Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-02-13 / 7. szám

2000. FEBRUÁR 13. 3. oldal Evangélikus Élet A szent ének örömet ad és megtisztít Eredményes volt a budai egyházmegyei kántortalálkozó Foton Jó szó Foton 1999. november 27-én a Mandák Otthonban találkoztak a Budai Egyház­megye kántorai egymással, hogy a szent énekektől átitatott falak között beszél­gessenek szolgálatuk tapasztalatairól, a kántori tevékenység sokoldalúságáról, az egyházzenei törvény hiányosságairól és a mai valóság orvoslásának lehetősé­geiről. A kántortalálkozó nyitó áhítatát Szeverényi János esperes tartotta. Dániel 6,11-24 alapján arról szólt, hogy „lélek­ben, igazságban, valóságban kell imád­nunk az Urat, bárhol, bármikor éljünk, ha bezáródnak körülöttünk a lehetősé­gek, akkor is van számunkra megújulás, mert nekünk Jézus a nyitott ablak. Ablak, amelyen keresztül a mennyei istentiszte­let hangjai hozzánk érkeznek, hogy szent énekeinkkel feleljünk, Isten jelenlétére válaszoljunk. ” A magasztos gondolatok erejét a 131. ádventi ének - Jöjj, népek Megváltója - közös, többszólamú együttes éneklése fokozta. Ilyen hangulatban kezdett előadásába Bence Gábor, a Kántorképző Intézet igazgatója, tanár és karnagy. A rendelke­zésre álló rövid idő alatt a kántori szol­gálat sokoldalúságáról beszélt. „Nem elég csak jó egyházzenésznek lenni, meg­felelni az istentiszteleti alkalmak énekes és muzsikus követelményeinek. A kántor­nak, aki a lelkipásztor legközvetlenebb munkatársa és segítője, ismernie kell az istentisztelet segédtudományait, az igé­ket, hogy a választott zeneművek drama­turgiai szempontból erőt és egységet biz­tosítsanak” - hangsúlyozta. Az előadást, ami a felkészülés, a kán­torrá válás fokozatait, a gyülekezeti ta­gokkal való különböző foglalkozást, a jó emberi kapcsolatok kialakításának fon­tosságát, a lelkész és a kántor együttes munkáját ismertette, igen élénk vita és tapasztalatcsere követte. Sokan több év­tizedes tapasztalatuk alapján beszéltek arról a felelősségteljes és nehéz munká­ról, amelynek az eredménye nemcsak a jól, vagy művészi szinten megszólaló muzsika, hanem a gyülekezetei összetar­tó, építő, sok esetben a létszámot is nö­velő erő. A fiatalok, konfirmandusok énekeltetése, felkészítése, a gyülekezeti kórus vezetése - jövőt szolgáló teljesít­mény. Ezt követően Csorba István, az egy­házmegye zenei referense, a Budavári Schütz Kórus karnagya, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének megbízott előadója az Egy­házzenei Törvénnyel kapcsolatos gon­dokról, problémákról szólt. Ez a törvény azért született, - mondotta - hogy szabá­lyozza, segítse és egységes keretbe fog­lalja a különböző egyházkormányzati szinteken az egyházzenei szolgálatot. Demokratikusabbá szándékozta tenni többek között az országos irányítást az­által, hogy megszüntette az országos ze­nei igazgatói tisztet. Ezt a tényt figyel­men kívül hagyva, az Országos Elnökség mégis új egyházzenei igazgatót nevezett ki a volt igazgató nyugdíjbamenetele után. Nem tölti be a feladatát az Orszá­gos Egyházzenei Bizottság sem, amely több mint két éve nem ülésezett, és nem végzi a munkáját. Hiányzik a törvény végrehajtási utasítása, amely lehetővé tenné, hogy a kántorok (orgonisták, kó­rus- és zenekarvezetők) az őket megille­tő anyagi és erkölcsi megbecsülésben ré­szesüljenek, illetve az egyházközségek­ben és a magasabb szinteken is biztosít­va legyen az egyházzenei tevékenység zavartalansága. A pénz hiányzik, vagy az akarat? Ha az énekes és hangszeres egyházzene az egyház életének elvá­laszthatatlan, szerves része - ezt általá­ban mindenki elismeri - és a kántori munka mögött komoly teljesítmény van, akkor sokkal több figyelmet, odaadást kellene kapnia ennek a szolgálati terület­nek a gyülekezetekben és a magasabb egyházi szinteken is. Felvetődött a gondolat, hogy egysége­síteni kellene a stólarendszert. Sokkal több figyelmet érdemelnének az egyházi sajtóorgánumokban az egyházzenei ren­dezvények, illetve az egyházzenei mun­kát végző szolgatársak. Közös megállapítást nyert, hogy jelen­leg nincs olyan központi szervezet, amely a kántorok érdekvédelmével fog­lalkozna. Márpedig a jelenlévők közül sokan elmondták tapasztalataikat, és azt a közös szándékot fogalmazták meg, hogy szükség van arra, hogy a kántorok érdekképviseletét országos szintű jogi személy vállalja fel. Javaslatok hangzot­tak el ennek a formájára is, de az idő rö­vidsége miatt nem született döntés. Ke­resni kell a problémák megoldását segítő legmegfelelőbb szervezetet, és annak lét­rehozásán kell fáradozni. Ezzel a feladat­tal bízták meg egyhangúan, mintegy 20- an - egyházzenészek és lelkészek - Csorba István karnagyot. Délután a kottabörzét és a közös ének­lést követően Finta Gergely orgonamü- vész előadása és orgona- bemutatója kö­vetkezett. A kántorok örömére könnyen előadható előjátékokat mutatott be. 12 éves kántori tapasztalatairól is beszélt, a felkészülés, a gyakorlás fontosságáról. Többszáz előjáték ismerete kell ahhoz, hogy mindig az adott egyházi alkalom­hoz illőt ki tudjuk választani. A kimenő ének utáni orgonajátékot a lutheránus országokban a gyülekezet ül­ve hallgatja végig, mert ez a muzsika ze­nei összefoglalása az istentiszteletnek, amiben természetesen az egyházzenész szolgálatának megbecsülése is benne van. A kántortalálkozó megrendezését, programját, amelyet a résztvevők kreati­vitása tett igazán értékessé, Bence Gábor és Csorba István értékelte, és azt ered­ményesnek tartotta. Lehetőséget adott arra, hogy az egyházmegye kántorai és lelkészei jobban megismerhessék egy­más erőfeszítéseit, munkáját, és tapasz­talataikkal segítsenek egymásnak. Új gondolatokkal, tervekkel töltekeztek fel. Az a közös akarat is megfogalmazódott, hogy hasonló összejövetelek legyenek a jövőben is. A záróáhítatot a 17. liturgia keretében Magassy Sándor tábori lelkész 2Péter 3,3-13 alapján tartotta: „ Új eget és új föl­det várunk, ahol igazság lakik. ” Tóthné dr. Gallyas Katalin Valamikor a 50-es években kaptam egy német könyvet, amelynek írója Rudolf Peschke volt, a címe pedig: Das gute Wort. Ebben a könyvben olvastam arról, hogy az afrikai misszióban a misszioná­riusok nem használhattak európai fogal­makat, mivel azokat a bennszülöttek nem értették meg, szókincsükben sok minden nem szerepelt. Nehéz dolog volt az üzenet tolmácsolása, afrikai nyelvre való fordítása, a mondanivaló körülírása. Pl. az evangélium, a jóhír helyett a JÓ SZÓ-t használták. Úgy érzem, nekünk is lassan újból le kell fordítani az evangélium szót min­dennapi nyelvünkre. Annak hirdetésé­ben, hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értünk - nincs hiba. Ezt gyakran emlegetjük templomokban, le­írjuk különféle kiadványokban, illuszt­ráljuk traktátusokban, unalomig ismé­teljük lelki alkalmakon. JÓ SZÓT azonban egyre ritkábban mondunk! Pe­dig ma ez az evangélium, egyszerűen csak ez: a megbocsátás, kiengesztelő- dés, megbékélés szava... mert Ő meg­halt értünk... Sok a lelki beteg társadalmunkban, hallhattuk a felmérések szomorú adatait. Kormánybiztos nem segít ezen a helyze­ten. Valószínűleg a bazini Holerung csa­ládból származó karmester és zeneszer­ző vallott a minap a rádióban: zenei mondanivalóját egy belső kényszer mo­tiválja. Segíteni akar zenéjével egy lelki­leg éhező világban. A világ - mondta - kozmikus szeretetéhségben szenved, ér­zelmileg elszegényedett és elsivároso- dott. Ma nem divat „érzelegni”. Meg is van az eredménye: tele vannak a pszichi­átriai osztályok... Vannak gyógyszerek, sokat akarunk költeni a depresszió, kedélybetegségek megelőzésére. A szenvedés gyökere azonban mélyebben van. Hiányzik, na­gyon hiányzik, életbevágóan hiányzik az evangélium. Nem a vallásos szöveg, ke­gyes beszéd, az van bőven! Hiányzik az igaz beszéd, az egyszerű, jó szó: „pró­báljuk egymást megérteni, meghallgatni. Barátom, tudom, hogy neked is nehéz, gondolok Rád...” Jézusi indulatú sza­vak. Jézus nemcsak a végén, a kereszten végezte a megváltás munkáját, hanem a keresztig vezető úton is, amikor a jó szót mondta és cselekedte. Mostanában egy ország várta egy fele­lős ember részéről ezt a mondatot: „Bo­csánat, tévedtem..- és jelentősen hoz­zájárult volna ahhoz az erkölcsi megúju­láshoz, amelyet mindenki szeretne. Mert ennyire fontos dolog a jó szó! Országos ügy, világügy! Még süt a nap a felhők felett, még élünk, nem reng a föld alattunk, elég ké­nyelmesen éltük át a másokat sújtó ka­tasztrófákat. Még nem éhezünk, mert sok az eldobott kenyér, száraz kalács a kukákban. Jó, hogy vannak tiszta indu­latból származó erőfeszítések boldogulá­sunkért. Jó, hogy vannak, akik felvállal­ják a porondon való küzdést értünk, akik gyakran csak kiváró nézők vagyunk, és nem merjük kimondani: ez jó volt... Az életünk nagyon hamar semmivé vá­lik. Csak az marad meg, ami Ige volt benne. Ige: a jó szó, az evangélium.-r -n Országos Papné Csendesnap lesz 2000. április 1-jén, szombaton 10 órai kezdettel a Deák téri Gimnázium dísztermében (1052 Budapest, Sütő u. 1.) Gyülekezés V2IO-IO óra között. Részletes programot a későbbiekben közlünk. Tudnivalók: Jelentkezés: 2000. március 22-ig az Északi Evangélikus Püspöki Hivatalban Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Tel: 394-2335, 394-2448, fax: 394-2440 Szeretettel hívunk és várunk minden aktív és nyugdíjas papné-testvért. Külön is szólunk azokhoz, akik még nem voltak közöttünk. Készüljünk az alkalomra! A Boldogabb Családokért!- A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele ­M ég a múlt év novemberében 16-án mutatták be, majd karácsony másodnapján ismertették a gyülekezetekben a házasságról és családról szóló körlevelet. Felelős kiadó Bíró László püspök. A sajtótájékoztatót Gyulai Endre püspök jelen­létében, Lukács László piarista, a médiabizottság el­nöke vezette, a tartalmát Szerdahelyi Csongor is­mertette. - A római katolikus félórában a Tanúim lesztek adásban többször is hírül adták a körlevél megjelenését (Papp Tamás) és többen is méltatták, „kedvet csináltak” olvasásához. A 80 oldalas körle­vél nem felolvasásra, hanem tanulmányozásra ké­szült. Az ajánlásban ez áll: „A család és házasság élete valamilyen módon mindnyájunkat érint. A kör­levél párbeszédre hívja minden olvasóját, hiszen számos kérdésben csak így juthatunk közelebb az igazsághoz. ” A téma továbbgondolása érdekében kémek a szerkesztők véleménynyilvánítást, javasla­tot, észrevételt. Nem zár le tehát ez az irat egy ügyet, megfellebbezhetetlen kijelentésekkel, sőt vi­tára, tisztázásra buzdít, dialógusra invitál. Már felkiáltójeles címe is kifejezi a szándékot: nem elméleti tanítást akar adni, hanem végsősoron: boldogabb családokat akar látni Magyarországon. Véleményemet így foglalhatom össze: a körlevél jót akar, segíteni akar, mert a családi élet ma segítségre szorul, válságjelenségeket tapasztalunk. Hitelesen adatol, noha lényegesen kevesebb statisztikai adat szerepel benne, mint a három évvel ezelőtt kiadott Igazságosabb és testvéribb világot! című pásztorle­vélben. Nem akar mindenáron újat mondani, inkább összefoglalja azt, amit a Gaudium et spes zsinati iratban, a már ismert enciklikákban, a Familiáris consortioban, Evangelium Vitaeben, Donum vitaeben, vagy a Katolikus Egyház Katekizmusában olvashattunk, és jogi kérdésekben a Kánonjogi Kó­dex (a Codex Juris Canonici) és a Családjogi Char­ta alapján tudtunk. Mindezt nem szaktudósok szá­mára, hanem olvasmányosan, pásztori hangon. A helyzet elemzése valós, az adatok ülnek, vitathatat­lanok. A Szentírásbeli idézetek ritkák, mégis bibli­kus a hangvétele, talán csak az Efezusi levél híres 5 fejezetét idézik szó szerint, ahol a felettébb nagy ti­tokról van szó, ami a férj és feleség kapcsolatáról beszél, és amivel Pál apostol Krisztus és az egyház „szeretetkapcsolatát” példázza (a görög eredetiben itt a müsztérion szó áll, ami latin fordításban sacra- mentum, vagyis szentség). A pásztori körlevél 153 paragrafusra oszlik - le­het, hogy ez a szám sem véletlen és Jn 21,11-re em­lékeztet? Tibériás tengerénél történt csodálatos hal­fogásra utal, amikor Simon Péter kivonta a hálót a partra, telve nagy halakkal: százötvenhárommal, és „bár ilyen sok volt, mégsem szakadozott a háló” - olvassuk. A bevezetésen és befejezésen kívül 4 nagy fejezet­re tagolódik az irat: 1. A család és a házasság Magyarországon... 2. Személy és közösség: képünk az emberről... 3. A család és házasság katolikus szemmel 4. Tennivalók a családért és a házasságért. Ez a beosztás és a nagyfejezeteken belüli alpontok kissé leltárszerüek, a részlettémák kifejtése azonban sokkal mozgékonyabb, dinamikus, néhol bátor, me­részen szembeszegül a közvéleménnyel is, és vállal­ja a talán nem népszerű megoldásokat. A körlevél nyilvánvalóan nem egy szerző munká­ja, hanem egy munkaközösségé, mint ahogyan az egyház is ebben az iratban életképes közösségként mutatkozik be. Nincs távol a való élettől. Tulajdonképpen az Emberi Jogok Nyilatkozatával indul az alapozás, ezzel a több mint félévszázada (1948) elfogadott ENSZ dokumentummal, ami a családot nemzetközi szinten, világméretekben a tár­sadalom alapvető és létét fenntartó egységnek tart­ja és leszögezi: „A családot ezért a legmesszebbme­nő védelem, támogatás illeti meg, hiszen ez biztosít­ja fennmaradását, neveli és gondozza a magukról még gondoskodni nem tudó gyermekeket.” (10.§) Emlékeztet arra, is hogy ehhez az ENSZ Nyilatko­zathoz 1989-ben a Gyermekek Jogainak Egyezmé­nye járult, valamint arra, hogy a közelmúltban (1994) ugyancsak az ENSZ a Családok Nemzetközi Évét hirdette meg. Ezzel az utalással a magyar csa­ládok ügyét a körlevél széles összefüggésbe állítja és hatalmas égboltot emel fölé. A teológiával együtt érezzük a lélektan, a szocio­lógia, antropológia alapos ismeretét és idézetek nél­kül is tolmácsolását. Néhol meglepően új: pl. bírál­ja az érvényben levő családjogi törvényt, ami a sze­mélyt védelmezi ugyan, de a családot, mint egysé­get nem. Számomra benyomáskeltő, hogy az irat nemcsak tanít, különösen nem „kitanít”, az abszolút igazság birtokában, hanem nyitott a tanulásra is. Megértő, együttérző és bátorító, a családképében és életgya­korlatában meggyengült magyar családhelyzetben. A gyermeket kincsnek, áldásnak és nem tehernek tekinti, a családot nemzedékek összefüggésében mutatja. Nem hallgatja el a magányosok különleges problémáit, felelősséget érezve és éreztetve az egye­dül maradottakért. Ismereteim szerint római katolikus testvéreink na­gyobb visszhangot vártak, legalább olyat, mint 3 éve a társadalmi kérdésekkel általában foglalkozó körlevélnek volt. A körlevél kiadásának időpontja lehet az egyik magyarázat, karácsonykor és január­ban a média az anyagbőség zavarában él. Az első kiadás példányszáma sem volt elég nagy (20.000), nem jutott mindenki kezébe, akit érdekelt volna, én is csak ez év első napjaiban kaptam meg Sajtóosztá­lyunktól. Bizonyos vagyok benne, hogy még sokfé­le visszhang érkezik, testvéregyházaktól, egyéni ol­vasóktól és a körlevelet kisebb-nagyobb közösség­ben feldolgozóktól. Különben is, ma ökumenikus körökben azt szoktuk mondani, hogy „kudarcelvi- selési képesség” is szükséges az egyházi szolgálat­hoz, de itt még egyáltalán nincs szó kudarcról, sőt! Bizonyára sokan osztoznak velem abban, hogy eh­hez a Püspökkari Körlevélhez csak gratulálni tu­dunk. Talán még az sem jelent gondot, hogy nem együtt adták ki a történelmi egyházak, mert egyez­tetés, teológiai nézetkülönbségek harmonizálása, sajátos kifejezések értelmezése sok időt vett volna igénybe, s ebben a sürgős ügyben mielőbb meg kell szólalni. Nem jelenti ez azt, hogy a hazai protestáns egyházaknak nincs szavuk a házasság és család kér­déséhez, mint ahogyan volt már egyházunknak is kiadványa 1975-ben. Az ember védelmében kötet­ben: A Család védelmében - a negyedik és hatodik parancsolat mai magyarázata, vagy 1994-ben az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek sorozatban (10. számú) A Család: Ökumenikus Feladat (ÖTK) - ez utóbbi a Család Nemzetközi Éve alkalmából jelent meg - baptista, evangélikus, református és római katolikus szerzők munkájaként. Nem beszélve a család ügyével foglalkozó cikkekről a felekezetek heti vagy havi, időszaki újságjaiban. Két megjegyzést hadd fűzzek rövid ismertetésem­hez: a család válságjelenségei (válás, házasság he­lyett együttélés, házasság előtti vagy kívüli nemi élet, nemzedékprobléma) nem jellegzetesen magyar kérdések, bűnök és bajok, Európa-szerte hasonlók­kal találkozunk. - Továbbá nem a mögöttünk lévő századvég újdonsága. 53 évvel ezelőtt teológiai szi­gorlati dolgozatom címe ez volt: A házasság válsá­ga keresztény etikai szempontból. Ezzel foglalkoz­tam ösztöndíjas évemben az Egyesült Államokban is. Ez azonban semmit sem von le a téma időszerű­ségéből és nem ment fel felelősségünk alól! Dr. Hafenscher Károly AZ EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM megemlékezést tart Podmaniczky Pál professzor (1885-1949) halálának 50. évfordulója alkalmából az Egyetem dísztermében 2000. február 21-én, hétfőn 10.30 órakor. A megemlékezés programja: Megnyitó - Dr. Szabó Lajos rektor Podmaniczky Pál rövid életrajza, részletek műveiből - Dr. Szentpétery Péter és az egyetem hallgatói Podmaniczky Pál élete és munkássága, személyes visszaemlékezés - D. Dr. Nagy Gyula nyug. püspök, professzor A szekularizáció értelmezése - egyházi strukturális reformjaink - D. Dr. Harmati Béla püspök Minden érdeklődőt szeretettel várnak: Dr. Szentpétery Péter Dr. Szabó Lajos Vallás- és Társadalomtudományi rektor x tanszékvezető . A t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents