Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-11-28 / 48. szám
Evangélikus Élet 1999. NOVEMBER 28. 3. oldal Jubileum a Deák téren Egyházközségünk életében örömteli és mindnyájunkat Isten iránti hálára kötelező évfordulót ünnepelhettünk idén a Reformáció ünnepén: 200 éve tették le templomunk alapkövét templomépítő eleink, 1799. október 31-én. Deák téri gyülekezeté. Ezért az ünnepségre nyitott szeretettel hívtuk meg a pesti és budai gyülekezeteket is. Ez az alkalom a hálaadás mellett az emlékezés alkalma is volt. A gyülekezet dr. Fabiny Tibor teológiai tanár, Deák téri presbiter A két évszázados kerek évfordulót az alkalomhoz méltó módon kívántuk megünnepelni. A délelőtti istentiszteletek szükebb „családi” körben voltak az Isten színe előtti hálaadás alkalmai, a mai Deák téri gyülekezet közösségében. A templomi ünnepséget megelőzően helyeztük el a gyülekezet templomépítő kurátora, Liedemann János Sámuel és felesége exhumált földi maradványait a gyülekezet umatermében. Liedemann János Sámuel nagykereskedőről, Pest első evangélikus polgáráról elmondható, hogy nemcsak világi hivatására nézve volt kiváló kereskedő. De hasonló volt ő ahhoz a példázatbeli kereskedőhöz is, aki miközben végzi munkáját, nem szűnik meg keresni azt az igazgyöngyöt, amely számára minden más értéket felülmúló kincs. A délután 6 órakor kezdődő ünnepélyre már tágabb kört is meghívtunk. Hiszen templomunk sokáig Pest és Buda egyetlen evangélikus temploma volt, egységbe fogta össze a két város evangélikusait, így eredetében nemcsak a mai megemlékezésének felolvasását hallgatta meg a 200 év előtti eseményekről, a templomépítő ősökről. Nem túlzó rajongás azt mondani, hogy a templomépítő elődök példája az utókor számára prédikációként hat. Korunkban lépten nyomon azt halljuk, mennyire az evilági értékek körül forog a közgondolkodás és mennyire háttérbe szorulnak, devalválódnak a szellemi-lelki kincsek. Ebben a korban különösen is üzenete van: az igazi kincs, az Isten igéje életet formáló érték, amely képes kimozdítani a kátyúba jutott életeket, képes az embert kiragadni a mélységből. Aki rátalál erre a kincsre, az nem marad ugyanaz, aki volt. De megértette, mi az igazi magasság és mélység, mi az igazán értékes, és mi az, ami értéktelen. így szól hozzánk két évszázad távlatából is eleink, üzenete: Ti se feledjétek a mennyország nemesebb gyöngyeit keresni, megtalálni, és a saját magatok, s a világ számára megszerezni, mert csak ezek tartanak meg bennünket! Bizony, csak ezek! Cselovszky Ferenc EKE-csendesnap Pestszentlőrincen Isten kegyelméből szeptemberben ismét megrendezésre került az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) szokásos őszi csendesnapja, melynek ezúttal a Pestszentlőrinci Gyülekezet adott otthont. Ahogy az Útmutató aznapi üzenetében olvashattuk, úgy jöttünk össze csaknem harminc gyülekezetből, hogy az „Úr szárnyai alatt keressünk oltalmat” (Ruth 2,12). A csendesnap témája a 95. Zsoltár 2. verse alapján: „Menjünk •elébe hálaadással... " volt. A bevezető köszöntések, éneklés és imádság után az első igeszolgálatot Ittzés István végezte a hálálkodó farizeus története alapján (Lk 18,9- 14). Mennyire hasonlóak vagyunk sokszor mi is ahhoz a farizeushoz, aki kegyesen él és azért ad hálát az Úrnak, hogy nem olyan, mint a mellette álló vámszedő. Sokszor úgy látjuk, hogy mi különbek vagyunk, mint a többi ember, csak azért, mert Jézust követjük. Pedig ettől még ugyanolyan bűnös emberek vagyunk, mint az a vámszedő, aki szemét sem akarta az égre emelni. A kérdés azonban nem az, hogy mi milyennek látjuk magunkat, hanem, hogy Isten milyennek lát bennünket. Az igében két ember áll Isten színe előtt: az egyik igaznak tartja magát, a másik bűnösnek. Fel kell ismernünk, hogy a magunk kegyesnek tartott élete nem vezet üdvösségre, csak ha tudjuk, hogy mindig Jézusra van szükségünk, hiszen a kegyelem csak bűnösöknek jár. Példaként áll előttünk Oravecz András szolgálatából annak a tizedik leprásnak a hálaadása, aki gyógyulása után egyedül tért vissza Jézushoz, hogy dicsőítse Istent. Csak ő tért vissza, ő ismerte fel, hogy Jézus a gyógyításánál még sokkal többet tartogat a számára, mégpedig önmagát. Fontos, hogy felismerjük: ne csak valami kelljen Jézustól, hanem Ő maga. A hozzászólások, bizonyságtételek és énekek után kisebb csoportokban is átadhattuk egymásnak személyes tapasztalatainkat, gondolatainkat. Alkalmunk nyílt arra is, hogy egy rövid filmet nézzünk meg az EKE Bibliaiskoláról. Itt már második éve folyik az oktatás, gyülekezeti tagok, és az élet bármely területén Krisztus követeként szolgálók számára. A záróistentisztelet témája a hálaadó imádság volt Deme Zoltán szolgálatával. Pál apostol azt mondja: szüntelenül imádkozzatok, és mindenért hálát adjatok, s mégis milyen kevés imádságainkban a hálaadás. A nehéz terhek ellenére azonban, amelyeket a keskeny úton hordozunk, legyen előttünk a 42. Zsoltár üzenete: „ Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az Ő szabadításáért! ” Jámbor Eszter Készül a „Találkozások háza” Péteriben 55 Egy ház, egy szerény épület Péteriben a parókia mellett. Most már egybenyitva nagy telke a parókia kertjével. Alapfalai a legrégibbek a faluban. Az újratelepítés idejéből, az 1740-es évekből valók. Mindig a község tudás-, kultúra-, és hitalapozó műhelye volt. Evangélikus iskola, később községi óvoda. Benne tanítottak (voltak amikor laktak) nagynevű lelkészek, nagy tudású, nagy türelmü tanítók a korábbi poros kis település lelki-szellemi felemelkedését hűségesen szolgálva. Dobronyovszky Károly és fia Gyula, Eszergály Mihály, Petőfi Sándor gimnáziumi szobatársa, 1945-ben mártírhalált halt Csaba Gyula lelkészek; Dobronyovszky János, Pittner Dénes, akiről a községi iskola kapta a nevét, vagy Bartal Béla, Huber Zsigmond kántortanítók. 1948-ban államosították az épületet és területét. A visszaigénylés lehetőségével élve, az egyházközség 1992-ben tulajdonjogilag, 1997-ben pedig már használatra is birtokba vehette. Leromlott, egy részében életveszélyesen megroskadt épület volt akkor. Gyülekezetünk tagjai azonban azonnal hozzáláttak az omlatag rész lebontásához, majd az egészséges rész tetőzetének állagvédő átalakításához. Hiszen egy „Találkozások házának” jövendő kialakítása lebegett mindig is a szemünk előtt, melyben nyugdíjasok és fiatalok, kismamák és gyermekek rendszeresen találkozhatnak egymással és az Úristennel, de ugyanígy távolabbról érkező evangélikus csoportokkal, testvérekkel is. 1998- ban száznyolcvanezer forintot áldozott a gyülekezet az ügyre, a házért végzett mintegy ötszázezer forint értékű közmunka mellett. A lelkésszel együtt Mravik Zoltán felügyelőhelyettes, Geér Károly gondnok, Merényi Ferenc jegyző, Bódis Sándor, ifj. Paput Mihály presbiterek, és több presbiterasszonyunk dolgozott a legtöbbet. Benyusovics Sándor és Juhász Tibor gépeikkel segítették a törmelékelhordást, és több mint nyolcvan köbméter föld behordásával a terep- rendezést. 1999- ben ötszázezer forint támogatást kaptunk az Országos Egyháztól erre az ügyre. Bár a benyújtott teljes költségvetés hatmillió forintról szólt, lelkesen nekiálltunk a kialakítás első lépcsőjének elkészítéséhez. Karsai Mária építészmérnök ingyen, szeretetből készített tervei alapján, a péteri gyülekezet tartalékpénzét is az összeg mellé téve, és még ötszázezer forint kölcsönt felvéve, működőképessé tudtuk tenni az épületet. A kertben harmincöt facsemetét is elültettünk. Eddig ennyire futotta az erőnkből. De végre már egy többnapos családi konferenciát, és egy összgyülekezeti csendesnapot is tarthattunk idén a házban és kertjében. Szomorúságunk, hogy négy, távolról jelentkező többhetes konferenciát viszont le kellett mondanunk a még hiányos körülmények miatt. Hisszük azonban, hogy ha az újabb közegyházi támogatást megkapjuk, 2000 nyarán már minden jelentkező konferenciaigényt el tudunk fogadni, s a tavasz folyamán befejezhetjük a kialakítás második ütemével e nagyszerűnek ígérkező intézményt. S akkor a Dél-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezetei mindannyian gazdagodni fognak egy regionális konferenciaközponttal, ahova majd mindenkit szeretettel hívunk és várunk a találkozások örömére. Dr. Foltin Brúnó NŐK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA Együtt százötvenen: figyelésben számvetésben - harmóniában Tíz órára megtelt a gimnázium díszterme. Pótszékeket kellett behozni. Az ország különböző részeiből érkezők boldogan üdvözölték egymást. Jókedvű várakozás érződött a zsibongásban. Az első sorban helyet foglaló Jókai Anna, félje mellől felállva, hosszú perceken át figyelte a gyülekezőket: - Ez lenne az a negyven - ötven ember, akit nekem ígértek? A találkozó házigazdája, Brebovszkyné Pintér Márta lépett a mikrofon elé. Ő volt a „kishitű ígérgető”. Közel egy éve szervezi egyházunk új munkaágát, a Női Misszió Osztályát. Csendesnapok, női klubbok, téli-nyári konferenciák rendezése után most került sor az első országos összejövetelre. És itt, ebben a pillanatban, szemben százötven figyelő szempárral, a kétség utolsó szikrája is kihunyt a szívében. Nem lehet kérdés: a gyülekezetek leányai és asszonyai készek az együttműködésre. Készek egymásra figyelni, együtt elmélyülni. Semmiféle kezdeményezés sem hiábavaló. A női misszió, a hívő nők küldetéstudata, tapinthatóan jelen van evangélikus egyházunkban. Érett az idő az összefogásra, okos szerveződésre. A bevezető szavakra bíztató tekintetek válaszoltak. A figyelem ezután a kezdő áhítatot tartó Smidéliuszné Drobina Erzsébet felé fordult. A textus a nap témájához kapcsolódott: „Felruháztál erővel Ádventváró „ Ó csillag, mi sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek! A Szinusz van tőlem távolabb, Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? ” (Tóth Árpád: Létektől lélekig) Ki ne érezte volna át életében többször is ezt a Tóth Árpád-i magányt? Ki ne látott volna emberek szemében rideg, megközelíthetetlen csillagfényeket? Fizikai közelségben vajon mit olvashatnak ki néha a társaink? Mindennapi rohanásainkban csak a célt látjuk. Amit kitűztek nekünk. Vagy amit mi irányoztunk elő magunknak. Rohanunk, futunk. Elfáradunk és néha összeesünk a megvalósítás előtt. Elmegy az élet. És nincs időnk megállni. Felnőnek a gyermekeink és nem ismerjük őket igazán! Mire tanítjuk őket? „A világ nem közölhető. Hiába vágyói elmondani. Amit közölhetsz: az egésznek árva, kopott darabjai. Csak töredék lehet és dadogás csak, amíg benned az Ég el nem indítja bűvös mártanának sugárzó csillagrendszerét! ” (Rónay György: Alfa és omega) Ádvent közeleg! Itt az idő, hogy megálljunk. Hogy gondolkodjunk. Ádvent az öröm ünnepe. Az ígéret ünnepe. A megállásunk ideje. Ilyenkor nyugszik meg a szívünk. Ilyenkor éled bennünk újra a szeretet. S ha van hitünk, ilyekor közelebb kerül hozzánk az Ég „sugárzó csillagrendszere.” Áldott légy Ádvent! Gyertyáiddal és csüngő koszorúiddal. Melyeken apró ágak jövendölik nekünk a karácsony fenyőillatát. A te gyertyáid lángja nem a szomorúság, hanem a boldogság könnyeit csalják a szemünkbe. Üdvöz légy Ádvent! Jöjj, teremts köztünk békét! Űzd el közelünkből a gyűlölködés sötétjét! Hozd el nekünk az öröm hírét! A megváltás reményét! Hogy felejthessük az egész esztendő minden búját-baját. S ha nem is tudunk felejteni - legalább hozd el hozzánk a vigasztalódás kegyelmét! Ádvent! A békédet várjuk! Kint, a nagyvilágban és belül, a szívünkben! Készülünk fogadásodra! „Igazi lelkünket akárcsak az ünneplő ruhánkat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre! ” (József Attila: József Attila című verséből) Lenhardtné Bertalan Emma a harcra..." A lelkésznő biztos kézzel fonta koránk az ige hálóját. S míg hagytuk magunkat rabul ejteni, jólesett a tudat, hogy Isten teológusa is mestere a szónak. Egy „erőre szakosodott” kor, az ezredvég világának téveszméjéről beszélt. Az ámításról, hogy az élet nyertesei csak az „erősza- koskodók” lehetnek. Pedig a porondön vannak Isten harcosai is, felruházva másfajta, mennyei erőkkel. Kié a győzelem? A zsoltáros így folytatja: „térdre kényszeríttetted támadóidat.” Mielőtt átvette volna a szót Jókai Anna, Szebik Imréné püspök-asszony köszöntötte a vendéget. Jól ismert, derűs mosolyával a legtöbbet kérte: „Azt várjuk kedves Anna, hogy világíts nékünk! ” „Világítani akkor lehet, ha van olaj a lámpásban.” Ezt előadása egyik frappáns fordulópontján mondta az írónő. Az idézet {ízért kívánkozik előre, mert beszéde alatt egy percig sem maradt kétségünk, hogy van mivel világítania. Minden szaván átizzott a Krisztuson formálódott hit, az igéből nyert bölcsesség - Isten transzcendens világának a fénye. Arról vallott, hogyan lett azzá a művésszé, akinek ma ismerik. Vallomása pontosan illeszkedett a megadott témához: „Női sorsunk, küzdelmeink az ezredfordulón.” Hiszen az ö életét, emberi és művészi felfogását is éppen a kor problémáival való szembesülés alakította. Szembesülés mindenekelőtt a gonosz- szál. Sarkítottan jelentkezik ma világunkban a démoni, a romboló erő. - mondta. Tanúi vagyunk, miként vett fel új álarcot a Sátán. Az istentagadás ideológiáját félretéve, most a pénz minden- hatóságának maszkjával szédít. Utalt az igehirdetésre: innen az erőszak, a háborúk. Lassan már mindenki harcol mindenki ellen. Nincs béke még az otthonokban sem. Olyan az ördög, mint valami fáradhatatlan maratoni futó. El nem marad mellőlünk. Egyet tehetünk, azt, hogy leleplezzük: „Te vagy az.” És még valamit: „Bízva bízzunk” az erősebben, éppen az anyagiak tekintetében. „A hatalmas szakrális lény - Isten - tudja, hogy kenyérre van szükségünk.” Gyönyörűség volt hallani, ahogyan az írónő Istenről beszélt. „A végtelen isteni kegyelmet látom, ha Róla van szó.” - „A végtelen szerető isteni terv vonul át a világon” - vallotta. így történhetett meg, hogy bár keményen sorolta korunk problémáit, csupa vigasztalás volt mégis minden szava. Attól, amit a legkomo- rabb témákhoz - szenvedés, öregség, halál - Istenről tudott elmondani, Krisztusról megvallani; megszelídültek a gondolatok. Világított és felderített a Szentlélek olajától égő mécses. Sajnos, nincs mód a részletezésre, de hálásan summázhatjuk: Jókai Anna szavai nyomán átélhettük az egyik legnagyszerűbb lelki élményt, a hívők bensőséges közösségét. A meghitt közösség élménye folytatódott az ebéd utáni beszélgetésekkel. Kár, hogy itt már csak félmondatokat idézhetünk a közlés helyének szűkössége miatt. A pódiumon három asszonytestvérünk vallott egyenként, a megadott téma szerint, küldetéséről, küzdelmeiről. Polgár Rózsa, dr. Harmati Béla püspök felesége, - aki maga is Kossuth-díjas művész - beszámolójából így foglalhatjuk össze női hitvallását: Azért vagyunk, hogy példát mutassunk a szeretette... felhívjuk a figyelmet az élet szépségeire... és emberré neveljük gyermekeinket. Isó Dorottya lelkésznő ezeket mondta: Egyszerre vagyok anya, feleség, papné és lelkész. Ha sokszor nehéz és fárasztó egyeztetni a feladatokat, arra gondolok, mind a négy állapot ajándék Istentől. És boldog vagyok, hogy vállalhatom mind a négyet. Szántó Vilmosné dunaújvárosi testvérünk szerint a keresztyén ember feladata Jézus emberi példájának követése. Hogy ez sikerüljön, nem tarthatjuk be a követési távolságot, hanem rá kell épülnünk, eggyé kell válnunk Vele, mint szőlővesz- szőnek a szőlőtőkével. Öröm volt mindannyiunk számára, hogy a résztvevők zöme együtt maradt - Jókai Annát és férjét is beleértve - az összejövetelünk végéig. Valamint az, hogy a kérdések és felszólalások méltóak voltak az előadások színvonalához. A találkozó végén, a befejező áhítat Lászlóné Házi Magdolna lelkész markáns megfogalmazásában így adta meg a „csattanós” útravalót: Egy dologban legyünk erőszakosak. Abban, amit Pál úgy sulykol belénk, mintha a legmodernebb reklámszövegek sürgető felszólításából venné a szavakat: „Ragadd meg” az örök életet! - most, rögtön, azonnal, hogy elmondhasd az út végén a küzdők utolsó, győztes mondatát: A nemes harcot megharcoltam. P.N.E. í
