Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-08-22 / 34. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 64. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1999. AUGUSZTUS 22. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENKETTEDIK VASÁRNAP ARA: 48 Ft „...akármekkora is a szenvedésünk, mi az a megfeszített Krisztuséhoz képest? A kereszt tövében bizony elnémul minden panasz.!” Luther A TARTALOMBÓL „Hol vagy István király?” Akin átment a buldózer Az egyházi élet kezdeteiről Vannak egyházi és vannak állami ünnepek. Az egyháziak egyetemesek az adott vallási kultúrában, az államiak országonként változnak, hiszen minden népnek sajátos a történelme. Politikai döntés függvénye, mely egyházi ünnepek jelentenek munkaszüneti napot is, az állami ünnepeken természetszerű ez. Augusztus húszadika állami ünnep. Mégis, a szó pozitív értelmében van egyfajta hibrid jellege, vallásos karaktere. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy első királyunk, István nevenapja, Szent 1st„Magyarország kelet és nyugat határán” Be kell vallanom mindjárt, hogy a címet kölcsönöztem. KállayBéni osztrák-magyar pénzügyminiszter 1883-ban tartott előadást a Tudományos Akadémián ezzel a címmel. Az előadásra még visszatérünk, most álljunk meg a helyzet-meghatározásnál: kelet és nyugat határán élünk évezrede. Ez a geopolitikai, nekünk egyházi helyzetünk azóta is változatlan. Ez határozta meg hazánk történetét, életünk alakulását. Ezért volt újra és újra kérdésünk: hová tartozunk? Különböző korokban más és megoldást kerestünk és kínáltak nekünk. így lettünk „kompországgá” az ismert kifejezéssel élve. Pedig „Magyarország kelet és nyugat határán” nemcsak azt jelenti, hogy egy ik, vagy másik irányba döntsünk, ennél sokkal többet. Ehhez azonban józanul és világosan fel kell mérnünk helyzetünket. Talán az augusztus 20-i ünnep erre is alkalom. Kelet és nyugat határán olykor mindkettő „hatásában”, vágy néha még „ütközéseiben” is éltünk. így volt ez az államalapítás idején is. Egyházi lapunkban most csak egyházi hatásokról szólok. Mindjárt a kezdetben mindkét irányból indult egyházi misszió is felénk. Ma sokan elfeledkeznek arról, hogy a keleti egyház is „célbavett” minket missziójával. Az talán ismert, hogy Gyula és leánya, Sarolt (Géza fejedelem felesége) Konstantinápolyban ke- resztelkedtek meg (mások is). Sőt, püspököt is hoztak magukkal, Hierotheost, akiről úgy olvassuk, hogy „sokakat térített meg”. Az első püspök tehát hazánkba keleti irányból érkezett! S a keleti hatás érzékeltetésére elég arra hivatkozni, hogy a veszprémvölgyi apácakolostornak is (Dunántúlon!) görög nyelvű volt az alapítólevele. A Halotti Beszéd eredete ugyancsak hasonló egyesek szerint. Egy egyháztörténészünk szerint a magyarok még Szent László korában is nagyobbrészt a görög vallást követték. Lehetne más dokumentumokat is sorolni még. Nem véletlen, hogy all. Lateráni zsinat egyik határozata így hangzott: „a Tisza mentén levő görög szertartású magyar egyházakba igazhitű papokat küldjenek... hogy őket a szakadástól elvonják.” Az előbbi zsinati határozat már a nyugati misszióról is árulkodik. Már ezelőtt jóval megtörténtek az első lépések. Hogy csak néhányat említsünk: tudunk egy Wolfgang nevű einsiedelni szerzetesről, aki „magánvállalkozásként” kezdte térítő munkáját. (971/72) S aztán jöttek a hivatalos lépések Pilgrim passaui püspök vezetésével. Több missziói állomás is volt „kelet felé” irányultan. Az említett passaui mellett tudunk Magdeburgról, Regensburgról és más városokból kiinduló missziókról is. Gellért püspök és a csehországi Adalbert érsek missziói is ebben a vonalban voltak, s lassan a nyugati misszió lett az erősebb és hatásosabb nálunk. De bizony, sokáig a két hatás keveredett, sőt küzdött is egymással. Végülis akkor Magyarország nyugat mellett döntött. Érdemes ebből a szempontból egy olyín „európai találkozóra” emlékezni, amelyről mostanában nem sokat hallani, pedig Európa alakulásában igen fontos szerepe volt. 973-ban Quedlinburgban volt egy nagy összejövetel, s ezen tekintélyes és nagy számú magyar küldöttség is jelen volt. Egy akkori „európai unió” gondolata és annak megvalósítása Ottó császár vezetésével? Tény, hogy Géza, és fia, István nyugat mellett döntöttek, s akkor ez bizonyult állami és egyházi vonatkozásban a jövő útjának. így született meg „Magyarország kelet és nyugat határán”, keleti eredettel, nyugati érdekeltséggel. És azóta, már a millenniumhoz közeledve, éltük meg küzdve, néha örömmel, sokszor fájdalommal és veszteséggel ezt a sajátos „határhelyzetünket”. Mit jelent, vagy éppen mit kellene, hogy jelentsen ez helyzetünk? Ady Endre: Szép magyar sors című versében ezt írja: „Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt, valami nagy-nagy ős tanulság. ” Mi az a tanulság, amit megtanulva, nem szabad elfelejtenünk? A kiindulásban említett pénzügyminiszter így vonta le a következtetést: „A közvetítést az emberiség fejlődésének e két nagy’ áramlata között nekünk kell tehát elvállalnunk, mert mi vagyunk arra leginkább hivatva. ” O tehát a kelet-nyugat közötti közvetítés szolgálatáról beszélt. Voltaképpen erről szól, vagy inkább ennél sokkal többről Nemeskürty István: A bibliai örökség - A magyar küldetéstudat története című könyvében is. Szerinte őseink nem egyszerűen idemenekültek, hanem tudatosan választották ezt a helyet, érdekes ebből a szempontból megemlíteni, hogy a kettős honfoglalást sem zárja ki. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a honfoglalás óta ez a helyzetünkből fakadó, bibliai forrásból származó küldetéstudat határozta meg életünket. Anonymustól Ady Endréig - közben a Himnusz! - ezt a küldetéstudatot hirdeti irodalmunk története is. Ez adott erőt Mohácstól a szabadságharcokig, egészen addig, míg „a magyar küldetéstudatnak a trianoni béke- szerződés adta meg a kegyelemdöfést.” Hozzátehetjük: az is, ami ezután következett. Szent István (olajfestmény, 1600 körül) Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Tudom, hogy ennek a bibliai küldetéstudatnak a történelmünkre vonatkoztatása veszélyes is. Helytelen használata ellenségeskedést, gőgöt is tud támasztani. Veszélyes dolog történelmi népnek azt hangsúlyozni, hogy „választott!” Ezért ezt a részt most nem is említeném. De azt említeném, hogy ennek konkrét tartalma két szó megélése lenne: az hogy magyarok és az, hogy keresztyének vagyunk. Dehát éppen ezt a két szót járattuk, járatták le. Ha valaki magyarságot említ napjainkban, azonnal ráütik a „nacionalista” bélyeget. Ha pedig valaki ke- resztyénséget említ, akkor azonnal utána teszik a „kurzus” szót is egyesek. S nem veszik észre, hogy ezzel kilúgozzák azt, ami sajátosságunk ezer éve Európában, talán egyházi lapban szabad így is fogalmazni: ami Istentől kapott hivatásunk és küldetésünk ebben az országban kelet és nyugat között. Ezeréves országunk ma nyugathoz csatlakozott. Kelet felől ezért „figyelmeztetéseket” is kapunk. Körülöttünk pedig (körös-körül?) nem jó szemmel nézik magyarságunkat. Közben azonban földrajzi helyzetünk egy szemernyit sem változott. Kelet és nyugat közötti sajátos helyzetünk csak sajátos küldetéstudattal tölthető be. Senkit sem kizáró módon megélni magyarságunkat, és Isten kezéből véve, élni (nem csak mondani!) keresztyénségünket. Múltunkat átgondolva, jelen helyzetünket józanul felmérve: ez lenne a jövő útja. Hogy a „határon” ne kizáró, elválasztó, hanem valóban összekötő és közvetítő ország és egyház legyünk. Keveházi László Augusztus 20 ván 1000-től 1038-ig tartó országlásának kezdete a diktatúra évtizedeiben is ünnepnap volt. Vélem, ha mai is megkérdeznénk az utca emberét, mit is ünnepiünk augusztus 20-án, helyes válasz mellett olyanok is elhangoznának, hogy az alkotmányt, az új kenyeret és talán István király említése nélkül is, hogy az államalapítást. A küszöbön álló kétezredik esztendő, az ezeréves magyar állam millenniumi ünnepségei különös időszerűséget adnak István király történelmi művének. Az 1896-os millenniumi ünnepségek az ország, a főváros jelentős fejlődését segítették elő. Akkor a honfoglalás millenniumát köszöntötték. Ha el is tekintünk a kettős honfoglalás máig tartó vitájától - valójában mikor is érkeztek az első magyar törzsek a Kárpát-medencébe - akkor is jelentősebbnek, a magyarság történelmét tekintve sorsfordítóbbnak kell elismernünk az istváni művet, ennek megfelelően kell ünnepelnünk ezeréves fordulóját. Amit Nagy Konstantinusz jelentett az emberiségnek, azt jelentette István a magyarságnak. A megmaradást, a hosszútávú stabilitást. Döntésében, a kereszténység felvételében jelentős elem - bár korábbi kapcsolatok voltak Bizánccal - a nyugati kereszténységhez csatlakozás. Ezzel megkezdte a nagyformátumú magyar politikusok koncepcióját, nyugati orientáció, keleti békesség, egyensúly. Akkor volt virágkor, amikor Árpádházi- ak, Anjouk, Corvinok, Bethlen Gábor... ezt sikeresen tudták megvalósítani. A Szent István-i gondolkodás erejét mutatja a magyarság mindig befogadó karaktere. Különös hangsúlyt kapott ez - és ez már közvetlen örökségünk is, a lutheri reformáció magyarországi történetének szerves része - a török hódoltság után, az új honfoglaláskor. A hazai luthe- ranizmus magyar, német és szlovák gyökerű. Mindig idegen volt tőle bármilyen kirekesztő jelleg. A magyar lutheránus kereszténység számarányában szerény, de minőségében jelentős volt minden történelmi korszakban. Ma is nagy a felelősségünk, amikor a végéhez közeledik a Nagy Konstan- tinusz-i, illetve a Szent lstván-i korszak. NATO-csatlakozásunk, Európa Uniós törekvésünk a következő évezred magyarságára nézve hasonló horderejűek, mint egykor az istváni tett volt. Ebben az integrációban is jelentős azoknak az erkölcsi értékeknek a szerepe, amelyek emberek és népek együttélését lehetővé teszik, és legjobb kifejezőjük máig is a mózesi tízparancsolat. Nem véletlenül szólnak ma a zsidó-keresztény értékekről, kultúráról, hiszen mindez az Ószövetségben gyökeredzik. De természetesen az Újszövetség népe számára is zsinórmértéket jelentenek. Csak éppen az evangéliumi keresztyénség tudja, vallja, hogy egyedül Jézus Krisztus kegyelme által lehet mindez valóság. Saját erőnkből nem megy. Integrálódnunk kell a globalizálódó világban, végre ismét, talán valóban ezer év után, magunk választhatjuk meg, hová kívánunk tartozni - mert valahová tartozni kell úgy hogy megőrizzük történelmünk, kultúránk, nemzetünk értékeit. De visszafelé nem forog a történelem kereke. A diktatúra évtizedeiben a diakóniai teológia volt a keresztyén egyházak csapdája, a demokráciában a politikai kereszténység jelenti ezt. A diakóniai teológia konszenzust keresett az ateista állammal, ennek érdekében elszakítva a diakópiát, a közjó szolgálatát az evangéliumtól, forrásától, önálló értékként ismerte el azt. Túl a hitbeli, tanításbeli tévedésen, valódi kérdés, a tárgyilagos, történelmi vizsgálódás kell majd válaszoljon erre, mennyiben igyekezett valóban a kolla- boráns egyház enyhíteni a diktatúra szó-' rításán, és mennyiben vezette csak saját túlélése, a klerikusok jóléte. A politikai kereszténység konszenzus a demokratikus állammal. Nem kevésbé meghaladott, anakronisztikus, mint a diakóniai teológia volt. De emberileg itt is csak az lehet a mérce, mennyiben képes élni az egyház megnövekedett lehetőségeivel, a szó jó értelmében együttműködve az állammal a közjó szolgálatában. A magyar evangélikusság ismét minőségi szerepet tölthet be az útkereső magyar társadalomban, példát mutatva abban, hogy nem a hatalmat, hanem a szolgálatot választja. Nem valamely politikai eszmerendszerhez, hanem Jézus Krisztushoz kívánja vezetni az embereket, hogy azután megújult életükben maguk döntsenek az evilági kérdésekben, élve a pluralista demokrácia, a sokszínűség lehetőségeivel. A reformáció népe számára Jézus Krisztus kegyelme tesz szentté mindnyájunkat. Őbenne van megszentelődésünk, üdvösségünk. Mégis, az örvendetesen erősödő ökumenizmus is hozzájárult ahhoz, hogy a katolicizmus szentkultusza ne válasszon el minket egymástól. Nemzeti büszkeségünk is számon tartotta az Arpádházi szenteket, szeretjük Szent Erzsébet legendáját, örültünk Boldog Margit szentté avatásának. De igazi nemzeti szentünk mindig István király volt. A szó klasszikus értelmében ökumenikus, integráló és lelkiségét tekintve keresztény személyiség. Szent István, Isten eszköze, Isten embere. Máig is példa. Emberként is, családfőként is, politikusként is. Elsősorban az ő műve, a kezdet miatt vállalhatja, vallhatja magáénak a kereszténység felvételének a millenniumát a magyar reformáció népe is. Azért is, mert ami a világi oldalt, a magyar államiság eredetét jelenti, Szent István ma is úgy vélné, hogy e haza polgára minden magyar, keresztények és nem keresztények egyaránt. És mindnyájan kegyelemre szorulunk. A magyar evangélikusság számára is igazi tartalmas, elgondolkodtató ünnep augusztus 20-a. Frenkl Róbert SEGEDLELKESZ-KIKULDESEK AZ ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLETBEN D. Szebik Imre püspök Fodor Ildikó segédlelkészt a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperese mellé, és az Emmaus Szeretetotthonba, Nyíregyházára, Lábossá Péter segédlelkészt Sámsonházára, Kisterenye-Pásztóra Németh Péter kisegítő-segédlelkészt a Budapest-Kelenföldi Gyülekezetbe Németh Pétemé Balog Eszter segédlelkészt a Budapest-Kelenföldi Gyülekezetbe Novotny Dániel Takács Eszter és Percze Sándor Szakos Csaba Ernst Cecília Lampért Gábor Orosz Gábor Viktor Szebik Károly Lénárt Viktor segédlelkészt Amót-Üjcsalános gyülekezetbe segédlelkészeket a Nemescsó-Meszlen-Acsádi gyülekezetbe, segédlelkészt Celldömölkre küldte ki D. Szebik Imre püspök, győri segédlelkészt az Aszódi Gimnázium Kollégiumának engedte át a püspök celldömölki segédlelkészt Várpalotára kelenföldi segédlelkészt a Budapest-Óbudai Gyülekezetbe rákoskeresztúri segédlelkészt a Déli Egyházkerület kötelékéből átvette és Székesfehérvárra küldte ki a püspök. Budapest-óbudai segédlelkészt felmentette a püspök, és az Országos Elnökség az Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetbe küldte ki szolgálattételre.
