Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-12-17 / 51. szám
Evangélikus Élet 2000. DECEMBER 17. 3. oldal p v MAGYARUL MÁR NEM SZÓL AZ IGE RAJKA EGYKORI FÍLIÁJÁBAN Magyar evangélikusok a határ túloldalán Ifj. Zaklai Sámuel a templom oltára előtt A történelem sokszor keserű és furcsa játékot űz. Emberek, közösségek életét változtatja meg egy pillanat alatt. Egyik napról a másikra új határokat húznak politikusok a régi helyett, elszakítva egymástól olyanokat, akik talán évszázadok óta szoros szálakkal kötődtek egymáshoz. A trianoni országcsonkítás előtt a rajkai anyagyülekezetnek két fíliája volt, mégpedig Oroszvár és Németjárfalu. A trianoni döntésnek „köszönhetően’' ma Oroszvár (Rusovce) Szlovákiához, Németjárfalu (Deutsch-Jahrdorf) pedig Ausztriához került. Az új határok meghúzása előtt természetes módon jártak össze a három község lakói. Szerelmek szövődtek, házasságok köttettek, egyre szorosabb és szerteágazóbb rokoni szálak fűzték egymáshoz az embereket. Az új határok meghúzásával ezek a rokoni, baráti kapcsolatok megszakadtak. Csak a madár tudott a lezárt határok felett átrepülni, a három községet hermetikusan elzárták egymástól. Ezek a változások természetesen az evangélikus gyülekezetek életére is kihatással voltak. A rajkai gyülekezet lelkésze többé nem tudta gondozni a korábbi filiáiban élő evangélikusokat. Vajon hogy élnek ma Rajka egykori fíliájában, az evangélikusok? Ennek jártunk utána, amikor látogatást tettünk Oroszváron. A község gyöngyszeme egy több hektáros parkban álló Lónyay kastély, amit most állítanak helyre. A hírek szerint szlovák állami pénzen folyik tatarozása, mert a kormány vendégházként szeremé hasznosítani. Az evangélikus templom majdnem a falucentrumban van. Az 1829-ben épült templomhoz 1931-ben építettek tornyot. Hét éve sikerült a gyülekezetnek kívül-belül renoválnia lelki hajlékát, sőt új tetőt is kapott Isten háza. Legutóbb a gázfűtést vezették be. A templompadokat Németországból kapta a gyülekezet. A templomkertben munka közben találjuk a gyülekezet gondnokát, ifi. Zaklai Sámuelt, aki édesapjától vette át a gondnoki stafétabotot. - Most van egy kevés időm kigazolni a templomkertet - mondja Zaklai Sámuel. Be kell osztani időmet, mert 89 éves édesapám súlyos betegen fekszik odahaza és nem lehet őt hosszabb időre magára hagyni.- Gyülekezetünk nagyon megsínylette az elmúlt évtizedekben történteket. Minden drámai fordulatot mi veszteségként éltünk meg. A háború előtt németek és magyarok vegyesen lakták Oroszvárt. Az evangélikusok szinte kivétel nélkül jómódú, sok földdel rendelkező gazdaemberek voltak. Aztán jöttek a kitelepítések. A magyarokat Magyarország felé, a németeket pedig Németország felé indították el. Akik maradtak, azok közül sokakat kuláknak nyilvánitották, nekik ezért kellett elhagyni szülőföldjüket. Bár közülük többen a rendszerváltozás után kárpótlásként visszakapták földjüket és visszatelepültek, ez mégsem tudja meg nem történté tenni a dolgokat.- Az evangélikus gyülekezet természetesen ezeknek az eseményeknek köszönhetően nagyon meggyengült. Vasárnaponként 20-30-an vannak az istentiszteleten, csak karácsonykor telik meg a templom. Ami azonban ennél nagyobb baj az, hogy magyar nyelvű istentisztelet már régóta nincs a faluban. Áprilistól októberig minden harmadik vasárnap van német nyelvű szolgálat, amikor bécsi lelkészek hirdetik az igét, de ezen kívül csak szlovák nyelvű istentiszteletet tartanak. Aki magyar nyelvű istentiszteletre akar menni, annak Pozsonyig kell autóznia. Néha én is elmegyek, de sajnos ott sincsenek többen a templomban, mint itt. Magyar nyelven vallásos irodalomhoz sem nagyon jutnak hozzá. Nekem történetesen van magyar nyelvű Bibliám, de én a • kevesek közé tartozom. Magyar énekeskönyvünk viszont egyáltalán nincs. Pedig talán lennének rajtam kívül mások is, akik még magyar nyelven szeretnék hallani az evangéliumot.- Élünk itt mi így, magyar evangélikusok lassan elfogyva, elfelejtve. Ha mi elmentünk, végleg elhalkul a magyar szó. A fiatalok már csak szlovákul beszélnek, ők meg sem tanultak magyarul, mert nem volt hol. Azért szeretném megérni, hogy mégegyszer, utoljára magyarul csendüljön fel az ének az oroszvári templomban és magyarul hangozzék a prédikáció a szószékről. Kiss Miklós Advent elé „Neféljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. ” (Lk 2, 10-11.) Ádvent van, közeledik a karácsony. Mi nem teszünk, nem érzünk semmit, csak fáj a fejünk, ha arra gondolunk, hogy milyen ajándékokat vegyünk szeretteinknek. Ádvent van, de számunkra már ez a négy vasárnap sem más, mint a többi, amikor annak örülünk, hogy a mindennapok rohanásában végre egy kicsit megállhatunk. Elég, ha a testünk pihen, és nem gondolunk arra, hogy a lelkünk is felüdülni, elcsendesedni vágyik. Ádvent van. Megtorpanunk a piaci virágosnéni előtt - és mint ilyenkor mindig - most is megvesszük az ádventi koszorút. A szobában az asztalra tesszük, és megállapítjuk, milyen szépen mutat. Ádvent van. Néhány hét, és itt a karácsony. Elcsendesedünk, és egy kicsit jobban figyelünk Istenre, egymásra és önmagunkra. így készülünk a karácsonyestére. Ádvent van. Négy hétnyi idő adatott, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a karácsony több, mint fenyőgally, gyertyafény, ajándékok, és az ilyenkor újra és újra meghallgatott „Csendes éj...” kezdetű énekünk. Ádvent csend. Ádvent nyugalom. Ádvent békesség. Ádvent készülődés. Ádvent izgatott várakozás. Ádvent van. Négy hétnyi idő adatott, hogy ne csak házunkat, lakásunkat, hanem a szívünket, gondolatainkat, érzéseinket is ki-, illetve megtisztítsuk. Lehet, hogy ez a fajta „nagytakarítás” fárasztóbb és kellemetlenebb lesz, mint a kigondolt ajándékok beszerzése és a megfelelő karácsonyfa kiválasztása. Kívánom, hogy az idén mégse teher legyen ez a négy ádventi hét, hanem valódi ajándék. Egy örömmel vett lehetőség - arra, hogy december 24-e estéjén ne csak a karácsonyfánkat, hanem a szívünket is díszbe öltöztethessük. G. Zs. Szépfalusi István evangélikus lelkész, az Ausztriai Lelkigondozó Szolgálat vezetőjének gyászszertartását Bécsben 2000. december 7-én du. 3 órakor tartják az Ottakring-i temetőben. Hamvait Budapesten a Kerepesi temetőben helyezik el. A temetési szertartás 2000. december 19-én, kedden du. 2 órakor lesz a Kerepesi temető ravatalozójából. Kérjük, hogy a lelkészek hozzanak magukkal Luther-kabátot. Emlékezés Vll>i 1938-at írtunk. Az Erzsébet-téren játszottunk. Szőke hajú, piros arcú, kék szemű fiú volt a bandavezér. Bátyám osztálytársa. Első elemisták voltak a Deák-téren. Négy évesként áhítattal kérdeztem: ki ez? Szépfalusi Pista - így a válasz. Ekkor kezdődött barátságunk, mely a háború után a fasori gimnáziumban és a Deák-téri gyülekezet ifjúságában folytatódott. Ordass Lajos igehirdetése adott új irányt Szépfalusi István életének, küldte őt 1950-ben a lelkészi pályára. 1955-ben az osztrák államszerződés megkötése után - kettős állampolgárként - Bécsbe ment édesanyjával, hogy azután az 1956-os forradalom jelentsen ismét sorsfordulót számára. Közel fél évszázadot szolgált Ausztriában magyar evangélikus lelkészként, az egyház és a magyar kultúra követeként. Meg sem becsülhető azoknak a menekülteknek a száma, akiken 1956 és 1992 között, a traiskircheni tábor lelkészeként segített, a szó legteljesebb értelmében. Megalapította Bécsben a Bornemissza Péter Társaságot, mely fórumot teremtett a magyarországi, az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági és a nyugati magyar írók számára, kapcsolatot is építve közöttük. Illyés Gyula és Csoóri Sándor, Cs. Szabó László és Szabó Zoltán, Sütő András és Kányádi Sándor, Mészöly Miklós és Konrád György ... egyaránt vendégeskedtek a Capistrangassei házban, többszáz további neves és kevésbé ismert baráttal együtt, akikről a nemrég kiadott vendégkönyv tanúskodik. Cs. Szabó László „A diaszpóra minde- nese”-ként jellemezte Szépfalusi Istvánt, elismerve ezzel hallatlan szervező készségét, ma úgy mondjuk kimagasló menedzseri kvalitásait. Másokért élt. Pedig alkotó tehetségként is az első vonalba tartozott, de képes volt alárendelni személyes ambícióit a magyarság ügyének. Magas irodalmi és tudományos értékű az ausztriai magyarokat bemutató szociográfiája, „Lássátok, halljátok egymást”, könyvei, a Pótszigorlat, A murteri kövek és a Magyarországon és külföldön egyaránt nagy hatású Ordass-kötetek, a „lila-könyvek”. Ezek már élete egyik legjelentősebb vállalásához tartoznak. A hatvanas évek végén, felismerve, hogy az 56-os ifjú nemzedék érettebb korba lépett, már nem elégítik ki az evangéliumi ifjúsági konferenciák, Tóth Jánossal és Bállá Bálinttal megalapította a mindmáig sikeresen működő, immár magyarországi egyesülettel, erdélyi csoporttal is rendelkező Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet. Az EPMSZ három évtizede évente megrendezésre kerülő akadémiai hetei először a nyugat-európai magyarság számára nyújtottak magas szintű lelki-szellemi táplálékot, megújulást, majd a hetvenes évek vége óta fokozatosan a nyugati és a Kárpát-medencei magyarság találkozásának a lehetőségét is jelentették. Szépfalusi István másfél évtizeden át, mint az EPMSZ titkára, konferenciák szervezője és az ugyancsak a hetvenes években megalapított Könyvbarátok Körének a munkálójaként - többek között Bibó-kötetek, Cs. Szabó művek, Ordass-kötetek ... - alkotott maradandót. Ez a szerény megemlékezés is jelzi, jelentős feladat lesz Szépfalusi István sokrétű, gazdag életművének feldolgozása, összeállítása. Mely nem zárult le, folytatják felesége, alkotótársa, Wanner Márta és más-más karizmákkal megáldott fiai, Csaba, Zsolt és Szabolcs. Márta asszony a megmondhatója, mennyire szeretett a nagy munkabírású, dinamikus Pista visszahúzódni fasori diáktársunk, a Svájcban élő Irányi Béla őriszigeti házába és jótékony csendben dolgozni, alkotni. Hány arca van egy embernek?! Sok arcát ismertem, szerettem. A Magyarországi Evangélikus Egyház - Északi Egyházkerületében nyilvántartott - lelkészeként távozott el Szépfalusi István. Mindvégig hozzánk tartozott. Most már mindörökre. December 19-én, 14 órakor a Kerepesi-temetőben kísérjük el a halandók útján. Frenkl Róbert I Ez a zsoltárszakasz ráhangolás a zsinat előttünk tornyosuló feladataihoz. A zsol- táros örvendezésre, ujjongásra, hálaadásra, éneklésre hív bennünket. De ha egyházunk életére nézünk és arra a szolgálati területre, ahol munkálkodunk, vagy számba vesszük a zsinat elmúlt három évének és az előtte eltelt hat évnek küzdelmeit, akkor meg lehet kérdezni, hogyan ujjonghat, énekelhet, örvendezhet, miért is adhat hálát az ember? Hisz soksok nehézség, egymásnak feszülő indulat, megoldatlan kérdés volt ott és van most is előttünk. A zsoltáros mégis örvendezésre, ujjongásra hívja a népet, azokat, akik akkor zarándokként vonultak föl a szent helyre Jeruzsálem templomába és erre hív minket is a mai napon. Ma azért örvendezhetünk, ujjonghatunk, mert a harmadik éve ülésező zsinat elvégzett olyan munkákat és feladatokat, amiket az előző már nem tudott, ami áldás, és hálaadással töltheti el szívünket. A zsoltáros nem emberekre, nem testületekre akarja szemünket irányítani, hanem arra az Istenre, akit szabadító kősziklának nevez, aki a királyok királya, aki Jó pásztorunk. Kövessük gondolatban a zarándokokat, így először meglátjuk a Sión hegyét, a sziklát, azután a templomot, ahol a szentek szentje, az Isten trónusa van, azután leborulunk Őelőtte, aki személyesen az övéinek tart minket. Csodálatos, ahogy az embereket az Isten dicséretére, hálaadásra szólító és erre buzdító zsoltáros, ezen az úton a templomhoz vezet bennünket. Szükségünk van olyan helyekre, alkalmakra, ahol átéljük megéljük ezt az örvendezést ujjongást, és észrevesszük, hogy nincs más dolgunk, mint hálaadással leborulnunk újra és újra az Isten előtt. Őelőtte, aki egyetlen fix pont, biztos menedék ebben a világban. Róla szól Mózes éneke, a zsoltárok és a próféták bizonyságtételei. Az Ő kezében van a mikro- és makrokozmosz, aki minden létezőt, láthatót és láthatatlant átfog. Legszemélyesebb vallomása a zsoltárosnak, amikor arról szól, hogy az Úr Isten a mi pásztorunk, mi az Ő alkotása, legelőjének népe, kezében lévő nyáj vagyunk. Nem játékszere semmiféle földi hatalmasságoknak, de még a bűnnek, halálnak sem. Ez a biÖrömre hangolva Zsoltár 95,1-7 zonyosság lehet az, ami igazán hálaadással, örvendezéssel, ujjongással tölthet el bennünket. Tudhatjuk, biztosak lehetünk abban, hogy Isten kezéből nem eshetünk ki sem egyenként, sem a közösség, sem az egyház. Ha ezt a zsoltárt mint keresztyén emberek hallgatjuk és az Isten népét, az itt levőket ujjongásra, örvendezésre kívánjuk hívni, akkor abban a pillanatban tovább lendül gondolatunk. Ha kőszikláról hallunk, akkor előttünk lesz Jézus Krisztus, az élő kő, akit a Sionban helyezett el sarokkőként a mindenható Isten. Aki sza- badítást hoz minden hozzá menekülőnek. Ha a királyok királyára gondolunk, akkor szintén a Sion, a Golgota hegye magasodik fel előttünk. Ott a legnagyobb mélységbe, a halálba adta magát értünk Jézus, hogy nekünk életünk legyen. így lett a királyok Királya az uraknak Ura. Ha a pásztorra és a nyájra gondolunk, akkor szintén Jézus alakja bontakozik ki előttünk, mint Jópásztor, aki ismeri az övéit és az övéi is ismerik őt. Aki az egy elveszettnek utána ered, megkeresi, megtalálja és visszaviszi a nyájba hogy örvendezés legyen a mennyben és a földön. Mindezért ujjongásra, örvendezésre, hálaadásra, Isten előtti lebomlásra hívom a zsinati közösséget, mint a zsoltáros, mert úgy érzem, erre van a legnagyobb szükség egyházban, gyülekezetben. Azért, hogy ne kesergő búslakodó, a feladatoktól megrettenő, vagy ezeket esetleg kikerülő szolgái legyünk az Istennek, hanem örvendező örömszerzők, akik lelkesíteni tudják a nyáj tagjait. Személyes példánkkal kell legjobban rámutatni a mindenható Úrra, aki Krisztusban kőszikla, király, és Jó pásztora mindnyájunknak. Ámen Smidéliusz Zoltán (Elhangzott a zsinat utolsó ülésszakának megnyitásán) Adventi hetek Bonyhádon Az időjárás még nem jelzi, de a naptár már igen: itt az Ádvent, közeleg a karácsony ünnepe. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tavaly rendezték meg először a nagy sikerű ádventi napokat.- Egy évvel ezelőtt Ádvent első hetében virágkötőt hívtunk, az ő segítségével minden osztály elkészítette a saját ádventi koszorúját és osztálydíszeit. Eztán folyamatosan voltak programok karácsonyig, az utolsó tanítási napokon pedig neves meghívottakkal, Földes Lászlóval, illetve a Hobó együttessel leptük meg a diákokat. Idén - a Vörösmarty évforduló kapcsán - bővült a programkínálat: Losonczi Miklós két rendhagyó irodalom órát tartott, felesége festményeiből pedig kiállítás nyílt gimnáziumunkban, amely december 21-ig megtekinthető. A hagyományostól eltérő Vörös- marty-vetélkedő a feladatlapok mellett a fiatalok fantáziáját is megmozgatja, színész- kedniük is kell - mondja mosolyogva Hohlné Probst Éva igazgatóhelyettes.- Az elmúlt évben az Önök diákjai díszítették fel a város karácsonyfáját.- Mi kezdeményeztük, hogy diákönkormányzatunk hívhassa meg a város iskoláinak fiataljait, idén már az ovisokat is bevonjuk az ünnepségbe. Közben folytatódik a programsorozat az iskolánkban: a kisebbeknek Figura Ede gitáros-énekest hívtuk meg. Majdnem biztos, hogy Eperjes Károly és Bánffy György’ színművész is ellátogat hozzánk, s talán Bubik Istvánt is sikerül megnyernünk a műsorával. A kollégiumban hagyománya van a Mikulás- ünnepségnek, amikor a nagyobbak - természetesen finoman - „kioszthatják” a kisebbeket, és csomagot is kap mindenki. A sport sem marad ki a programok közül, ellátogatunk Dombóvárra a Mikulás Kupára. A lelkészünk idén is fog ádventi esteket tartani, ami mindig egy áhítat, és az ehhez kapcsolódó beszélgetés - meghitt színfoltja a kollégiumi életnek. December 18-án este Bárdi László, gimnáziumunk öregdiákja, a pécsi egyetem Ázsia-tanszékének vezetője mesél az életéről, kutatásairól. A karácsonyi műsorunk 21-én lesz, és feleleveníti a népi hagyományokat. Máté Réka
