Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-09 / 2. szám
4. oldal 2000. JANUÁR 9. Evangélikus Élet Két gyertya - három ok az ünneplésre Csengődön A végén kezdem: December ötödikének estéjén éppen elfüjni készülök belső szobám ádventi koszorújának két gyertyalángját, és magamban ezt kérdezem: Miben különbözik ez a nap? Ha egy tradicionális zsidó család legkisebb gyermeke teszi fel e kérdést, a válasz a csodás egyiptomi kivonulás törté nete. Csengődön pedig... Nemes Lászlót és Drobina Ferencnét köszönthette lelkész és gyülekezet abból az alkalomból, hogy 50 évvé terebélyesedett, azaz fél évszázaddá az az idő, amióta tisztséget viselnek közöttünk, értünk töretlen hűséggel. Az olvasónak két név csupán, nekünk azonban múltunk és jelenünk két meghatározó alakja. Ezt megköszönni - a legkevesebb, amit meg kell tennünk. Mindenek előtt és felett Istennek, akinek ügyéért a mögöttünk levő évtizedekben is (!) hittel lobogtak ünnepeltjeink. Égtek vitathatatlanul, és ha fogyott is életük gyertyája, de nem céltalanul, értelmetlenül. Nem múlt, hanem telt felettük az idő. Hála azért a Gondviselőnek, természetesen nekik is, és velük együtt mindazoknak, akik melléjük segítőtársul szegődtek hosszabb-rövidebb szakaszán az idáig vezető útnak. Hűségük Isten és szeretetük a templom iránt mindig példa marad. Nemes László felügyelőt megismerve az utolsó 10 évben, nem egyszer elbeszélgetve arról a 80 esztendőről, melyet magáénak mondhat annak minden örömével, hitpróbájával, megtapasztalásával együtt ezzel az igeverssel köszöntöttem: „Az Úristen nem hagy cserben, és nem hagy el. ” (IKrón 28, 20) Drobina Ferencnéről, akit mi Mariska néniként tisztelünk és szeretünk, ezek az apostoli szavak jutottak eszembe: „A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt." (Filem ,7) Volt... és van is. Múltidéző ünneplésünket fokozta, hogy az istentiszteleten dr. Szentpétery Péter szolgált, elhozva családját is. „Ki ő nekünk?” - A nem feledett, és szent nosztalgiával emlegetett, egykor gyülekezetünkben szolgáló Szentpétery Péter fia. Sokak szívében muzsikáltak az emlékek erről a majd két évtizedes időszakról, aminek egyik legnagyobb eredménye, hogy elkészült a templom. Ha nem is hangzott el, de mint érzés, ott vibrált a levegőben, nemcsak Petőfi szülőhelyének közelsége, de a valóság is: „ Úgy mentem el innen, mint kisgyermek, és mint meglett férfi, úgy jöttem meg. ” Erről a nagy útról volt jó hallani és beszélgetni az élete első 10 évét, majd kamasz kora nyarait Csengődön töltő „fiúból” lett teológiai tanárral a délutáni sze- retetvendégségen. Színes diaképeket láthattunk távoli tájakról, országokról. Minket mégsem ez nyűgözött le, hanem az, hogy örülhettünk, ünnepelhettünk és átérezhettük Pál apostol Szeretet Himnuszából: „A szeretet soha el nem múlik. ” Talán a jelen ránk nehezedik, de visz- szatekinteni jó. Kell is! - hogy bizalommal, új erővel teljék meg a szívünk, mert a múlt megszépül... Miben különbözik ez a nap? - kérdezem, elfüjva a két ádventi gyertya lángját. Abban, hogy három okot is adott az ünneplésre. « Bede Anna így formálja fohásszá érzéseimet és hiszem, sokunkét: Köszönöm azt, Uram, hogy élek, Köszönöm azt, hogy ép hitem. S hogy e világban lm, a lélek Gyönyörű házát építem! Nagy Veronika PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Központ (Révfülöp, Füredi u. 1.) pálvázatot hirdet INTÉZMÉNYVEZETŐI állásra. Egyházi elkötelezettségű, felsőfokú végzettségű jelentkezőket várunk, akik mü- velődésszervezési, idegenforgalmi vagy/és gazdasági tapasztalattal rendelkeznek és vállalják az egy éve beindított intézmény evangélikus szellemiségét-lelkiségét. (Német nyelvismeret előnyt jelent.) Az intézményvezető feladata az Oktatási Központ felelős személyzeti, gazdasági irányítása, arculatának formálása, programszervezés és a különböző programok Összehangolása. Fizetés és szolgálati la- | kás megegyezés szerint. Munkábaállás időpontja legkésőbb 2000. április 1. A Pályázatot kérjük zárt belső borítékban legkésőbb 2000. február 15-ig az Evangélikus Oktatási Központ Igazgató Tanácsa (Hafenscher Károly elnök) részére, 1085 Budapest, Üllői út 24. címre megküldeni. Február 1-10. között - személyes megbeszélés alapján lehetőséget biztosítunk az Intézmény megtekintésére, közelebbi tájékozódásra (Érdeklődni lehet: 87/464-107-es telefonon). A pályázathoz mellékelni kell részletes, kézzel írt önéletrajzot, iskolai végzettségiekből szóló bizonyítványok fénymásolatát. Az Oktatási Központ Igazgató Tanácsa Egyházzenei fesztivál Komáromban Idén ősszel ismét nagy dolgok történtek Komáromban. Pontosabban Komárom határon túli oldalán, ahol idén is megrendezték a Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei fesztivált. Több napig adott otthont ez a város az egyházzene kedvelőinek és művelőinek. Kórusok, orgonisták, énekesek, zenekarok vettek részt a rendezvénysorozaton. A csúcspont az október 30-i, szombat esti koncert, majd az azt követő mise volt az észak-komáromi Szent András templomban. Ezen a hangversenyen és misén vett részt az Evangélikus Hittudományi Egyetem füvóskara is. A program szombat délután kezdődött számunkra, amikor közös próbát tartottunk a nyolc énekkarral és az orgonistákkal. A kórusok a misén szereplő tételeket próbálták el. Én csak hallgattam és hallgattam, és elképzeltem, milyen gyönyörűen fog ez majd megszólalni az esti hangversenyen és misén. Ezt követően az összes kórus és a fű- vóskar is kivonult a Klapka térre, ahol majdnem egy órás térzene következett. A fúvósok kezdték, majd az énekkarok egy-egy darabot énekeltek, így mindenki kétszer-háromszor sorra került. Bár a szél hidegen fújt és igen fázott a kezünk és a lábunk, mégis szép volt látni az arcokat és hallani a hangokat, az örömöt és a dicséretet, amit megénekeltek. A hangverseny fél hatkor kezdődött a templomban, amit fúvóskar vezetett be egy lendületes, vidám darabbal. Itt minden kórus kapott külön lehetőséget, hogy saját darabjaikat énekeljék, de a nyolc m Ii Ü W w kórus hangja egyszerre is felcsendült a templom karzatairól. A zene és a dal körülfogott bennünket, és akkor úgy éreztem, ez tényleg mennyei muzsika, Istennek szóló, Istent dicsőítő zene. A hangversenyt a mise követte, melynek minden tételét a kórusok és a fü- vóskar kísérte. A szentbeszédet dr. Cserháti Ferenc müncheni magyar püspök tartotta. Ez a mise volt az egyhetes fesztivál befejező része, mely azzal zárult, hogy remélik, mindenki, aki ott volt, és még sókkal többen jövőre ugyanígy találkoznak. Úgy érzem, fantasztikus dolog volt egy ilyen fesztiválon részt venni, tudni, hogy jövőre is várnak ránk, hogy gondoltak és gondolnak ránk, és a határon túlról is hívnak. A fesztiválnak vége volt, de mi még egy napot maradtunk Komáromban, az ottani evangélikus gyülekezetben, ahol igehirdetéssel, énekkari darabokkal és fúvószenével is szolgáltunk. Az isten- tisztelet különleges alkalom volt, mert a liturgiában az orgona helyett most a fúvós hangszerek kaptak szerepet, más hanggal szólaltatva meg ugyanazokat a jól ismert énekeket. A gyülekezet nagyon sok szeretettel fogadott bennünket, | ^****Jf^*y' AJ II és jó volt látni az arcokon, hogy tetszik nekik is ez a zene. Hívtak minket máskorra is, zenélni, énekelni, vagy csak vendégeskedni. Ebéd után indultunk hazafelé, kicsit szomorúan, hiszen a búcsúzás mindig nehéz, de mégis a szívünk tele volt örömmel és hálával, hogy résztvehettünk egy ilyen fesztiválon és hazai gyülekezetben is szolgálhattunk. Isten hívott minket, velünk volt végig, és áldásával kísért. Deák Ágota Gyermekmunkások találkozója Tápiószentmártonban A Dél-Pesti Egyházmegye kétéves történetében ez évben indult egy olyan próbálkozás Sándor Éva egyházmegyei kate- chetikai felelős irányításával, hogy a megye gyülekezeteiben tevékenykedő hitoktatók, gyülekezeti munkások találkozzanak. Találkozzanak azért, hogy megismerjék egymást, egymás munkáját, törekvéseit, tanítási módszereit, segédeszközeit, gondját, küzdelmeit és minél színvonalasabb háttérképzéssel tudjanak helytállni a kor kihívásainak a saját gyülekezeti, iskolai, óvodai szolgálatukban. Az első találkozóra május 8-án Gyónón került sor, melynek folytatása november 6-án volt Tápiószentmárton-ban, ahol 14-en gyűltünk össze. A tavaszi előadók vezethették be a témát és a közös beszélgetéseket. (Sólyom Anikó, Pángvánszky Agnes, Cselovszky Ferenc, Koczor Tamás) Ez a gyakorlat Tápió-szentmárton- ban sem maradt el, ahol Béres Tamás doktorandusz beszélt elsőként arról a kérdésről: Tudomány-e a teológia? Vajon lehet-e a gyermekeknek a jelen tudományos iskolai tantárgyak és a kialakult tudományos iskolai módszerek gyakorlatával beszélni a hitről, vallani Istenről? A szemléletes és példákkal illusztrált előadás után lehetett elgondolkodni azon, hogy nem is olyan magától értetődő a feltett kérdésre igent mondani. Az együttlétet Kiss Zsuzsanna, az irsai Mustármag Óvoda óvónője és hitoktatója, Selmeczi Lajos Péter, Pángyánszky Agnes lelkészek és Bárdossy Tiborné Ildi néni, irsai hitoktató „előadása” folytatta, akik a hitoktatás másik nehéz területéről, a fegyelmezés kérdéseiről tartottak beszámolót. Itt nyílt lehetőség arra is, hogy pódiumbeszélgetés formájában minden jelenlévő elmondhassa tapasztalatát, véleményét és sokszor keserves küzdelmeit a hitoktatásra szoruló gyermekek között. Minden jelenlévőnek sokat jelentett itt Ildi néni, mint legidősebb és legtapasztaltabb hitoktató vallomása is, aki a már évtizedek alatt kiforrott módszereiről és tapasztalatairól beszélt. Ebéd után Boda Zsuzsanna, az Evangélikus Élet gyermekrovatának vezetője tartott szemléletes előterjesztést bibliai játékokról. Felhívta a figyelmet arra, hogy az általa is bemutatott játékok alkalmazásával eredményesebben lehet elmélyíteni a hittanórán tanult ismereteket és lekötni a gyermekeket. Ehhez kapcsolódott Krámer György „Alkalmazás és szemléltetés történetek segítségőye!” című dolgozata is, mely tanulmány rámutatott arra, hogy egy jól megválasztott példázat, hétköznapi történet mindig hatékonyabbá teheti a hittanítást is. A nap végeztével ötletekkel, hasznos tanácsokkal és a kezdő áhítat bíztatásával indulhattunk haza: „De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak... ” (ApCsel 26,22) Legyen ez a híradás buzdítás arra nézve, hogy nemcsak a Dél-Pest megyei, hanem minél több egyházmegyében égetően szükség van ennek a „munkaágnak” folyamatos korszerűsítésére és megerősítésére. Kustra Csaba 50 éves a rácalmási evangélikus-református templom 1999. december 4-én közös hálánkat fejeztük ki Istennek, hogy ezen jubileumi alkalomra felújíthattuk templomunkat. Napra pontosan 50 éve szentelték fel a rácalmási protestáns templomot. Már. korábban, 1859-től volt írásos jegyzés Rácalmásról. Akkor Dunaföldvár anyagyülekezete gondozta az evangélikusokat, és a reformátusok Iváncsához tartoztak. 1949 elején a két egyház elhatározta, hogy templomot épít. Nagy Sándor református, és kedves felesége Szütz Vilma evangélikus testvérek telket vásároltak. Elkezdődhetett a gyors építkezés, s az év végére befejeződött. Ez a háború közelségében nem mindennapi vállalkozás volt. Isten kegyelméből Mihácsi Lajos evangélikus és Vida András református lelkipásztorok szolgálatával kezdődhettek meg a rendszeres alkalmak, immáron a templomban. Hasonló örömünnepen adhattunk hálát a 25 éves jubileumi, és a 40 éves kerek évforduló alkalmával. Szombaton, Lk 14, 1-6 alapján az igehirdetés szolgálatával Káposzta Lajostól, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperesétől kaptunk tartalmas tanítást. - A „szombat”, az ünnep, a harmadik parancsolat értünk adatott. Volt idő, mikor a család tagjai a konyha oltalmat nyújtó melegében minden este, de kiemelten az ünnepen elcsendesedtek, beszélgettek, imádkoztak. Ekkor megállt a szántás, a jószág is pihent, s bizony ezt másnap meghálálta. Ez manapság elveszni látszódik. Jó, hogy itt Rácalmáson van gyülekezet, hiszen megtelt a templom, vannak alkalmak, és az Úr oltalmában otthont adhatunk igéjének, tanításának. Isten tartotta meg mindezidáig a rácalmási testvéreket, s tartsa meg mindvégig! - A liturgiában Kassai Sándor református lelkész, Reisch György evangélikus (a gyülekezet korábbi pásztora), s jómagam, a református ifjúság énekkel, három testvér pedig verssel szolgáltunk. Az ünnepségen megemlékeztünk Jankovich Miklósról (1772-1848), ki a falu temetőjében nyugszik. - Kis hazánk e nemeslelkű, a közjón munkálkodó rangos fia, a dúsgazdag család hatalmas vagyonát a magyar szellemi élet szolgálatába állította. Az evangéli- kusság neki köszönheti Luther eredeti végrendeletét. Bibliotékája felért Széchenyiével, mely azóta is a haza kincsét ragyogtatja. - A teljes írást közreadta Fabó Tibor. Ezt követően mondatott köszönet a felújítási munkákért, a segítségért az Országos Egyháznak, Schrik István polgármester jelenlétében az önkormányzatnak, és minden kedves testvérnek. Az ünnepség végén özv. Hullmann Sándorné emlékezett az eltelt 50 évre, s könnyes szemmel szolgálatára, melyet már több éve félje nélkül végez. A Himnusz hangjai után alkalom nyílt az ünnep asztal melletti folytatására. Hirdesse e ház az Isten dicsőségét, mindnyájunk nagy örömére! Stermeczki András Ádventi találkozó Orosházán - 1999. november 27. Az idén korán leesett az első hó. Éppen ezért izgatottan figyeltük az időjárás alakulását, vajon sor kerülhet-e a hetekkel ezelőtt megtervezett Orosházi látogatásunkra. Gondviselőnk segítségével szerencsésen megérkeztünk találkozónk színhelyére! Az orosházi Evangélikus Hajnal Óvoda munkatársai fogadták a soltvadkerti gyülekezet képviseletében érkezett csoportot: Káposzta Lajos esperest, óvónőket, dajkákat, énekkari tagokat, szülőket. A köszöntés, a rövid teázás és beszélgetés után gyalogosan indultunk át a közelben levő, külsőleg és belsőleg egyaránt megújult Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium épületébe. Az iskola igazgatónőjének üdvözlő szavait követően Káposzta.Lajos esperes nyitó áhítata hangzott el a díszterem falai között, amit a soltvadkerti evangélikus énekkar kamarakórusának szolgálata gazdagított. Eztán került sor az ajándékok átadására, amelyek hangulata már az elkövetkező ádventi időszak fényét vetítette elő. Mindezekhez szorosan kapcsolódott Skorka Katalin lelkésznő előadása, amely a keresztyén ünnepek tartalommal való megtöltéséhez adott ébresztő gondolatokat. A párperces szünetet kihasználva, az iskola termeit nézhettük meg közelebbről. Ribár János esperes előadásában a lélek rangjáról beszélt. Ki az ember, és milyen a mi emberképünk? Sajnos, napjainkban gyakran előkerül a lélektani darwinizmus, ami azt jelenti, hogy egyszerűen és természetesen leértékeljük egymást. Ebédünkre ismét az óvoda falai között került sor. Ezt követte egy sétával egybekötött városnézés, s így megtekinthettük a város központjában lévő főbb nevezetességeket, az evangélikus templomot is. Megismerhettük az evangélikus gyülekezet és a templom történetét. A délutáni áhítatot Nagy Ervin lelkész tartotta, abban a teremben, amely az ifjúsági istentiszteleteknek is otthont ad. Az óvodába visszatérve megnézhettük az intézmény egyik legújabb büszkeségét, a megújult óvodakertet. A nyár folyamán bajor kertészmérnök tervei alapján, szülők és óvónők segítségével teljes egészében felújították az udvart. Az óvoda működéséről, jövőbeni terveiről Révészné Tóth Erzsébet vezető óvónő tartott beszámolót, amit érdeklődéssel hallgattunk, hiszen nemcsak feladataink, gondjaink, de örömeink is nagyon hasonlóak. A tartalmas nap után lelkiekben meggazdagodva indultunk hazafelé, abban a reményben, hogy találkozásunknak tavasszal Soltvadkerten folytatása lesz! Köszönjük az orosháziak testvéri vendégszeretetét, hogy nyugodt, családias légkörben tölthettük ezt a napot. Reméljük, hogy e keresztyén nap értéke és tanítása nagyban hozzájárul nemcsak szakmai előrelépésünkhöz, hanem a két óvoda barátságának elmélyüléséhez is! Köhlerné Schiszier Ágnes és Májerné Müller Rita óvónők
