Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-06-18 / 25. szám

Evangélikus Élet 2000. JÚNIUS 18. 3. oldal BÚCSÚ TÚRMEZEI ERZSÉBETTŐL Húsvéti híradás Még el sem kezdődött a szertartás, a csömöri temetőből messzire hangzik százak és százak éneke: „Igen Atyám, mert így kedves Előtted,/ Öröm vagy bá­nat ér, akármi gyász,/ Kezed megáld mo­solyt, borút vagy könnyet,/ S a lelkem, békén, csendben Rád vigyáz...”. Azután valóban békén, csendben vigyáz az öre­gek és fiatalok hatalmas serege a ravatal mellett elhangzó Igékre. A koporsót át­ölelő sátor Isten sátorára emlékeztet, fö­lötte a nyitott, kék égbolttal. Felejthetetlen a búcsú „Krisztus poétá­jától”. Nagy költőtársa, Reményik Sán­dor nevezte így a Tolna megyei Tamási szülöttét. Valóban, összes verse, minden éneke, egész élete csendes és boldog há­ladal volt azért, hogy a fentről kapott írói ajándékkal Mesterét szolgálhatta A koporsó mellett ott álltak két test­vérének leszármazottai. A liturgiában szépen váltakozott Ige, ének, életrajz, vers és bizonyságtevés. A bűnbánati zsoltárt Herzog Csaba, a Fébé Egyesület segédlelkésze, a szeretett diakonissza fő­nökasszony életrajzát Madocsai Miklós, annak korábbi lelkipásztora ismertette. A testvérek egykor szétszóratása utáni balassagyarmati évekről Kalácska Béla nógrádi esperes szólt, megemlítve, hogy a hálás utókor a rendszerváltozás után ott (majd Józsefvárosban is) díszpolgárává választotta Szabó József dunáninneni püspök akkori munkatársát. A búcsúztató igehirdetést Zászkaliczky Pál, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület és Anyaház lelkésze tartotta „Több, mint száz évvel ezelőtt - mondta - a Somogy megyei Niklán fiatal leány nevelkedett két testvérével együtt. Sza­bad idejében sok időt töltött a temetőben, gondozta a koszorús költő, Berzsenyi Dániel sírját. Sokat ábrándozott arról a hatalmas síremlék mellett, miért nem le­hetett ő is költő. Szerette volna 'álmodni a kibeszélhetetlent és érezni a kimondha­tatlant'. De nemcsak ábrándozott, imád­kozott is: „...ha gyermekem lesz, azzal áldd meg,/ amivel nem áldottál meg engem/. Ha gyermekem lesz, dalolhassa ki,/ mit lelke érez, szíve gondol / És dal legyen a kacagásból/ és dal legyen a fáj­dalomból.” Ez a niklai leány Túrmezei Erzsébet édesanyja volt. Ezért az édes­anyai imádságért vallhatta a költő-mű­fordító diakonissza főnökasszony: 'Egész költészetem... meghallgatott imádság'. így lett énekké öröme, így lett énekké könnye is”. Mintha a két borús, esős májusi nap között a temetés napján ránk köszöntő fényes égboltozat csendes szépsége adta volna a búcsúztató alapige (2Kor 4,18) tematikáját, úgy tárult fel az igehallgatók előtt Túrmezei Erzsébet élet- és költé­szettörténete hármas távlatban. Ott élt ő mindenekelőtt A TEREMTŐ ISTEN EGE ALATT. Jól ismerte, de ver­seivel tanította is, mi mindent köszönhe­tünk az első hitágazat szerint a Teremtő­nek: az életet s mindazt, amire az élet fenntartása miatt szükségünk van, így szeretteinket és hivatásunkat is. A költő még ennél is többet láttat meg velünk: számára a természet az Atya kezéről be­szél: tőlejön az ősz aranyfénye, tőle hull a hópehely is. Ezért neki köszön meg „minden hóvirágharangot, hazatérő ma­darat, simogató sugarat...” És kinek a szivét ne dobogtatta volna meg az apját faggató, Jézus születésén örvendező kis­lányról szóló verse: „...Szalmán feküdt az Isten Fia,/s elhagyta érettünk az egeket,/úgy-e apukám, nagyon szere­ted?”. Túrmezei Erzsébet ugyanakkor A KE­GYELEM EGE ALATT is élt (amiről Luther azt mondta, hogy az sokkal gyö­nyörűségesebb, mint a látható égbolto­zat). Az igehirdető felidézte az egykori fiatal magyar-német szakos bölcsész- hallgató megtérését és diakonisszává tör­ténő elhívását, a népfőiskolái munkát és a nehéz 1951-es évet. Akkor mi is há­nyán másoltuk kézzel, írógéppel, indigó­val, majd adtuk-küldtük széjjel az általa írt Te Deum fordítást: „A mélységből is dicsérünk Téged... Dicsérünk Úristen, most is és mindörökké...” írta, miközben fejtette a testvérruhát. A kegyelem aztán mégis győzött az ítélet felett. Az igehirdető végül AZ ÖRÖKKÉVA­LÓSÁG FÉNYÉBEN mutatta be a 88 éves korában hazatért testvérünk életét. Énekeivel és verseivel, az „áldott ván- dorbottal” irányt mutatott a majdan őt is követőknek: „Hazafelé tart szüntelen a keskeny út kis nyája”. Máskor így írt: „Krisztus jár előttem, Őreá tekintek,/ Hazafelé tartok s előre nézek...” Taschner Erzsébet főnökasszony-he- lyettes imádsága után Bánffy György színművész a „Húsvéti híradás”-t, majd Lesták Mária a „Húsvét után” című ver­sét mondta el, a külföldi diakonissza anyaházak nevében pedig Luise Schäfer kasseli főnökasszony adta át a kaisers- werthi központ utolsó áldáskívánságát. A sírnál - ahová kíván­sága szerint az egykori kedves népfőiskolása, Gubek Mária szülei mel­lé temették - Solymár Péter csömöri lelkész mondott végső búcsút. Utána a vendéglátó gyü­lekezet gazdagon terített asztalnál várta a távolból is Csömörre zarándokolt híveket. A szeurat kere­tében többek között Gertrud Heublein, a ber­lini Paul Gerhard Stift vezetője - aki egy éven át segítette nálunk a hű­vösvölgyi Anyaház éle­tének újjászervezését - Mátyás Sándorné tanárnő tolmácsolásával tett bizonyságot arról az áldásról, amelyben az elköltözött életének utolsó szakaszá­ban maga is részesülhetett. Húsvét után Húsvét előtt... nehéz, szomorú léptek. Húsvét előtt... zokogó, bús miértek. Húsvét előtt... ajtók, kemények, zártak. Húsvét előtt... arcok, fakóra-váltak. Húsvét előtt... szivek, üres-szegények. Húsvét előtt... kihamvadott remények. Húsvét előtt... egy nagy: Minden hiába! Bús eltemetkezés az éjszakába. De húsvét lett! Feltámadott a Mester! Húsvét után el gyásszal, könnyekkel! Húsvét után futni a hírrel frissen. Húsvét után már nem kérdezni mit sem! Húsvét után új cél és új sietség! Jézus él! Nincs út, amely messze esnék. Húsvét után... erő, diadal, élet! Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet, akik még mindig húsvét előtt élnek. Az Úr szolgálóleánya, az Ancilla Domini hazatért. Emlékét, verseit és énekeit határokon innen és túl ajkán és lelke mélyén még századokon át fogja őrizni az utókor. Id. dr. Fabiny Tibor Jézus egyik legjelentősebb mondatát olvasom el Jn 13,34-ből: Új parancso­latot adok nektek, hogy szeressétek egymást. Ahogyan én szerettelek tite­ket, ti is úgy szeressétek egymást! Tudom: az EGYSÉG kérdésének sok megközelítési módja, számos összetevő­je és buktatója van. A szentírási iratok, az ökumenikus mozgalom története be­szél erről és mindennapos tapasztalatunk is ezt bizonyítja. Az EGYSÉG kérdéséről lehet beszél­getni, lehet tanulni egymástól, vitatkozni is lehet róla, az azonban vitán felül áll, hogy az EGYSÉG IGAZÁBAN A SZE- RETETBEN valósul meg. Ennek igazát, feltétlen prioritását mondta ki Jézus az új parancsolatban. Vegyük komolyan Jézusnak ezt az egyetlen parancsolatát olyan szélsősége­sen, olyan radikálisan és olyan botrán- koztatóan, ahogy Pál apostol tette, ami­kor arról szólt, hogy szeretet nélkül sem­mit sem érnek a kegyes szavak, semmit sem ér a prófétai elhivatottság, semmit sem ér Isten titkainak belső felismerése, a csodákra képes hit és szeretet nélkül semmit sem ér a diakónia és az önmegta­gadó áldozat. Az EGYSÉG abban a szeretetben való­sul meg, amely türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem Árválko­dik fel, nem viselkedik bántóan, nem ke­resi a maga hasznát, nem háborodik fel, nem rója fel a rosszat, nem örül a hamis­ságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, misdent eltűr. (lKor 13) Az EGYSÉGet teremtő szeretetnek te­hát Jézus szeretete a mércéje: ahogyan Ő szeret, úgy szeressük mi is egymást. Az EGYSÉG SZEMPONTJÁBÓL Jé­zus szeretetének három vonását emelem ki. r Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2000. június 26-28. között Vált ezredévet ezredév? címmel megrendezendő IX. Protestáns Posztgraduális Tanfolyamának témái: 2000. június 26. hétfő Reuss András rektorhelyettes (EHE, Budapest): Köszöntés. Kozma Zsolt (Kolozsvár): Az eszkatológia és az etika összefüggései az Ószövet­ségben. JHVH eszkatologikus megjelenése mint a jelen reménységének forrása Bolyki János (KGRE HTK, Budapest): Az apokaliptika, mint a jelen értelmezése. Balázs Lajos (Budapest): Világvége-elméletek a csillagászatban. 2000. június 27. kedd Hausmann Jutta (EHE, Budapest): Bibliatanulmány. Puskás Attila (PPKE HTK, Budapest): Az eszkatológia egy római katolikus teo­lógus szemével. Lichtmann Tamás (Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem): Eszkatológia a mai zsidó vallásban Szigeti Jenő (Miskolci Egyetem): Rajongó várakozók az egyháztörténetben. Ribár János esperes (Orosháza): A jövő várása és a temetési igehirdetésünk. Kamarazenekari hangverseny: O. Messiaen: Quartour pour la fin du temps (Kvartett az idők végezetére) 2MQJúnius 28, szgrőa Fabiny Tamás (EHE, Budapest): Bibliatanulmány. Dörömbözi János (Budapest): Az eszkatológia egy filozófus szemével Puskás Ildikó (ELTE BTK, Budapest): A jövő képe az indiai vallásokban az ez­redfordulón. Reuss András (EHE, Budapest): A keresztyén eszkatológia - szükséges utópia? Hausmann Jutta (EHE, Budapest): Zárszó. Látsz halott arcot és hulló virágot: mindenütt a halál hatalmát látod, és gyászod terhét roskadva viszed, ha nincsen húsvéti hited. Ha sír a gyász, a bánat, mi vigasztalna más: a Krisztus él, feltámadt, és van feltámadás! A sötét felhő széled, áttör a napsugár, mert győzött Ő, az Élet! Új élet útja vár. Miért nem emeled fel könnyes arcod? Miért vívod mindig egyedül a harcot? Soha nem talál békét a szíved, ha nincsen húsvéti hited. Szólj, diadalmas ének, mint boldog híradás a bánkódok szivének, hogy van feltámadás! Az élő Megváltóra ki egyszer rátalált, a nagy Vigasztalóra, nem retteg sírt, halált! Nem hallod a Feltámadott hívását? Nem hallod igéjét, vigasztalását? Ő minden benne hívőn segített! Mért nincsen húsvéti hited?! Szólj, diadalmas ének, és szárnyalj, mint a szél! Szállj északnak és délnek, és hirdesd: Jézus él! Az élő Krisztus Jézus jár velünk szüntelen. Ha szent nyomába lépünk, mienk a győzelem! Túrmezei Erzsébet _____ J Ké tszáz éve született Laestadius Lars Levi Laestadius (1800-1861), az észak-finnországi ébredési mozgalom elindí­tója, 200 éves született. Erre emlékezve, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklore Tanszéke tudományos szemináriumot rendezett. A Szeminárium díszvendé­ge volt Juha Pentikdinen, a Helsinki Egyetem Összehasonlító Vallástudományi tan­székének professzora. A szeminárium moderátora Szigeti Jenő professzor volt. Voigt Vilmos, a Folklore Tanszék vezetőjének megnyitója után a vendégprofesszor tartott előadást Laestadiusról, elsősorban tudományos tevékenységét, a botanikában való munkássá­gát és a néprajzost mutatta be. Csepregi Márta egyetemi adjunktus Laestadiusnak az ébredési mozgalom elindítá­sában és erősítésében végzett munkáját ismertette. Előadása a finn-magyar kapcsola­tokat és különösen - az ébredési mozgalmak életébe való betekintés által - egyház­történelmünknek is egy jelentős szeletét mutatta be, hiszen éppen Laestadius ébredé­si mozgalmával került szoros kapcsolatba finn ösztöndíjas korában édesapja, Csepregi Béla lelkészünk, aki nyugdíjas éveit most Sárszentlőrincen éli. ígéretünk van arra, hogy előadását lapunk hasábjain is a közeli jövőben olvashatjuk. Bartha Elek, a debreceni Néprajzi Intézet vezetője mondott zárszót a szemináriu­mon. Heli Kanerva asszony, a Finn Nagykövetség tanácsosa a nagykövetségen adott fo­gadást a szeminárium tagjainak és a vendégeknek. T. EGYSÉG 1. Jézus szeretete KÖZÖSSÉGET VÁLLALÓ szeretet. Ennek végletes, megdöbbentő bizonysága az incamatio, hogy az IGE testté lett, hogy Isten Fia le­mondott dicsőségéről, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá. Maradéktalanul vállalta a közösséget ve­lünk. Az EGYSÉG megvalósulásának ez az útja: vállalom a közösséget a másikkal, aki nem olyan, mint én. Nincsenek elő­feltételeim, lemondok az előítéletekről és önigazságomról, nem különcködöm, nem akarok senkire sem uniformist húz­ni. Ijedjünk meg attól, hogy éppen a vallá­sos, elit csoportokra nem jellemző ez a közösséget vállaló szeretet. Hiteles, mindnyájunk számára elfogadható, tör­téneti példa erre a Jézus korabeli farize­usoknak, mint hívő elitnek az elkülönü­lése. Jézus nemcsak nyolcszoros jaj-t mondott felettük, hanem a vámszedőről való példázatában karikatúrát is rajzolt róluk. Az egységre törekvésnek nem ez a jel­mondata: Légy olyan, mint én! - Egy­ségre jutni csak a közösséget vállaló sze­retet útján lehet. - Tegyünk legalább egy lépést ezen az úton. 2. Jézus egységet teremtő szeretetére jellemző a SEGÍTŐKÉSZSÉG. Lehet, hogy profánnak, szürkének tűnik ez a megfogalmazás, de egyszerű és érhető. Jézus segíteni akar a bajba-bűnbe jutott emberen. Szavait és tetteit ez motiválja. Ezért szól és ezért cselekszik. Nem veze­ti hátsó szándék. Segítőkészségében nem ismer határokat. Egyszerűen az ember javát akarja, mégpedig nemcsak rövid tá­von, hanem az örökkévalóság perspektí­vájában. Ijedjünk meg attól, hogy Jézus a segí­tőkészség példájaként nem egy egyházi funkcionáriust állít elénk, hanem egy megvetett, hite-hagyott samáriai embert. Az önérdek, önmegvalósítás, az öncél, az önzés vallásos formációi lehetetlenné teszik az egység megvalósulását. - Te­gyünk legalább egy lépést ma a segítő szeretet útján. 3. Jézus szeretete ÖNFELÁLDOZÓ szeretet. Ennek beteljesülése, megrázó megvalósulása kereszthalála, amit ér­tünk, miattunk és helyettünk vállalt. A golgotái esemény páratlan, utánozhatat­lan, egyszeri és megismételhetetlen ese­mény. Jézus mégis azt mondta, hogy kö­vetnünk kell Őt az önfeláldozó szeretet útján, mert csak az lehet tanítványa, aki mindennap felveszi keresztjét. Mekkora félreértése Jézus szavának, amikor a váratlanul és kikerülhetetlenül ránk szakadó sorscsapást mondjuk ke­resztnek. Hiszen a kereszt a Krisztus kö­vetésében naponként, önként felvállalt szeretet önfeláldozását jelenti. Enélkül lehet jól prosperáló egyesületet működtetni, lehet akár világot átfogó szervezetet létesíteni, enélkül lehet frak­cióba, klubokba, elit vallásos közössé­gekbe egy húron pendülő tagokat tobo­rozni, de az egység megvalósulásához több kell. El kell indulni az önfeláldozó szeretet útján, amely tud lemondani és szenvedni is. Ijedjünk meg attól, hogy Jézus életének utolsó estéjén is arról vitatkoztak a tanít­ványok, hogy ki a legnagyobb közöttük. Ez az egységet romboló vita azóta is tart. Felhagyva ezzel az ádáz vitával, te­gyünk meg legalább egy lépést az önfel­áldozó szeretet útján. Ez nem lehetetlen, mert Jézus nyomába léphetünk, aki ezt az utat végig járta. Ámen. Madocsai Miklós (2000. május 1. Ökumenikus Imanap az Országgyűlési Irodaházban, V. Széchenyi rakpart 19.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents