Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-11-05 / 45. szám

Evangélikus Élet 2000. NOVEMBER 5. 3. oldal .Nincsen üdvösség senki másban Kerekasztal-beszélgetés a vatikáni dokumentumról Nagy érdeklődés, várakozás előzte meg és kísérte azt a „kiegyenesített ke- rekasztal-beszélgetést”, amelyet a Ma­gyarországi Egyházak Ökumenikus Ta­nácsa rendezett az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetemen. A nagytermet és az előteret zsúfolásig megtöltő hallgatóság előtt dr. Harmati Béla püspök, dr. Bíró László püspök, a központi Papnevelő In­sok már a pápai egyetemeken is „túl messzire mentek” a keresztyénség és a világvallások viszonyát illetően. Krisz­tus nem sorolható be a vallásalapítók kö­zé. Ami az egyházakkal kapcsolatos, ott „homályban marad a közvetlen ok”. A tavaly reformáció napján Augsburgban aláírt közös megigazulás-nyilatkozatban az „egyházaink” szót mindkét fél a saját A kerekasztal résztvevői tézet rektora, dr. Puskás Attila, a Páz­mány Péter Tudományegyetem dogmati­ka-professzora, dr. Hafenscher Károly c. teológiai professzor és dr. Bogárdi Szabó István, a pápai Református Theológiai Akadémia dogmatika-professzora mondta el véleményét a vatikáni Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozatáról. A beszélgetést dr. Bölcskei Gusztáv debreceni püspök, a Református Zsinat lelkészi elnöke vezet­te. Nem folyt heves, indulatos vita, de nyiltan szó esett a problémák egy részé­ről, mindez azonban a megértés, a köze­ledés szándékával. Itt csak néhány fonto­sabb gondolat felvillantására van lehető­ség, nem feltétlenül az elhangzás sor­rendjében. Hafenscher Károly sokunk véleményét fejezte ki, amikor kijelentette, hogy eluta­sítja a legtöbb vitát és indulatot kiváltó IV. fejezetet. Ez a protestáns egyházakat, így a mienket is „III. osztályba sorolja”, vagyis nem minősülünk testvéregyház­nak, mint az ortodoxok, hanem csak „egyházi közösségnek”. Még nagyobb megütközést keltett Ratzinger bíboros le­vele, amelyben arra int, hogy kerülni kell a „testvéregyházak” és „egyházaink” ki­fejezést. Mindez nem új, hanem a II. Va­tikáni Zsinat Unitatis redintegratio hatá­rozatának szóhasználatát akarja követke­zetesen betartatni. Az eredetileg 21 olda­las dokumentumból másfél oldal foglal­kozik az egyház egységének kérdésével. Maga a dokumentum eligazítást kíván ad­ni kereszténység és világvallások helyes viszonyáról, a Krisztusban kinyilatkozta­tott igazságról és Krisztus üdvözítő mü­vének páratlanságáról (ApCsel 4,12). Mint Puskás Attila elmondta, közvetlen kiváltó oka az volt, hogy egyes teológu­felfogása szerint értette - nem az egy­házról való tanítás volt a tárgya. - Bíró László biztatása megnyugtatóan hang­zott: „ha feszültség, kommunikációs probléma van a családban, le kell ülni... ” Később megköszönte Hafenscher Károlynak „a kemény fogal­mazást”. A beszélgetés résztvevői között egyetértés volt abban, hogy fontos a tan­fegyelem, különben zűrzavar támad. Bogárdi Szabó István többek között arra figyelmeztetett, hogy a dokumentum többi részével, a keresztyénség helyével sokkal többet kellene foglalkozni. Külö­nösen nagy tetszést aratott Harmati Béla „rövid helyzetjelentése:” „Soha ennyi­szer katolikus részről nem mondták, hogy testvéregyház, mint az elmúlt más­fél hónapban. " A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a sajtóban megjelent tudósí­tások nagy része („csapás az öku- menére”, „stop az ökumenének” stb.) erősen túloznak. „Nem tudok változtat­ni, én a római egyházat egyháznak tar­tom, a római testvéreket testvéreknek, de magunkat is egyháznak, két évezred és nem csak a XVI. század óta. Imádkozom a római katolikusokért, és én is imádság­ra szorulok.” (Hafenscher Károly) A moderátor azzal rekesztette be az al­kalmat, hogy nem sértődött emberek voltak jelen, és „a sértődöttség nem ke­resztyén magatartás”. Nagyon jó lett vol­na folytatni, hiszen a hallgatóság kérdé­seire már kevés idő maradt. A nyilatko­zatnak - bármennyire is problematikus vagy elfogadhatatlan számunkra néhány kitétele, és bármennyire kevéssé elfo­gadható az időzítése - minden várako­zást felülmúlóan jó hatása is lehet. Dr. Szentpétery Péter Beszélgetés egy augusztus végén Sopronban tartott találkozóról Szeptember elején - mint ahogy azt máskor is megtette, amikor a magyar fő­városban járt - felkeresett bennünket az „Evangélikus Elet” szerkesztőségében Pósfay György, Genfben élő lelkésztest­vérünk, aki, bár nyugdíjas, de még min­dig az ott és a szomszédos Lausanne-ban élő magyar protestánsok lelkigondozója. Szeretettel fogadtuk őt és megkérdeztük, hogy ezúttal mi hozta Magyarországra? Mint elmondta, részben családi, rokoni és baráti látogatások megvalósítása, részben több gyűlésen és együttléten va­ló részvétel, ezek között volt a KÉMELM Sopronban megrendezett évi találkozója is. Ez alkalmat adott arra, hogy megkér­dezzem, mi rejlik e körünkben ritkán hallott „betűhalmaz” mögött? Válasz­ként mindjárt elmondta, hogy ez a „Kül­földön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségé”-nek kezdőbetűiből kialakított rövidítés. El­mondta azt is, hogy ilyen szervezet meg­alakításának a terve 1957. március ele­jén, Bécsben született meg, mint egy­mást segítő, testvéri közösség. Azóta minden évben legalább egy összejövetel­re hívta össze a háromtagú, általában há­rom évre választott vezetőség a munká­jába bekapcsolódott lelkészeket és más lelkigondozókat. Miért tartotta ez a munkaközösség idén Sopronban az évi értekezletét? - volt to­vább kérdésem. A KÉMELM-nek nincs állandó köz­pontja és gyűléseinek a helye sem kötő­dött sohasem egyetlen országhoz. 1993- ig mindig valahol Nyugat-Éurópában ke­rült ilyesmire sor. 1993-ban tartottuk el­ső találkozásunkat Magyarországon, még pedig Piliscsabán. Azóta találkozó­ink többségének helye magában foglalta a Kárpát-medence legtöbb országát. Eze­ket most felsorolom. 1994: Kolozsvár - Nagyvárad, 1995: Batizfalva - Sajó- gömör, 1996: Tangagärde - Svédország, 1997: Beregszász - Kárpátalja, 1998: Stuttgart, 1999: Alsómarác - Muravidék. A 2000. évben eredetileg Ausztriában akartunk találkozni, de a többség úgy döntött, hogy tartsuk ezt is Magyarorszá­gon, azaz Sopronban, ahol a Zerge-utcai vendégház és a város megfelelő keretet nyújt egy ilyen találkozó számára. Hányán vetlek részt a mostani találko­zón? Nem számítva a gyermekeket, huszon- ketten. Közöttük kilenc volt Nyugat-Eu- rópában szolgáló lelkész ,és egy diako­nissza-testvér, valamint négy papné; e csoporthoz tartozott még a párizsi, lel­kész nélküli gyülekezet képviselője is. A Kárpát-medencében levő országokból a KÉMELM meghívott két felvidéki lel­készt (egyikük előadó is volt) és Magya­rországról három előadót, akik szintén lelkészek yoltak (ketten közülük Dél- Amerikában is szolgáltak!). E csoport­hoz tartozók közül két résztvevőt elkí­sérte a felesége. Örültünk annak, hogy a VI. ORSZÁGOS EVANGELIZACIO - KISKOROS Örülnöd kellene... A sikeres és a kudarcot vallott ördög találkozik az ördögka­mara előtt. A sikeres olyan boldog, hogy szinte repül a boldog­ságtól, s elújságolja, hogy a rábízott családnál sikerült békét­lenséget szítania. A történet nagyon egyszerű, hiszen csak a fia­talabb fiút kellett rávennie, hogy kérje ki az apai örökséget és tékozolja el egész vagyonát. Aztán persze annyira lesüllyedt a sárba, s majdnem elnyelte a mélység. Igaz, hogy végül meg­bánta bűneit, és visszatért az apjához, de akkor az idősebb fiút kellett csak megkömyékezni, és ezzel meghiúsult a régi csalá­di béke helyreállítása. A munkát tehát elvégezte, s most várja a dicséretet az ördögkamarától. Társa szomorúan, szinte irigykedve hallgatja, mert ő nem járt ilyen szerencsével. A fiatalabb fiú nála is rossz útra tért, de mi­kor bűneit megbánta és hazaérkezett, nem csak az apja fogad­ta tárt karokkal, hanem a testvére is. „Szegény ördög” erre nem számitott és teljesen elkeseredett. Barátja így próbálta vigasz­talni: Ne keseredj el! A te családod biztosan csak színleg volt keresztyén. Az ilyeneket könnyű befolyásolni. De az igazi ke­resztyénekkel még a profi ördögök se tehetnek semmit. Ezt a jelenetet a kiskőrösi fiatalok adták elő október 14-én az Országos Evangélizáción, melynek színhelye ebben az évben Kiskőrös, témája pedig az öröm volt. Lupták György nyitó áhí­tatában arról beszélt, milyen nagyszerű dolog, hogy a tékozló fiú végül hazaért. Leszámolt múltjával, meggyónta bűneit, és el tudta fogadni a bünbocsánatot. S atyja nagy örömmel borult a nyakába. Nem kérdezte, mit keres ott, mert csak az volt a fon­tos, hogy megérkezett. Ugyanígy Isten országában sem számít az érkezési sorrend, csak az, hogy odaérjünk. Győrfy Mihály a szolgálat örömére hívta fel a figyelmet. Örülnünk kell annak, hogy már korán beállhattunk a Gazda szőlőjébe. Hiszen Isten tett alkalmassá bennünket a szolgálat­ra, és a hallgatók szívét is Ő késziti fel. A nap végén pedig Krámer György az összetartozás örömét helyezte a szívünkre. Azt, hogy milyen csodálatos dolog tar­tozni valahová, és mi Istenhez tartozunk. S ez nem véletlen, ha­nem az Úr akarta így. Neki fontos mindannyiunk élete, ezért felírta nevünket a mennybe. S nem kell attól félnünk, hogy ki­töröltetünk onnan. Igen, örülnünk kellene, hogy van bünbocsá- nat. Igen, örülnünk lehetne, mert van szolgálatunk. Valóban örömteli lehet az, ha egy elkeseredett ördög azért panaszkodik társának, mert nem tudott békétlenséget támasztani közöttünk. S ezeket a gondolatokat hallhattuk végül az „ének szárnyán” az Izsóp együttestől is, akik csodálatos énekekkel ajándékoztak meg bennünket, de nem csupán azért, hogy még jobban érez­zük magunkat, hanem hogy hazavihető emlékként őrizzük és vigyük tovább magunk is az örömöt, az örömhírt. Hogy „ ez az öröm el ne múljék"! Hulej Enikő Sopronban élő nyugdíjas lelkésztestvé­rek közül többen meglátogatták a konfe­renciát, és annak egyes előadásait meg­hallgatták. Melyek az ilyen összejövetelek célkitű­zései? Röviden azt mondhatjuk, hogy közös­ségünket elsősorban Isten igéjének a hallgatása és az Úr szent vacsorájában való együttes részvétel által kívánjuk erősíteni; továbbá teológiai előadások ál­tal is. Ugyanez a célja annak, hogy meg­hallgatjuk és megbeszéljük a lelkészek és lelkigondozók által egyes külföldi magyar gyülekezetekben folyó, valamint az összességért végzett külön szolgála­tokról (ide tartozik az ÚTITÁRS és a KOINONIA szerkesztése és kiadása, a Nagyheti Ifjúsági Konferenciák megren­dezése) szóló előterjesztett beszámolókat, valamint a jövőben megvalósítandó el­gondolásokat is. A Kárpáton belüli orszá­gokban és - néha - az Európán kívüli szórványokban folyó magyar evangélikus egyházi élet jobb megismerése, egyház­történeti vagy magyar szempontból jelen­tős helyek felkeresése, a minket vendégül látó gyülekezetekben és azok a környéken levőkben való szolgálatok végzése szin­tén része együttlétünk céljának. Mit jelenteti mindez a Sopronban tartott idei gyűlésen? Az idei áhítatokat Joób Szilárd, Rusz- nyák Dezső, Glatz József tartották: a sop­roni nagytemplomban záróisten­tiszteleten pedig Gémes Pál, a Württemberg területén lakó magyarok szolgálatával hivatalosan megbízott lel­kész prédikált, majd Zügn Tamás helyi lelkésszel úrvacsorát osztott a résztve­vőknek és a helyi gyülekezet több tagjá­nak. A teológiai előadásokat Gémes Ist­ván németországi lelkész és dr. Bándy György pozsonyi teológiai tanár és somoijai lelkész tartották. Az első témá­ja „A próféták üzenete az Újtestámen- tumban” volt, a másodiké pedig „A jubi­leumi év - Levitikus 25. fejezetének az elemzése”. Ezeket az előadásokat meg­beszélés követte. A beszámolók között a reformátusok hasonló szervezetével való együttműkö­désünk érdekében folyt tárgyalások ered­ményéről is volt szó, majd az angliai, ausztriai, németországi, skandináviai és svájci magyar protestánsok szolgálatában álló lelkészek és a Párizsból érkezett, presbitériumi kiküldött beszámolója kö­vetkezett, továbbá a 41. Evangéliumi Ifjú­sági Konferencia rendezőinek a képvise­lője, a sajtómunka vezetője és' a KEMELM pénztárosa tett jelentést az el­múlt év munkájáról. Alkalmunk volt az együttlétre meghívott két dél-amerikai magyar gyülekezetben szolgált, magyar- országi lelkésztestvéreknek a tapasztala­tairól szóló beszámolót is meghallgatni és egy rövid kiértékelő előadás is elhangzott a 2000. év januárjában, Esztergomban tar­tott konferenciáról, amelyet „A Határon Túli Magyarok Hivatala” hívott össze. A jövendő kérdéseivel - „Hogyan to­vább?” - címmel Pátkai Róbert, a mun­kaközösség mostani elnöke és egy ke- rekasztal-konferencia tagjai foglalkoz­tak. Szóba került a magyar gyülekezet irattárainak az ügye és a 2001 januárjá­ban, az ausztriai Gallneukirchenben megrendezendő Ordass-emléknap terve. Az utóbbin a KÉMELM is képviseltetni fogja magát. A szlovákiai magyar lelkésztestvérek­nek is volt lehetőségük, hogy beszámol­janak munkájukról. A magyarországi egyházi élet legutóbbi eseményeiről pe­dig Ittzés János püspök számolt be, majd a soproni gyülekezetről Zügn Tamás lel­kész és a gyülekezet felügyelője szólott a konferencia résztvevőinek a tiszteletükre adott fogadás keretében, amelyet a sop­roni belváros történelmi emlékeihez el­vezető tanulmányi kirándulás előzött meg. A résztvevők egy része eljutott még az evangélikus temetőbe, ahol fel­keresték a volt lelkészek, professzorok, saját rokonaik, barátaik és hajdani isme­rőseik sírját. Ugyancsak eljutott ez a cso­port Balf községbe, ahol megtekintették a háború utáni kitelepítések miatt ki­csinyre zsugorodott gyülekezet templo­mának felújított barokk orgonáját. Beszélgetőtársunk még azt is elmond­ta, hogy ő maga folytatta idén is a KÉMELM korábbi konferenciáin részt­vevőknek hagyományos szolgálatát és szeptember 2-án és 3-án igehirdetést vállalt Győrben, Magyaróváron és Le­vélen. Folytatás az első oldalról temploma megnyerte tetszésüket mo­dernségükkel, egyszerűségükkel és jó akusztikájukkal, valamint azzal, hogy mindkét helyen a gyülekezet gyarapodá­sáról hallhattak. Megcsodálták a bala­tonfüredi templom új gobelin oltárképét, Polgár Rózsa alkotását. Révfülöpön az Oktatási Központban ebédeltek, majd vé­gignézték termeit, szobáit. Ehhez az épü­lethez kiemelten sokat áldozott a bajor egyház, szinte teljesen nekik köszönhető megléte. Itt éppen külmissziói konferen­cia folyt, melyet néhány szóval köszön­tött Friedrich püspök és átadta Keresztes Lajos magyar származású, Nümbergben élő fotóművész nagyított fali képeit, me­lyeket a központnak ajándékozott. Jó hangulatú, családias együttlét volt ezen a napon a bajor delegáció tagjaival. A közös élmények, jó beszélgetések hasznosak voltak vendégeknek és ittho­niaknak. A gyülekezetek kis vendéglátó csoportjaival beszélgetve, megismerhet­ték az itthoni szórványhelyzetünket, an­nak örömeit és küzdelmeit. * A vasárnap délelőttje három budapesti templomunkban tartott istentiszteleten telt el. Mivel délután már indulniuk kel­lett haza, nem juthattak el vidékre. A De­ák téri, Bécsi kapu téri és a Hegyvidéki gyülekezetben prédikáltak. Friedrich püspök a Deák téren Jakab levelének 2. fejezetéből vette textusát, ahol gazdagok és szegények elkülönüléséről szól az apostol. Veszély, ha csoportok vannak a gyülekezetben, elkülönülnek és nincs bi­zalom egymás iránt. Mindig bűnös ma­rad a keresztyén ember, ha a hibát a má­sikban, sőt Istennél keressük. De ennek a bűnös embernek mondja Isten az evan­géliumot: Isten szeret téged. Mindig újra kegyelemből élünk! Karl-Heinz Ulrich diakóniai igazgató ugyanerről a textusról a Hegyvidéki gyülekezet épülő templo­ma mellett a gyülekezeti teremben prédi­kált, arról a Jézusról, aki szegényen és nyomorúságban jött e földre. Visszauta­sította a sátán gazdagságra utaló ajándé­kát. Célja az volt, hogy segítsen. A ba­jor-magyar társegyházi kapcsolatban a diakónia fontos jelenség. Isten előtt ked­ves, ha a felebaráti szeretetet gyakorol­ják egymás között. Ő nem tesz különbsé­get, nekünk sem kell tennünk! Walter Schmidt esperes a budavári templomban Mózes 2. könyvéből vett textus alapján a szolgaságból szabadság­ra vándorló egyházról szólt. Az elmúlt 10 évben ez jellemezte a kelet-európai országok egyházainak életútját. Most ar­ról tanácskoztunk, hogy ezen az úton ta­lálkoztak egyházaink, kicserélhetjük gondolatainkat. Ez az út vezet a jövőbe a keresztyének számára, és itt tudjuk egy­mást segíteni. Élménydús, gazdag programot bonyolí­tottunk e négy napon keresztül. A hivata­los, ünnepélyes események mellett bőven nyílt alkalom személyes beszélgetésekre, közelről ismertük meg egymást, jó volt megérezni, hogy bajorok és magyarok, két egyház tagjai mégis egyek vagyunk, egy­másért vagyunk és megélhettük a Krisz­tusban testvérek közelségét, közösségét. Összeállította: Tóth-Szöllős Mihály A bajor delegáció ajándéka az a képes füzet, melyet saját híveik számára állí­tottak össze. A német nyelvű magazin címe: „Evangelisches Duett”. Két euró­pai egyház együtt. A gazdag tartalom be­mutatja hazánkat a rendszerváltás után és benne egyházunk most kifejlődő szol­gálatait, munkaterületeit. A képes lap a nyelv ismerete nélkül is sokat mutat éle­tünkből, munkánkból. &»jw» urxtMngs»m: gemeinsam tu&wtocfe 1« U»gs,n Men» fc.rho - unt ptn&nfKlut S*fc* Evangelisches Duett Das MJteinond*» zw«* Küche« in Ete-spa 0-5»í: Kíffc f «•»< á t t:<4:«.«ckvn Un&Ml •}« h

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents