Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-12-24 / 52. szám
6. oldal 2000. DECEMBER 24. Evangélikus Élet „Békesség útjára igazítja lábunkat” (Lukács 1,79b) Az ünnep tartalma ma is, mint mindig: együtt a család, emlegetjük a régi karácsonyokat, ajándékot adunk és kapunk, jó hangulat, pihenés, esetleg utazás egy divatos üdülőhelyre. Kellemes már az is, ha üdvözlő lapot kapunk, vagy megszólal a telefon, amely talán egész évben egyetlen kapcsolatunk valakivel. Jézus azonban ennél jóval többet akar. Nemcsak egy hangulatos Szentestét, hanem egy életre szóló fordulatot. Karácsonykor is nagyon fontos lenne először is felismerni és megvallani saját békétlenségünket. A szép karácsonyfa, az ajándékok, gyermekeink és unokáink öröme, vagy egy pompás karácsonyi ebéd - mindez nem tudja feledtetni, hogy ott van a mi belső nyugtalanságunk. - Ezzel kapcsolatban két dolog nincs tisztázva: egyrészt, hogy mi a forrása békétlenségünknek - másfelől, mi lehetne az egyedüli forrása a békességünknek. Nem ünneprontásként írjuk, hogy karácsonykor vagy húsvétkor sokszor éppen a lényeg hiányzik, amikor Jézustól elválasztva ünnepelünk, és az ünnep ilyenkor üres, tartalmatlan. Nem erősít sem a hitben, sem a szeretetben. Az igaz, hogy már saját békétlenségünk beismerése sem könnyű dolog. De még nagyobb baj, hogy nem vesz- szük észre: békétlenségem oka nem más, minthogy a „magam útját” járom, úgy vélem, hogy ezáltal a „magam ura” vagyok. Ez utóbbi persze csak naiv elképzelés. Mert aki a maga útján jár, az játékszere vágyainak, állandó csalódásnak és kiábrándulásnak van kitéve. Mindnyájan nagy igényekkel, tervekkel, szép álmokkal indulunk - de ezek sokszor nem teljesülnek; Közben repülnek az évek. Sokan sóhajtanak fel: lassan megöregszem, de még nem találtam meg a boldogságot. Sokan állnak úgy a karácsonyfa alatt, hogy szívük olyan, mint a háborgó tenger (Ézsaiás 57, 20). Mindig ott van valami, ami megnehezíti a szívünket. Hányán néznek üres tekintettel a karácsonyi gyertya szelíd fényébe, hiszen nehéz a szívük, mert lehúzza a szívüket a gond, csalódás, aggodalom. Sajnos, kevesen látják meg, hogy minden baj gyökere az Istennel való békétlenség. A látszat ne tévesszen meg! Mert a látszat szerint valóban mindig külső dolgok tesznek békétlenné: anyagi gond, betegség, nehéz, idegesítő emberek... De ez csak látszat! Az Isten nélküli ember szíve mindig nyugtalan, ha nincs is valami külső baj, hiány stb. Karácsony örömüzenete az, hogy a betlehemi Gyermek elhozta végre az Istennel való megbékélés lehetőségét. Ezért beszél az angyal arról, hogy a „földön békesség”... Jézus olyan békességet kínál, ami nem a körülmények függvénye. Ezért mondja János 14,27-ben, hogy békességet nem úgy adom, ahogy a világ... A betlehemi jászol felett felragyog a golgotái kereszt, amelyen elhangzott a döntő szó: „Elvégeztetett”. Bach zenéje is összekapcsolja Karácsonyt a golgotái kereszttel. Amikor a kórus a Karácsonyi oratóriumban azt énekli: „Menjünk el mind Betlehemig”, eközben a hangszerek a passiókorái dallamát játszák „Ó, Fő vérző sebekkel...” (Ékv. 200,1 v.) Jó lenne, ha ezen a Karácsonyon sokan látnák meg a betlehemi Gyermekben azt, Aki eddig hiányzott életükből és Vele eljuthatnának igénk szerint a békesség útjára. Gáncs Aladár r Árvíz után Vezsenyben A tavaszi hatalmas árvíz idején többször beszámoltunk arról, hogy egyházunk segítségét a többi egyházakkal közösen a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat útján juttattuk el a károsultak számára. Több vonalon folyt a MOSZ segítése. Élelmiszer és ruhasegély, átmeneti szállások és közétkeztetésben való részvétel mellett egyik legnagyobb segítés az árhullám levonulása után az újjáépítésben való részvétel. Ennek eredményéről kaptunk helyszíni bemutatást december 11 -én a Tisza parti Vezsenyben. Hatvány Lajos polgármester számolt be arról, hogy a MOSZ segítése gyors és célirányos volt. Még a védekezés idején szövődött a barátság, amikor csupán palackozott ivóvizet kért a polgármester, de „mint gyakorlott segélyezők, azonnal ellátták a falut hideg élelmiszerrel, tisztítószerekkel és ruházattal is. Nagy részt vállaltak a helyreállításban is. A községben károsodott 159 ház, ezekből 29 teljes vagy részleges helyreállítását vállalták, mintegy 16 és fél millió forint értékben. Négyoldalú szerződéssel biztosították a helyreállítást és ennek eredményét mutathatták be ezen a napon. A házakra felkerült a MOSZ jelvénye és annak megörökítése, hogy a helyreállítást a Szeretetszolgálatnak köszönhetik. Képünkön éppen a táblát rögzíti fel Lehel László igazgató. A polgármester az egész lakosság és az érdekeltek nevében mondott köszönetét. A házak megáldását, szentelését dr. A helyreállítási táblát az igazgató helyezi el a ház falára Bölcskey Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és dr. Harmati Béla evangélikus püspök-elnök végezte. Jelképesen egy-egy háznál álltak meg erre a szertartásra. Bölcskei püspök a 130. zsoltár alapján szólt a kiáltás meghallgatásáról, a várakozás beteljesedéséről. Harmati püspök Mt 7, 24-27 versei alapján beszélt arról, hogy az összetartozás és szeretet a veszélyben sokat jelentett, nem maradtunk egyedül, mint ahogyan Vezseny, vagy mint Magyarországsem. Ez a ház legyen példa arra, mit jelent az összefogás. Az egyház és az egyházak segítettek. Isten áldja meg azokat, akik e házban laknak. Az újjáépített házak lakóink mindenütt egy-egy Bibliát adott a két püspök a ház népének. A megáldás után az óvodások és iskolások műsorát nézték meg a vendégek, a Szeretetszolgálat pedig csomagokat osztott a gyermekeknek. T. GYERMEKEKNEK Jézus igazi, legnagyobb ajándéka Semmi sem felesleges... Több mint másfél évtizede már annak, hogy igencsak aktív barátnőm nekem szegezte a kérdést: „Te mit csinálsz a szabadidőddel?” A mondat teljesen érthetetlennek tűnt, mivel gyerekkorom óta nem emlékszem arra, hogy üresjáratom, unatkozó időm lett volna. Csak nagyon sokára fogtam fel, miszerint nyüzsögni, cselekedni nem ugyanaz, mint hasznosat tenni; dehát éppen ezt akarom elmesélni, így történt aztán, hogy egy napsugaras reggel elbaktattam a Lepra Misszióba felajánlani időfölöslegemet. Szeretve tisztelt Dobos Károly bácsi azonnal rámruházott egy házi feladatot: vegyek egy fotball-labdát mielőbb, hogy elküldhessük Afrikába, ahol igencsak várják, szívrepesve. A nem igazán engedelmes lelkem azonnal megfogalmazta az ellenérvet, hogy ugyanmár, micsoda badarság Budapestről küldeni olyan messzire. Lehet azt arrafelé is kapni, bennem meg ma- gasztosabb lehetőségek szunnyadnak, mint ilyen szolgai megbízások, jelentéktelen ügyek! Persze, mindezen csalárd gondolatokat jólneveltségem álcájába burkolva, egy szót sem szóltam. Teltek a hetek. Károly bácsi végtelen szelíd kék szemeit rámemelve, már két ízben is megkérdezte: mi van a labdával? Nyilvánvaló, hogy el kell intéznem, már nem lehet tovább halogatni. Végtére is megoldódott a kérdés, behoztam a labdát, sőt még fél kiló zöldborsó vetőmagot is, amit ott el akartak ültetni. Múltak a hetek, talán a hónapok is, én az egész ügyet teljességgel elfeledtem. Lassan beleépültem a lepramisszió magyarországi munkájába, feladatába. Ha valakinek beszéltem legújabb tevékenységemről, az első döbbent kérdés mindig az volt: „Jé, Magyarországon élnek lep- rások?” - Ha meg nem élnek, akkor mit izgat ez engem, hiszen annyi nyomorúság van a földön és ez a betegség „hál'Istennek” messze van tőlünk. Ismemi, egészen ismemi valakit, any- nyi, mint: szeretni - tartja egy régi mondás. Az, hogy tudok róla, hogy ÁTÉR- ZEM napjai nyomorúságát, életét, mindez megértéssel, együttérzéssel tölt el. Felelős kezdek lenni sorsáért, ha mégoly kis mértékben is, de kikerülhetetlenül, így alakult át az én szemléletem is. Megtudtam, hogy ez a több ezer éve ismert betegség még manapság sem előzhető meg védőoltással, hogy hosszú lappangási idejű, maradandó testi károsodásokkal és lelki szenvedésekkel járó keserves kín. Már Mózes idejében is rettegett kór volt. Az Újszövetségben pedig Krisztus külön kiemeli, megparancsolván „poklo- sokat tisztítsatok!" (Máté 10, 7-8) Hazánk összekötő szerepet tölt be a leprásokat megsegítő világhálózatban. Lepedőkkel, törülközőkkel, kézzel kötött fáslikkal, takarókkal, szemüvegekkel, orvosságokkal és önkéntes adományokból évente egy motorbicikli árával támogatjuk a távoli kontinenseken élő beteg lelki testvéreinket és az ő érettük sokszor életüket áldozó orvosokat, leprakórházakat. Több orvossal, misszionáriussal személyes kapcsolatunk is kialakult, így jutott el ez a fotball-kérés is hozzánk. Már karácsony is elmúlt, mikor Károly bácsi egy munkanapunkon a Guineái Köztársaságból érkezett levelet nyújtott át azzal, hogy ezt csak nekem küldték. - „Mártha anyánknak” - szólt az angol megszólítás és egy kitépett irkalap hullott az ölembe. Minden oldalát gondosan készített rajz borította. Nagy sáraga ház piros tetővel. Ajtajához 3 széles lépcső vezet, előtte rendezett kerti ösvény kőlapokkal és gyeptéglákkal váltakozón. Az udvaron zöld terepjáró autó áll. (Kisfiú rajzolhatta, mert még a sebességváltót is feltüntette, kiszínezte.) A lap sarkaiban sosem látott virágok és állatok. Ezen a képen - bármilyen egyszerű is volt - érződött, hogy még a Nap is másképpen síit, mint Magyarországon. A meglepetés a hátul- só oldalon várt rám, ahol a nagy ház előtt európai ingben göndör hajú néger kisfiúk fociztak. Valami cipőcske is volt a lábukon, ám az egyikőjük lába be volt kötve. Tehát beteg. A misszió területén élő kis leprás beteg. De fociznak! Rúgják a „bőrt”! A labdát, amit innen küldtünk, amit annyira áhítottak, amit én olyan ke- serveskedő lassúsággal teljesítettem. Tíz éve ennek, de a kép azóta is az íróasztalom felett függ örök intelmük hogy nincs fölösleges szolgálat, hiábavaló fáradozás. A legparányibb dolog, amiben engedelmeskedem, Isten kegyelmének egész mindenható erejét hordozza, de meg kell tanulnom ENGEDELMESKEDNI. Luthár Márta Egy nagyon kedves kis történetet olvastam a napokban... Péterről és szüleiről, meg Gézáról és kistestvéréről. Péternek az volt a kívánsága, hogy karácsonyra meghívhassa kis barátját, mert Géza egy gyermekotthonban töltené az ünnepeket. A szülők tiszteletben tartották fiúk kívánságát, s nagy szeretettel várták Gézát. Igen ám, de Géza csak úgy fogadta el barátjának, Péternek a meghívását, ha kishúgát is magával viheti. Péter még az ajándékáról is lemondott, hogy barátja családi körben ünnepelhesse a karácsonyt. Vajon te is tudnál ilyen „áldozatot hozni”?! Péter tudott valamit... Azon a napon már nagyon nyugtalanok voltak a gyermekek. Az ajándékok a fa alatt... Kíváncsiságuk egyre nőtt. így már kora délután megszólalt a kisharang. Közösen énekeltek és elolvasták a karácsonyi történetet. Gézának, a vendég kisfiúnak nagyon tetszett a történet. Vajon vannak még ilyen szép mesék abban a könyvben?! - kérdezte. Erre Péter kioktatóan válaszolt: Ez nem mese, a Bibliában nincsenek mesék! Igen, Péter tudta, hogy ez nem mese, hogy Jézus hatalmas ajándék, Isten ajándéka, nekünk embereknek. Nem szabad, hogy csak az ajándékozásban és a sütés-főzésben merüljön ki a karácsony, a szeretet ünnepe. Ilyenkor a családok felkeresik régen nem látott rokonaikat. Megajándékozzák egymást. Kicsit jobban odafigyelnek egymásra. Persze nem csak ilyenkor kellene jobban odafigyelni a másik emberre. Az év minden napján gondosan, türelmesen és szeretettel kellene egymáshoz közelednünk. Talán példát vehetünk Péterről, aki átérezte barátjának sorsát, s így fejezte ki szeretetét. Tudjuk, hogy van valaki, akire mindennél jobban oda' kell figyelnünk. Az ádventi várakozás felkészít minket az ünnepre. Az ádventi gyertyák fénye egyre jobban megvilágítja az ünnepet, mely hamarosan elkövetkezik. Ne feledkezzünk meg Jézusról, a kisdedről, aki bűneink bocsánatára jött erre a világra. Isten elküldte Egyszülött Fiát, hogy közöttünk éljen és szolgáljon. Hirdesse az evangéliumot, s tanítsa a népet. Karácsonykor ünnepeljük a születése napját. Jézus szülei Betlehembe mentek nép- számlálásra. Leszállt az este, s nem volt hova lehajtani fejüket. Nem volt már a család számára hely máshol, csak egy istállóban. Tudjuk, hogy Ő a Megváltó, s neki nem ilyen szerény körülmények között kellett volna megszületnie. Králynak kijáró tiszteletet, pompát érdemelt volna. Isten szereti az embereket, Péter felismerte ezt a szeretetet, s ő így adta ezt tovább. Lemondott a játékáról csak azért, hogy Gézának örömet szerezzen. Géza sokat tanult ezen a karácsonyon. Megtanulta, hogy ha nagyon szeretünk valakit, a legjobbat ajándékozzuk neki abból, amink van. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy saját készítésű kis meglepetés kedves ajándék lehet, de a SZERETET ne hiányozzon! Galgóczi Mariann Jankovits Dániel (9 éves) Karácsony Nagy karácsony, Szép karácsony, Sok embernek a kedvenc ünnepe. Pásztorok mentek Betlehembe ezen a napon a dedecskéhez. Dicsérik a kicsit és a szüleit. Eközben a három király, Gáspár, Menyhért, Boldizsár, elindultak hódolni a Messiásnak. Az Erzsébet-napi hóból csak itt-ott maradt néhány folt. Megkopott a természet. Éppen a cinkéknek, ezeknek az Isten-madárkáinak készítettem az ablakpárkányon lévő etetőbe kendermagot, napraforgómagot, hogy ők se éhezzenek az ünnepek alatt. Kopogtattak az ajtón, és egy nagyon szomorú ember lépett be, ünnepi feketében. - Temetés!-futott át rajtam a gondolat. Az idősödő férfi könnyben úszó szemekkel rám nézett:- A fiam... - és nehéz sóhajok között elmondta a szerencsétlenséget. Abban állapodtunk meg, hogy karácsony másodnapján lesz a temetés. A halálnak nincs se ünnepe, se hétköznapja. Mindennap, mindenhol jelen van az élők között. Az ember nagyon szeretne uralkodni rajta, de nincs irgalom! Se tudomány, se hatalom nem segíthet, csak egyedül az irgalmas Isteni... Aki adta... A tőle kapott kegyelmi idő is egyszer csak elfogy!... Életem folyamán egy kisebb falura valóra népet kísértem a temetőbe. Közülük csak egy volt, aki a századik életéve közelében halt meg. Amikor megkondult a harang, talán senki sem gondolt arra, hogy hallottra harangoznak: pedig a három rövid után egy hosszabb verset húztak, ami azt jelenti, hogy felnőtt férfi a halott. A karácsonyra készülődök azt hitTemetés karácsonykor (Lk 2, 10-12) ték, hogy az esti istentisztelet hívogatója. Siettükben megtorpantak egy pillanatra: - Már itt az estei? Pedig mennyi dolgom végezetlen még!... 2000 évvel ezelőtt még kevesebben hallották meg a hírt, pedig próféták jövendölték, hogy Isten ígérete betelt! A Mindenható Küldötte az ajtó előtt van! ...Már érkezése előtt bezárult előtte minden ajtó. Csak néhány, állatait őrző pásztor, hallva az üzenetet, indult el, hogy megkeresse. A tudósoknak égi jel hirdette, hogy már itt van a júdeai Betlehemben. Tőlük a hatalom is értesült, és rémületében a halált hívta segítségül: csecsemőket gyilkoltatott. így akarta megvédeni trónusát a jövevénytől. (Lk 2, 10-11) A funerátor (így nevezték valamikor azt, aki a temetés ügyeit intézte) elvégezte feladatát, és mint aki iszonyú terhet cipel, elindult hazafelé, ahol könnyezve, szomorúan csak a tűzre tettek, hogy legalább a hideget kiűzzék bánattal teli otthonukból. A szomszédban a gádoron ülő kutya a nyíló ajtót bűvölte, mert a konyhából mámorító illatok áradtak. A konyha és a szoba ablaka világos. A konyhában idősödő asszony emelgeti az edények fedelét, a szobában menyecske lányuk karácsonyfát díszít. A gazda kilép az istállóból, és nyugat felé kémlel, mintha észrevételezné, talán korai még a harangszó. Benéz a szobaablakon is, ahol a karácsonyfa készül. Míg lányában gyönyörködik, fejét csóválva mondja a kutyának: Látod Piszi? Valamikor csak piros almát aggattunk a fenyőfára, ma meg az úri divat szerint sok csillogó dísz se elég? - Amíg a bakancsáról lesöpörte, ami az istállóban ráragadt, csak úgy a bajusza alatt dörmögte: - Há' iszen teheti! Hadd tegye!... - Belépve a konyhába, mintha valamit keresne, körülnéz. Az asszony észrevette a mozdulatot, és megszólalt: - Jani a gyerekkel elment az anyjáékhoz. Hadd örüljenek azok is az unokának! Te meg, apjuk, hozhatnál egy kis fát, aztán tégy a tűzre! Aztán, amikor a templomba hívó harangok megkondul- tak, emberek tömege indult, hogy meghallgassák a karácsony üzenetét... „Ne féljetek, mert íme, hirdetek néktek nagy örömöt!... Üdvözítő született ma néktek!...’’ Karácsony másnapján, a korán érkező est előtt, ott álltunk egy fiatal legény koporsója mellett, és nem tudtam mást mondani:- Örömöt hirdetek!!!- Üdvözítő születettül Mikorra a fejfát elhelyezték, és a sírhalmot zörgő műanyag koszorúkkal beborították, a szürkület is ellepte a temetőt. A következő hétköznapokon a fenyőfák lehullott tűleveleit és a sokféle édesség csillogó papírosait összesöpörték. Mátis István í y
