Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-01 / 27. szám
2001. JÚLIUS 1. \ Az Evangélikus Elet melléklete r Ifjúsági nappal kezdődött A vasárnapi ifjúsági délután - ahogy a hét nagy része - borús, esős időben indult, de mindez nem volt kihatással a fiatalokra. Amíg nem kezdett szemerkélni az eső, egy kis baseball-lal ütöttük el az időt - és a labdát. Ahogy a felhők ontani kezdték tartalmukat, mi is bementünk a sátorba, hogy az „égiek" példáját követve, a dicséreteket árasszuk Isten felé. A zenészek közt voltak: Örbottyánból a baptista fiatalok, majd a győri evangélikus Szela együttes, végül a pápaiak is előálltak teljesen vegyes felállásban. A koncertekben a legélvezetesebb az volt, hogy nem hallgatott a közönség, hanem a színpadon lévőkkel együtt dicsérték az Urat. A muzsika után következett a szórakozás. Különböző, érdekesebbnél érdekesebb nevű csapatok (Noé rohamkukacaitól kezdve Békáig) versengtek, néha már igencsak emberpróbáló feladatokkal igyekeztek megküzdeni (pl. rizsszámlálás zenére), ami többé-kevésbé sikerült is. Sajnos a játékoknak véget vetett az este közelsége, így a távolabb lakóknak el kellett búcsúzniuk. Egyesek viszont hősiesen kitartottak, s beszélgetés közben a vetélkedőből visszamaradt spagettitésztát is apróra törték. Mindenképpen érdemes volt részt venni ezen az alkalmon, hiszen végre egy olyan helyen jöhettek össze a fiatalok, ahol együtt zenélhettek és játszhattak, és ez alkalommal nem a különbözőségekről szólt az est, hanem Arról, aki mindannyiukban közös: Krisztusról. Boncz Zoltán FÓRUM-PILLANATOK A keresztnek akkor van értelme, ha megtöltjük a környezetét élettel. Avval szerveztük a fórumok témáit is, hogy minél többen jöjjenek a kereszt alá és értsék'meg üzenetét. Hiszen van üzenete a mai ember számára. Egyik nap a média képviselőit vártuk. Nagy öröm volt számomra, hogy - megyei tömegkommunikációs felelősként is - egyben láthattam egyházunk sokszínű média-lehetőségét. Gáncs Péter, Győri János Sámuel, Kende Péter. A nevek, mindent elárulnak. Többen érdeklődtek a világi sajtóból is a megjelent keresztyén sajtóorgánumok iránt. Szerettük volna, ha többen vannak. Kimondom: egy kicsit csalódott voltam, hiszen jóval többen ígérték, hogy ott lesznek. De eljött egy pillanat ... Nyári István, baptista lelkipásztor, a Világosság útja szerkesztője, kezébe vette az általuk kiadott lapot, és elmesélte történetét, kiadási struktúrájukat, hogy a lap célja a misszió. Mikor minden kérdés elhangzott, Gáncs Péter a következő szavakkal kezdte a beszámolóját: „ Megdöbbenve állok itt, és meg kell vallanom őszintén, hogy nem ismerem ezt a lapot. Pedig (és előhúzta a Missziói Magazint) egy ugyanolyan formátumú és ugyanolyan oldalszámú, csak címében más lap kiadója és szerkesztője vagyok." Innentől nem volt semmi határ köztünk. Egymásra találtunk! Minden csalódás elszállt. A kereszt a művészetben címmel Persaits László tartott színes, képekkel illusztrált előadást. Nagyszerű módon mutatta be a kereszt fejlődését egészen a szimbólumkeresztekig, a festészettől az építészeten át a karikatúráig. Sokat látott, művészetben jártas embereknek is tudott újat mutatni, a központi témát az érdeklődés középpontjába tenni. A kézről kézre járó képek igazi múzeummá és szentéllyé varázsolták a sátrat. A keresztyén oktatás és nevelés kérdésére sok pedagógus volt kíváncsi. Szűcs Gábor átfogó előadása után igazi párbeszéd alakult ki. Tapasztalatok, keserűségek és örömök, példatörténetek és előrevivő gondolatok jellemezték a beszélgetést, míg az egyik fiatal ezt a kérdést tette fel: „Miért van szükség egyházi iskolákra?" Döbbent csend. Megvallom többen küzdöttünk azért, hogy meg tudjuk fogalmazni azt, ami számunkra oly természetes. Koczor György Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza. (Zsolt 25,12) i Amióta az ember elhagyta az í Edent, egyfolytában utat keres a j pusztaságban. Az útnak két ismérve I van: járni lehet rajta és vezet vala- j hová. A pusztai útkereséseink jelen- [ fős része azonban nem ezzel az j. igénnyel indul, hanem azzal, hogy j ÉN az EMBER bebizonyítsam, hogy tudok Isten nélkül élni. Hogy nincs i szükségem a Paradicsomnak neve- \ zett helybiztosításra - sokak szerint egyhangúságra - Isten ellenőrzésé- j re, a „mindenem megvan küzdés \ nélkül, amire szükségem van" nyu- j galmára. A bizonyítás azonban j nem tartozik az út ismérvei közé. Nem megtalálni kell a helyes utat, j hanem engedni az arra vezetőnek! Indulj el a kereszt felé. A messzi- ! ről egyszerűnek, kicsinek, jelentékte- f lennek tűnő kereszt, mire mellé érsz, j föléd magasodik. Mellette meglát- j hatod minden szépségét, az érted ki- j folyt drága vér értékét, és életed | egyetlen alkotóelemévé válik. (A női napon elhangzott ! igehirdetés vázlata) il A délelőtti gyermekfoglalkozásokon bibliai gyermekekkel ismerkedtünk meg. Csodálatos élmény volt a gyerekek érdeklődése és Isten iránti érzékenysége. Sámuel, Dávid és Jonatán, a kenyér- és haltulajdonos kisgyermek, a gyermek Jézus története mélyen beleivódott a gyermekek szívébe, leikébe. A tanulás mellett azonban hely volt az éneklésre, a játékra, arcfestésre, kézművességre, baseball-ozásra is. Sokszor éreztük, hogy mi már elfáradtunk, de a gyerekek fáradhatatlanul jöttek kérdéseikkel és kéréseikkel. Az örömhír átadása mellett a gyerekmunkások számára nagyszerű továbbképzés is volt ez az egy hét. Sokat és sokan épültünk belőle. Egy pápai gyerekmunkás Együtt, egyenként, egy szívvel, egy lélekkel Jó a sátorban együtt lenni. Azt hiszem, mindnyájan egyet értettünk eddig abban, hogy nem értünk egyet mindenben. Nem is törekedtünk arra. Hitéletünk sokszínűsége díszítette a sátort, mélyítette az ige értelmét, és zenei stílusaink összefonódtak, hogy hálaadásaink kévéit tegyék édes áldozatként az Úr trónja elé. 2001 sátorában együtt ünnepeltünk, és hirdettük a kereszt valóságát századunkban. Egyenként jöttünk össze, nem szervezetileg. A szervezetek nem képviselték nagyon hivatalosan magukat (voltak villanások), talán nem is tudnák, hiszen nem lehet vallásokról beszélni és ugyanakkor egy sátorban azt mutatni meg a betévedt, utat kereső vándornak, hogy amit vallunk, az ugyanaz, de másképp éljük meg, más ruhába öltöztetjük, gyakoroljuk. A keskeny utat, mely a kereszten keresztül az üdvösség egyedüli útja, még keskenyebb sávokra osztjuk. Talán azért, hogy ne unatkozzunk útközben, hanem élénk vitába teljen az idő. Vagy talán, mint a tanítványok, mikor azt gondolják, az Úr nem hallja, folytatják az ő általuk kezdet vitát. Ki lesz a legnagyobb, és ki hol fog ülni a nagy menyegzői lakomán. Együtt voltunk megint Pápán, egyéni akaratból, egyenként. Énekeltünk, imádkoztunk egy szível, egy lélekkel, a városért, az elveszettekért. Hirdettük és hallgattuk az evangélium üzenetét. Hívőnként, hiteles szeretettel egymás felé. Hívők - keresők - vándorok és elhívásra válaszolók. Megint jó volt! Várás és elvárás 2000 sátortemploma hasonlított a sütőhöz, a nap forrósága megrekedt a ponyva falak között. Néha arra gondoltam, milyen lehetett a sivatagban, abban az első Templomsátorban. A nép szeme a sátoron volt és Mózesen, várva mi lesz az Úr üzenete, parancsa számukra. * 2001 Sátortemploma egészen másképp kezdődött, fújt a szél, rázta a falakat, nekirugaszkodott az oszloprögzítőknek. Szakadó eső tette próbára a ponyvát és azok elhatározottságát, akiknek lelke vágyott találkozni Isten népével és az élő evengéliummal. Hiába várták az eső végét, hogy majd csak belefárad a szél, nem fáradt és nem ürült ki a víztartály. Vártunk, énekeltünk, kevesen voltak a hallgatók az üzenetre, de voltak. És azok, akik ott voltak, várták az Úr üzenetét, parancsát. Minden nap többen. * Csütörtök és kisütött a nap. Nem sütött, csak kisütött. Imádkoztunk minden reggel és minden este együtt, és napközben egyenként. Elvárással vártuk az Urat, az O Szentlelke által küldötteket. Elvárással várhatunk választ imáinkra, hisz az Úr akarata, sőt parancsa az, hogy menjünk és hirdessük az evangéliumot és az ígérete az, hogy O is velünk lesz. Micsoda parancs és milyen csodálatos ígéret! A mellékletet szerkesztette: Koczor Gyöngy lelkész. A l
