Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-01 / 27. szám

Az Evangélikus Elet melléklete 2001. JÚLIUS 1. Miért áll a Sátortemplom? Bezárkózva templomaink falai közé, megnyugodva szá­moljuk azok számát, akik egyházi adót fizetnek, átmentek legalább a gyermekkeresztségen, és ha népszámlálás van, nevüket a megfelelő felekezeti rubrikába írnák. Vagy bemen­tett és semmi nincs az életében, amiért ki kellene zárni a tag­ság soraiból. A protestáns és katolikus egyaránt abbahagyta a vitáit gya­korlataik bibliai hitelességéről, vagy olyan szintre emelte, ami már elhagyta a teológia általában gyakorlatban vehető ered­ményeit, és eljutott oda, ahol már „karosszéki elmélkedők" kis csoportjának tulajdonává vált, és nem jut el hozzájuk a mese kisgyermekének mondata „a királynak nincs ruhája". Egyházainknak sok a fizetett alkalmazottja, akiknek érde­ke a karrierstruktúra fennmaradása, a megélhetés megte­remtése és sok esetben ez már fontosabb, mint amiért a szer­vezetek létrejöttek. Fennáll az a veszély, hogy a nép úgy lássa őket, mint egy politikai pártot és ez még a jobbik eset. Nagyobb veszély az, ha már törzsekké válnak. Ez magával hozza Írország és a Balkán problémáit. Törzsiháborúkat. Az Úr Jézus a tanítványoknak azt parancsolta - tegyetek tanítványokká - merítsétek be/kereszteljétek meg - és tanít­sátok, hogy megtartsák, amit én parancsoltam. Én személyesen hiszem, hogy az ember problémáira, kér­déseire csak Krisztusban van a válasz. O maga is ezt tanítot­ta és kétezer év milliói tesznek bizonyságot igazságáról. Val­lásosság, emberi eszmék még soha nem adtak maradandó megoldást. Több a szenvedélybeteg, mint azok száma, akik templo­mainkba járnak. A választ kereső elől rejtve a válasz, az egyedüli válasz, az evangélium. A Sátortemplomot oda állítottuk, ahol a nép lesz, a vá­laszkereső nép. Szeretnénk nekik nyújtani az evangéliumot. A Sátortemplom nem híveket akar elnyelni, hanem hívő­ket akar kibocsátani. Az evangélium a nép tulajdona - szeretnénk eljuttatni jo­gos tulajdonosához. Chaplár József evangélista all. Pápai Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában. Az ÚR pe­dig megjelent a sátorban felhőoszlopban, és a felhőoszlop megállt a sátor bejárata fölött. (5Móz. 31,14b- 15) Az Úr Mózesnek a kijelentés sátorá­ban mondja el a néppel kötött szövet­sége jövőjét, majd éneket írat vele, me­lyet kéri, hogy Izrael fiai énekeljenek. Most pedig írjátok le ezt az éneket! Tanítsd meg rá Izráel fiait, add a szá­jukba, mert ez az ének lesz a tanúm Izráel fiaival szemben. (5Móz. 31,19) íme itt van a gyülekezet sátora Pá­pán. Először egy évvel ezelőtt, 2000. júniusában szólott az ige és az ének a pápai Játékváros területén a Templom­sátorból. Az idén Chaplár József, a Pá­pai Baptista Gyülekezet lelkésze kezde­ményezésére ismét itt van a Templom­sátor. Itt van Pápán all. Pápai Nem­zetközi Játékfesztiválon, Eszak-Dunán- túl legnagyobb kulturális rendezvényén. Milyen szolgálatot tud tenni a sátor a pápaiaknak? Együvé gyűjti a népet, megvédi a természet viszontagságaitól, de csak oly módon, hogy kihangzik belőle a szó és az ének. Kihangzik belőle reggel, es­te, mindig, ezen egy hét alatt. A pápai játékfesztivál „sátoros ünnep". E jelző Templomsátor Nemzetközi Játékfesztiválon mindig nagy ünnepet jelentett. A feszti­vál történetében 1993-tól kezdődően esőhelyszínként, kultúrprogramok és koncertek helyszíneként egy hatalmas méretű cirkuszsátor jelentette a legna­gyobb közösségi teret. A későbbi évek­ben már kiegészült egy sörsátorral a fesztiválváros, mely a több ezres tömeg étkeztetését tudja biztosítani. 2000-től már templomsátor is található a játék­városban. Templom, amelybe betérhet bárki, és találkozhat a szeretettel, a Lé­lekkel. Mindenkit másként fog meg e környezet és az ott lévő fogadók. Az idén a játékfesztivál lelki ráhangolását látja el e sátor a hívőknek. A protestáns egyházak vállalták a folyamatos prog­ramot. De helyet kap e sátorban a já­tékfesztivál nyitó ökumenikus istentiszte­lete is, ahol Chaplár József baptista lel­kész, Koczor György evangélikus lel­kész, Kertész Péter református lelkész, és Salgó Ferenc plébános hirdeti az igét és imádkozik a rendezvény sikeres lebonyolításáért. A templomsátor egy egész napi programot szentel a nők kö­zösségének. Előadások, viták hangoz­tak el a nőkről, nőknek, nőkért. Bízom benne, hogy a zenés-énekes programok is a pápai ifjúság és hívő lakosság lelki feltöltődését segítik. A Templomsátor programja jól illeszkedik a Nemzetközi Já­tékfesztivál filozófi­ájába, ahol az együttlét, az együtt játszás, az együtt gondolkodás sze- retetben és békes­ségben alapvető követelmény. Sze­retnénk, ha a Pá­pán tartózkodó bel- és külföldi vendég igazi fo­gadtatásban ré­szesülne, és min­dent megkapna a közösségi szellem erősítéséért, o nemzetköziség erősítésé­ért és a békés egymás mellett élésért. Az együtt töltött órák, reméljük, mind­annyiunk megelégedésére szolgálnak. Szeretnénk, ha hasznosak lehetnénk a fesztivállátogatók kiszolgálására, nemcsak az eltelt 11 évben, hanem a jövőben is. Szeretnénk, ha a pápai „sátoros ün­nep" mindannyiunk által nagyon várt és hasznos rendezvény maradna. Szeret­nénk, ha a szeretet az Úrban örökké köztünk maradhatna. Borbély Lajos a játékfesztivál főszervezője a Pápai Evangélikus Gyülekezet presbitere Ebben az évben is megrendezésre került Pápán június 17-24. kö­zött a Templomsátor ökumenikus városmissziói program. A szerve­zők vallják, hogy az Úr parancsát teljesítették, amikor közösen bi­zonyságot tettek Isten megkülönböztetés nélküli szeretetének egymás iránti szeretetben való megnyilvánulásaiban. Ez évi témánk: A Kereszt üzenete századunknak Június 16-án állítottuk fel, és 25-én szedtük le a sátrat. E hét nap között - vasárnap délután - egy nagy ifjúsági együttléttel kezdődött a program, minden délelőtt gye­rekprogramok várták az érdeklődőket, a délutánokon pedig fórumok, előadások, közös beszélgetések töltötték meg a sátor életét, ezek után közös éneklés és evangél- izáció zárta a napot. Talán ismerősek ezek a sorok, hiszen ezekkel a gondolatokkal jelentkeztünk be több helyen is. A változás csak annyi, hogy már múlt időben írhatjuk mindezt. Most erről az egy hétről szeretnénk beszámolni, hogy bemutassuk azt a sok áldást, amit kaptunk, és azt a sok aján­dékot, amit kaphattunk és adhattunk. Ezután Jézus így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 10,15) A baptista sátormisszió nyolc évvel ezelőtt indult, amikor német testvére­inktől először kölcsön, majd később tulajdonunkba kaptuk ezt a sátrat. A kb. 200 fő befogadására alkalmas, telepíthető sátor, azóta több mint 70 alkalommal városokban és falvakban volt az evangéliumhirdetés eszköze. Célunk, hogy baptista és nem baptista gyülekezeteknek segítsünk a templo­mok és az imaházak falain kívül hir­detni az evangéliumot, elérni azokat az embereket, akik nem tartoznak szo­rosan valamely egyházhoz, illetve ér­deklődésük folytán nem kötődnek gyü­lekezeti közösségekhez. Ebben az év­ben hét helyszínen lesz sátormisszió, mely mind különböző kihívást és fel­adatot jelent. Nagyvárosban és kiste­lepülésen, nagy gyülekezetben és új, kisebb közösségben, baptista gyüleke­zetben és protestáns összefogásban - mint például most Pápán is - használ­juk ezt a lehetőséget. Általában jó fogadtatásra talál mind a gyülekezetek, mind a helyi önkor­mányzatok, illetve a településeken élő emberek részéről. Néha azonban szembe kell néznünk némi értetlenség­gel is, mivel vannak, akik úgy gondol­ják, az egyháznak a templom falain be­lül van a helye. Örülünk mindezen túl azoknak az élményeknek, áldásoknak, amelyeket a sátormisszió résztvevőinek életében az evangélium tesz. Láttunk megtérő em­bereket, megbékélő családot, boldog gyermekarcokat és hálás polgármes­tert. Szeretnénk folytatni tovább ezt a missziót szerte az országban Isten di­csőségére, gyülekezetek, egyházaink épülésére, az Istent kereső emberek lel­ki üdvére. Papp János baptista missziói titkár •*1 «

Next

/
Thumbnails
Contents