Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-01-30 / 5. szám

2000. JANUÁR 30. 3. oldal A vigasztalás helye F • • Adventtői Vízkeresztig - Ünnepeltünk a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban ......... Evangélikus Élet „A z indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge - el kell érnünk Betlehembe! ” Kinek mit jelent az ÁDVENT? A szó­tár így fogalmaz: „a karácsonyt megelő­ző négy hét.” Ennyi lenne csupán? A hi­deg, sötét, komor napok összessége? A leghosszabb éjszakák időszaka? A hívő ember számára jóval több en­nél, az elcsendesedés, a várokozás idő­szaka, felkészülés az ÜNNEPRE. Felkészülés... Lehet készülődni türel­metlenül, ajándékokért tülekedve, anya­gias szemléletű világunk igényeit figye­lembe véve, de lehet közösséget építve, egymásra figyelve, napról-napra több szeretettel. A bonyhádi gimnázium diákjai, lelké­szei, tanárai sajátos forgatókönyvet ké­szítettek a karácsonyi időszakra, minden nap más és más meglepetést, örömöt sze­rezve egymásnak. November vége a „manipulativ” tevé­kenység időszaka volt. Ügyes kezű gye­rekek, tanárok a lengyeli mezőgazdasági szakközépiskolából meghívott kolléganő - Étiig Beatrix, korábbi diákunk - irá­nyítása mellett ádventi díszeket, apró kis ajándékokat készítettek. Érdekes volt az előző nap még halomban álló tobozokat, szalagokat, bogyókat, fenyőágakat más­nap az osztályokban ádventi koszorúk­ban viszontlátni. Két nap alatt „átöltö­zött” az egész iskola. Az első meggyúj­tott ádventi gyertya fényénél a tanórák is bensőségesebb hangulatúvá váltak. December első délutánjain megjelen­A z újraindítás óta tíz tanévet teljesí­tettünk, a tizenegyedikben járunk. Az igazán jelentős dolgok nem hagynak közömbösen. Nagy érzelmeket, nagy in­dulatokat váltanak ki. Nagy dolog, hogy vannak iskoláink, köztük a Fasor. Legje­lentősebb értékeinkhez tartoznak gyer­mekeink, oktatásuk, nevelésük igazi pri­oritás. Reszketünk iskoláinkért, gyerme­keinkért, jogos érzelmi túlfűtöttségünk­ben hajlamosak vagyunk túlreagálni ne­hézségeinket. Pedig amúgy is van gond elég. Kedélyek csillapultával, több mint egy félév elteltével talán már megkísérelhető a tárgyilagos visszapillantás az elmúlt évben a Fasorban nagy viharokat kiváltó eseményekre. A viharok meghaladták az iskola kereteit is. Talán adós is vagyok, hiszen az Evangélikus Élet 1999. április 25-i számában megjelent „Tanuljuk a demokráciát és a tisztességet ” című írá­som békítő szándékát ugyan senki nem vonta kétségbe, de többen úgy vélték, itt­hon és külföldön, (Fasor Egyesület Genf) hogy miután nem közöltem a té­nyeket, érdemben nem befolyásolhattam a kedvezőtlen folyamatokat. (Fasor Egyesület körlevelei rendszeresen tájé­koztatják az iskolatársakat.) Talán furcsa, de a tények olykor inkább elterelik a figyelmet a lényegről, megne­hezítik az igazság feltárását, különösen, ha - mint a Fasor esetében is - folyamat­ról van szó, egy adott konfliktus tényei nem értelmezhetők helyesen a folyamat egészének ismerete nélkül. A fasori tantestület és az iskolavezetés a nemzedékváltás örömeit és kínjait éli meg. Van ebben jócskán öröm is, hiszen mindig jóérzés látni a fiatal, tettre kész, tehetséges új nemzedékek színre lépését. Jelen esetben sajátos zamatot ad ennek az örömnek, hogy folytatódik a nemes hagyomány: volt fasori diákok, akik már az újraindított iskolában érettségiztek, egyetemi tanulmányaik befejezése, dip­lomájuk elnyerése után a Fasorba jönnek tanítani. De a kínok is igazi szenvedéseket okoznak. Nagy ajándék volt, hogy 1989- ben a régi fasori és Deák téri tanárok is­mét evangélikus gimnáziumban taníthat­tak. Különösen jelentős volt, a szó teljes értelmében történelmi értékű, hogy Gyapay Gábor személyében volt az is­kola újjászervezésére, az erők integrálá­sa alkalmas igazgatónk. Az ő segítségé­vel utóda, Vajda Ferenc is jól kormá­nyozta a hajót, amíg 1998 tavaszán, ahogy lenni szokott, több körülmény tek a „Müv-házas” kézművesek, bőr­díszművesek, fazekasok az iskolai klub­ban. Ügyes kezű szakemberek diákjaink­kal szalmadíszeket, papír- és agyagfigu­rákat készítettek. „Ezermester” kollégá­ink jócskán kivették részüket a munká­ból. A délutáni mozgalmas foglalkozá­sokat a csendes, esti programok követ­ték. Lelkészeink „Adventi estéket” ren­deztek, ahol alkalom nyílt bensőséges együttlétre, éneklésre, egy-egy előadás meghallgatására, a karácsony melegének befogadására. December 20-ig a délelőttök a szoká­sos iskolai rend szerint alakultak. Azért a diákönkormányzat mégiscsak gondosko­dott némi újdonságról. Minden reggel kisorsolták az aznapi meglepetést. Volt, amikor a fiúkat, előfordult, hogy a lá­nyokat nem lehetett feleltetni. Nagy si­kere volt az egyesmentes napnak. De igazi derültséget az váltott ki, amikor Luca napján a névnapját ünneplő diák nyalókát vehetett volna át a büfében, de hát senkit sem hívnak nálunk Lucának. Az utolsó három tanítási nap már való­ban az ünnep kezdetét jelentette. Hétfőn vendégünk volt HOBO (Földes László) és nagysikerű előadást tartott. Rendha­gyó irodalomóráját, melyen József Atti- la-műsorát adta elő, nagy örömmel fo­gadták a tizenegy, tizenkettedik évfo­lyam tanulói. Bár az alsósok HOBO mű­sorát nem láthatták, ők sem maradtak ki a, jóból”, mert másnap a HOLLÓ együt­tes népzenei műsorának tapsolhattak. December 22-én a tizedik évfolyam ta­nulói műsorral kedveskedtek társaiknak, tanáraiknak. A karácsonyi ünnepséget kedvezőtlen összejátszása miatt kialakult olyan helyzet, melyben tantestület és szülők az igazgató felmentését kezdemé­nyezték. Lehet, nem kellett volna enged­ni a nyomásnak, de éppen Gyapay Gábor is javasolta a váltást, Nagybaló András igazgatói megbízását. Sajnos, néhány hét alatt kiderült, hogy a kiváló matematika tanár igazgatónak kevésbé alkalmas, a biztatások ellenére maga adta vissza •megbízatását. A valóban rendkívüli helyzetben az iskolafenntartó az egyházi oktatási osztály vezetőjét kellett kiküldje a tanév zavartalan befejezése és a követ­kező tanév előkészítése érdekében. Egyi­dejűleg kiírásra került a törvény értelmé­ben az igazgatói posztra a pályázat. A tantestület és az Igazgatótanács több­ségének a támogatásával Tárnok Dezső testnevelő tanár nyerte meg a pályázatot, kapott igazgatói kinevezést. A maga ré­széről felajánlotta, hogy a ciklus felénél, három év után kész felállni, ha az iskola- fenntartó egyház nem elégedett a munká­jával, de addig is kész alávetni magát évenkénti értékelésnek, vállalva ennek minden következményét. Az Igazgatótanácsban az 1997-98-as tanév végén napirenden volt, nem kelle- ne-e megválni Nagybaló András tanár úrtól. Végül etikai és szakmai megfonto­lások alapján további alkalmazása mel­lett döntöttek. Úgy vélték, nem tehető fe­lelőssé azért, mert nem vált be, mint igazgató, másrészt szükség van rá, mint matematika tanárra. Egy nagy tantestületben mindig adód­nak problémák. Nem szerencsés, ha eze­ket az önmagukban nem jelentős, csak­nem természetes gondokat - az igazgató megbuktatására törekedve - néhányan következetesen felnagyítják. A Fasorban az 1998-99-es tanévben az elégedetlenek csoportjának vezetője a korábbi kérész­életű igazgató volt. így következett be az ominózus vers-ügy. Az iskola egy tehet­séges növendékének a Miatyánk szavai­ra írt hazafias versét Nagybaló tanár úr addig menedzselte, amíg végre az igaz­gató is felfigyelt erre. Úgy találta, hogy a vers a szomszéd országok érzékenységét sértheti soviniszta kicsengésével, ezért a tanárt tette felelőssé és figyelembe véve korábbi aknamunkáit is, eltávolítása mellett döntött. Lehet, rosszul választot­ta meg a kicsordult pohár-ügyet, lehet, jobb lett volna, ha 1998-ban az Igazgató- tanács elejét veszi a várható feszültsé­Krdhling Dániel esperes köszöntő szavai zárták. Szerdán délután a bonyhádi gimnázi­um dolgozói nem siettek haza. Nyugdí­jas kollégáikkal együtt, örvendező lélek­kel hallgatták Ónodi Szabolcs igazgató és Krdhling Dániel esperes ünnepkö­szöntését a szép új díszteremben, ahol is­koláink diákjainak rajzaiban is gyönyör­ködhettek. Még egy kis ajándékozás és házi koncert is hozzájárult az ünnepség sikeréhez. Jó volt ilyen hangulatban ha­zatérni. Az ünnepkör befejezését Vízkereszt megünneplése jelentette. Január 6-án Hegedűs Attila lelkész meghívására a tengelici gyülekezet zenekara adott mű­sort a diákoknak, tanároknak. A gyüle­kezet lelkésze, Füller Mihály, aki egyko­ri bonyhádi diákként segíti az iskola po­zitív hagyományainak folytatását. Ezt követően Szemerei János kaposvári lel­kész tartott előadást. Lezárult az év leg­szebb időszaka. Mindannyian reméljük, hogy sikerült felélesztenünk tanítványa­inkban, egymásban azokat az érzelme­ket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen ünnepeljük Jézus születé­sét, melyről Ordass Lajos - evangélikus püspök, iskolánk volt diákja - 50 évvel ezelőtt a börtönben így prédikált: „Karácsonykor a fény föntről jött, a mennyből. S ha mi ezen a karácsonyon valóban Isten szeretetének világossága után vágyakozunk, akkor fölfelé kell néznünk. Csak onnan jöhet a lélek világossága. ” Takácsné Verese Erzsébet Fasor geknek, dehát így történt. Nagy ügy két tényező miatt keletkezett. Az érintett diá­kok és szülők joggal sérelmezték, hogy elveszítik matematika tanárukat. Tudva­lévő sajnos, hogy ritkán sikerül konflik­tusokat érdeksérelem nélkül megoldani. Igazán azonban azért lett nagy ügy, mert az igazgatóval szemben állók nem egy­szerűen Nagybaló András visszahelyezé­sére, hanem Tárnok Dezső eltávolítására törekedtek az eset kapcsán. Ebben nem találtak partnerre sem az oktatási, sem az egyházkormányzásban, sem a média nagy részében, mindössze két sajtóorgá­num foglalkozott az üggyel, az említett vers középpontba állításával. Megítélés, ízlés kérdése, kinek mennyire tetszik a költemény. Nem örvendetes, hogy végül a vers lett a feszültségek kirobbantója, de a folyamatban ez csaknem törvényszerű­en így következett be. Mindezt az azóta eltelt események, a fokozatos konszolidációval együtt, is igazolják. Magam az Országos Presbité­rium májusi ülésén az itt leírtak szelle­mében beszámolva a Fasorról, kiemel­tem, legyen bármilyen fájdalmas szá­munkra, hogy az iskolát újjászervező nagyformátumú igazgató, Gyapay Gábor nehezen tud leválni gyermekéről, művé­ről és érzelmi alapon, akarva-akaratlan, az igazgató ellen utóvédharcokat folyta­tókat támogatja, nem érheti hántás. Az megint csak jellemző, hogy mindez a fa­sori szellemért aggódás jegyében törté­nik. A két világháború között fénykorát élő iskolában is voltak gondok, feszült­ségek, az 1945-52-es időszakban ugyan­csak. A fasori szellem mindig a nyitott­ságot, a más nézetet vallók megértését, az autonóm ember-ideált is jelentette. Ebbe ma sem fér bele bármilyen szépre kozmetikázott autokrata törekvés. Ma a fasori szellem sajátsága, hogy a múlt értékeinek aktív tisztelete mellett a jelen és a jövő kihívásainak is meg kell felelni. Erre - legyen bármilyen fájdal­mas ez nekünk - csak a volt növendé­keknek új nemzedéke lehet igazán képes, illetve a mai iskola. Van remény. Ahogy említettem: már tanítanak a Fasorban a kilencvenes évek növendékei, jönnek ki a teológiáról az evangélikus iskolában érettségizett lelkészek, a 2000-es évben a presbitériumok újraválasztásakor is bi­zonyára sok, az egyház, a társadalom iránti felelősségre, az Istennek való kap­csolat meghatározó voltára iskoláinkban „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és min­den vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk máso­kat. " 2Kor 1,3-4 Ez igével küldte szét a Szarvas-Új- templomi Evangélikus Egyházközség meghívóit legújabb szeretetotthona fel­szentelésére. A gyülekezet a tulajdon- rendezés során egykori kéttantermes- tanítólakásos iskolái közül öt épületet (ezek közül kettőt a tanyavilágban) ka­pott eddig vissza kiürítetten és lepusztult állapotban. A gyülekezet óriási összefo­gással és áldozatkészséggel mára mind az ötöt rendbehozta, szeretetotthonokat, illetve napközi otthont létesítve bennük. A legfrissebben rendbehozott épületet - a Bethánia Szeretetotthonunk új, 16 személyes épületszámyát - 1999. de­cember 12-én szentelte fel Ribár János esperes szép számú gyülekezet körében. Kiemelte a szeretet fontosságát, hogy ez otthonban is megvalósuljon a szeretet, így a szeretetotthon méltó legyen meg­nevezésére. Az ünnepségen részt vett Babák Mi­hály, Szarvas város polgármestere is, aki szép szavakkal köszöntötte az egybe­gyűlteket, és igen fontos ajándékokkal lepte meg az otthont: a képviselőtestület megszavazta az önkormányzati telefon bekötési lehetőségét, így e célra nem kell 140 ezer Ft-ot kifizetnünk. Ez úton is kö­szönjük segítségüket! Ezután Deme Zoltánná lelkész beszélt az otthon különlegességéről, hogy ti. ráébredt fiatal felnőtt kerül be a különbö­ző testületekbe. Van remény. A Fasor Egyesület Genf említett körle­vele a megszokott korrekt, tárgyilagos hangvétel ellenére belemenekül egy bán­tó közhelybe, miszerint külföldi értelmi­ségi körökben általános nézet, hogy csak az ifjúságban lehet bízni, mert Rákosi és Kádár nemzedéke annyira meg van mé- telyezve, hogy ezt maguk észre sem ve­szik. Már a rendszerváltozáskor figyel­meztettek bölcs szociológusok, hogy időre van szükség, amíg a zsigerekben uralkodóvá válik a demokrácia, megsza­badulunk a negyvenévnyi diktatúra mű­ködési mechanizmusaitól. Jelképesnek is mondták, hogy á zsidó népnek is negy­ven évig kellett a pusztában vándorolnia, hogy az ígéret földjére már azok érkez­zenek, akik szabadnak születtek. Ez bizonyosan igaz. De egyfelől ismét csodát müveit a magyarság, röpke egy évtized alatt minden nehézség ellenére, kiépítve a jogállamot, megteremtve a de­mokratikus intézményrendszert, alkal­massá téve az országot a NATO-tagság- ra, elérkezve az Európai Uniós csatlako­zás realitásához. Ráadásul nem csak negyven év diktatúráját kellett túllépni: a két világháború közötti Magyarország sem volt kifejezetten demokratikus ál­lam. Éppen ezért olyan jelentősek a faso­ri tradíciók, mert abban a korban volt ké­pes az iskola egy liberális, nyitott szelle­miséget képviselni. Másfelől a külföldön élő értelmiség - akikre a körlevél hivatkozik - sem erköl­csileg, sem a hozzáértést tekintve nincs minden szobához tartozik egy szellőzte­tő berendezéssel ellátott vizesblokk, WC-vel és tusolási lehetőséggel. A szo­bákba mindenki saját bútorait is bevihe­ti. Az otthonban minden nap tartunk rö­vid áhítatot és minden vasárnap isten­tiszteletet. A beköltözőknek teljes ellá­tást nyújtunk és elhalálozásig szeretettel­jes gondozást, ápolást, szakképzett, ke­resztyén gondozók segítségével. A két épületszámyhoz hatalmas kert tartozik, mely nemcsak kellemes pihenésül szol­gál, hanem friss zöldséget és sokféle gyümölcsöt is terem az idősek számára. Az otthon első épületszámyát napra pontosan hat évvel ezelőtt szenteltük fel, s hálával borultunk le Urunk előtt, hisz mindösszesen 100 ezer Ft-tal kezdtük annak idején az építkezést. Az új szárny kialakítása 15 millió Ft-ba került, s eb­ből több mint egy millió Ft-ot az épület teljes szigetelésére költöttünk. E költsé­gek fedezésére külső segítséget sajnos nem kaptunk, így a gyülekezet e célra adományokat gyűjt. Megköszönünk minden áldozatos adományt, a mesterek és segédmunkások munkáját és a gyüle­kezet asszonytestvéreinek vendéglátó szeretetét. E szentelési ünnepre a gyülekezet asz- szonytestvérei finom szendvicseket és süteményeket készítettek, nékik is kö­szönjük szeretetüket! Végül arról adunk hírt, hogy az' új ott­hon szobái többségében beteltek, még egy háromszemélyes szoba üres. Szere­tettel várjuk a jelentkezőket a 06- 66/313-131-es telefonszámon. Deme Zoltánná Gede Erika abban a helyzetben, hogy minősítse az óhazában a diktatúra évtizedeiben érték­őrző, értékmentő, majd rendszerváltó és új demokráciát építő értelmiséget. Ez utóbbinak minden keserve, nyomorúsága ellenére. Vagy talán éppen ezért, mert többek között az egyház intézményrend­szerét, benne iskoláinkat, nekünk kellett újjászervezni, újraindítani, új zsinati tör­vényekkel a működés jogi kereteit meg­teremteni. Nem érzékenység mindez részemről, egyszerűen ez a realitás. Természetesen szükség van belföldi és külföldi kritikák­ra egyaránt, de nem a semmitmondó po­litikai közhelyek szintjén. Még csak annyit, ha a külföldi értelmi­ségiek körülnéznek saját befogadó or­szágaikban, nem hiszem, hogy ott nem találnak hasonló konfliktusokat. Mert ezek részben épp a demokrácia követ­kezményei. Az meg talán mégis csak jó, hogy ott még nem tartunk a globalizáló­dó világ fenyegetései ellenére, mint a de­mokrácia hazájában, az Egyesült Álla­mokban, ahol őrült diákok olykor halom­ra lövik társaikat, tanáraikat, így „oldva meg” feszültségeket. Elnézést a demagó­giáért. Megértem az itthon és külföldön iskoláinkért, így a Fasorért aggódókat. Jól is esik a szeretet, az együttérzés, az áldozatkészség. De meg kell szabadul­nunk illúziónktól. A konfliktusok kevés­bé a társadalmi rendszerekből, az emberi természetből adódnak. Müveit, autonóm, kreatív keresztyén fiatalokat szeretnénk kibocsátani iskoláinkból. Nagyon fontos a folyamatban a mintaadás. Nem köny- nyű. Frenkl Róbert r Álmodom Óévből jövet átlép elém az új év, és kétségtelen komolysággal megkérdi: Aztán van-e új lábad, vagy csak úgy közönségesen a régivel akarsz járdogálni bennem, mintha annak minden lépte olyan csodálatos remeklés lett volna? Hát tudd meg: én máris új vagyok, te meg olyan régi, mint még sose. Tudom, azt sze­retnéd, ha minden napodra valami kedved szerint valót hoznék, aztán a végén még elégedetlenkednél, ha nem volt mindegyik jótéteményem legalább egy fok­kal kellemetesebb az előzőnél! Csak ne áltasd magad: ha azt akarom, hogy meg­erősödjél és okosabb, sőt bölcs légy egy s más valóban jóra, meg kell járatnom téged néhány szokatlan úton, sötétben-viharban is. Minden új évhez új láb dukál, új léptek, új utakhoz új látás, mert sokféle réginek lejár az érvénye: ami tavaly jó volt, az netalán utat kell hogy adjon a jobbnak. Ügyelj: az a legkockázatosabb, ha minden kockázatot ki akarsz kerülni kényelmességből és gyávaságból. A te utad nem a tiéd, hanem a Gazdádé! Hé, mit horgasztod le a fejed? Nézz föl az Égre, és indulj! Az új lábat menet közben kapod meg. ha megbecsülöd azt az Utat! Dr. Bodrog Miklós * V A > «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents