Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-05-06 / 19. szám

2001. MÁJUS 6. 5. oldal Evangélikus Élet Öregtemplom: A csipke oltárterítő a feltámadást hirdeti A szeretet üzenete A csipkét hinni kell - vallja Mátray Magdolna népi iparmű­vész, aki nemrégiben csodálatos csipke oltárterítővei lepte meg a győri evangélikus Öregtemplom gyülekezetét. A becses aján­dék három esztendő aprólékos ténykedéséről tanúskodik. Az alkotó, mikor kedves türelmetlenséggel sürgették, sajátos egy­házi szolgálatára utalva úgy vélekedett: ha valaki az örökkéva­lóságnak dolgozik mindegy meddig tart a munka. Különös és hitben gazdag út Mátray Magdolnáé. A hetvenes évek elején, ahogy fogalmaz: „tolókocsis állapotba került”. Az­tán mikor lassan gyógyult - agrárdiploma ide, agrárdiploma oda -, hímzést tanult és szőni kezdett. Ebben az időben tudatosult Magdolnában, hogy a Teremtő az „átvészelt” betegséggel je­lölte ki számára az igazi utat. Teljes életével a szolgáló alkotás­nak adta át magát. A hímzés és a szövés mellett nyolcvanhá­romban, egyik ismerőse nagyanyjától megtanulta a csipkeverés fogásait. A „lecke” annyira jól sikerült, hogy két év múlva Za­la, majd hét más megyében már ő tanította a nagy hagyományú mesterséget. Folyamatosan kutatott a Néprajzi, az Iparművé­szeti és a Nemzeti Múzeumban, ahol - többek között - feltér­képezte a XVII-XX. századi paraszti, polgári és főúri csipkék motívumait. Hagyatékokat vásárolt és ennek eredményeként ma kétszáz évet reprezentáló csipkegyűjteménnyel büszkél­kedhet. A kilencvenes években egy budapesti kézműves kísér­leti iskola felkérte, hogy tanítható tantárgyként dolgozza ki a csipkekészítés tananyagát. (Később ebből született meg a kü­lönleges szak elfogadott központi tananyaga és vizsgakövetel­ménye.) Mátray Magdolna munkássága ezzel teljesedett ki tö­kéletes egésszé, amely magába foglalja a tervezést, kivitele­zést, oktatást és a kutatást is. Ez utóbbi területen külön fonto­sak számára az egyházi textíliák: így az oltárterítők is. A győri kapcsolatáról a művésznő elmondta: istentiszteletre férjével gyakran jöttek, jönnek az Öregtemplomba. Szinte már az első alkalommal megfogta az oltár feltámadásról tanúskodó színe és Krisztus-képe. Ekkor határozta el, hogy ajándékkal le­pi meg a gyülekezetét. A selyemkárpitra készült, fémszálú ké­zi vert csipke legyezőmotívumokkal díszített terítő szinte bele­olvad az oltár egészébe. „Nem hivalkodik, de hiányozna, ha nem lenne.”- A csipke nem uralkodhat - vélekedik Mátray Magdolna. - Alárendelt szerepe van, mégis a textil kézművesség királynője. Nem uralkodik, inkább szolgál és szerényen a szorgos kezek szépséges munkáját hirdeti. Benne rejtezik az igaz és tiszta megbocsátó szeretet üzenete. Gülch Csaba HIT - MŰVÉSZET - BARÁTSÁG Kozák Orsolya diplomahangversenye a Zeneakadémián Mi történt valójában? Istennek egy értékes teremtménye a hozott rendkívüli képességeket szerény (szinte szótlan) hittel feldolgozva mű­vésszé lett, s eközben barátokat szerzett. Hit-Az ifjú művésznő alakuló, csen­desen vívódó, tenni akaró hite. Jelei a hitből vállalt zenés áhítatok, koncertek a Deák téren, Budavárban, Óbudán, Nagytarcsán, Kelenföldön, Oroszlány­ban..., a rengeteg szakmai kihívás (Svédország, Svájc, Olaszország, világ­zenekari turnék) mellett. Hitből fakadtak az orgonista-édesanya, a zenetanár­nagynéni imádságai és „imaszervezései” a tavalyi kézműtét idején, s a diploma­koncert előtt két nappal („Orsi beteg, lá­zas, gyenge...”) Istenünk csodája volt az a másfél óráig, a hangverseny idejére visszakapott erőnlét, egészség, amelyért sokan könyörögtünk. Művészet - Zenekritikáról, szakmai elemzésről itt most szó sem lehet. Talán csak a művészeti esemény személyiség­re mutató elemeiről. Sok más művészje­lölt előbb gyakorolja ki az előadómű­vészhez (szerinte) hozzátartozó „allűrö­ket”, mint az igazán szép tónust vagy virtuóz szólammeneteket. Kozák Orso­lya esetében talán a szükségesnél is ke­vesebbet látok a művészi önbecsülésből. Pedig a Schubert-szonáta, a Bach-partita és Beethoven hegedűversenye igazán megszólalt - a legmagasabb rendű mű­vészi interpretáció örömét adva. Barátság - Ahogy mondani szokták: „a nagytermet megtöltötték a családtag­ok, kollégák, barátok...” - node ennyi­en?! A hallgatóságot látván igazolódik mindaz, amit a hit és a művészet ürügyén leírtam. Zenetársak, kollégák, lelkészek, egyházi zeneigazgatók, orgonisták, kar­vezetők, péceli polgármester, az édes­anya tanítványai családosán, barátok, barátok... Szünetben, koncert után körülnézve már-már úgy éreztük magunkat, mintha egy országos (de legalábbis regionális) evangélikus találkozón lennénk - vala­hogy mégis másként, mint templom­szentelés, vagy lelkészavatás idején. Ba­rátságból állt össze a zenekar, barátság­ból vállalta Szívesen a vezetést a nagyne­vű kiváló karmester Kovács János, a Magyar Állami Operaház vezető művé­sze. Barátságból (is) zongorázott Né­meth Zsuzsa. Miért volt különleges április 10. dél­utánja? Ez a közönség nemcsak produkciót várt. Szerette a nagy színpadon muzsiká­ló, törékeny alázatos hegedűművészt, s tudom: ő is hálásan szerette azokat, akik miatta eljöttek a Zeneakadémiára. Mind­ez elég lehet egy Urunknak is tetsző, ne­künk lelki- és művészeti élményt ajándé­kozó eseményhez. Bálint József Élő vagy szobor? Három éves unokaöcsémet sétálni in­vitáltam. Csendes, kertvárosi utcákat akartam megmutatni neki a simogató ta­vaszi napsütésben. Szép kutyák élnek a környéken, így azokkal is szerettem volna megismertetni őt. Nem tudtam azonban, hogy nem fél-e a gyorsmozgású, csaholó négylábúaktól, ezért indulás előtt megkér­deztem tőle: - Szereted a kutyásokat? A megmosolyogtató válasz így hang­zott: - A szoborkutyusokat jobban. Meglepő válasza elgondolkodtatott. Mi, felnőttek nem gondolkodunk-e hasonlóan, ha Jézus Krisztushoz való vi­szonyulásunkra kérdeznek rá. Talán szí­vesen emlékszünk szépen megfestett bib­liai jelenetek Jézusára, vagy művészien megformált Krisztus-szobrokra. Már ki­alakult bennünk egy kép a szelídszemű vagy éppen a gyötrődő Úr Jézusról, de nehezen viseljük, ha Urunk egy-egy új jellemzőjét kell beillesztenünk a már ki­alakult vonások közé. Néhány héttel ezelőtt mutatott be a te­levízió egy számítógéppel létrehozott Jé­zus-arcot. Megtervezése mögött tudomá­nyos kutatás áll, amelynek alapjául a Jé­zus korából, Palesztinából származó ko­ponya-lelet formája, és az arra „felépí­tett ", Jézus származását figyelembe vevő típusjellemzők szolgáltak. Így a már ál­talunk megszokott Jézus-kép összetörni látszik, amennyiben a hosszúkás arcfor­mához tartozó vállig érő hullámos hajat, a világos arcszínt és kék szemet felváltja egy kerek arc rövid, göndör hajjal, nap­cserzett, barna arcbőrrel és mélyen ülő, sötétbarna szemekkel. Többekben megdöbbenést, sőt meg­botránkozást váltott ki ez az új - a már megszokottól olyannyira eltérő - Krisz­tus-ábrázolás. A felszínre jutó megütkö­zés oka nem abban keresendő-e, hogy egy „ megkövesedett Jézus-kép " van ben­nünk, amitől nehezen tudunk megválni? Jézus Krisztus élő, valóságos személy, akit nem szabad a szobrokon és festmé­nyeken megjelenő arccal azonosítanunk. Megismerésének egyetlen, tévedhetetlen módja a Szentírás tanulmányozásán ke­resztül lehetséges. Aki a Bibliából tájéko­zódik, az az élő Jézus Krisztussal fog ta­lálkozni. Ha ez a személyes ismeretség megtörténik az életünkben, többé már nem az lesz a lényegi kérdés, hogy Jézus Krisztus földi életében milyen arcvonáso­kat viselt. Sokkal inkább az válik hangsú­lyossá, hogy hogyan tud a mi életünkön visszatükröződni Isten képmása! Ennek fényében most hadd tegyem fel újrafogalmazva a fenti kérdést: „ Te sze­reted az élő Jézust? ” Mit válaszolsz rá? Horváth Mária Húsvétra időzítetten mutatta be az angol BBC televízió azt a három részes „dokumentumfilmet”, amely - úgymond - a megszokottól eltérő Krisztus-képet propagál. A HVG című hazai hetilap húsvéti címlapfotóján is közölt „variánssal" ellentétben a legfrissebb kutatá­si eredmények ugyanakkor ismét a hagyomány szerint Jézus Krisztus vonásait őrző, úgynevezett torinói lepel hitelességét valószínűsítik. A fentebb közölt reprodukciók ennek a „legismertebb” Krisztus-arcnak a negatív eredetijéről, illetőleg a - fototechnikai eljárással - ennek alapján rekonstruálható (?) pozitív képről készültek, a közbülső fázis érzékeltetésével. EGY ESTE EPERJES KÁROLLYAL Harmonikus kapcsolatban Istennel és egymással Az 1954-ben Hegy­kőn született Eperjes Károly szenvedélyes ter­mészet. Mély, megalku­vást nem ismerő hitéről minden közéleti szerep­lésében bizonyságot tesz. Az abortusz ellenes moz­galom egyik szószólója. A tavalyelőtt Kossuth dí­jat kapott színművész je­lenleg az Új Színház tár­sulatának tagja. A közel­múltban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsé­ge meghívására Moson­magyaróváron járt, ahol a helyi kulturális köz­pontban találkozott az érdeklődő helybeliekkel, akik között nagyon sok volt a fiatal. Ekkor be­szélgettünk vele.- Sokszor vállal ilyen találkozókat. Minek te­kinti ezeket az alkalma­kat?- Egy vidéki városban kérdezte tőlem egy újságíró, hogy miért agitálok? Én azt válaszoltam neki, hogy lehetséges a ma­ga kultúrkörében ez agitálásnak minősül, én azonban evangelizációnak nevezném. Remélem, hogy ezek az alkalmak azok is. Keresztyén ember vagyok, az a dol­gom, hogy bizonyságot tegyek. Amikor tehetem, igyekszem eleget tenni az ilyen meghívásoknak.- Mindkét szülője pedagógus és hívő ember. Hogyan élték meg ők a maguk hitét az előző rendszerben?- Szüleim sohasem voltak párttagok. Nagyon nehezen tudták feldolgozni azt is, hogy továbbtanulásom érdekében KISZ-tag lettem. Ok nagyon keményen és állhatatosan tartották hitüket, olyannyi­ra, hogy most már nyugdíjasként nagyon nehezen viselik azt, hogy a kommuniz­mus után rájuk zúdult a még nagyobb őrület, a morális őrüjet, az izmusok töm­kelegé.- Egy alkalommal azt mondta, hogy hite egy csodálatos megtapasztalás eredményeként a színpadon érte el csúcspontját. Ez volt a tékozló fiú esete. Mire gondolt?- A színpadon volt egy megvilágoso- dási pillanatom, a szív és agy harmóniá­jának pillanata, amióta más embernek érzem magamat. Végre elfogadtam Krisztus rendjét és rájöttem, hogy ezt a rendet nem lehet, nem szabad langyosan élni, hanem csak radikálisan. A Biblia is azt mondja, hogy a „ langymeleget kikö­pi az Isten”. Az egyház szentségei azóta nem nyűgök a számomra, hanem meg­igazító eszközök; Nem szekularizálódni és eltávolodni, elszakadni kellene Isten­től, hanem vele, benne és általa egyesül­ni az Úr Jézussal. Ez az egyetlen út és nincs más reményteljes út ezen kívül.- Véleménye szerint mivel lehetne Isten felé fordítani az embereket?- Leginkább a személyes, hiteles életpéldákkal. Ha mindenki a maga terü­letén szakrálisán, azaz megigazultan cse­lekedne. Ha az autószerelő nem csapná be a hozzá forduló autóst, ha a kereske­dő tisztességesen kereskedne, ha az új­ságírók az igazat írnák és nem csak a va­lódit, nos akkor mindenki azt cseleked- né, amit én is ebben az esetben: bizony­ságot tenne, olyat, ami a többi ember számára is hiteles.- Hogyan tolerálják a liberális mű­vész világban az ilyen radikálisan meg­élt hitet?- Meg kell védjem a művész társadal­mat. A művészvilágban semmivel nincs kevesebb vallásos ember, mint má­sutt. Sajnos ugyanakkor az is igaz, hogy az átlagot tekintve közülük is ugyanolyan elenyésző százalékban veszik komolyan hitüket, mint más csoportok. Vagyis nem vagyunk rosszabbak másoknál, de az igaz, hogy a felelősségünk nagyobb. Ami a radikális hitemet illeti, jobb része azt mondja rám, hogy a Szamóca ilyen, a többi azt, hogy bolond.- Egy alkalommal elismerte, hogy korábban használt könnyű drogot. Ma miként vélekedik a drogproblémáról?- Nagyon szégyellem, hogy ki­próbáltam a drogot. Nemcsak a kábítószerről, hanem a dohányzás­ról és minden olyan fogyasztói termékről, ami mérget tartalmaz csak elítélően tudok véleményt mondani. Aki ezekkel él, az vét az ötödik, a „ Ne ölj ” parancsolat el­len. A drog használatát csak abban az esetben tudom elfogadni, ha orvosi eszközként, fájdalom csillapítására használják. Minden más formában használata bűn. Mégpedig azért, mert ezek fogyasztásával szabad akaratunk­ból tesszük tönkre azt, amit Isten alko­tott. Ebben az estben egészségünket. Más területen is így van. Nem azért van felettünk egyre nagyobb ózonlyuk, mert a jó Isten kilyukasztotta az ózont, ha­nem azért, mert kivágta az ember az ős­erdőket, szennyezi a környezetet, és nem tudják visszaadni nekünk a finom oxigént. Nem azért vannak árvizek, mert Isten özönvizet bocsátott a földre, hanem mert az ember tarra vágta az er­dőt, ami megfogná a vizet. Nem azért van AIDS, mert Isten azt mondta, hogy most kiirtom az embert, hanem azért, mert a természetes szexualitás helyett az aberrált szexualitást választották so­kan. Vagyis önmagunknak köszönhe­tünk minden rosszat.- Mit jelent Önnek a Millennium évében magyarnak lenni?- Jó érzés magyarnak lenni. Különö­sen azért, mert az Isten meghallgatta imá­inkat. 2000 augusztusában, éppen Szent István hónapjában fordult meg a tenden­cia. Akkor születtek először többen, mint ahányan meghaltak. Ez a folyamat azóta is tart. Kitartást kívánok, jó szót, jó csele­kedeteket, azaz imát kérek mindenkitől. És önmegtartóztatást a rossztól és a hamis élvezetektől, vagyis böjtöt.- Hiányzik-e még valami életéből?- Talán harmonikusábban kellene Is­tennel és egymással kapcsolatot teremte­nem. Kiss Miklós V V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents