Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-12-19 - 1999-12-26 / 51-52. szám

1999. DECEMBER 19. 3. oldal Evangélikus Élet A kereszténység küldetés - nem törvényteljesítés Tomka Miklós vallásszociológus könyvei, előadásai az utóbbi idő­ben az egyházi, tudományos kon­ferenciákon az érdeklődés közép­pontjába kerültek. Amikor az egyház keresi útját, elhelyezkedé­sét a társadalomban, a szocioló­gust is megkérdezi. Munkahelyén, a Vallásszociológiai Központban beszélgetünk Tanár Úrral életéről, kutatásairól és azok eredményé­ről. Először rövid bemutatkozást kér­tem. így kezdte: „58 éves vagyok, családos, 3 gyer­mekes, unokás szociológusnak val­lom magam.” A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Filozófiai Intézeté­nek főmunkatársa vagyok, tanítok a Szegedi Katolikus Teológián, a Püs­pöki Kar Országos Lelkipásztori In­tézet Vallásszociológiai Központ-ját vezetem. Harminc-negyven éve fog­lalkozom vallásszociológiával, szocioló­giából és teológiából is tartok vendég- professzorként előadásokat. Rengeteg kutatómunkát kell végeznem és igyek­szem sokat publikálni. Mivel foglalkozik a vallásszociológia? Vallást nem lehet úgy mérni, mint a boldogságot. Most év vége felé minden­ki mérleget csinál. Mi állandóan azt néz­zük, mennyi az eszközünk, milyen a val­lásosság, milyen feltételek között él az egyház? Milyen az egyház belső szerve­zete, állapota, lelkünk állapota? Sokan vagyunk-e vagy kevesen? Erő, vagy erőtlenség jellemzi-e életünket? Számokat lehetne mondani, de ezek gyakran félrevezetnek. A kommunizmus idejében híveinknek kb. 1/3-át elvesztet­tük. Különösen a középkorú generáció­nál érezhető hiányuk, ezért gondolják so­kan, hogy a hanyatlás megállíthatatlan. Valamivel jobb a helyzet a mai fiatalok körében. Javulnak a számok, megállt a hanyatlás. Megtaláltuk magunkat, épü­lünk, lassú megújulás van folyamatban. Ennél fontosabb, hogy az igazi megúju­lás az egész társadalmat jellemzi-e? Öt- ven-hetven évvel ezelőtt Magyarország magát „keresztény Magyarországnak” nevezte, de akkor is voltak, akik ezt kifi­gurázták. A helyzet telített sóoldathoz volt hasonló, azt gondolták, mindenütt jelen van a kereszténység sója. A kom­munizmus ezt nagyon megrázta. Nem hi­szem, hogy valaki meg tudná mondani, hogy a mai magyar társadalomban több- e vagy kevesebb a vallás? Az Úristen szemében az volt-e kedvesebb, vagy ami most van? A társadalom belső ellentétei nagyob­bak, kb. 1/3-a határozottan és keményen vallás nélküli. Nem kapott semmilyen vallási nevelést, nincs a kereszténységről igazán élménye. Ebben a sokféleségben élünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy változatlanul a társadalom legnagyobb csoportja a „gyakorló kereszténység”. Vasárnapon­ként nagyjából 1 millió ember templom­ba megy. Nincs az a sportrendezvény, melyre ennyien mennek el. Bibliai ké­pekre kell gondolnunk, a hegyen épített városra vagy a véka alá nem rejtett láng­ra. Azon kell lennünk, hogy példává, mintává legyen kereszténységünk, mert a langyos kereszténység nem ér semmit. A többség nyomása alatt szerényen meghúzódunk, nagyobb bátorságra vol­na szükségünk? Korábbi felméréseknek van egy csúnya eredménye: a gyakorló keresztények passzívabbak, mintha beleszoktak volna, hogy kereszténynek lenni bizonyos sza­bályok, erkölcsiség vagy pl. templomjá­rási elvárások teljesítése. Vasárnap templomban voltam, a feleségemet nem csaltam meg, nem loptam, nem hazud­tam, kitűnő úton vagyok, az Úristen majd megjutalmaz. Alapvető félreértés! Isten mindenkinek feladatot, talentumot adott, ezt kell kamatoztatni. Szeretettel fordulni mások felé, tanúságot tenni, a szomszédság, a fiatalság felé fordulni. Ezek látszólag kicsiny dolgok. A keresz­ténység azonban küldetés, nem törvény­teljesítés. Küldetésünk teljesítése milyen feladatot jelent az egyházban? Abból kell kiindulnunk, hogy sokféle­ségben élünk és gyanakvások közepette. Ezért elsősorban bizalmat kell ébreszte­ni, hitelt érdemlően kell kereszténysé­günket megjeleníteni. A tanúságtétel el­sősorban és mindenek előtt nem prédiká- lás, hanem mindenki irányában szétszórt szeretet. A magaméból adok, és nem ka­pok érte semmit. Ez az evangélium taní­tása. A másik követelmény: milyen nyelven beszélünk a templomban. Az igehirdetés nyelve a társadalom nagy része előtt mú­zeumi nyelv. Meg tudjuk-e 5-10-16-18 éves gyerme­keinknek magyarázni, miért jó és fontos kereszténynek lenni? Úgy kell elmonda­nunk, hogy megértsék. De ez akkor megy, ha mellette ott van a vonzó példa. A szülőnek két dologra kell törekednie: hitelességre, hogy elfogadjanak és a fe­lelősség gyakorlására. A gyermek nem lesz magától keresz­tény. A szülő vagy tu­datosítja benne, vagy nem, hogy Isten őt is meghívta személy szerint és elküldte. Mindebből az látszik, hogy a mai időseknek fokozott a felelőssége a fiatalokkal szem­ben. Igen, a fiatalok ma két tehertétellel indul­nak. Az egyik, hogy túlhangsúlyozott az egyén személyes ki­bontakozása, az ön­megvalósítás. De az ember közösségre született, teremtetett. Az elmúlt 50 év kivert farkasokká tett. Jól megtanultunk vissza­vonulni szűk családunk falai közé, kis békét, kis nyugalmat teremteni. A ke­reszténység azonban nem ez! A küldetést nem lehet egyedül megvalósítani. A másik tehertétel, hogy világunk az információs társadalom világa lett. Túl vagyunk telítve ideológiákkal, értékek­kel és összezavarodtunk. Rendet kellene teremtenünk! Az egyház feladata, hogy képessé tegyük a fiatalokat a közösségi életre. Az még nem közösség, hogy együtt ülünk a templomban. Önálló kö­zösséggé lesznek, ha egymásra támasz­kodnak, megbíznak egymásban, képesek egymással beszélgetni, ez több mint egy­más mellett ülni. Ennek a feladatnak meg kell felelni az egyházban. Közvetí­teni az Istent kereső ember és Isten kö­zött. Itt nemcsak a papokat kell hibáztat­ni, az egyház mindnyájunkat jelent! A közösség vállalásában és építésében karácsonynak erős üzenete van. A 3. év­ezred felé menetelő egyház mit meríthet karácsony üzenetéből az útra? Isten emberként megjelent, meg-szüle- tett ebben a világban. Magára vállalta a feladatot, hogy meghozza a maga áldo­zatát a világ javára. És meghívott min­ket, hogy folytassuk ugyanezt. A meg­váltás kaput nyitott előttünk, de az ember szabadsága változatlanul lehetővé teszi a bűnt. Ezért a világot átölelő Jézus meg­hívja övéit, hogy menjenek és lássák el feladatukat a világban. Jézus születése megváltott világot je­lent. Isten fogja a kezünket. Nem furcsa, hogy ezt egy szociológus mondja: ez a kereszténység lényege. Európa úgy tudott Európává válni, hogy közben keresztény Európa lett. Csak így születhetett emberi jogok nyi­latkozata, lelkiismereti szabadság és más értékek. A gondolatokat a kereszténység fogalmazta meg. A kereszténység öröm­híre mindenki felé elhangzik, új világot tudott teremteni, közösséget! Amerre Jé­zus elindított és amerre ma is mennünk kell, olyan értékek, melyek hívők és nem hívők számára egyaránt fontosak. Tóth-Szöllős Mihály Szolgálatban Karácsonykor Legyünk őszinték: megpillantani ne­vünket az ügyeleti listán Karácsony bár­melyik napja mellett, nem örömteli pilla­nat. Mert otthon szeretünk ünnepelni mi is, együtt azokkal, akiket a legjobban szeretünk, és olyanokkal, akikkel talán évente csak egyszer, csak ilyenkor talál­kozhatunk. Tudjuk persze, hogy magasz­tos dolog éppen ezen a napon szolgálat­ban lennünk, azért, hogy másoknak nyu­godt ünnepe lehessen, mégis annyira ne­héz lecsendesíteni háborgó gondolatain­kat, s elhinni a beosztást készítő kollégá­nak, hogy nem tévedett, idén újra rajtunk a sor... Orvosként és édesanyaként átéltem már ezt az érzést számtalanszor, s ha Szentestén - kollegáim megértő szerete- te folytán - nem voltam beosztva ügye­letbe egyszer sem, de előfordult, hogy karácsonykor, húsvét ünnepén, és sok­sok. vasárnapon nélkülem ünnepeltek a szeretteim. Ilyenkor, ha el tudtam fordítani a tekin­tetem arról, amit én veszítek azzal, hogy nem vagyok velük, hamar felismertem: különleges kaland előtt állok. Kaland előtt?! Igen: a Megváltó munkatársa lehetek ezekben az órákban, ha nyitott szemmel és nyitott szívvel várom azokat, akiket Ő küld el hozzám. Vegyük csak sorba, kik is ők? Természetesen jönnek egy-egy ünne­pen is „igazi” betegek. Olyanok, akiknek tényleg testi problémájuk van, akiknek - csakúgy mint máskor - pontos, lelkiis­meretes, magas színvonalú orvosi ellá­tásra, kezelésre van szükségük, néhány kedves szó, egy mosoly kíséretében. Akadnak persze még ilyenkor is amo­lyan „szemtelen ” páciensek, akiknek nincs igazán sürgős problémájuk, de tud­ják, hogy ünnep után többet kellene vár­ni, és az ügyelet köteles ellátni, és külön­ben is „útba estünk”. (Az ő ellátásukhoz a fentiek mellé nagyobb adag elfogadó szeretet szükségeltetik.) És végül itt vannak azok, akiknél a vizsgálat során egyre erősebbé válik az orvosban az érzés: „De hisz ennek a be­tegnek nincs is semmi baja!” Hát ilyenkor kell résen lennünk, hogy el ne szalasszuk a pillanatot, amit nem mi készítettünk el ugyan, de ami ránk bí­zatott. Hisz ezeknél a betegeknél - vagyis in­kább segélykérőknél - elég egy halk kér­dés, egy mozdulat, egy megértő bólintás ahhoz, hogy kiszakadjon belőlük jövete­lük igazi célja, oka. S ha ezekben a per­cekben mi, a szolgálatban levők, készek vagyunk Urunkkal - aki karácsonykor éppen „szolgálatba lépett” - együtt szol­gálni, különleges ünneppé teremthetjük azt az órát a magunk és a hozzánk eljött embertársunk számára. Aki lehet magányos öregember, vagy didergő hajléktalan, esetleg halálos beteg gyermekét ápoló, az orvosi tanácsok út­vesztőiben eligazodni nem tudó fiatal- asszony, vagy aranyláncokkal megra­kott, ünneplő ruhás, szívében szegény ember. Egy közös bennük: szeretetre, elfoga­dásra, tanácsra, jó hírre vágynak. Kará­csonyra. Evangéliumra. S ha föltesszük „lelki olvasószemüvegünket”, és imád­sággal kéijük a bölcsességet, Isten ki­nyújtott kezévé válhatunk az életükben. Mivel kötelességünk helyhez köt, nem tudunk elmenni, és úgy hirdetni Isten szeretetének üzenetét, de megvárhatjuk, míg Isten elküldi hozzánk azt, akinek az­nap Ő rajtunk keresztül szolgálni akar. A mi ünnepünk, szolgálatban levők ün­nepe így válhat különlegessé: annyi ajándékot oszthatunk szét ezekben az órákban, amennyi az időbe belefér. S ha nem orvosok, ápolók, mentősök Szilánkok Augsburgból Nagy várakozás előzte meg az ünnepé­lyes aláírást. A város a vendégfogadás lázában ké­szülődött. Katolikusok és evangéliku­sok, elkötelezett egyháziak és segítőkész kívülállók együtt dobbanó szívvel gon­doltak az ünnepsorozatra. Talán nem csoda, ha a muszlim taxiso­főr kimaradt az információáradatból, egészen addig, míg a két magyar utas el nem mondta neki, honnan a nagy utas- forgalom. Szóval még a mohamedánok is profitáltak a katolikus-evangélikus ün­nepi aktus eseményéből, Augsburgban legalább is. Vasárnap reggel indulunk a római kato­likus Dóm templomba, az ünnepi isten- tiszteletre. Kedvesen megszólít két isme­retlen hölgy bennünket. Olaszok? Kö­zöljük, hogy Magyarországról jöttünk. - Most árulják el Luther Mártont és a re­formációt? - Gondolja? Nem inkább for­dítva történik? A bibliai felismerések - a hit döntő szerepe - a római katolikus gondolko­dásban és teológiában is utat tör magá­nak. S e feletti öröm a mai „kézfogó”. Gondolják? - kérdezik. Biztosak va­gyunk benne - válaszoljuk. S aztán már együtt énekelünk, imádkozunk. Alig tudjuk egymásról, ki a katolikus és me­lyikünk az evangélikus. Legfeljebb a fő­papok cingulusai árulkodnak. De nem az a döntő, a fontos: egység a közös Úr sze- retetében, a felismert kegyelemben. S aztán ünnepi pillanatok, egymást át­ölelő egyházi vezetők, szűnni alig akaró tapsvihar a maga szokatlan természetes­ségével a templomban. Több órás ünnepi hangulat és megható élmény után jól esik egy cappucino. Hafenscher Károly testvéremmel együtt ülünk a 23°C meleg napsütésben. S aztán hirtelen megszólít egy 30 év körüli fiatal­ember. Még fel sem ocsúdunk a látvány­tól. A sétáló utca kövezetére térdel. „Lá­tom, hogy evangélikus püspök. Kérném, áldjon meg, én katolikus pap vagyok. Holnaptól nehéz szolgálatba indulok, Fuldába. Szükségem van az áldására.” S aztán máris hangzanak az áldás és imád­ság rögtönzött mondatai német nyelven. Közben alig tudom felfogni, mi törté­nik velünk. Egy utcán térdeplő fiatalem­ber, áldást adó evangélikus szolgatárs, szótlanul velem imádkozó magyar kollé­ga. Az utca forgatagában láthatatlan templom emelkedik fölénk, s mi átéljük, hogyan épül az ökumené. Talán mégis jó, hogy aláírták a közös nyilatkozatot. Szombaton este az augsburgi Feltáma­dás gyülekezet vendégeként hazánkról, egyházunkról tartok előadást római ka­tolikus és evangélikus hívek előtt. Ha­zánkról szóló filmbemutatóval kezdjük az együttlétet. Hirtelen ismerős arc tűnik fel, sokunk barátja itthon, az első bajor­magyar kapcsolatért felelős kolléga, me­leg szívű lelkész, aki német feleségét ha­zánkban ismerte meg... Záporoznak a kérdések, ipar, kereske­delem, politika, teológia témakörei vál­togatják egymást. S aztán hirtelen egy különös kérdés: Úgy tudom, Magyaror­szágon vannak reformátusok. Ők vajon hogy értékelik az evangélikus-katolikus közös nyilatkozat aláírását? Akkor még nem tudtam pontosan megválaszolni, de biztos voltam benne, hogy jó szándékú többség velünk együtt örvend az egyez­mény hallatán. Lehet, hogy a sorban most ők követ­keznek? D. Szebik Imre Karácsonyi ellentétek Kapitalizmust büszkén építő kis ha­zánkban nem népszerű szociálisan, va­gyis irgalmasan, evangéliumi módon gondolkodni és cselekedni. „Kaparj kurta...!” Gyerünk előre, nem baj, ha mások, esetleg milliók lemaradnak, tönkremennek! Nem gond, ha a világ lakosságának elenyésző része felelőtlenül, cinikusan feléli a Föld tartalékait, tönkreteszi a jö­vő számára a Földet. A fogyasztás őrült­jei elfogyasztják az életfeltételeket. Nem Marx, Engels vagy Lenin találta fel a szociális gondolkodást. Az irgal­masság forrása a Szentírás, az emberiség könyve, Isten kijelentése, végsősoron az irgalmas Isten. Jézusban az Isten állt egyértelműen és véglegesen minden el­nyomott és megalázott mellé. Az ún. szocializmus abban tévedett a legna­gyobbat, hogy földi paradicsomot akart létrehozni Isten és megtérés nélkül. Pa­radicsom, Isten nélkül pokol. De ún. ka­pitalizmus is pokol Isten és megtérés nélkül! Ha az ember kikapcsolja a földi életé­ből Istent, akkor szabad folyást enged az önzésnek. Isten persze nem úgy akar az vagyunk, akik közvetlenül találkoznak emberekkel, vagy éppen órákon keresz­tül nem jön hozzánk senki? Akkor nem segíthetünk? Valószínűleg meglepődnénk, ha bele­pillanthatnánk egyszer abba a mennyei térképbe, amin a karácsony esti imád­ságra szorulók vannak feltüntetve. Ha semmi mást nem teszünk, de állhatato­san imádkozunk, végezzük a közbenjá­rás szolgálatát, lehet, hogy életet, há­zasságot, családi otthont, gyermeket mentünk meg azon az estén. Elkesere­dett, magányos embereket karácsonyi öngyilkosságtól, ünnepi készülődésbe belefáradtakat családi békétlenkedéstől, gyerekeket szomorúságtól, otthonokat tüztől... A mi ünnepünk - szolgálatban levőké - is lehet ragyogó, boldog, elképzelhető azonban az, hogy az ezért járó ajándékot, jutalmat nem karácsonyfa alatt találjuk, hanem a betlehemi gyermekként érkezett ünnepelt, Jézus Krisztus szemében: „Jól van jó, és hű szolgám... ” Ezekkel a gondolatokkal kívánok ál­dott ünnepi készülődést, minden otthon és munkahelyen szolgálatban lévő test­véremnek. Szeretettel: dr. Széchey Rita emberen segíteni, hogy hagyja tunyán, lustán tehetetlenkedni. Utcai szociális munkás koromból tudom, hogy sajnos nem lehet mindenkin segíteni. Van, aki tudna lábra állni, tenni, dolgozni, de nem akar. Az ilyen ember kihasználója az emberi közösségeknek. Ebben igaza van a kapitalista gondolkodásnak. Ugyanak­kor ezzel nem lehet keresztyén vagy nem keresztyén szívünket megnyugtatni. „Szegények mindig lesznek veletek” - mondta a Názáreti. Jézus tanításából mégiscsak az következik, hogy az isten- képűségre teremtett ember nem marad­hat hideg, szívtelen, irgalmatlan. Sőt az Isten gyermeke azon munkálkodik, hogy Isten országa már a földön elkezdődjön. Meggyőződésem, hogy a mindenkori törvényhozók és gazdasági vezetők job­ban meggondolnák pl. a nyugdíjemelés mértékét, ha legalább egy éven át kény­szerülnének azokból az összegekből élni, rezsit fizetni, enni, esetleg még vitamin­hoz is jutni. „Állj fel az ősz haj előtt” - olvassuk Mózes könyvében. Az a közös­ség, amely nem becsüli öregjeit, nem Is­ten népe és nincs jövője. Ilyenkor hivat­koznak bizonyos gazdasági mutatókra, behatárolt lehetőségekre. Persze olyanok, akiknek több százezer Ft a fizetésük! Nem lehet elfogadni azt, hogy 40-50 év munka után idős testvéreink jó része nyomorog! Tudjuk, hogy a jelenlegi kor­mány jóval többet tesz a családokért, mint a korábbi. Mégis azt kell mondani, kiáltani, hogy nem elég! Állj fel az ősz haj előtt! Hogyan is szól a Magnificat? „Irgalma megmarad nemzedékről nem­zedékre. /Hatalmasokat döntött le trón­jukról, és megalázottakat emelt fel./Éhe­zőket látott el javakkal. ” (Lk 1) A karácsonyi evangéliumnak bizony nem kerülhetjük meg ezt a következmé­nyét sem. Tudjuk azt is, hogy a szegény­ség önmagában nem erény és nem üdvö­zít, ahogyan a gazdagság sem bűn önma­gában és nem kárhozatos. A példázatbe­li Lázár nem egyszerűen a szegénysége miatt kerül az üdvösségbe, hanem azért, mert „Lázár (=Isten segít), Istentől várt segítséget. A gazdag se gazdagsága mi­att kerül a pokolba, hanem azért, mert szívtelen, hideg. El tudta nézni a küszö­be előtt szenvedő Lázárt. Esetleg „buz­gó” vallásos élettel. Bizony, meg kell, meg lehet térnie a szegénynek is és a gazdagnak is. Az előbbinek keserűségé­ből, önsajnálatából, az utóbbinak meg ir­galmatlan önzéséből. Uram jöjjön el a te országod! Szeverényi János r1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents