Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-01 / 27. szám
Bottá Dénes képriportja Evan gélikus Élet 2001. JÚLIUS 1. 3. oldal Regionális Millenniumi Ünnepség a Deák téri Evangélikus Templomban 2001. június 23. (Folytatás az 1. oldalról.) Bár az eredeti forgatókönyvben nem szerepelt, mielőtt - az Ml vallási műsorainak szerkesztősége számára - a sekrestyében interjút adott volna, Orbán Viktor maga is elvegyült a Luther-udvarra tódult lutheránusok forgatagában. (A Gödön, aznap '14 órakor kezdődött rendkívüli kormányülés miatt, az ünnepség második részét a miniszterelnök már nem tölthette a Deák téren, ám a krónikás fűltanúja volt abbéli spontán megnyilvánulásának, amellyel Orbán Viktor a Gryllus-fivérek felé juttatta kifejezésre őszinte sajnálatát, kényszerű távozása miatt.) A hűséges híveket a millenniumi ünnepség második részére Zászka- liczky Tamás művészi orgonajátéka terelte vissza a templomba, ahol az Istenre és nemzetre egyaránt figyelmező magyar költők klasszikus müveiből idézett néhányat - az evangélikus körökben is otthonos - Bánffy György, Kossuth-díjas színművész. A veretes művek, ízes tolmácsolását Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos megzenésített zsoltárfeldolgozásai követték, az ugyancsak Kossuth-díjas zeneszerzők előadásában. (A Gryllus-testvérekkel kapcsolatban a műsorközlő legalább ilyen fontosnak tartotta megjegyezni, hogy - úgyis mint a Lutheránia énekkar egykori tagjai - a Deák téri gyülekezetnek is „testvérei”.) A költészet és (egyház)zene - történelmi korszakokat átívelő - emelkedettségéből dr. Frenkl Róbert, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője irányította a figyelmet ismét a mai magyar valóságra, azon belül is a közösségi hitélet talajára. „Egészséges egyház - egészséges társadalom ” címmel tartott előadásában a neves orvosprofesszor számos nyugtalanító, ám Krisztusban orvosolható tünetre mutatott rá. A millenniumi rendezvény kínált rangos alkalmat a „ Tanít a múlt" című egyháztörténeti pályázat eredményhirdetésére és a díjak átadására. A legsikerültebb pályamunkákat dr. Fabirty Tibor egyháztörténész méltatta, az elismerő1 okleveleket D. Szebik Imrétől vehették át a díjazottak. (A pályázat eredményeit lapunk 7. oldalán ismertetjük.) Nem nélkülözte a közvetlen Igére-fi- gyelést a millenniumi ünnepség második része sem, hiszen a hivatalos program záróáhítattal ért véget. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa - a Duna televízió vallási műsoraiból is sokak által ismert - dr. Fabiny Tamás, Ján, 6, 68-69 alapján szólt az idők végességének realitásáról és reánk váró örökélet reménységéről. Egy egyháznak, egy nemzetnek, szüksége van útmutatásra, hiszen útkeresések közepette élünk, botladozunk, tévelygünk sokszor, földi életünk Istentől kapott kegyelmi időszakában - „ Uram. kihez mennénk, örök élet beszéde van Nálad. ” (T.) Pintér Károly Idézet D. Szebik Imre elnök-püspök ünnepi igehirdetéséből Keresztyén gyülekezet, szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban, igen tisztelt kedves vendégeink! „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának. ” - hangzik három évezred távolából a biztatás ezen a millenniumi istentiszteleten, amelyen az ország evangélikussága megtöltötte az ország templomát. Megtöltötte, hogy hálát adjon az Istennek azért az ezer esztendőért,'amelyben eleink élhettek, amelyben hangzott az evangélium, és azért, hogy most itt lehetünk, ünnepelhetünk, hogy az ezredfordulóban megadatott nekünk az a lehetőség, hogy Istennek köszönjük meg a történelemben megmutatkozott jóságát, bennünket hordozó kegyelmét és a jelen pillanat áldásait. Sokszor tesszük fel a kérdést; vajon hogyan maradhatott meg ez a parányi nép a hatalmas idegen tenger közepette itt a Kárpát-medencében. A válasz általában így hangzik: mert mindig volt az újrakezdéshez ereje és bátorsága. De ki adott erőt - eleinknek és nekünk - bátorságot és belső tüzet, lelkesedést, hogy a történelmet újrakezdjük. Nincs kétségünk, hogy az, Aki a teremtés ura. Aki a népeket és nemzeteket is életre hívta. O maga akarja, hogy éljen ez a nép, hogy éljen ez a nemzet. Természetesen magyar múltunkhoz hozzátartozik a befogadó-készségünk is... A legnagyobb szerepet azonban megmaradásunkban minden bizonnyal mégis az a tény játszotta, hogy első királyunk - Szent István -• megismertette a kereszténységet pogány eleinkkel, és segítette az egyházat, hogy Krisztus evangéliumának fénye minél több faluban felragyogjon. .. Istené legyen hát a dicsőség, hogy ünnepelhet a mai nemzedék! A miniszterelnököt alighanem meglepte volna, ha köszöntőjét néma csenddel „köszönték” volna meg a millenniumi ünnepség résztvevői, pedig erre minden esélye megvolt. A Deák téri Evangélikus Templomban ugyanis a gyülekezet - hagyományosan - tartózkodni szokott a hangos tetszésnyilvánítástól. Ennek okát a gyülekezet felügyelőjétől, Gryllus Vilmostól tudakoltuk: — Valamikor a 40-es évek legvégén honosította meg templomunkban az egyházzenei áhítatokat, akkori orgonaművész kántorunk, Zalánjy Aladár. A sorozat igen látogatott volt, az 50-es években azonban a hatóságok kis híján betiltották. Történt ugyanis, hogy épp valamelyik állami „ünnepünkre" — ha jól emlékszem november 7-re - esett Bach 104. kantátájának előadása. A templomunk homlokzatára kitűzött plakát a mű ismertebb címét is híven hirdette: Actus Tragicus... A sorozatot csak azzal tudtuk megmenteni, hogy a zenei esteket egyértelműen isten- tiszteleti alkalmaknak nyilváníttattuk, lemondva persze a hangos tetszésnyilvánításról is. Azóta a Deák téren csak elvétve csattannak össze a tenyerek, s ezt a nálunk megforduló legkiválóbb előadók is tudomásul szokták venni. Június 23-án mindenesetre többszörösen is „sérült” a hagyomány, hiszen Orbán Viktor kormányfőt távozóban is hatalmas taps búcsúztatta. Dr. Fabiny Tamás Kossuth-díjas előadóművészek: Bánffy György, Gryllus Dániel és Vilmos. D. Szebik Imre és dr. Fabiny Tibor gratulál a „Tanít a múlt” - pályázat egyik nyertesének. Deák Lászlónak. Részletek dr. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjéből: Mélyentisztelt fötisztelető püspök urak, bíboros úr, tisztelt ünneplő gyülekezet! Sohasem egyszerű egy istentisztelet után, ráadásul egy ilyen nagy múltú és kiváló rétorokat látott helyen, akárcsak egy köszöntő erejéig is szólásra emelkedni. Mégis, hadd tegyek erre kísérletet. Amikor ide készültem Önökhöz, fellapoztam az evangélikus egyház történetét, és ott találkoztam felemelő, nagy pillanatok emlékeivel. Ennek a gyönyörű templomnak a történetéből is kiolvashattam, hogy ki mindenkit kereszteltek itt, akit később úgy őriztünk meg emlékezetünkben, mint aki sokat tett a hazáért... Köszönöm, hogy meghívtak. Nagyon örülök, hogy eljuthattam Önökhöz, több okból is. Először is azért, mert a mögöttünk hagyott esztendő során láttam a híradásokat, olvashattam arról, hogy az ezer éves magyar állam megalapításának évfordulóját Önök szépen és méltó módon ünnepelték, amiért szeretnék a magyar kormány nevében köszönetét mondani Önöknek. De azért is örülök, hogy eljuthattam Önökhöz, mert, mint tudják, ma nagyon sokan dolgoznak azért ebben a hazában, hogy Magyarországon polgári világ épüljön. És, ha valaki ismeri az Önök egyházának történetét, akkor tudhatja, hogy az Önök elei - a magyarországi evangélikusok - már akkor polgárok voltak, amikor az ország nagy része még azt sem tudta, hogy mi fán terem az.... Tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy ezt az alkalmat használjam fel arra, hogy a magyar kormány nevében köszönetét mondjak mindazért, amit a magyar nép a magyarországi evangélikusoknak köszönhet. Amikor számba vesszük azokat a teljesítményeket, melyeket a hitben előttünk járt nemzedékek létrehoztak, nem felejtjük el, hogy mindez csak következmény. Hogy milyen gyümölcsöt terem a fa, az a gyökerétől függ, még ha a gyökerek nem is látszanak. A magyar kormány is tudja, amikor köszönetét mond Önöknek, hogy nincs tiszta víz forrás nélkül, még ha - esetleg - távol kerültünk is tőle... Egy történész - Szekfű Gyula - egyszer azt írta, hogy az államalapítás alig különbözik egy ház megépítésétől. Először is azért, mert mindkettő olyan emberi alkotás, amely szinte a semmiből nő ki, és amelyet alkotói az örökkévalóságnak szánnak. Másrészről azért, mert akár egy házat építünk, akár egy országot, mindig igyekszünk a saját igényeinknek megfelelően kialakítani. Minden hajlék, amelyet magunknak emelünk, a legbensőbb énünket tükrözi. A kérdés ezek után csak az, hogy miképpen lehet egy épületet vagy egy államot, igazán naggyá és erőssé tenni. Azért jöttünk itt össze, hogy megemlékezzünk arról az erős akaratú férfiról, aki mintegy ezer esztendővel ezelőtt megtalálta a módját annak, hogy miként lehet... Azért jöttünk össze, hogy emlékezzünk arra, hogy Szent István királyunk a kereszt felvételéről döntött. Ami-igazán érdekes - és a mai köszöntő-beszédben is helye van - talán hem is az ő személyes döntése, hanem inkább az, hogy miért döntött úgy első királyunk, hogy a kereszténységet egyúttal az állam vallásának rangjára is emeli. Mit várt ettől a közösség? Milyen államépítő és államerősítő lehetőséget látott ebben a döntésben? Azt hiszem, hogy az első király azt gondolhatta; hogy egy nép ereje és nagysága nem a lélekszámától függ, ahogyan egy ember nagysága sem a testsúlyának a függvénye. Sokkal inkább attól, hogy létezik egy gondolkodásmód, egy erkölcsi erő, amely képes egységgé kovácsolni és együttes munkára bírni mindenkit, aki a közös hazában él. Mint minden nagy gondolat, ez is roppant egyszerű. Hiába teszünk egymásra temérdek követ, ha nincs valami, ami ezeket a köveket egymáshoz tapasztja... A kereszténységben különös megtartó erő lakozik, amely mindennél erősebben összeköti az egy országban élőket. Talán azt gondolhatta a nagy király, hogy a keresztény vallás olyan hitet ad, amely képessé teszi az embert, hogy a benne lakozó rossz ösztönökön, kártékony hajlamokon úrrá legyen, megfékezze azokat, és egyúttal arra is rábírja, hogy állhatatosan dolgozzék céljainak megvalósításáért. A kereszténység olyan vallás, amely hatalmas erőket szabadít fel az emberekben, és képessé tesz bennünket olyan feladatok megoldására, amelyekre hit nélkül képtelenek lennénk. Hogy milyen igaza volt államalapító királyunknak, mi sem igazolja jobban, minthogy számos olyan pillanat idézhető fel történelmünkből, amikor nem volt más, ami összetartsa az egymástól elszakított, megszállt, leigázott országrészeket, mint a kereszténység, és az abból kisarjadt közös kultúra. Ha (mindezzel) összevetem azt, ami előttünk áll, akkor azt mondhatom, hogy egy szerencsés nemzedékhez tartozunk - mi mindannyian, akik ma itt élünk. Hiszen megadatott az a lehetőség, hogy az egyik napról a másikra élés és a túlélés furfang- jai helyett merészebb távlatokban gondolkodjunk, és furfangok helyett erényeket ápoljunk, tanítsunk gyermekeinknek. Ez roppant felelősség ....... Tal án Önök is érzik azt, hogy 1990-ben, a nemzeti függetlenség visszaszerzésével „csak” egy lehetőséget nyertünk. Egy lehetőséget, hogy a magunk szája íze szerint rendezhessük be a hazánkat. Hogy olyannak építhessük, olyannak álmodjuk, amilyennek szeretnénk, és ne olyannak, amilyet idegen hatalmak kényszerítenek ránk. És most itt áll előttünk a kérdés, hogy akkor végül is mivé alakítsuk Magyarországot? Azt hiszem, hogy valamikor a XX. század végén, 1998-ban a Magyarországon élő emberek, meghozták a maguk döntését. A napi csatározásokban, vitákban és küzdelmekben ez néha talán elsikkad.... Magyarország olyan értékek mentén tájékozódik, amely - meggyőződésem szerint -jól illeszkedik a nyugati kereszténység sokszáz éves hagyományába. Egy olyan világ mellett tettük le a voksunkat, amely a család szentségére, a munkára, a tanulásra és a rendre épül. Igen, 1998-ban úgy döntöttünk, hogy legyen Magyarországon polgári átalakulás, és úgy döntöttünk, hogy a jövő a család, a munka, a tanulás és a rend pillérein nyugodjon! Engedjék meg, hogy mondandóm végén, felidézzek egy gondolatot, amelyet Szent Ágostonnál találtam, s amely így szól: „A hit azt jelenti, hogy hiszünk abban, amit nem látunk, és a hit jutalma, hogy látni fogjuk, amiben hiszünk. ” En azt kívánom mindannyiunknak, hogy az a Magyarország, amelyet megálmodtunk, amelyet egyszer már elhatároztunk, és amelyben hiszünk..., és amelynek most már talán a körvonalait is láthatjuk - a mi életünkben valósággá váljon! Adjon az Isten jó erőt, egészséget a magyarországi evangélikusoknak! Adjon jó szomszédot, megértő társat, szerető családot, és adjon mindannyiuknak munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van! Isten éltesse mindannyiukat! « rá *
