Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-09-17 / 38. szám
2. oldal 2000. SZEPTEMBER 17. Evangélikus Élet A Krisztus mondja: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek. ” ApCsel 5,29 (Zsolt 146,3, ÍJn 4,7-12, Zsolt 129, 1-8) A „hagyományos” értelemben vett engedelmesség valahogy kezd eltűnni a világból. Az emberek sokkal jobban szeretnek a maguk feje után menni, mint alávetni magukat a másik akaratának. Gyakran hallom, hogy valaki azért lesz vállalkozó, mert így önmaga főnöke lehet, és nem kell engedelmeskednie a felettesének. Már a gyerekeit is sokszor megkérdőjelezik a szülői parancsokat, a nevelési elveket. Hogy állunk ' mindezzel Istennel kapcsolatban? Mindig találunk rá okot, hpgy ne kelljen engedelmeskednünk törvényének? Inkább a kiskapukat keressük/és a döntéseinkbe nem engedjük „beleszólni” Istent? Meijük-e vállalni az „inkább Istennek való engedelmesség” kockázatát? „A fiú tiszteli atyját. Ha én atya vagyoklmiért nem tisztelnek?- mondja az ÚR. ’’ Mai 1,6 (Jel 7,12, 2Sám ^-11, Jer 26,1-19) Kicsit az előző napi ige folytatását kapjuk itt. Alapfogalmaink tisztázására szólít fel Isten. Mert mi is a tisztelet? Semmiképpen sem egy látszafcselekedet. Nem csupán térdhajtás vagy kalaplevétel! Szívből jövő érzés nélkül persze csak mozdulat vagy kiejtett szó, de nem több. Isten azonban másfajta tiszteletet vár tőlünk. Régen, ügy-két generációval korábban még a gyermekek magázva szólították meg szüleikét, s azt hiszem, ez nemcsak külsőség volt, hanem belső Ártalommal js bírt. Gondoljuk át, mi az, amivel (például ma) kimutathatjuk, hogé»itszte)etünk Isten iránt önkéntes) belülről fakad, mert a szeretetünk jele. KEDD „Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadítá- sának!” Ézs 25,9b (2Pét 3,13, 5Móz 24,17-22, Jer 28,1-17) Nagy sajtófigyelem övezte az „utolsó magyar hadifogoly” hazahozatalát Magyarországra. Számára akkor ért véget a második világháború, noha talán már nem is tud róla, nem tartja számon, és nem éli át fogsága megszűnését. Pedig hivatalosan most lett „szabad”, mert a hazájában van ismét. Érte mentek, elhozták, befogadó családok váiják... Lehet, hogy mi sem tudjuk, hogy fogságban vagyunk, pedig a „háború” már véget ért, és van Szabadítónk, aki csak a hívásunkra vár? Van „hazánk”, ahol pont a mi helyünket tarják fenn a számunkra, és ahol minden egyes fogoly megszabadulása nagy örömet okoz?! SZERD/i »Haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála? ” 1 Kor 10,22 (Ézs 25,9, 2Móz 22,20-26, Jer 29,1-14) Általában véve jellemző az emberre, hogy szereti tisztázni az erőviszonyokat különféle emberi kapcsolataiban, munkahelyén, családjában, házasságában, a hivatali ügyeiben, és ha „erősebbnek” érzi magát valamilyen téren, akkor rossz esetben vissza is él ezzel. Már az óvodás gyerekek közt is az erősebbnek van a legnagyobb szava a csoportban. Istennél ez az erőfitogtatás természetesen nem működik. De hosszú utat kell bejárnunk ahhoz, mint Pálnak is (egy damaszkuszi utat!), hogy belássuk: az alázatban és a^Entegbocsátásban rejlő erők az igazán örökérvényüek. „hle féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg!" Ézs 51,7b (Mt 5,11, ApCsel 6,1-7, Jer 30,1- 3, 31,1-14) Ki az, aki nem hajlandó megdolgozni egy kis dicséretért, elismerésért, jó hírnévért? Azt hiszem, ezen az „oltáron,” mindnyájan áldoztunk már, ki többször, ki kevesebbszer. Hiszen olyan jól esik, ha rfiegdicsérnek, ha pozitív jelzőt kap a személyünk, a munkánk. Ez jót tesz a hiúságiunknak is. Jézus valami egészen más példát adott elénk, amit Ö tett, azt nem a dicshimnuszok mércéjével akarta mérni. Gyalázat és szitkozódás közepette vette tél.“a keresztet, gúnyolódó gonosztevő mellé került a Golgotán. Nem a tömeg reakciófától tette függővé, hogy teljesíti-e az Isten által kijelölt utat. „ Ti Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. ” 1 Kor 3,9 (Zsolt 1271a, Ézs 58,7-12, Jer|rl, 18-20, 31-37) Azzá válhatunk, amivé Isten „felépít” minket, amivé az Ő keze munkája nyomán kiteljesedik a személyiségünk, embervoltunk. Értelmet ad a létünknek, és nem csupán lélegző, járó, beszélő „gépek” vagyunk, hanem nagy gonddal, türelemmel és szeretettel nevelgetett, építgetett „műalkotásai” a (legcsodálatosabb Építőmesternek, a mi Istenünknek. Ez ; egész életünkön át tart, nincs egy felesleges nap sem, amikor Isten ne tudna rajtO#: alakítani, j«á|pbítani, szépíteni, ha engedjük, hogy munkálkodjon bennünk, rajtunk. ÁkatfiPe, hogy kezébe vegyen? SZOMBAT ” Fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.’’ lMóz 2,15 (lKor 4,2, Ám 5,4-7, 10-15, Jer 36,1 -32) A „hűtlen kezelés” vétségét nem korunkban találták fel, és nem csak bank- igazgatókat vagy politikusokat lehet tetten érni ilyen bűncselekményen. Az első hűtlen kezelés az Édenkertben történt, amikor az emberpár nem tartotta be Isten rendelkezését. „Művelésre és őrzésre” voltak hivatva, de ez nem volt elég, többet akartak: átrendezni a birtokviszonyokat. Elvenni, átvenni, a meglévő renddel ellenkezni. Sáfárból előlépni tulajdonossá, megbízottból megbízóvá. De láttuk: Isten szerepét nem veheti át az ember, még kis időre sem ülhet át az Ő „székébe.” Kőháti Dorottya SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASARNAP Igyekezzetek bemenni a szoros kapun Lk 13,22-30 „ Szoros kapu, keskeny út, - az Úr Jézus mondja Kisfiúk és kisleányok, jöjjetek át rajta! Által mennénk rajta, által mennénk rajta, Nagyon szoros a kapu, nem férünk át rajta."- zengtük gyermekként ezt az evangéliumi éneket, mely Jézus szavai nyomán: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun” íródott. Ma sarkig tárt ajtók, a szélesre kitárt kapuk, a nyitott társadalom korában nem idejétmúlt dolog a szoros kapuról szóló jézusi tanítást meghirdetni a világnak?! Hiszen még mi, keresztyének is hajlamosak vagyunk arra, hogy esendőségünkre hivatkozva, úgy fessük le Isten országát, amint az szélesre tálja kapuit, és mindenki könnyűszerrel beléphet rajta. Nincs vámvizsgálat, nincs útlevél-ellenőrzés, nincs várokozás. Semmiféle nehézséggel nem kell számolnunk. Ezt a téves elképzelést akarja eloszlatni Jézus, amikor hasonlatában szűknek nevezi az üdvösség kapuját. Amikor Jézus azt mondja: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun” - arra int, hogy hitünknek és cselekedeteinknek Összhangban kell lenniük egymással. Hitünk cselekedetek nélkül halott. Nekünk evangélikusoknak, akik az egyedül kegyelemből, hit által a Krisztusért való megigazulást valljuk a Szentírás alapján, jó emlékezetünkbe idéznünk azt, akár az Ágostai Hitvallás szavaival is: „A hitnek jó gyümölcsöket kell teremnie... a jócselekedeteket azért kell megtennünk, mivel ezt Isten kívánja; nem pedig abban bizakodva, hogy ezekkel a cselekedetekkel lehetünk Isten színe előtt érdemessé a megigazulásra.” Azt jelenti ez: ha hisz- szük, hogy Jézus az út, járnunk kell ezen az úton, még ha keresztút is az. Azt jelenti ez: ha hisszük, hogy Jézus az ajtó, rajta át kell közlekednünk, még ha szoros is az a kapu. Azt jelenti, hogy egyikünk sem rendelkezik egész életre szóló belépőjeggyel az Isten országába. Hit és cselekedetek nélkül még keresztlevelünk is elveszítheti érvényességét. Minden nemzedéknek - így a mienknek is - át kell vergődnie a szoros kapun, hogy megérkezhessünk az Isten országába. Amikor Jézus azt mondja: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun” - arra figyelmeztet, hogy tekintsünk az örökkévalókra. Ki vonhatná kétségbe, hogy mi emberek mennyire rászolgálunk erre a figyelmeztetésre? Mit meg nem teszünk azért, hogy itt a múlandóságban anyagi javakat gyűjt- sünk, egymáson hatalmaskodjunk, dicsőséget hajhásszunk, étel, ital és élvezetek mámorában éljünk. Az ilyen élet- és gondolkodásmód vezet oda, hogy ha majd megérkezünk az örök élet kapujához és így kiáltunk: „Uram, nyiss ajtót nekünk!” Ő így válaszol: „Nem tudom honnan valók vagytok.” Akkor hiába mondjuk: „Előtted ettünk, és ittunk, és utcáinkon tanítottál.” Jézus nem arra lesz kíváncsi, mekkora vagyont gyűjtöttünk, hanem arra, hogy mennyit osztottunk szét. Jézust nem érdekli, mit ettünk és ittunk földi lakomákon, hanem azt szeretné tudni, megosztottuk-e kenyerünket az éhezőkkel. Jézus nem a tudásszintűnket akarja felmérni, hanem azt, hogy tanítása szerint mennyire szerettünk, mert csak az örökkévalókra tekintve léphetünk be az Isten országába. Amikor Jézus azt mondja: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun” - arra hív, hogy rajta keresztül lépjünk be az üdvösségre. A tanítványok és nyomukban olyan sokan feltették már a kérdést: „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözölnek?” Jézus nem szolgált statisztikai adatokkal az üdvözöltek számát illetően. Csak arra buzdított, hogy rajta, a szoros kapun igyekezzünk bejutni. Nem a magunk erejéből, nem jócselekedetek által, nem érdemeinkért, - hiszen nekünk legfeljebb az igyekezet és a hit marad - hanem általa, Jézus megváltó kereszthalála és feltámadásának ereje által van szabad bemenetelünk az Isten országába. Ha ezt hittel elfogadjuk és a jó cselekvésének igyekezetével bizonyítjuk, akkor mienk az üdv bizonyossága, mely a gyermekének szavaival vallja: „ Szoros kapu, keskeny út, ez visz fel a mennybe. Fiúk, lányok, jöjjetek hát boldog új életre! Által megyünk rajta, által megyünk rajta, Ott az örök életet Jézus nekünk adja. ” Ámen. Németh Mihály IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus! Segítsd igyekezetünket, hogy rajtad át eljussunk az üdvösségre. Ámen. ISTENTISZTELETI _______REND _______ Bu dapesten, 2000. szeptember 17. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II„ Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II„ Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (családi); Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Ferenczy Erzsébet; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. ; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (tanévnyitó) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévnyitó) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régifóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (tanévnyitó) Kosa László; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél II. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap epistolája (oltári ige): Jel 3,1-6; evangéliuma (igehirdetési alapige): Lk 13,22-30. HETI ÉNEKEK: 455, 473. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosz- szán 2000. szeptember 18-án, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus ko- rálismertetés. Az evangélikusság nagy családjának hosszú útja felénk BALATONFÜRED f HARTA 2000. szeptember 17-én, vasárA gyülekezet templomi nap de. 11 órakor ünnepi istenorgonáját felújította. tiszteleten szentelik fel a Ebből az alkalomból dr. Harmatiné Polgár Rózsa orgonaszentelési hálaadó Kossuth-díjas textilművész istentiszteletet tartanak által készített gobelin oltárképet. 2000. szeptember 23-án, Az istentiszteleten szombaton 11 órakor D. Szebik Imre és a hartai evangélikus templomban dr. Harmati Béla D. dr. Harmati Béla püspök szolgál. . püspök szolgálatával. ) Lehet ezt kilométerekben is számolni, amikor 1984-ben világunk távoli országaiból jöttek Budapestre evangélikus testvéreink, hogy találkozzanak velünk. De hosszú volt az út, amíg a különféle akadályokat el lehetett hárítani és létrejöhetett az együttlét. Istennek legyen hála, hogy jobban megismerhettük egymást és 16 év távlatából tisztábban láthatjuk azt, ami gyülekezetek és lelkészek életében is maradandó nyomokat hagyott. Mozgósítás az előkészületekben. Lehet, hogy sokan azt gondolták: képesek vagyunk, mint egyház, az ilyen nagygyűlés megrendezésére. Ha keleti orientáltságú országokban élő egyházak egyike elsőízben vállalkozik egy erejét meghaladó összejövetelre, akkor meg kell mozdulni a gyülekezeteknek, fel kell emelkedni ellankadt kezeknek, nincs helye az ingadozásnak. Nagy volt a készülődés: asszonyok papnék irányításával kézimunkákkal foglalkoztak, lelkészek szervezték a nyitó-záró istentiszteleteken való részvételt. így volt ez Sopronban is. Közben egy soproni éremművész (Renner Kálmán) Luther-emlékérmet készített, mellyel vendégeket is megajándékoztak a nagygyűlésen. Közösség a fogadásban. A találkozó egyik csúcspontja volt, amikor egy vasárnapon a gyülekezetek vendégeket fogadtak, akik istentiszteleten szolgálatot is végeztek. Ezek voltak dr. Gerhard Müller nyugatnémet püspök vezetésével: keletnémet lelkésznő, osztrák tanítónő, tanzán főorvos, svéd és amerikai lelkészek. Örömmel tolmácsoltam az összevont istentiszteleten a püspök igehirdetését és szép szolgálatot végeztek azok, akik angolból fordították a gyülekezetei köszöntő testvérek magvas mondanivalóját. A bizonyságtevők ott álltak a gyülekezet előtt egysorban és példázták az énekverset: „Úgy fogadd be a testvért, Mint Krisztus tégedet! Más minden embertársad, Ám egytestvér veled” (474). Megható volt, amint a színes bőrű tanzán főorvos arról beszélt, hogy a kórházában vizitek alkalmával az Isten igéjét is megszólaltatja. Bizony nálunk akkor még főorvosok közül néhányan a lelkészek szolgálatát is akadályozták a kórházban. Ami maradandó, az folytatódjék. Isten igéje hangzott és az ige kőszálként megáll. Építsük mondanivalónkat, a tiszta igehirdetést a testté lett Igére (Jn 1,14), mert Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8). Jó volt Krisztussal és egymással közösségbe kerülni az úrvacsorában az akkor templommá lett Sportcsarnokban, mely most kiégve szívszorító látványt nyújt. A hazai gyülekezeteknek is szép találkozója volt, amikor a soproniak 80-as csoportja ismerős testvéreket köszönthetett, akik sok szállal kötődtek Sopronhoz, mint egykori teológusok, tanítóképzősök, lícisták... Osztrák és német vendégeinknél pedig az egykor Ausztriában szolgálatot végző lelkészek és Németországba kitelepített soproni testvérek útja, sorsa került elő. Müller püspök a Lutheránus Világszövetség új elnökének megválasztásával kapcsolatosan érdeklődött. Azt a szokást említette, hogy mindig az utolsó nagygyűlést rendező egyházból választanak. Válaszom ez volt: ha ezt teszi most is, akkor magyar evangélikus egyházunk szolgálatát becsülik meg, amint az gyülekezeteinkben folyik, nehéz körülmények között is. Müller püspök azóta nyugdíjba ment, de mint teológiai professzor, tovább munkálkodik. Jó lett volna találkoznunk, amikor Luther Szövetségünk soproni csoportja Erlangenen át utazott. De a „Feste Burg Andachtsbuch 2000”-ben írott áhítatai több gyülekezeti tagunkkal szövik tovább a közös hit szálait. Szimon János U 1
