Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-04-02 / 14. szám

4. oldal 2000. ÁPRILIS 2. Evangélikus Élet H úsz éve folyamatosan fogy a magyar. A Trianon utáni ország népességé­nek száma 1981-ben érte el csúcspontját, 10. 713. 000 főt. Ehhez képest most any- nyival élnek kevesebben hazánkban, mintha Tolna és Baranya megye lakossá­ga eltűnt volna. Az évenkénti lakosságfo­gyás a rendszerváltozás óta megduplázó­dott, s tavaly ismét rekordot döntött. Az idén pedig minden bizonnyal tízmillió alá kerülünk. Ha folytatódik a tendencia - márpedig nincs ok az ellenkezőjét feltéte­lezni - 2050-ben 8 millió magyart és jóval öregebb népességet számlálhatnánk. A magyar népesedési helyzet sajátossá­ga, hogy bár az ország a fejlett országok közé tartozik, halandóság tekintetében messze elmarad gazdasági, kulturális és társadalmi szintjétől. Különösen a férfiak várható élettartama alacsony, napjainkban 66 év, míg a finn, svéd, holland férfiaké 80. A nők átlagosan 74 évet élnek. A népességcsökkenéssel együtt zajlik Magyarországon az öregedési folyamat: 1993 óta többen vannak a 60 éven felüli­ek, mint a 15 éven aluliak. Mindez per­sze kihat a gazdaságra, s azon keresztül a jóléti rendszerre is. A KSH adatai szerint ma Magyarországon a nyugdíjasok (és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők) szá­ma eléri az aktív keresőkét. Ezek a muta­tók tovább romlanak: szűkül a járadékfi­zetők és bővül az eltartottak köre. így van ez Európa és a vijág fejlett államai­ban mindenhol, s ezek az országok las­san mind rákényszerülnek, hogy lebont­sák igen fejlett jóléti rendszerüket, nem r Életképtelenek vagyunk? kis társadalmi elégedetlenséget okozva ezzel. (Annál is érthetetlenebb, hogy ná­lunk vannak olyan „felelős” politikai erők, amelyek azzal szédítik a választó­kat, hogy visszaállítanák a régi 55, illet­ve a 60 éves nyugdíjkorhatárt.) A korai halandóság és a gyermekválla­lások alacsony száma a népességcsökke­nés két legfőbb oka. Mindkettő megvál­toztatása óriási erőfeszítéseket, több év­tizedes küzdelmet követelne. A lakosság egészségügyi állapota katasztrofális: az egészségügyi struktúra problémái, a kör­nyezetszennyezés, de talán mindenek­előtt az önpusztító életmód következté­ben. Ez egy olyan ország, ahol 900 ezer alkoholfüggő ember él, ahol a felnőtt la­kosság több mint fele dohányzik, ahol az étrend alapja máig a zsír, a hús, a cukor, ahol szinte mindenki mellékmunkákat vállal a megélhetésért, ahol nem érték az egészség, ahol a tüdőszürésre, rákszűrésre invitálást fölösleges zaklatásnak tekintik. Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy pél­dául a szájüregi rákhalálozásban vagy a női májzsugorban világelsők vagyunk. Egyre kevesebb gyermek születik. Je­lenleg a magyar termékenységi ráta 1,28. A társadalom egyszerű reprodukciójához valamivel több mint kettőre lenne szük­ség. De vajon hová szülessen az a „2,1 gyerek”? Merthogy család egyre keve­sebb alakul: ma fele annyi házasságot kötnek, mint húsz éve, s az esküvők szá­100/60 és 100/4 Sajnos egyáltalán nem mozgok ottho­nosan a számok birodalmában, bár messziről mindig csodáltam azok tökéle­tes, tiszta, hűvös rendszerét. Most mégis a számok ürügyén ragad­tam tollat. A címben szereplő kombiná­ció ugyanis - egy TV-műsor nézése köz­ben - megszólított engem. Megtudtam, hogy mögötte az emberi segítőkészség felmérésére vonatkozó kutatási ered­mény lapul: Németországban száz em­ber közül átlagosan hatvan áll meg segí­teni bajba jutott társán, Magyarországon mindössze négy...! Az értetlenség és a szégyen pírját most is érzem arcomon, de az aggodalom lük­tetését is a szívemben... Hiszen bajba mindannyian juthatunk! Lesz-e akkor és ott, aki mindent félretéve, kaját, tudását felajánlva segít?? Az értelmező szótár szerint a problé­ma: megoldásra váró elméleti és gyakor­lati kérdés. Eistein szerint „nem más, mint lehetőség”. Az Eötvös József Evan­gélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanárai kihasználják ezt a lehetőséget, és a gondok megoldásán munkálkodnak. Összekapcsolják a vallá­sos nevelést a szakmai és a szakmai ori­entációs képzéssel, valamint a tanórán kívüli neveléssel. Szombatonként meg­jelennek diákjaik a Szociális Otthon idős lakói közt, kétkezi munkával vagy kultu­rális programok összeállításával segítik őket; rendszeresen látogatják az Egész­ségügyi Gyermekotthon kis betegeit, ügyesen teremtve kapcsolatot az értelmi vagy mozgássérült gondozottakkal; s egy országos levelező klubba bekapcso­lódva, felnőtt mozgássérültek magányá­nak oldásával is megpróbálkoznak. Né­hány tanítványuk ún. kortársoktatóként az ifjabb korosztályt ismerteti meg a cse­csemőgondozás és az elsősegélynyújtás fortélyaival; vagy részt vesz a szenve­délybetegségek elleni küzdelemben, a véradásszervezői munkában. Gyakran látni őket a kórházban hétköznapokon vagy nagyobb ünnepek előtt, ahogy - a kötelező szakmai gyakorlatokon túl! - igyekeznek segíteni a betegeken és a túl­terhelt ápolószemélyzeten. Mindeközben diákjaik erőteljesen érzik és sugározzák a keresztényi szeretetet, amely elhagyva az elméleti síkot, értékes gyakorlat formájában gazdagítja szemé­lyiségüket. „Az élet csodálatos jutalma, hogy senki sem segíthet úgy a másikon, hogy egyben ne segítene önmagán is.” (G. Bailey) „A reménység erő" - írta Albert Schweitzer. „A világban annyi energia rejlik, amennyi reménység van benne." Reméljük hát együtt, hogy a nemes lelkű fiatalok által jó irányba változik a ma­gyar társadalom, a család, és ennek ter­mészetes következményeként megsok­szorozódik az a bizonyos négyes szám is. Balikóné Németh Márta mának több mint fele a válásoké. A válá­sok háromnegyedét gyermekes pároknál mondták ki. Ma a gyermekek egyötöde él egyszülős családban! De az ép csalá­dok egyharmada is gyermektelen, továb­bi egyharmadában egy, 26 százalékában két gyermeket nevelnek, 5,6 százaléká­ban három és 1,6 százalékában négy vagy több gyermek van. (Gondot okoz az is, hogy a sok gyerek nagyrészt olyan nagycsaládokban születik, amelyek nem a társadalmilag hasznos munkaerő után­pótlást biztosítják, és így maguk is vár­hatóan a szociális rendszer eltartottjai lesznek.) Egyre inkább elfogadottá válik a házas­ságkötés nélküli együttélés, mondván, nem a papír számít. Ezt népszerűsíti a média is: a fiatal számára ilyen példát mutatnak fel a sztárok. Márpedig ez az életforma - ha most egyéb etikai, jogi, gazdasági hátrányairól nincs is helyünk szólni - a felelősség elhárításával éppen hogy odavezet, hogy nem születik meg a gyerek, vagy legfeljebb egy. Biztosan a több gyermek vállalása ellen hat a kor­szellem is, amely a fogyasztást emeli legfontosabb életcéllá. A rendszerváltozás óta egy kormány sem tudta még megállítani ezt a negatív népesedési folyamatot, amely úgy lát­szik, nem rendszerfüggő, és mindenkép­pen leegyszerűsítés lenne aktuális politi­kai vagy gazdasági helyzetekhez kötni. (Hiszen például Németországban, Své­dországban is mind kevesebb gyerek születik.) Mégis jól láthatók a jelenlegi kormány erőfeszítései. A családbarát in­tézkedések - a gyed visszaállítása, az adókedvezmények, az első diploma tan­díjmentessége, a fiatal házasok lakáshoz jutásának támogatása stb. - persze csak egy-két év múlva érezteti hatását. Az ál­lamnak újra vissza kell szereznie a fiatal családok bizalmát, amelyet a Bokros­csomag 1995-ben megingatott: lehet és érdemes hosszú távra is tervezni. Renge­teg pénzbe kerül, de nem várhat tovább az egészségügyi rendszer átalakítása, privatizálása, itt is megtörténtek már az első lépések. Nagy vitát keltett demográfiai szakem­bereknek az a véleménye, hogy feltétle­nül szükség van egy folyamatos, 10-15 ezer fős évi betelepülésre. Már csak azért is, mert az egyre több nyugdíjas ellátását valakinek elő is kell teremteni, s ezért az aktív réteget kell növelni. Sokan „hazafi­as” érzésből, mások közbiztonsági félel­mektől hajtva, megint mások politikai megfontolásokból ellenzik ezt a felve­tést. Pedig történelmünkben sokszor megtörtént már, hogy idegenek teleped­tek be az országban, kevés család mond­hatja el magáról, hogy színtiszta magyar felmenői vannak. De azt sem szabad hagyni, hogy képzett, fiatal munkaerő ki­vándoroljon és tanulatlan, nyomorgó, harmadik világbeli bevándorlók kerülje­nek be a „helyükre”. Abszolút érvényes megoldások egyelő­re nem látszanak. Mindenesetre tudatosí­tani kell a demográfiai veszélyt, amely­ről ez idő szerint nem lehet eleget szólni. Újlaki Ágnes „Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéböl... Ne hozza­tok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom. ” Ezs 1,11-12 Szívem mélyén őrzök böjti szokásokat, amelyeket otthon és szolgálati helyemen találtam. Gyermekkoromban, ha hango­sabbak voltunk, édesanyám intett ben­nünket, csendesebben, böjt van. Az utol­só farsangi bál húshagyó kedd éjfélkor ért véget. Katolikus barátaink pénteken nem et­tek húst. Mi ezt a szokást estik Nagypén­teken gyakoroltuk. Fontos, hogy különbséget tegyünk a koplalás, a diéta, az éhségsztrájk, az ét­vágytalanság és a böjt között. A böjt is bizonyos dolgokról való le­mondást jelent, de azért, hogy a szívem­ben, a tudatomban még jobban Istenre fi­gyeljek. v Mózes harmadik könyvében Isten ren­delte el az áldozatokat, de ezekre nem Is­tennek, hanem nekem volt szükségem. Amikor elindult valaki otthonról, hogy bűnbánattal megy Isten elé, vitte az áldo­zatot is, hogy mindenki lássa, most a szi­vemet mardossa a bűn. Nehogy amire odaér, a szív átfordulhasson a dicsekvés­re. Amikor az Ótestamentom embere azt gondolta, hogy ezekkel az áldozatokkal A „testi” böjt kifizette Istent, erre jön a válasz „még a füstjét is utálom”. Böjti szokásaink lehetnek bizonyságté­telek mások felé. Ezzel is kifejezem Is­tenhez tartozásomat. Önpusztító világunkban egészségügyi szempontból is jelentős esemény a böjtö­lés. A bűn megrontotta az ember harmó­niáját a teremtett világgal. A böjt ősidők óta elismert és gyakorolt gyógymód volt. Már több mint kettő és fél ezer évvel ez­előtt Aszkleiposz görög orvos az egyik leghatásosabb gyógymódnak tartotta. Ezt hangoztatta Hippokratész is, a gyógyuláson kívül az élet meghosszab­bodására is alkalmasnak tartotta. Mégis az újabb időkben feledésbe merült, csak néhány évtizede foglalkoztatja újra az emberiséget. Szintén Hippokratész mondta: „minél jobban táplálok egy be­teget, annál több bajt okozok neki. " Megfigyelhető a teremtett világ harmó­niája az állatok világában. Ha betegek, soha nem esznek, s így szervezetük könnyebben visszanyeri egyensúlyálla­potát. Az is bizonyított tény, hogy a böj­tölés ideje alatt kisebb a fogékonyság a megbetegedésre, fertőződésre. Egy téli álmot alvó állatot nem lehet megbetegí- teni. A böjt első napjaiban a máj tárolt cukra, szénhidrátja, a glikogén bomlik el, kerül a vérbe és szolgáltat energiát, majd a testfehéijéinek kiemelésével a későbbi­ekben szükséges energiát főleg a zsír­készlet nyújtja, s beáll az anyagcsere egyensúlya. Az egyensúly beállta után megkezdődik a böjt tisztító szakasza. A szervezet mentesül a táplálék felvételé­nek, feldolgozásának terhe alól, és lehe­tőséget nyer arra, hogy a helytelen táp­lálkozásból, a környezetet szennyező anyagokból, a gyógyszerekből, az élve­zeti cikkekből felvett és kényszerhely­zetben elraktározott mérgektől megsza­baduljon. Mindezzel természetesen tes­tünk egészségi állapotát javíthatjuk, s ez csak a földi életben juttat jobb helyzetbe. A böjt ugyanakkor nem csak testi erősö­dést, tisztulást, egészséggyarapodást je­lent, hanem szellemi életünk fejlődését is elősegíti. Nagyon fontos, hogy helyes mértéktartással, tudással viszonyuljunk a böjt problémájához a túlzások, a hibák elkerülése végett. A böjtölés jó alkalom lelki épülésünkre, Istenre odafigyelésünkre. De abban a pil­lanatban, amikor azt gondolom, hogy ez­zel Isten színe elé emelt fővel járulhatok, ha azt gondolom, hogy ezzel Istent lefizet­hetem, újra hangzik: „ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom. ” sZs Remekmű a szorongásról s félelemről Már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna jelennie magyarul ennek a könyv­nek, ám akkori „pártunk és kormá­nyunk” rettegett a mélylélektantól, akár­csak Hitler és Sztálin, minthogy egyikük sem kedvelte az átvilágítást. Különös­képp zsarnokok és inkvizítorok gyűlölik azt, aki beléjük lát, s ami tükröt tartana elébük. Ez jellemez minden merev gon­dolatrendszert, vakhitet, görcsös egyol­dalúságot. A szorongás alapformái a cime a kivé­A halálraítélt vallástanár Ötvenöt évvel ezelőtt - 1945. április 2-án - ítélték halálra a nyíregyházi népbíróságon Máczay Lajost, Kossuth gimnáziu­munk vallástanárát. Nyíregyházán 1891-ben született. Édesapja a központi evangélikus elemi iskolánk pedellusa volt. A jó tanuló gyer­mek továbbtanult, de nem vették fel alacsony termete miatt. Amikor ezt Geduly püspök úr megtudta, Máczay Lajost el­küldte a fennhatósága alá tartozó eperjesi teológiára. Én tőle tanultam hivatalosan az eperjesi vésztörvényszék történetét, de tőle hallottam leghitelesebben mesélni az eperjesi diák­életről. Végzés után Rozsnyóra került segédlelkésznek. Rozsnyó je­lentős evangélikus város volt, ahol gimnázium is működött. Az első világháborút követő hatalomváltást követően el kellett hagynia Rozsnyót és missziói lelkészként tevékenykedett. 1923-ban az Alma Matere, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium hívta haza vallástanámak. 1931-ben a gim­názium 88. számú Szabolcs cserkészcsapatának a parancsnoka lett. A harmincas évek közepén elemi iskolai tanítóm, Theisz Kál­mán, magyarosított nevén Deményfalvi Kálmán másodkánto­runk Máczay Lajoshoz irányított, hogy gimnáziumban tanul­hassak tovább. Ismerte anyagi helyzetünket. Tízéves gyermek­ként jelentkeztem nála a városháza alatti újság szerkesztőségé­ben. Egy írásos ajánlást adott a kezembe, hogy ezzel jelentkez­zem az iskolai segélykönyvtárban tankönyvért. A gimnáziumban a cserkészekkel elvitt táborba Szinpetribe és Rozsnyóra is. Szinpetri az aggteleki cseppkőbarlang jós- vafői bejáratához 12 kilométerre fekszik. Voltunk a cseppkő­barlangban. A tábori életet filmfelvevő készülékkel felvette, és a karácsonyi avatáskor levetítette. Rozsnyóra 1939-ben jutot­tunk el, miután 1938-ban Magyarországhoz csatolták. Parancs­nokom prédikált azon a szószéken, amelyen segédlelkész korá­ban. Résztvettünk Rozsnyó főterén Kossuth Lajos szobrának újbóli felállításán. A csehek a szobrot eltávolították, de a ma­gyarok elrejtették, és 1939 júliusában újból a helyén állt a szo­bor. Az ünnepségen a bőrlebemyeges, díszegyenruhás bá­nyászzenekar játszott. Őket munka közben is láttuk az állami antimonbányában. Megmásztuk az 1200 méteres Ökörhegyet is. Nagy élmény volt Krasznahorka várának meglátogatása is. Hatodikos koromtól kezdve rám bízta a reformáció ünnepének szónoklatát is, amelyet eddig mindig ő tartott meg. 1945. április 2-án azért állították Nyíregyházán a népbíróság elé, mert a helyi napilap, a Nyírvidék főmunkatársa volt. A há­ború alatt közölte a híreket, a propagandaanyagot. A kivégzés­től az mentette meg, hogy felteijesztették kegyelemre. A bün­tetése így életfogytiglanra változott. Éveket ült börtönben, ahol meglátogattam. Szabadulása után agyvérzésben megrokkant. 1957-ben 66 éves korában halt meg. Kegyelettel emlékezem halálraítélt vallástanáromra és cser­készparancsnokomra. Dr. Reményi Mihály teles képességű Fritz Riemann nagysze­rű könyvének. (Háttér Kiadó, Bp. 1999. Fordította: Jólesz László. 272 oldal, 880 Ft) Eredetije 1961-ben jelent meg az NSZK-ban, s főként egyetemisták köré­ben aratott bombasikert, ismételten bőví­tett kiadásokban. A szerző ugyanis a kor egyik legkeservesebb problémáját céloz­ta meg, s az eleven lelkű szakember hite­lességével, szépen érthető stílusban írt megdöbbentő művet tárgya jellegzetes­ségeiről, okairól, egyhítésének-gyó- gyításának feltételeiről. A szorongás különben abban tér el a fé­lelemtől, hogy aki fél, az jobbára tudja, mitől fél, a szorongás azonban névtelen, homályos, alattomos, nehezen megfog­ható, s ezért megbetegítően nyomasztó­vá is lehet. A szorongás igazi, végső oka azonban rejtett szokott lenni, s ezért za- varhatja-mérgezheti a társadalmi, csalá­di, vallási életet, főként pedig a lelki egyensúlyt, s hitbelileg is okozhat ka­tasztrófát. Komoly veszély, ha például a gyülekezetben egy meghatározó szemé­lyiség tisztázatlan szorongásokkal küzd, s ez - mint valami fertőzés - átragadhat másokra, sőt akár egy egész kegyességi irányzatot is torzíthat. Mert példának okáért, akit esetleg szorongást keltő módszerrel térítettek meg, könnyen ma­ga is így fog téríteni, aminek ezért áldat­lan következményei is lesznek. Mind­ezek tetejébe: aki könnyen szorong, sőt kénytelen szorongani bizonyos helyze­tekben, az könnyebben lesz politikai vagy spirituális kalózok zsákmánya. Ugyanő aztán úgy csökkenti saját beval- latlan szorongásait, hogy ő szít mások­ban szorongást szuggesztív, túlfűtött vi­selkedésével, beszédével. (Csak szekta­prédikátorokkal eshet meg ilyesmi?!) Aki lélektani analfabéta, a saját famíli­ájában vagy másutt tapasztalt erősen visszás jelenségeket akár démonoknak is tulajdoníthatja - holott talán önnön lelke homályán kellene fölfedeznie begyógyu- latlan sebeket, megemésztetlen élménye­ket, amitől viszont elijed, s inkább má­sokban veszi észre a „boszorkányt”. Meggondolkoztató eset: középkorú személy tizenhét évnyi indulatos uralko­dási mániájával, esztelen szeszélyeivel stb. apróra zúzta a házasságát, idegosz­tályra juttatva élete párját. A „házasság- tördelőről” kiderül többek között, hogy egy éves korában csaknem belehalt sú­lyos betegségébe, amikor anyja „varázs­szertartásokkal visszahozta a sír szélé­ről”. Ördög bújt bele ettől? Egy alaposan kiképzett szakember az utolsó tünetig mindent világosan meg tudott magyaráz­ni - csak éppen az érintettnek kellett vol­na szembenéznie önmagával. Köberle, a pszichoterápiában is igen járatos teológi­ai professzor arra int: a megszállottság­nak látszó esetek túlnyomó többségük­ben rendkívül bonyodalmas lélektani konfliktusok eredményei. Mellesleg: nem is olyan nagyon régen „valahol Eu­rópában” két pap addig-addig igyekezett kiűzni az ördögöt egy főiskolás lányból, amíg az meghalt. Bírósági ügy és orszá­gos botrány lett a kontárkodásból. (És manapság?) A kevésbé tragikus drámáknak se sze­ri, se száma. A közepes szintű lelki zava­rok is hathatósan alááshatnak egy életet - a hitéletet is! „Megtértek fölmentve”? Sajnos nem! Inkább elkötelezve jobb ön­ismeretre. Riemann könyve különben is egészségeseknek szól első renden, hogy jobban el tudjanak igazodni saját belvilá­guk magándzsungelében. Szerzőnk a vallási összefüggésekkel is tárgyilagos rokonszenvvel foglalkozik. Kitűnő ez a könyv. Bátor nyíltszívüek, könyörüljetek magatokon: olvassátok el, s emésszétek meg. Érdemes. Dr. Bodrog Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents