Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-09-19 / 38. szám

4. oldal 1999. SZEPTEMBER 19. Evangélikus Elet 99 Énekeljetek az Úrnak új éneket! Hévízen koncertezett a Soli Deo Gloria Ifjúsági Énekkar 99 Már hét éve éneklünk együtt „egyedül Isten dicsőségére”, ezért választottuk ezt a nevet: Soli Deo Gloria. Próbáinkat he­tente tartjuk Ménfocsanakon. Évente több koncertet adunk: tra­dícióvá váltak az ádventi és nyári koncertjeink. Minden évben ellátogatunk a győri Evangélikus Szeretetház kedves lakóihoz és nekik is zenés műsorral szolgálunk. Idén nyáron is gazdag programja volt énekkarunknak. A Soli Deo Gloria Evangélikus Iljúsági Énekkar június 25-én koncer­tet adott a ménföcsanaki Bezerédj Kápolnában. Ezúton köszön­jük mindenkinek, aki eljött és meghallgatott minket. Július 8- án táborozni indultunk a Balaton partjára. Táborhelyünk Keszthely-Kertvárosban volt. Már első nap megkezdtük a fel­készülést a koncertekre. Reggelente énekszóra ébredt a csapat, reggeli után közös bibliaóra következett, ebédig pedig énekkari próbát tartottunk. Délután különböző kreatív programok és vidám játékok színesítették napjainkat. Esténként a vacsora és a próba után egy közös áhítattal tértünk nyugovóra. A fellépé­sek előtti napon tartottunk egy főpróbát a gyönyörű hévízi evangélikus templomban. A főpróba után énekeltünk a hévízi főtéren, ahol nagy sikere volt dalainknak. Július 11-én, vasár­nap elérkezett a nagy nap: a koncertek napja. Délelőtt először egy német istentisztelet keretében adtunk koncertet. Német és angol dalokat énekeltünk, amit a végén már a többszáz fos német gyülekezet velünk együtt dalolt. Ezt a református isten­tiszteleten való szolgálat követte, ahol műsorunkat szintén nagy örömmel fogadták. Egy rövid pihenés után délután az evangélikus istentiszteleten adtunk zenés műsort. A legcsodá­latosabb dolog az volt, hogy mindhárom lelkész külön öröm­mel említette az istentiszteleteken, hogy „vannak még ilyen fi­atalok, akik önállóan kiállnak és Isten dicsőségére énekelnek.” Bármerre mentünk, mindenhol nagy örömmel és szeretettel fo­gadtak bennünket. Újabb meghívásokat kaptunk bel- és kül­földre egyaránt. Az utolsó keszthelyi délutánra külön meghí­vást kaptunk a hévízi templom német felügyelőjétől és család­jától otthonukba, ahol a házigazdák néhány dalt már velünk együtt énekeltek. A tábor vége felé rendezett túrán különböző feladatok megoldásával bizonyították a csapatok bibliai és ál­talános ismereteiket, melynek eredményhirdetésére az utolsó tábortűznél került sor. A játékok, kirándulások, a közös éneklé­sek, a „vízibicikli-túrák” a Balatonon, az esti úszások, a szigli­geti kirándulás, a túra és a hajókirándulás mindnyájunknak örök élmény marad. Mindenki boldogan, vidáman és hálás szívvel ért haza, hiszen az Úr mindvégig fogta a kezünket. Ami pedig az énekkarosok szerint a legfontosabb: a gazdag progra­mok és a nyolc együtt töltött nap alatt egy nagyon jó, Isten ke­gyelmében gazdag közösség épült, amely biztos alapul szolgál énekkarunk további működéséhez. Köszönet a szülőknek a sok segítségért, a hévízi lelkészeknek és a lelkésznőnek, mindenkinek, aki eljött minket meghallgat­ni, és köszönet a Soli Deo Gloria lelkes és hűséges tagjainak, akiknek köszönhetően énekkarunk továbbra is énekel, egyedül Isten dicsőségére. Mindenki megtanulta az éneklés örömét, tá­borunk igéje is így szólt - a Zsoltár nyomán -: Énekeljetek az Úrnak új éneket! Nyakas Judit a Soli Deo Gloria vezetője Augusztusi csendeshét Csendes-e a csendeshét? Talán mégis az a jó, ha egy csendeshét mozgalmas. No, nem úgy, hogy hétköznapi módon mindenki nyüzsög, zsibong, hanem Is­ten Lelke mozdít ki embereket a meg­szokott, eddig jónak vagy éppen rossz­nak tartott életmedrükből. Augusztus elején mozgalmas csendeshétre gyűl­hettek össze Piliscsabán felnőttek, szü­lők, gyermekekkel. A felnőttek és a gyermekek külön-külön alkalmakon, foglalkozásokon vehettek részt, bár volt naponta közös alkalmunk is az ige­hallgatásra. A hétfő esti igeszolgálat nyomán vágyódtunk arra, hogy „nyil­vánvalóvá legyenek Isten cselekedetei” (Jn 9) közöttünk. Még inkább bennünk. Bár magunkra: szolgálókra és a részt­vevőkre nézve, néhányunkban kishitű­ség is volt. Urunk, cselekedj ellenünkre is ezen a héten! Az igeszolgálatokon túl sok csoportos és négyszemközti be­szélgetésre nyílt mód. Az utóbbit külö­nösen fontosnak tartjuk. Korunkban ugyanis egyre fontosabb az egyes sze­mélyekhez való odafordulás, figyelés rájuk, és segítés az ige személyes megértésben, valamint a Krisztust el­fogadó döntésükben (személyes evangélizáció). A mi odafordulásunk csak gyenge utánzása annak, ahogyan az Úr fordul oda emberekhez. Mégis felhasznált Ő most is emberi eszközö­ket, hogy kimondhassák többen: Jé­zus, szükségem van Rád! vagy: Kö­nyörülj rajtam, Uram, bocsásd meg bűneimet! Reggelente arról hallhattunk, hogy Is­ten megnyitja szememet (Ézs 42,6-7), a börtönöm zárát (Lk 4,18), a szívem aj­taját (ApCsel 16,14), az értelmem ajta­ját (Lk 24,32-45), végül a mennyet (Jel 3,7-13). Különösen meglepő volt, mennyire foglalkoztatott mindannyiun­kat, milyen börtönben vagy akár börtö­nökben vagyunk: szeretetlenség, hitet­lenség, testiség, babonaság, üres vallá­sosság, magányosság, emberekben (ön­magunkban) bízás, félelem, stb. börtö­nében? Esténként a vakon született ember meggyógyítása (Jn 9) történetén ke­resztül hallhattuk Urunk hozzánk szóló szavát. Túl a gyógyuláson, a vitán, sőt még a gyülekezetből való kirekesztésen is, ennek a férfinak személyes kapcso­lata lett Jézussal. Megismerhette Krisz­tust és leborulva imádta Őt. Mindany- nyiunknak szembesülnie kellett azzal, hogy van-e valódi közösségünk az Isten Fiával. Olyan közösségünk, amely nem helyettesíthető gyülekezeti aktivitással, kegyes szavakkal, adakozással, bár ezek is fontosak. Jézus Krisztus min­denkit hív Magához, személyes, élő kapcsolatra. Kedves Olvasó, milyen kapcsolatban vagy az élő Krisztussal? Oly szomorú, ha valaki a kapcsolat hiányát úgy pró­bálja cáfolni maga és mások előtt, hogy különféle kegyes pótcselekvéseket mu­tat be. Bár megláthatná mindenki eze­ket a zsákutcákat és eljuthatna a Jézus Krisztussal való valóságos közösségre. Nagy öröm, ha Jézus szava ránk is igaz lehet: „...ismerem az enyéimet, és en­gem is ismernek az enyéim ” (Jn 10,14b). Börtöneink őre, az ördög sokféle mó­don tartja fogva az embereket. A lelkigondozói munkában nagyon sok megkötözött emberrel lehet találkozni. A szenvedélyek, az okkult megkötö- zöttségek, a régóta rendezetlen bűnök, a tudatos engedetlenségek súlyos rab­ságban tartják az embert. Isten Igéje alapján úgy látjuk, hogy végig kell vinni a Szentírás tanítását. Ha bűnről van szó, addig nem lehet nyugtunk, amíg a szabadulás meg nem történik. Ha okkult hatalom rombolásá­ra derül fény, akkor csak az a megoldás, hogy meg kell tagadni azt Isten és em­ber előtt. Ha valamiben döntésre szólít fel az ige, akkor azt teljesítenem kell. Nem legömbölyíteni az igét, nem fél­igazságként hirdetni Isten szeretetét, nem altatni, hanem ébreszteni. Mind­ezekre Isten igéje kényszerít bennün­ket. A bűn radikálisan teszi tönkre az emberi életet és az örökélet-távlatú jö­vőt. Csak a radikális megoldás segíthet. Az Atya radikális segítsége, hogy Egy­szülött Fiát odalökte áldozati bárány­ként a halálba, hogy halála által élhes­sünk. Különben jól megfér (jól meg­fér?) vallásosságunkkal a négylevelű lóhere, igeídézgetéseinkkel a jósnő jö­vőlátása, az Úrra hagyatkozásunkkal a horoszkóp csábító ígérete és egyebek. Ez a furcsa együttélés azonban végzete­sen bénít, tönkretesz. Valóban nem le­het két úrnak szolgálni. Van azonban le­hetőség a szabadulásra, mert él a Sza­badító! A megkapott új élet öröme, amely több testvérünk része lehetett, öröm volt a mennyben is az ige tanúsága szerint. A kínzó terhekből, az elveszettségből való szabadulás látható megkönnyebbülést hozott a töredelmes szívűeknek. Az erőtlenek új erőt kaptak Megváltójuk­tól. Az Úr cselekedetei nyilvánvalók voltak közöttünk. Most is rácsodálkoz­hattunk az Isten újjáteremtő munkájára és dicsérhettük szent nevét. Van, aki azt mondja, hogy élete, terhei olyan nehezek, hogy arra már nincs is megoldás. Testvéreim, hatalmasabb az Úr, mint a mi problémáink, terheink, csődjeink! Nem frázisként írom le ezt, hiszen a magam nehézségei is arra szo­rítanak, hogy az Ő hatalmában bízzak, Őrá építsek. „A vége mindennek közel van” (lPt 4,7) Ez az ige került a szolgálók elé a hét vége felé. Az Úr gyermekei bizo­nyosak lehetnek abban, hogy a „a vége pedig örök élet ” (Róm 6,22b), Ebben a bizonyosságban élhetünk, tanúskodha­tunk, amíg tart a ma. (Ezt a hetet az EKE szervezte, egyéb he­tekkel együtt.) Göllner Pál Hírek az Evangélikus Külmissziói Egyesület őszi rendezvényeiről: Örömmel adjuk tudtára azoknak, akik az Evangélikus Külmissziói Egyesület baráti köréhez tartoznak vagy érdeklőd­nek a külmisszió munkája iránt, az őszi hónapokban több érdekes és értékes be­számolót, előadást tervezünk. 1999. szeptember 27-én, hétfőn este fél 6-kor Endreffy Géza, az Izrael Misszió lelkésze „A sivatagtól a szent helyekig” (élmények Izraelből) címmel tart vetí­tettképes előadást tanulmányújáról. Igét hirdet Gáncs Péter országos missziói lelkész. Ezzel az előadással veszi kezde­tét az a kelenföldi sorozat, melyet min­den páratlan hónap utolsó hétfőjén (szeptember 27., november 29., január 31. stb.) rendez az EKME a Budapest, XI. Bocskai út 10. sz. alatti tanácsterem­ben. Október 1-jétől 20-ig hazánkban tar­tózkodik Seija Kuronen finn misszioná­riusnő, akit egyesületünk támogat a mar- seille-i arab misszióban már évek óta. Október 2-9-ig Nyíregyháza körzetében, 10-én a pilisi missziói napon, 11-20-ig Budapest körzetében tart vetítettképes előadásokat. Örömmel megy el iskolák­ba és fiatalok közé. Részletes programját az adott gyülekezetben megtudhatják, de később még közölni is tudjuk. Biztatjuk kedves Testvéreinket, hogy használják ki az alkalmakat és hallgas­sák meg Seija Kuronen beszámolóit, ige­szolgálatát. A finn misszió munkáját támogatja ő is és az az oroszországi nyelvrokonaink között szolgáló misszionárius, aki no­vember elején látogat Magyarországra. Reménységünk szerint a Budavári gyü­lekezetben szolgál majd egy alkalom­mal. Időpontját még addig közöljük. Kérjük, hordozzák imádságaikban a tervezett alkalmakat, és jegyezzék elő időpontjainkat, hogy részt vehessenek rendezvényeinken. Megérkezett egyesületünkhöz Jó And­rás és felesége, Jutási Angelika első hír­levele Indiából. Angelika óvodás kortól a nyolcadik osztályosokig tanítja a hit­tant több, mint kétszáz idegen nevű tanu­lónak. Kérik, hogy gondoljunk rájuk imádságainkban, hogy legyen erejük helytállni a tanításban és a bizonyságté­telben; legyen idejük a tamil nyelv tanu­lásához; és ki tudják alakítani az iskolán kívüli kapcsolatokat is. Mivel Angelika a Külmissziói Egye­sület ösztöndíjával tartózkodik Indiá­ban, kérjük Testvéreinket, hogy anyagi áldozatukkal is segítsék egyesületün­ket. Istennek adunk hálát, hogy ilyen sok lehetőségünk van már a külmissziói szolgálatra. Tudjuk, hogy ez nem egyes emberek, de nem is csak az egyesület, hanem egyházunk ügye a Jézus Krisztus dicsőségére. Bencze Imréné az EKME titkára Szeptemberi hittankönyvvásár a Sajtóosztályon (1085. Budapest Üllői út 24.) Isten kezében (I.o.) 150,­Hinni taníts,Uram (II.o.) 180,­Tudom, kinek hiszek (III.o.) 230,­Urunk szolgálatában (IV.o.) 290,­Ferenczy: Az élet könyve (V-VI.o.) 170,­Sólyom: Hazai egyháztörténelem (VII.o.) . 150,­Prőhle: Az evangélium igazsága (VIII.o.) 220,­Krisztus tanúi a változó világban (12-14 év) 700,­Ószövetségi hittankönyv (VI.o.) 450,­Ószövetségi olvasókönyv (VI.o.) 620,­Tanári kézikönyv (Ószöv. hittankönyvhöz) 600,­Hitünk alapjai (Isten szava, ének, imádság, tanítás) 120,­Néprajzi tábor a Brassó melletti Bácsfaluban Július 1-10. között sor került az 1. Evangélikus Néprajzi Tá­bor megszervezésére. A tábor célja, hogy az évek során fel­mérje a barcasági evangélikus csángók hagyományait, megis­merkedjen mindennapjaikkal és vallási életükkel. Mivel a tíz falu (Bácsfalu, Türkös, Csemátfalu, Hosszúfalu, Zajzon, Tat­rang, Pürkerec, Apáca, Krizba és Barcaújfalu) viszonylag nagy területen fekszik, a közlekedés sem megfelelő, a tábor szervezői úgy döntöttek, hogy minden évben más-más gyüle­kezetei keresnek fel. így ez évben a „főhadiszállás” a bács- falui parókia volt, ahonnan a gyerekek az ottani lelkész, Veres Károly segítsége és útmutatása szerint indultak el minden reg­gel dolgozni. A táborba 24 gyerek érkezett: 12 a Budapesti Evangélikus Gimnáziumból, 10 a szecselevárosi Zajzoni Rab István Líce­umból, 1 a brassói Áprily Lajos Líceumból, illetve még egy lány a kolozsvári református kollégiumból. (Az utóbbiak mindketten bácsfalusiak.) A szervezőket meglepte a vártnál nagyobb érdeklődés, a tábor egyik legnagyobb eredménye, hogy e diáksereg néhány tagja jövőre is folytatni szeretné a gyűjtőmunkát. A tíz nap alatt sikerült olyan adatközlőkkel megismerked­nünk, akik a maguk tárgyi gyűjteményét is szívesen lehozzák akár a padlásról is, de szívesen meséltek, akár több napon át is, családjukról, környezetükről és szokásaikról. Először sike­rült olyan egykori katonákkal is elbeszélgetni, akik a II. világ­háborúban a behívó után átszöktek a magyar hadtestekbe, vagy olyanokkal, akik vagyonokat fizettek a román tisztek­nek, csakhogy elkerüljék a frontot. Természetesen akadtak olyan gyülekezeti tagok is, akiket nem hatott meg a gyerekek lelkesedése és kurtán-furcsán ki­tessékelték őket házukból, mondván, hogy nincs miről be­szélgetni, nem tudnak semmit. Szerencsére, ők voltak keve­sebben. A többiek felkészülten vártak bennünket, vendégsze­retetről tanúskodva, megköszönve nekünk, hogy felkerestük őket. Holott köszönettel mi tartozunk minden egyes adatköz­lőnek, akit bár néha feltartottunk, mégis hosszú időn át mesélt nekünk, hogy átmenthessük a múlt hagyományait a jövő számára. Nemcsak a budapesti gyerekek számára volt ta­nulságos a tábor, hanem a helyiek számára is. Hiá­ba nőttek fel abban a környezetben, hiába vallja magát legtöbbjük csángónak, mégis tapasztaltak új dolgokat. Ahogy mondani szokás: „ahány ház, annyi szokás”, de gyülekezetekre is érvényes, még akkor is, ha a külső szemlélő szerint az erdélyi evangélikusok életében a kötöttség uralkodik. A tábor eredménye tehát: tucatnyi hangfelvétel, több videokazetta és rengeteg fénykép a tárgyi kul­túráról, az egyházi kegytárgyakról, az esküvőről, keresztelőről, múzeumokról és a kirándulásokról. Köszönjük mégegyszer a Magyarországi Evan­gélikus Országos Egyháznak, az Evangélikus Múzeumnak, valamint az Erdélyi Evangélikus Püspökségnek, a bánáti esperességnek, illetve a helyi lelkészeknek és híveknek a segítségét a tá­bor megszervezésében és anyagi támogatásában. Veres Emese-Gyöngyvér k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents