Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-05-06 / 19. szám
Evangélikus Élet 2001. MÁJUS 6. 7. oldal Mit vihetünk tovább az úton az ősök örökségéből? Elsősorban nem anyagiakra gondolok. Noha nem tűnik mellékesnek, mert Ézsau elsőszülöttségi jogát, vele az örökséget azzal veszítette el, hogy könnyen lemondott róla, „egy tál lencséért”. Sok öreg szülő remegő szívvel fekszik halálos ágyán, mert tapasztalatból tudja, hogy amit gyűjtött anyagi javakban, verejtékes munkával, azt az utódok gyorsan eltéko- zolják. Valószínű, hogy csak „átváltják” az örökséget olyanra, amit ők jobban értékelnek, hasznosabbnak találnak. Nem szeretnék megrekedni az anyagiaknál, de ezek élesztik a legnagyobb feszültséget a szülők halála után, ami életükben is elkezdődött és a temetésen kikristályosodott. Ott állnak a gyermekek a szülő koporsójánál, mindegyik saját családja körében. Nem is ez a baj, hanem a távolságtartás. A pár méter már szakadékot jelez, avagy köztük a „roppant jeges ür” létét, melyet ha nem vesz észre a lelkész, szolgálatát nem tudja jól betölteni a családban. Valószínű, hogy az elődök örökségében az anyagiak túlértékelése abban rejlik, hogy ezt tapasztalták az otthonukban, erre helyezték a hangsúlyt az elköltözöttek is. Hiányzott a lelkiekben való meggazdagodás vágya, az igei kincsek értékelése, mert nem láttak jó példákat. Úgy látom, hogy a „mit vihetünk tovább” kérdésében két véglet van a fiatal generációban. Az egyik csoport a lázadó típus, a mindennel elégedetlen, mindent le akar rázni magáról, gondolkodásából, mert idejét múltnak, áporodottnak találja, ami eddig körülvette. Amolyan „átkos örökségnek” tartja mindazt, amit az ősök reáhagytak. „Új ugart” akarnak szántani, amelyre még igei felhívást is találnak. Közben érzik, amit Tóth Árpád „Az ősök ritmusa” című versében ir: „ Dacolnék új, szép daccal, ám kevély Szájam körül már gyáva gödröt ás, Szelíd barázdát, halavány mosolyt Valami ősi meghunyászkodás. ” Vannak, akik szolgai módon mindent átvesznek az örökségből, az elődök mentalitásával együtt és nem lázonganak. Az „ősök ritmusa” számukra olyan természetes és éltető, mint az embernek a levegő és a halnak a víz. Ők a tradíció ápolói, továbbvivői. Nekik rendszerek váltása sem jelent problémát, ugyanúgy megtalálják a helyüket az élvonalban, mert a közösség javát munkálják. Egy volt konfirmandusom a rendszerváltás előtt és után, mint igazgató áll a tantestület élén, és közmegbecsüléssel tölti be posztját a mai napig. Érdemes elgondolkodnunk arról, amit valaki a rendszerekről írt: „Egy rendszer nagyjából annyira jó vagy rossz, mint az azt működtető emberek". Isten gyermekének tudnia lehet, hogy lelki örökséget nem lehet átvenni minden kontroll nélkül. Nem lehet mindent átmenteni, ami az elmúlt évszázadban motiválta az egyházat és az egyes keresztyént. De a maradandó értékeket igen! Visszatekintve szüleimtől, elődeimtől kapott „lelki örökségre”, azt mondhatom, hogy a Krisztusba kapaszkodó hitük, amely imádságban, gyülekezethez, templomhoz ragaszkodásban jutott kifejezésre, számomra olyan éltető valóságok, melyeket mai napig értékeknek tartok. Aztán a házasság, család, munkaszeretet példája vonzó számomra máig. Emlékszem, amikor szülőfalum római katolikus lelkésze hallotta, hogy teológiára készülök, így szólt édesapámhoz: „Örülök, hogy fia így választott, kedves szomszéd, csak az a kár, nem római katolikus lelkész lesz”. Erre édesapám csak ennyit válaszolt: „Azt nem is engedtem volna, mert azt akarom, hogy rendes házaséletben éljen és így szolgálja az Istent”. Van-e megoldás a mindig újat akarók, örökséget bírálók és a mindent átvevők két véglete között? Egy bizonyos, hogy akik hidat akarnak építeni a két part között, tudhatják: a híd anyaga épülhet régi, bevált, erős elemekből, „alapelemekből”, de vigyázni kell, hogy ami az idők folyamán szétmállott, ne kerüljön bele, mert a híd leszakad. Azt adjuk tovább hitbeli örökségként, ami bibliai és reformációi alapelem: Krisztusért, hit által, kegyelemből kapjuk az üdvösséget. Egyedül! Aki más lelki örökséget tartogat: homokra épít, vagyis önmagára, és azt az élet és történelem viharai összedöntik... Tóth Árpád az idézett versében írja: „ Vagy kába álom minden szabad út, És nem is lehet újat kezdeni? S csak egy parancs van a földön örök? Dolgozni s új rabszolgát nemzeni? ” A költő válaszol: „Én nem hiszem”. Még ehhez csak annyit: Van szabad út az újat kezdéshez, ha az Ige drága örökségére, mint minden időben megálló kőszálra építünk. így már nem vagyunk másoknak, vagy önmagunk önzésének rabszolgái, mert Krisztusban valóban szabadok vagyunk! (Jn 8,36). Szimon János Boldogabbak-e a gazdagok? Aki a címben feltett kérdésre azonnal és határozottan igennel válaszol, annak sem kell megijednie, hogy most valamiféle győzködés következik, mely szerint bárki is törődjön bele a nyomorba, vagy pedig - szószerint értelmezve a Bibliát - most azonnal osztogassa szét minden ingó és ingatlan vagyonát. Attól sem kell félnie a Tisztelt Olvasónak, hogy netán agitáció következik valamelyik szegénységi fogadalmat tett szerzetesrend mellett. Én is a magyar valóságban élek. Magam is úgy gondolom, hogy jár a tisztességes fizetség a munkáért. Úgy vélem, nem gondolkozik reálisan az. aki nem látja be. hogy való világunkban a pénz a gazdaság nélkülözhetetlen tényezője, mivel jelenleg nincs jobb kifejezője a tárgyi értékeknek. Vagy ahogyan Bibó István mondta: „A pénz tárgyiasult lehetőség. " Két dolog azonban ebből szükségszerűen következik. Az egyik, hogy a pénz valóban csak az anyagi világban lehet fokmérő. A másik - a fontosabb - egy kérdés: tud-e valóban maradéktalan boldogságot adni a tárgyiasított világ? Elég hosszú „ kísérlet ” tanúi lehettünk ebben az országban az elmúlt negyvenöt évben, amikor megpróbálták elhitetni velünk, hogy: igen. Elég nagy árat kellett fizetni- még azoknak is, akik vakon bíztak benne - míg rá nem jött mindenki arra, hogy a „marxok, leninek, Sztálinok igazsága "- puszta szemfényvesztés. Már Arisztotelészt, a görög filozófust is foglalkoztatta a boldogság gondolata. Sikerült is egy frappáns definíciót találnia rá, mely szerint: „A boldogság az erkölcsi jó. ” Ezt még akkor mondta, amikor híre-hamva sem volt a keresztyén- ségnekl Annak a világmegváltoztató eszmének, ami immár kétezer éve jelen van a Földön, és százmilliók útját, napi gondolkodását vezérelte, vezérli! S lám, hogy eltűntek azóta az önjelölt „ társada- lom-megfordítók ”! Az egyik újkeletű szociológiai irányzat szerint, a harmadik évezred a vallás, pontosabban a keresztyénség előretörését. megerősödését feltételezi. Kimutatták, hogy az anyagi jóléttől elkényelme- sedett társadalmak nem fejlődnek már tovább a kívánt dinamizmussal. Hogy miért? Nos, a magát tárgyakkal körülvevő ember ugyanis megcsömörlik, céltalan. érdektelen, motiváció nélkülivé válik. Ennek persze nem kell okvetlenül azt jelentenie, hogy a társadalmi fejlődés érdekében személyesen mondjunk le egy nyaralásról, vagy a rozoga autó kicserélésről, - ha amúgy lehetőségünk kínálkozna rá! Szó nincs róla! Mindössze a mérték a fontos! Mert szükséges, hogy az ember törekedjen az előrejutásra, a haladásra, a jobbra. Nem biztos azonban, hogy ezt a munkatársak rovására kell megszerezni, és nem biztos, hogy a vállalkozás vezetője az alkalmazottak bérének húsz - vagy negyvenszeresét kell, hogy keresse. Semmi nem indokolja továbbá azt sem, hogy egy nagyvállalkozás tulajdonosának okvetlenül milliárdos vagyonnal kell rendelkeznie, miközben az alkalmazottak minimálbért keresnek. Mint, ahogy az a nemrég letartóztatott húsipari nagyvállalkozóról is hírlik. 0 több milliárdos magánvagyonra tett szert az elmúlt években úgy, hogy a nyugdíjasoktól a megrendelésére hizlalt sertéseket átvette, de nem volt hajlandó kifizetni ezek ellenértékét. Valóban impozáns mértékű vagyont gyűjtött. A kérdés csak az: minek? Az ugyanis már régóta nem volt probléma, hogy mikor és hová utazzon. A háza kacsalábon forog. Bőséges tartalékokkal rendelkezett a „rosszabb időkre” — dédunokáig „előremenőén Akkor tehát az első, majd második megszerzett milliárd után minek kellettek még újabbak? Egyszerre három autót vezetni? Vagy két, esetleg három réteg méregdrága öltönyben menni el az „övéi" báljára? És a legfontosabb kérdés: hol van itt az erkölcsi jó? Ha lett volna, valószínűleg kiderül, hogy tulajdonképpen szükségtelen és fölösleges ez az óriási - mások megkárosításából származó - vagyon. Lehet-e így este nyugodtan lefeküdni? Vajon jó érzés-e arra gondolni, hogy hurrá ma is sikerült 15, 50 vagy 100 embert átvernem? A jeles „vállalkozó” immár december közepe óta rács mögött ül. Nos, boldogabbak-e a gazdagok? Én például templomban voltam a családommal karácsonykor szeretetben és békességben. Szilveszter éjszakáján pedig pezsgővel koccintottunk, nagy vidámságban köszöntve az új évszázad, évezred hajnalát... Persze tudom, nem ül minden csaló börtönben. De tudjuk, sőt hisszük, hogy a bűn következménye a büntetés. Hogy nincs menekvés, az „elszámolás” nem marad el. És van még egy cseppet sem mellékes tény, amit a mégoly szerény körülmények között, de keresztyéni módon élők vallanak, Mt 4,4 alapján: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. ”. Gyarmati Gábor JÖRG ZINK: A nagy Isten és a mi kis ügyeink Ez a kis könyvecske (50 oldal) még 1996-ban jelent meg a Kálvin Kiadónál. A könyv alcíme: Hétköznapi gondolatok. Nem tudományos igényű teológiai művet tart kezében az olvasó, hanem olyan írást, amelyet egy ültő helyében elolvashat az ember, s ha egyszer elolvasta, igényli, hogy többször is kézbe vegye, akár naponta is. A szerző megállapításai és okfejtései mindenkor a Biblián alapszanak, folyamatosan találunk utalásokat, idézeteket. Mi foglalkoztatja a kis embert, amire a nagy Isten odafigyel, az óriás letekint a törpére, meghallgatja és törődik vele. Megerősítést kapunk az egyik legégetőbb kérdésünkre: minden nyomorúságban a szabadulást a nagy Istenre való teljes hagyatkozás hozza meg számunkra: Mindig legalább két út között választhatsz. Van egy út, mely életre, és van egy, amely halálra visz. Aki az élet útját választja, számíthat rá, hogy mindig történik valami új, valami jó, ami jobbít a helyzetén. „Minden gondotokat Őreá vessétek!” Bízzunk Istenben! A szerző foglalkozik a kisemberek mindennapi gondjaival, amelyek akadályozhatják a legfőbb cél, az üdvösség elnyerésében. Elfogy az erőnk? Nem ez a fontos, hanem az, hogy tovább tudjuk adni Isten erejét. Nem kapunk választ minden kérdésünkre? Megbékélésre kaptunk ígéretet. Nem kell mindig élmények után loholnunk. Hagyatkozzunk Isten békességére. Rövid az idő a bölcsőnk és koporsónk között? Végül nem az dönt, mennyire volt sikeres az életünk, hanem az, áldásos volt-e. Mivel az idő rövid, szükség van hitre. „Minden lehetséges a hívőnek.” „Isten nagyobb, mint az ember.” Az én kis ügyeim között egyedül ő látja az összefüggéseket. Adjunk hálát a nagy Istennek, hogy a mi kis életünk olyan drága: „Ő naggyá s gazdaggá fogja tenni azt.” Napi botladozásaink közepette szükségünk van vigaszra, baráti, segítő kézre. Ez a kis könyvecske betölti ezt a szerepet, közelebb hozza hozzánk a nagy Istent. Csaba Piroska &Ievé Tisztelt Szerkesztőség! Veszélyes útra viszi az olvasót Frenkl Róbert a lap április 8-i számában „A lelkigondozás órája” címmel megjelent írása. A cikk címe megegyezik annak a tanulmánykötetnek címével, melyben evangélikus lelkészek egy csoportja a lelkigondozás mai kérdéseivel kapcsolatos látását fogalmazta meg. Bár teológiai szakmunkáról van szó, helyes, ha az újságolvasó közvélemény is tájékoztatást kap az egyházi szolgálatvégzés időszerű gondjairól és eredményeiről. Baj van viszont akkor, ha a tájékoztatás nem korrekt. Egy olvasói levélben csak arra van mód, hogy felhívjam a figyelmet a legfájóbb tévedésekre és torzításokra. A cikkíró helyesli, hogy a tanulmányok szerzőinek értékrendje nem azonos a lutheri teológia értékrendjével, majd kijelenti, hogy ennek a „krisztológiai értékrendnek” is vannak korlátái, melyek gátolják az igazán hatékony lelkipásztori szolgálatot. A tiszta tanításhoz való ragaszkodást, evangélikus identitásunk megőrzésére való törekvést a félelem jeleként mutatja be. Nem titkolja: papi eszményképe a társadalom- tudományokban jártas pszichoterapeuta lelkész, aki szabadon szárnyal a lelkek birodalmában. Itt és másutt is lépten-nyomon felfedezhető, hogy a cikkíró a modernség bűvöletében él és ezt a szemléletét mindenképpen rá akarja erőltetni az olvasóra. Ezzel szemben kell hangsúlyozni: nem válik alkalmatlanná a szolgálatra az, aki megpróbál evangélikus teológus maradni. Léleksorvasztó évtizedek után valóban egy új út kezdetén vagyunk. Lelki szolgálatunk végzése közben megbecsüljük a különböző tudományok értékeit, de közben nem felejtjük, hogy a teológia terén is súlyosak a mulasztások. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget arra, hogy a Luther Szövetség egy évtizedes fáradozására felhívjuk a figyelmet. Evangélikus identitásunk megőrzése ugyanis a sokszorosan elfeledett lutheri örökség bátor és egyértelmű felvállalásával lehetséges. Erős vár a mi Istenünk! id. Magassy Sándor Id. Magassy Sándor hűséges olvasóm és nagytudású kritikusom. Ezúttal meglehetősen túllő a célon. Nem érti - nem hiszem - vagy szándékosan félreérti mondanivalómat, olyan állítást tulajdonítva nekem, amellyel azután vitatkozhat. Levele befejező részében közös véleményünket összegzi. Köszönettel: Frenkl Róbert Tisztelt Szerkesztőség! Immár 30 nap híján „két hetes” életutamon igen sok keresztelési szertartásnak lehettem szem- és fültanúja, ezen a vasárnapon, tehát április 22-én a székesfehérvári evangélikus templomban olyant hallottam, amit eddig emlékezetem szerint még soha. Három év körüli kislányt keresztelt lelkészünk, Bencze András. Elhangzott a három kérdés: Hisztek-e az Atya-Fiú-Szentlélek Szentháromság egy Istenben, akarjátok-e a gyermek megkeresztelését, s vállaljátok-e a hitben való nevelését. (Természetesen nem pontosan így, hanem az előírt formában) s elhangzott - ezúttal a padokban is jól hallhatóan a három felelet: Hiszünk, Akarjuk, Vállaljuk, a kislány - szintén jól hallhatóan - megismételt: Vállaljuk. Ez a keresztyén életút jól indul. Dr. Molnár Gyula A bőség zavara * „Láttuk - hallottuk - nem értünk egyet a Duna Televízióval”, lehetett olvasni az Evangélikus Élet április 29-i számának 7. oldalán. Rápillant az olvasó az élesen tiltakozó címre és az aláírásra (Harmati Béla, püspök), és máris jeges rémülettel gondolkodik: mi is történhetett itt? Mivel sérthette meg az evangélikus egyházat (vagy a többit is?) az eddig szelídnek vélt Duna TV? Botrányos ünnepi műsort sugárzott, méltatlanná válva arra a minősítésre, amellyel az Unesco két éve a világ legjobb kulturális televíziójaként értékelte? Istenkáromló módon meggyalázta húsvét ünnepét, megsértve keresztyének érzékenységét? Nem, hanem élőben közvetített egy evangélikus istentiszteletet Szegedről, igaz, egyeztetés nélkül. Tagadhatatlan, hogy - éppen az egyeztetés elmaradása miatt — ez a közvetítés ütközött az MTV ugyancsak evangélikus istentiszteletével. Ez nem volt szerencsés. Az Evangélikus Élet karikatúraszerű fotómontázsa az „evangélikus sztereóról” ezt szellemesen kifejezésre is juttatta. Az egybeesés olyan zavar volt a gépezetben, amelyet az illetékesek nyilván kivizsgálnak majd, és a szükséges lépéseket megteszik. Ám a zavar mellett a bőségre is érdemes volna figyelni. Nem egyszerűen az evangélikus egyház, húsvéti média-bőségére gondolok (mert olyan nagy baj-e, ha két, korántsem teljesen azonos célközönség egyaránt jó igehirdetést, tartalmas istentiszteletet hall és lát?), hanem általában a Duna TV bőséges vallási kínálatára. Ahol aligha lehet azt állítani, hogy egyházunkat méltánytalanságok érik. Egy-egy, a mai gyülekezetek és egyházi iskolák életét bemutató összeállítás, a gályarab prédikátorokról való megemlékezés, önálló Melanchthon vagy Bóra Katalin-filmek, az Ordass Lajosról vagy Böröcz Sándorról készített portrék, naprakész ökumenikus beszámolók után sajnos nem igen ragadtak tollat egyházunk képviselői, hogy cikket vagy levelet írjanak. A magam részéről bízom abban, hogy születik majd ilyen című írás is: „Láttuk - hallottuk - örültünk a Duna Televízió műsorainak”. Fabiny Tamás ORSZÁGOS LELKÉSZKONFERENCIA RÉVFÜLÖPÖN 2001. MÁJUS 14 -17. Merítsünk érőt - de mihez? Új évezred, új kihívások, nagy tervek közepette vizsgáljuk meg a környezetet, amiben élünk és szolgálunk, és fordítsunk figyelmet két fontos terület, a lelkipásztori szolgálat és az igehirdetés-teológiai szintentartás ügyére. Az áhítatokból, előadásokból, személyes beszélgetésekből jó lenne úgy gazdagodni, hogy később befektetett energiáink megfelelő helyen és módon hasznosuljanak. Jelentkezni lehet 2001. mágus 9-ig a Lelkészi Munkaközösségek Országos Szövetsége elnökénél, Ördög Endre lelkésznél. 8431 Bakonyszentlászló, László király u. I. (88) 465 418, korenika@freemail.hu * Az útiköltséget az illetékes egyházközség téríti, az ott-tartózkodás költségét az Országos Egyház vállalja magára. A jelentkezőktől lehetőség szerint a konferencia teljes idején való részvételt kérjük. A jelentkezőknek részletes programot küldünk. * A reggeli áhítatok és befejező istentisztelet: Koczor Tamás. Esti áhítatok: Takácsné Kovácsházi Zelma. Fehér Károly, Balikó Zoltán. Hétfő esti, társadalmi háttérről szóló előadás: Dr. Tomka Miklós. Kedd délelőtt a Jelkigondozás témájában Németh Dávid és Dr. Nemes Ödön SJ előadásai, délután fórum D. Dr. Harmati Béla, Ittzés János és D. Szebik Imre püspökökkel. Szerdán igehirdetés-expo azonos textusról hét ígehirdető szolgálatával, majd ifi. dr. Fabiny Tibor előadása a mai korra kialakult igehirdetési, teológiai típusokról a történelmi háttér felvázolásával. Délután Mezei Balázs tart előadást kortárs vallásfilozófiái irányzatokról.
