Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-09-05 / 36. szám

Evangélikus Élet 1999. SZEPTEMBER 5. 3. oldal LELKESZA VATASOK Maradjon a láng -jöjjön az Lélek Kettős avatás - kettős öröm Pécsett Kölese. A keleti országhatár mentén fekvő, legtávolabbi gyülekezetünk. Amolyan „evan­gélikus sziget”, hiszen Nyíregyházától keletre nincs több gyülekezetünk. Temploma hűs, a kánikulában enyhet nyújtó ligetben áll, „ott, ahol a kis Túr siet” - a költő szavai szerint. Lelkészavatásra érkeztünk ide. D. Szebik Imre püspök, dr. Szentpétery Péter, Hittudományi Egyetemünk docense és Lábossá László, a gyülekezet lelkésze állt az oltárnál, amikor fi­át, Lábossá Pétert avatták lelkésszé. Az esemény jóval felülmúlta a gyülekezet érdeklődését. A környék falvaiból reformátu­sok, görög katolikusok és római katolikusok, barátok, igen sok lelkésztárs, szinte az egész ország területéről jött össze erre a napra. Hár­mas oka is volt az ünneplésnek. A kölesei templom 130 éves, a gyülekezet lelkésze most ünnepelte lelkésszé avatásának 40. évfordulóját és ebből 37 évet töltött Kölesén. Neki is nagy ajándé­kot és örömöt jelentett ez a nap: fiát láthatta köve­tőként a lelkipásztori szolgálatban. Mindezek mellé sorakozott fel az a szeretet-megnyilvánulás, melyet a jelenlévő gyülekezet mutatott. Kicsiny volt a templom belső tere, a templomot körülvevő liget­ben ülőhelyek várták az érkezőket és hangosítással lehettek részesei a szertartásnak. Feltűnően sokan járultak az úrvacsorához, ezzel valósult a Krisztus­sal és egymással való közösség is. A nagy halfogás evangéliuma (Lk 5,1-11) volt a püspök igehirdetésének textusa. Mi a tanítványság?- tette fel a kérdést. Az evangélium világosan mu­tatja: engedelmesség Jézus szavának. Egész éjsza­ka semmi! - de a te szavadra! Komolyan kell ven­ni Jézus szavát, nyomában hit ébred és szolgálnak a hívők. A tanítványsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy legyünk készen az önismeretre. Péter életébe belépett Jézus és rá kellett ébrednie, kicso­da ő valóban. Vannak fordulatok, amikor új irányt kap életünk. Pedagógusnak indultál és Isten peda­gógusává lettél. Végül a tanítványsághoz hozzá­tartozik pozitív értelemben az emberhalászat. Életmentő feladat ez! Az útra indulónak csak ezt kívánhatjuk: „Amit meggyújtott Isten benned, az lobogjon. Maradjon a láng és jöjjön a Lélek! ” Régi időkben szokás volt emlegetni, szá- llillíll mon tartani papi dinasztiákat. Úgy is, hogy a származás egymásutánjában apáról fiúra öröklődött a papi szolgálat és úgy is, hogy egy időben több testvér családtagja vette fel a szolgálatot. Kölesén ebben az élményben is részünk volt. Lábossá Péter édesapja és nagyapja is lel­kész volt, de az avatáson ott volt édesapja testvére, Lábossá Lajos, a tatabányai espe­res, az ő fia Gregersen Lábossá György szombathelyi lelkész, másik fiának felesége, dr. Labossáné Sánta Anikó, és csupán szol­gálati okból nem tudott jelen lenni a szintén a családhoz tartozó Decmann Tibor lajoskomáromi lelkész. íme, alakulnak a mai „papi dinasztiák”. Örüljünk ennek is! Szol­gálatukat pedig kísérje Isten áldása! T ■jVI :> se. ■ ! , tot , *• „Az ünnep az — amire készülni kell...” „... szóval, tettel, és gondolattal is.” Ezen a nyá­ron a pécsi gyülekezet ritka és szép eseményre készült. Majd1 mindenki beszélt róla, tett érte, és gondolt rá, méltó ünnep legyen. Lengyel Henriett és Schalter Bernadett lelkésszé avatása, az első evangélikus lelkészavatás Pécsett. Készültek a hí­vek, készültek a lelkészek, készült a gyülekezet kórusa. A hívek imádsággal támogatták az ava- tandókat, süteménnyel és sok-sok munkával segí­tették az istentisztelet és az azt követő szeretet- vendégség lebonyolítását. Sokan már egy-két órával a megbeszélt idő előtt eljöttek díszíteni, te­ríteni, szendvicseket készíteni és tálalni. Az örömteli izgalom oka: 1999. augusztus 15-én két „pécsi lányt”, két helyi gyülekezeti tagot avattak lelkésszé a zsúfolásig megtelt templomban. Ha igaz, hogy „minden templom akkor a legszebb, ha teli van”, akkor ezen a vasárnapon a pécsi templom igen-igen szép kellett, hogy legyen. Küldés, küldetés Az erővel és lelkesedéssel zengő nyitóének (Erős vár a mi Istenünk...) után Balikó Zoltán lelkész, Cserháti Sándor professzor, Harmati Béla püspök, Krähling Dániel esperes és Varsányi Ferenc lelkész liturgikus szolgálatával zajlott a szertartás. A püs­pök igehirdetésének alapjául Pál apostol második korinthusi levelének negyedik fejezetéből a hatodik és a hetedik verset választotta. Elmondta, Isten ke­gyelméből mindannyian a sötétség felől a világos­ság felé haladunk. Jézus^ris^tus és a Szeptléj^k ál­tal magunkban hordozzuk mi is a fényt, mely Isten­től ered, az a dolgunk, hogy hirdessük ez a fényt, hirdessük Isten dicsőségét. „Honnan jöttünk, kik vagyunk, merre tartunk?” (Gauguin) Az avatás elsősorban nem a készülődés végét, ha­nem a munka elejét jelenti. A két ifjú lelkész nem ta­nulmányainak befejeztét ünnepelhette e jeles napon - hiszen, lévén minden bizonnyal, jó papok”, holtig tanulnak majd -, hanem szolgálatának kezdetét. S bár útjuk eddig sem volt könnyű, ezután még nehe­zebb lesz. Mindketten evangélikus családból származnak, gyermekkoruktól rendszeresen jártak templomba, hittanra, ifjúsági órára. Henriett elsősorban édes­anyja hatására, Bernadett pedig - őt és húgát korán meghalt szüleik helyett felnevelő - nagymamája „erélyes késztetésének” köszönhetően. Tizenöt-ti­zenhat esztendős korukban jött el számukra a „for­dulat éve”, ekkor hallották meg az erőteljes hívást, akkor váltak „tevékeny gyülekezeti tagokból” lel­készjelöltekké. Mára Lengyel Henriett (az egyház­jog- és történet „szakértője”) és Schaller Bernadett (az újszövetségi és a gyakorlati teológia „rabja”) el­végezte a Hittudományi Egyetemet, és az oltár elé állt esküt tenni, és áldást kérni (s persze kapni) lel- készi munkájára. A két „pécsi lányból” „tisztelendő asszony” lett. Rátértek a „lelkészi útra”, Isten szol­gáinak útjára, mely jól látható, de nehezen járható. Könnyű rátalálni, de nem könnyű követni. Hiszen ha könnyű lenne, nem Krisztus nehéz keresztje vol­na útjelzője. Ők ezt a keresztet követik és hirdetik. Ezért „tisztelhetők”. Ezért tisztelendők. ■ioÉ.Jibí Muráth Péter r! H a valaki mindössze tizenhat napot tölt egy kontinensen, akkor is java­részt egy város környékén, bizony csak benyomásairól számolhat be Olvasóink­nak. Örömteli esemény, ötödik unokánk érkezése hívogatott feleségemmel együtt bennünket a tengeren túlra. Houston (ejtsd: Hjuszton) Texas szö­vetségi állam legnagyobb városa. Az USA-ban a negyedik a metropolisok kö­zül, 4 millió lakossal. A közlekedést a város körül három autópálya körgyűrű segíti. Érdemleges tömegközlekedése nincs, ezért az autó használata mindenki­nek személyes szükséglet. Hét-nyolc sá­vú pályákon a hangyák szorgalmával és a „rakéták gyorsaságával” igyekeznek az autók úti céljuk eléréséhez. Lenyűgöző látvány ez a 48. emeletről, egy metropo­lis megfigyelő állmásáról. E szüntelen növekvő városnak négy jellegzetessége van: kiemelkedő a szá­mítástechnikai ipar fejlettsége, itt épült fel az amerikai űrkutatási központ (NA­SA), az olajfinomítás hazája is Houston, hiszen forrásai tették gazdaggá, ismertté és vonzóvá a várost. E három tényező mellett, meg kell em­líteni a negyedik jellemzőt is. Houston­ban működik az Amerikai Egyesült Álla­mok legnagyobb Egészségügyi Köz­pontja. Kiemelkedő a rákkutatás terüle­tén végzett tudományos és gyakorlati te­vékenysége. Nem kis büszkeségünkre, több magyar orvos itt öregbíti hazánk jó hírét. Bizonnyal kevesen gondolják, hogy magyar betegek gyógyítására is sor kerül e távoli városban. Ottlétünk idején egy szemdaganat sugárkezelésével igye­keztek megakadályozni Magyarország­ról érkezett beteg látásának romlását. Hatalmas felhőkarcolók, állandó épít­kezés, a lakosság gyors növekedése jel­lemzi e világváros mindennapi életét. Az új lakosok közül legtöbben Mexikóból és a különböző ázsiai országokból érkez­nek. A város készül fogadásukra. Mindig több a bérelhető lakás, mint az igénylő. Munkahely is készenlétben várja őket, ha nem is mindig végzettségüknek meg­felelő a kínálat. A nyelv elsajátítása min­den esetben első számú feladat és elhe­lyezkedési feltétel. Texas hatalmas síkságával Alföldünk­höz hasonlítható. Van bőven szabad terü­let építkezésre, ezért ma a lakosság egy­két szintes épületekben rendezi be ké­nyelmes otthonát. A 60-80 emeletes to­ronyházak különböző bankoknak, szállo­dáknak, irodaházaknak adnak csupán Amerika felülnézetben- Houstoni látogatási szilánkok ­otthont. Ezért a belvárosban kevesen él­nek, és az esti közbiztonság is tartogathat meglepetést az odatévedteknek. Houstonban láttam először, hogy a bé­relhető vagy tulajdonba vásárolható laká­sok egy nagyobb lakótelep zárt rendszeré­ben épülnek fel. Modemek, korszerűek, jól felszereltek és kényelmesek. Ugyan­akkor körülkerítettek és a teljes biztonság bástyáját egy-egy közfelügyeleti rendőr testesíti meg, akinek az éjjel-nappali je­lenléte mellett lehet betérni a lakótelepre és elhagyni a területet. Ez garantálja a tel­jes élet- és vagyonbiztonságot. Minden lakótelep szívében egy nagy­szerű szabadtéri fürdőmedence áll ren­delkezésre, ingyen használat mellett. Az időjárás trópusi, hiszen Houston a Mexikói öböl közelében fekszik. Havat tíz évenként látnak, rövid időre és ritkán. Ahogy leesik, rögtön el is olvad. Az át­laghőmérséklet +35 - 40°C. Lenyűgöző a trópusi növényvilág, pálmafák erdeje, a pázsitos gyepszőnyeg, európaiak számá­ra alig ismert fák sokasága. Különleges hangulatot kölcsönöznek az odalátogató­nak. A levegő páratartalma igen magas. Ezért minden lakásban és autóban lég­kondicionáló berendezés működik. Miu­tán füteniük alig kell, ezért a nyár a leg­drágább időszak, a hűtést kell megfizet­ni. Megjegyzem, az energiaforrások (vil­lany, benzin, olaj) igen kedvező áron mozognak. Joggal kérdezheti a kedves Olvasó, mi­lyen egyházi élményekkel gyarapodha­tunk Houstonban? Egy evangélikus gyü­lekezet, a Jézus Király nevet viselő egy­házközség életébe kapcsolódtunk be és ismertük meg életüket. A 830 lelkes közösség két lelkészt al­kalmaz. Három istentiszteletükön 500-an vesznek részt, minden vasárnap ünnepük az eucharisztiát. Különös, hogy ebben az evangélikus gyülekezetben, a keleti ortodox hagyo­mányoknak megfelelően, már a kicsi gyermekek részt vehetnek az úrvacsorái közösségben. Nincs egyetlen istentiszte­let sem, ahol gyülekezeti testvér ne vé­gezne liturgikus szolgálatot., ahol presbi­terek ne köszöntenék az érkezőket (álta­lában 3-4 férfi üdvözli és útba igazítja az istentiszteletre látogatókat). Minden al­kalommal klasszikus egyházzenei szol­gálat gazdagítja az istentiszteletet. Isten- tiszteleti liturgiájuk változatosabb és gazdagabb, mint a miénk. Éneklésük di­namikusabb, Krisztus feltámadásának győzelmét visszatükröző. A hívek egymást jól ismerik. Istentisz­telet után kávé és sütemény fogyasztás mellett egy órát beszélgetnek. Mivel a munkahelyek változtatása, - sokszor kényszerű változtatása - miatt Ameriká­ban gyakran költöznek az emberek, ezért az egyház a legjobb intézmény a társada­lomba, a szűkebb környezetbe való szo- cializálódásra is. Állandó a gyermek- megőrzői szolgálat, sok fiatal szülő veszi igénybe a gyülekezet ajánlatát. A szociális munka egyik formája, hogy az újszülöttet fogadó családoknak leg­alább két alkalommal ebédet visznek. A gyermeküket egyedül nevelő édesanyá­kat külön patronálják. A gyülekezet kizárólag hívei adomá­nyából tartja fenn magát, renováltatja épületeit. Most éppen a templom belső felújítása és a gyülekezeti terem növelé­se van soron. A közelmúltban vásároltak új parókiáüs épületet, mivel a templom szomszédságában levő lakóház eladásra került. Szép, impozáns épület. Meglepő a gyülekezet nyitottsága, ven­dégszeretete. Több testvérünk otthonában is jártunk. Két német származású család­dal találkoztunk, akik közt az egyik házas­társ hatodik nemzedékként él az Egyesült Államokban, de német anyanyelvét meg­őrizte és hibátlanul beszéli. Vajon van-e ilyen magyar család a tengerentúlon? Örömmel számolhatok be arról, hogy megismerkedhettünk Solymosy Ödön­nel, hazánk houstoni tiszteletbeli konzul­jával. Édesapja országos egyházunk fel­ügyelője volt századunk elején. Jó szol­gálatot végez hazánk gazdasági, kereske­delmi és politikai kapcsolatrendszeré­ben. Gyakran jár Magyarországon. Isme­retsége révén, katonai szakmai felké­szültsége által, nagy segítséget jelent te­vékenysége országunk jó hírének növe­lésében. Amerika más, az „új világ” szimfónia kontinense, hatalmas méreteiben és erős gazdaságában. A 20 cm átmérőjű 3 kanó- cos gyertya éppúgy, mint az ötszintű au­tópálya-kereszteződések, ezt szimboli­zálták szememben. Technikai újdonság­ként a tengerparton, Galveston városá­ban, egy három dimenziós film bemuta­tót tartanak, amely sejteti velünk, milyen lesz a jövendő mozija és televíziója, melyben a mélység, a tér érzékeltetésé­vel még közelebb érkezik a nézőhöz a le­nyűgöző látvány. Hittestvérek élnek ott, akikkel élmény volt megismerkedni. Elszórtan magya­rok keresik boldogságukat és álmodják a holnapot, öröm volt velük anyanyelvűn­kön szólni. Távoüak, akik közeliekké lettek. Idegenek, akik testvérszeretetük- be fogadtak. Élmények gazdag tárházát gyarapítva, jó volt Ferihegyen újra magyar földre lépni. A hazai otthon nyugalma emlékez­tet az örökkévaló hajlék békességére. D. Szebik Imre Magyar evangélikus gimnáziumi tanulók sikere A kép Korneuburgban készült. Ott laktunk és készültünk fel a versenyre. A kép a magyar csoportot ábrázolja egy űrhajós (Franklin Chang-Diaz, USA) és a sárkányunk (spot kite) társaságában. Balról jobbra ül ill. guggol: Köves Attila, Sas Balázs, Koknya Péter, Franklin Chang-Diaz, Muntag Lőrinc, Kozma Dániel, Borsos Timea, állnak: Muntag András és Muntag Márton ill. Koknya Dorka és Apagyi Katinka. Az ENSZ 1999. július 19-30. között Bécsben rendezte meg III. Űrkutatási világkonferenciáját (UNISPACE III), amelyen Manninger Jenő KHVM államtitkár vezetésével népes magyar küldöttség vett részt. A konferenciához kapcso­lódóan egyebek között középiskolás diákok szá­mára megrendezték a Vienna Space Festivalt, amelyen 8 ország 24 csapata, csaknem 100 ta­nuló vett részt. Hazánkat a Budapesti Evangéli­kus Gimnázium (Fasor) két csapata képviselte. Mindannyiunk nagy örömére szolgált, hogy a két magyar csapat kategóriájában az 1. és 2. he­lyezést szerezte meg. A siker értékét növelte, hogy a Világkonferencia záróünnepségén az el­nök beszámolójában név szerint is megemlítette a győzteseket, az ENSZ Világűriroda igazgatója pedig személyesen gratulált a magyar gyerekek­nek. Az Evangélikus Gimnázium két csapatát Muntag András készítette fel a rendezvényre.A gyerekeket Muntag András és George Guy kí­sérte el a versenyre. Dr. Both Előd igazgató Magyar Űrkutatási Iroda

Next

/
Thumbnails
Contents