Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-06-18 / 25. szám

4. oldal 2000. JÚNIUS 18. Evangélikus Élet Május utolsó vasárnapján délelőtt rá­érősen sétáltam fel néhány tanítványom­mal - a soproni Eötvös József Evangéli­kus Gimnázium és Egészségügyi Szakkö­zépiskola diákjaival - a bánfalvi Hősi te­metőbe. Gyermekkoromban édesapám kézen fogva vezetett - testvéremmel együtt - azon a kavicsos úton, amelyen most is lépkedünk. Emlékszem, sokat mesélt ne­künk az itt nyugvókról, azokról a német, szerb, román, török és orosz katonákról, akik az első vagy a második világhábo­rúban veszítették életüket. (Utólag tud­tam meg, hogy legtöbben a később le­égett barakk-kórházban flekktifúsz-ban haltak meg.) Mi, gyerekek mindig el- ámultunk a kétezerötszáz közel azonos sírhant végelláthatatlan során. A keresz­tekhez hajolva, kíváncsian betűzgettük az egyre halványuló, idegen hangzású neveket, szemünk már akkor is döbben­ten akadt meg. az életéveket jelző számokon... Hősök, hősök... Ízlelgettük a szót, azt hiszem értettük is. De fejet hajtani csak most, felnőttként tudok a magyar embe­rek előtt, akik képesek voltak arra, hogy az elesettekben ne az ellenséget, hanem a parancsot teljesítő hős katonát lássák... Azok előtt, akik hosszú éveken keresztül Vasárnap délelőtt gondozták a sírokat, s alkalmanként vi­rággal emlékeztek - ismeretlenül - a tá­voli hozzátartozók helyett is... A fák, bokrok rezzenéstelen zöldlombja festői hátteret kölcsönzött gondolataim­nak s virágok édes illata fűszerezte azo­kat. Távoli harangszó, élénk madárdal, néhány ünnepélyes emberi szó, visszafo­gott mozdulatok élénkítették a képet. En­gedtem, hogy hasson rám az élmény... „ ...ellensége voltál a magyarnak ki most testvérként őrzi álmodat... ” Váratlanul nyugtalanító érzés kerített hatalmába, melynek jólesően vetett vé­get egy felismerés. Az árnyas dombol­dal erdőtemplomába simuló temető EL! Amíg lesznek fiatalok és felnőt­tek, akik a Hősök Napján, s néha hét­köznapokon vagy vasárnap délelőtt vi­rággal a kézben eljönnek ide - élni is fog! Balikóné Németh Márta Hősi temetőben Fotó: Bárdics Megszólal az egykori szemtanú- Ismeretlen részletek néhai Turóczy Zoltán püspök nyíregyházi börtönéletéről ­Páratlan érdekességű levelet kapott Múzeumunk dr. Hadar Ilona nyugdí­jas evangélikus hittestvérünktől, akit 1945-ben mint fiatal járásbírósági gépírónőt a nyíregyházi Népügyész­séghez rendeltek ki. Ritka bepillantást enged a börtöncellák és a népbírósági tárgyalások életébe. A szerző szíves hozzájárulásával szószerint közlöm le­velét. Tisztelt Igazgató úr! Hivatkozom 83/2000. számú levelére, melyben Turóczy püspök úr börtönrab­ságáról kér tájékoztatást. Bocsánatot kérek, hogy ilyen soká vá­laszolok, de nap mint nap próbálkoztam emlékezetemből valamit előcsalogatni, de sajnos, használható adatokat nem tu­dok közölni. A népügyészség vezető ügyésze dr. Bodonyi Márton, beosztott ügyésze dr. Schwarcz István volt, mindketten szívte­len, gonosz emberek. - Ezt az intéz­ményt a legnagyobb titoktartás övezte. Turóczy püspök úr tizedmagával volt elzárva egy cellában. (A kilenc személy Nyíregyháza és környéke értelmiségi, köztiszteletben álló személy volt. Pl. dr. Korompay Károly sebész főorvos, kinek szanatóriuma is volt a városban. Dr. Hor­váth Zoltán megyei főjegyző, Jóba Elek papírkereskedő, Magos ... nagykállói gyógyszerész stb.) Minket kolleganőmmel együtt 1945- ben a járásbíróságtól kértek „kölcsön”, mivel jó gépírókra volt szüksége a nép­ügyészségnek. Abban az érában a teljes valótlanság uralkodott. Ezt bizonyítja, noha mindketten járásbírósági alkalma­zottak voltunk, a munkakönyvünkbe nem jegyezték be „áthelyezésünket”, pe­dig a börtön különálló intézmény volt. Megparancsolták belépésünkkor, hall­gassunk, senkinek nem szabad tudni munkahelyünkről. Igaz, foglalkoztatásunk is csak névle­ges volt, mert nem a népügyészségnek, hanem a kommunista pártnak dolgoz­tunk, hol a börtön falai között, hol pedig a párthelyiségben. A népügyészség adminisztrációja nem is a mi kezünkön ment keresztül. .Áthelyezésünkkor” az ügyészek még azt sem közölték velünk, milyen „bűn” miatt vannak benn a politikai foglyok. Az őrállomány világosított fel bennün­ket, „ezek nagyon veszélyesek, mert jakubinusok”. Hogy kiket neveznek jakubinusoknak, fogalmuk sem volt. Az ügyészekkel szinte napokig nem is találkoztunk, mert Pestre és a megyei pártbizottságra jártak. Úgy gondolom, ott főzték ki hazugságaikat. A foglyok kihallgatása mindig munka­időn kívül történi, azon nem vehettünk részt. Tudomásom szerint jegyzőkönyv sem készült, csak az ügyész jegyzetelt. A vádiratot sem íratták velünk, de az nem is volt. írásban nem közölték a foglyok­kal, csak szóban, hogy mi a vád ellenük. Úgy emlékszem, a tárgyalásra sem volt benyújtva vádirat, csak a jogszabályhe­lyeket jelölték meg s azt szóban egészí­tették ki a tárgyaláson. Ebben részt vet­tem. (Ha netalán a levéltári iratok között van ilyen vádirat, azt utólag írhatták.) A tárgyalásról mi alkalmazottak ki vol­tunk zárva. Azt közölte Bodonyi, hogy mikor és hol tartják. Azt is elmondta, ra­gaszkodik a nyíregyházi városháza dísz­terméhez, mert már ott volt egy nagy horderejű, szégyenteljes per, a tiszaeszlári Solymosi Eszter pere a zsidók ellen, de ez még alávalóbb ügy. A tárgyalás után Bodonyi közölte, „10 évet harcolt” ki püspök úrnak. Ez a beje­lentés cinikus, kárörvendő volt, mert tudta hogy én is evangélikus vagyok. Még most is borzongás fog el, ha megje­lenik előttem vigyorgó képe, s nagyon zokogtam. „Miért sír Ilonka, az anya­gyilkosból, a betörőkből, közbűncselek- ményesekböl még lesz ember, de ezek­ből már soha.”, és röhögött. Mi ezután már nem találkoztunk az ügyészekkel. Hirtelen eltűntek s vissza sem jöttek többet. A börtönparancsnok Tóth László volt, aki előzőleg koronaőrként szolgált. Na­gyon emberséges, hívő ember volt. Fel­hívta figyelmemet, „nem veszem észre, ha a foglyokkal beszélget”. Biztatott, vi- gyek-hozzak nekik. így sikerült a fog­lyok hozzátartozóival kapcsolatot terem­tenem. Többek között Idus nénivel is - püspök úr feleségével. Idejük és lehető­ségük volt írni a foglyoknak, mert az iro­dában dolgoztak és a parancsnok vigyá­zott arra, hogy az őrök ne lássanak, ne tudjanak semmit. - Áldja meg a mi Urunk mélységesen emberséges maga­tartásáért. (Rövid idő múlva mint meg­bízhatatlant, el is távolították az intéz­ménytől.) Azt püspök úrtól tudom, hogy a politi­kai foglyok nagyon jól megértették egy­mást, mindannyian istenhívők voltak. Közös áhítatot tartottak reggel, este, de még istentiszteletet is csendben. Irodal­mi „délutánokat” rendeztek. Mindig volt egy közösen választott „főnök”, akik fel­váltva foglalták el a kinevezett „trónszé­ket”, és ő volt a felelős a színvonalas foglalkozás megszervezéséért, levezeté­séért. Én ezt a „trónszéket” akkor láttam, amikor az alezredes - a neve most nem jut eszembe - volt a főnök. O egy kis alacsony, mulatságos „kedves figura” volt, aki mindig humorizált és vidította a társaságot. Püspök úr nagy szeretettel beszélt róla. - Egyébként mindenki fog­lalkozott valamivel. Dr. Korompay főor­vos pl. őszibarack magból sakkfigurákat faragott szikével, hogy az ujjai ne nehe­zedjenek el. Mások apró ajándékokat ké­szítettek, rajzoltak szeretteiknek. Püspök úr volt a társaság közös atyja. Magán- és közös beszélgetések vezetője. A családjának biztosan leírt mindent, amit Idus néni Mikler Erzsivel - ki püs­pöki titkárnő volt - megosztott, mert ab­ban az időben Mikler Erzsi volt Idus né­ni támasza, segítője. - Sajnálom, ezekről nincs tudomásom. Az biztos, nagy tekin­télye volt püspök úrnak, respektálták, gyóntak neki. Pl. közöttük volt egy na­gyon magas rangú tiszt, ki naponta 40-50 cigarettát szívott. Amikor megtudta tár­gyalása idejét, megfogadta, hogy a tár­gyalás előtt 3 napig nem dohányzik. A zárka kicsinynek bizonyult, olyan ideges volt. Mindig a dohányzó társa mellé hú­zódott, hogy legalább a más füstjét „él­vezze”. A tárgyalás előtti éjszakán már nem is aludt. Püspök úrtól kérdezte, van- e már éjfél? Majd megtudjuk, ha jön a váltás. Éjfél után rá is gyújtott. Szégyen­kezve kérdezte: Ugye, ez nem helyes? - Nem bizony, mert amit ígért az Istennek, azt meg is kell tartani. (Ez az ember ka­tolikus volt.) Szíves elnézését kérem Igazgató úr, hogy nem tudtam érdemleges dolgokat írni, de abban az időben minden tabu volt politikai téren, a foglyok pedig „a társadalom ellenségei” voltak, akikről csak a „legmegbízhatóbb” személyek tudhattak és érintkezhettek velük. Én, Isten iránti hálával gondolok a ve­lük töltött időre. E beosztást először bün­tetésnek éreztem, de ma már tudom, hogy hitem erősítésére rendeltetett ez az „alantas beosztás”. Hittestvéri szeretettel kívánok sok ál­dást munkájára lKor 1,9 versével: „Hü az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunkkal Jézus Krisztussal való kö­zösségre.” Imádkozó tisztelettel köszönti: Dr. Hadar Ilona nyugdíjas Tiszafüred, Húszöles út 119. 5350 Tolmácsolom Olvasónknak a levélíró - és Múzeumunk - kérését: ha más szem­vagy fültanú, esetleg az egykori börtön­társak leszármazottai közül valaki újabb részleteket tud közölni Turóczy Zoltán 55 év előtti fogságának részleteiről, küldje azt be az Evangélikus Országos Múze­umba (1052 Budapest, Deák tér 4.) Dr. Fabiny Tibor Délvidék csillagai alatt... Urunk akaratából és kegyelméből öt felejthetetlen napot töltöttem a Délvidé­ken, a Vajdaságban április végén és má­jus elején. Úgy vélem, evangélikus és ró­mai katolikus testvéreimnek is tudok él­ménybeszámolóval szolgálni, bár a Ju­goszláviai Református Keresztyén Egy­ház püspöke - Csete Szemesi István hí­vott meg erre az útra. Ma a Vajdaságban kb. 300-350 ezer magyar él, a pontos szám nem ismeretes, ezek nagy része római katolikus, kisebb részük református és evangélikus. Újvi­déken van a ferences rend központja, ahol dr. Harmath Károly ferences atya él és dolgozik. Ő volt az, aki az elmúlt évi délvidéki háború után közvetlenül eljött Budapestre és a Duna Televízió múlt év júliusi műsorában Európa hite - Jövőnk keresztyén szemmel című műsorában oly gyönyörű bizonyságtévő szavakat szólott - a hazaszeretetről is hitet téve. A Délvidéken van hazánk egyik első, Szent István alatt épült kolostortemplo­ma - a bánáti Aracson. E hatalmas ko­lostortemplom - amely először a bencé­sek, később a ferencesek tulajdonában volt - 450 éve már romjaiban áll, de még így is csodálatot ébreszt, a régmúlt di­csőségét idézi fel. A vajdasági magyarság szeretné ősi templomát újjáépíteni. Ezért megala­kult az Aracs Pusztatemplom Műem­lékvédő Társaság, Vajda János tanár vezetésével, aki május 6-án reggel a Duna TV-ben is elmondta a helyreállí­tás nemes terveit. Még délvidéki utam előtt felhívott tele­fonon Dolinszky Árpádné evangélikus lelkészasszony, aki szeretettel hívott, hogy látogassak el Bajsára is, amely Szabadkától délnyugatra van kb. 20 kilo­méterre. Sajnos, a rendkívül szoros útiprogram és az említett csatlakozási, közlekedési nehézségek miatt erre az út­ra, illetve látogatásra nem került sor. így Szabadkáról felhívtam telefonon férjét, Dolinszky Árpád szuperintendenst, és köszöntöttem a hazai evangélikus testvé­rek - elsősorban a Budapest-Kelenfoldi Evangélikus Gyülekezet köszöntését is átadva. Vele 2000 januárjában Eszter­gomban az „Egyház és magyarság” kon­ferencián találkoztam, aki ott beszámolt a délvidéki evangélikus testvérek életé­ről. Több mint 200 éve élnek evangéli­kusok a Délvidéken, egyrészt magyarok, de idetelepültek szlovák anyanyelvű evangélikus testvérek is, akik jelenleg is jelentős közösséget alkotnak. A magyar anyanyelvű Ágostai Hitvallású Evangé­likus Egyház 1931-ben alakult, a har­mincas években gyümölcsözően fejlő­dött - Nagykikindán színtársulat is volt, ma is működik a kikindai Magyar Egye­sület. - A háború azonban súlyos meg- terheltetést hozott, csaknem három évti­zedig - az evangélikusok egyáltalán nem tarthattak kapcsolatot az anyaország evangélikus egyházával. így a vajdasági magyar evangélikusság elvesztette tala­ját. Csak 1998 jelentett jelentős forduló­pontot, amikor Délvidéken újra összeül­hetett az Evangélikus Zsinat. Lényegé­ben a gyülekezeti építőmunkát elölről kellett kezdeniük, amelyet megnehezített az 1999. évi háború is. Pozitív tény, hogy 1994 óta van evangélikus lapjuk és van evangélikus műsor is a rádióban. „Az Úr csodásán működik” fejezte be­számolóját Dolinszky Árpád szuperin­tendens. Isten áldása kíséije délvidéki evangélikus testvéreinket! A református egyház központja a bácskai Bácsfeketehegyen van, itt él és szolgál Délvidék püspöke, temploma 2002-ben lesz 200 éves. Idén lesz a Ma­gyar Reformátusok IV. Világtalálkozója délvidéki ünnepélye. A reformátusság egyik központja Ómoravica, ahol Kos­suth Lajosnak is áll a szobra, a másik a bánáti Magyarittebén van. így utam során jártam Szabadkán, Fe­ketehegyen, Újvidéken, a szemben lévő Péterváradon, ahol impozáns a hatalmas vártemplom, valamint Újvidék közelé­ben Piroson, és átutaztam Bácska- Topolyán, ahol a délvidéki Pax Romana Szervezet központja is van. Újvidéken megrendítő az elpusztított hidak látvá­nya, pedig a panoráma hasonlít a pesti­hez, hiszen mögötte van a Fruska Gora hegység. Csak pillanatképeket tudtam felvillan­tani a gyönyörű útról, hadd fejezzem be azzal az énekkel, amelyet Délvidék fia­taljai énekeltek: „Elmúlik minden aggodalom, ha csendben állok az Úr előtt. És könyörgésben, hálaadásban dicséri mindig a szívem őt. Bánatom, gondom jól ismeri,nyomasztó terhem ő felveszi. Még most sem értem, fel nem fogom, mért szeret engem ilyen nagyon. " Imádkozzunk délvidéki magyar testvé­reinkért! Kolosváry Bálint MEGHÍVÓ Az Északi Evangélikus Egyházkerület millenniumi rendezvényére Lovászpatonán 2000. június 24-én, szombatra. Délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet a műemléktemplomban. Igét hirdet D. Szebik Imre püspök. Délután a Kastélyparkban:- Mesterházy Zsuzsanna lelkész és Komenda László polgármester köszöntője- Kiss Katalin előadása a gyülekezet történetéről- Ittzés János, a Nyugati Egyházkerület megválasztott püspöke ünnepi beszéde- Közreműködnek: Ajkai Fúvószenekar és Dévai Nagy Kamilla előadóművész tanítványai történelmi zenés műsorral Minden érdeklődőt szeretettel vár: az Evangélikus Egyházközség és az Önkormányzat. Számítógép pályázat eredménye Az Evangélikus Életben korábban meghirdetett számítógép pályázatra 67 kére­lem érkezett be a megjelölt határidőre. A pályázat elbírálására létrehozott bizottság 2000. május 29-én tartott ülést. A bizottság tagjai voltak dr. Sólyom Jenő felügyelő, a gazdasági bizottság elnöke, Szemerei Zoltán főosztályvezető, Vető István esperes és Bogdányi Gábor szakér­tő. A beérkezett pályázatok mindegyike megalapozott kérelem volt, a rendelkezés­re álló pénzeszközökből azonban csak 25 számítógép szerezhető be, ez öttel több a tervezettnél. A bizottság 2000-ben a következő gyülekezet részére juttat számítógépet: Ajka, Bakonyszentlászló, Boba, Budapest-Józsefváros, Budapest-Kispest, Bu- dapest-Rákosszentmihály, Domony, Dunaegyháza, Dunaújváros, Eger, Geren­dás, Komárom, Mohács, Monor, Nádasd, Pápa, Péteri, Pusztaföldvár, Sárszentlőrinc, Somogyvámos, Somlószöllős, Szentgotthárd, Szombathely, Szügy, Vecsés. Két szeretetotthon kérelmét a bizottság nem tárgyalta, ez évben a gyülekezeti igények kielégítését tartotta elsődlegesnek. Azokat a gyülekezeteket, amelyek ez évben a pályázat során nem jutottak szá­mítógéphez, vigasztalja az a tudat, hogy számítógép pályázat minden reménység szerint lesz 2001-ben is. A bizottság nevében: Dr. Sólyom Jenő gazdasági bizottság elnöke

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents