Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-11-14 / 46. szám

2. oldal 1999. NOVEMBER 14. Evangélikus Élet= UJ NAP - UJ KEGYELEM VASÁRNAP ’Jézus Krisztus eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliak- ■* nak és békességet a közelieknek. ” Ef 2,17 (Zak 6,15a; Mt 25,31 ­46; Zsolt 79,1-13) Pál itt a pogányok meghívásáról szól, arról, ami korábban telje­sen lehetetlen és képtelenség lett volna. Az Isten nélkül, reménység nélkül, vallási közösség nélkül élők részesei lettek a megígért szövetségnek. Zsidók és pogányok egysége egyáltalán nem volt magától értetődő, az elzárkózás, tudatos elkülönülés, esetleg a másik megvetése emberi erőfeszítéssel, a legnagyobb jóakarattal sem lett volna legyőzhető. Ma is csak ábránd a békesség népek, fajok, egyes emberek kö­zött, ha nem Jézus Krisztusban, a béketeremtőben nyugszik. morúság, szorongás ellentétét. Hogy férhet meg mégis az érzelmi skála e két vég­lete egyszerre az emberi lélekben? Mi oldhatja fel a feszültséget? Sorolhatjuk már­is: az alkohol, a kábítószer, a nyugtató, az altató, más önpusztító szenvedélyek old­hatják a szorongást. A zsoltáros nem efféle „stresszoídóf’ említ. Istennél találta meg lelke békéjét, panaszai orvoslását. A visszatekintés (Isten hűségére) ad erőt az új nap új próbatételeihez. pT'" CSÜTÖRTÖK „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? ,flála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! " Róm HÉTFŐ „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, akjfa te utaidra gondol Zsolt 84,6 (Róm 1,16; Lk 19,11-28; Jak-12) A zsoltár műfaja: en útján járt, hiszen feí­egyéni zarándokének. Szerzője a szó szoros értelmében ment az ünnepre Jeruzsálembe, s útközben lelkét is felkészítette a Mindenhatóval való találkozásra. Egyéni, csoportos zarándokutat a Szentföldre napjainkban szinte minden utazási iroda hirdet, van, amelyik kizárólag.bibliai utak szervezésével fog­lalkozik - nagy rá a kereslet. Az ember örök vágya, hogy földrajzi értelemben, iá kö­zeledjen Isten szent helye felé, hogy elé vihesst^es letehesse Előtte mindazt, ami terheli a lelkét. / Jr v „Szeressétek a jövevényt, mit njbgatokat!" 3Móz 19,3# (Róm 15,7; lMóz 19,12-19; Jak 5,13-20) /Vfenti igével gyökeresen ellentétes ten­7,24-25 (Ézs 29,19; Lk 21,11-19; Mt 24,15-28) A Krisztusban új életet nyert ember nemcsak testének - lelkének nyomorúságát, hanem a szabadulás útját is új optiká­val látja, Pál a bűnnek alávetett testből vak) megszabadulásért ad hálát, amikor a bukásra ítélt óembert szembeállítja a megváltott új emberrel. Sem az önsajnálat, sem egymás sajnálata nem segít rajtunk, mentenek meg az ítélettől. Krisztus nélki mKm együttérzés és a vigasztaló szavak nem sem esélyünk, sem lehetőségünk nincs a bűnből szabadulni. PENTEK KEDD dencia figyelhető meg ma Európa országaiban. Ajövevény, az idegen, más ország állampolgára valami „felesleges rossz”, akiell^^ilndén^éíői^l védekezni kell, mert személye eleve gyanús, bizonyára tolvaj, bűnöző, gonosztevtFWJrSltahMk^ időt ad, esélyt a megtérésre, magyarok által is olyannyira áhított Európai Unió törvényi szintre emeli a Jövevé­nyekkel” szembeni bánásmódot: a bevándorlás, letelepedés megnehezítése ill. tiltá­sa által. Ez a jövő útja, mondják politikusaink. - Szeresd a jövevényt - mondja az ige. Talán még nem késő eldönteni, melyik úton indulunk el, mert tényleg, a mi jö­vőnk forog kockán... „A mi Urunk hosszúfűrését pedig üdvösnek tartsátok." 2Pét 3,15 (Ézs 48,9; Jel 2,8-lf; Mt 24,29-31) A Szentírás több helyen figyel­meztet arra, hogy milyen komoly következményei lesznek a rendelkezésünkre álló idő elherdálásának. Jézus is tanúsítja, példázatban is lelkünkre köti. (pl. hű és go­nosz szolga) Isten türelme nenfegyenlő Isten tehetetlenségével, sem azzal, hogy ne lenne oka ítéletet tartani. Míg a halogatás emberi tulajdonság és passzivitást jelez, . addig Isten az ítélet késleltetésével is aktív, a mi érdekünkben cselekszik: ráadás SZOMBAT hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. ” Kol 1,12 SZERDA ”Víj°n8va őrülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait.” Zsolt 31,8 (Mk 1,14-15; Lk 13,6-9; Mt 24,1- 14) Kiáltó ellentétet figyelhetünk meg az igeversben: az ujjongó öröm és a nyo­(Zsolt 71,23; Jel 20,11-15; Mt 24,32-44) Filmek kedvelt fordulata, hogy a főszerep­lő egyszer csak egy váratlan, hatalmas örökségről értesül, valami távol élő, gazdag nagybácsi jóvoltából, s ez az ölébe hullt gazdagság megoldja további életét. Vala­hogy így lehet örökössé a keresztény ember is Isten akaratából: érdemtelenül kap­ja, ajándékba, és kiteljesedett életet élhet általa. b . * - Kőháti Dorottya AY EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSO ELŐTTI VASÁRNAPJA 59 Az eljövendő felé! 2 Thessz 1, 3-10 95 Az egyházi esztendő vége felé az ige­hirdetések fokozottan a dicsőségben, an­gyalai kíséretében megjelelő Krisztusra irányítják figyelmünket. A történelem­nek az a pontja érkezik el, amikor nem lehet többé Krisztussal nem-számolni. Mindeddig lehet előle elrejtőzni, őt meg­vetni, arcul csapni, figyelmen kívül hagyni. Ezek az alternatívák megszűn­nek. Elébe kerülünk. Még pedig úgy, ahogy azt a Filippi levélben olvassuk: térdre borulunk előtte és vallani kény­szerülünk: Te vagy a Krisztus, az élő Is­ten áldott Fia. Úgy is mondhatjuk: „Jé­zus a mi sorsunk.” Ezt a címet viseli Wilhelm Busch összegyűjtött írásainak egy részér tartalmazó könyve. Igen. A megdicsőült Jézus úton van fe­lén. Búcsúzáskor, földről távoztakor, mi­után eltűnt tanítványai szeme elől, Isten két küldöttéről olvasunk, akik ezt mond­ták a feszülten ég felé néző tanítványok­nak: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe. ” Isteni dimenziójából dicső­ségben újra lejön Jézus ebbe a mi három­dimenziós világunkba. Ez a keresztyé- nek/keresztények reménysége! Mi pedig úton vagyunk az eljövendő JÉZUS felé! Ez egyben mindennek a vé­gét is jelenti. PoflUkerü] a történelem vé­gére. , „ „ Valljuk be, általában nem kedveljük, ha végre emlékeztetnek. Súlyos beteg előtt is rendszerint eltitkolják helyzete ko­molyságát. Általában nem szeretünk va­lamiféle véghangulatba kerülni. Gondol­junk viszont arra, hogy a Jézus közeli visszavárása a korai gyülekezeteknek mintegy élet-elemük volt. A huszadik századvégi embernek ez idegen. Szá­mukra nem volt semmi döntő ok az ag­godalomra, inkább örömhírnek, derűt keltő üzenetnek tartották. Mai világunk­ban életünk tele van betegségek miatti, belső szorongások miatti, állás, vagy pénz elvesztése miatti aggodalommal. Továbbá felettesektől, vagy alárendel­tektől való félelemmel, vagy netán attól, hogy hűtlen lesz-e a feleségem, vagy a férjem? S nem utolsó sorban a halál mi­atti félelem és aggodalom uralja szívünk gondolatait. A másik oldalon ott van az anyagiasság szelleme, mely egyre job­ban elharapózik. Az a szellem, amely a külső dolgokba kapaszkodik, amely egy­re többet és többet akar. Mert valljuk be: mindnyájan azt szeret­nénk, ha jó sorunk lenne és az életből le­hetőleg minél többet szeretnénk élvezni. De ha csupán csak ilyen lelkűidből áll az életünk, ez a lelkűiét veszedelmesebb, mint megannyi politikai propaganda, mert valamennyiük szívében szövetsé­ges társa van. Ilyen lelkűiét fogságában azután köny- nyen megfeledkezünk arról, hogy ne­künk mindenek előtt a hitben kell „nőt- tön nőni” és az egymás iránti szeretetben gyarapodni, gazdagodni. Nagy rohaná­sunkban időt szakítani, áldozni hitünk ápolására. Megvizsgálni, vajon van-e megfelelő és érvényes hitünk? Egyedül Jézusra irányul-e bizodalmunk? Az eljö- vendövel való találkozásra valódi hittel készülünk-e? Olyan hitről van szó, ami­ből élni lehet akkor is, ha nagyon sötét lesz, s ami megtart a legnagyobb kísérté­sek között is. Olyan hitre van szükség, ami a meghaláshoz is elegendő! Azután afnEljövendő felé vezető úton az egymás iránti szeretetben kellene egy­re inkább gazdagodni. A helyes, valódi hit ugyanis szüntelenül az egymás iránti, krisztusi szeretetben valósul. Az a szere­tet ez, ami Jézusból, mint kiapadhatatlan forrásból ered, amiről Pál apostol énekel az első korinthusi levélben. Ez a szeretet a Krisztusért való szenvedés engedel­mességében , is megmutatkozik. Hit és szeretet! Két megtartó és össze­tartó erő. A nehéz körülmények, megpró­báltatások, a mellőzések és alkalmasint az üldöztetések a hívőt, a gyülekezetei, az egyházat ,az Egyház Urához utalják. A szeretet pedig az egymásért való foko­zott felelősséggel és segítéssel összeko­vácsol és az Eljövendő felé fordul imád­sággal, szent figyeléssel és várakozással. Lábossá Lajos ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1999. november 14. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Zsigmondy Árpád; 11., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Bé­kásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. , Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. ; Óbuda, III., Dé­vai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) (családi) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. (szupplikáció) Mesterházy Balázs; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. II. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Ká­polna u. 14. de. fél 11. (családi) Mesterházy Balázs; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fa­sor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII. , Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv. családi) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Csonka Géza; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., családi) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV. , Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. (Nagy­templom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákos­szentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. 11. Blatniczky János; Mátyásföld XVI. Prodám u. 24. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. (úrv) Szabó János; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Wiszkidenszky András; Rá­koskeresztúr, XVII., Pesti út íll. de. fél 11. Jankó Katalin; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszent- lörinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Soly­már Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 24,1-14; az epistolája (igehirdetési alapigéje): 2Thessz 1,3-10. HETI ÉNE­KEK: 502, 526. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. november 15-én, hétfőn 13.30 órakor. Előt- té evangélikus egyházi zene. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. november 28-án, ádvent 1. vasárnapján de. 10.05 órakor Pilisről, az evangélikus templomból. Igét hirdet Krámer György lelkész. r Áhítat a Magyar Rádió október 4-i adásában Boríts be csöndeddel Róm 12,2 „ Változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. ” Piros betűs ünnep ebben az esztendő­ben október 31-e, a reformáció ünnepe. Nemcsak azért, mert vasárnapra esik, ha­nem azért, mert ezen a napon írják alá Augsburg (Ágosta) városában, csaknem három évtizedes teológiai dialógus után a Közös nyilatkozatot a Lutheránus Vi­lágszövetség és a Vatikán képviselői. Eb­ben nemcsak egy négyszáz éves teológi­ai vitát szeretnének lezárni, de a 16. szá­zadban történt kölcsönös elítélő nyilat­kozatokat is visszavonják. Meggyőződé­sem, hogy ez Isten akarata szerinti jó változás a két történelmi egyház kapcso­latában. Nagyon szép ez a kézfogás most, ami­kor a „2000 az elengedés éve” egyházi mozgalom vezetői azt kérik, követelik a leggazdagabb országoktól, a Világbank­tól, hogy engedjék el a 41 legszegényebb ország mintegy 210 milliárd dolláros adósságát. De szép azért is, hiszen 2000 éve született az egy keresztyén anya- szentegyház, és magyar őseink 1000 éve lettek keresztyének. Az ige felszólítására figyelve, látnunk kell, hogy az ezredfordulón sok minden­ben kell megváltoznunk, megújulnunk. A legfontosabbnak mégis azt látom, amit ez év október 31 -én Augsburg és a „2000 az elengedés éve” mozgalom együtt ki­fejez: Csak megbékélve lehet új évezre­det kezdeni! Kevés ehhez a mi erőnk. És ami van, azt is elszívja, ahogy „Zúdul ránk kép, hang, hír, „zene” színdarab, „irodalom” formájában, mint földcsu­szamlás, sár-lavina a brutalitás, a gyűlö­let, a bosszú, az emberi méltóság meg­alázása, hitünk és nemzeti értékeink ocs- mánnyá torzítása, hamis hírek sokasága” - olvasom a „Hallasd a hangodat „röp- iratban”. Keserűen hallgatjuk a parla­menti ülések parttalan vitáit és szomorú­ak vagyunk, ha olvasunk Zsinatunk sok­szor szeretetlen vitáiról és döntéseiről. Sajnos öngyilkos nemzet a magyar. Jól példázzák ezt az előttünk járók, egymást meg nem értők sokasága és azok, akik áldozatai lettek a meg nem értésnek. Jól példázza ezt a néhány hónapja posztu­musz elismerésben részült Wass Albert, aki egyszerre látta az erdélyi és a nemze­ti napfogyatkozást. Tanúja lehetett mind az anyaországi, mind a kisebbségi, mind az emigráns magyarság örökös civódásá- nak. Valaki így emlékezett meg róla: Tudta, mi az, amit nem volna szabad elkövetni, hirdette is mindig, de képtelen volt áttör­ni a személytelenség, a közöny, az ellen­ségeskedés páncélját. 1998. január 17-én önkezével vetett véget életének. Van-e remény a belső változásra, a talpra állásra? Igen, mert korunk nem Krisztus utáni korszak. Ö ma is itt él kö­zöttünk, Őérette, Őáltala, Őbenne le­hetsz jó, neki tetsző, tökéletes, talpig em­ber. Kedves rádióhallgató! Próbáld ki a megújulásnak ezt az útját, személyes megújulásodból újul a család, az egyház, a nemzet. * U.i.: Elgondolkozató visszhangokat kaptam erre az igehirdetésre többektől. Olyanoktól is, akikkel évtizedek óta nem találkoztam. Az egyik levélből idézek: „ Most hallgattam az evangélikus félórát a Rádióban és végigsírtam szívből jövő, békességre, szeretetre szólító igehirdeté­sedet, köszönet érte... Én is roskadozom a lelki kereszt alatt... Póttagja vagyok a Zsinatnak, ahová mindig rettegve me­gyek, ha hívnak. Bizony egyházunkban nagy szükség van az irgalmas Isten meg­újító kegyelmére, mert széthullanak a ne­héz 40 év alatt elnyomorodott lelkű ta­gok... Mást nem tehetünk, csak könyöröghe­tünk Istenhez segítségért, hogy az egyre több konfliktus és probléma közöttünk megoldódjon. Isten áldjon meg. " Mit lehet erre mondani? Igénk beveze­tő sorait: „Az Isten irgalmára kérlek tite­ket testvéreim... ” (Róm 12,1) „Gondol­játok meg végre, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, neki tetsző és tökéletes.” Bolla Árpád Boríts be csöndeddel. Tedd csendessé az imádsá­gomat, Uram. Végyföl csended isteni gazdagságá­ba, abba a teljességbe, amelyben megnyugszik a lelkem. Távolíts el belőlem mindent, ami nem Tőled származik, amely nem a Te tiszta, áttetsző, irgalmas jelenlé­ted. Csitítsd el vágyaimat, képzelgéseimet, szorongásaimat, indulataimat és szenvedé­lyeimet. Borítsd be csöndeddel panaszaimat. Járd át csöndeddel türelmetlen természetemet, ne legyek hangoskodó és önző se szavaimban, se tetteim­ben. Borítsd be csöndeddel imádságomat is, hogy tiszta vágyakozássá egyszerűsödjék amely egyedül Reád tekint. Szálljon le csönded lényem legmélyére, és váljék hatékonnyá, hogy fölemeljen Hozzád, szeretetedbe. Amen (ismeretlen szerző) f *

Next

/
Thumbnails
Contents