Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-05-20 / 21. szám
Evangélikus Élet acio Korai-e a konfirmáció? Avagy: Mennyire vegyük egymást komolyan 12 évesen? Felgyorsultak az egyházi reformok az ezredfordulóra. Átnézve a palánk fölött, nem árt megvizsgálni, hol tart ez a folyamat a többi hazai egyháznál. A magyarországi katolikusok megújulási folyamatának például az is része, hogy a bérmálás alsó korhatárát kötelezően fölemelték 16-18 éves korra. Mint a Katolikus Püspöki Konferencia állásfoglalásában olvasható, így akarják elérni, hogy a Fiatalok tényleg éretten, felelősséggel tegyenek tanúbizonyságot egyházuk mellett. Tudatában vannak annak, hogy így kevesebb tagjuk lesz, de azok ténylegesen egyháztagok maradnak. Evangélikus egyházunk méltán büszke a zsinati eredményeire, viszont ebben a kérdésben mintha állni látszana az idő. Vajon miért? - kérdeztük Káposzta Lajost, a Déli Egyházkerület püspökhelyettesét. Az egyik probléma nálunk az életkor kérdése, ami hagyomány, így örököltük. Az iskola hajdanán 6 elemit jelentett, ami után sokan - főleg falusi környezetben - bekapcsolódtak a gazdasági, tanyasi életbe, majd pedig néhány évre rá meg is házasodtak. Az iskola befejezésével tehát véget ért a hitoktatás is, amit a konfirmáció zárt le. Ugyanakkor a családi vallásgyakorlásnak megvolt az az ereje, ami bent tartotta az egyházban a tizenéves gyerekeket. Hogyan rendelkezik az új evangélikus egyházi törvény a konfirmációról? Az 1997-ben e témában hozott egyházi törvény a konfirmációt külön alcímben tárgyalja. Eszerint a konfirmációra való felkészítés a 12. életévüket betöltött fiatalokkal kezdhető el. Ezt kellene végiggondolnunk, szembeállítva a jelenlegi gyakorlattal, mely szerint 12' évesen már konfirmáljuk a gyerekeket. Ezután a gyerekek jelentős része eltűnik a lelkész színe elől. Igen, a lelkész pedig jó előre menti, ami menthető, és gyárt egy statisztikai adatot. Ugyanakkor még mindig nincs egység a követelmény kérdésében sem. A hitoktatáshoz és a konfirmációi felkészítéshez létre kellene hozni egy tematikát. Én a Fasori Gimnáziumtól kértem annak idején egy olyan hitoktatási tantervet, ahogyan ők a gyerekekkel foglalkoznak. Ennek kapcsán tudná a gyülekezeti lelkész, hogy egy evangélikus gimnáziumban mi az elvárás, milyen szintre kell hoznia egy 12-14 éves gyereket ahhoz, hogy ott megfeleljen. Mi a különbség a hitoktatás és a konfirmációra való felkészítés között? A hittan megadja az ismereteket a Biblia, az egyház- történet és a liturgia területén, amit el kell sajátítania minden evangélikus gyereknek. A konfirmációra való felkészítéskor a spitritualitásra kell helyezni a hangsúlyt. Hogyan legyek egyháztag, hogyan mutassam ki evangélikusságomat, mi az én felelősségem, mi a keresztszülői feladatom? De ezek a témák már csaknem felnőtt embert kívánnak meg, ami 12 évesen még nem alakul ki... Igen, ezért kellene ennek az oktatásnak ekkor kezdődnie, és évek múlva befejeződnie. Pillanatkép a soltvadkerti konfirmáció „harmadik felvonásából Csakhogy ezt Ön sem így végzi. Miért nem? Ez komoly gond, ami gyülekezeti kezdeményezéssel nem oldható meg. Az egyházkerületnek kell lépnie, hiszen a népegyházi keretek áttörése, a szokás megtörése nagyon nehéz. Tegyük fel, én nem engedem a gyereket konfirmálni, csak 17-18 évesen! Mit tesz erre az ambiciózus szülő? Átviszi a szomszéd evangélikus gyülekezetbe, ahol még a „hagyományos” rend uralkodik, és nem nyertünk semmit, mert utána a gyerek ide sem tartozik, meg oda sem. Ahogy hallgatom érvelését, úgy érzem, volt már szó erről az egyházi vezetésben. Milyen lépések történtek eddig ebben a kérdésben? A Teológiai Irodalmi Egyesület kiadásában megjelenő Gyülekezetpedagógiai Füzetek külön kötetben foglalkozott a konfirmáció elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Itt többen leírták véleményüket, hiszen sok lelkész már szeretne valamilyen változást, de amíg döntésre kerül a sor, még rengeteg egyeztetésre van szükség. Mennyi idő kel! a változtatáshoz? Szerintem a következő lelkészi generáció fog majd ebbe bele - valószínűleg komoly lépéseket téve az egyházfegyelem terén is. Ez mit jelent? Hogy csak egy kirívó esetet említsek: a gyülekezetembe tartozó házaspár olyan keresztszülőt választott gyermekének, aki nem konfirmált. Én közöltem vele, hogy e nélkül nem lehet keresztszülő, de szívesen felkészítem, és ahogy konfirmál, nyitva az út előtte. Hogyan akarná különben segíteni a gyermek vallásos nevelését, ami a keresztszülő dolga? Erre az illető mit tett? Elment egy nagyvárosi gyülekezet lelkészéhez, és napok alatt meglett a konfirmációi emléklap! Mosolyogva rakta elém az asztalra... A lelkészkolléga egyházfegyelme meglehetősen kérdéses. Mennyiben más gyülekezetében, Soltvadkerten a konfirmáció, mint másutt? Alapjában a nagy gyülekezetnél két részre bontják a konfirmációt: először tartják a vizsgát vagy beszámolót, utána pedig az istentiszteletet úrvacsorával. Nálunk van egy „harmadik felvonás” is, amikor jó hangulatban, családias légkörben a templomban megkapják az emléklapot és az ajándék Bibliát - személyre szóló szöveggel... Ekkor én is öltönyben vagyok, és ők tesznek fel kérdéseket nekem, amire a család is készül. Az idén az a meglepetés ért, hogy a végén körbeálltak a gyerekek, és vagy igével, vagy versidézettel, sőt: saját szóval köszönték meg felkészítő munkámat, amit utána kis füzetben, írásban is átadtak. Még 33 évi szolgálat után is ér kellemes meglepetés. Sajó Ferenc Bottá Dénes illusztrációja (Budapest, Deák tér) Németországban egy kínosra sikeredett konfirmációs vizsgát a lelkész ezekkel a szavakkal fejezett be: „Holnap a gyermekeket konfirmálom meg, jövőre a gyülekezetei." Hogy mi történt azon a délutánon, hogyan derült fény á hívek hitbeli tájékozatlanságára, nem tudhatjuk. Arról azonban tudunk, hogy Németországban, 1975-ben kiadásra került egy felnőtt hittankönyv (Evangelischer Erwachsenen Katechismus), amelynek szerzői sorában megtaláljuk az imént idézett lelkipásztort is. Ugyanez a felismerés vezette a Finnországi Evangélikus Egyház belmissziói munkatársait is. A millennium évére elkészítették Luther kiskátéjának modern, a mai emberhez szóló változatát. A 65 oldalas könyvecske követi a reformátor eredeti művét, a Tíz Parancsolat, az Apostoli Hitvallás és a Mi Atyánk magyarázatát, de kiegészítéseket is fűz hozzá, a jelenkor adta kérdésekre válaszolva. Az Evangélikus Egyház több mint 2 millió példányban juttatta el a kátét minden finn családhoz az elmúlt esztendőben. De vajon, hogyan fogadták a kátét a családok? A Finn Gallup Intézet által készített felmérések azt mutatják, hogy nagyon jól.. A felkeresett embereknek csupán egy százaléka nyilatkozott elutasítóan, és olyanok is kértek a könyvecskéből, akik nem tartoznak egyetlen fele- kezethez sem. Az emberek kétharmada át is lapozta a kátét, s közülük valamennyi meg akarja tartani, hogy majd valamikor jobban áttanulmányozhassa. A felmérés készítői arról is beszámolnak, hogy négy finnből három a Tízparancsolat értékrendje szerint kívánja élni mindennapjait. Evangélikus hagyomány, hogy a Szentírás, az Enekeskönyv mellett a család könyvtárában megtalálható a Kiskáté is, a lutheránus tanítás dióhéjban... Ott van a polcunkon? Forgatjuk, ismerjük? B.P.M. mm mms ÜW rmm felügyelővel és az egyházi elöljárókkal - végül pedig a fiatalok vesznek úrvacsorát. A nők úgyszintén. A sort mindenképp az előző évben konfirmáltaknak kell zárniuk. Fontosnak tartom, hogy az öltözetről is szóljak. A kikérdezésen, amely egy szokásos esti istentisztelet egyébként, a lányok fekete vagy sötétkék ruhában jelennek meg, a fiúk pedig öltönyben vannak. Másnap, virágvasárnap a lányok fehér ruhában, koszorúval a fejükön jönnek a templomba. Az egykori konfirmációi fotókon jól látható, hogy a 20-30-as években még néhányan csángó ruhában konfirmáltak, a lányok többsége azonban hosszú fehér ruhában állt az oltár elé. A nyolcvanas években Csernátfaluban egy-két rend még magára öltötte a csángóruhát, de a szokás nem honosodott meg. Igaz, ma már nagyon nehéz is lenne néhány teljes viseletét összeszedni. Apácán a vizsgán, azaz a kikérdezésen piros színű lobogós inges magyar ruhában jelennek meg a lányok. Krizbán a 20-as évek közepéig fehérruhában, majd népviseletben konfirmáltak. A mai viseletét, a magyar ruhát, Sexty Kálmán lelkész honosította meg a század elején. Barcaújfaluban a 20-as években a lányok még hosszú, fehér (szászos) ruhában, amelyhez csipkés sure tartozott, fejükön piros pántlikával és a színes marssal konfirmáltak, a 40-es években viszont már megjelent a magyar ruha is. Napjainkban újabb konfirmációi viselet van kialakulóban: az egykori díszmagyar ruha, amely egyébként a húszas évek viseletének is az alapja, ma azonban ez földig érő és teljesen fehér. A templomban azonban csak Krizbán és Újfaluban jelenik meg, a hétfalusiak ragaszkodnak a csángó ruhához, az apácaiak pedig a maguk viseletéhez, aminek azonban a neve lett magyar ruha. És' ma, amikor az egykori viselet a templomban jelenik meg elsősorban, az ünnepi istentiszteletek kelléke lett. Erdélyszerte - felekezeti különbség nélkül - a szakrális helyen is hirdetnie kellene a magyarságot. Világi ünneplés A felnőtté válás ünnepsége nem ér véget a templomi istentisztelettel, hanem családi körben tovább folytatódik és a templomozást követő ebédre népes vendégsereg hivatalos. Apácán virágvasámap délutánján felkeresik egymást a már megkonfirmált ifjak és lányok. „Itt úgy van falun, hogy asztalt tártnak most a konfirmálók s mindenből lakodalom van csinálva. S min- denikhöz elmönnek így a konfirmálók, leán, legény. S ott megkínálják őköt, még elbeszélgetnek s akkor aztán mennek haza. ” (1997: Gíró Róza). Mivel bizonyos személyek több konfirmandus rokonságához is tartozhatnak, az ünnepi ebédet megegyezés szerint felváltva tartják, hogy mindenki részt vehessen. Apácán egyébként csak azt hívják meg az ünnepi ebédre, aki ajándékot vitt a konfirmálónak. Apácán kiderült az is, hogy előbb kezdték el az ajándékozást a rokonok és ismerősök, és válaszként mintegy csere vagy ajándékviszonzás megjelent az ebédmeghívás. A második világháború előtt a legtöbb faluban az ünneplés tulajdonképpen a közösségben folytatódott, nem a családban, így ebéd után a megkonfirmáltak megint összegyűltek, hogy együtt játszanak, vagy táncoljanak. Az elkövetkezendő időszakban, a következő virágvasámapig különösebb dolog nem történik a már megkonfirmált ifjakkal. A gyülekezet szempontjából ők már felnőttek, akiknek jogaik lehetnek. Mégis úgy gondolom, hogy a felnőttéválás csak a következő év virágvasárnapján van. Ezt az állításomat két - már említett - tényre alapozom. Az egyik az úrvacsoravételnél kötelező helyük, a másik pedig a fehér ruha újbóli felöltése, valamint helyük - legalábbis Bácsfaluban - a papné-padban. Csak ezek után foglalják el meghatározott helyüket a templomban és a gyülekezetben. A politikai változásokat elszenvedett közösségekben nemcsak a társadalom alakult át, hanem ezzel együtt az egyház szerepe is megváltozott. Amíg a második világháború előtt - a zártabb közösségekben, így Apácán még jó néhány évvel utána is - egy egyházi esemény a világi életben is mérföldkő volt és éreztette hatását, addig ma mindennek csak az egyén életében van szerepe. A hagyományos társadalmi közösségben tehát, ahol a falu elöljárói (többnyire) egyben az egyház elöljárói is voltak, illetve az egyházi vezetőknek a világi életbe is lehetett beleszólásuk, az olyan esemény, mint pl. a konfirmáció az egyházi és világi életben egyaránt meghatározó volt. Elsősorban, mivel a konfirmáció során beléptek a felnőttek soraiba, a fiatalok egykor az egyletek tagjai lettek, amelyek bár világi szervezetek voltak, mégis az egyház ellenőrzése alatt álltak. Ezután eljárhattak bálba, guzsalyosba, a legények természetesen a ,, köre Somába" is. A konfirmáció azt is jelentette, hogy a lánynak már lehetett fiúbarátja. Addig bizony meg- • szólták, hogy „né, a kis taknyos, még nem is konfirmált!" (1997: Jakab Irén, Bácsfalu) Az egyházi életben a megkonfirmáltak legnagyobb és legfőbb joga, hogy konfirmációjának napjától kezdve már ők is lehetnek keresztszülők, s a csángó népnél a keresztszülő szerepe csaknem a szülőkével egyezik. Veres Emese-Gyöngyvér
