Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-03-14 / 11. szám

4. oldal 1999. MÁRCIUS 14. Evangélikus Elet Evangélikus jelenlét a Magyar Rádióban A történelmi egyhazak vezetői a Ma­gyar Rádió elnökének, Hajdú Istvánnak meghívására megbeszélésre jöttek össze a rádió székházában. A MR Rt. a Magyar Gallup Intézetet bízta meg azzal, hogy egyes műsorainak hallgatottságáról készítsen felmérést. Ebből a saját műsorainkra vonatkozó né­hány adatot mutatjuk be olvasóinknak. Az 1998. évben az összes hétközi egyhá­zi műsorok (vallási félórák) átlagos hall­gatottsága 2,3 %-os volt, ez kb. eseten­ként 200.000 hallgatót jelent. Az isten­tiszteletek, misék hallgatottsága jóval nagyobb volt: 7,3 %, ami mintegy 630.000 főt jelent. Találtunk adatot a saját műsoraink hall­gatottságáról is. A hétfői „Erős vár a mi Istenünk!” műsor hallgatottsága 2,8 %, ami átszámítva, 240.000 hallgatót jelent. Istentiszteleteink közül a húsvét hétfői zuglói istentisztelet esett a felmérés ke­retébe, itt az átlag 6,4 % volt, ami 550.000 hallgatót jelent. Ezek a számok azt is jelentik, hogy bi­zonyos időben nem csak egyházunk tag­jai, de mások is hallgatják közvetítésein­ket, így otthon maradók, betegek, kór­házban, munkában lévők, vagy éppen az országúton autózók is bekapcsolják ké­szüléküket és hallgatják, amit mondunk. Ez arra figyelmezteti a műsorok készítő­it, hogy úgy kell Igét hirdetnünk, beszá­molókat megfogalmaznunk, hogy azt, az egyházi kifejezésmódot nem ismerő hallgatók is megértsék. Csak így lesz missziói erővé minden elhangzott szó és mondat. Még néhány érdekes kép a statisztikai számok alapján: A műsorok hallgatottsá­ga a nők körében magasabb (3 %), mint a férfiaknál (1,5 %). Érdekes - vagy in­kább sajnos jellemző - hogy az 50 év alatti korosztály 1 % alatt van, az 50-65 év közöttiek 4 % körül, ezen felülieknél eléri a 7 %-os hallgatottságot. A települések tekintetében a kép így ala­kul: vidéki községekben 3,2-3,5 %, vidéki városokban 2,3 % az arány, legkeve­sebben Budapesten hallgatják ezeket a műsorokat, átlagosan 1,1 %. Iskolázottság mértéke is jelent különbségeket. Az általá­nost végzettek 6,1 %-a a legmagasabb arány, az érettségivel és valamilyen diplo­mával rendelkezők 2,4 %-a után a szak­munkások sora következik 1,1 %-kal. A felmérési adatok elsősorban a mű­sorszerkesztőknek mutatják meg felada­tukat és foként azt a követelményt, hogy minél szélesebb érdeklődési körnek szánják és fogalmazzák meg programju­kat. De feladatot jelent a hallgatóknak is. Kérjük, hogy mondják el véleményüket egy-egy adás után - akár a bemondott te­lefonszámon vagy - akár írásban is az el­hangzottakról. A visszajelzésekből egy­részt erőt meríthetünk, másrészt az ér­deklődést számon tarthatjuk. A Rádióadásaink szerkezetében nem lesz változás 1999-ben sem. Kérésünkre ígéretet kaptunk arra, hogy a félórák előtt elhangzó korálismertetéseket nem állandó ismétlésekkel, hanem friss anyaggal szeretnék a jövőben közvetíte­ni. Örülni fogunk, ha ez megvalósulhat. T. Levél Laurinak Finnországba Kedves Lauri! Köszönöm leveled. Külön is köszönöm, hogy megküldted azt a felszólalásodat is, amely múlt év novemberében hangzott el, amikor a haminai veteránok, az emlékeze­tes „téli háború" katonái körében 90-ik születésnapod alkalmából köszöntöttek. Megemlítetted, hogy egyedül Te élsz csak diáktársaid közül, akikkel egyetemi tanul­mányaidat megkezdted. Bizony Zászkaliczky Pál is, egykori lakótársad Helsinkiben, a Convicti teológus otthonban már régen hiányzik közülünk. „A háború - írod - a csapatunkból is szedte az adóját. A betegségek, az élet terhe is elvette a magáét és most az egész csapatból csak én maradtam meg. ” A köszöntő szavakra adott vála­szodban - a Rád jellemző egyszerűséggel és rövidséggel - egy gyermekkorodban, még édesanyádtól tanult imádságot idézve mondtál köszönetét: „Köszönöm Istenem irgalmadat és jóságodat, amelyet naponta tapasztalhattam meg életemben. ” Szavaid elgondolkoztattak, amint két évvel ezelőtt írt leveled néhány sora is. Akkor ezt írtad: „Kértem, hogy amikor elhagyom ezt a földi életet, hamvaimat szülőföldemen, az is­meretlen katonák sírjába temessék, mert Isten előtt nincsenek ismeretlen katonák és nincsenek ismeretlen lelkészek se ”, Köszönöm, kedves Lauri. Valahogy így kell mind­nyájunknak előre tekintenünk, és így kell visszagondolnunk mindarra, ami elmúlt. Életedet Isten oltalmában ajánlva, régi barátsággal ölellek, testvéred. Budapest, 1999. február 16. Benczúr László Megjegyzés: Lauri Leikkonen esperessel 1967-ben ismerkedtem meg. Az orosz ha­tárhoz közeli Virolahti parókusaként a környék esperese volt. A „körti”, vagyis a fel- ébredettek irányához tartozott. Háború után finn csoporttal hazánkban is járt. Oda- adóan tanulmányozta a vándormadarak életét. Magam is láttam, amint csizmájára ha­talmas kampókat szerel, hogy tíz méter magasságban keskeny alumínium gyűrűt szereljen a fa tetején fészkükön ülő sas- fiókák lábára. Karácsonyi ajándékul egyszer rigófészket küldtem neki doboz­ba téve. Szél verhette le, vagy macska az egyik parki fa ágai közül. Amikor elbú­csúztunk, hatalmas hasábok égtek a régi, gerendákból épült parókia teremnek is beillő ebédlőjének kandallójában. Körbe álltunk, énekeltünk. Akkor mutatta meg kis Újtestamentumát. Szíve felett hordta a fronton is. Fedelét egy eltévedt golyó horzsolta meg alaposan. Életét mentette. Mikor találkozunk újra? - kérdeztem. Odafent biztosan - válaszolta szokott természetességével. Ebben a reményben azóta is levelezünk. ROMAN-MAGYAR ÉS SZLOVÁK-MAGYAR KÉTNYELVŰ ÚJSZÖVETSÉGET ADOTT KI A MAGYAR BIBLIATÁRSULAT Március 1-jén ünnepi közgyűlésen mutatták be a Magyar Bibliatársulat két jelentős kiadványát. A két szom­szédos ország bibliatársulatainak és a hazai ökumené egyházainak megje­lent képviselői méltatták az Isten igéjét tartalmazó, és szomszéd népek között összekötő hídként szereplő könyvek jelentőségét. Az ünnepi közgyűlésről következő számunkban beszámolunk. (Kaphatók a Sajtóosztály Könyvesboltjában, Budapest Üllői út 24.) Televíziós megemlékezés Bóra Katalinról ADuna-Televízió már többször is meg­örvendeztetett minket vallási műsorai­val. Február első napjaiban különösen is szép ajándékot kaptunk általa: megemlé­kezést Luther Márton feleségéről, Bóra Katalinról. A szép és hiteles megemlékezés (a ket­tő nem mindig párosul, most igen) ön­magában is elgondolkodtató az egyház­történeti évfordulók, sorában. Megemlé­kezéseink általában a férfiakról szólnak. S ha ezek fényében visszatekintünk, ki­derül, hogy „férfias” egyház voltunk és vagyunk! Pedig a gyakorlat az egyház történetében és jelenében mást is mutat. Bizony, el kell ismernünk, hogy az egy­ház ügyét sokszor leányok és asszonyok hordozták és viszik sok tekintetben ma is, tessék templomainkban körülnézni! Igaz, legtöbbször a „második sorban” a férfiak „mögött”, nem is akarnak onnan kitömi, de ott derekasan állják a helyü­ket. Pontosan így volt ez Bóra Katalin életében és páratlan szolgálatában is. Hallottunk arról, hogy Katalin „szere­tett asszony” volt. Sőt, talán még azt is megkockáztathatjuk, hogy a kezdő lé­pést ő tette meg azzal, hogy jelezte, Lu­ther Márton felesége szívesen lenne. De szeretetet is kapott, s ez szépen kiderült Luther utolsó leveléből, amit „szeretett Katalinjának” - „doktor Katalinnak” írt. De méginkább kitűnt a végrendeletből, amit az ő korában páratlannak is nevez­hetünk, ahogy a halállal szembenéző férj feleségéről gondoskodott. Hozzá kell tennünk, hogy az emlékezésből az is ki­világlott: Bóra Katalin hűséges segítő­társ is volt férje mellett. A szó szoros ér­telmében gondoskodott a férjéről, min­den tekintetben. Gondoljunk csak arra, milyen küzdelem volt amögött, ahogy a „fekete kolostorból” - „Luther ház” lett, szép családi életet tükröző és vendégeket vonzó családi otthon. De talán a filmben, ebben a megemlékezésben a legmegren- dítőbb az volt, ahogyan az egyedül ma­radt „hűséges özvegy” küzdött életéért és övéiért. Szépek és megrendítőek vol­tak az erről tanúskodó imádságos sza­vak. Az emlékezés azonban nem állt meg a múltban. Ezért szólaltak meg mai pap- nék, talán nem bántó, ha azt mondom, hogy generációk sora ebben a tekintet­ben. így aztán Bóra Katalinra úgy is em­lékezhettünk, mint aki nemcsak segítő­társa volt reformátorunknak, hanem szinte első az evangélikus, protestáns papnék sorában. A szép és hiteles emlékezésben öröm­mel hallottuk egyháztörténeti professzo­runk autentikus szavát és a fiatal segéd- lelkésznő emlékezését, olyanokét, akik­ről érezhettük, hogy „benne vannak a té­mában/’ A szöveget szépen kísérték a képek, erősítették és hangsúlyozták az elhangzó szavakat. S a szép zene nem­csak aláfestette az elhangzottakat, ha­nem úgy, mint az istentiszteleten az or­gonamuzsika, „vezette” a témát, és „kí­sérte” a gyülekezetei. Amikor a Duna-Televíziónak, a vallási műsorok munkatársainak, elsőrenden a szerkesztő Fabiny Tamásnak megköszön­jük a műsort, ehhez kérésként hozzá is kell tenni valamit. Ez az adás jó alkalom lenne gyülekezeti, iskolai, ifjúsági és gyermekalkalmak megemlékezéseihez is. Sőt arra is irányt mutat, hogyan lehetne ezt hittanórákon is tanítani. Nem lehetne ezt a kazettát forgalmazni? Nem lehetne ezzel is eleveníteni emlékezéseinket és tanításunkat is? Érdemes volna ilyen irányban lépni, ezt a gondolatot nemcsak a magam nevében írom le. A szép és hiteles megemlékezést kö­szönjük, a forgalmazást kérjük, a folyta­tást várjuk. Keveházi László Nagyböjt zenéje Utoljára Debussy „Játékát” hallottuk a Rádió Zenekartól Vásáry Tamás vezényleté­vel. Seribe „Játék és valósága” szellemében éltünk át minden játéknak nevezhetőt, a karmester pálcájától úgy elvarázsolva, hogy már meg sem tudtuk különböztetni a já­tékot a valóságtól. Az 1999. február 18-i hangversenyen léptünk át a játékból a valóságba, a történe­lembe, Krisztus után 288-ba, amikoris szent Sebestyén Diocletianus római császár uralkodása alatt vértanúságot szenvedett. Debussy „Szent Sebestyén vértanúsága” misztériumzene az addigi szokástól eltérően érzéki szépnek mutatja be a szép, okos, igaz, hős és nyílt tekintetű kiváló gall katonát, aki, mint a császár kedvence is, a po- gányok közt is, megnyilaztatása és botozása közepette is meg tudta őrizni hitét a ke- resztyénségben. A zeneszerző mindezt 4 zenei hangulatképpel adja elő. Szent Sebes­tyén, az erős, meditativ lélek olyan erőt sugárzott ki önmagából, hogy az a kegyetlen császárt is elgondolkoztatta. Debussy is, karmesterünk is „meg akarta nyerni a töme­gek szívét” zenéjével. A katakombák kora tragédiájának katarzisát Mozart Rekviem­je oldja fel, ami szeretteinkért és mindnyájunkért hangzik el most és mindörökké. Nemrég Pergolesi „Stabat Materét” hallottuk Morandi olasz karmester szép tolmá­csolásában. Liszt Ferenc még ismeretlen „Stabat Materét” pedig szerény személyem fogja ismertetni és elzongorázni. A „gyötrött Istenanya” zenei képe zárja le a nagy­böjti műsorok sorozatát. Dobler Magda Az Evangélikus Élet 1999. február 21 ,-i számában „Egyházunk és parasztságunk a két világháború között” címmel egyol­dalú és ezért megtévesztő cikket közölt BB. tollából. A mondanivalója jól ismert a letűnt Rákosi-Kádár rendszerek szem­léletéből. A célja az egyház elmarasztalá­sa, a lelkészek lejáratása, az „osztály­harc” szítása. Ezért kell szót emelnem - nem a meg­támadottak védelmében, hanem a hamis beállítás ellen. Cikkíró (BB) teljesen fi­gyelmen kívül hagyta a ránk oktrojált „trianoni békeszerződést”, a csonkává lett ország helyzetét. Hallatlan gondokat okozott népünknek és benne egyházunk­nak ennek minden következménye: a menekültek, otthontalanok sokaságának elhelyezése, a velük való törődés. Egy­házunk akkori országos felügyelője is „elszakított” területre került. A nyomor, szegénység, nincstelenség nemcsak a „földnélküli szegények és napszámosok” életét keserítette, hanem az „értelmiség sem járt jobban” olvassuk a részrehajlás­sal nem vádolható Unger Mátyás (Ma­gyarország története, Bp. 1965. 321. o.) könyvében. Teljes tájékozatlanságra vall a cikkíró mondata: „a kisemberek hallatlan nyo­morával szemben az egyházi vezetőség közömbös maradt”. Hogyan is maradha­tott közömbös, amikor az egyház, s ben­ne a gyülekezetek, a lelkészek anyagi Olvasói levél élete, létfenntartása hatalmas gondot je­lentett! Az 1921. egyetemes közgyűlésen hangzott el egyebek között: „fix fizetésű lelkészeink igazán szánandó helyzetben vannak és a szó szoros értelmében nyo­morogni kénytelenek!” Az egyetemes közgyűlésen 1924. októ­ber 16-án a felügyelő tette szóvá: „Jólle­het, a szociális nyomor egyházunknak hivatalos funkcionáriusaival szemben is éppen elég gondot okoz, mégsem szabad szem elöl tévesztenünk azt, hogy az egy­háznak szélesebb körökkel szemben is vannak e téren kötelezettségei És ezt az a báró dr. Radvánszky Albert egyete­mes felügyelő hangoztatta, akit 1948- ban hamis váddal állítottak bíróság elé. De Radvánszky nem azon siránkozott 1924-ben, hogy segíteni a szegény egy­ház képtelen, hanem ezzel zárta: „ Tenni kell és többet, mint amennyit tenni képes az egyház! ” Az 1922. évi földreformmal kapcsolat­ban az egyetemes egyház felirattal élt, és figyelmeztette a gyülekezeteket is, hogy kísérjék figyelemmel az eljárást. A rosszul tájékozott szerző (BB) dema­góg szövegével téveszti meg az olvasó­kat. ;,A?Wvatálos egyházi vezetéstől” azt kéri számon, hogy nem volt kapcsolata „a nincstelen, vagy kisvagyonú falusi százezrekkel”. Nem tudja, hogy egyhá­zunk vezetőinek más a feladata! A gyüle­kezeti lelkészek vannak és voltak mindig is kapcsolatban a „falusi százezrekkel”. Ezeket pedig hivatásuk, s a szívükben munkálkodó Lélek erre ösztökélte, báto­rította. A lelkészegyesület 1931. évi köz­gyűlésén éppen Paulik János, akiről ugyanaz az Evangélikus Élet szám emlé­kezett meg, ahol a sajnálatos cikk megje­lent, mondotta: „Az egyháznak mélyeb­ben kell belenyúlnia a sok más kérdésnek is sarkpontját képező szociális kérdés­be! ” A cikkíró csúfolódó záró mondata nem egyházi lapba való! Elárulja személyé­ről, milyen messze van a tárgyilagosság-' tói, de a hittől és szeretettől is. Id. Bencze Imre (Az olvasói levelet írója kérésére teljes terjedelemben közöljük. Szerk.) EGYHÁZUNK NŐI MISSZIÓ OSZTÁLYA pályázatot ír ki az új szolgálati ág emblémájának megtervezésé­re. A rajznak egyszerűnek kell lennie, hogy könnyen másolható, felhasználható legyen .Ugyanak­kor tükröznie kell az osztály missziói célkitűzéseit és sajátos női jellegét. A pályázatokat 1999. április 15-ig kérjük beküldeni: a Női Misszió Osztálya címére. (1085 Budapest Üllői út 24.) 0 0 5 RENDELKEZŐ A BEFIZETETT ADÓ A kedvezményezett technikai száma: NYILATKOZAT EGY SZÁZALÉKÁRÓL ,. Magyarorszégi Evangélikus E.yház A kedvezményezett neve. Ennek kitöltése nem kötelező. TUDNIVALÓK Ezt a nyilatkozatot csak akkor töltse ki, ha valamely bíróság által bejegyzett egyház vagy a költségvetés kiemelt előirányzata javára kíván rendelkezni. Ezt a nyilatkozatot tegye egy olyan postai szabvány méretű borítékba, amely e lap méretét csak annyiban haladja meg, hogy abba a nyilatkozat elhelyezhető legyen. FONTOS! A rendelkezése csak akkor érvényes és teljesíthető, ha a nyilatkozaton a kedvezményezett technikai számát, a borítékon pedig az Ön nevét, lakcímét és az adóazonosItó jelét pontosan tünteti fel. Új lap indult egyházunkban Megjelent az Evangélikus Közlöny, egyházunk hivatalos lapja. Kiadását az Egyházi Törvények V. törvény 74. §. 3. c. pontja rendelte el. Feladata hivatalos dokumentumok, törvények, szabályrendeletek megjelentetése. A most megjelent I. évfolyam 1. számában az 1998. év egyházkerületi és or­szágos gyűlésein elhangzott felügyelői és püspöki jelentések, a gyűlések határo­zatai, valamint zsinati törvénymódosítások és az állammal megkötött megállapo­dások szövege található. Együtt jelent meg az I. évfolyam 2. száma is. Ebben az 1999. évi püspöki kör­levél anyagát találja az olvasó. Mindkét számot a lelkészi hivatalok, egyházi is­kolák és más intézmények hivatali példányként, térítésmentesen kapják meg. Ér­deklődők, korlátozott számban, számonként 200 Ft-ért a Sajtóosztály könyves­boltjában vásárolhatják meg. Kiadóhivatal Evangélikus ® Közlöny Evangélikus Egyház PÜSPÖKI KÖRLEVÉL A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ EGYHÁZKÖZSÉGEI, INTÉZMÉNYEI ÉS TISZTSÉGVISELŐI RÉSZÉRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents