Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-03-21 / 12. szám

1999. MÁRCIUS 21. 3. oldal Evangélikus Élet A böjt katolikus szemmel A Hegyi Beszédből tudjuk, hogy az ószövetség és a judaizmus lelkiségében fontos szerepe volt az alamizsnálkodás-imádság-böjt egymást segítő hár­masának. Jézus figyelmeztet arra, hogy ezek a gya­korlatok a farizeusok életében megteltek hivalko­dással. Ettől óvott, de magát a hármas igyekezetét nem rosszallotta, inkább áldását adta rá. Az egyházatyák, amikor böjtölésre buzdítottak, arra mutattak rá, hogy a megváltás az egész embert Istenhez kapcsolja. Az imádság szavaiban, gondola­taiban elsősorban lelkünk fordul Istenhez. A test imádsága a böjt: megkönnyíti és hitelesíti a lélekét. A zsoltáros így fohászkodik: „Isten, én Istenem, már virradatkor rád vágyakozom, rád szomjazik a lelkem, testem utánad eped, mint a száraz, kiaszott, vizeden pusztai föld. ” Ezt az elementáris erejű vá­gyat Isten után az az ember érzi igazán, akinek van tapasztalata a test éhségéről, szomjúságáról, akár mert ilyesmiben részesítette a sorsa, akár mert ezt önszorgalomból - a böjtben - megkeresi. Pál apostol, a keresztyén ember szabadságának nagy védelmezője, épp a Galatákhoz írt levelében azt írja: „A test - kívánságaival - a Lélek ellen tör, a Lélek pedig a test ellen, mert ezek egymással vias­kodnak” (5,16). Aztán felsorolja a test cselekedete­it, köztük a részegeskedést és a tivomyázást, majd szembeállítja velük a Lélek gyümölcsét, a szerete­tek s annak „egy-egy megnyilvánulását” (Dr. Cser­háti S.: Pál apostolnak a Galáciabeliekhez írt levele, Bp, 1982. 262.). Utolsó köztük az önmegtartóztatás (enkrateia). „A szeretet indítására vállalt szolgálat­ban az önmagát nem kímélő fegyelmezettség nélkü­lözhetetlen" írja Cserháti S. (i.m. 264), s idézi a megfelelő ige fontos előfordulását az lKor 9,27- ben. ez az önmegtartóztatás Pál életében alighanem vissza-visszatérő böjtölést is jelentett. Maga a böjt szó kétszer is szerepel egy-egy önjellemzésében (2Kor 6,5 és 2Kor 11,27). Mind a két esetben a vir­rasztás mellett szerepel, a második helyen gyakori böjtölésről van Szó, melyet Pál megkülönböztet az éhezéstől és a szomjazástól. Ezek valószínűleg szükség parancsolta, kényszerű, de vállalt nélkülö­zések, s akkor a böjt minden bizonnyal önkéntes gyakorlat. Ez az önmegtartóztatás vagy böjtölés Pál életében nyilván abból a szemléletből ered, amelyet legmegrendítőbben az lKor 7 fogalmaz meg: „Az idő rövid. Ezért akinek felesége van, éljen úgy, mint­ha nem volna; aki sír, mintha nem sírna; aki örvend, mintha nem örvendene; aki vásárol, mintha meg sem tartaná; s aki érintkezik ezzel a világgal, mint­ha nem érintkeznék vele, mert elmúlik a jelen világ” (29-31). Az egyházatyák is hangsúlyozzák, hogy a keresztyén böjt nem minősít rossznak semmit, amit Isten teremtett, s jónak talált. Azért mond le ^ttól, amit önmagában jónak ismer, hogy annak múlandó­ságát tudatosítsa, vagyis eszkatológikus távlatk %n. Az egész egyházra nézve kötelezően előírt böjti gyakorlatok elsősorban a húsvéti előkészület idejé­re, a nagyböjtre összpontosultak. Azon kívül volt néhány kötelező vigília-böjt (pl. karácsony vigí­liáján egészen a legutóbbi időkig). Továbbá mind­máig elő van írva a katolikus egyházban a pénteki hústilalom és az ún. szentségi böjt az eukarisztia vé­tele előtt. Az a legújabb időkig azt jelentette, hogy a szentséghez járulónak éjféltől nem volt szabad sem­mit sem ennie vagy innia. A régiek felfogását a böjt hasznáról, értelméről szépen megfogalmazza a nagyböjti prefáció: „Méltó..., hogy hálát adjunk né­ked... Atyánk, mert testi böjtölésünkkel a bűnt féke­zed, fölemeled a lelket, szent erőt és jutalmat bőven adsz Krisztus, a mi Urunk által". Kiviláglik ebből, hogy az egyház a böjtben nem teljesítményt lát, amellyel szinte erőszakot tehet az ember Istenen, in­kább a kegyelem ajándékaként fogja fel, amely al­kalmassá, készségessé teszi a hívő embert az imád­ságra és a szeretet tetteire. A szerzetesszabályzatok eléggé alaposan foglal­koznak a böjttel. A nyugati szerzetesség atyja, szent Benedek nagyon hangsúlyozta ezzel kapcsolatban a discretio vagyis a bölcs mértéktartás fontosságát. Az egyéni böjtölőnek lelkivezetőjéhez kell fordult nia, hogy meg ne tévedjen a böjtölés mértékének meghatározásában. Addig kedves Istennek a böjt, amíg nem vezet gőgre vagy nem akadályozza a lé­lek belső örömét. A böjti szokások, előírások természetesen annak a kornak, földrajzi és kulturális környezetnek viszo­nyai közt voltak igazán „értelmesek”, amelyben ki­alakultak. Hogy mást ne mondjunk, századok során a folyókban, patakokban megfogyatkozott a hal­állomány s a hal sok helyütt a gazdagok drága, ne­hezen beszerezhető csemegéje lett. Az ún. „meleg­vérű” állatok húsa viszont mindennapos táplálékká vált sokfelé, s így a tőle való tartózkodás nehezebb próbának bizonyult. Meghökkentően újszerű körül­ményeket teremtett a szekularizáció. A katolikus egyház ezekre való tekintettel századunk közepén teljesen megváltoztatta böjti előírásait. Nem akarja, hogy a böjt a szeretetnél fontosabbnak tűnjék, elvá­lasszon egymástól családtagokat, munkatársakat, barátokat. Hitvallási kérdéssé sem akarta tenni a böjtölést. Nem a könnyítés szándéka vezette, in­kább alkalmazkodni igyekezett a jelenlegi életvi­szonyokhoz: ugyanaz a törvény ma nem ugyanazt jelentené. Az is jellemző, hogy az új egyházi tör­vényhozás a böjti előírások konkrét kidolgozását a helyi püspöki konferenciákra bízta, így lehetővé tet­te a törvények alkalmazkodását helyi viszonyok­hoz. Magyarországon egy évben kétszer van szigorú böjt: hamvazó szerdán, a nagyböjt első napján és nagypénteken. Ilyenkor csak egyszer szabad jóllak­nunk, ezen túl legfeljebb két másik alkalommal ehe­tünk egy keveset. A húsféléktől pedig egész nap tar­tózkodnunk kell. A nagyböjti pénteken, tartózkod­nunk kell a húsételektől. Ez a hústilalom az eszten­dő többi péntekére is vonatkozik, de a nagyböjtön kívül meg lehet váltani bármiféle bűnbánati csele­kedettel (alamizsnával, imádsággal, szeretetből végzett munkával stb.) Az eukarisztia vétele előtt egy órával nem szabad ennünk vagy vízen kívül bármi mást iritiúhk. Egyébként azútal nem tartozik semmi más böjti tilalom alá. Önkéntes böjtölésre - a már említett óvatossági szabályok megtartása mellett - kisebb közösségeket és egyéneket ma is biztat az egyház. Igyekszik ér­vényre juttatni az első apostoli tanácskozás elvét: „A Szentlélek és mi magunk azt tartottuk helyesnek, hogy a szükséges dolgokon kívül semmi más terhet ne rakjunk rátok” (Apcs 15,28.) Ugyanakkor fele­lősséget is érez egy olyan spirituális tapasztalat fenntartásáért, továbbhagyományozásáért, amely megszakítatlan folytonossággal az ószövetségig ve­zethető vissza, s amelyet Jézus is vállalt és meg­szentelt. Jeleníts István Böjt a református egyházban 1522 nagyböjtjén botrányos dolog történt Zürich városában. A lelkipásztor néhány nyomdász és pol­gár társaságában nyilvánosan kolbászt vacsorázott. Ezzel megtörte a középkori egyház hagyományos böjti rendjét és megszegte szigorú előírásait. A lelki- pásztor, - Zwingli Ulrich, - Luther kortársa, s a svájci (helvét) reformáció elindítója volt, aki már korábban kifejtette álláspontját egyik iratában az ét­kezésekkel kapcsolatos keresztyén szabadságról. A radikális lépés természetesen nem a bibliai értelem­ben vett böjtöt támadta, hanem annak külsőséges és lelkileg megüresedett gyakorlatát. Az imádkozáshoz kapcsolt böjt jelentőségét azu­tán még pontosabban és részletesebben fejtette ki a genfi reformátor, Kálvin. Nála, - személyesen ke­gyességében éppúgy mint tanításában, - általános értelemben a böjt az egész keresztyén élet jellemző­je a páli „mintha nem” értelmében. A keresztyén szabadság ugyanis abban áll, hogy nem leszünk rab­jai körülményeinknek, és ha élnünk is ezzel a világ­gal, úgy kell azt termünk, mintha nem élnénk vele. (lKor 7,25-31.) Ennek az ún. „világon belüli aszké- zisnek” a gazdasági, társadalmi jelentőségét hang­súlyozta a századelő szociológusa és közgazdásza, Max Weber. Szerinte a mai nyugati gazdasági, társa­dalmi rendet a XVI. század kettős teológiai szemlé­letváltozása segítette megteremteni. Az egyik Lu­ther, a másik Kálvin nevéhez fűződik. Luther biblia- fordításában jelenik meg ugyanis először a világi munka, mint hivatás, Kálvinnál pedig mindehhez a puritán életvitel hangsúlyozása is kapcsolódik. Fo­gyasztói társadalmunkban bizony érdemes lenne el­gondolkozni azon a pazarláson, amely nemcsak gazdasági szempontból lesz hovatovább tarthatat­lan, de a teremtett világ javainak felesleges tékozlá­sával annak pusztulásához vezethet. A böjt általános értelmezésén túl, Kálvin az imád­kozáshoz kapcsolt böjt egyéni és közösségi kegyes- ségi gyakorlatáról is beszél. Az egyéni böjttel kap­csolatban megjegyzi, hogy „azt bizonyára tapasz­taljuk, ha a has tele van, az elme nem emelkedik úgy Istenhez, hogy abban kitartó tudjon lenni. ” A böjt tehát testünk megfegyelmezése egy lelki cél érdeké­ben úgy, hogy „távol legyen minden ínyencség, és közönséges, hitványabb ételekkel megelégedve, az ínyt gyönyöradó étkekkel ne izgassuk. ” Testi, vagy lelki szükség idején azonban az egyház maga is elő­írhat böjtöt. Ez a közösségi bűnbánat és megalázko­dásjele. Eleink az ilyen böjtöt gyakorolták is termé­szeti csapások, de a nagy feladatokra felkészítő kö­nyörgések idején is. Természetesen a babonától, vagy az érdemszerző böjttől elhatárolódtak, hisz - amint már említettük is - a böjtnek nem önmagában tulajdonítottak jelentőséget, hanem a könyörgés és bűnbánat külső segítő eszközeként gyakorolták. Ebből az alkalmi jellegből következik az is, hogy az egyházi év nagyböjti időszakával kapcsolatban nem alakult ki egységes szokás. Magyarországon a liturgikus naptár követi a nyugati egyház gyakorla­tát és a Krisztus szenvedésére és halálára való felké­szülés idejének tekinti. A korábban nem túl gyakori úrvacsoraosztások rendjében az egyik mindig a böj­ti volt. A helyi szokások, néprajzi hagyományok pe­dig arról árulkodnak, hogy református vidékeken is nagyon komolyan vették a farsang és nagyböjt kö­zötti határt a „mindennek rendelt ideje van” ige je­gyében. A legtöbb vidéken lakodalmat, táncmulatsá­got böjtben nem tartottak és a nők öltözéke is kife­jezte ennek az időszaknak komolyságát. A nagypén­teki böjt pedig ugyancsak évszázadokon át íratlan tradíció és gyakorlat volt református népünk köré­ben. A múlt századi liberális teológia és közfelfogás e téren is sok rombolást végzett. Sokakban kialakult egy negatív identitás-tudat, amely a református jel­leget a „nem”-ekben akarta megfogalmazni: mi az, amit mi nem teszünk. Mind a liturgia, mind az egyé­ni kegyesség megszegényedéséért ez a szemlélet fe­lelős inkább és nem a puritanizmus, amelyre sok­szor tévesen hivatkoznak. Ezzel a felfogással dacol­va azonban, mégis megtalálhatók gyülekezeteink­ben annak a hagyománynak nyomai, amely ezt az időszakot a lelki elcsendesedés idejének és a nagy- heti-húsvéti ünnepkör felkészítő részének tekinti. Az újabbkori igehirdetésekben ezért egyre gyak­rabban kapcsolódik a böjti vasárnapokon a textus és a prédikáció a bibliai böjt aktuális üzenetéhez. így pl. az Ezs 58 alapján a böjt szociális dimenziója is gyakran megszólal. Hisz szeretet és áldozatvállalás nélkül nincs család, nincs közösség és nincs jövő sem. Ehhez az életformához pedig mi lehetne na­gyobb erőforrás, mint annak szeretete, aki életét ad­ta nemcsak barátaiért, de ellenségeiért is. A rossz hagyományok bátor és forradalmi megtö­rése ma már sem Zürichben, sem Magyarországon nem abból áll, hogy tiltás ellenére megteszünk vala­mit. Sokkal inkább ahhoz az erkölcsi felelősséghez kell bátorság, hogy korlátozni tudjuk magunkat. A biztonságos közlekedéshez elsősorban nem nagy se­bességre, hanem jó fékekre és egészséges élet-reflex­ekre van szükség. Dr. Szűcs Ferenc PASSIÓI ISTENTISZTELETEK Ebben az esztendőben III. éves teológusaink készülnek a passió - Jézus Krisztus szenvedése és halála történetének bemutatására. A passiós istentiszteletek időpontja a következő: A bemutató március 25-én, csütörtökön 18 órakor a zuglói templomban lesz. A nagyhéten a következő nógrádi gyülekezetek­ben az alábbi időpontokban szolgálnak: Március 27-én, szombaton: 14. 30 órakor Bokor - 17 órakor Sámsonháza- 18.30 órakor Lucfalva. Március 28-án, virágvasárnap: 10.30 órakor Salgótarján - 17 órakor Ipolyszög - 19 órakor Balassagyarmat. Március 29-én, hétfőn: 17 órakor Szügy - 19 órakor Terény. Március 30-án, kedden: 17 órakor Bér - 19 órakor Egyházasdengeleg. Március 31-én, szerdán: 17 órakor Szirák - 19 órakor Vanyarc. Április 1-én, nagycsütörtökön: 14.30 órakor Kétbodony - 17 órakor Ipolyvece - 19 órakor Bánk. Április 2-án, nagypénteken: 11 órakor Ősagárd - 15 órakor Nógrád- 18 órakor Felsőpetény. A passiós istentiszteletekre szeretettel hívjuk a leánygyülekezetekben és a szórványokban élő híveinket is, a más felekezetekhez tartozó testvéreket és minden érdeklődőt. Asztali beszélgetés 1999-ben Luther ül az asztalion, hívei körülülik az asztalt. Gyülekezetépítésről folyik a társalgás. Egyre érdekesebbeket mond a reformátor. Figyelünk rá. Tanulunk tőle felnőtt tanítványok. Friss, használható gondolatokat kapunk. Mai egyházi éle­tünkre alkalmazzuk tanítását. Kitűnő tár­saságban, jól érezzük magunkat. Szere­tem Luther asztaltársaságát! Alom ez? Nem! - Valóság. A Magyar- országi Lutherszövetség Budapesti tago­zata ülésén vagyunk, testvéri közösség­ben. Gyülekezeti tagok: férfiak, nők, nyugdíjas és aktív lelkészek, professzo­rok vegyesen. Reuss András professzor olvassa, ismerteti és magyarázza Luther néhány 1523-ban kelt iratát az úrvacso­ráról, az istentisztelet rendjéről, gyüleke­zeti tagok jogáról „hatalmáról” és köte­lezettségeiről, a központi pénztár hasz­náról, a szentek tiszteletéről, iskolák és a nevelés fontosságáról. Megelevenedik a kor, a Reformáció el­ső korszaka, valós kérdéseivel, tisztázan­dó problémáival. Súlyt kap a mondani­való, a ma is időszerű tanítás. Pontosan és érthetően fogalmaz az éppen 40 éves Luther. Finom diplomáciai érzékkel hív­ja a prágai Lukács testvért, valdensek és husziták utódját a lutheri reformáció tá­borába, figyelmeztetvén egyúttal a Bib­lia krisztusi igéire, az úrvacsora jelentő­ségére, Urunk valóságos jelenlétére, erre a megmagyarázhatatlan titokra. - Majd kifejti, hogy minden egybegyülekezé- sünkben helye van az igehirdetésnek és imádságnak, még akkor is, amikor nem templomi istentiszteletre gyűltünk össze. Később bátorítja a gyülekezet egyszerű tagjait, hogy kötelességük nem csupán az igehirdetés hallgatása, hanem az ige­hirdető ellenőrzése is, vajon evangéliu­mot hirdet-e. Az egyetemes, vagy általá­nos papsághoz hozzátartozik ez a laikus felelősség is. Egyházának és az egyház Urának tartozik ezzel minden gyülekeze­ti tag. - A beszélgetés folyamán szó ke­rül a pénz és anyagiak szerepéről is. Nem magasztalja és nem is imádja a pénzt, a gyülekezeti élet legfőbb mérté­kének sem tekinti az egyház anyagi hely­zetét, de azt kívánja, hogy aki aktív tag­ja a gyülekezetnek az felelősen vegyen részt az anyagi terhek hordozásában: Mai füllel így halljuk: a szükséges inf­rastruktúra érdekében kell a pénzzel is törődnünk. Hiszen adományunk nem ön­célú, a testvérszeretet egy formája, em­bereket segítve Istent és az Ő ügyét vesz- szük komolyan... Beszélgetés közben óv a teológus és lelkipásztor reformátor a szentek túlérté­kelésétől, hiszen mindnyájan szentek va­gyunk, nem erkölcsi tisztaságunk vagy vallásosságunk miatt, hanem mert Isten tulajdona vagyunk, mint egykor például a bukdácsoló korinthusiak. Nem kell te­hát embereket magasztalni, az utolsó íté­letet megelőzve merész kijelentéseket tenni, de Urunkat kell dicsérni, szentnek tartani és mindenekben Őt követni és szolgálni. - Frissen, okosan, gyakorlati módon szól Márton atya a tanítás, tanu­lás, nevelés feladatáról is. A 4. parancsolatot említve is elsősor­ban a szülők felelősségéről beszél. Le­gyen a tanítás az iskolában sokrétű: nyelvek, ének, matematika, történelem helyet kapjanak a tanrendben. A nevelés pedig történjék bibliai alapon, vegye Is­ten áldott törvényét komolyan és follyék az evangélium szabadságot jelentő lég­körében. Szülők, a jövő nemzedék tagja­it nevelő pedagógusok a legtöbbet te­szik, ha mindennél fontosabbnak tekin­tik a tanítás és nevelés szolgálatát. Eszembe jutnak újra működő iskoláink, sőt még a Ratio et Fides (Értelem és Hit) című pápai körlevél is. Égető kérdések és kikerülhetetlen feladatok a mi nemze­dékünkben is. Hát ennyire időszerű Lu­ther? Honnan ismerhette már előre ko­runkat? Nem. Ő nem ismerhette a 20. század végét, de ismerte Istent a Krisz­tusban, akitől nem idegen semmi, ami az emberi élethez tartozik és ismerte az Is- tenreszoruló embert. Bizony sok minden változott 1523 óta, de Ö, a mi Urunk tegnap és ma és min­denkor ugyanaz: cselekvő, szerető, gon­doskodó Úr és mi emberek megváltozott környezetben ugyan, de alapjában ugyanazok az emberek egyéni és gyüle­kezeti szinten egyaránt. Ahogyan a 10 parancsolat hatáskörébe is belefér a mi egész bonyolult életünk. Érdemes figyelni az asztalfőn ülő Lut­herra, ízes beszédére, kedves humorára, szilárd teológián alapuló gyakorlati mondanivalójára. Reformátorunk szava nem visz vissza a 16. századba, még azt sem kívánja, hogy egyszerűen őt követő lutheránusok legyünk, de azt igen, hogy christiánusok, krisztuskövetők próbál­junk lenni. Nem akarta, hogy asztaltársai kivonuljanak e világból, de azt igen, hogy életük okos istentisztelet legyen: vasárnap és hétköznap egyaránt. Együtt tanulta hallgatóival, beszélgető társaival: mit jelent Istent félni és mindennél job­ban szeretni, csak Benne bízni. Szívesen ülök a reformátor asztalához, ma is figyelek bölcs szavaira, ahogyan ezt tettük valamennyien március 2-án es­te a Deák-téri kisterem asztala körül. Dr. Hafenscher Károly FELHÍVÁS A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívása a magyarországi bel- és árvízkárosultak megsegítésére. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, csatlakozva az észak- és kelet-magyarországi lakosság erőfeszítéseihez, a kormányzati szervekkel együttműködve segíteni kíván, a bel- és árvíz által veszélyeztetett lakosságnak, a kitelepített falvak lakóinak. A Magyar Ökume­nikus Szeretetszolgálat azonnali segítségként 1 millió forint értékben kíván hozzájárulni a vízkárosultak megsegítéséhez. A Szeretetszolgálat kizárólag pénzadományokat vár, hogy a kárhelyzet pontos felmérése után, a szükségle­teknek megfelelően, a lehető legeredményesebben segíthessen a károsulta­kon. Ezért a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat felhívással fordul min­denkihez, hogy támogassa segítő munkáját pénzadományával. Számlaszám: OTP Bank RT. 11705008-20464565. További felvilágosítás a 208-5842-es tele­fonszámon kapható. NYILATKOZAT A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Karitász megítélése szerint az a rendkívüli helyzet, amelyet a bel- és árvíz okozott Magyarorszá­gon, minden karitatív szervezet együttműködését és helytállását igényli. Ma Magyarországon több olyan karitatív szervezet létezik, amely munkája és szolgálata révén bel- és külföldön egyaránt elismertséget szerzett. A Magyar Karitásznak és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak az a benyomása, mintha ez a tény elkerülte volna Göncz Árpád Köztársasági Elnök úr figyel­mét. Éppen ezért a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Karitász úgy ítéli meg, hogy a mindenkori kormány feladata a karitatív szer­vezetek és a kormányzati szervezetek közötti együttműködés kialakítása a bajbajutottak megsegítése érdekében. A Magyar Karitász és a Magyar Öku­menikus Szeretetszolgálat készen áll a segítségnyújtásra és az együttműkö­désre, a magyar kormányzat és a bajbajutottak egyaránt számíthatnak a két segélyszervezet segítségére. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Magyar Karitász felhív minden karitatív szervezetet és jóakaratú embert az összefogásra. Budapest, 1999. március 9. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Magyar Karitász Kántorképzés - Fót Szeretettel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei téli tanfolyam záróvizsgája 1999. április 24-én lesz, fél 11 órai kezdettel. A nyári tanfolyamokra jelentkezni lehet 1999. május 22-ig a következő címen: Evangélikus Kántorképző Intézet, 2152 Fót, Berda J. u. 3. (tel: 06-27-360-093). Időpont tanfolyamvezető részvételi díj 1999. jún.28-júl.l6. (19 nap) Bence Gábor 14.250.-Ft 1999. júl. 17-31. (15 nap) Ecsedi Zsuzsa 11.250.-Ft 1999. aug.2.-21. (20 nap) Kertész Botond 15.000.-Ft

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents