Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-02-13 / 7. szám
Evangélikus 65. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2000. FEBRUÁR 13. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ÁRA: 48 Ft „...Azért kell a Krisztusnak eljönni, hogy édes, nyájas, vigasztaló igéjét szívünkbe oltva elűzze a nehéz, keserű, és rettegő érzést. ” Luther A TARTALOMBÓL * A Boldogabb Családokért! Farsangi gondolatok Keresztyén Nők Világimanapja K étnapos konferenciát hívott össze a Határon Túli Magyarok Hivatala Esztergomba, január 27-28-án. A Magyarország 2000 konferenciák sorozatában a millenniumi év első konferenciája volt. Mintegy százötven résztvevő nagy része határon túli területekről jött le, közöttük voltak Kárpát-medencei, szomszédos országokból és nagy számban a Nyugat-Európai és tengerentúli országokból érkezettek is. A konferencia témái más és más előjellel és tartalommal szólaltak meg a különböző országokból vagy földrészekről jött küldöttek ajkán. A tanácskozás a Vitéz János Római Katolikus Főiskolán zajlott. Szabó Tibor, a HTMH elnöke nyitotta meg, üdvözölve a vendégeket, résztvevőket. Paskai László bíboros prímás érsek üdvözlő beszédében köszöntötte a megjelenteket, jelezve, hogy a millennium évében erősítenünk kell igyekezetünket nemzeti értékeink és kultúránk megőrzésére. Tőkés László református püspök az idő alkalmatos voltára mutatott rá, és ő is értékeinkhez való visszatérést jelölte meg célként. Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár arra figyelmeztetett, hogy a problémák elhallgatása álbékességet, hamis békességet eredményez. Az anyanyelv és identitás kérdései fontosak. Várhegyi Attila, a kulturális minisztérium államtitkára a kormány egyházpolitikájáról szólva, arról tájékoztatott, hogy szigorú mellérendeltség jellemzi az egyház és a kormányzat viszonyát. Ma a feladat az együttműködés biztosítása. Négy témakörbe osztották be az előadások és kapcsolódó megbeszélések anyagát. 1. A hitvallás és nemzettudat ügyéről, 2. A magyarságtudatot őrző egyházakról, 3. A diaszpóráról és öku- menéről, végül 4. A diaszpóra jövőjéről felkért előadók és jelentkező hozzászólók mondták el saját tapasztalataik alapján gondolataikat. A hitvallás és a nemzethez tartozás témájában felkért előadóként D. dr.Harma- ti Béla püspökünk előadása hangzott el. Összefoglalásként álljon itt két gondolata: „a confessio (hitvallás) az egyházi kötődés, szervezet, liturgia, tanítás, gyülekezeti élet, közösségformálás, a ratio (nemzettudat), az anyanyelv, a történelmi identitás őrzője kell legyen a szórványmagyarságban.” A másik gondolat, hogy „a confessio nyelvek és országhatárok feletti ökumenikus távlatai őrizzék meg a szórványban levő natio tagjait a beszűküléstől, gettósodástól-elzárkózástól és segítsenek teremtő kisebbséggé tenni a magyar csoportokat.” Számos hozzászólásban erősítették meg, hogy a vallásos emberek számára a nemzet ügye, kérdése a gyakorlatban megélt kereszténységhez tartozik. A nemzetért való felelősség számunkra nem parancs, hanem felülről való indíttatás. Schweitzer József főrabbi a zsidók népünkkel való kapcsolatát régtől fogva zavartalannak mondta. (Az első zsidó hitközség a történelem folyamán éppen Esztergomban alakult.) A kettős kötődést ma is vallják a zsidósághoz tartozók. Frenkl Róbert felügyelőnk arról vallott, hogy a laikusok is lehetnek az egyház reprezentánsai, akik az értékek sorában első helyre teszik a hitet. Hogyan őrzik a magyarságtudatot a diaszpórában élő egyházak és tagjaik? Erre a kérdésre sok és különféle választ kaptunk közeire és távolba elszakadt testvéreinktől. Sokan foglalkoznak a szórványba elszakadt magyarok lelkigondozásának problémáival. A lehetőségek széles skálán mutatkoznak. Iskolásokkal való foglalkozás főként kollégiumokban található. Itt az anyanyelvi képzés elsőrendű fontosságú. Egyre kevesebben vannak papok és tanárok, akik ezt végezni tudják. Többszörösen hangzott el kérés, hogy itthon képezzünk megfelelően képzett, hivatásukat érző lelkészeket és küldjünk munkásokat, különösen a szomszéd államokba és egyházakhoz, hogy legyen utánpótlás. Az már másik kérdés, hogy amikor hiány van itthon a lelkészutánpótlásban, hogyan lehet még ennek a kérésnek is eleget tenni? Hallottunk olyan beszámolót is, amikor valaki az Erdélyből a Kárpátokon túlra szakadt magyarokat keresi fel, és megható találkozások zajlanak el azokkal, akik felteszik a kérdést: Hol voltatok idáig? - Elkéstetek! - Mikor jöttök megint? Az ifjúság magyarságra nevelésében valamennyi felekezet küldöttei megjegyezték: a legjobb ifjúsági munka a cserkészet! Gémes Pál a három legfontosabb munkaterületet egyenesen így jelölte meg: család-gyülekezet-cserkészet. Megszólalt a reménység hangja is, - bár az előző évek hasonló konferenciáihoz képest, mintha halványabb lett volna ez a hang. Jellemző, hogy a reménységről egy erdélyi református lelkész, Szegedi László (Kőhalom) beszélt, aki kollégiumot vezet, 52 szórványbeli magyar gyermekkel. így mondta: Kibírható a szórványlét, ha dolgozunk! Ez a konferencia is lehetett erősítő sokaknak, hogy ne lankadjanak a munkába! Külön probléma mutatkozott többek felszólalásában, akik az anyagi, gazdasági háttér megvonásáról, kieséséről panaszkodtak. A negyven, ötven évvel ezelőtt külföldre emigráltak akkor megkapták az anyagi támogatást, hogy magyar nyelvű lelkigondozást végezzenek. Az idő múltával már arra hivatkoznak a befogadó államok, hogy ennyi idő alatt állampolgárságot szereztek, megtanulták a nyelvet, nincs szükség arra, hogy külön csoportban kapjanak lelkigondozást. Ha ezt mégis igénylik, - tartsák el papjaikat. Ilyen esetek Svédországban; Németországban és Svájcban is előfordultak. A svéd helyzet javulása éppen e hetekben kezdődött Harmati Béla püspök svédországi tárgyalásai során. A többi országban is szükséges a rendezés. Az evangélikus részvétel és aktivitás jó volt a két nap során. Dolinszky Árpád szuperintendens a vajdasági magyar evangélikusok összefogásáról tett bizonyságot. Ez a munka intenzívebben éppen az utolsó másfél évben indult meg. Mózes Árpád püspök képviselte az erdélyi evangélikusokat és elnökölt az ülés egyik részében. Pósfay György Svájcban élő ny. lelkész a külföldi magyar protestánsok lelkigondozásának vázlatos történetét ismertette, Fónyad Pál ausztriai lelkész teológiai tisztázással járult a megbeszéléshez, Pátkai Róbert angliai ny. egyház-elnök a diaszpóra ökumenéjéről tartott előadást, ismertetve azt a munkát, melyet a külföldön élő magyar lelkigondozók karöltve a reformátusokkal és katolikusokkal teológiai-elméleti és gyakorlati-gyülekpzeti szinten együtt végeztek. Molnár Veress Pál svédországi magyar lelkész köszönettel emlékezett arról, hogy a magyar egyház közbenjárására az anyagi finanszírozást visszaállította a svéd egyház. Szépfalusi István bécsi lelkész kettős feladat vállaEgyház és magyarság lásáról és munkavégzéséről számolt be. Egész Ausztriában egyedül végzi a magyarok lelkigondozását és a Bomemisz- sza Péter Társaság keretében magyar kulturális missziót is folytat, amint erről lapunkban már többször is beszámoltunk. Az evangélikus részvétel és feladatvállalás e beszámolókból szépen bontakozott ki a két nap folyamán. A konferencia mennyiben érte el célját? - kérdezhetjük. Ha előző éviekkel összevetjük, a mérleg talán kissé szomorúbb. 1997-ben és 1998-ban több lelkesült beszámolót, egyéni kezdeményezést hallottunk. Lehet, hogy a résztvevők ösz- szetétele, munkaterületük vagy a munkában való megfáradásuk mutatott sötétebb képet, melyet a reménység csak itt-ott szőtt át. Sok feladat elvégzésére adtak felhívást, sok személyi és tárgyi segítségnyújtást kértek. Általában mintha az öregedés jelei mutatkoznának, ami természetes, hiszen a külföldi lelkigondozók felett is múlik az idő. Többen beszéltek már harmadik és negyedik generációról, melynek nevelése, megtartása a lelkigondozók feladata, és bármennyire nehéz is kimondani, minél jobban távolodunk időben, annál nehezebbé válik a hitvallás és magyarságtudat együtt említése és ápolása. Azért ide jegyzem Erdélyi Géza rima- szombati református püspök szavait, aki így határozta meg munkájuk irányát: „Azon is igyekszünk, hogy közös nevezőt találjunk. Nemcsak megmaradásért küzdünk, de a gyarapodásért is! ” Ma megfordult az irány: a falvakból ismét a városok felé megy a vándorlás és közben erősödik a szekurális gondolkodás. Ebben a helyzetben tud az egyház mégis segítségül lenni, amikor kis központok létesítésével a közösséget tudják erősebbé építeni. Néhány kép az Ökumenikus Imahétről A fővárosban alig volt olyan keresztény templom, melyben ne tartottak volna a hét valamelyik napján istentiszteletet. Általános volt az, hogy naponként váltottak a különböző felekezetek templomai között. Néhány helyen tudtuk meglátogatni ezeket a gyülekezeteket és most képekben számolunk be. Külső-Kelenföld, református templom. Az Ildikó-téri templom a 80-as években épült modem, ún. könnyűszerkezetes épület, melyben a gyülekezet valameny- nyi ott élő felekezetet képviselte. (Ezt abból tudtuk meg, hogy a búcsúzáskor a kézfogásnál ki hogyan köszönt.) Itt Kálmán Péter lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetei, az igehirdető pedig Református, Pásztor Basil görög katolikus és Balicza Iván evangélikus lelkész végezte a liturgiát, igehirdetőnek pedig D. Szebik Imre püspökünket kérték fel. Igehirdetésében arról szólt, hogy kevés az erőnk, hogy hitben játjunk. A hit ismeretet követel, Isten iskolájában kell járnunk. A hit titkot tár fel és személyes döntést igényel. Isten eltörölte vétkünket, rehabilitált, megtisztít kegyelemből, és ez azt jelenti: van folytatás számunkra. Ennek egyetlen magyarázata: Isten szeretete. Zuglói templomunkban is a három felekezet papjai szolgáltak. Tamásy Tamásné lelkész a liturgiát végezte. Az igehirdetés meth Péter kelenföldi segédlelkészünk volt. Azon az estén a Krisztus vére árán szerzett váltságunk és bűnbocsánatunk volt az imádság témája. Az igehirdető arról szólt, hogy Krisztus nem változtatta meg a rendet. Ő betöltötte Isten akaratát és magára vette a bűnt. Saját testét adta, Ő lett tápláléka mindeneknek. Áldozata arra is serkent, hogy ne elégedjünk meg vallási ismereteinkkel, mindig többre törekedjünk! Ferencesek temploma (Margit körút). Azon az estén a budai kerület valameny- nyi felekezetének lelkésze részt vett a szolgálatban: A vendéglátók sorából Kolos atya és Cyrill atya, Riskó János realapját - bizonyára a múlt évi katolikusevangélikus nyilatkozat alapján - választották meg. „Egyedül hit által” - volt az első megszólaló, dr. Szentpétery Péter textusa (Rom 4,4-5). Megszoktuk, hogy ha valamit teszünk, utána várjuk, mit kapunk érte. Istennél nem fizetési fegyelemről van szó. Ő nem köteles gyermekké fogadni, mégis ezt teszi. Ezért hisszük, hogy ő szerető mennyei Atya, de ez a hit nem érdemünk, hanem Isten ajándéka. „Egyedül kegyelemből” - folytatta Kovács Mihály református lelki- pásztor. Az isteni kegyelem életet akar adni. A bűnbeesés állapota a halál állapotába taszította az embert. Ebből sza- baditott ki Isten. Az élet egyben jelenti megigazulá- sunkat. „Egyedül Krisztusért” - szólt dr. Nagy Imre Bos- nyák-téri katolikus plébános bizonyságtétele. Jézus a Krisztus, a megígért Messiás. Ö képes csak arra, hogy megfordítson bennünket, mint a damaszkuszi úton tette Pállal. Pedagógus, Krisztushoz vezérlő az ige számunkra. Krisztus Jézus által Isten a szabadító! Budahegyvidéken, a református templomban a városmajori katolikus espe- res-plébános, Lambert Zoltán hirdette az igét, az imahét záró napján a liturgiában dr. Szabó István református lelkész és Csákány Tamás vett részt. Az igehirdetés alapja Ef 1,14 verse volt. Legyen életünk Isten dicsőségének ma- gasztalására. Két pillér életünk alapja: Mindent Istentől kaptunk, megelőző szeretete nyilvánul meg ebben, valóban megáldott bennünket Krisztusban. A másik: erre választ adni a feladatunk. A kettő együtt legyen sajátunk. Megáldott az Úr, legyen hát életünk magasztalás. Isten áldása a teremtésben kezdődik, folytatódik a gyermekké fogadásban, amit hosszú üdvösségtörténeti soron készített elő és ajándékozott: Krisztusban nekünk újra. Jézus az áldás teljessége. Erre a sok áldásra felelnünk kell, ismerjük el Urunknak és kövessük! Hála a jó időjárásnak, mindenütt magas volt a részvétel, közeledés volt nemcsak a lelkészek, de a gyülekezet tagjai között is. Nem egy helyen szeretetvendégségre invitálták az egész gyülekezetét az imádság alkalma után, ahol még bensőségesebben, idői korlátozás nélkül ismerkedhettek, beszélgethettek, hogy láthatóan is valósuljon a 2000. év imahetének célja: a Krisztus-hívők egysége. T.
