Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-08-15 / 33. szám

Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 64. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1999. AUGUSZTUS 15. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENEGYEDIK VASÁRNAP ARA: 48 Ft „...Krisztus a maga igazságát és bölcseségét tette le, hogy magára vegye a mások bűnét és gonoszságát... Ti pedig a fordítottját teszitek.” Luther A TARTALOMBÓL A kulisszák mögött Az intézetben nevelt gyermekek jogai 48 éves szolgálat után ... búcsúzás Bárdosi Németh János Aratáskor Aratáskor a köszöntő az volt, hogy egy korty vizet nagyapám kiloccsantott a földre, mintha hálát adott volna Földanyánknak, aztán bajszát törölve kaszáláshoz látott. Fáradt lépteit, verejtékét elmosta már az idő, de most is melegítő emlék, ahogy a mezők csendjét a fiirjek, pacsirták bezengték. Szemere Pál Aratáskor Gyermek, fáradt gyermek lévén, Itt ülök egy rakás kévén, És az áldás nagy tengerét Áradni látom szerteszét... S míg hálámtól feltüzelve, Szót nem lel érzékim nyelve: Csak néma eszmékben szólok,- De te, Isten, értesz rólok! Kufártalanítás ma Templom mellett megy el az orvos a kisfiával, aki megkérdi:- Mi ez?- Isten háza.- Itt lakik a Jóisten?- Nem, csak itt rendel. Körülbelül erről van szó a templom viharos stílusú megtisztí­tásakor (Jn 2,14-17). Az isteni „rendelést” nem zavarhatja a kalmárkodás légköre. A tisztes piaci forgalom a maga helyén teljesen rendjén való, de ha magasabbrendű dolgok torkára ül, akkor onnan el kell űzni. Valljuk be: nehezen illik bele a közkeletű Jézus-képbe, hogy sebtiben font ostorral veri ki a kufárokat a templom előteréből, állataikkal együtt, pénzváltóasztalokat borít fel, gurul a garas menekülő gazdája után - botrány a javából? Igen, botrány, hogy az Isten házából üzletházat csináltak, ezért a haragvó Krisztus rendkívüli erélye. Ezt nem úszhatja meg szárazon a piaclelkű vallási nagyüzem. Nincs meg talán mindennek a gazdasági oldala? Dehogynem. Döntő azonban, hol a súlypont. A nagyünnepi, főként áldozati kellékeket ugyanis busás haszonnal árusították, amiből az amúgy sem szegény felsőbb papi réteg is részesült. Ezt persze érezték-tudták az emberek, ami aligha szolgált lelki épülésük­re. Az ilyesmi zülleszt. Piactér a „pogányok udvara” lett - ide nemzsidók is beléphet­tek. Hogy aztán ez a látvány közelebb segítette-e őket az egy igaz Istenhez, azon el lehet gondolkozni. Akit szívének mély vágya hozott ide, túlláthatott a vásári nyüzsgésen. Ma sem kö­telező itt megrekedni bármiféle újmódi kufárok miatt. Az Úr eljövendő nagy napjáról mindenesetre azt írja Zakariás próféta utolsó, súlyos mondatában: „Attól a naptól fogva nem lesz töb­bé kereskedő a Seregek Urának házában.” Kijár a krisztusi ostor minden vallási „szupermarketnek”. Hogy jut hely az Üdvözítőnek ott, ahol a szavak igencsak iste­nesek ugyan, de masszív személyes érdekek is érvényesülnek, s kilóg az uralmi lóláb, vagy/és egyszerűen átcsúszik a hangsúly az adott kisebb vagy nagyobb közösség és vezetői mindenek- fölötti kiválóságának demonstrálására, tekintélyigényének érvé­nyesítésére, „szigorizmusának”, extra tantételeinek sulykolásá­ra? És olyan térítésre, amelynek következtében sokan hamarabb kerülnek spirituális gyámkodás (ha ugyan nem lelki diktatúra) alá, mint az élő Krisztus önállósító szeretetének erőterébe... (Ar­ról nem is beszélve, amikor érezhetően pénzre is megy a játék.) Igen olcsó leegyszerűsítés volna páholyból prédikálva csak portánkon kívülieket utalni be a szent ostor alá. Amennyivel nehezebb, annyival üdvösebb magunkban fedezni föl a kegyes üzletelőt, aki lelkünk tudattalan homályán esetleg arra „spó­rol”, hogy vallásossága, erényessége, karakánsága stb. vala­minként viszonszolgálatra kötelezi az Istent. Ha aztán a min­denható adós nem fizet, neheztelni kezdünk rá titkon, mert mi „nem ezt érdemeltük”. Az eredmény: savanyú szentek, akik fé­lig talán már meg is bánták jócselekedeteiket, ha azokat ilyen vékonyan fizeti a Menny. Efféle, talán önmagunk elől is elta­gadott keserűségeinket lelki szőnyegeink alá seperve, egy kö­zepes depressziót is összehozhatunk magunknak. Nem nagy művészet. A vallásnak, mint az emberrel egyidős jelenségnek ősi célja (és kísértése), hogy áldozatokkal, szakrális úton-módon a ma­ga szekerébe foga az emberfölötti hatalmakat. „Ennek okáért” a kufártermékek fogyasztóinak is üzen az Ostor: szó sincs ar­ról, hogy „vallási kötelességeink teljesítésével” amolyan bank­betétfélénk lehetne az Istennél. Ezen a piacon Ő nem vevő! Előtte mi egészen valódi bűnösök vagyunk, Ő pedig egészen valódi Megváltó. Cserekereskedelem kizárva - kegyelem van, s ebből sarjad a megújulás, annak minden jó következményé­vel együtt. A kereszten „termett” irgalom gyümölcseként lehet földi éle­tünk egésze is megszentelt, hordozhat küldetést, kiteljesedést. Dehát az is a normális keresztényi dolog, hogy a bennünk la­kozó Krisztus valamiképpen kivilágítson belőlünk. Ha ez a sugárzás megvan - megvan? -, nem kell neki propa­ganda, hisz' érezhető. Valahogy kibújik és hat. S akkor a leg­hétköznapibb dolgokra is hull valami a örökkévalóság fényé­ből. Ez a gyógysugár öli a „kufárvírust”, amely a lelkünket is eladhatná a piacon, és csodálkozásra bír, hogy nem tudjuk kí­vül pótolni a belső hiányt. Ez a szerzési görcs átka. Az áldás vi­szont az, ha életünk templomát tisztítjuk meg a kalmárszellem­től, az önérdek bálványától, mely emberi kapcsolatainkat, sőt a saját lelkűnkhöz való viszonyunkat is elpiacosítja, mondhatni prostituálja. Öl! Ellenségnek tünteti fel a felebarátot, s dühös, vagy szomorú önimádatra „tanít”. Talán abban a raffinált for­mában, hogy kufárt kiáltunk arra is, aki csak azt kívánja, ami őt megilleti, vagy: anyagilag igénytelenek vagyunk ugyan, ám ennek ellenében, nekünk tetsző mértékű elismerést, törődést, netalán előtérbe állítást várunk el, vagyis ilyen formában nyújt­juk be a számlát. Ki a kufárokkal! - követeljük. Igaz igény. Politikában, hit­életben, művészetben, oktatásban, gyógyászatban, sőt magá­ban a gazdasági életben is. De mielőtt a „kufártalanítás” meg­kezdéséhez hozzá akarnánk járulni, álljunk oda Krisztus tiszta arca elé, hadd kérdezze meg: Gyermekem! Te - netalán a ha­sonló gondolkozásúakkal együtt - sohasem voltál, sose vagy a magad módján kufár? Embertársainkat megtéveszthetjük, még magunkat is becsap­hatjuk. Őt soha. De eszközei csak akkor lehetünk, ha feloldozó kegyelméből élünk. Bodrog Miklós SOPRONI FIATALOK FINNORSZÁGBAN Látogatás a testvérgyülekezetnél K arácsonyi ajándékként örömmel tudtuk meg, hogy nyáron mi is részt vehetünk Seinäjokiban, a testvér­gyülekezetünknél tervezett látogatáson. Június 30-án kilencen indultunk el egy­hetes kirándulásunkra Zügn Tamás lel­kész, Gabnai Sándor segédlelkész és Kőrös László tolmács vezetésével. A fiatalok legtöbbje most ült először repülőgépen, ezért is volt olyan nagy az izgalom az indulás reggelén. Bécsből Stockholmon keresztül érkeztünk Vaasaba, a tengerparti finn történelmi városba, ahol már vártak vendéglátóink: Jussi Pelto-Piri igazgató lelkész, Keijo Sulkko gazdasági vezető és egy Finnor­szágban két hónapot helyettesként szol­gáló magyar lelkész, Béres László. Az érkezés estéjén a hangulat kissé fe­szült volt, és rövidesen oldódott, amint kölcsönösen megismertük egymást. Másnap a köszöntések és a svédasztalos finom ebéd után megte­kintettük a mindössze negyven esztendős Seinäjoki városköz­pontját, melyet az egyik legismertebb finn épí­tész, Alvar Aalto terve­zett. Este elmentünk a fiatalok klubhelyiségé­be, ahol bő programmal vártak minket: profi távirányítós autókkal játszhattunk, pizzát et­tünk, biliárdoztunk, énekeltünk, majd az es­ti áhítat után egy kon­certet hallgattunk meg. Utazásunk fő célja mégsem csupán a szórakozás volt, ha­nem az egyházi ifjúsági munka megis­merése, hiszen módszereik, ötleteik az itthoni gyülekezeti munkában is segítsé­günkre lehetnek. Először a gyülekezet kisgyermekekkel foglalkozó munkájáról láttunk érdekes diaképeket, majd a 7-14 éves fiatalok barkácsolási módszereivel ismerkedhettünk. Magunk is készítet­tünk kb. 20 cm-es figurákat bibliai témák illusztrálására, angyalokat és egyéb alak­okat nemezből, papírból, drótból, fonál­ból és gipszből. Különösen érdekes él­mény volt számunkra, hogy vendéglátó­inkkal együtt 3 napot tölthettünk a gyü­lekezet konfirmációs táborában, Honkiniemiben. Kétszemélyes faházak­ban laktunk egy tó partján - az egyre erősödő barátság jeleként több szobában is egy finn és magyar fiatal együtt kért szállást. Egyik alkalommal hajnali né­gyig szaunáztunk, úsztunk, csónakáz­tunk, röplabdáztunk, beszélgettünk és játszottunk közösen. A finn fiatalokkal főleg angolul és németül értettük meg egymást, bár fokozatosan megismertük egymás nyelvének alapkifejezéseit is. Szokatlan volt, hogy még éjszaka sem sötétedett be. A konfirmációi táborban ismertünk meg egy számunkra még új módszert is: a bibliadrámát. Ennek lé­nyege, hogy egy bibliai történethez mi­nél közelebb igyekszünk kerülni, törek­szünk annak minél mélyebb átélésére. A tenger lecsendesítésének történetével fog­lalkoztunk. A személytelen dolgokat is megjelenítettük: Jézus és a tanítványok mellett szerepet kapott a szél, a felhő, a villámlás, mennydörgés, a hullámok, a hajó, az árboc és még Jézus „vánkosa” is. Először a szöveggel ismerkedtünk meg alaposan, majd az előadás után megbe­széltük a különböző benyomásokat. A városba való visszatérésünk során lá­togatást tettünk néhány vidéki gyüleke­zetben is. Az utolsó este közösen énekel­tünk, ajándékokat kaptunk és elbúcsúz­tunk egymástól, valamint a bennünket vendégül látó gyülekezettől. Másnap a vaasai reptéren közös énekléssel váltunk el egymástól. Az utazás alatt nem vol­tunk szomorúak, mert reméljük, hogy jö­vő nyáron mi láthatjuk vendégül baráta­inkat Sopronban és Rábcakapin a „Mus- tármag”-táborban. A résztvevő fiatalok MEGHÍVÓ A Deák téri evangélikus tem­plomban 1999. augusztus 22-én vasárnap du. 3 órakor D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke lelkésszé avatja Bajuszné Orodán Krisztina és Szabó János lelkészjelölteket. Az ünnepi istentiszteletre min­den érdeklődőt szeretettel várunk. Vasárnapi gyülekezet a seinäjoki templomban Az Alvar Aalto tervezte templom 61 méter magas tornyával, a világ legnagyobb keresztjével A 4 * í

Next

/
Thumbnails
Contents