Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-09-17 / 38. szám
Evangélikus Élet 2000. SZEPTEMBER 17. 3. oldal Templomba járni - igen vagy nem? A HARMINCNEGYEDIK Új iskolát szenteltek Szarvason Kisiskolások énekkara Az elmúlt tíz év egyházunk iskolai munkájában az újrakezdés és gyarapodás éve volt. Nem került vissza valamennyi volt iskolánk az egyház kötelékébe, de bizony arról sem álmodtunk, hogy tíz év alatt eljutunk a harmincnegyedikhez. Szarvason régen is több iskolája volt egyházunknak. Még vannak közöttünk olyanok, akik az általános iskolák mellett működő legfelsőbb szintű tanintézetnek növendékei voltak, a Szarvasi Evangélikus Tanítónőképzőben végeztek. Az államosításkor valamennyi elveszett egyházunk számára. Az egyházi tulajdonrendezések sorában most érkezett el ideje annak, hogy a Szarvas-Ótemplomi Egyházközség megnyithatta általános iskoláját. Nem kapta vissza eredeti épületét, de a kárpótlás során a Kossuth utcában lévő iskolaépületben megkezdhette munkáját a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola. Augusztus 28-án, délután ünnepi istentisztelet keretében dr. Harmati Béla püspök szentelte fel az új tanintézetet és ez egyben tanévnyitó istentisztelete is volt az iskolának. Ribár János esperes és Lázár Zsolt ótemplomi lelkész vett részt a liturgiában. Ki volt Benka Gyulai Tanár, tudós em- béfi teológus egy személyben. 1838-ban született és 1923-ban halt meg Szarvason. így írnak róla: „ ...képzettsége, írói és előadói készsége, nemes jelleme méltóvá tette arra, hogy az egész nemzetnek világítson, de szerénysége, családi hagyományai s a szarvasi iskolához szító kegyelete elfojtották lelkében a szélesebb körbe vivő emelkedés vágyát s megelégedett azzal, hogy szűkebb területen, egy városban ragyogjon szelleme. Nem törekedett országos hírnévre, beérte a helyi hatás munkakörével. ” Tőle származott ez a mondás: „A jelen alkotó munkát kíván, / a múlt emlékezésre kötelez, / a jövőnek felelősséggel tartozunk. ” Az iskola 1862/63-ban alakult, mint leánynevelő intézet. Benka Gyula az iskolai vezetőség tagjaként sokat segített az iskola működési feltételeinek biztosításában. 1904-ben átvette az állam, korszerű épületet emelt és olyan végzettséget biztosított, hogy gimnáziumban, tanítóképzőben, szaktanfolyamokon tanulhattak tovább a végzősök. 1948-tól általános iskola, 1962-től már fiúk is tanulhattak benne. 1996-ban a millecentenárium és a magyar iskola ezer éves évfordulóján vette fel Benka Gyula nevét. Az ünnepi istentiszteleten Harmati püspök Lk 2, 52 verse alapján a 12 éves Jézusról szóló történetből vette alapigéjét. Az Isten félelme a bölcsesség kezdete, ebben gyarapodni a feladatunk. Jézus növekedett ebben a bölcsességben. De testben is, ami bennünket az egészséges életre figyelmeztet. Nem lehet a gyertyát két végén égetni. Végül az Isten és emberek előtti kedvesség is így érhető el, Isten félelmében és az iskola ezt munkálhatja. Az iskola igazgatója Molnár Istvánná Frankó Zsuzsanna. A tanévnyitó ünnepély megnyitójában elmondta, hogy a Molnár Istvánná iskolaigazgató keresztyén pedagógia munkálására vállalkoztak. Öröm számukra, a pedagógusok számára, hogy évezredek kincseit megtalálhatták és átadhatják. Pedagógiai hitvallásuk a múlt ismeretének tisztelete, az alázattal való nevelés és a nagy felelősség gyakorlása. Az új tanévet még nagyobb szorgalommal szeretnék végezni, a gyermekeket pedig egyszerű szóval így köszöntötte: Erezzétek jól magatokat! A hivatalos vendégek közül többen köszöntötték az új evangélikus iskolát, pedagógusait és tanulóit. Hegyi László, az Oktatási Minisztérium Egyházi Oktatási Ügyek Titkárságának vezetője arról szólt, hogy a szülők egyházi iskolába azért Íratják gyermekeiket, hogy saját hitükben nevelkedjenek, magas képzésben részesüljenek és áldozatvállalást tanuljanak. A keresztyén értékrend azonos a világ farkastörvényeivel, jó, ha az értékrendben erősödhetnek. Az egyházi iskoláknak van légköre: krisztusi embert, másokért élő embert formálnak. Babák Mihály, a város polgármestere kifejezte ötömét, hogy egy régi folytatódik és új születik ma ebben az iskolában. Harmati Béla püspök szerint ezzel az alapítással jó hírt mondott a szarvasi gyülekezet, büszkék vagyunk Szarvasra! Mihályi Zoltánná osztályvezető az oktatási rendszer köszöntését hozta el. Most már 670 pedagógussal dolgosunk együtt. Testvériskolaként üdvözölte az új iskolát Jantos Istvánná, az orosházi iskola igazgatója, jelezte, hogy „együtt izgultunk és együtt imádkoztunk értetek.” Molnár Istvánná igazgatótól a fenti iskolatörténeten kívül megtudtuk azt is, hogy jó az iskola fogadtatása. Két épületben tanítanak 420 tanulót 17 osztályban. A nevelők száma 34, kétharmad arányban evangélikusok és 10 a kisegítők száma. Egyetértésben és szeretetben új lendülettel kezdenek, és szeretnének tovább dolgozni. T. Millenniumi ünnepi hangulatban voltam, amikor váratlan levelével lepett meg egy kedves vidéki ismerősöm, aki két éven keresztül az egyik helyi gimnáziumban az érettségizettek osztályában tanult. Közel két évvel ezelőtt betévedt hozzám, hogy szeretné megismerni a keresztyén hitet, szeretne Istenről hallani. Megvallotta, hogy nem tud semmit, a településen, ahol a szülei laknak, egyszer sem volt templomban, sem a szülei, sem ő, de benne - ki tudja miért? - felébredt a kíváncsiság. Hajlandó vagyok-e vele foglalkozni - kérdezte, és ki is alakítottunk egy rendet, hetente egyszer 1-1,5 óra rendszeresen. Biblia, káté, beszélgetés - és szépen haladtunk. Nem is olyan régen, idén tavasz- szal nyilvános keresztelőre és szép konfirmációra került sor a csütörtöki istentisztelet keretében és gyülekezete előtt. Tudtam, hogy vidéki, nyaranta nincs itt, és különben is még szeretett volna tovább tanulni. Természetesen tudomásul vettem, hogy eltűnt a szemem elől, hiszen gyakorta áll az élet találkozásokból és távozásokból. De kényszerítő erővel kellett, hogy eszembe jusson a még alig 20 éves fiatalember, mert augusztus 15. keltezéssel a következő levelet kaptam tőle, idézem szó szerint: „ Kedves esperes úr! Bizonyára meglepődik, amikor ezt a levelem olvassa, mert már jó ideje nem hallhatott rólam. A keresztelés után eltűntem, alig találkoztunk. Az az igazság, hogy rájöttem: nekem személy szerint nincs szükségem az egyházra (templomba-járásra) azért, hogy elérjem az Istent. Ami az istenhitet kiváltotta belőlem, annak semmi köze nem volt semmilyen vallás semmilyen képviselőjének munkájához. Engem nem az egyház képviselői, hanem maga az Isten térített meg, rávilágítva saját határtalan szeretetére és megbocsátására. Ezekkel azt szeretném mondani, hogy nem érzem szükségét annak, hogy templomba járjak, hiszen azt az áhítatot bármikor elérhetem, itt magamban is, ha szükségem van rá. Nem azt akarom ezzel A halhatatlan fiú szeretete halhatatlanná tette az anyát: vasárnap, augusztus 27-én, születésének 209. évfordulóján a necpáli evangélikus templomban emléktáblát lepleztek le Hrúz Mária, Petőfi Sándor édesanyjának tiszteletére. A kis turócmegyei szlovák falu evangélikus gyülekezetének megemlékezése úrvacsorával egybekötött ünnepi isten- tisztelettel kezdődött, ezután került sor a templomban elhelyezett emléktábla avatására a meghívott magyarországi vendégek részvételével. Az ünnepi beszédet dr. Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója tartotta, jelen volt Boros Miklós, Magyarország pozsonyi nagykövete, valamint Karol Wlachovsky, a budapesti szlovák nagy- követség tanácsosa. A szlovák gyülekezet kórusa énekkel, a szenei magyar iskola növendékei pedig furulyaszóval mondani, hogy nincs szükség a templomokra és a vallási vezetőkre, hanem azt, hogy ezek mind szépek és jók külsőleg. Szépnek találok egy istentiszteletet, egy templomot, az orgona hangját, de egy istentiszteleten inkább kívülállónak érzem magam, mint bent levőnek. Csak azt tudom, hogy mit érzek, amikor belépek egy templomba, és az nem az az igazi istenközelség. Azt csak egymagámban tudom elérni igazán. Köszönöm mindazt, amit öntől kaptam az elmúlt évek során, soha nem fogom elfelejteni azokat az érdekes és tanulságos beszélgetéseket. Őszinte tisztelettel, dátum... aláírás. ” S Ps közli örömmel, hogy felvételt nyert az egyik főiskolára, könyvtár-történelem szakra. Bizony megrendülve olvastam ezt a levelet és szeretném sokakkal megosztani, de még inkább megbeszélni. Súlyos kérdések vetődnek fel, amelyekkel érdemes és szükséges foglalkoznunk: 1. Nincs szükségem egyházra, templomba járásra. 2. A benne keletkező istenhitnek nincs köze a vallás képviselőjéhez. 3. Szép egy istentisztelet, de nem az igazi istenközelség. 4. Belül a templomban kívülálló. S talán vannak még itt más kérdések is, más olvasata egyéb kérdéseket is felvethet. Pl. hogy a hiba esetleg az istentiszteleteinkben van? Vagy esetleg: nem helyes a szükségleteket emlegetni, hanem kötelességről kellene beszélni? Szívesen vennénk, ha komoly beszélgetés indulhatna el erről a kérdésről. Tényleg nincs szükség istentiszteletre, igehallgatásra, gyülekezeti közösségre? Az istenhit tényleg csak egy teljesen privatizált területe az életemnek? Jóvá hagyandó-e mindez, mondván, örüljünk neki, hogy nem ateista (istentagadó) a fiatalember, vagy vitázzunk? Ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy templomba járjon, akkor helyes elmaradni onnan, s helyes beletörődni abba, hogy legalább nem hitetlen? Vajon kinek milyen válasza lenne ezekre a kérdésekre? Ribár János tisztelegtek az édesanya emléke előtt. Az ünnepségen képviseltette magát a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar írószövetség, Kiskőrös önkormányzata és evangélikus gyülekezete, valamint a pozsonyi Csemadok. Az emléktábla ötletét először Hubay Miklós vetette fel 1996-ban, a Petőfi Emlékbizottság egyik alakuló ülésén, mint a Petőfi-emlékévek megvalósítandó feladatát: tiszteljük meg a szeretett édesanya emlékét, legyen megjelölve születésének helye. Hogy az ötlet megvalósult, nem kis részben Jozef Havrillának, a necpáli evangélikus lelkésznek köszönhető, aki jó érzékkel és kitűnő tapintattal szervezte meg és tette bensőségessé az ünnepséget, amelyen mind a szlovákiai, mind a magyarországi résztvevők magukénak érezhették a legnagyobb magyar költőt világrahozó szlovák édesanyát. A régi kis fatemplom, ahol Hrúz Máriát keresztelték, már nem áll, helyén új templom épült 1843-ban, mégis a kulturális diplomácia példaadó eredményeként az emléktáblával - ijj. Szabó István alkotásával - még eggyel bővült a látogatható Petőfi emlékhelyek száma a Kárpát-medencében. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora megbízza: Dr. Hausmann Juttát 2000. augusztus 30-tól 2002. augusztus 30-ig terjedő időszakra az Ószövetségi Tanszék vezetésével, Dr. Csepregi Zoltánt 2000. augusztus 30-tól 2003. augusztus 30-ig terjedő időszakra az Egyháztörténeti Tanszék vezetésével, Dr. Fabiny Tamást a VI. év további szervezésének, koordinálásának feladatával, Dr. Szentpétery Pétert a LHT ügyeinek teljes körű intézésével. Márványtáblát avattunk Hrúz Mária emlékére Augusztus utolsó vasárnapjának hajnalán indultunk Szlovákiába, hogy időben megérkezzünk a Nagy- Fátra nyugati lankáin fekvő Necpal község evangélikus templomába. E festői szépségű községben született Petőfi édesanyja. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának kezdeményezésére, a helyi polgármesteri hivatal és az evangélikus gyülekezet támogatásával emléktábla leleplezését készítették elő. Oda igyekeztünk. A kétnyelvű felirat magyar szövege: „A Necpalon 1791. aug. 26-án keresztelt Hrúz Mária, a világhírű magyar költő, Petőfi Sándor édesanyja halálának 150. évfordulója emlékére. Petőfi Irodalmi Múzeum Budapest, Necpal község, Necpáli Evangélikus Egyházközség". E szövegből kiderül, hogy kissé elhúzódott az emléktábla elhelyezése, hisz a Petrovics házaspár az 1849. évi pesti tavaszi kolerajárvány következtében halt meg. A feleség két hónap múlva, május 17-én követte férjét. Temetésén a költő fiú is jelen volt. Akkor írta „Szüleim halálára” című versét. A tábla elhelyezése hazánk millenniumi évében megvalósult. A márványtábla a templom belső előterében kapott helyet. Felavatására az istentiszteletet követően került sor. Jozef Havrilla gyülekezeti lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd egy iskolás elszavalta Petőfi: Szüleim halálára című versének szlovák fordítását. A tábla leleplezése előtt Praznovszky Mihály múzeumi igazgató mondott emlékbeszédet, amit a helybeli iskola igazgatójának Petőfiről szóló rövid előadása követett. A gyülekezet énekkarának szolgálata után a helyi lelkész szlovákul mondott áldást, miután levették a leplet az emléktábláról. Ezt követően kapott szót e sorok írója. Először dr. Harmati Béla püspök köszöntő szavait tolmácsoltam Necpal község lakóinak. Püspök úr elfoglaltsága miatt engem küldött, hogy a köszöntés átadása után, a Magyarországi Evangélikus Egyház küldötteként kérjem Isten áldását az emléktáblára. Majd arról szóltam, hogy e táblát olvasva, emlékeznünk kell arra a korra, a 19. század első évtizedére, amikor itt élt Hrúz János családjával. A napóleoni háborúk nyomán mindenütt kifosztottság és szegénység maradt. Különösen megnehezült Hrúz János helyzete. Azokban az években haltak meg szülei, majd felesége és annak szülei is. Magára maradt négy gyermekével. Ismerősei közül sokan, a jobb megélhetés reményével innen az Alföldre, vagy az akkor rohamosan épülő Pestre költöztek. Barátaitól jó híreket, sőt hívást kapott. Elhatározta 1812-ben, hogy ő is Pestre költözik. Akkor népeink egy, közös hazában éltek, országhatár nem akadályozta senki költözködését. Hrúz János szűcsmester Pesten kocsisként kapott állást. Megházasodott másodszor, kétgyermekes özvegyet vett feleségül, ahogy az a történészek feljegyzéseiből tudható. Az akkor 21 éves Hrúz Mária Aszódon a földbirtokos Podmaniczky családnál kapott alkalmazást. Ott ismerkedett meg Petrovics István hentessel, akivel 1818-ban az aszódi templomban kötöttek házasságot. Mária később a maglódi evangélikus parókián szolgált, majd a lelkészcsalád Kiskőrösre költözésével követték őket. Ott született első gyermekük, Sándor, a költő, aki által az édesanya is híressé lett. Befejezésül mondtam: Ünneplő Gyülekezet! Kikerülhetetlen annak a kérdésnek a tisztázása, hogy mi üzen a múlt a jelennek és a jövőnek. Értsük meg a múlt üzenetét! Hirdesse ez az emléktábla a népeink közötti kölcsönös tisztelet és megbecsülés szükségességét. Akkor lesz Istentől áldott a jelenünk és a jövendőnk, ha - ahogy a 19. század elején a múltban, úgy a jövőben is, népeink között a kölcsönös megértés, kölcsönös jóakarat és a jó szomszédság uralkodik! Koszorúzással zárult az ünnepség. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum nemzetiszínű szalaggal ékesített koszorúja mellé került a pozsonyi magyar nagykövet hasonló koszorúja. A helybelieken kívül elhelyezték koszorúikat a szlovákiai magyar nemzetiségű települések polgármesteri és a Kiskőrösről érkezettek is. A templomi ünnepély a gyülekezeti teremben baráti beszélgetéssel folytatódott. Jó volt megtapasztalni Petőfi közösségteremtő erejét. Id. Cselovszky Ferenc Az iskolaszentelés pillanatai Hrúz Mária-emléktábla Necpálon t *
