Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-04-04 / 14. szám
4. oldal 1999. ÁPRILIS 4. Evangélikus Élet ELŐTTETEK MEGYEK A Tibériás tavánál Jn 21,1-14(15-19) Az összes húsvéti történet közül talán ez a legtitokzatosabb. A tanítványok újra Galileában vannak. Jézus maga mondta, hogy ott is akar velük találkozni - bár ez nem János evangéliumából derül ki. Távozása előtt az Úr még egyszer elhivatá- suk helyére rendelte őket, hogy köny- nyebben felelevenítsék, mi minden történt velük az elmúlt három évben. A Feltámadott a húsvét utáni első vasárnapon jelent meg Tamásnak. Bizonyára nem sokkal utána útnak indultak, és legkésőbb egy hét múlva a tónál voltak. Péter így szólt: „Elmegyek halászni” - a többiek is vele mentek. Gyakran félreértették ezt a történetet, azt gondolván, hogy a tanítványok nem vették komolyan az elhívást, és visszatértek eredeti foglalkozásukhoz. Köztük Tamás is, aki pedig a legnagyobb hitvallást mondta az Úrról. Nagyon nehéz elképzelni, hogy egy (de akár több) hét alatt ennyire meggyengültek volna a hitben. Inkább arról van szó, hogy várnak, de az Úr, aki pedig azt ígérte, hogy előttük megy, nem jön. Mitévők lehettek volna - még egyszer, utoljára, gyakorolják régi foglalkozásukat. Talán egy kevés „induló tőkét” akartak szerezni arra az időre, amikor már tényleg az igehirdetésből kellett élniük? Figyelnünk kell arra, hogy az evangéliumok, különösen is a negyedik, nemcsak leírják az eseményeket, hanem a mindenkori, azaz, az első évezred eleji és a második évezred végi emberhalászoknak szólnak. Gyakran előfordul, hogy semmit, illetve senkit sem „fognak”. Különösen akkor nem, ha magukra figyelnek, és megfeledkeznek arról, hogy az Úrnak kell elöl mennie, ők pedig csak követhetik. A Feltámadott kérdése tehát nem csak a Tibériás (Genezáret)-tavi hét halásznak szól: „Fiaim, nincs ennivalótok?" Halászoktól inkább azt szokták kérdezni: Fogtatok valamit? Vagy: Mit fogtatok? Vagyis: a jövendő, a mindenkori halászok tudnak-e igazi táplálékot adni az éhezőknek? Mert ha nem, akkor mások fogják „beetetni a halakat”: kígyót, követ, tücsköt-bogarat, hamis messiásokat és erőszakos népboldogítókat kínálnak. Jézus azonban megjelenik, és az O szavára igenis van eredmény. A történet szerint százötvenhárom, nem is akármilyen hal került a hálóba. Nyilván nem véletlenül, bár ma már senki sem számolhat utána. Egyes magyarázatok szerint az ókorban ennyiféle halat ismertek. Vagy: tíz a teljesség, hét az isteni tökéletesség szent száma, 153 pedig az 1-17 közötti számok összege. Ma már persze csak találgathatjuk. A lényeg azonban az, hogy nem szakadozik a háló, mint a tanítványok elhívásakor Lk 5 szerint - azaz, minden népnek, minden embernek szól az evangélium, mindenki belefér a „hálójába”. Péter ekkor, erről ismeri fel, hogy valóban az Úr szavának engedelmeskedett. Majd kiderül, hogy az ennivalóra nem a kérdezőnek volt szüksége. A tanítványok nem neki tesznek szívességet. Nem ők tartják el, akármilyen sikeresek is, hiszen, ha sikerről egyáltalán beszélhetünk, akkor csak áz 0 szavának köszönhetően. Az Úr megismétli azt a mozdulatot, amit az ötezer megvendégelésénél: kiosztja a kenyeret és a halat. A tanítványok pedig ismerősként fogadják. Itt már nincs szükségük bizonyításra, mint Tamásnak, nem ijedtek meg tőle, mégis elakadt a szavuk. Majd következik Jézus háromszori kérdése Péterhez - az egész csodálatos halfogás valójában annak bevezetése. A három a befejezettség száma, azt jelenti, hogy valami végérvényes, visszavonhatatlan. János evangéliuma szerint a Feltámadott háromszor jelent meg a tanítványoknak. Minden bizonnyal többször is, de az evangélium ezzel is hangsúlyozza, hogy az Úr valóban feltámadt, és hogy a tanítványok küldetése mindig is érvényes marad. Akkor is, ha gyakran el lehet fáradni benne. Akkor is, ha sokszor azt kell érezniük, éreznünk, hogy nincs eredménye. Előttünk megy. Hol is van? Dr. Szentpétery Péter i Kossuth-díjat kapott Polgár Rózsa Munkácsy Mihály-díjas gobelin- és textilművész - Harmati Béla püspökünk felesége - „magas színvonalon művelt gobelin- és textilművészeti munkásságáért, különös tekintettel az elmúlt évtizedben alkotott nagyméretű faliképéi.” A díjat a Parlament kupolacsarnokában 1999. március 15-én adta át Göncz Árpád köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Szeretettel és örömmel gratulálunk a Kossuth-díj elnyeréséhez. (Képeink az átadás alkalmával készültek.) ELŐTTETEK MEGYEK Az emmausi tanítványokkal... Kedves és szép ünnepünk a Húsvét, de a neve sajnos nem fejezi ki a lényegét. Ez a nap nem is a „feltámadás” napja, hanem „Krisztus feltámadásának” a napja. - Ez lenne a pontos megnevezés. Krisztus feltámadt. De szinte a feltámadásnál is döntőbb és fontosabb az a felismerés, hogy Jézus él. Az emmausi tanítványok is csak lassan döbbentek rá, hogy már nincs a sírban, feltámadt, él és velük van. A mai ember különösen is a nagybetűs élet bűvkörében él. A fiatal habzsolja az életet, élményeket, kalandokat... Még az idős is mindenáron meg akarja hosszabbítani az életet. Ez a földi, testi élet az újkori ember számára a kizárólagos érték. Legyen az élet hosszú és kellemes! Alapjában ezért történik minden. De tulajdonképpen miért is harcolunk? A Bibliára építő embernek tudnia kell, hogy az élet nem a 70-80 év a bölcsőtől a koporsóig. Krisztus nyitott sírja új lehetőséget hozott. Húsvét új távlatot akar adni, ki akarja tágítani az élet fogalmát. Nem csak az elröppenő 70-80 esztendő van, hanem Krisztus által van örök életünk. Ezért mondta, hogy aki bennem hisz, ha meghal is él. Ő mindenütt és mindenkinek ezt az életet kínálja. Erről beszél a Levél a Vajdaságba Dolinszky Árpád szuperintendens úrnak YU-24000 Subotica Főtisztelendő Szuperintendens Úr! A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében résztvevő szeretettel gondolunk Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház vajdasági gyülekezeteinek népére a jelenlegi súlyos helyzetben. Adja Isten, hogy a nehéz megpróbáltatás napjaiban is megmaradjon hitük és reménységük! Imádkozunk azért, hogy országban, családokban és Budapest, 1999.március 25. OE 79/99 szívekben jöjjön el a megértés, a megbékélés keresésének napja különböző nyelvű, vallású és kultúrájú emberek között. 2 Thesszalonika 3,16 igéjével: „Maga a békesség Ura adjon nektek mindig minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!” Szeretettel: /£*?*. Marínul» Bél# jLpök-ctaök Hiszem a test feltámadását! Vajon hiszem-e? Kérdezzük meg magunktól! Vagy csak mondjuk megszokásból vasárnapról vasárnapra, olykor pedig a nyitott sír mellett állva. Még a koszorú szalagjára is ráíratjuk: A feltámadás reményében búcsúzunk. Van ennek valami belső sugallata? Érdemes ezen elgondolkodni. Az elmúlt évben alig fél év letelte alatt kétszer kellett koporsó mellé állni családunknak. A nagy fájdalom és könnyzáporok között nem láttunk át a halálon, és alig négy éves unokám így szólt: „ Meghalt az én nagyapám! Pedig nagyon szerettem, de föl fog támadni és soha többé meg nem hal. ” Majd a második halálesetkor, látva a kétségbeesésünket felnézett rám, és szinte megismételte: „Meghalt a Kálmán is, pedig őt is nagyon szerettem, de ő is fel fog támadni, biztosan tudom! ” Ez a kicsi fiú, aki sokszor részt vesz az istentiszteleten, igaz mindig dugdos aprócska játékokat a zsebébe, de a füle és a kis szíve nyitva van olyannyira, hogy még nekünk felnőtteknek is bizonyságot tett. Vajon mit - testvérek - mit viszünk magunkkal a templomba? A fejünkben vagy a lelkünk mélyén? Az otthonhagyott munkát, vagy talán az évi költségvetést? Hagyjunk odahaza minden terhet és menjünk nyitott szívvel az Ige hallgatására és befogadására. Legyünk bizonyságot tevői az Isten igéjének. Mt 18,3-ban így figyelmeztet Jézus: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, nem mehettek be a mennyek országába. ” Valljuk hittel és meggyőződéssel a feltámadás bizonyosságát! Szabó Mihályné samáriai asszonynak, amikor az élet vizére tereli a szót. Ezért beszél a nagy kenyércsoda után arról, hogy Ő az élet kenyere. De ez az élet nem szerezhető meg Krisztus nélkül. Nem szabad félreértenünk: a Krisztus által kínált élet nem azt jelenti, hogy itt a földön járjuk a magunk útját, saját vágyaink, gondolataink szerint és a halál után jön majd az örök élet. Jézus olyan életet kínál, amelyben már itt velünk van, belép otthonunkba, privát életünkbe, uralma alá von minket. Figyelnünk kell arra is, hogy kérésünk nélkül Jézus senkinek nem adja ezt az életet. Ezt példázza az emmausi tanítványok esete is. Együtt megy velük Jézus az úton, de amikor a falujukhoz érnek (28. v.), úgy tesz mintha tovább akarna menni. Ez döntő mozzanat! Majd amikor megkérik, „Maradj velünk, mert esteledik... ” - csak akkor megy be hozzájuk. Tehát Jézus kényszerrel soha nem lép az életünkbe! Várja a hívást. A húsvéti sonka és piros tojás mellett álljon itt néhány kérdés: van-e már új húsvéti látásunk? Vagyis kitágult-e már nálunk is az élet fogalma? Vagy még mindig csak ebben a múló életben reménykedhetünk? Ma megkérdez a feltámadt Jézus: vágysz-e a teljes életre? De hát mi a „teljes” élet? Nem az, hogy mindent elérek, amit akarok. Az élet és a Biblia is ezerszeresen bizonyítja, hogy a „mindent elérő” ember is ben- sőleg üres és kielégíthetetlen lehet. Valami még hiányzik. Mert az egész világ megnyerése sem pótolja az Élő Jézust, mint személyes megváltómat. Ma divat emlegetni, hogy van „nyerő” és vesztő típus. De ezek a tetszetős kategóriák nagyon is felszínesek. Jézus nélkül a „nyerő” ember is elvész. Sokan beszélnek arról, hogy számukra Jézus lett az orvos, az életmentő gyógyszer. Ha a halálos betegnek valaki egy életmentő gyógyszert ajánl, két kézzel kap utána. Mikor egész fiatalon kiderült, hogy nagyon magas a vérnyomásom, valaki azonnal megnyugtatott - ne legyek nyugtalan, ezen tudnak segíteni, erre van gyógyszer. A bűn és halál átkában vergődő, az életet kilátástalannak érző, aggodalmaskodó, félelmek közt élő emberek számára szól Húsvét üzenete: Elő Jézusunk van, aki mellettünk halad az úton, várva, hogy felismerjük Ót és behívjuk életünkbe és otthonunkba. Gáncs Aladár Közel kétezer évvel ezelőtt, a nagypénteki keresztrefeszítés utáni harmadnapon asszonyok indultak el a megváltói halált halt Krisztus sírjához. Azok az asszonyok voltak, akik a Mestert Galileából Jeruzsálembe kísérték. Akik tanúi voltak Krisztus szenvedésének is. Illatos keneteket vittek magukkal, hogy az akkori szokások szerint megkenjék vele a holttestet. A sírhoz érkező asszonyok azonban csak az üres sírt találták. Angyal közölte velük a hírt: „Jézus feltámadott!" TulajHúsvét San Franciscóban A feltámadás története nem csupán a messze 2000 éves régmúltba visz minket vissza. Nem is csupán valami távoli, bizonytalan jövendőre vonatkozik. A feltámadás itt és most történik, olyan emberekkel, mint mi vagyunk. Velünk történik. Az a hatalmas Isten, aki a halott Jézust visszahozta az életbe, ma sem szűnik meg a halálból életet teremteni. Ma is lépten-nyo- mon találkozunk olyan történetekkel, amelyek arról szólnak: „győzött a szeretet, halálból élet lett.” Egy ilyen húsvéti történettel találkoztam egy előadás során. „ Művészet és gyógyulás ” a címe annak az előadássorozatnak, amely arra a kérdésre keres választ, hogy a művészetek legkülönbözőbb formái, a kreatív önkifejezés különböző módjai hogyan hozhatnak gyógyulást egyének, közösségek, gyülekezetek életében. Az előadó egy alkalommal kiállítást rendezett olyan műalkotásokból, amelyek kifejezetten a gyógyulás és gyógyítás szándékával születtek. A művekről készült diákat nekünk is bemutatta. A legelső festmény a következőket ábrázolta: a kép alsó részén tűz és hamu, a lángokból egy összeégett, agóniájában is imádságra összekulcsolódó kéz és kar nyúlik ki, fölötte a sötét háttéren hófehér kereszt. A tűz és hamu között betűk rajzolódnak ki, egy újsághír néhány szava olvasható. A kép alkotóját az a hír ihlette meg, amellyel néhány évvel ezelőtt tele volt a sajtó, a Tv, a rádió: San Francisco egyik utcáján egy hajléktalan férfit néhány fiatal leöntött benzinnel és meggyújtott. Szemtanúk látták elrohanni a három fiatal fiút és egy hosszúhajú, szőke lányt... Egymást váltották a kiállítás képei, a fájdalmat, szenvedést és a gyógyulás reményét hordozó műalkotások, de én nem tudtam szabadulni ennek a legelső képnek a megrendítő élményétől, a történet borzalmától. Van-e ennél sötétebb pillanat, borzalmasabb tragédia, van-e ennél sötétebb mélysége a bűn iszonyatának, van-e ennél feketébb halál? Egy másik művészt Lázár föltámasztásának története ihlette meg, ez a mondat: „oldjátok fel”. A képen a fehér pólyákkal bebugyolált alakról, valaki kezdi letekemi a kötéseket. A kiállítás utolsó darabját maga az előadónk alkotta, helyesebben csak megkezdte és az alkotás a kiállítás nézőire várt. Egy különös, három dimenziós „szőttes” volt lelógatva a mennyezetről. Alatta fehér lepedő - csíkok voltak elhelyezve „Lázár lepedőjéből” ezzel a kéréssel: „ írj rá egy imádságot, amelyben valakinek a gyógyulásáért imádkozol és azután »sződd bete« ebbe az alkotásba. ” A diavetítést hozzászólások követték. Az egyik hallgató, egy ápolónő megszólalt: „ Én ápoltam a kórházban azt a fölgyújtott embert. Az újságokban megjelent a képe, a neve, néhány dolog az életéről, sorsáról. Egyik este jött egy telefonhívás, valaki róla érdeklődött. Miután elmondtam, amit tudok, megszólalt: »a lánya vagyok, sok-sok éve keresem az apámat.« Megdöbbenés futott végig a termen és az ápolónő folytatta: „Pontosan úgy történt minden, ahogy most itt a szemünk előtt volt. Az a fiatal nő bejött a kórházba és olyan gyengéd szeretettel szedegette le apjáról a kötéseket, ahogy azt a Lázár képén láttuk, aztán megszületett a »szőttes«, apa és lánya összeszőtték az életüket ettől fogva. A lány visszaadta az erőt és a kedvet apjának az élethez, sikerült elérnie, hogy az apja újra élni akarjon. ” Feltámadás-történet San Franciscóban: Isten a legszörnyűbb gonosztettből, a legsötétebb tragédiából életet, új életet hozott elő. És amikor ezeket a sorokat olvassuk, gondoljunk a saját életünkre. Saját feltámadás-történeteinkre. Olyan esetekre, amikor életünkben vagy szeretteink életében megtörtént a csoda: Isten életet, új életet támasztott, új reményt adott ott, ahol mi nem láttunk mást, csak mélységet, sötétséget és halált. Ha ezt megtesszük, akkor igazi húsvéti örömmel a szívünkben tudjuk dicsőíteni a feltámadott, élő Jézust. Ferenczy Erzsébet Húsvét csodája donképpen innen, a Feltámadás csodájától kezdődik a mi keresztyén hitünk. Mely a majdnem kétezer év alatt nemzedékről nemzedékre, népektől népekig terjedt, növekedett. Sok megaláztatással és szenvedéssel kellett szembenézniük az első hívőknek. Erről tanúskodnak Róma katakombái is. De a katakombák falain fennmaradt rajzok arról is bizonyságot tesznek, hogy ez az új hit erős volt. Legyőzhetetlen. Húsvét a keresztyénség egyik legnagyobb ünnepe lett. A nyugati egyházban már 325-ben, a niceai zsinaton meghatározták a pontos dátumát is: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapot jelölték ki a megemlékezés napjának. Húsvét ünneplése hamarosan látható volt a képző- művészetben is. Az őskeresztyén művészet ugyan nem ábrázolta sém a keresztrefeszítést, sem a Feltámadást, később, a századok folyamán megjelentek a témát idéző alkotások. Először csak a sírhoz látogató asszonyok szerepeltek a kezdetleges képeken, mozaikokon. De később megjelent Krisztus alakja is az asszonyok között. Nyugaton főképp az a jelenet terjedt el, amikor Krisztus Mária Magdalénával találkozik. Aki nem ismeri fel Őt. Kertésznek véli. Ezt a bibliai történetet elevenítik meg azok az ábrázolások, melyeken Krisztus, mint kertész, ásóval, gereblyével, kalapban látható (A keresztyén művészet Lexikona) A feltámadott Krisztus alakjával a középkori képzőművészetben inkább csak a 13-ik században találkozunk. Gyakran római katonák között lép ki a nyitott vagy zárt sírból. Néha rá is lép az egyik katonára. Ez a megjelenítés Krisztusnak a gonoszság és a halál fölötti győzelmét szimbolizálja. Magyarországon Kolozsvári Tamás örökítette meg a zárt kőszarkofágból csodálatos módon feltámadó Krisztus alakját a garamszentbenedeki oltáron, a XV. század elején. A kezdeti próbálkozások századai után tovább folytatódott, fejlődött a húsvéti ünnepkör művészeti ábrázolása. A kétezer éves keresztyén művészet diadalút- ja. Festmények és szobrok születtek. Ka- tedrálisok épültek az Úr dicsőségére. Oltáraikon ragyogott Krisztus. A feltámadt, a mennybeszállt Krisztus. Születtek fenséges zeneművek. De nemcsak a művészetben élt húsvét varázs^. Beragyogta a hívők mindennapi életét is. Győzelmes húsvéti körmenetek indultak, évről-évre, hirdetve a Feltámadás hitét. S a keresztet követve az egymást váltó nemzedékek, megnyugvást találtak mindennapi életük zaklatottságában. Voltak háborúk és katasztrófák. Elpusztultak a legjobbak. És a legrosszabbak is. De megmaradt húsvét csodája, fénye. Most itt állunk, a második évezred végén. Hitünk apadóban. Reményünk megfogyatkozva. Nem látjuk tisztán a jövőt. Félelmeink vannak, amikor gyermekeink sorsára gondolunk. Sokan közülünk nem hisznek már a húsvéti csodában. Nem igénylik a megváltás ajándékát. Új Áronok öntetnek új aranyborjakat. S Mózes „késik lejönni a hegyről”. A fejlődés magas fokán nagynak képzeli magát az ember. Csak az árvizek és a sírgödrök előtt törik meg büszkeségünk. Most húsvét van! S ha van erőnk megállni egy percre a mindennapok lelket ölő rohanásában, akkor felengedhet bennünk a feszültség. Mert húsvét örömünnep! Mindig megújuló, új reménnyel bíztató csoda! Csak el kell fogadnunk! „Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő húsvétjára zsongok, És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot, S betölt e Húsvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új Föltámadás van! ” (Juhász Gyula: Húsvétra) Áldott húsvéti ünnepeket! Lenhardtné Bertalan Emma
