Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-01-31 / 5. szám
Evangélikus Élet 1999. JANUAR 31. 3.oldal 500 éve, 1499. január 29-én született Bóra Katalin, a reformátor Luther Márton felesége. Erről az évfordulóról nemcsak Németországban, hanem világszerte megemlékeznek. Az Evangélikus Sajtóosztály e jubileumi évben megjelenteti Ursula Koch: Rózsák a hóban című regényes életrajzának magyar fordítását. Az alábbiakban ebből közlünk egy részletet, amely 1525-ben, a parasztháború évében játszódik. Találkozás a Fekete Kolostorban- Regényrészlet Szemerkélő esőt hozott az utcákra a hideg szél. Az ágakon már duzzadtak a rügyek, ember és természet a napsütésre várt. De lehet-e még valaha nyár ott, ahol a parasztháború vére öntözte a földet? Katalin gondolataiba merülve igyekezett az udvaron keresztül a Fekete Kolostorba. Súlyos csend borult a nagy épületre. Az ajtó csak be volt hajtva. Katalin kopogott és belépett. A félhomályban egy embert látott föl-le járkálni a folyosón. Megállt és várakozott. A férfi csak akkor vette észre és lépett oda hozzá, miután Katalin szégyenlősen jó estét kívánt. A házigazda arca sápadt volt, sötét szeme vadul szikrázott.- Maga az, Bóra kisasszony? Megint valami ijesztő hírt hoz? Betörtek már Szászországba az ördög seregei? Új templomokat égettek fel és ártatlanokat gyilkoltak halomra? Mondja hát: ezt akarta az a Luther?- Üdvözletét hozok Cranachék házából, valamint erősítésül süteményt és egy kevés bort.-Ó....1 Katalin háta mögött becsukódott az ajtó, így majdnem sötétben állt Luther előtt.- Miért hoz nekem bort erősítésül? Kit akar erősíteni? Nem tudja Bóra kisasszony, hogy kivel áll szemben? Nézze, nézze a kezemet! Nézze a vért, amely csurog róla! Talán nem voltam ott Weinsberg megtámadásánál, amikor nőket és gyerekeket tűzben égettek el a felkelők? Nem gyilkolok én is naponta? Nem rombolok magam is és hajítom sintér- telepre a szentek szobrait? A tiszta, hamisítatlan evangéliumot adtam a kezükbe - és mit olvasnak ki belőle? Zendülést! Gyilkolást! Luther megint űzött vadként járkált föl-alá. Többet nem szólt Katalinhoz. A falaknak üvöltött.- Az ördög vezérli a seregeket! Olvasták Krisztus evangéliumát, ám az ördög magyarázta azt nekik. Megájlt Katalin előtt és ezt suttÖgta:- Ezt maga is tudja, Bóra kisasszony. Amikor a kolostorban olvasta, hogy „a keresztyén ember mindennek ura”, akkor ezt mondta: tehát kiszabadulhatok, magam mögött hagyva ezt a rabságot. így beszélnek a parasztok is. És nem értik, hogy rendnek kell lennie. Többé nem hajlandók robotolni, összeverődnek, gyilkolnak, rombolnak, így aztán maguk is leöletnek. A leglelketlenebb prédikátor vagyok. Én hoztam az országba a zendülést - és íme, engem, engem is elpusztít. Igen, pusztítson csak el. Luther összetörtén zuhant egy padra. (...) Hosszú csend után végre megszólalt Katalin.- Doktor úr, de vannak még barátai... Nézze, mit küldött Barbara asszony. Vegyen belőle! Egyen! Meghökkenve állt Luther Katalin előtt. Ránézett. Úgy látszott, támadt egy ötlete, mert hirtelen elkezdett nevetni, hangosan és zengőn, majd öklével az asztalra csapott, aztán a homlokára.- Helyesen mondta: „Vegyen és egyen!” Igen, Bóra kisasz- szony, valóban helyesen mondta! Úgy jött, mint a holló Illéshez, amikor a próféta végképp elcsüggedt. És most én csüggedtem el. Az ördög csak nevet rajtam. De nevessen is! Csak gúnyoljon mindenki, aki arra vár, hogy Doktor Luther Márton a pokolra jut. Most tudom, mit kell tennem, mielőtt meghalok: elveszem magát feleségül. Katalin a félhomályban egy szék után tapogatódzott.- Hallgat, Katalin, igaza van. Túl rémisztő, amit felkínáltam. „A keresztyén ember mindennek ura”... Inkább egyedül halok meg.-Nem. Luther úgy tett, mintha nem hallott volna semmit. Fejét a karjára fektette és mozdulatlanul ült az asztalnál. Az ajtó csikorgóit a szélben. Katalin közelebb húzta a székét és Luther mellé ült.-Nem - ismételte meg. Luther felnézett.- Mit akar mondani? Ne egyedül haljak meg? De maga még túl fiatal. Kisvártatva Luther kinyújtotta a kezét és rátette Katalinéra.- Tényleg akarja? Jól meggondolta? Azt hiszem, én már nem élek sokáig. De talán magára hagyhatom a két ezüstpoharamat, akkor legalább lesz valamije özvegységére, Bóra kisasszony... Kata... Katám? Amikor Katalin visszatért Chranachék házába, zavartan ment fel a hálószobájába. Éjszaka csak feküdt és fülelt. A ház csendes volt. Odakünn fújt a szél. Vajon Luther még mindig fel-alá járkál? Sóhajtva gondolt a nagy üres teremre, amelyben Luther a szalmazsákján feküdt. Félálomban látta a sápadt arcot, a kusza fekete hajtincseket. Hangját olyap közelinek érezte, mint saját szívv^éspt;- „Katám”?... Azzal álomba merült. ,,f) r Fordította: Fabiny Katalin Az 1999. évi Evangélikus Naptárunk 45-48. oldalán is róla emlékezünk. Több helyről érkezett jelzés, hogy szeretetvendégségeken és más találkozókon megemlékezést tartanak. Ezekről és a vele foglalkozó külföldi konferenciákról, a későbbiekben fogunk hírt adni. A Magyarországi Luther Szövetség Budapesti Tagozata 1999. február 2-án, kedden du. 6 órakor tart előadást Bóra Katalin (1499-1550) címmel a Deák téri Gyülekezet kistermében (1. emelet). Előadó: Fabiny Katalin és Fabiny Tamás. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Luther Szövetség elnöksége. A lelki otthon öröme Hálaadás a mátyásföldi gyülekezetben Büszkeség és öröm töltötte el a Cinkotához tartozó mátyásföldi evangélikusok szívét, amikor hálaadó istentiszteletre gyülekeztek és teljesen megtöltötték megszépült templomukat. Sok viszontagság kísérte ennek a templomnak a sorsát. A második világháború idején épült Sárdy Gyula tervei alapján, gyönyörű őskeresztyén szimbólumokkal díszített fakazettás mennyezettel, melyet Scholz Erik készített. Néhány évi szolgálat után a templomot le kellett bontani, mivel ezt a területet szovjet katonai célokra vették igénybe és „áthelyezni” a kijelölt új helyére. Ezt a második templomépítést már if. Kotsis Iván építész irányította. Az eredetinél 4 méterrel rövidebb lett a templomhajó, az új hely távolabb került a hívek lakóhelyétől, de a templomukat szerető mátyásföldiek ide is elzarándokoltak, hétről-hétre. Hamarosan kiderült, hogy az új helyen a szovjet katona-családok közeli lakóhelye miatt volt „útban” a kis templom. Betörések, rongálások, atrocitások nehezítették a gyülekezet életét. Az is kiderült, hogy a telek, amelyen felépülhetett a második templom, az önkormányzat tulajdona, ezért önállóan semmilyen fejlesztéshez nem foghattak. Végre, több, mint 30 év után a kerületi önkormányzat megértő segítségével az is rendeződött és az elmúlt évben a gyülekezet nevére kerülhetett a telek is. Ekkor a gyülekezet tagjai megható összefogással és áldozatkészséggel - teljesen saját erejükből áldozva több mint 1 millió forintot - felújították templomukat (tetőzet, ereszcsatornák, külső vakolás, új kerítés.) Ezen a vasárnapon a hálaadó istentiszteleten Szirmai Zoltán esperes szolgált igehirdetéssel és Blatniczky János lelkész ismertette a munkálatok történetét és mondott köszönetét mindazoknak, akik ebben részt vettek. Az esperes Jn 1,35-42. versei alapján arról beszélt, hogy a két jánosi tanítvány talán zavarában kérdezett rá Jézus lakására, ám a Jézusnál eltöltött órák egész további életükre meghatározóak lettek. A templom számunkra is lelki otthon, ahol Jézus is jelen van, ahol életünk kis- és nagy kérdéseire feleleteket ' kaphátünk, amely életformáié „műhely” lehet. Nagyszerű dolog, hogy a mátyásföldiek ennyire szeretik templomukat, ahol Jézus üzenetére figyelhetnek, Vele,- és egymással együtt lehetnek. Ennek a kis közösségnek összefogása és lelkesedése példaértékű lehet egész egyházunkban, a nagyobb gyülekezetek számára is. Az ünnepi alkalom után a templomkertben folytatódott a beszélgetés, majd az áldás jó érzésével indultak családi otthonukba sűrű sorokban a mátyásföldi evangélikusok. Sz. Z. Egyházi küldöttség az Európai Uniónál A magyarországi római katolikus, református és evangélikus egyház, valamint a zsidó hitközségek vezetői közös delegációval keresik fel az Európai Unió intézményeinek vezetőit 1999. február 4-én és 5-én. A két napra tervezett látogatás célja az, hogy az egyházi vezetők megismerkedhessenek az Unió vezetőivel, s kinyilvánítsák azt a szándékukat, hogy az egyházak is támogatják Magyarország tervezett csatlakozását az Európai Unióhoz. Az Unióhoz csatlakozni kívánó országok egyházi vezetői közül már többen tettek hasonló látogatást, első ízben fordul azonban elő, hogy ilyen széleskörű ökumenikus küldöttség keresi fel Brüsszelt. A delegációt a római katolikus egyház részéről dr. Seregély István egri érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a református egyház részéről dr.Bölcskei Gusztáv püspök, a református egyház zsinatának egyházi elnöke, az evangélikus egyház részéről dr. Harmati Béla püspök - elnök, a Magyarországi Zsidó Hitközségek részéről dr. Svhweizer József országos főrabbi vezeti. A küldöttség tagja dr. Márkus Mihály püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke is. A magyar egyházi vezetők találkozni fognak az Európai Unió Bizottságának elnökével, az Európai Parlament elnökével, az Európai Unió Tanácsának elnökével és az Európai Unió Bizottságának csatlakozási ügyeket vezető tagjával, továbbá más egyházi vezetőkkel és parlamenti képviselőkkel. Szóbeli önrongálás ,jEgy szó megváltoztathatja körülöttünk a világot” - írta Proust. Körülöttünk? Bennünk! Hiszen akkor azért látunk másképp, mert mi változtunk! Csupán az a kérdés: javunkra? Hát még, ha sok hatásos szó formál, szelídít vagy vadít, s munkál bennünk értelmet vagy ártalmat, belátást, hitet - vagy ezek ellenkezőjét! Ahogyan és amit pedig mi beszélünk, az sokat elárulhat rólunk. Jézus szerint: „Szavaid alapján mentenek fel, vagy marasztalnak el. ” A Példabeszédek könyve pedig arra tanít: Élet és halál van a nyelv hatalmában, s amelyikkel él az ember, annak látja majd következményeit. Azaz: amit kimondunk, az egy- egy darab életet vagy halált sugáLehetne a cím pénz és hit is, nem a sorrenden, hanem a két, együtt ritkán szereplő fogalom kapcsolatrendszerén van a hangsúly. Az egyház küldetésén és az egyház gazdálkodásán. Az egyházakban sajnos még mindig meglehetősen erős hipokrízisnek tudható be, hogy ritkán, nem eleget beszélünk a szolgálat feltételeiről. Ahogy várható volt, az elmúlt év decemberében, a volt egyházi ingatlanok tulajdonrendezésével kapcsolatban az állam és egyházunk között létrejött megállapodás sokhelyütt felkeltette a hívek érdeklődését is, megindultak egyfelől a találgatások, másfelől a tervezgetések. Alapvetően pozitív ez, hiszen az együvétartozás érzését jelenti, a gyülekezeti tagokat érdekli, mi történik az egyházban. No meg sokan hajlamosak pénzek elosztására, jól ismert, hogy a pénz mennyi gondot okoz, vagy azért, mert nincs, vagy azért, mert van. A második világháború utáni egyháztörténelemnek is van egy nagyon erős pénzügyi-gazdasági vonulata. Nem túlzás azt állítani, hogy a gazdasági összefüggések, események kapcsán is megírható lenne egyfajta egyháztörténelem. Elég csak néhány tényre utalni. 1948-ban Ordass Lajos püspököt a devizagazdálkodást sértő cselekmény vád alapján ítélték el. 1958-ban viszont, második eltávolításakor a hozzá hűséges papok, a Déli Egyházkerület lelkészeinek a magatartását az állam úgy akarta megtörni, hogy az államsegély huszonöt százalékát megvonta tőlük. A szocialista rendszer egyházkorlátozó gyakorlatának alapvető eszköze volt az egyház teljes anyagi függősége az államtól. Ez alig változott a kilencvenes években, annak ellenére, hogy ekkor már meghatározó volt az államot és az egyházat elválasztó, az egyház függetlenségét garantáló törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról. (1990/IV.) Hit és pénz Az 1998. decemberében aláírt megállapodás azért is nagy jelentőségű, mert az évi költségvetéstől, illetve a kormánytól, az Országgyűléstől függetlenül az egyház számára biztosít egy jelentős támogatást. Az automatizmus alapját, a még az előző kormány által kidolgozott konstrukció jelenti. Eszerint az egyházakat évenkénti járadékösszeg illeti meg (4,5 százalék, 2001-től 5 százalék) azon ingatlanjaik összértéke után, amelyekről a megállapodásban lemondanak. A protestáns egyházak még az előző kormánynak jelezték, hogy számukra ez a konstrukció - az automatizmus értékei ellenére - hátrányos, annyiban, hogy a szóban forgó ingatlanok jelentős része gyülekezeti tulajdon volt. Nemcsak méltányos, hanem jogszerű is tehát, hogy ezen ingatlanok után az évenkénti járadékösszeget is az érintett gyülekezetek kapják. Ez esetben viszont az egyház nem tudja ellátni azon közszolgálati feladatait, el nem választva ezektől az alapvető hitéleti tevékenységet, amelyek miatt ezt a konstrukciót kialakították. A gondot már az új kormány oldotta meg oly módon, hogy a protestáns egyházak sajátos tulajdonszerkezetére és közszolgálati teendőire tekintettel a számítottnál magasabb járadékösszeget állapított meg, egyházunk esetében hétszáz millió forintot, amiből kb. ötszáz millió forint fordítható közfeladatok, egyházi programok finanszírozására. Közpénzekről lévén szó, ezek rendeltetésszerű felhasználását az illetékes hatóságok - így az Állami Számvevő- szék - ellenőrizni is fogják. Természetesen nem arról van szó, hogy a gyülekezetek nem részesülnek ebből az ösz- szegből, hanem arról, hogy ez nem szabad pénz, amit el lehetne osztani valamilyen normatív rendszerben a gyülekezetek között, azután mindenki legjobb belátása szerint éljen vele. De ha például lesz egy óvodai, iskolai vagy szociális program, akkor abból nyilvánvalóan azok a gyülekezetek fognak részesedni, akik részt vesznek benne, saját erőforrásokat is mozgósítva. Lehetőség lesz képzések, továbbképzések, konferenciák, kulturális fejlesztések stb. támogatására, mindarra, amiben az egyház a közjót, a társadalom épülését szolgálhatja. Elfogultságomat kompenzálandó, nem elsőnek említettem az egészségvédő, szenvedélybetegségeket megelőző, gyógyító programokat. Vélem: a pályázati rendszer jelentős szerephez jut majd és főként az lesz a leckénk, hogy mindazt, amit tenni tervezünk és teszünk majd, hitünk talaján, a leghitelesebb misszió jegyében tegyük. A már korábban tervezett országos egyházi gazdasági bizottság felállítása, működésének a megkezdése is új lendületet kapott a megállapodástól. Hiszen ez a feladat nem nélkülözheti a gondos, szakszerű döntés-előkészítő munkát. Ki kell dolgozni a gazdálkodás elveit, meg kell határozni a feladatokat, az ezekre fordítható összegeket, a fel- használás és az ellenőrzés módját. Az Országos Közgyűlésen kiküldött bizottság arra is garancia, hogy minden forint követhető lesz. Isten iránti hálával és felelősséggel igyekszünk eleget tenni megnövekedett feladatainknak. Ha nem is túlzott a bőség, a múlthoz képest jelentős. Most tehát ez a csapdánk. Ha hadakozni kezdünk a pénzért, az ebből adódó adminisztratív és tényleges hatalomért. Ha ismételten összetévesztjük az eszközt a céllal. Akkor járunk jó úton, ha a gazdagodó egyházi programokkal visszanyerünk régieket és megnyerünk újakat a hitnek, az evangélium ügyének és ők társaikká válnak a társadalom, a közjó szolgálatában. Frenkl Róbert roz ki, ám befelé is, mert a szavaink visszahatnak ránk! Ide illik a filozófus-császár, Marcus Aurelius meglátása: „Aki vét, önmaga ellen vét. ” Tehát a mocskos beszéd szóbeli köz- és önrongálás, a tiszta, emberséges szó pedig kész áldás. „Aki mást felüdít, maga is felüdül” - olvassuk a Bibliában. Ki hogyan beszél, az névjegyének is beillik. „Amivel csordultig a szív, azt szólja a száj ” - foglalja össze a lényeget a krisztusi ige. Félelmetesen egyszerű ez: ami belőlünk buggyant ki, az ránk vall, s nem a szomszédra. Egyébként a káromkodás mágikus eredetű, úgyszólván az átok öccse. Aki gyűlölt valamit vagy valakit, az az alvilági hatalmakhoz fordult, „hogy az ördög vigye el” ezt-amazt. Az ősprimitív indulatok ott fortyognak magunkfajta modern lények lélek- mélyén is, lesve, mikor törhetnek ki. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy a szitkozódás, a verbális mocsok leggyakoribb témája- célpontja az Isten, az Anya és a Szerelem. Mondhatni: az élet alappillérei. Első renden ezeket „igyekszik” megingatni, beszennyezni, tisztelhetetlenné tenni az emberi szó radikális meg- szentségtelenítése, amit keserű tömörséggel így is nevezhetnénk: a trágáradat. (Még a szép- irodalomban is...) Zúdul, fröcs- csen, fertőz. De akkor sem kötelező átvenni! Bosszúságaink, indulataink persze vannak és lesznek - letagadottan álruhát öltve térnek vissza. Üdvös ellenszerünk Isten bűnbocsátó kegyelmének átformáló ereje, az életünket belülről kormányzó Jézus Krisztus. Az esetleges káromkodási indulattal szemben is ő maga a szabadság! Dr. Bodrog Miklós
