Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-03-21 / 12. szám

2. oldal 1999. MÁRCIUS 21.

Evangélikus Élet

UJ NAP - UJ KEGYELEM

VASÁRNAP "Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál. " Zso)t llg 2] (Mt Mk 10 34_45 Zso|t 69 2-22) Korunk betegsége a figyelmetlenség. Nem tudunk, nem akarunk odafigyelni egymásra, sem időnk, sem türelmünk, sem mozgósítható lelki energiánk nincs hozzá. „Dehogy vesszük magunkra a más gondját, elég nekünk a magunk baja.” Meghallgatás iránti olthatatlan igényünket így legfeljebb a telefonos lelkisegély szolgálatok elégítik,' ki. A zsoltáros nem efajta fizetett szolgáltatásról beszél: ő egy. mennyei „zöld számot” hívott, amely így kezdődik: „Atyám” ¥

HÉTFŐ

„Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utald, népek királya jfJel 15,3 (lSám 2;8 Zsid 7,24-27, Mt 26,1-16) Manapság, mikor egyre többet hallunk-beszélünk a globalizációról, s gazdasági, környezetvédelmi szakemberedé lőrejel zéseikben sötét jövőt vázolnak bolygónknak és az új évezred emberének -/tegyük hozzá: teljes: joggpl ez az ige felfelé irányítja tekintetünket. Ezt a vjfágot teremtése óta ak Úristen „globális” szeretete tarja fenn és működteti. Nincs más reménységünk ma sem, a jövőben sem. /

/ , / A I

^prvr-v .,Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igé- det. " Zsolt 119,9 (Jn 15,10, 4Móz 21,4-9, Mt 26, 17-30) Sok aggódó szülő teszi fel ezt a kérdést, aki szeretné mégóvni gyermekét rossz társaságtól, kábítószertől, italtól, felelőtlen kapcsolatoktól, egyéb veszélytől. S talán fiatalok is megfogalmazzák, akik környezetükben derékba tört életekkel találkoznak. Igen. a nagy kérdés a „hogyan?” Ifjak (és kevésbé ifjak) számára, a vége".eines ..'isztába tétel” vágyától hajtott örök kérdezőknek Jézusnál található a felelet. Szeresd az Istent, szeresd a felebarátot. Ez az alap, innen indulhatunk, minden nap. Ma is.

tívunkat, erőtlenségünkben erőssé, kicsiségünkben benne bízva „mégis-bátrakká”, tévelygőkből Lelke által vezetettekké leszünk. Csakhogy ehhez, életünk pozitív fotójának,,^! készítéséhez” az előhívó kamrában - az Ő világossága szükséges!

I K \

CmiTORTfÍK "Nem tántorodom meg, mert az Úr a jobbomon van:" Zsolt 16,8 (K(l 1,19, Zsid 9,11-15, Mt 26,36-46) Egyszerű példa jut /eszembe: a biciklizni tanulás „nagy kalandja”. A gyerek nagy merészen nyeregbe f száll, de a biztonságérzését a mellette fjitó, a kormányt tartó felnőtt adja. Egymaga az első méteren felborulna. Nehéz az egyensúlyozás. Döntéseink, cselekedeteink, felnőtt-létünk buktatói minket is ilyen bizonytalan, sokszor vakmerő biciklistává tesznek. Megtántorodunk, ha nincs mellettünk valaki, aki utánunk nyúljon, ha látja, hogy dőlünk. Isten ott „fűt” azonbaflj/nellettünk, óvja, félti az eséstől minden gyermekét.

PÉNTEK

SZERDA

.. Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? ’’ Zsolt 27,1 Róm 16,25, Mk 14,66-72, Mt 26,31-35) Vegyünk egy hasonlatot a fotózás világából, nézzük meg a fenti „pozitív igevers ” negatívját is, hogy jobban értsük, miről van szó: „Emberi gyengeségemben csak magamra számíthatok - hogyne - rettegnék?” Tudjuk, ami negatív képen sötét, az a kész fotón világos, ami ott bal, itt jobb lesz. Valahogy így van ez az Istennel élő ember életében is: „ha az Úr” hívja elő nega„Nincs különbség: rni0enki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten Mgyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézusaitól. ” Róm 3,24 (lMóz 8,21, Jn 11,47-54, Mt 26,47-56,) Ami különbség emberes ember között van, az abban áll, hogy miként fogadja, hogyan válaszol Isten megigazító kegyelmére, Jézus váltsághalálára. A „lator-kérdés” ez, vagyis, hogy gúnyos nevetés, gőgös elutasítás a felelet Isten felénk nyújtott - nem büntetni, hanem?menteni akaró! - kezére. Vagy az „emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba”? Böjti napjaink aktuális kérdése ez. Hiszen ez a különbség - élet és halál.

^70MRAT »Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. ” Róm 12,17(3 Móz 25,17, Zsid 10,1-10, Mt 26,57-68rPu tálában arra van gondunk, ami a mi szemünkben, a saját egzisztenciánk számára jó. „Ki képviselje az érdekünket ebben az önző világban, ha mi magunk nem tesszük nyugtatjuk lelkiismeretünket. Fonák érvelés ez, Isten előtt nem állhatunk meg vele. A kereszt lehet itt is a mérvadó: Jézus ott „fizetett” helyettünk. Ennek fényében kell látnunk, hogy a „rosszal-roszszért” nem lehet fizetőeszköz Isten népének kezében sem!

Köháti Dorottya

A böjt egy kicsit mindig az önmegtartóztatást, önmagunk vágyainak, kívánságainak megtagadását jelenti. Elfordulást jelent a világtól és annak élvezeteitől és egyfajta belső elhatározástól vezérelve, Istenhez térést, az Isten felé fordulást jelenti. Ebben a lemondásban nem az ember eltökéltségén van a hangsúly, hanem sokkal inkább a csendes Istenre- figyelésen. Ahhoz, hogy önmagunkat közelebb érezzük Istenhez, előbb életünkben át kell éreznünk azt a szent borzongást, félelmet, amit talán a bírósági ítélethirdetés előtt érezhet a vádlott. Amikor átéli, hogy a döntés, sorsának irányítása többé már nem az ő kezében van. Nagyobb hatalom ítéli meg, és neki most felelnie kell tetteiért.

így, ezzel az alázattal teszi mérlegre életútját az Isten előtt megálló, csendesen magába tekintő ember. ítélj meg Uram! Bár tudom, hogy esélyem sincs veled szemben, mégis kérlek. ítélj meg, mert már nem szeretném ezeket a mázsás terheket cipelni az életemmel. A haragot. amely megkeserít, a dühöt, amely elvakít, a szeretetlenséget, amely kiégetté tesz.

Istennek legyen hála, az Úr igéje nemcsak megrettent és csendre int, hanem fel is ment a vádak alól. Istennek a nagysága nemcsak örökkévalóságában és a bűnöst elítélő hatalBöjt ötödik vasárnapja

ÚJ SZÖVETSÉG-ÚJ SZÍV

Zsid 9, 11-15

mában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a bűnös emberért, énértem és teérted még változni és változtatni is képes.

Ennek legszebb jele új szövetsége, Krisztus papi szolgálatában. A kereszt áldozata látható jelként kettészeli az időt. Elválasztja a régit az újtól, a régiből a tökéletlent, a töredékeset és az esetlegest, de egyben be is tölt és értelmed ad a törvénynek, ennek a rossz tanárnak, amely soha nem dicsér, csak vádol, és így aztán munkája eredménytelen.

Krisztusnak meg kellett halnia, hogy ne csak a félelmetes, a büntető Istent, hanem a felénk odaforduló, önmagát odaszánó, odaáldozó Istent is megismerjük. A szerető Istent, akinek szolgálatán keresztül a megbocsátást és a békesség érzését élhetjük át. Ez a béke nem külső nyugalom vagy csend, aipinek egyre nagyobb szükségét érezzük, hanem ennél sokkal fontosabb: belső béke. Nem külső tisztaság, nem is látszat, - amelynek megtartására egyébként mindig kínosan próbálunk

ügyelni-, hanem a lélek megtisztulásának lehetősége.

így tehet bennünket üres és értelmetlen életet élők helyett másokért élni tudó, önmagukat is odaszánni képes emberekké Isten felmentő

szava.

Ebben az igében két istentisztelet leírását láttuk. Az egyikben, mint egy passzív, sorsára vágyó kiszolgáltatott emberként veszünk részt, amelyből már csak annyit értünk, hogy a történés részesei vagyunk. A másikban együttműködhetünk, felfoghatjuk, hogy értünk történik az istentiszteleten minden, és épp engem tisztáznak a vádak alól!

Két életvezetést láttunk. Egy régit és egy újat. E kettő két istentiszteletet és két különböző szívet is követel. Az egyik kőből valót a másik érzőt. A kőszívek helyett olyan húsból és vérből való szíveket, amelyek képesek érezni. Fogékonyak az emberi nyomorúságok és szenvedések láttán.

Gyakran hallom az egyre felerősödő igényt:

változtatni kell az istentiszteleten. Vajon mit értünk ez alatt? Melyiket akarjuk, a régit vagy az újat? Talán nem az istentiszteleten kellene változtatni, hanem önmagámon. Próbáljunk úgy élni, hogy maga az életünk legyen isten- tiszteletté!

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!

Szarka István

IMÁDKOZZUNK!

„Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Tisztíts meg izsóppal, és tiszti) ,le- szek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el mindig bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (51. Zsolt 3-12).

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1999. március 21.

1., Bécsi kapu tér de, 9. (úrv.) D. Szebik Imre; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. lúde. fél 9. Gálos Ildikór'Csillaghegy

111., Mátyás kií*. u. 31. de. 10.

Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Bajuszné Orodán Krisztina; de. 11. (úrv.) Némethné Balog Eszter; du. 6. (ifj.) Kézdy Péter; VII., Városligeti íasor 17. de. 11. (úrv.) Bolla Árpád; du. 6. ; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. dr. Fabiny Tamás; IX„ Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél

II. dr. Fabiny Tamás; X„ Kerepesi út 69. de. 8. (szuppl.) Szabó János; Kelenföld, XI„ Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; de. II. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; du. 6. Szeverényi János; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Joób Máté; Budagyöngve, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Tartsay V u, 11. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. dr. Csonka Géza; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., szuppl.) Szabó János; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (szuppl.) Szabó János; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVL, Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI„ Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út

III. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér I. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél II. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza;

JUDICA (BÖJT 5.) VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Jn 8,46-59; epistolája (igehirdetési alapige): Zsid 9,11-15.

HETI ÉNEKEK: 199, 379.

„ERŐS VÁRiA MI; INTENÜNK!” címmdi evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. március 22- én, hétfőn 13.3tf órakor. Előtte evangélikus korálismertetés lesz 13.20 órakor.

EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán NAGYPÉNTEKEN 1999. április 2-án, de. 10.05 órakor Győrből, az öregtemplomból. Igét hirdet: Lakner Pál igazgató lelkész.

Furcsa ez a világ, amiben élünk. Furcsa az az élet is, amit élünk. Tele van szépséggel, jósággal, tele van örömmel, gyönyörrel, és mégis sokszor annyira elviselhetetlen, annyira gonosz, annyira szennyes. Szenvedés, betegség, bűn, halál, amikkel szinte nap mint nap szembe kell néznünk, meg kell birkóznunk, erőt kell vennünk velük szemben. Sokszor elgondolkodom azon, miért van a világnak ilyen szerkezete, miért kell, hogy jelen legyen a rossz, a gyűlölet, az irigység, a harag. Rajtunk múló és rajtunk nem múló tragédiák. Aztán persze az ember elkezd kutatni, s kiderül, nem csak az én kérdésem, nemcsak e kor kérdése, hanem minden ember kérdése. Függetlenül tértől és időtől. A válaszok természetesen már nem ennyire egységesek: van bőven különbség felfogásban, gondolkodásban, kifejezési formákban, ahogyan megfogalmazzuk a válaszainkat, és ahogyan megéljük válaszainkat.

Ebben a furcsa kavalkádban azonban - jó és rossz keverékében, rend és rendetlenség egyidejű jelen-valóságában, igazságban és hamisságban, tisztaságban és bűnben - el kell igazodni, ki kell bogozni az összegubancolódott szálakat: az embernek tudnia kell tisztán látni!

ítélet: különbséget tenni ellentétes dolgok között, meglátni, mi tartozik egyik vagy másik oldalra, megtalálni valaminek a helyes értékelését, tudni, kivel vagy mivel állok szemben.

Mindig is jelen volt életünkben, mindig is ott kísért évezredeken keresztül ez a „képesség”, szándék, akarat: ítéletet alkotni a körülöttünk lévő világról. Erről a furcsa világról. És persze nem csak á világról, hanem az emberről is! Arról az emberről, aki mellettem él, és önmagámról. Arról, hogy számomra mi a helyes, a jó, mi az, ami szépnek, tisztának mondható. ítélkezünk egyénenként és közösségben egyaránt. Ezeknek az ítéleteknek pedig hol van következménye, hol pedig teljesen eltűnik, elsikkad.

A kérdés azonban az: mi a mérce, mihez

vagy kihez kell igazítani ítéleteink alapját? Hogyan dönthetem el valamiről, hogy az jó, vagy rossz? Miből indulhat ki a véleményalkotásom? Az, amiből minden kor embere meghozta a maga ítéletét tettek, szavak, események felett, valamiféle közös megegyezés eredménye? Vagy talán megsejtett valamit abból az isteni rendből, ami tiszta, ami szent, ami az igaz, a valóságos? Mindenesetre törvényeket alkotunk, szabályokat hozunk, rendeletekkel vesszük magunkat körül, amiben egyszer már megállapodtunk megfogalmazzuk és leírjuk. Majd megváltoztatjuk, kijavítjuk. Sokszor nagyon relatívnak tűnik, mi a jó, és mi a rossz. Gyakran csak rossz és még rosszabb alternatívája áll előttünk. De hogy mi az igazság, hol van az igazi mérce ebben a világban, az Pilátussal együtt valamennyiünk kérdése.

Jézus ellenfeleivel szemben - ebben a templomban lezajló óriási vitában - az igazságot képviseli. Azt az igazságot, amelynek alapja, kiindulási pontja az Atya. Számára nincs sem érdek, sem az embernek önmagát menteni akaró szándéka. Nyíltan beszél Istenről, emberről, ellenfeleiről, világról, Sátánról. Leleplez, kimondja azt, ami van, és amilyenek vagyunk. A vita megelőző szakaszában Isten népére, Ábrahám gyermekeire mondja ki, hogy valójában „ti atyátoktól, az ördögtől származtok”, mert „ti meg akartok ölni”. Nem viselik el az igazságot, nem bírják meghallani, elfogadni, mert Jézus életről és halálról beszél. Arról, hogy Izrael népe minden emberrel együtt a halál hatalma alatt van, mert a bűn szolgája. Ezt elfogadni, ezt kimondani önmagámról képtelenség. Inkább beszélünk sorsról, arról, hogy ez a természetes, arról, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia, de hogy ez az én életem, bűnöm, Istentől elszakadt létem következménye, hogy én magam yiint ember vagyok oka, az már sok, elviselhetetlen, kibírhatatlan. Pedig ez az igazság!

Ha pedig elviselhetetlen, akkor az ember támad. Vádol, és el akarja hallgattatni az

Ítélet és igazság

Jn 8,46-59

igazságot. Amivel nem tudunk szembenézni, azt el kell kerülni, vagy ha nem lehet, mert ott van mellettem (például a templomban, ami minden zsidó életének fontos része), kikerülhetetlenül, hallom, látom, akkor el kell pusztítani, meg kell semmisíteni. Persze mindezt „az igazság nevében”, bajnokként, hősként.

Ha megfigyeljük akár a történelem alakulását, akár a hétköznapi, egyéni életünk apró eseményeit, epizódjait, újra és újra szembe találjuk magunkat ezzel a harccal. Az igazság harcával, ahol természetesen jó néhány alkalommal nem az igaz, hanem az erősebb, a hatalmasabb, a több győz. Erről szólnak drámáink, mind az irodalomban, mind az életben.

Jézust vádolják. Nem tudnak rá bűnt bizonyítani, nincs semmi, ami alapján elítélhető lenne, de vádolják azzal, hogy az ördög van benne. Nyomatékként pedig hozzáteszik: samáriai vagy. Vagyis nem közülünk való, nem Ábrahám gyermekének az ősatyára mindig hivatkozható közösségébe tartozik. Megjelenik már a gyűlölt nép képe, ami ok arra, hogy elinduljon a belül felgyülemlett harag, bosszú a maga pusztító útjára. Jézus még mindig az igazságról, az Atyáról beszél, arról, hogy az igazságot nem magáért, a maga dicsőségéért mondja ki, hanem azért, mert az Atya igazsága ez: az ő ítélete.

És akkor Jézus kimondja azt a mondatot, amely az általa képviselt igazság végkövetkeztetése, ellenfelei számára pedig a megütközés köve (azzal a nyomatékkai kezdi, mely minden fontos kijelentését bevezeti): „Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha.” A végső igazság tehát mindig életről és halálról szól, ahogyan most is arról beszél Jézus, hogy az élet feltétele az, hogy valaki megtartja az ő igéit, vagyis hisz őbenne. Itt derül ki az is, hogy valójában kétféle út és élet van: vagy az Istentől való élet, vagy a nem Istentől való lét - az egyik élet, a másik halál.

Az, hogy mi emberek nehezen tudunk gondolkodásunkban megváltozni, megszokott formáinkat, sablonjainkat feladni, „értelmünkben megújulni”, azt hiszem nem titok önmagunk előtt sem. Ezért ragaszkodunk olyan hagyományosan elfogadott világszemléleteinkhez, melyek mindig csak egy részét fedik fel a valóságnak, az igazságnak. Most is ez történik, amikor Jézus hallgatói nem tudnak mit kezdeni ezzel a mondattal, ezzel a kijelentéssel: „nem lát halált soha!” Hiszen a halál kikerülhetetlen. Még az Istenhez legközelebb állók is, Ábrahám és más próféták is mind-mind meghaltak! Jézus pedig arról beszél, hogy a halál kikerülhető, a halállal szemben nagyobb hatalom az, ha valaki megtartja igéjét? Ki ez a Jézus, ki ő, hogy életről-halálrói úgy beszél, „mint akinek hatalma van”?

Jézus maga az igazság! Ő mindennek kezdete és vége, aki ezt a világot megváltani jött. Ő az Atyától jött, az Atyában van, ezért ő maga az igazság. Mindenki, aki az Atyától van és az Atyában van, az igazságban él. Az igazság keresésekor ezt a forrást, ezt az alapot kell megtalálnunk, magát Jézust, ha meg akarjuk érteni ennek a világnak, életünknek nagy titkát. Ahogyan mindannyiunk célja, hogy azzá legyünk, úgy éljünk, mint „az ember”, úgy kell mindannyiunknak odatalálnunk ennek az értelmesen megélt életnek a forrásához, ahhoz, akitől van, aki által van, és akiben egyáltalán lehetséges az élet. Isten teremtette ezt a világot, s benne az embert, de ahhoz, hogy visszataláljunk összegubancolódott életünkben saját „emberségünkhöz”, teremtett mivoltunkhoz, ezt az igazságot kell megélnünk hétköznapjainkban.

Jézus Isten ítéletéről beszél, arról, hogy őbenne Isten a halálos ítéletet eltörli, megkegyelmez, életet ad. Ez a szabadítás az, amin már Ábrahám is örvendezett és ujjongott, amikor a rabbinikus hagyomány szerint Isten a szövetségkötéskor megmutatta neki a jövendőt, különösen is a Messiás napjait. De nemcsak Ábrahám láthatta meg, hanem sok

próféta is, akik hittek Isten igéjének és ígéretének, akik meglátták és megértették a szavak mögött az Isten hatalmas szabadítá- sát, szeretetét. Akkor, amikor ma halljuk Isten igéjét, Jézus tanítását, nem egyszerűen egy elvi fejtegetést kell elfogadnunk, nemcsak egy vélemény, egy emberi ítéletalkotás az, ami meg akarja változtatni gondolkodásunkat, életünket, hanem mindig az élő Úr szólít meg, maga az igazság.

Furcsa ez a világ, ahogyan sok minden összegubancolódik, összekeveredik benne, de nem kiismerhetetlen, nem véglegesen elveszett, és nem halott!

Mert bármennyire is jelen van elmúlás, pusztulás, rombolás, bűn, halál, mégis jelen van az élet is Krisztusban. Aki benne él, aki őt keresi, aki őt fogadja el az igazság alapjául, sőt magának az igazságnak, az megtalálja az életet, az érteni fogja, miről beszél Jézus.

Ám akkor és ott Jézust nem értették hallgatói. Számukra hihetetlen volt az életről szóló kijelentés, kinyilatkoztatás, amely több, mint ősöktől átvett tradíció, több, mint tan, és éppezen ezért megfejthetetlen annak, aki nem hajlandó személyesen magára venni Jézus szavát. Félelem és elutasítás uralkodik el közöttük. Az ítéletre, melyet Jézus mond ki, ítélettel válaszolnak, hivatkozva a törvényre, hagyományra, elődökre. A közösségre, amely mögé elrejthető hitetlenség, gyengeség, gyávaság. Mindenre, ami mentséget nyújt számukra, ami kibúvó személyes felelősségük alól. Jézust valóban meg akarják ölni. Köveket ragadnak, de ő elrejtőzik előlük, mert még nincs itt az ő ideje.

Jézus szava, ítélete mindig is független tértől, időtől, ősöktől, ember alkotta tanoktól, mert mielőtt bármi lett volna: ő van. Mindig a jelen emberét szólítja meg, személyre szólóan. Nekem kell döntenem élet és halál között. Nekem kell döntenem: Krisztusban maradok, vagy Barabást kiáltva, magamra mondom ki a halálos ítéletet. Nekem kell döntenem: az igazságot választom, vagy a sötétségben maradok. Halljuk meg az igazság szavát, Jézus szavát!

Ifj. Aradi András

(A Tükörkép prédikációs kötetből.)