Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-11-28 / 48. szám

4. oldal 1999. NOVEMBER 28. Evangélikus Élet Díszteremavatás és protestáns tanártalálkozó Bonyhádon „ Október 30-án kezdődtek az ünnepsé­gek ökumenikus istentisztelettel Augsburg városa templomaiban. ” Ezek­kel a szavakkal tudósít a nagy esemény­ről, a katolikus és evangélikus egyház Közös Nyilatkozatának aláírásáról az Evangélikus Élet 44. száma. Ezen ünnepségsorozat mellett, amely az ökumené jegyében született és méltán nevezhető történelmi jelentőségűnek, ta­lán eltörpül az az ünnepség, amely a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban zajlott le, de az ott jelen­lévők számára mégis megrendítően szép volt. Krähling Dániel esperes megáldotta és felavatta az iskola új dísztermét. A meg­jelentek, kik között üdvözölhettük sző­kébb pátriánk egyházi és állami vezetőit, barátainkat, a diákok képviselőit, öröm­mel hallgatták Ónodi Szabolcs igazgatót, aki köszöntőjében elmondta, hogy ez a terem, amelyet a fenntartó - a Magyaror­szági Evangélikus Egyház - nagylelkű támogatásával sikerült kialakítanunk, hi­ányt pótol, hiszen végre lehetővé válik, hogy diákok, tanárok méltó körülmé­nyek között bensőséges, lelket nemesítő, tartalmas órákat tölthessenek el együtt. Ez a közösségi tér alkalmas lesz isten­tiszteletek és kulturális rendezvények (kiállítások, diákünnepségek) megtartá­sára is. Ez a folyamat már el is indult, hi­szen a termet az egyik tehetséges diáklá­nyunk - Katus Ivett képei díszítik. Krähling Dániel esperes a puritán mó­don berendezett, de mégis meghatóan szép díszterem keresztje alatt és ácsolt faoltára mellett arról beszélt, hogy egy „iskola akkor jó, ha nemcsak ismereteket közöl, hanem bölccsé is tesz.” Oroszki István, Bonyhád város polgár- mestere idézte Kölcseyt - a kollégium­avatáson elhangzó emlékezetes monda­tot: „Hass, alkoss, gyarapíts” majd örömmel konstatálta, hogy ahol ilyen tenniakarás jellemzi az embereket, ott el­mondható a költemény folytatása is: „a haza fényre derül”. A felavatott díszterem első programja­ként, ebéd után Pósfai Péter, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője az okta­táspolitika aktuális kérdéseiről tartott előadást és konzultációt a vendégekkel kiegészült tantestület tagjainak. Sok érdeklődőt vonzott a szombati program, a környék protestáns tanárai­nak találkozója. A reggeli órákban Szabó Vilmos, a paksi evangélikus gyülekezet lelkésze tartott közös gondolkozásra hangoló áhítatot, ezt követően dr. Szabó Lajos professzor nagysikerű előadását hallgathattuk. Felvázolta a protestáns is­kolák helyzetét, számos olyan problémát vetett fel, amellyel a pedagógusok gya­korta találkoznak. Iskoláinkat olyan facsemetéhez hason­lította, amelynek egyszerre kell meggyö­keresednie és kilombozódnia. Ebben a helyzetben nagy szerepe van a spirituali- tásnak, az istentiszteletre nevelésnek, az életképesség kifejlesztésének. Az áhítat és előadás után a protestáns pedagógusok értékmegőrző szerepéről tartott előadást dr. Szenczy Árpád, a Károli Gáspár Hittudományi Egyetem professzora. Széleslátáskörű előadásában ismertette a különböző pedagógiai rend­szereket, beszélt a lelki szükségletekről, a pozitív értékek kialakításának fontosságá­ról és a belső motiváció szerepéről. Az előadásokat követő beszélgetések jelez­ték, hogy mennyire fontos az együttgon­dolkodás, az emberi kapcsolatok élővé té­tele. A szombati találkozót, melyet közel hetven pedagógus és lelkész közös él­ményként élt át, Szemerei László refor­mátus esperes áhítata zárta. Prédikáció­jában Pál apostol példájával igazolta a tanítói hivatás felelősségteljes voltát. A bonyhádi gimnázium iskolanappal, diszteremavatással, protestáns találkozó­val ünnepelte a reformáció napját. Terveink szerint az elkövetkező évek­ben hasonló rendezvényeket tartunk, di­ákságunk, kollégáink épülésére. Mi, házigazdák, reméljük, hogy elin­dult valami, amit érdemes folytatni. Ta­lán most még korai az értékelés, de vall­juk Reményik Sándorral: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha - legszebb perceinkben A színéből is valamit. ” IS Duna Palota ^ 4 Budapest, V., Zrínyi u. 5. Karácsonyi ünnepi műsora Főrévi karácsonyi pásztorjáték Fordította: Eőry Attila * A három királyok Fordította: Eőry Attila Játékmester: Udvaros Béla Bemutató: 1999. december 8-án, szerdán délután 3 órakor. További előadások: de­cember 9-én, 13-án, 14-én, 15-én, 16-án délután 3 órakor. Jegyek válthatók a Duna Palota portáján (317-2790) és a Színházak Központi Jegyirodájában (312-0000). Helyárak: 600-500-400 Ft. Karácsonyi játék? Sokak számára napjainkban mindkét szó jelentése eltorzult. Ka­rácsony nem a világtörténelem központi eseménye, a Megváltó születésének ünnepe, hanem alkalom a bevásárlásra, jobb esetben a családi együttlétre. Játékon többnyire szórakozást, „kikapcsolódást” értünk, nem a megismerés különleges módját. Nietsche úgy vélekedett, hogy a komoly emberben gyermek rejtőzik, aki játszani akar. A főrévi játék az igazi Karácsonyt jeleníti meg, gyermeki komolysággal és bölcses­séggel, gyengéd humorral. A XVI. században egy német faluközösség a Bodeni-tó vidékéről Magyarországra költözött, magával hozva középkori eredetű misztérium­játékait, és Pozsony szomszédságában telepedett le. A falu neve németül: Oberufer, magyarul: Főrév. A játék három részből áll: az első a bűnbeesésről, a Paradicsomból való kiűzetésről szól, a második Lukács evangéliumát követve elmondja, miként ta­láltak a pásztorok a Kisdedre, a harmadik Máté evangéliuma alapján a három kirá­lyok történetét meséli el. A szerepek az évszázadok során családban maradtak, va­gyis apáról fiúra szálltak, a verses szöveget csak a szájhagyomány őrizte, mígnem a múlt század közepén egy bécsi irodalmár, Karl Julius Schröer lejegyezte és könyv­ben megjelentette. Az igazi misztériumjáték titkot jár körül, a titokhoz, esetünkben a Megváltó szüle­téséhez illő tisztelettel. A hajdani előadók csaknem minden eszköz nélkül, ünnepé­lyes hanghordozással és kimért mozdulatokkal játszották. így láthatta ezt 1911-ben, amikor az oberufer-főréviek a Néprajzi Társaság meghívására Budapesten szerepel­tek, a Tudományos Színház (ma: Uránia mozi) közönsége is. Legutoljára 1945-ben gyülekezhetett előadásra a falu népe, mely nem sokkal azután, a kitelepítés következ­tében szétszóródott Európában. Teljes hiteles népi előadás újraélesztése már nem lehetséges, hiszen a játék eredeti nyelve, az oberuferi dialektus megszűnt létezni. A magyar előadás sem törekedhetett másra, mint az irodalmi német nyelven megszólaló, vagyis a játék szellemének meg­őrzésére és felmutatására. Az Evangélium Színház az elmúlt két évben a Pásztoijá- tékkal szerepelt, ez év adventjén kerül sor emellett a Három királyok előadására is. Eöry Attila Isten csodálatos világában dómok között... A Soproni Luther Szövetség 6. tanulmányútja Istennel vándorolva... Az emlékezés csak elindulásában és külső vonalaiban támaszkodik a múlt eseményeire, belső tartalma szerint min­dig önmagából, saját leikéből táplálko­zik. Benne mindig kettővel találkozunk: Istennel és önmagunkkal. így és ezt éreztük október 3-án Nádasdon is, ahol az evangélikusság önálló anyagyüleke­zetté válásának félszázados jubiláris ünnepségére gyüle­keztünk össze. A zsúfolásig megtelt istenhajlékban átél­hettük újra, hogy van valami nemesen borzongató abban, amikor felhangzik az Erős várunk. Talán a gyarló szív önazonosságának belső rez­dülése, talán gyermekkori emlékek fáklyaként való fel- lobbanása okozza? — mert tudom, de jó arra gondolni, hogy évszázadok sodrába, elődök s reménység szerint utódok vallomásában kap­csolnak be e szavak: Erős vár a mi Istenünk. Erről vallott s tett szívhez szóló bizonyságot igehirde­tésében D. Szebik Imre püs­pök is 2Móz 33,15 alapján: „ Ha nem jön velünk a te or­cád, akkor ne is vigyél to­vább bennünket!" Acz Isten­hez tartozó, s Őt urának val­ló nép örök vallomása ez, melynek megannyi jelét láthatta s ta­pasztalhatta meg Nádasd evangélikus népe is az elmúlt 50 év során. Ugyan a reformációt követően már az evangéli­um fényében szemlélték itt a Szentírást, - a gyülekezet legújabbkori történelmét illetően azonban csak a fordulat évében, 1949. október 1-jén önállósult, elszakad­ván Körmendtől. Az eseményt átélők és az arra emlékezők ma is vallják, nem egyszerűen emberi igyekezet és döntés, hanem Isten akaratának való engedel­messég volt e merész lépés mögött. Ezt igazolja az eltelt időszak, midőn az ideo­lógiai nyomás erős megpróbáltatása kö­zepette a gyülekezet nem csupán meg­tartatott, de minden tekintetben nőtt is. Legyen hát e jubileum az emlékezésen túl elkötelezettséggé is. Legyen vallomás­sá arról, hogy Isten nélkül nemcsak nem tudunk, de nem is akarunk továbbmenni és élni - hangzott az igehirdetés befeje­zéseként. Ünnepi közgyűléssel folytató­dott az istentisztelet. A köszöntések hosszú sorában a gyülekezet is kifejezte hálás szeretetét lelkésze, - az immár 33 éve közöttük szolgáló Rác Miklós és fe­lesége iránt. A jelenlévők nagy örömére előrehaladott kora ellenére a befejező szavakat Mátis István mondta, aki az önállósult gyülekezet első lelkésze volt. Megható és sokak szeméből könnyeket fakasztó visszaemlékezésében az itt élő emberek szeretetéről szólott, kik öt, a ha­tármódosítás következtében „földönfu­tóvá” vált Pozsony megyei esperest né­pes családjával befogadták. A terített asztaloknál befejeződött ünnepi ese­mény jó alkalom volt arra, hogy múl­tunkban megláthassuk jövendőnket és célkitűzéseinkben örök hivatásunkat, így váljék emlékezésünkből hálaadás, elődök munkájának felidézéséből sze­mélyes számadás, és Istent magasztalá- sunkból megújult fogadalomtétel. Pőcze István „A Magyarországi Luther Szövetség soproni csoportja 1999. július 23-án hatodik alkalommal indult útnak, hogy 7 napon ke­resztül megcsodáljunk Isten-kéz alkotta sziklacsodákat, ember­kéz alkotta katedrálisokat és járjunk a reformáció azon emlékhe­lyein, ahol még nem voltunk. ” így kezdte előadását dr. Lang Jánosné, az út gondos szervezője a Luther Szövetség első össze­jövetelén az új tanévben. Végig az Altenszeinben lévő „CVJM-Heim”-ben laktunk, ahol testvéri szeretet, maximális ellátás vett körül bennünket Heinrich Trappernek köszönhetően. Ez az Otthon, „Christlicher Verein Junger Menschen” célként tűzte ki, hogy olyan fiatalokat gyűjt­sön egybe, akik Jézus Krisztust a Szentírás alapján Istenünknek és Megváltójuknak vallják és vállalják, hogy tanítását a fiatalok között terjesszék. Utunk fő célja: Thüringia 1100 éves, egyik legszebb városa, az evangélikus egyháztörténetben fontos szerepet játszott Schmalkalden. A protestáns rendek V. Károly császár ellen a Schmalkaldeni Szövetségbe társultak. Legfontosabb ülése 1537 februárjában volt. Luther is részvett ezen, akit János Frigyes arra kért, hogy állítsa össze az evangélikus hit tételeit. így jelentek meg a „Schmalkandeni Cikkek”, mely ma is hitvallási iratunk. Kirándulásunk vasárnapján délelőtt istentiszteleten vehettünk részt a Schmalkalden-Asbachi templomban, ahol igét hirdethet­tem német és magyar nyelven, a liturgiában csoportunk tagjai szolgáltak. Délután a várost tekintettük meg, a városházát, a kö­zelében álló 800 éves Szent György templomot, ahol Luther is 1537-ben néhányszor prédikált, és ennek emlékére a város 1937- ben, a 400 éves évfordulón szobrot állíttatott a templom előtt. A templomban van a Luther-szobácska, ahol a jelzett évben a nagy­beteg reformátor tartózkodott. Innen biztatta az igehirdetőt, hogy „menjen fel gyorsan, nyissa ki a száját és fejezze be mielőbb” („Geh' schnell rauf! Tu's Maul auf! Hör' bald wieder auf.”) Egy magaslaton áll Wilhelmsburg vára, a német későreneszánsz je­lentős építészeti és művészeti emléke, melyben a vártemplom ki­emelkedő. Az evangélikus szellemben épült és 1590-ben szentelt templomban a keresztelőkúttal ellátott oltár, szószék és orgona egymás fölött van elhelyezve. Jelzi az istentisztelet egységét, az ige, szentségek, énekvezetés harmóniáját. Az orgona, 252 fasíp­jával Európa egyetlen, működőképes faorgonája. - A Schmalkaldeni Cikkek 43 aláírója között szerepel Johannes Brenz, Schwäbisch Hall lelkésze, akit Luther 1518-ban nyert meg a reformáció számára a heidelbergi disputáció alkalmával. Ebben az évben ünnepli Németország születésének 500. évfordulóját. Ő a reformáció nagyjai közé tartozik, nevét Luther és Melanchthon után említhetjük. Megnéztük Schwäbisch Hallban többek között a Szent Mihály templomot, ahol Brenz 23 évig hirdette az igét. Sok dómot és katedrálist sikerült megcsodálnunk, melyek a re­mény, a biztonság és béke érzését nyújtják harmóniájuk révén. - Passauban a dóm belső terében a világ legnagyobb orgonája ta­lálható. A zárdatemplomban Szent István királyunk felesége, Gi­zella királyné nyugodott eddig. Égő gyertya közelében elhelye­zett nemzeti színű szalaggal díszített csokrok magyarok látogatá­sát jelezték. A regensburgi dóm belseje a német gótika által alko­tott legszebb belső terek közé tartozik. E városban mentünk át a 350 m hosszú, 16 lyukú 1440-ben épült kőhídon a Duna másik partjára. Megnéztük az evangélikus családból származó Kepler múzeumának épületét (1500 körüli) és Kepler lakóházát. -Fulda,- mely a németek apostolának, Szent Bonifácnak működési helye- dómjának monumentalitásával nyűgözött le bennünket. A mainzi dóm a nagy román testvértemplomok között a Rajna, partján a legidősebb. A mainzi érsek volt, aki Luther esküvőjére 500 aranyat küldött. A dóm közelében van Gutenbergnek, a könyvnyomtatás feltalálójának a szobra. A bambergi dóm látványának hatására tért át a keresztény hitre Szent István királyunk, a legenda szerint. Valóban gyönyörű, de hitre az ige indít! Erfurti templomok közül a St. Marien-dóm nagyszabású, mely­nek főoltára előtt szentelték pappá Luthert 1507-ben. Az Agoston- kolostor és templom, mely 1525 óta evangélikus, számunkra tanul­ságos volt. Élményt jelentett a kis Luther-cella a kolostorban: csak imádkozni és tanulni mehettek a szerzetesek cellájukba. Reformá­torunk az Agoston-templomban prédikált 1521-ben a Wormsba vi­vő útja során is. Worms Németország egyik legrégebbi városa, ahol a birodalmi gyűlést tartották (1521). Isten iránti hálával áll­tunk meg a Luther-emlékmű előtt, mely szemlélteti a reformáció­ban munkálkodó Krisztus erejét. A várakban is a reformáció nyomait kerestük. Coburg vára, a bástyatomyos várfallal körülvett erődítmény, a legnagyobb teljes épségben helyreállított várkastély német földön. Itt volt Luther fél évig az augsburgi birodalmi gyűlés ideje alatt. Megcsodáltuk többek között a Luther-szobát. Nürnberg vára 60 m magasságban áll a város felett. Három leg­nagyobb temploma közül a Szent Lőrinc templomban időztünk. A magas ikertornyok között a kőoromdísz alatt látható a 9 m át­mérőjű színes üveg ablakrózsa (1332), a gótika nemzetközileg nyilvántartott remeke. A bajor evangélikus tartományi egyház püspökeit itt iktatják be hivatalukba. A hilpoltsteini vár megtekintését terveztük, mert kíváncsiak voltunk, hogy Mária Dorottya őrgrófnő, aki 3 lányával vonult be a várba 1606-ban, milyen kapcsolatban állt a mi budai Mária Do­rottyánkkal. A Sopronból kitelepített Unger Pál testvérünk, aki itt él most, szeretettel mutatta meg a várost, a várat. Lehetne még szólnunk Weimarról, ahol Goethe születésének idén ünnepük 250. évfordulóját, ahol Liszt élt 20 évig. Megcsodáltuk Rothenburgot, melyet Németország legszebb városának tartanak és 1545-ben a reformációhoz csatlakozott. Bayreuth, Wagner zeneszerző városa lebilincselt, ahová nem­csak az ünnepi játékok idején érkeztünk a Festspielhaus elé, ha­nem a parkban Wagner feleségének, Liszt Cosima-nak a sírja előtt is elcsendesedhettünk. - Vonzott Stuttgart is, ahol a 18 ezer Bibliát befogadó könyvtárban egy valódi Corvina előtt álltunk meg áhítattal. Ebben a városban szolgált J. Brenz is Schwäbisch Hall után haláláig. Megálltunk Erlangenben, ahol a Martin Lu­ther Bund világközpontja van, teológiáján több magyar evangéli­kus lelkészjelölt is tanult. Melk volt utunk első megállója, ahol a bencés apátsággal és templomával ismerkedtünk, és most hazafelé búcsút intett kivilá­gított tornyaival. Utunk végén láttuk az Isten-kéz teremtette dó­mokat: az Alpok égbenyúló, néha ködborította szikláit. Hajóutat tettünk a Königsee-n, mely az Alpesek egyik legszebb tava. Két- felől meredek sziklák, a Watzmann hegység tövében St. Bartholoma falu ékszer-templomával a tó partján. Az Isten-kéz és emberkéz alkotta dómok segítettek bennünket közelebb jutni Istenhez. Neki legyen ezért hála, hogy elmondhas­suk Kányádi Sándorral: „Megcsodáltam a nagyvilág csodálni- valóan szép katedrálisait, De imádkozni csak itthon: Gyermekko­rom öreg templomában tudok. ” Folytassuk mi is itthon! Szimon János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents