Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-05-06 / 19. szám
6. oldal 2001. MÁJUS 6. Evangélikus Élet V Folytatás az 1. oldalról. papból lett családsegítő, roma-pasztorizációval foglalkozik. Hangsúlyozta: a cigányoknak lelkűk is van, nem csak testük. Javasolta, hogy tanuljanak cigány történelmet a magyar pedagógushallgatók, hiszen egy nép elfogadásának, megszerelésének első állomása annak megismerése! E nélkül csupán előítéleteink lehetnek. Az evangélikus meghívottat, Csepregi Erzsébet sárszentlőrinci lelkésznőt, aki elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, Ignácz János tanár képviselte. Frappáns mondata így hangzott: „f'lazánkban ma azok is stigmatizáltakká válnak, akik a cigányokkal való foglalkozást felvállalják. ” Hiányolta, hogy egyik teológia sem képez „cigány-teológusokat”, egyáltalán a teológusok semmiféle roma-ismeretet nem kapnak. Községükben például az a tapasztalat, hogy nehéz „bevinni” a cigányokat a templomba, bevonni őket a gyülekezeti életbe. Ehhez más megközelítésre van szükség. Takács László buddhista főiskolai tanár kiemelte, hogy mekkora handikeppel indulnak a romák az oktatás terén. Derdák Tibor szociológus ezt a tényt megdöbbentő számadatokkal is illusztrálta: a cigányság mindössze 3-4%-a (!) érettségizik le, míg a magyar fiataloknál 70% az érettségizők aránya. És a magyar oktatás ezt nem tekinti problémának... Az, hogy városában, Pécsett vannak cigány gimnazisták, ez is azt jelzi: másutt elvétve, ha vannak. Véleménye szerint, szakmát kell tanulniuk, persze nem azért, hogy azután munkanélküliekké váljanak. A szakmai közvélemény korrigálását sürgette az oktatásügy jelenlegi közömbössége iránt. Dalos Rimma, a F.E.A. munkatársa a roma nők helyzetének megoldását helyezte előtérbe - az ő sorsuk külön figyelmet érdemel a cigányságon belül is. Csuhái József baptista lelkipásztor találó hasonlattal fejezte ki a cigányság között végzendő munkát: Ez tulajdonképpen misszionáriusi feladat. Nyelvi, kulturális, vallási, földrajzi, stb. határokat kell átlépni, és sok egyéb eszköz mellett ehhez jó kiadványok, újságcikkek is szükségesek. Arról például, hogy vannak változások, pozitív eredmények. Durkó Albert pünkösdista lelkipásztor említette, hogy a Magyar Evangéliumi Rádióban már hallható cigány-félóra és „Remény-Hír” címmel lapot is ad ki a Mégis Van Remény Egyesület a romáknak. Baj azonban, hogy válaszfalak vannak még a cigányügyben dolgozók között is. Ezeket a falakat mielőbb le kell bontani, közös összefogással. Fontos lenne a cigány nép közötti vezetőképzés is. Lankó József plébános pedig aláhúzta: az egyház ott van (s ott kell lennie), ahol emberek szenvednek. Ez a romák esetében is érvényes. Nem „felemelni” kell őket, ajándékot vinni, hanem éreztetni: ők testvéreink a Krisztusban. A „Cigányok és egyházak” elnevezésű munkanap egy hosszú távú program kezdete, s a szervezők egyik reménysége, hogy sokakat együttgondolko- zásra, nézeteik felülvizsgálására indít. A nap folyamán kidolgozott perspektívák gyakorlati megvalósulásáról pedig a jövőben tájékoztatjuk lapunk olvasóit. Kőháti Dorottya L A A magyar médiában mostanság sok Laafad szó esik a cigányságról, a roma-kérdésbe^ ről, méghozzá igen indulatos és sok elő- ítélettel teletűzdelt hangvételben. A N zámolyi romák kivándorlása kapcsán a legmagasabb politikai fórumok is véle- ményt formáltak, s a közvélemény is élénk figyelemmel kíséri (és kommenK tálja) a romákkal kapcsolatos híreket. Nyilván ezek a tények is közreját- szottak a munkanap szervezésekor. A r kezdeményedzés célja - az Alapítvány O megfogalmazása szerint - egy olyan hosszú távú program kidolgozása, amely csökkentené a romák társadalmi kire- kesztettségét, illetve elősegítené integrá- j- lódásukat. Ennek érdekében szólították J. meg azokat a szereplőket - jelen esetben az egyházak (keresztény és nem keresz- ™ tény felekezetek) - képviselőit, akik fog, a lalkoznak e témával, és készek arra, hogy közös gondolkodás során a műO helymunka módszerével kidolgozzák egy program elemeit. A munkanapot megnyitó Bíró András, a Autonómia Alapítvány képviseletében elmondta: egyértelműen romlott a romák helyzete. A kormányfok), a civil tárO sadalom, a gazdasági élet egyaránt negatív megítéléssel szemléli U őket. A rendszerváltás óta eltelt tíz évben sem javult a helyzet, sőt az egymást váltó kormányok e területen nem különböztek egymástól - a romaság megmaradt „idegen testnek” a lgnáczJános magyar társadalomban. A munkaügyi központok például rendszeresen így fogalmaznak: „Küldjétek néhány embert... munkára, de ne roma legyen!” A nyilvánvaló brutalitások ellen sem emeli fel senki a szavát. Bíró András szerint itt az ideje egy - a civil és a kommunikációs szektort érintő - 2-3 éves program elindításának. Egy olyan kísérletnek, amely a pozitív változtatásra irányul, s akár még egy kommunikációs kampány is része lehet. Vajon milyen gondolatokat indítana el a városban közlekedő állampolgárban egy ilyen szövegű óriásplakát „Beszéltél már egy romával?” A munkanap résztvevői, zömében lelkészek, de legalábbis egyházi területen a cigánysággal napi szinten foglalkozó szakemberek, értékes gondolatokkal és saját tapasztalataikkal árnyalták a megnyitó beszédben festett korrajzot. Az alábbiakban ezeket az észrevételeket foglaljuk össze: Id. Balog Zoltán, a Református Iszákosmentő Misszió igazgató lelkésze elmondta; ma Magyarországon két „stigmatizált” közösség van: az alkoholisták és a cigányok. S e kettő nem ritkán összetalálkozik. E stigma- tizáltak felkarolásában az egyházaknak jelentős szerepük kell, hogy legyen. Gelsei Gábor görögkatolikus pap felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabadna csupán egy kormányzat politikai intézkedéseitől függnie a romákkal való foglalkozásnak. Beszámolt a községében működő példaértékű eredményekről: a 60%-ban cigány faluban a romáknak temploma, közösségi házas tisztálkodó helye, és felépült szociális otthona vár átadásra. Érdekes és megrendítő volt Lakatos Gabriella, cigány származású református pedagógus-lelkipásztor vallomása. Bizonyságtételében szólt anyaként átélt megpróbáltatásairól rákbeteg gyermeke mellett, megtéréséről, börtönmissziós tapasztalatairól. „Cigányságnak, magyarságnak egy útja van: Jézus Krisztus! ” - mondta. Gergely Dezső katolikus Lakatos Gabriella M ar a cím olvastán is bizonyára többen felkapják a fejüket. Netán értetlenkednek - ez még a jobbik eset -felteszik a kérdést, miért kell nekünk, az egyházban ezzel foglalkozni. Adott lehet a hárítás alapmechanizmusa. Minket, lutheránusokat nem, vagy alig érint hazánkban a kérdés. Néhány - nógrádi, szabolcsi - gyülekezetünkben vannak roma evangélikus testvérek, őket az egyházban nem éri hátrányos megkülönböztetés, örüljünk ennek, foglalkozzunk valódi gondjainkkal. Hamis az okoskodás. Semmilyen közösség - legkevésbé az egyház amely vallja, hogy nemcsak önmagáért van, nemcsak saját tagjainak épülése foglalkoztatja, hanem - velük is, értük is - részt kíván vállalni a nagyobb közösség, a nemzet, a társadalom bajainak az orvoslásában, nem vonhatja ki magát a tehervállalásból, a kihívásokra adandó jó válaszok kereséséből. Igen, bármilyen nehéz, akár fájdalmas is, szembesülnünk kell azzal, hogy hitetlenné, súlytalanná válunk, legalábbis csökken hitelünk, ha nem foglalunk állást súlyos társadalmi kérdésekben. Természetesen további kérdés álláspontunk meghatározó tartalma. A zámolyi roma ügy, a zámolyiak franciaországi befogadása, a magyar cigány kivándorlási törekvések bizonyosan cezúrát jelentenek. Innentől kezdve mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem lehet a korábbi módon, a korábbi megközelítéssel, stratégiákkal és taktikákkal kezelni a „cigánykérdést". Még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy nem egy, a Martin Luther King lelkész meggyilkolásához hasonló sokkhatás kell, hogy riadót jelentsen, nem is gettólázadások, hanem ezekhez képest - még a máig tisztázatlan és éppen ezért veszélyesen manipulálható zámolyi gyilkos eseményt is beleértve - kezelhetőbb, de mégiscsak sokkoló események. Ha a mai helyzet sem idéz elő igazi változást a társadalom magatartásában, ha tovább küszködünk az „igazság" keresésének, a magunk igaza bizonygatá- sának ingoványos útján, hosszú távon is elvész a remény és még sokkal súlyosabbá válnak a nemzet gondjai. Négy évtized alatt a sokkhatást szenvedett Egyesült Államok igazi lépéseket tett az afroamerikaiak ügyéért. Sikerült is igazi fordulatot elérniük. Természetekisebbség helyzete a századfordulóra. Lehet méltatni az egymást váltó kormányok erőfeszítéseit, így jelen kormányzat érdemi intézkedéseit is a cigányság helyzetének a javítására, de ez nem változtat a tényen, mindez kevés. Néhány évtized alatt a roma népesség aránya tovább nő, a probléma súlyosbodik. Riasztó jele az értetlenségnek, egyben erre?! - Csendesen hangzott a válasz, soh’sem felejtem el: mert keresztények! Nyilván nem a problematikus politikai, kereszténységet, a ,,keresztény Magyarország" eszméjét kérem számon, hiszen ez a többségi társadalom egyik olyan illúziója, amely ezekre a valódi kérdésekre nem tud jó választ adni. Itt ugyanis politika és társadalom együtA cigánykérdés sen nem a teljes, a tökéletes megoldást. Ma sem tanácsos gyanútlanul betévedni éjszaka nagyvárosok afroamerikai negyedeibe, de ha negyven éve 20:80 volt az integráció-diszkrimináció aránya és az ennek megfelelő problémák, akkor ez négy évtized alatt 80:20-ra változott. Természetesen ez leegyszerűsítés, de talán érzékelteti a lényeget, egyben az előttünk álló út feladatait. Legfontosabb a felismerés, ez így nem mehet tovább. Többre, másra van szükség. Mennyire új időszámítás kezdődött a magyarországi roma kisebbség integrációjának ügyében, meghökkentően érzékeltette nemrég egy televíziós beszélgetés. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke beszélgettek, igen kultúráltan. Egyetértőleg leszögezték, hogy Magyarországon van ugyan előítélet és diszkrimináció, azaz kirekesztés a cigányokkal kapcsolatban, de üldözés nincsen. Fájdalmasan anakronisztikus volt a párbeszéd. Hiszen a zámolyiak franciaországi befogadása azt jelzi, hogy érdektelenné váltak a mi finom disztinkcióink. És valljuk be, hogyan dönthető el az kristály tisztán, hogy meddig tart a kirekesztés és hol kezdődik az üldözés. Többféle okból - túl a többségi társadalom előítéletes magatartásán - vált kritikussá a legnagyobb magyarországi társadalmunk kínos megosztottságának az értelmiségi elit viselkedése. Ismeretes, hogy liberális értelmiségiek jelentős csoportja köszönetét fejezte ki a francia politikának a zámolyi romák befogadásáért. Röviddel később konzervatív tudósok fordultak a franciákhoz, a másik álláspontot, - azt, hogy itthon is van boldogulás, jók az intézkedések, manipuláció az egész, - kifejtve (a,,liberális ” és a „konzervatív” jelző leegyszerűsítés). Talán ez mutatja leginkább a helyzet tragikumát. Akiknek együtt kellene segíteniük a kormányzatot a jó megoldások érdekében, azok egy politikai játszma részeseivé válnak, méltatlanul saját szellemi erejükhöz. Nem veszik észre, hogy már régen másról szól a történet, valódi a gond. Amikor az emberi lét alapvető kérdéseihez érkezünk, akkor érdemben csak a krisztusi lelkűiét segíthet. Még a nyolcvanas években látogatott meg minket egy svájci esperes lelkész, aki pszichoterapeuta képzettséggel is rendelkezett. Elmondta — nálunk ez akkor még teljesen új volt -, hogy gyüleke-- zetével részt vesznek a drogellenes munkában. Nyaranta a svájci családok - egy program keretében - befogadnak mexikói kábítószerélvező fiatalokat és segítenek nekik megszabadulni a drog rabságából. - Pszichológus feleségem meglepődve kérdezte, dehát hogyan lehet, hogy a bezárkózó svájci polgárok hajlandók tes, előítéletmentes felismerésére van szükség. Annak belátására, mindegy mi az igazság, mennyiben felelős a kisebbség maga is helyzetéért, a megoldás, a felzárkóztatás egyetemes nemzeti érdek, mely ráadásul mélységes humánus, valódi keresztény hitbeli tartalommal bír. Véget kell érjen a hárítás, az önfelmentés, a bizonyítványmagyará- zás időszaka. Olyan kérdés ez, melyben az egyházak hidat építhetnek a szembenálló politikai csoportok között. Meggyőzhetik a kormányt és az ellenzéket, hogy vonják ki ezt a témát a napi politikai csatározások harcmezejéről. Nyilván mindenki óvatos. Hiszen a többségi társadalom dönt négyévente a hatalomról és a többségi társadalom nem feltétlen híve a roma-kérdés, jelentős anyagi ráfordításokat és emberi erőforrások felszabadítását igénylő érdemi megoldásának. Nem vitás, jó programok esetében is nemzedéknyi idő szükséges az érdemi változáshoz. De ez elérhető, ha lesz támogatás és megváltozik a közgondolkodás. Ebben nagy a felelősségünk, lelkészelj. gyülekezeti munkatársak, hívek felelőssége. Keresztények vagyunk-e igazán? Hisszük-e, hogy Krisztus minden emberért, cigány testvéreinkért is meghalt?! Igazunkat keressük tovább is a zámolyi ügyben, vagy felismerjük, hogy nem erről, hanem mulasztásainkról, teendőinkről szól a történet. Hangzik-e szószékeinkről a hitünkből fakadó szociális üzenet? Nem vagyok igazán bizakodó. Azért sem, mert nemrég egyházi sajtónkban is szembesülnöm kellett a mérlegelő, mentegető gondolkodással, amely helyettesíteni kívánja a megújuláshoz vezető igazi bűnbánatot. Az emléknapokról - ismét visszapillantva a kommunizmus üldözöttéire és megemlékezve a holocaust áldozatairól - írtam. Tudtomon kívül - nem vitatom a tárgyilagosságra törekvő jó szándékot - a szerkesztőség néhány bevezető sorban foglalkozott a huszadik század borzálmaival, számszerűsítve a rettenetek áldozatait, akarva-akaratlan beleesve a nálunk olyannyira jellemző csapdába. Ez a módszer ugyanis az, ami devalválja a rémtetteket, eltereli a figyelmet a lényegről, szembenállt írásom - és a történelem - üzenetével, ami egyébként felejthetetlenül érvényesült a Parlamentben rendezett holocaust-emléknapon, a köz- társasági elnök és a házelnök egyértelmű, nagyívű gondolataiban. Igen, volt zsidóholocaust és volt cigány-holocaust, ami annyit jelent, hogy embereket, közte csecsemőket és aggastyánokat csupán származásuk miatt gyilkoltak le. Esélyük sem volt az életre. Ezt a tényt semmilyen ,, számháborúval ” nem szabad gyengíteni. Ártatlan magyar áldozatok voltak. Krisztus mai követőinek példát kell mutatniok a megújulásban. Meg kell változzék a többségi társadalom és befolyása révén a mindenkori kormányzat magatartása a cigánykérdésben, ha a magukat kereszténynek vallók komolyan veszik a roma népesség integrációját. Elismerem, az Egyesült Államok gazdagabb ország, de nem kevésbé előítéletes, nem kevésbé vegyes vallású. De megértették, hogy maguk, gyermekeik, unokáik érdeke az afroamerikai népességnek valódi esélyt teremteni az integrációra. Ez lenne a mi utunk is, erjesztői lehetnének a keresztények. Ha vannak?! Frenkl Róbert 4 Bottá Dénes felvételei
