Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-12-17 / 51. szám

4. oldal 2000. DECEMBER 17. Evangélikus Élet Ki fogja ezt nekünk elhinni...? Nyitott kapuk napja a soproni Eötvös Evangélikus Gimnáziumban „ Quod sentimus loquamur, quod loquimur sentiamus... " (Seneca) (Úgy beszéljünk, ahogyan érzünk, és úgy érezzünk, ahogyan beszélünk) Az őszi nyitott kapuk napjára készü­lődve, megkértem néhány tanítványun­kat, segítsen nekünk az általános iskolá­sok és szüleik fogadásában. A megszólítottakon kívül többen is je­lezték részvételi szándékukat, sőt azt is: szívesen beszélnének a megjelentek előtt. Beleegyezésemet látva, izgatottan tervezgették, hány órára jönnek vissza az iskolába, milyen ruhát vesznek fel... majd elbizonytalanodva, már-már ijed­ten fordultak felém: és mit mondjunk? Amit gondoltok, amit éreztek, arról be­széljetek! - válaszoltam. A meghirdetett időpont előtt körülbelül fél órával megérkeztek az első vendégek, majd egyre sűrűbben követték őket a többiek. Általános iskolás leányok, fiúk léptek be a kapun szülők, nagyszülők, ta­nárok kíséretében, ritkábban egyedül. Kezdés előtt néhány perccel örömmel ta­pasztaltuk, hogy az előkészített székek mindegyike foglalt, és boldogan cipel­tünk be újabb és újabb ülőalkalmatossá­gokat. .. Az igazgatónő és helyetteseinek tájé­koztatója után kerültek sorra tanítvá­nyaink, akik az izgalomtól piros arccal, megilletődve emelkedtek szólásra. Be­széltek arról, hogy mennyire jól érzik magukat az iskolában, hogyan könnyíti meg dolgukat a tanulásmódszertan tan­tárgy, mit kapnak a kommunikációs foglalkozásokon, milyen felismerések­hez vezették el őket az ön-és társisme­reti órák. Volt, aki kolléganőnk pálya- orientációs munkájának köszönhetően kialakult jövőképéről beszélt, határo­zottan, sugárzó arccal állítva: ő ápolónő lesz. Kezdeti zavartságukat legyőzve, egyre oldottabban vallottak a többiek is az is­kola családias légköréről, a tanárok és diákok közti ideális kapcsolatról, az el­mélyülés lehetőségét adó csendes napok­ról, a diákélet mozgalmasságáról, tábo­rokról, kirándulásokról, egyszóval arról, hogy a soproni Eötvös József Evangéli­kus Gimnázium és Egészségügyi Szakkö­zépiskolába jó járni...! Társai elismerő szavait hallgatva, óva­tosan fordult felém második osztályos diákunk, K. Eszter: „ és ezt nem tanította be nekünk senki!” - súgta. „Az igaz, de ki fogja ezt nekünk elhinni?" - válaszol­tam. Ki is? Talán az, aki eljön hozzánk és megtapasztalja. Több éve már, hogy ol­vastam dr. Vekerdy Tamás pszichológus eszmefuttatását arról, milyen a jó iskola. Kemény, teljesítménycentrikus, vagy a gyermeki személyiséget előtérbe állító, kevésbé korlátozó intézmény? „Minden diáknak a neki való iskola a legjobb ” - állította a neves szakember. Véleményé­vel mi pedagógusok is teljes egészében egyetértünk. Iskolánk kapuja - képletesen - egész évben és mindenki előtt nyitva áll. Sze­retettel és érdeklődve várjuk mindazo­kat, akik szeretnék megtapasztalni azt, amit a számítógép előtt felpillantva, mo­solyogva vetett oda látogatóinknak egy harmadik osztályos tanítványunk, F. Zsuzsanna: „ez egy jó suli!" Balikóné Németh Márta Befejeződött a Gyurátz Ferenc Országos Középiskolai Hittanverseny 2000.-ben, Gyurátz Ferenc halálának 75. évfordulója alkalmából országos kö­zépiskolai hittanversenyt hirdettek meg azok a gyülekezetek, ahol Ő élt, illetve szolgált. Nagy öröm volt a szervezők szá­mára, hogy az egyházi iskolákon — Sop­ron, Pápa, Fasor, Deák tér - kívül a Gyurátz Ferenc Leánygimnázium utódis­kolája is elküldött minden fordulóra egy csapatot. Ok, akiket az iskolájuk alapító­ja felé való tiszteletük is hajtott, lelkesen és sikeresen vették fel a versenyt a hit­tanban jártasabbakkal. Itt szeretnénk kö­szönetét mondani a Gyurátz Ferenc Le­ánygimnázium Volt Növendékei Egyesü­letének az anyagi és erkölcsi támogatá­sért, illetve, hogy megtisztelték jelenlétük­kel az utolsó fordulót, így is emelve ver­senyünk értékét. Gyurátz Ferenc élete ma is példaérté­kű. Nagy tudása, lelkipásztori bölcsessé­ge és a legnehezebb időkben való kitar­tása nagyobb súlyt és megbecsülést kí­ván hazai egyháztörténetünk, és a Du­nántúli Egyházkerület életében. Remél­jük, e versenysorozat ebben is segített egy kicsit Koczor György játékos feladatoknak köszönhetően so­sem tudtuk, pontosan mire számíthatunk, így mindig meglepetések értek bennün­ket. A nehezebb életrajzi, vagy bibliais­mereti kérdéseket, tesztlapokat éneklős, barkácsolós és akadályversenyszerű fel­adatok tarkították. Bükön a verseny egy részét időre kellett befejezni, ezért ki­sebb futóverseny alakult ki a csapatok között, Beleden harminchat ember hosz- szú percekig fürkésző szemekkel kerül­gette a templomot, hogy a régi fénykép­hez képest észrevehessék a változásokat. Kővágóörsön megismerkedhettünk a templom érdekes történetével, és ismét elkölthettünk egy ebédet a táborokból már jól ismert révfülöpi Evangélikus Oktatási Központban. A pápai fordulón a verseny állomásai a város különböző pontjain voltak elhelyezve, a mi csapa­tunk egy rosszul megnézett utcanév mi­att még buszra is szállt, de szerencsére így is időben be tudtuk fejezni a ver­senyt, és a téves házszámnál ajtót nyitó bácsika sem volt velünk goromba. A so­rozatos esővel dacolva hajtottuk végre a szabadtéri feladatokat is, s közben egyre jobban megismertük egymást. Míg a leg­első, büki fordulón az addig ismeretlen kőszegi csapattal az utcán elegyedtünk szóba, majd meglepetve tapasztaltuk, hogy mindannyian ugyanoda igyek­szünk. Kővágóörsön már régi ismerős­ként üdvözöltük a többi csapatot, és a verseny vége után a „vetélytársak” ön­kéntes asztalifoci-bajnokságon mérték össze - immár nem tudásbeli képessége­iket. A feladatok között az izgalom okozta némi feszültséget mindig közös énekléssel oldottuk, így a végére már kö­zös kedvenc dalaink is voltak. Eleinte elég kelletlenül álltunk neki egy-egy hosszabb bibliai fejezet megta­nulásának, de később - meglepetésünkre - az ószövetségi részekben is találtunk szívünkhöz szóló igéket, majd amikor azon gondolkodtunk, hogy vajon milyen kérdést lehet feltenni egy páli levél tar­talmát illetően, kénytelenek voltunk fel­figyelni az olyan részletekre is, amelyek fölött a Bibliát csak saját, lelki céllal ol­vasva, valószínűleg elsiklottunk volna, így a felkészülések és a játékos versen­gések alatt észrevétlenül közelebb kerül­tünk Istenhez, és egymáshoz. Székely Éva, pápai diák Teológus napok a Szarvasi Otemplomi Evangélikus Egyházközségben November 18-19-én egyházközsé­günkben sok szeretettel köszöntöttük dr. Szabó Lajost, az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem rektorát és a vele együtt érkező hét teológust. Gazdag programmal jöttek közénk. Szombaton délután 3 órakor dr. Szabó Lajos tartott színvonalas előadást a ke­resztyén oktatás aktuális ügyeiről a Benka Gyula Evangélikus Iskolában. Szép számban gyűltek össze a pedagógusok, a szülők és az érdeklődők. Ezt a programot a Gondozási Központunkban ifjúsági bib­liaóra követte este 6 órakor, ahol szintén sokan voltunk együtt. Bemutatkozás után sokat énekeltünk, majd áhítat következett. Meglepetésünkre szolgált egy rögtönzött színi epizód, amely a korunkra jellemző családi életről szólt egyházi vonatkozás­ban is. Ezt megbeszélés követte. A be­szélgetést Jézus parancsával zártuk le, ami a leglényegesebb: szeressük egymást annak ellenére, hogy különbözőek va­gyunk! Vacsorával és beszélgetéssel fe­jeztük be az alkalmat. Vasárnap 10 órától templomunkban dr. Szabó Lajos szolgált igehirdetéssel. A li­turgiát a teológusok végezték. Az igehir­detés alapigéje Jn 5, 26-30 volt. Az ige­hirdetés alapjául szolgáló igéből kiemel­ném az alábbiakat: „mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban van­nak, hallani fogják az Ő hangját és ki­jönnek. Akik a jót tették, az életre támad­nak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel." Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjait éljük, amely szerint az elmúlás kerül előtérbe. Az igehirdető többek között rámutatott arra, ha vannak problémáink, nehézsége­ink is az életben, akkor is előre, a cél fe­lé nézzünk, ahol az utunk vége Jézus Krisztus, az örök élet. ő ítélkezik majd felettünk. Jézus nem akar rettegésben, félelemben tartani bennünket, hiszen ő maga a szeretet. A szeretet sugarait árasztja ránk. Jézus Krisztus igazságosan ítél. Ő az Atya akaratát cselekszi. Délután 2 órától a gyülekezeti terem­ben szeretetvendégre gyűltünk össze, ahol a teológusok szolgáltak. Színvona­las szolgálat volt. A szeretetvendégség történetét illusztrálták 2000 évvel ezelőt- től napjainkig a különböző korokban szí­ni előadásban. Sokat tanulhattunk belő­le. Ezt egy áhítat követte, majd a teoló­gusok életéről számoltak be. Többek kö­zött elmondták, hogy milyen sokrétű a szolgálatuk. Börtönmisszióban, gyer­mekmunkákban vesznek részt, ösztöndí­jasként lehetőségük van arra, hogy kül­földön tanuljanak egy ideig. így az egyik 5. éves teológa beszámolt Hong- Kongban történt tanulmányi útjáról, ahol 10 hónapig tartózkodott ösztöndíjasként. Gazdag élményekkel tért haza. Dr. Sza­bó Lajos beszámolója követte ezt, amelyben rámutatott arra, hogy nehéz szolgálat előtt állnak a hallgatók. Sok jól felkészült, gyakorlott lelkészre van szük­ség, hogy megállják a helyüket a gyüle­kezetekben. Felkérte gyülekezetünket, hogy imádságban hordozzuk a teológu­sokat, az egyetemen folyó tanítást és a professzorokat, tanárokat. Megköszönte a meghívást és szívesen jönnek máskor is - mondta. Mi is megköszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és szolgáltak közöttünk. Isten gazdag áldását kívánjuk életükre, szolgálataikra, az egyetemen folyó tanításra, a professzorokra és a teo­lógusok tanulmányaira. Szeretettel vár­juk őket vissza gyülekezetünkbe! Tóth Judit MÉG NEM KÉSŐ Karácsonyi segítségnyújtás 20.000 embernek kárpátaljai árvaházak megsegítése A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat hagyo­mányai szerint ebben az esztendőben is meghirde­ti ádvent idején - karácsony előtt - szokásos évi Karácsonyi Pénzadománygyüjtő Kampányát, melyben karitatív munkájának ellátásához és bő­vítéséhez kéri az adományozók támogatását. A Szeretetszolgálat célja az idén a hazai rászoru­lók, árvízkárosult családok, illetve a kárpátaljai gyer­mekotthonokban élő árvák megsegítése. A karácsonyi ünnepségeken a gyermekek és felnőttek ajándékcsomago­kat kapnak és az ünnepek alatt ingyenes meleg ételosztás lesz. Ez mint­egy 20.000 fő számára jelent segítséget. Az ajándékozást a Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei szerve­zik és végzik. A kampány meghirdetése ádvent első vasárnapja előtt történt, de még nem késő az adakozás. A pénzadományokat a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 11705008-20464565 bankszámlaszámra lehet küldeni. np rr rr i r • Tűnődéseim Gyurátz Ferenc emlékverseny A négyfordulós Gyurátz Ferenc emlék- verseny utolsó alkalmán vettünk részt november 18-án. Gyurátz Ferenc evan­gélikus püspök életének főbb állomásai voltak a versenysorozat színhelyei: Bük, Beled, Kővágóörs, végül Pápa. Az ország több középiskolájából érkez­tek a hatfős csapatok. Minden fordulóra két ószövetségi könyv, egy evangélium, egy apostoli levél, és a püspök életrajzá­ból a helyszínnek megfelelő rész volt megtanulandó. Az egységes téma ellené­re - a változatos szervezésnek köszönhe­tően - négy egészen különböző hangula­tú versenyen vehettünk részt. A négy al­kalmat jóformán csak az elmaradhatatlan virsli-ebéd, a sajnos mindig szemerkélő eső, az azonos tagokkal mindvégig kitar­tó Sirály nevű pápai csapat, és a szíves vendéglátás kötötte össze. Szombat dél- előttjeinket föláldozva, hajnalban kelve indultunk a verseny helyszíneire, hogy tudásunkat összemérhessük. Az egész esemény izgalmasságát az adta, hogy a Elő- és utóítéletek ^ Nem éppen lélekemelő az előítélet üvegfalába ütközni. Madarak is nyakukat szeghetik, ha lendületesen nekirepülnek a láthatatlan üveghóhémak, amelyre nincs kiírva, hogy itt vége a levegőnek. De ha kopogunk ezen a falon, azzal ak­kor sem lehet beszélni. Tárgyunk többnyire ilyen. Magát az érkező Krisztust is több helyütt előítélet fogadta, hiszen „faluról” jött, és nem volt „diplomás”, sőt mi több: kétségbe vonta a túl szép előítélet sugarai­ban furdőző Fari-Zeusz Kft. feltétlenül tisztelendő mivoltát. És ami még ennél is „botrányosabb”: leült egy asztalhoz az aljanépséggel, akikről utcahossznyira lát­szott, hogy elbontja őket a bűn (főként kevély szemek számára). Ő átlátott mind a torzító, mind pedig a felmagasztaló előítéleteken. A két kategória közti fő kü­lönbség: a felfuvalkodottak annyira tele voltak önmagukkal, hogy bennük már nem férhetett el az ádvent Ura. A hozzá vonzódó megvetettek azonban nem ját­szották meg a fehér bárányt, s nem állították, hogy erkölcsi besorolásuk ráfogás, előítélet, kitaláció. Nem. Tudták-érezték, hogy elmarasztalásuk jogos „utóítélet”. Ha így kezdjük bogozni a gubancot, akkor lehet elboldogulni vele - a Jézus által hozott kegyelem révén. S mindig csak a tényszerű igazság és a tisztázó-megbéké- lő szándék jegyében. Ennyi kell, nem több és nem kevesebb. Különben megeshet, hogy az „Előítélet!” felkiáltás olykor akkora pajzs lesz, amely mögött dicstelen dolgok is meghúzódhatnak. Az ilyesmi előbb-utóbb visz- szafelé sül el, ami senkinek sem használ. Sőt! Minden rosszhiszemű általánosítás alján egyéni fölényeskedés vagy kollektív öntúlbecsülés lapul, és talán bűnbakkeresés is, ami kegyetlenül kiszorítja a szere- tetet. Advent fénye viszont csupa gyógysugár. Olyan áldás, amely fölemeli szívün­két, embertársainknak is javára. _ _ . ^ s. ’ J Dr. Bodrog Miklós f Az idei évet minden bizonnyal utazása­im éveként emlegetem majd. 50 %-os kedvezménnyel jutottam el Spanyolországba, majd nyugdíjas peda­gógustársaimmal, mint cipekedő, önellá- tós utas Görögországba. A valóságban láthattam azt a sok szé­pet, csodát, amiről, mint földrajzszakos tanultam, olvastam, vagy a TV-n keresz­tül informálódtam. De mindezek hol vannak az eredetihez képest! Amikor ott állhattam Isten sza­bad ege alatt és a lelkem csordultig telt a gyönyörűségtől, a hálától! Mert kit ne rendítene meg az Alpok fenséges látvá­nya, Montserrat sziklavilága, a Sagrada Família-templom befejezetlenül is meg­hökkentő volta, az Akropolisz, a Meteórák lélegzetelállító mérete, szépsé­ge, Thessaloniki és Pál apostol, a Skiathos-i hajókirándulás az Égei-tenger tintaszínű vizén. De a nyáron más csodát is láttam, egy alig észrevehetőt. Hévíz tavában úszkál­va, az egyik korlátot tartó lábon moha- párnába ágyazottan egy parányi növényt. Magját minden bizonnyal a víz sodorta 1 oda. „Kilétét” nem tudtam megfejteni, csak azt láttam, kétszikű. Rendellenes helyzetével - a víztükörre párhuzamosan nőtt ki - megtelepedésével eleve halálra ítéltetett. Vissza-vissza úszva figyeltem harcát a hullámokkal. Gyenge testét minden fel- csapódás meghajlította, de a következőt már kiegyenesedve várta. Én, az erő­sebb, csak néztem, sajnáltam és csodál­tam. Rövid kis élete küzdelem volt és élniakarás. Szeretném hinni, nemcsak én találtam rá, mások is meglátták. Talán őket is gondolkodásra késztette és taní­totta. Mi, akik jóval hosszabb ittlétet kap­tunk, vajon eddigi életünkkel szolgál­tunk-e példaként másoknak? Depresszi­ós világunkban nem túl hamar adjuk-e fel a harcot, dobjuk el Istentől kapott éle­tünket? Lám, ez a kis növény egy ka­paszkodóba született, amit léténél fogva nem használhatott. Nekünk van-e Támaszunk, Segítőnk, Kapaszkodónk? Megtaláltuk-e? Tele van a világ csodákkal, de hogy melyik nagyobb a másiknál, ugye mi­lyen nehéz eldönteni? Szabó Gyuláné Szűcs Vilma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents