Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-11-14 / 46. szám
64. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 1999. NOVEMBER 14. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „Láss a megtéréshez! Az ítéletnap nem marad el. Isten végső harsonája előbb megzendül, mint gondolnánk.” Luther « Testvéri légkör - örvendező gyülekezet A nyilatkozat aláírói: Edward Cassidy bíboros, Chrictian Krause püspök, Walter Kasper püspök és Ishmael Noko főtitkár A TARTALOMBÓL i ■ . ■ Amerikából jöttem... Egy norvégjából származott magyar nemes Joób Olivér (1910-1969) ugsburg 1999. október 31. - még nem tudhatom milyen jelzővel vonul be a Közös Nyilatkozat aláírásának ünnepi aktusa az egyháztörténetbe. Résztvevőként, hitelesen, címünkben megfogalmazott módon tudok tudósítani, az Evangélikus Elet Olvasóinak beszámolni. 1980-ban. 19 évvel ezelőtt voltam először Augsburgban a Római Katolikus Egyház - Lutheránus Világszövetség Közös Bizottsága évi rendes ülésén, amikor az Ágostai Hitvallás 450 éves évfordulója alkalmából Közös Nyilatkozat született. Váratlan és előremutató szöveget szerkesztettünk. Megjelent a magyar egyházi sajtóban is ( Ev. Élet 1980. június 22.) „ Ugyanaz a Krisztusunk" címen. (Jelentős állásfoglalás született az Ágostai Hitvallás ügyében alcímmel) Akkor a Közös Bizottság, szakértők bevonásával együtt, mintegy 20 tagú csoportja, most sok ezres gyülekezet, a világ minden részéről egybesereglett hívők és a helyi egyházak népe ügyévé lett az Ágostai Hitvallás mondanivalója. „Régi formulákat együtt tanulmányozva, őseink hitéhez hűen, az élő központhoz: Jézus Krisztushoz ma is öntudatosan ragaszkodva született a közös állásfoglalásunk: Mindnyájan az egy Krisztus uralma alatt élünk!" - írtam akkor tudósításomban. Akkor túl voltunk illúziókon, eufórikus hangulaton a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus hatását illetően, ezért írhattam: Ismerve ajelenlegi ökumenikus hűvös időjárást, számontartva a feszült nemzetközi helyzetet, váratlannak mondhatom közös állásfoglalásunk létrejöttét. Mind tartalmában, mind szellemében pozitív eredménynek értékelhető.,, - hasonlót írhatok most is. Akkor egy kis létszámú szakértői bizottság foglalkozott a témával és adta közre állásfoglalását, most a gyülekezet istentiszteleten ünnepelhetett. Istené legyen a dicsőség! - A megigazulás témájával birkózó, hosszú-hosszú tárgyalási sorozat után igazán nem emberi cselekedetek érdemének tulajdoníthatjuk, hogy eddig eljutottunk, a megbékélésnek, ki- engesztelődésnek ezt a lépését megtehettük. A justificatio, a megigazítás isteni cselekvésének felismerése kötelez, hogy óvakodjunk minden ember-dicsőítéstől, ugyanakkor örvendezzünk és adjunk hálát Isten hatalmas cselekedeteiért. Legmélyebb élményem Augsburgban éppen ez volt: ennyi mosolygó, boldog testvért még nem láttam. Négy és fél évszázados feszültség oldódott Jézus Krisztus evangéliuma minden félelmet kiűzött, szere- tetre, reménységre bátorított, kívülállók számára is jelzésértékű eseménnyé vált Augsburg 1999. október 31. istentisztelet sorozata, az aláírás ünnepélyes aktusának méltó kerete. Valóban már az aláírást megelőző napon a városháza Arany termében összegyülekező mintegy 750 ember már nemcsak udvarias fogadtatásban részesült, kitűnő - később részleteiben is értékelhető - információkat kapott, vendégbarátságról biztosító városi, állami, egyházi üdvözleteket hallhatott, hanem tartalmilag is jól előkészített, gondosan fogalmazott előadások alapján, fiatalok ének és harsona szava kíséretével ünnepelhetett. Mellettem egy olasz újságíró ült. „5 éve még nem is tudtam semmit az evangélikusokról, most meg egy világegyház képviselőivel ünnepelhetek” - mondta. Az esti istentiszteletet a Sz. Ulrich bazilikában már 1200 hívőnél több résztvevőt vonzott. Ősi egyházi liturgikus elemek és mai ének és imádságos kincs gazdagította a jó prédikációkat. Harsogott a gyülekezet közös Urunkat magasztaló éneke. A megbékélt különbségek egysége átélhető volt. Amit fejünkkel tudtunk, szánkkal vallottunk, most európai és világméretű élménnyé vált. Túl a szigorú tanulmányi anyagokon, a kölcsönös információk sorozatán most a lelki, spirituális élmény dominált. Az aláírás napján reggel a Dóm templomban gyülekezetünk ünnepi előkészítő istentiszteletre: mellettem egy újgineiai lelkésztestvér, egy tanzániai evangélikus diakonissza, előttem norvégok sora ült, mögöttem bajor lelkészek és két misszionárius. A gyermekkar angyali hangon énekelt, különböző nyelven hangzottak a lekciók, könyörgő imádságok. A zsúfolásig megtelttemplom körül is éneklő gyülekezet, már nem fértek be a hatalmas templomba, de hangosanbeszélö segítségével egyek voltak a bentlévőkkel. Ünnepélyes átvonulás az utcát is isten- tiszteleti hellyé változtatta. A járdákon a menetet helyi polgárok sora övezte. Láttam nemcsak apácát és diakonisszát együtt énekelni, de rendőrt és bank-kapuban álló vagyonőrt, akik velünk énekelték: Laudates omnes gentes: Minden népek Isten dicsérjétek! Közben-közben felhangzott egy-két igevers, néhány tömör imádság, Szent Lelket hívó könyörgő szó. Újságírók, televíziós riporterek szaladgáltak. - Nem szoktam szeretni az ilyen felvonulásokat, most mégis torkomat szorította a meghatottság, alig tudtam énekelni, valami páratlan élmény részese lehettem, mindnyájan egy nagy Úr vendégei lehettünk. Egy szekularizált világ, mai ipari városának kellős közepén korálok, gregorián dallamok, taizéi ismert melódiák kíséretében, komoly felnőttek, lelkes fiatalok és nehezen járó öregek között átéltem valamit a commu- nio viatorum, az útonlévők gyülekezete „zarándok élményéből”. Ez már nem teológus szakemberek közössége csak - ez már az egész egyház! Ezután következett az aláírás eseménye, méltó keretben, jól megkomponált ökumenikus istentiszteletben. Ünnepi orgonaszó, gyülekezeti énekkel váltakozó kórus-ének, ősi és mai tömör imádságok, harsonaszó, gazdag liturgikus elemek, testvéri kézfogás, békességköszöntés a körülállókkal és ülőkkel, kitűnő igehirdetések, Krisztusközpontú prédikációk mindkét részről, angol, német nyelvű oratio oecumenica imák, közben francia, spanyol, kiszuahéli, finn nyelvű imádságok, anyanyelven mondott Apostoli Hitvallás és Miatyánk jól érzékeltette mindenkivel, hogy itt nem egy nemzet (pl. a német) és nem két felekezet (az evangélikus és római katolikus) eseményét éljük át. Református, uniált, anglikán, metodista, ortodox testvérek együtt voltunk. Újra, meg újra eszembe jutott a legrégibb keresztény hitvallás: Jézus Krisztus Úr! - az Atya Isten dicsőségére és valamit megízleltünk mit jelent majd, amikor minden nyelv vallja Úrnak Őt. A Filippibeli levél sorai (2. fejezet) és a Jelenések könyve egy-egy víziója járt a fejemben. Már a haláltól sem féltem, hiszen egy éneklő, ujjongó, Urát ünneplő gyülekezetbe készülök, nem a néma semmibe. És az aláírás: nemcsak két, vagy nemcsak néhány ember cselekedete volt. Nem is show-műsor. Felcsattant a szűnni nem-akaró taps! Nem szoktam templomban tapsolni - de ott ez természetes volt. Az Egységtitkárság két jeles képviselője: Cassidy bíboros és Kasper püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke: Krause püspök és Noko főtitkár, az alelnökök társaságában már az egész gyülekezet nevében írt alá. A média jelenléténél is fontosabb volt a gyülekezet... Sok érdeklődő kérdés, sok félreértett mondat, gyakori előítélet, sőt gyanakvás között - úgy éltem meg Augsburg 1999-et, hogy valóban az egész egyházat érintő, történelmi léptékkel is mérhető esemény részese lehettem. Kételkedő, bizonytalankodó Testvéreimnek Gamáliel bölcs tanácsára emlékeztetek: „Ha embertől van ez a mozgalom, úgyis semmivé lesz, ha ellenben Istentől, nem tudjátok azt megdönteni, legfeljebb úgy tűntök, mint, akik Istennek szálltok harcba” (Ravasz és Raffay fordítás szövege nyomán) Nyilván sok-sok párbeszéd előtt vagyunk még, sok minden tisztázandó, de a légkör testvéri, sőt példaadó más felekezetek számára, s talán még jelzésértékű is a Kárpát-medencében, Európában és 5 világrész békességre, éhes, szeretetre vágyó emberei között. Mert ugyan miért rossz az, ha gyűlölködés és harc helyett megértés és valódi békesség él közöttünk? Dr. Hafenscher Károly rr Ő sszel az iskolák ünnepelnek. Nemcsak azért, mert új évet kezdenek. Az idén két városunkban is nagyot lépett előre az iskolák ügye, épületekben gazdagodtak. Hetekkel ezelőtt beszámoltunk a győri iskola felszenteléséről, október 17-én az alföld „legnagyobb falujában”, Orosházán volt igazi hála- és örömünnep: felszentelték az általános iskola és gimnázium megújított, részben új épületét. 1992-ben kapták, mint csereépületet. 1996-ra kialakult a helyzet, általános iskolát és gimnáziumot működtet az egyházközség. Az épület nagyon elhasználódott állapotban volt. Fel kellett újítani. A kettős feladat miatt szükséges volt a megnagyobbítás is. Az épület felújítása mellett a bővítést is elhatározták. A lapos tetőzet elbontása megengedte, hogy egy szintet ráépítsenek és ezen a szinten nagyon szép, reprezentatív auditóriumot, ünnepélyek és előadások tartására alkalmas termet alakítottak ki. Kovács Sándor mérnök tervei realizálták az álmokat, külsejében is, belül is nagyon szépet alkottak Nagy István vállalkozó munkája nyomán. Elkészült hát az új iskolaépület, Isten igéjével és áldásával felszenteltük, birtokba vettük. De milyen az élet a falakon belül? Már a templomi istentiszteleten megmutatkozott az ifjúság fegyelmezett viselkedésében, a felnőttek igen nagy arányú részvételében, a pedagógusok összefogásában, hogy itt valami megvalósult abból a lelkületből, amire egy egyházi iskola nevelhet, amit megvalósíthat. Két dolog különösen feltűnt a messziről jött résztvevőnek. Az orosházi csoda Felszentelték az új iskolaépületet A gyermekek „otthon voltak” a templomban. Látszott rajtuk, viselkedésükön, éneklésükön, hogy nem erre az ünnepre jöttek csak ide. Az meg különösen jó volt, hogy a Miatyánkot közösen olyan hangosan mondták, hogy abban lehetetlen volt bele nem kapcsolódni az egész gyülekezetnek. Sok gyülekezetben a hangos imádság „alig hallható”, csak úgy magukban mondják. Itt valósággal hitvallásszerűen hangzott. A másik, ami feltűnt: az istentisztelet liturgiájában a „pedagógus énekkar” szolgált. Sok iskolánkban van nagy létszámú pedagógus sereg, de eddig még nem találkoztam énekkarral. Jól mondta Jantos Istvánná igazgató az ünnepi beszédében: „Az óvoda, általános iskola és gimnázium tantestületének lelki formálódásán fáradoztunk, hogy jó legyen a gyermekek és a felnőttek közössége. ” Közismerten nagyszerű közösségépítő a közös éneklés. Ezt tudják és cselekszik az orosházi pedagógusaink! Az istentisztelet szolgálatát dr. Harmati Béla püspök mellett Ribár János esperes és Nagy Ervin segédlelkész végezte. A vasárnap textusa szólalt meg a püspök igehirdetésében. Ef 5, 15-21 alapján két üzenetet fogalmazott meg: „Adjatok hálát mindenkor mindenért!” Azért kell az iskola, mert nehéz az emberi gondolkodást megváltoztatni a jóra. Tanulni kell az életet, a hitet, a szeretetet és reménységet, tanulni kell, hogy megértsük egymást. És ezért mindenért hálát adhatunk ma. A másik gondolat az volt: „Értsétek meg, mi az Úr akarata!” Ez pedig azt munkálja bennünk, hogy nemcsak az iskola tanít és nevel, de a társadalomban is az ember az embert. Meg kell tanítanunk egymást az élet tiszteletére, nevelni kell életre, munkára, nagyobb megértésre. Több hálaadásra, több reménységre van szükségünk. Az új iskola elé vonult a templomi gyülekezet, ahol megtörtént a felszentelés szertartása, majd a nagy előadói teremben rövid ünnepség zajlott. Ribár János esperes az egész eseményt a „csoda kategóriájába” tartozónak mondta. Az elhasznált épület látványa után ez a mai kép Isten szeretetéről és megsegítéséről beszél. Az anyagiakat pályázatok útján, országos egyházi kiemelt beruházásként sikerült biztosítani. Szép és jó munkát végeztek az építők. Jantos Istvánné igazgató beszámolóját így kezdte: „Az Úr csodásán működik” ezt tapasztaltuk meg egészen a mai napig. S miközben formálódott az új épület, formálódott, alakult a lelki közösség az épület jövendő használói között. A diákok énekkara is bemutatkozott az ünnepélyen két énekszámmal, Nagyné Farkas Ildikó és Révész Adrienn betanításában. Számos üdvözlés és köszöntés hangzott el az ünnepély során. Varga István és Dancsó József országgyűlési képviselők, Kovács Lajos alpolgármester kifejezték, hogy az iskola segítője lesz a keresztyén polgári értékrend építésének. Örömét fejezte ki az iskola gyarapodásán és a kapott új lehetőség miatt Pintér János ny. esperes-lelkész, aki a gyülekezetben szolgált. Táborszky László esperes a most 100 éves jubileumát ünneplő békéscsabai gimnázium nevében szólt. Meghatódott volt az orosházi születésű Csepregi Béla ny. lelkészünk megszólalása. „Atmelegedett a szívem ” - mondta. Vannak, akik aggódnak a jövő miatt, de ez az esemény olyan fiatalokról szól, akikre úgy nézhetünk, hogy megállják majd a helyüket. A két iskola mellett évet óta működik az egyházi óvoda is. A bajor-magyar testvéregyházi kapcsolatok keretében patronálják bajor testvéreink, és kialakulóban van az új óvodai nevelési koncepció szerinti berendezése, átrendezése. Erről, - ha majd elkészült - külön is érdemes lesz beszámolnunk. Végezetül térjünk vissza a nagy előadói terembe. Az ünnepély alatt, az emelvénnyel szemben ülve feltűnt, hogy mögötte ablaksoron keresztül a városra lehet kilátni. A közeli evangélikus templom tornya magasodik a szem elé. így a templom és iskola egysége, összetartozása mindig nyilvánvaló az iskolában élőknek, dolgozóknak és tanulóknak egyaránt. T. á * >
