Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-09-05 / 36. szám

4. oldal 1999. SZEPTEMBER 5. Evangélikus Élet Kiáltó és hitvalló szó Délvidékről Mindannyian - testvéreinkkel együtt az elmúlt hónapokban azért könyörög­tünk Urunkhoz, hogy Délvidéken hall­gassanak el a fegyverek, szűnjenek meg a bombázások, a harangok szava szár­nyaljon újra! Hisszük, hogy Isten meg­hallgatta híveink imádságát, azóta való­ban elhallgattak a fegyverek, amely hálá­ra indít, még akkor is, ha az igazi béke ideje még nem jött el, de újra szólnak a harangok, megkezdődhetett a menekül­tek visszaköltözése is. Erről tett bizonyságot a Duna Televízió júliusban bemutatott két dokumentum- filmje. A első - amelynek a címe Hétha­tár - Vajdaság - voltaképpen kiáltás! Ki­áltás a pusztítás, a rombolás ellen. Láttuk Újvidék elpusztított hídjait, a füstölgő romokat, a tönkretett otthonokat, a me­nekülő embereket. A Szentírás azt mondja: Ne félj! Mégis meg kell értenünk Halász Béla herte- lendfai lelkipásztor szavait is. Hertelendfa Pancsova mellett van, amely a légiháborúban Újvidék mellett a legsú­lyosabb pusztításokat szenvedte el, egyébként onnan már Belgrád sincs messze. A település lakói székely szár­mazásúak. Sokan elmenekültek innen és nem is mernek visszatérni, él a félelem, a szorongás, - de van maradék, van még­is gyülekezet, amely továbbviszi ősei hi­tét a súlyos megpróbáltatások között is! Ezért árad a reménység hangja is szavai­ból, amikor a filmben az elmúlt hóna­pokról beszél. Remélhetjük, hogy Pancsován, ennek külső kerülete jófor­mán már Hertelendfa, azóta sor kerülhe­tett az idén, 1941 óta először és remélhe­tőleg utoljára - elmaradt konfirmációra. Erős Mihály plébános a nemzetek közöt­ti békességről tett tanúbizonyságot, célja a nyáj, a hívek együttartása. A Duna TV egy korábbi Protestáns Vi­lág című műsorában a Délvidéki evangé­likus püspök, Jan Valent ugyanezeket a szavakat mondja ki. Míg az említett film kiáltás, a Duna TV által sugárzott másik film: „Európa hite - jövőnk keresztyén szemmel” - hitval­lás. Ebben Botos Elemér újvidéki lelki- pásztor, valamint Harmath Károly újvi­déki ferences atya beszélgetését láthat­tuk, amelybe belekapcsolódott Ivanics István FIDESZ képviselő, valamint fel­vételről Németh Zsolt külügyi államtit­kár is. Bízvást mondhatjuk, hogy ez egy­ben Délvidék hitvallása is. Miről szól ez a bizonyságtétel? Isten a békesség lelkét adja! Ha nem a békesség uralkodik bennünk, akkor uralkodik el a félelem, az erőszak. Az újvidéki lelkipásztor szavai megjelení­tették az elszenvedett borzalmakat, szörnyűségeket, az egyház feladata eze­ket a háborúságokat, szenvedéseket Krisztus lelkülete által gyógyítani, de legalábbis enyhíteni. A békességet, a szeretetet kell megmutatni! Bizony Dél­vidéken ma is sok család félelemben él, bizonytalannak látják a holnapot, a jö­vőt. Mégis a Szentírás tanítása alapján - a szülőföld szeretetére kell nevelni az embereket, a híveket! Tudjuk, Isten Mózesnek is ezt mondta: Válaszd az életet! Az újvidéki ferences OLVASÓI LEVÉL Gondolatok az évezred küszöbén Van-e elég hitünk? Előveszem a Nagy Menetrendet: Újra s újra nézem Bibliámat... (Mécs László) Hosszú életem során úgy tapasztaltam, hogy az életnek egyik igazi értéke a szép család, mely idők folyamán bővül. Saj­nos, hazánk vonatkozásában,éppen jaz el­lenkezőjét látom. Sajnos, évről-évre fogyunk! Sopronban 1998-ban 725 születés és 855 halálozás volt. Ez az arány egyházközségünkben lé­nyegesen rosszabb volt. Országos szinten most már évente egy keszthelynyi lakos­sággal vagyunk kevesebben. A rádióból a közelmúltban hallottam, hogy Székesfe­hérváron iskolát és óvodát zárnak be a gyermekszaporulat nagyarányú csökke­nése miatt. Sokan számolnak azzal, hogy 2050-re a magyar társadalom úgy elöreg­szik és annyira csökken a keresőképesek száma, hogy bizonytalan lesz a nyugdíj folyósíthatósága. A Sopron Pressben jelent meg pár hete e témához tartozó cikk: Ima a gyermeke­kért címen. Az újságírónő Szabó Lőrinc egy versének címét vette át. Felteszi a kérdést „vajon szeretjük-e eléggé a gyer­mekeket, akik a jövőt jelentik számunk­ra” és miért vállalunk ma kevesebbet, mint nagyszüleink? A sok válasz között szerepelt az anyagiasság, megélhetési gondok, lakásprobléma, vagy éppen adódik egy rendes állás, „mert elegem van az otthonlétből.” A karrier vagy a gyermek fontosabb-e? Vajon ki tudna itt tevőlegesen közre­működni, hogy társadalmunkban a fo­gyás megálljon vagy legalább a létszá­munk jelentősen ne csökkenjen? A leírtakon gondolkodva, arra a megál­lapításra jutottam, hogy nagyon sokan! Kormányunk (az eddiginél még nagyobb gyermekkedvezmény nyújtásával, ki­emelve a harmadik gyermek kedvezmé­nyét), a kereskedelem (olcsóbb, de jó minőségű gyermekcipő és ruha biztosí­tásával), társadalmunk (fokozcftt "felelős-' ségvállalássafa .magyarság fennmaradá­sáért), a sajtó (szemléietváltoztatás elő­segítésével), a regényírók (a szép család, az Édesanyák áldozatos munkájának di­cséretét tartalmazó művekkel), de a kü­lönböző, a Szentírásból Isten igéjét hir­dető egyházak is. Ezért vetem fel, ked­ves Hittestvérem, itt e témát. Máté evangélistánál „Óvás világias lel­kűiéitől” címen olvashatunk a pénzimá­datról, a túlzott anyagiasság ellen. Meg­nyugtat a megélhetéssel kapcsolatban is, mely miatt oly sokszor aggodalmasko­dunk. Figyelmeztet: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6,19-33) Jézus egy alkalommal korholja tanítványait: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa (Mk 10,14). Mindezeket földi szemmel csak hittel tudjuk elfogadni. A hit pedig Isten kegyel­mi ajándéka. Bízva az ima erejében (Mt 7,7), mindennapi imádságunkhoz kap­csoljuk hozzá Melanchton rövid imáját: Szentlélek Isten, Te vagy oltalmazója minden hívőnek, nekem is, erősítsd hite­met életem minden napján. Óh, Krisztus Lelke, aki megvilágosítod a vándort igaz­ságod tiszta fényével, irányítsd lépteimet és uralkodj gondolataimon. Az új évezredben a 3 gyermekes család legyen a státuszszimbólum a külföldi luxusautók helyett! Dr. Horváth Dénes r KERESZTYEN FELELŐSSÉG A GAZDASÁGI ÉLETBEN A Magy arországi Evangélikus Egyház szemináriumot rendez közösen az „Initiative Fördergesellschaft für evangelische Verantwortung in Mittel­und Osteuropa” egyesülettel, Bonn (Németország) Szemináriumi nap: 1999. szeptember 4-én szombaton, 10.00-19.30 óráig Helyszín: Magyarországi Evangélikus Egyház Középiskolai Kollégiuma, 1077 Budapest, Rózsák tere 1. Tel: 351-0522 A programban három előadás hangzik el:- Tanulható-e a vállalkozói szerep? (Prof. Dr. Otto Strecker)- Hogyan állítsam össze a üzleti tervemet, hogyan viselkedjem a bankkal szemben - gyakorlati útmutató (Veledits Iván, OTP bankfiók igazgató)- Időmenedzselés kis- és középvállalkozóknak (Albert Diezun, gazdasági ta­nácsadó). A szeminárium keretében mutatkozik be a magyar Initiativa Protestáns ^Vállalkozói Egyesület. ________ at ya bizonyságtétele szerint kiáltanunk kell - a Délvidékről is -, hogy Isten az életet adta nékünk! A földet nem a pusz­tításra, a pusztulásra, hanem a művelésre adta és adja. Isten ezt üzeni a délvidéki szenvedő embereknek, hogy ott kell élni, azon a földön, ahol Urunk akaratából megszülettünk! Van ezenkívül még vala­mi, ami éppen a háborúság szörnyű nap­jaiban nyilvánult meg: a hívek - legye­nek katolikusok, reformátusok, evangéli­kusok - a megpróbáltatásokban közeled­tek egymáshoz! Vajdaságban ma kb. 300 ezer magyar él, ezen belül kisebbségben vannak a reformátusok, de hisszük, hogy itt is van maradék! A beszélgetésben hangsúlyozták a saj­tó, a médiák kiemelt szerepét is a tájé­koztatásban. Németh Zsolt államtitkár nem titkolta a veszélyeket sem, hiszen már korábbról 250 ezer betelepített em­ber érkezett a Vajdaságba, újabb mene­külthullám sem zárható ki. Mégis lehet reménység, hogy itt nem robban ki újabb véres konfliktus. A jövő Európájának az Istenbe vetett hitre kell épülnie! Imádkozzunk hála­adással, hogy elhallgattak a fegyverek, újra megszólalhattak a harangok, és kö­nyörögjünk azért, hogy Isten oszlassa el a félelmet, a gyűlölködést, a Délvi­dék valóban a békét, az életet válassza! Isten adjon megbékélést a népek kö­zött! A kerekasztal-beszélgetést Lehoczky László, a Duna TV Vallási Szerkesztősé­ge vezetője szervezte és vezette le. Kolosváry Bálint Eltemették Békés Gellért bencés szerzetest Mint már korábban közöltük, július 29-én Békés Gellért, neves bencés szerzetes elhunyt ausztriai szabadsága alatt, váratlanul, 85 éves korában. Sze­mélyében a magyar kereszténység egé­sze, az ökumené, ökumenizmus egyik veterán szolgáját gyászolja. Temetése augusztus 9-én volt Pannonhalmán. A gyászmisét a bazilikában Várszegi Asztrik főapát vezette, a magyar ben­cés kongregáció és hatalmas gyüleke­zet részvételével. A gyászistentisztelet után koporsója mellett ketten szóltak: a tanítványok nevében Gyapay Dénes, ökumenikus munkatársként Ha­fenscher Károly. Békés Gellértet széles rétegek Újszö­vetség-fordítása révén ismerik, nem csupán a római katolikusság köreiben. Ez a fordítás 16. kiadásában az elmúlt évben már az egymilliós példányszá­mot közelíti, sokak számára megszeret­tette a Szentírást és napi bibliaolvasást biztosít. Békés Gellért teológiai diplomáját és doktorátusát a római Szent Anzelm Egyetemen szerezte 1940-ben. Később itt és a Szent Gergely Egyetemen 1946 és 1992 között professzorként műkö­dött. Az egykori pannonhalmi bencés gimnáziumi tanár 1957-1991 között a külföldön élő magyar bencések elöljá­Isten házából loptak „Légy bátor és erős ”... ezzel a biztató igével kezdtük el Győrújbarát-hegyen az evangélikus harangláb építését az ősi temető területén szülőföldünk iránti tiszte­letből. „Ez a fold, mely drága nekünk/Melyet legjobban szeretünk/Ahová, bármerre járunk,/Mindig vissza-visszavágyunk: Ez a haza! ” Ez történt az év március 7-én is, amikor evangélikus püspöki áldással megtör­tént az alapkőletétel. A gyülekezet összefogásával elkezdődött az építkezés. Ala­pozás után a falazás három hétvégi napon: Salakta Gyula és.Jkó István építészek adták a szakembereket. A segédmunkaerőt pedig a szülőföldhöz kapcsolódó ön­ként jelentkező emberek. Az építkezés a legnagyobb összefogással halad. Isten azt a csodálatos utat mutatta meg számomra, hogy az ő gyermekei nem rosszak, csak a szeretet melegével kell közeledni az övéihez. A harangláb építése óta én annyi szeretetet kaptam, hogy felülmúl bármilyen vagyoni gazdagságot. A pénzbeni adomány eddig 300 ezer forint. Országos adományt kaptunk, 200 ezer forintot. A vállalati adományok és a fizikai munka értéke félmillió forint. Az egy­millió forinthoz legalább még 500 ezer forintra lesz szükség, hogy a harangláb elkészüljön. Sajnos a sok öröm mellé bánat és fájdalom is jutott, amikor július 24-én, szom­baton hiába kerestük Isten házának falai között az építkezéshez szükséges ce­mentet - nem találtuk - mert ismeretlen tettesek ellopták. A segítségre megjelent tíz emberrel együtt megdöbbenve álltunk, hogy cement nélkül nem tudjuk a mun­kát elkezdeni. Kiss Gyula nagybaráti unokatestvéremet, a jó Isten küldte, amikor meghozta a betonkeverőt és utánfutós autóval azonnal hozta a cementet. A ha­rangláb falazása elkészült délután öt órára. Imádságomban kérem, hogy a cementet ellopó személy lelkiismerete ne tudjon nyugodni addig, míg vissza nem hozza, mert a külső vakoláshoz még kell. Vés­se szívébe, hogy a szeretet hatalmasabb minden gonosz erőnél. Emberek! Ne en­gedjük, hogy az erény kipusztuljon ezen a földön a magyar társadalomból! Molnár Rudolfné Madár Vilma („Kisalföld” 1999. július 29-i cikk) rója, évtizedeken át a Magyar Pax Romana Forum lelkésze, konferenciák szervezője, előadója, a Katolikus Szemle főszerkesztője volt. Több teo­lógiai könyv szerzője, és főleg az öku­mené tárgyköréből írta sok száz tanul­mányát. 1992-ben hazatért Pannonhal­mára, tanított a Szent Gellért Hittudo­mányi Főiskolán, annak kihelyezett Sophia elnevezésű tagozatán, valamint a Piarista Hittudományi Főiskolán. 1998-ban az újonnan szervezett Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fő­iskola elnökévé választották. 1997-ben Széchenyi díjat, majd 1998-ban Nyíri Tamás Emlékérmet nyert. Evangélikus teológusként külön is becsültem egyházunk iránti nyitottsá­gát, Gellért atya nemcsak az Egyházak Világtanácsa világgyüléseinek doku­mentumait ismerte jól, hanem a Luthe­ránus Világszövetség iratait is. Figye­lemmel kísérte és olvasta a megigazu- lásról szóló nyilatkozat előkészítő anyagait, minden elérhető dokumentu­mot és erről egyházának különböző fó­rumán szóban és írásban beszámolt. Békés Gellértben e sorok írója atyai jó barátját, az utolsó hét esztendőben rendszeres munkatársát gyászolja, vele gyakran szolgált együtt itthon és kül­földön. Utolsó közös cikkünk a Vigília húsvéti számában jelent meg és most már végleg megszakadt közös megbí­zatásunk befejezésének lehetősége, az ökumené dokumentumai gyűjtemé­nyes kötetének publikálása angol és német források alapján (az EVT iratai Amsterdam 1948-tól, illetve a II. Vati­káni Zsinat utáni római katolikus anyag 1959, 1962-65). Koporsója mellett Ef 1,3 versével bú­csúztam, hirdettem az evangéliumot. „Áldott legyen az Isten, aki megáldott minket a Krisztusban ” - Ez az igevers mottója lesz a Krisztus-hívők 2000. évi közös imahetének. Gellért testvérrel együtt készítettük az imahét közös ki­adásban megjelenő füzetét. Nyomdá­ban van. Ez az imaheti vezérige most össze­foglalta számomra Békés Gellértnek, az ökumené egyik magyar veteránjá­nak hűséges szolgálatát. Hadd álljon itt az ő fordításában az egész bibliai vers: „Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyei világ minden lelki áldásával Krisztusban megáldott bennünket” és tegyük hozzá: Békés Gellért atyán ke­resztül is. H.K. Nem lehet véletlen, hogy Jézus Krisz­tus negyven napos böjtöléssel kezdte föl­di szolgálatát, amiképp Izráel népe is negyven évig bolyongott kietlen vidéke­ken kicsinyhitűsége miatt, mielőtt elju­tott az ígéret Földje határára. Jézus vi­szont önként vette magára az emberi sor­sot, annak minden kiszolgáltatottságá­val, nyomorúságával, a teljes kitaszított­ságig, kínhalálig menően. Ám ez ugyan­akkor a megváltás útját nyitotta meg a világnak. Válság idején - amikor „elválik", mi lakozik bennünk - a nagy kísértés színte­re, a puszta tárul elénk, zordon köveivel, kihaltságával, fenyegető ürességével, fé­lelmeivel (Mt 4,1-11). Vele szemben az Emberfia Krisztus, egyesegyedül, kísért- hetően. Negyven napon át: kinn a nyo­masztó kősivatag, benn az éhség. S ki- számítottan ez után lép föl az Ördög há­rom körmönfont „ajánlattal”: változtasd kenyérré a köveket, ugorj le a templom tetejéről - ha tényleg Isten Fia vagy -, ám a legegyszerűbb, ha engem imádsz, és tiéd a világ! De Jézus ellenáll, és a Gonosz csak azután kullog el egy időre, s jönnek helyette angyalok. Az élet menetrendje olyan, hogy mi is kerülünk kísértő pusztaságokba, elkerül­hetetlenül. Úgyszólván helyünkbe jön a Pusztaságaink kietlenség, ránk töri az ajtót a megpró­báltatás, mint egyénre vagy közösségre, s nyerő lapként kijátssza Gazdánk, azaz Isten ellen a kenyérkérdést: ez legyen fontos mindenekfolött! Kudarca esetén azt javasolja: Ha te már ennyire hívő vagy, tekintsd magad sérthetetlennek, légy vakmerő, csillogj, imponálj - ezzel mindenkit elbűvölsz! Ha pedig neked még ez sem tetszik, akkor hagyjunk min­den kertelést: tekints engem vezércsilla­godnak, gátlástalanul törj uralomra, sike­red lesz, és a hatalom megunhatatlan! Esetünkben mindezek gyermeteg vágyfantáziáknak tűnnek ugyan, csak­hogy nem óhajtanak kikopni belőlünk, sőt meg-megújuló és változatos hullám­zásaikkal fokozottan érvényesülni akar­nak életünkben. Egy ideig talán megbí­runk velük úgy-ahogy. De előbb-utóbb nyakunkba szakad valami próbatétel. Ta­lán elég lenne, ha ez csupán külső nehéz­ség, sőt csapás volna. Ám akárhányszor az derül ki, hogy - ha egyáltalán „kívülről” jön a kísértés - olyan húrokat penget, amelyekre ben­nünk rezonál valami: az eredendő, gyere­kes, vágyvezérelt önzés, a felületes fold- hözragadtság, a felnézni nem akarás, s akkor valós, vagy már burjánzásnak in­dult kívánságaink annyira meghatároz­zák szemléletünket, érzésvilágunkat, hogy nem látjuk tőlük az Istent, és hogy az életünk tőle kapott céladomány, tehát küldetésünk van, egyénileg és közösség­ként is. A hit nem arra való, hogy tetsze­legjünk benne, hanem hogy naponta rá­igazítson rendeltetésünk útjára, mert azon vár ránk az élet. Ez pedig Krisztus követése, amellyel nem neki, hanem ma­gunknak teszünk szívességet. Nincs félelmetesebb a bennünk táton­gó, sivatagos űrnél. A puszta én-kul­tusz, a puszta hiúság, mely vallási kön­töst is kanyaríthat magára, s a legyűrhe- tetlen hatalomvágy, még ha „csupán” lelkeken uralkodik is (bibliai idézetek közepette), de épp ezért spirituális zsar­noksággá nőheti ki magát. A testi böjtö­lés segíthet abban, hogy elmélyülve, egészségesen kiábránduljunk magunk­ból: a legfontosabb önmagunkban szembenézni a kietlennel, hogy a kísér­tésben győzedelmes Krisztus megúju­lásra vezéreljen. A krízis amolyan vízválasztó: utána vagy emberibb és rendeltetésszerűbb lesz az életünk, vagy szétesőbb. A próba­tétel érleli a hívőt. Uram, segíts, hogy megerősödve kerül­jek ki belső harcaimból! Dr. Bodrog Miklós I I ;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents