Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-03-21 / 12. szám
4. oldal 1999. MÁRCIUS 21. Evangélikus Élet Készítsd magad, kedves lélek! Konfirmáció előtt, felnőtteknek és felnövekvőknek „Mikor jött ádventnek az első napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben. ” (Gari Margit mezőkövesdi asszony, visszaemlékezését lejegyezte Fél Edit néprajzkutató, 1. a Vigíliában 1995-ben megjelent írását). Vajon tudunk-e még ünnepelni úgy, ahogyan a régiek: örömmel, közösen készülve arra a napra, arra az eseményre, ami a hétköznapok fölé emeli lelkünket? Az ajándék vásárra, züllött, kiüresedett mai karácsonyokhoz fog hasonlítani ifjúságunk szép ünnepe, a konfirmáció is? Vagy szállást készítünk a szívünkben jó- előre, és a konfirmandusokkal együtt készülünk egy igazi, tartalmas ünnepre? Több helyen az a gyakorlat él, hogy röviddel húsvét után sor kerül a konfirmációra. Vajon elegendő az a pár hónap, nem egészen egy tanév arra, hogy a kiskamaszok felkészüljenek hitéletüknek erre a jelentős eseményére? Ma már az is kérdés és közös gondolkodás tárgya egyházunkban, hogy vajon nem lenne- e jobb, ha később, 14-15-16 éves korban konfirmálnának a fiatalok. Van olyan gyülekezet is, ahol a konfirmációra való felkészítés két éven át folyik, és vannak tervek a konfirmandusok közös táborozására is, hasonlóan az északi egyházak gyakorlatához. Mindennek célja az, hogy a fiatalok jó szellemiségű közösségben felkészülve, alapos ismeretek birtokában tegyenek vallást hitükről a gyülekezet nyilvánossága előtt. Hogyan tudnánk együttműködni a hitoktató lelkésszel a konfirmandusok érdekében? Érdemes számot vetnünk azzal a ténynyel, hogy mai szekularizált világunkban a konfirmációra készülők jelentős része úgy kerül be a felkészítő tanfolyamra, hogy előtte otthon nem tapasztalta meg a családi közös hitéletet - gyakran nem is a szülők, hanem a hívő nagyszülők vagy keresztszülők gondoskodásának tudható be, hogy a 12-13 éves gyermek megismerkedhet a hittan alapelemeivel. Egyházunk újjáéledő gyermekmunkájának köszönhetően azonban egyre többen „hozzák magukkal” a felkészítő tanfolyamra a gyermek-biblia- órák és a családi istentiszteletek emlékeit. A konfirmandusok körében tehát számolni kell azzal, hogy akik korábbi ismeretek nélkül „csöppennek be” a tanfolyamra, azoknak még kell küszködniük a kiskamaszokra amúgy is gyakran jellemző szégyenlősséggel. Jó, ha van, aki ezt oldja bennük, és szeretettel bátorítja őket. Legjobb talán, ha a hozzá korban közel állók, az ifjúságiikor tagjai foglalkoznak ezzel. Akár így, akár úgy, a felnőttek törődése, figyelme érteti meg a fiatalokkal igazából a konfirmáció jelentőségét, azt az örömet, hogy megismerve a hit alapfogalmait, a gyülekezet vallási értelemben nagykorúvá lett, teljes jogú tagjai lesznek immár ők is. Mit is jelent ez? Beszélgessünk velük erről! Szerencsés az a gyülekezet, ahol van ifjúsági presbitérium vagy presbiter, valamint jól működő ifjúsági csoport. Ők szintén bevonhatók lennének a beszélgetésbe. A nagykorúság jogokkal és kötelességekkel is jár, csak úgy, mint a világ rendje szerinti nagykorúság. Ahogy a külvilágban sem fejeződik be egy ember fejlődése a nagykorúság elérésével, úgy az egyházban sem, inkább akkor kezdődik meg igazán! A konfirmációi tanfolyamon megtanult alapokról kiindulva, Isten Igéjével ismerkedni, arról gondolkodni, Isten elvárásaihoz igazítani életünket: élethosszig tartó, örömökkel és önként vállalt kötelességekkel teli program a hívő ember számára. Ezen az úton indulhat el a konfirmáció után a fiathl - ha igazán megérti a tanultakat, és nem „kikonfirmál” az egyházból, azaz, nem tekinti „befejezettnek” vagy „letudott- nak” a „vallás dolgát”. Ez a konfirmáció kettős öröme: belépni egy közösségbe és elindulni az új lehetőségek útján. A vallási nagykorúságra készülő még a gyermek- és ifjúkor határán van. A felnőttek törődése, figyelme kíséri, segíti a felkészülésben. Ha valaki érdeklődik, hogy mi történt a konfirmációs tanfolyamon, mit tanulnak éppen most, ha választ kap a kérdéseire egy felnőtt hívőtől, a gyermek jobban érzi, hogy „miről is van szó”, örül a figyelemnek. Milyen jó, ha vele együtt dúdolgatjuk a megtanulandó énekeket! (Nekünk sem árt egy kis ismétlés...) Beszélgessünk többet a konfirmációra készülőkkel arról is, hogy a kátébői tanultakat hogyan lehet alkalmazni a napi eseményekre: segítsünk neki azzal, hogy „lefordítjuk” a tételes ta- nulnivalót a gyakorlat nyelvére! Szánjunk időt az ilyen beszélgetésekre! Érzékeltessük, hogy a napi eseményeket, gondokat és örömöket minden hívő emberrel megoszthatja ezen a közös alapon! Most fogja megérteni a gyermek, mit is jelent a gyülekezet közössége, és mit jelent az, hogy ennek a közösségnek ő is tagja lesz immár! Több ez, mint az osztálytársak, a barátok betyárbecsületen alapuló, könnyen felbomló, könnyen semmibe vesző köre! Ki foglalkozzék így a konfirmációra készülőkkel? Kinek dolga? Szép feladata ez a mindenkinek, aki felelősséget érez a konfirmációra készülőért, aki szereti öt és akihez bizalommal tud fordulni. Rokonok, keresztszülők, a felnőtt és az ifjúsági gyülekezetből való barátok, ismerősök. Minél többen adják jelét annak, hogy valami fontos készül a konfirmandus életében, minél többen készülnek lélekben vele együtt, annál jobban érzi, érti majd: nagy ünnep, jelentős állomás életében a konfirmáció, amire méltóképpen fel kell készülni értelmével és érzelmével egyformán. Ha így történik, nem „kikonfirmálás” lesz a vége! Kedves Konfirmandusok! Várva vár Titeket a gyülekezet az Úr asztalához, az úrvacsorái közösségbe, nem egyszeri alkalomra - egy egész életre! Szabó-Pap Gabriella Kisdeák a nagyvárosban „Almok valóra válthatón születnek... ’’ Ezt az optimista gondolatot egyik énekeskönyvi énekünkben olvastam. Néha az ember fejcsóválva hallgat ilyen és hasonlóan bizakodó kijelentéseket. Máskor meg, látva az események alakulását, a megvalósult álmokat, boldogan bólint rá: igen! Az álmok tényleg valóra válthatón születnek. 170 esztendővel azután, hogy két nagyszerű asszonynak, Mária Dorottya nádornénak, a Deák téri Gyülekezet lelkes tagjának, és Brunszvik Teréznek az álma, az első magyarországi kisdedóvó Budán a Krisztinavárosban megnyitotta kapuit, újabb álom teljesedett be. A Deák téri Gyülekezet Presbitériuma és Elnöksége már régóta dédelgette egy gyülekezeti óvoda létrehozásának gondolatát. Az államosított egyházi ingatlanok kárpótlása kapcsán végre megteremtődtek a szükséges anyagi feltételek. így lehetővé vált a parókiaépület egyik - e célra legalkalmasabb - lakásának felszabadítása és benne egy egycsoportos óvoda kialakítása. Az álomtól a megvalósításig hosszú út vezetett. Ki tudná számba venni az áhított célért odaszánt energiákat? A hivatalos levelezés, folyamodványok, kérelmek, tervek, fellebbezések, sürgetések vaskos dossziéja kézzelfogható ugyan. De ott a bürokrácia útvesztőiben való bolyongással töltött idő, a megannyi tárgyalás, izgalom, telefonbeszélgetés, lépcső- és kilincskoptatás. Volt, ahol ellenállás, volt, ahol közöny, volt, ahol támogató rokonszenv kísérete a „nagy terv” megvalósulását. Ez utóbbiért ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak, akiket illet! Mindazoknak, akik munkájukkal, tettekkel, jóindulattal segítették az óvoda megalapítását. 1998. szeptemberétől mint gyermek- megőrző, januártól pedig már hivatalosan is, mint az első budapesti evangélikus óvoda működhet a „Kisdeák”. Az intézmény felszentelésére január 17-én, ünnepi istentisztelethez kapcsolódóan került sor. Közben többször felmerült a kérdés: szükség van-e erre a létesítményre? A választ azt hiszem maga az élet adta meg. A két óvónővel és egy dajkával működő, 25 gyermek befogadására tervezett intézmény már nem tud újabb jelentkezőket felvenni. A most idejáró gyerekekkel és a szeptemberre óvodás korba lépő kistestvérekkel ugyanis betelt a létszám. A másik gyakran megfogalmazódó kérdés az, hogy mitől egyházi, mitől evangélikus egy óvoda. Erre már kicsit nehezebb válaszolni. Óvodánk pedagógiai programjában ezzel kapcsolatban ez olvasható: „ Vallásos nevelésünknek nem kisebb a célja és a feladata, mint az apostolok küldetése: ...tegyetek tanítvánnyá minden népet... Tanítvánnyá válni egy folyamat, melyben az óvodáskorú gyermek vallásos nevelése nem azon múlik, hogy minél több történetet ismerjen a Bibliából... Ez is fontos, de nem elég! Mert a keresztyénség nem csupán ismeret. Az összes ismeretnél fontosabb, hogy a gyermek emberré váljon, aki képes szeretni másokat... hogy legyen lelkiismerete, és olyan mértéket találjon, amelyhez hozzámérheti a lelkiismeretét. Az a fontos, hogy ne legyen félelmeinek a rabja, hanem bízzon és fölismerje a maga útját, hogy elgondolkodjon és csodálkozni tudjon ott, ahol mások oda sem figyelve élnek bele a világba. Hogy ne kelljen megfutamodni a valóság elől és hogy boldog legyen, vagyis harmóniában éljen önmagával és másokkal, és azzal, aki beleállította ebbe az életbe: Istennel. " Ezeket a célokat KISDEÁK EVANGÉLIKUS Ó V O D A tartják szem előtt az óvónők, Zászkaliczky Dóra és Majnek Ildikó, amikor igyekeznek a közösség mindennapi és ünnepnapi életében, az evangéliumból merített szeretet megélésére segíteni az „ifjú tanítványokat”. Teszik ezt azok mellett a feladatok mellett, amelyeket egy óvoda egyébként szakmai szempontok szerint felvállalhat, kezdve a német nyelvvel való játékos ismerkedéstől az úszástanulásig. Noha a gyerekek felvételénél figyelembe vettük a gyülekezetünkhöz kötődést illetve az evangélikus családi hátteret, nem volt kizáró ok a más felekezethez tartozás. így az evangélikus, illetve nem evangélikus gyerekek aránya jelenleg kb. három az egyhez. S hogy még mitől „gyülekezeti” ez a létesítmény? Nem utolsósorban attól, hogy egy gyülekezet közössége áll mögötte. Nem pusztán az alapítás és üzemeltetés anyagi vonzatát tekintve. De gondolok itt a gyülekezeti tagoktól ajándékozott játékokra, az asszonyokra, akik süteménnyel kedveskednek a kicsinyeknek, a gimnazistákra, akik a szomszéd iskolából néznek át olykorolykor, hogy akad-e valami segíteni való, s mindazokra, akik imádsággal és szeretettel hordozzák szívükben a Kisdeák Evangélikus Óvoda ügyét. IfJ. Cselovszky Ferenc Miért kell jelen lennunk a Pólusban? Ha egyszerűen szeretnék erre a kérdésre választ adni: azért, mert 1997. októberében Istentől csodálatos módon lehetőséget kaptunk egy eddig még újnak számító missziói szolgálat végzésére. Akkor Demján Sándor, a Pólus Center elnöke felajánlotta, hogy egy Missziói Központban az egyházak szolgáljanak, hiszen az embereknek lelki igényeik is vannak. Megindult a munka az Itt és Most Misz- sziói Központban, amely a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa felügyeletével működik. Ez a bevásárló- központ egyike azoknak a helyeknek, „Párbeszéd az epilepsziával. Ezekkel a szavakkal kezdődik a meghívó a Harmadik Epilepszia Napra. A Budai Vár Corvin Terme megtelt érdeklődőkkel és szakemberekkel. A megtelt nagyterem rajtuk kívül az epilepsziával élőknek is helyet biztosított. A különös betegség neve is érdeklődést vált ki az emberekből. Nemcsak különleges alkalmakkor kerül sor az epilepszia betegség megismerésére. Mindennapi tapasztalatunk lehet családban, munkatársi közösségben, szomszédságunkban. A statisztika bizonysága szerint mintegy 60.000 epilepsziás embertársunk él közöttünk. Az epilepszia gyógyítható. A gyógyszereken kívül más lehetőségeket is találtak a betegség gyógyítására vagy legalábbis a beteg személy állapotának enyhítésére. A baj kiinduló pontját, az agyat keresik meg operációs úton sok sikerrel. Epilep- sziarA név az emberiség életének korai stádiumaiban is megvolt. Pontos adatunk van, hogy a nagy görög orvos, Hippokra- tész Krisztus születése előtt 400 évvel könyvet írt e betegségről és ő használta a szót első alkalommal. Leírásai rendkívül pontosak, különösen a „rohamok” kezdete és lefolyása tekintetében. A név maga azt jelenti: meglepő támadás. Ez ellen a meglepő és alattomos támadás ellen védekezünk ma is. Az orvostudomány sok ponton tud már beavatkozni a támadások (rohamok) elhárításában. A kongresszus, teljes nevén a „Harmadik Epilepszia Nap” volt hazánkban a harmadik alkalom, mely segítséget jelentett az epilepsziával élő emberek számára. Fontos kérdések kerültek elő. Egyrészt a gyógyító tevékenységek ismeretével másrészt a segítségre szorulók helyszínen feltett kérdéseivel kapcsolatban. Várandós anyák kerestek feleletet aggódásukra: vajon nem árt-e az epilepsziás roham a magzat életének és épségének. Megnyugtató volt a szakember válasza: nem fenyegeti veszély a születendő gyermeket. Nepálból a kongresszuson tartózkodó epileptológus beszámolt az indiai epilepsziások helyzetéről. A betegség természetét illetően nincs különbség a magyarországi vagy az indiai betegség megjelenési formája között. Előadás szólt azokról a gyermekekről, akik kora fiatalságuktól kezdve már együtt élnek az epilepsziával. A gyermekeken való segítés figyelmeztetett arra, hogy fokozott korai gondoskodással forduljanak a szülők és nevelők az ilyen gyermekek felé. Nemcsak az orvosi szempont az, amely nélkülözhetetlen a gyógyításban. A gyógyító munkát a társadalomnak széles körben meg kell valósítani. Ez a tevékenység modem szóval a rehabilitáció. Rajtunk múlik, az ún. egészséges embereken, hogy a beteg embertárs megtalálja a helyét a társadalomban, az emberek megértő, segítő környezetében. Elfogadni, befogadni a beteg embertársat: sok nehézséget küszöbölhet ki. Céltudatos törekvés olyan emberek képzése, akik nemcsak a betegségek ismerői, hanem szakavatott kézzel nyújtják segítségüket. Ennek megvalósulása a szociológus szakemberek képzésétől várható. A rehabilitációs munka intézmények keretei között is folyik. Sajnos kevés ilyen képzési lehetőség van hazánkban. Örömmel számoltak be arról, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben új rehabilitációs osztályt szerveznek, amely a közeljövőben nyitja meg kapuit. Itt képzés és felkészülés folyik majd, s a résztvevők, ezt reméljük, ismét megtalálhatják helyüket a közösségben. Az előadások egy fénysugara megvilágította a rehabilitáció múltját is. Ha csak egyetlen villanásra is, tudomást szerezhetett a kongresszus a 150 évvel ezelőtt alapított Bethel Intézetről, Németországban. Példáját követve sok új intézet indulhatott meg. Tudatosan választotta nevéül az az alapítvány, amely nemrégen alakult, hogy az epilepsziás betegek segítségére legyen. A „Budapest - Bethel Epilepszia Centrum Alapítvány” célkitűzése az epilepsziával élő emberek életminőségének javítása. Ismertették a rehabilitáció programjának különböző pontjait. Csoportok formájában a rehabilitációra törekvő betegeket különféle körök fogadják be: Origami kör, Irodalom csoport, Biblia csoport, Kézműves kör, Fotó-Művész kör. A modem élet szinte játékszerű elfoglaltsága a számítógép használata. Ennek oktatására is sok kerülhet. Az epilepszia nevével párhuzamosan használták régebben a Morbus Sacer megjelölést. Misztikus név, egy kicsit félrevezető is lehet, pedig csak annyit akar mondani, a régi ember meggyőződése szerint: nem szabad megközelíteni a betegséget. A „Bethesda” (Isten kegyelme) a református egyház gyermekkórháza nevében erre a titokzatosságra utal. Bibliai forrásból tudjuk, hogy Pál apostol valószínűsíthetően ebben a betegségben szenvedett, - mint írja a Korinthusiakhoz írt második levelében: „A testébe helyezett »tövis« gyötrése imádságai ellenére sem szűnt meg.” Mégis volt számára vigasztaló, Isten szava: „Elég neked az én kegyelmem.” Muncz Frigyes ahol ma az emberek tömegesen jelennek meg. Jézus a missziói parancsban határozottan küldte a tanítványokat az emberek közé az evangélium hirdetésére. (Mt 28,19-20) Amikor elvállaltam a misz- sziói központ vezetését, a Jelenések Könyve 3,8 üzenete csendült meg a szívemben: „Nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, nem tagadtad meg az én nevemet. ” Több mint fél éves szolgálatomban azt tapasztaltam, hogy ez a terület bizony nem könnyű. A legfontosabb az állandó jelenlét, mert nap- ról-napra betérnek különböző emberek a maguk örömeivel, bánataival, problémáikkal és kérdéseikkel. Örömöt jelent számomra az, hogy egy-egy beszélgetés alkalmával bizonyságot tehetek Isten sze- retetéről, amely Jézus Krisztusban lett valósággá. Vannak sokan, akik itt keresik a csendet, vigasztaló szót, békességet, mert senkijük nincs, egyik egyházzal sincsenek kapcsolatban. Többen ezek közül leírták gondolataikat az itt megtapasztalt lelki ajándékokról,, testvéri együttlétről. Idézek egy-két véleményt a vendégkönyvből: „ Vásárlóként jöttem ide, kívánok minél több lehetőséget Krisztus evangéliumának terjesztésére. ” B. B. „ Csodálatos élmény, hogy az üzleti élet forgatagában megpihenhettünk és megismerhettük a legújabb Biblia-kazettákat. Köszönjük Záborszky úrnak. ” N. K. „A Lélek ott fúj, ahol akar. Remélem és kívánom, hogy itt a bevásárló központban is. Ahol is nem lehet nagyobb értékhez hozzájutni, mint Isten igéjéhez. ” B. bátyád Szolgálatunknak egyik fontos része a szombatonkénti gyermekmunka. Hálás szívvel mondok köszönetét Lovass Zsuzsa testvéremnek, aki ezt a munkát irányítja. Szépen látogatják a gyermekek ezeket az alkalmakat. Karácsony előtt egy lelkes csapat jött el Nógrád megyéből, csatlakoztak az áruházban lévő gyermekek is. Az ádventről hallottak tanítást, furulyaszó-kísérettel új énekeket tanultak és ádventi ablakdíszeket készítettek. Ezt a szolgálatot Rétiné vezette Érsekvadkertről, aki imádságában azt kérte az Úrtól, hogy a környéken élő gyermekek többen kapcsolódjanak be a szombati együttlétbe. Komoly szolgálatot végez a Könyvesbolt, mely a keresztyén irodalom egyre színesebb kínálatával áll az érdeklődők rendelkezésére. Ezt a szolgálatot Kmety Éva munkatársam végzi. Minden vasárnap du. 4 órakor áhítatot tartanak a különböző egyházak lelkészei. Ezeken az alkalmakon többször 20-30 testvér vesz részt. Havonta programot adunk ki. A Pólus Center vezetősége minden hónapban egyszer a nagyszínpadot átadja egyházi szolgálatra. Felléptek: A Signum együttes, a Tandem zenekar, a Hermons zenekar. Decemberben Karácsonyváró ádventi nap volt ( Levente Péter, Giovannini Kornél bábművész, a SÓ együttes, és a cinkotai evangélikus ifjúság). Ekkor igen sok gyermek, szülő, nagyszülő kapcsolódott be a programba. Nagyon megható nap volt január 30-a, ekkor a rákosszentmihályi harangkórus szolgált. A Pólus Center vezetősége és a Missziói Központ együtt gondolt az elhunytakra, a gyászoló családokra. A vezetőség mindenben segítségünkre van. Jóindulatukat napról-napra tapasztalom- Az utóbbi időben tudomásomra jutott, hogy vannak, akik ezt a missziói munkát „értelmetlennek”, „ködösnek” látják. Ezen elgondolkodva, eszembe jutott több bibliai történet arról, hogy Isten megszólított embereket egy-egy feladat elvégzésére, és ha ők nem is látták tisztán a dolgot, de engedelmeskedtek az Úr szavának és ebből mindig áldás fakadt. (Noé, Ábrahám stb.) Vagy gondolok Pál apostolra, aki a missziói útjai során egészen új körülmények közé került, de mégis elment Athénbe (Aeropágosz) az élő Istent hirdeti, pedig ott a nép sok-sok bálványt imádott (szórakoztak, híreket cseréltek) „Pál apostol jó keresztyén volt, mert azt akarta, hogy a földön mindenki ismerje meg Isten szeretetét, mentő szeretetét. Vágyott erre és tett is érte!” Szeretném továbbra is betölteni ezen a helyen Jézus Krisztus nagy parancsolatának rám eső feladatát. - Ezért kell itt lennünk a Pólusban! (Ennek az anyagi kérdés semmiképpen nem lehet akadálya!) Kérek minden Testvért, aki felelősséget érez eziránt a misszió iránt, hordozza imádságban munkánkat és ha indítást kap, munkatársként is kapcsolódjék be ebbe a szép szolgálatba. Hiszem, hogy csak egymást kiegészítve, közös erőfeszítéssel tölthetjük be közös küldetésünket. Záborszky Csaba
