és egyéb alkalmatosság volt hivatva kielégíteni.) A lelátókkal átellenben, a versenypá­lya túlsó szélén keresztény irodalmat for­galmazó boltok és kiadók sátrai sorakoz­tak,- köztük lapunk kiadójának pavilonja. A szervezők nem titkolták abbéli meggyőződésüket, hogy a megjelentek egy „profi módon előkészített, profi ren­dezvény" részesei lehetnek, és színpad­ról is hangoztatott önbizalmuk jogossá­Ez (volt) az a nap?! gát e sorok írója nem is akarja megkér­dőjelezni. Ennél ugyanis jóval izgalma­sabb kérdés, magának az eseménynek a megítélése. Mármint annak eldöntése, hogy az ilyen „happening-jellegű” ke­resztény alkalmak, valóban jó terepei-e a Szentlélekkel való betöltekezésnek. Való­ban szolgálják-e a hitbéli megerősödést? Egyáltalán, van-e szükség a Krisztus-hit­ben való együvétartozás ilyetén kinyilvá­nítására? És még jónéhány további kérdés megfogalmazódhatott azokban, akik a je­lenvoltak mégoly meggyőző száma elle­nére is úgy látták; valójában szégyenlete­sen kevesen éreztek késztetést arra, hogy részt vegyenek ezen az „ ökumenikus ” há­laadó és dicsőítő napon. Aligha téved a krónikás, amikor úgy véli, hogy leginkább az úgynevezett kis- egyházak, illetőleg a magukat karizmati­kusnak valló gyülekezetek hívei képvi­seltették magukat nagyobb számban. Tudjuk, ez az a mezsgye, amelyből leg­könnyebben nőnek ki a szekták, s megle­het, sokakat épp a „szektás megnyilvá­nulások” veszélye tartott távol. Tegyük gyorsan hozzá; ebből a szempontból in­dokolatlanul. Valamivel elfogadhatóbb indoka le­hetett a tudatos távolmaradásnak az a tény, hogy ezen a napon a hálaadás és dicsőítés kerete és legjellemzőbb formája - ha úgy tetszik hordozója - a könnyűzene volt. Természetesen a keresztény könnyűzene, annak legkiválóbb magyar képviselői közreműködésével. Mármost az e galmazással élve - „kulturáltabb” közös­ségi formában gyakoroljuk hitéletün­ket,- nem feltétlenül kevésbé intenzív módon. Nem feltétlenül, de azért ne en­gedjük el fülünk mellett a brit muzsikus idézett megjegyzését, miszerint - „kultú­rált visszafogottságunk” közepette - az Úristen jobb eséllyel unatkozik templo­mainkban, mint a harsányabb, interaktív istentiszteletekre egybegyűltek körében. Némiképp ízlés dolga tehát, hogy ki mennyire tud utat találni Istenhez e szo­katlan, és - nálunk legadekvátabban ta­az ezrek ajkáról zengő ámen, valóban „egyházzá” forrasztotta a különböző ke­resztény közösségekből érkezetteket. A Szentlélek sokakat megérintett ezen a napon, állították a szervezők, utalva — az esti evangélizáció végén - megtérésük­ről bizonyságot tettek számára. Nos, ez az a kérdés, amiben a krónikás semmi esetre sem kíván állást foglalni, annak ellenére sem, hogy a színpad elé járulók között ha­tározottan felismerni vélt olyanokat is, akik már a koradélutáni koncertek alatt is lelkesen hallelujáztak. Végezetül azonban szabad legyen rá­mutatni a jövőre már a Kisstadionban, 2003-ban pedig a Népstadionban meg­rendezni tervezett dicsőítő nap talán leg­fontosabb, nyitva hagyott kérdésére. Ar­13TALHATid S3N?Q VJJ.OQ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents