Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-09-19 / 38. szám
Evangélikus Elet 1999. SZEPTEMBER 19. 5. oldal ifit SAROK Kedves Gyerekek! W s Tudom, hogy így az iskolaidöszakban egyre nehezebb elképzelni, hogy volt nyári szünidő is, de higgyétek el, hogy így volt. A mendei gyülekezetből kaptam egy gyülekezeti újságot, amelyben még egy júliusi csendesnapról olvastam egy nagyon kedves írást. Szeretném, ha ti is elolvasnátok, mert ez akár arra is buzdíthat, hogy még szeptember vagy október folyamán nálatok is legyen egy ehhez hasonló rendezvény! Olvassátok szeretettel, hogyan zajlott az ő együtt töltött napjuk! Pötty bohóc Gyermek-csendesnap 1999. július 9. Az Úristen igencsak megpróbált bennünket. A szervezők kis csapata egész júniusban és júliusban lázban égett: tervez- tek-szerveztek, gyűjtöttek-osztottak, kértek, kaptak, imádkoztak-hitetlenkedtek. Isten természeti rendje szerint felvirradt a „nagy nap”, és Isten természeti rendje szerint nem sütött a nap, hanem zuhogott az eső! De nagyon! Elszomorodtunk, de csak addig, amíg nem láttuk a gombamód szaporodó sok kis esernyőt, amelyek a templom felé közeledtek. Ezek a kis és nagy gyerekek felnőtteket megszégyenítő hittel és jókedvvel jöttek az esőben! A rossz idő ellenére 40 gyermek gyűlt ösz- sze, azért azt sajnálom, hogy a távolról jövők (Szentistván, Kásavölgy) az ömlő esőben nem tudtak elindulni! A gyülekezeti teremben már Türiné Blatniczky Évi várta őket gitárral és az új énekekkel. Sok-sok ének és ismerkedési játék után köszöntöttük a gyerekeket és megalakultak a csapatok- Miután az egész csendesnapot átszőtte a „Jó pásztor” példázata, e téma köré alakítottuk a napi tevékenységeket is. így természetesen a csapatok neveinek is köze volt a pásztorhoz és a nyájhoz (3 csapat: Pásztorbotok, Kolompok és Kutyák csapata). Az egésznapos vetélkedő indulhatott is egy bárányos kirakóval. Ezután a nap egyik legérdekesebb pontja következett: a bábjáték. Lovass Zsuzsa Budapestről jött el a bábjaival, hogy előadja nekünk az „Angyalbárányok” című népmesét. A végén még el is játszották a jelenetet a gyerekek ! A mesét kézműves foglalkozás követte. Itt három asztal működött, és mindenhol mást lehetett készíteni. Az első asztalnál angyalkák születtek, a másodiknál báránykát készítettek papírból és vattából. A harmadik asztalnál különböző terméseket, bogyókat ragasztottak a gyerekek és a végére gyönyörű kis képekké váltak a művek! Lassan eljött az ideje az ebédnek. Az ebéd Szántai Jánosné, Erzsi néni jóvoltából megfőtt már, és kocsival rendelkező apukák jóvoltából meg is érkezett a parókiára. Isten megmutatta hatalmas erejét és válaszolt a gyerekek imádságára, mert az ebédet már az udvaron fogyaszthattuk el. A finom paprikás krumpli után szorítottunk még egy kis helyet a sokféle sütnek, melyeket szívből köszönünk az anyukáknak és a nagymamáknak! Egy kis testmozgás után 3 kor(Egy elfogult ember naplója) csoportra osztva szétváltunk, hogy János és Máté evangéliumát tanulmányozva, próbáljuk kideríteni, milyen a „Jó Pásztor” a családban, gyülekezetben és milyen Jézus, az igazi pásztor. Fontos kérdés volt még az is, hogy a nyájban „milyen bárány vagyok én?”. Be kell vallanunk, hogy a gyerekek egy részének szokatlan volt beszélgetni az Igéről, de hisz- szük, hogy így lassanként rá lehet szokni, érezni az igeolvasás jó ízére, szeretetére. Ezután jött a mindent eldöntő és mindent elsöprő Nagy Vetélkedő. Egyik csapat ügyesebb volt, mint a másik. Leleményesek voltak a labirintus játékban, okosak az aranymondás összerakásánál, felkészültek a bibliaismereti tesztben, és sorolhatnám a sok jó csapatjátékot... Láttuk, hogy igazán összetartanak, közösséggé formálódnak ezen a napon. Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy senki sem lett utolsó, mert mindenki dobogóra került. Az első helyezést a Kutyák csapata érte el, másodikok a Kolompok, harmadikok a Pásztorbotok lettek! Mindenki gratulált mindenkinek, és fő, hogy mindenki kapott ajándékot, jutalmat! Ekkorra a gyereksereg már teljesen felszabadult, örömmel labdáztak, sikongva futkostak a gyepen (a házigazdáknak, Simonfay házaspárnak ezúton is megköszönjük türelmüket, nyugodtságukat.) 6 óra után készülődtünk a tábortűzhöz, amely Simonfay Dávidnak és a sok száraz fának volt köszönhető. A tüzet körülülve és elcsendesedve meghallgattuk Simonfay Feri bácsi esti áhítatát, és kapott mindenki egy kis bárány alakú igét búcsúzóul. Énekeltünk, beszélgettünk, ki-ki elmondta véleményét a csendesnapról, mi tetszett, mi nem tetszett. Örültünk az együtt töltött időnek! Ezután felnőtt és gyerek egyforma izgatottsággal látott neki a szalonnasütésnek. Mi nem győztünk csodálkozni és hálát adni Istennek, hogy a délelőtti eső után engedte ezt a csodálatos délutánt és estét a szabadban töltenünk! Be kell vallani, hogy a gyerekek igen nehezen szállingóztak haza. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mi szervezők is „meg voltunk részegülve”, csillogott a szemünk, nevettünk, boldogok voltunk az egésznapos odafigyelés és munka ellenére. Igen, igaz Jézus szava: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és nem tiltsátok el tőlem, mert ilyeneké az Isten országa. ” Igen, ilyeneké a Mennyek országa, ilyenné kell válnunk nekünk is, komolyodó felnőtteknek. A gyerekeinktől meg kell tanulnunk szeretni, tisztán nevetni, szívből örülni, szeretettel vigasztalni. Nem szabad elfelejtenünk ....ha olyanok ne m lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. ” Istennek hálát adunk azért a pénteki napért. Köszönjük az erőt, tudást, az egészséget. Köszönjük, hogy énekszóval dicsérhettük Őt. Köszönjük, hogy az Ige magja szóródhatott a gyermeki földbe, amely talán a legtermőbb földdé válhat Isten számára. Polcszer Csabáné És íme néhány vélemény: „Nekem legjobban a bibliaismereti vetélkedő tetszett, mert nagyon szeretem a vetélkedőket. Szeretem olvasni és tanulni a Bibliát. Mivel már elsős koromtól kezdve hittanon sokat megjegyeztem az ott hallottakból, így sok kérdésre tudtam válaszolni. ” Mariann „Nekem minden nagyon tetszett a csendesnapon. Szeretném, ha máskor is lenne! Legjobban a szalonnasütés és a kézműves foglalkozások tetszettek. Nagyon jól éreztem magam. A Péteribe történő kirándulást is alig várom. Köszönöm szépen az egészet. ” Bella „Azon a napon nagyon zord, esős idő volt, mégis rengeteg éneket, játékot tanulhattunk meg. Nagyon örültünk, hogy Lovass Zsuzsa néni is velünk lehetett. Az ebéd is nagyon finomra sikerült. A csapataink között játékos vetélkedő folyt, az értékelésnél és á tombolánál mindenki nyert valamit. Délutánra az eső már teljesen elállt, így már a szabadban lehettünk. Ez a remek nap szalonnasütéssel fejeződött be. Mindenki nagyon jól érezte magát, s ahogy a többiek is mondták, szeretnénk majd a legközelebbi ilyen alkalomra is eljönni. ” Klári A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. Megnyílt az új Textilmúzeum Óbudán E mléktábla hirdeti a frissen felújított kis barokk műemlék épület falán, hogy itt volt két évszázadon át a világhírű textilnyomó és kikészítő gyár vezetésének székhelye. A házat az 1992-ben alakult Textilmúzeum Alapítvány vásárolta meg és rendezte be múzeum céljára. Néhai Goldberger Ferenc (1755-1834) 1784- ben itt, saját házában alapította meg kékfestő műhelyét. Belépéskor a Goldberger család és cég emlékszobája fogad: képek a népes családról, egy könyv a gyár 150 éves-, egy emlékérem 200 éves fennállását ünnepli, s itt ismertet meg a család és gyára tündöklésével és szomorú végével. Néhány részletet idézek: Az alapító családfő szakmai ismereteit vándorló mesterlegényektől sajátította el. Amikor meghalt (1828), fia, Sámuel vette át az irányítást. 1848-ban résztvett a Kossuth által kezdeményezett védegyleti mozgalomban. Halála után az ő özvegye és fia 100, 1856-ra 320 munkást foglalkoztatott: ekkor a cégből már „gyár” lett. Egy évvel később Ferenc József császár látogatta meg a gyárat és a kiegyezés évében az özvegynek és tizenhat (!) gyermekének a „budai” előnevet adományozta. Az első iparműkiállításon Goldberger Bertold nagydíjat nyert. 450 munkása a kékfestő mellett már többszínnyomású mintákat is gyártott. A negyedik generációból való Leó már 1500 mintát kínált 13 országba, 1936-ban 50 országba 2 millió dollár értékű exportforgalmat bonyolított. A Gyárosok Országos Szövetsége jelölésével 1932 és 1938 között felsőházi taggá választották. A háború alatt alapítványt hozott létre műegyetemi textilvegyész tanszék létesítésére. 1945-ben, Mauthausenben halt meg. 1948-ban a gyárat államosították és exportjogát megvonták (vajon kinek a hasznára?!). 1984-ben megünnepelték a gyár 200 éves évfordulóját, mely - s ez sem kevésbé szomorú - „a rendszerváltozást azonban nem élte túl”. A kiállítás innen nemcsak történeti, hanem meglepő módon nyelvi élményeket is nyújt! Következő része az utolsó textilipari manufaktúrák egyikének, az 1991-ig a Nógrád megyei Tamásiban működő Rittinger-féle üzem 5 gépegységét mutatja be (13-ból). Itt a nyersanyagtól a kész termékig minden gyártási fázist egy műhelyben végeztek el. Mai ember azon is bámulhat, milyen szépek voltak ezek a régi gépek, amikor még nemcsak a hatékonyság és a mennyiség, hanem az esztétika is szempont volt! Itt találjuk a „tutyiműhelyt”, ahol gyapjú lábbeliket, papucsokat készítettek - lám, honnan ered a tutyimutyi kifejezés (és a papucsférj fogalma!). Németül „Patschker”, a bocskor eredetije lenne? A kallózás („a kalló ványolja a posztót”) folyamán a textília méretei zsugorodnak, íme, ezért kallódnak el dolgaink! A harmadik szobában kis modelleket látunk (némelyik működőképes is): szövőgépek (köztük kétszemélyes szövőszék, földbevájt szövőszék vagy „gödrös szék ”: a Közel-Keleten ma is így szőnek ZSOLTARPARAFRAZIS 121. zsoltár "\ Tekintetem a hegyekre emelem magasba nézek a komor csúcsok felé hát mégis eljössz, Istenem? ne engedj hiába várnom tudod, annyira megszoktam már, hogy lefelé nézzek hogy csak a jóidét bámuljam, meg a cipőm orrát minek az égre nézni hiszen nincs is ott senki sem azért most mégis megpróbálom mégegyszer hátha mégis bár már nem kenyerem a remény kiölték szívemből a bizakodást kegyetlenül belémhasítanak a tények minden nap látom a tévében Koszovói meddig tart még miért nem teszel semmit? magunkra hagysz gyilkos ösztöneinkkel? kilépsz a világból, életünkből levetsz minket magadról, mint egy kabátot de Isten, Istenem akkor mivégre élek? tekintetem a hegyekre emelem megint, mégegyszer gyere már tudom, hogy vagy hogy közel vagy hogy őrizöm vagy őrizd a világot kérlek engedd, hogy várjalak minden pillanatban Téged, a reményt tágítsd ki szívemet hogy sokan beleférhessenek azok is, akiket nem akarok nézd sokan várunk milyen tántorgóak a lépéseink Feléd és egymás felé de a hegyek felé nézünk ugye jössz már? Isten, hagyd magadon kabátodat őrizz minket szereteted ölelésébe zárva látod: félünk és fázunk de itt vagyunk csak Te tudsz oltalmazni minket önmagunktól lépéseinket csak Te tudod biztossá és egyenessé tenni hát akkor most megint karolj fel, karolj át Te mindig érkező mindig nagyon közel lévő őrizőnk segítségünk várunk Téged most és mindenkor. Bodrog Miklós FIATALOKNAK „Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban. ”(Mt 6,6) Nagyon sokáig én magam is nagyon félreértelmeztem ezt az egy mondatot az evangéliumból. Akkor, amikor konfirmáltam, még nem volt ez dicsőség, s nem is mondtuk el sok mindenkinek. Csak azok tudtak'róla, akik velem együtt jártak oktatásra, Vagy a családhoz tartoztak, akár úgy, mint rokonok, vagy közeli barátok. Sokáig akkor én magam is di- lemmáztam, hogy kell-e tudniuk az embereknek azt hogy én magam keresztyénné váltam, azzal, hogy magaménak vallottam a hitet, s megerősítést kértem minden napon az Atyától. A barátaim többsége nem volt vallásos, sőt nagyon sok esetben kimondottan balgaságnak tartották ezt a dolgot. Mert szerintük nagyon sok keresztyén képmutató és buta. Igazából nagyon sok konfliktus-veszély nem volt, mert minden reggel és este imádkozhattam otthon úgy, hogy senki sem látott, s vasárnap reggel, amikor a templomba mentem, akkor még barátaim aludtak a szombat esti diszkó vagy más buli után. Előfordult, hogy társaságban előkerült a téma, s akkor én megpróbáltam semleges álláspontra helyezkeda takácsok). A filatériumot, vagy selyem cémázót 1781-ben helyezték üzembe, 3420 orsójával a Monarchia legnagyobb ilyen létesítménye volt. Budapest azon körzete, melyen állott, ma is a Filatorigát nevet viseli. Látunk középkor óta ismert típusú vízhajtotta kender- törőt, gyapjúmosót („leviatán”), gyűrűsfonót, angol vízkerék-hajtotta textilgépet, mely a rokka sokorsós, mechanizált változata. A kiállítást a varrógép története zárja, 1750-1919-ig - a folytatás előkészületben, talán októberben már meg is nyílik - itt varrógépeken kívül szép anyagokat és elegáns hölgyek képeit is látjuk a XIX. századból. A kis múzeum színvonalas kiállítása méltó a Goldberger családhoz. Érdemes megnézni! (Kedd-Vasárnap 10-14 óra között, vagy előzetesen egyeztetett időpontban. Lajos u. 136-138. Tel.: 367- 5910. Belépőjegyek 200.-, nyugdíjas 100.-, diákok, 10 fölötti csoportok 60.-Ft fejenként.) Akinek kedve lenne közös látogatásra október 10-én, vasárnap 10 órakor, hívjon fel és hagyja meg a nevét és telefonszámát: 316-7381. Kovács Mária ni. Nem voltam, s ma sem vagyok egy harcos missziós alkat. Hiszem, hogy az Isten engem nem ilyennek teremtett, s nekem egészen más talentumokat adott, s nekem azt kell kamatoztatnom, tudásomhoz képest a legjobban/ De előbb- utóbb feltűnt ismerőseimnek, hogy ebben a témában nagyon semleges vagyok, s nagyon sok másban pedig igen határozott vonalat képviselek. Csakhamar piszkálni kezdtek a keresztyénségemmel, amit elég nehezen viseltem. Átestem a ló másik oldalára, ahogy mondani szokták, mert már csak amiatt is, hogy piszkáltak, kezdtem cselekedeteimmel és szavaimmal egyre jobban hirdetni a keresztyén tanítást. S az is könnyen megeshetett volna, hogy viselkedésemben én magam is olyanná váltam volna, amitől mindig is viszolyogtam, ez pedig nem más, mint a farizeusi viselkedési mód. Mert, sajnos, nagyon sokan nem azért járnak templomba, mert hitük ezt diktálja, bár nem bírálhatom teljes bizonyossággal el azt, amit nem ismerek teljes egészében, hanem azért, mert így még többen látják. Ezek azok az emberek, akik hosszan és hangosan imádkoznak a templomokban, hogy mindenki láthassa, hogy ők milyen jó keresztyének. A mai igénk pedig pont arra figyelmeztet, hogy menjünk be a belső szobánkba, és ott imádkozzunk. Ennek a mondatnak több jelentése is lehet. Régen a belső szoba volt a tisztaszoba, ami rendezett volt, ahova nagyon sok esetben nem ért el a világ zaja, problémája. Ma, amikor ez a szoba már csak nagyon kevés helyen van meg, már másként kell értelmezni a mondatunkat. Inkább arra tevődik át a hangsúly, hogy amikor imádkozunk, akkor az Istennel kommunikálunk, s ezt úgy kell tennünk, hogy szívünk közben csendes és alázatos legyen. Amikor beszélünk a Teremtő Istenhez, tegyük le a világunk gondjait elé, s merjünk kérni, panaszkodni és hálát adni, de úgy, hogy ez csak ránk és az Istenre tartozik. Nem farizeusi módon, hanem úgy, ahogy a vámszedő is tette, alázatosan, bánva bűneit. S ha így teszünk, biztosak lehetünk abban, hogy az Isten meghallgatja imádságunkat, s mindent megad, ami javunkra szolgál. Nem imádságunk, hanem Jézus Krisztus áldozata miatt, aki értem és érted is meghalt a kereszten. Ebben bízva merjük hát elé vinni könyörgéseinket és kérjük Őt, hogy azon az úton tudjunk járni, ami neki is tetsző, ehhez adjon tiszta szívet és erőt mindennapi küzdelmeink, vívódásaink megharcolásához! Jéckel Gábor
