Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-08-15 / 33. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 64. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1999. AUGUSZTUS 15. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENEGYEDIK VASÁRNAP ARA: 48 Ft „...Krisztus a maga igazságát és bölcseségét tette le, hogy magára vegye a mások bűnét és gonoszságát... Ti pedig a fordítottját teszitek.” Luther A TARTALOMBÓL A kulisszák mögött Az intézetben nevelt gyermekek jogai 48 éves szolgálat után ... búcsúzás Bárdosi Németh János Aratáskor Aratáskor a köszöntő az volt, hogy egy korty vizet nagyapám kiloccsantott a földre, mintha hálát adott volna Földanyánknak, aztán bajszát törölve kaszáláshoz látott. Fáradt lépteit, verejtékét elmosta már az idő, de most is melegítő emlék, ahogy a mezők csendjét a fiirjek, pacsirták bezengték. Szemere Pál Aratáskor Gyermek, fáradt gyermek lévén, Itt ülök egy rakás kévén, És az áldás nagy tengerét Áradni látom szerteszét... S míg hálámtól feltüzelve, Szót nem lel érzékim nyelve: Csak néma eszmékben szólok,- De te, Isten, értesz rólok! Kufártalanítás ma Templom mellett megy el az orvos a kisfiával, aki megkérdi:- Mi ez?- Isten háza.- Itt lakik a Jóisten?- Nem, csak itt rendel. Körülbelül erről van szó a templom viharos stílusú megtisztításakor (Jn 2,14-17). Az isteni „rendelést” nem zavarhatja a kalmárkodás légköre. A tisztes piaci forgalom a maga helyén teljesen rendjén való, de ha magasabbrendű dolgok torkára ül, akkor onnan el kell űzni. Valljuk be: nehezen illik bele a közkeletű Jézus-képbe, hogy sebtiben font ostorral veri ki a kufárokat a templom előteréből, állataikkal együtt, pénzváltóasztalokat borít fel, gurul a garas menekülő gazdája után - botrány a javából? Igen, botrány, hogy az Isten házából üzletházat csináltak, ezért a haragvó Krisztus rendkívüli erélye. Ezt nem úszhatja meg szárazon a piaclelkű vallási nagyüzem. Nincs meg talán mindennek a gazdasági oldala? Dehogynem. Döntő azonban, hol a súlypont. A nagyünnepi, főként áldozati kellékeket ugyanis busás haszonnal árusították, amiből az amúgy sem szegény felsőbb papi réteg is részesült. Ezt persze érezték-tudták az emberek, ami aligha szolgált lelki épülésükre. Az ilyesmi zülleszt. Piactér a „pogányok udvara” lett - ide nemzsidók is beléphettek. Hogy aztán ez a látvány közelebb segítette-e őket az egy igaz Istenhez, azon el lehet gondolkozni. Akit szívének mély vágya hozott ide, túlláthatott a vásári nyüzsgésen. Ma sem kötelező itt megrekedni bármiféle újmódi kufárok miatt. Az Úr eljövendő nagy napjáról mindenesetre azt írja Zakariás próféta utolsó, súlyos mondatában: „Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek Urának házában.” Kijár a krisztusi ostor minden vallási „szupermarketnek”. Hogy jut hely az Üdvözítőnek ott, ahol a szavak igencsak istenesek ugyan, de masszív személyes érdekek is érvényesülnek, s kilóg az uralmi lóláb, vagy/és egyszerűen átcsúszik a hangsúly az adott kisebb vagy nagyobb közösség és vezetői mindenek- fölötti kiválóságának demonstrálására, tekintélyigényének érvényesítésére, „szigorizmusának”, extra tantételeinek sulykolására? És olyan térítésre, amelynek következtében sokan hamarabb kerülnek spirituális gyámkodás (ha ugyan nem lelki diktatúra) alá, mint az élő Krisztus önállósító szeretetének erőterébe... (Arról nem is beszélve, amikor érezhetően pénzre is megy a játék.) Igen olcsó leegyszerűsítés volna páholyból prédikálva csak portánkon kívülieket utalni be a szent ostor alá. Amennyivel nehezebb, annyival üdvösebb magunkban fedezni föl a kegyes üzletelőt, aki lelkünk tudattalan homályán esetleg arra „spórol”, hogy vallásossága, erényessége, karakánsága stb. valaminként viszonszolgálatra kötelezi az Istent. Ha aztán a mindenható adós nem fizet, neheztelni kezdünk rá titkon, mert mi „nem ezt érdemeltük”. Az eredmény: savanyú szentek, akik félig talán már meg is bánták jócselekedeteiket, ha azokat ilyen vékonyan fizeti a Menny. Efféle, talán önmagunk elől is eltagadott keserűségeinket lelki szőnyegeink alá seperve, egy közepes depressziót is összehozhatunk magunknak. Nem nagy művészet. A vallásnak, mint az emberrel egyidős jelenségnek ősi célja (és kísértése), hogy áldozatokkal, szakrális úton-módon a maga szekerébe foga az emberfölötti hatalmakat. „Ennek okáért” a kufártermékek fogyasztóinak is üzen az Ostor: szó sincs arról, hogy „vallási kötelességeink teljesítésével” amolyan bankbetétfélénk lehetne az Istennél. Ezen a piacon Ő nem vevő! Előtte mi egészen valódi bűnösök vagyunk, Ő pedig egészen valódi Megváltó. Cserekereskedelem kizárva - kegyelem van, s ebből sarjad a megújulás, annak minden jó következményével együtt. A kereszten „termett” irgalom gyümölcseként lehet földi életünk egésze is megszentelt, hordozhat küldetést, kiteljesedést. Dehát az is a normális keresztényi dolog, hogy a bennünk lakozó Krisztus valamiképpen kivilágítson belőlünk. Ha ez a sugárzás megvan - megvan? -, nem kell neki propaganda, hisz' érezhető. Valahogy kibújik és hat. S akkor a leghétköznapibb dolgokra is hull valami a örökkévalóság fényéből. Ez a gyógysugár öli a „kufárvírust”, amely a lelkünket is eladhatná a piacon, és csodálkozásra bír, hogy nem tudjuk kívül pótolni a belső hiányt. Ez a szerzési görcs átka. Az áldás viszont az, ha életünk templomát tisztítjuk meg a kalmárszellemtől, az önérdek bálványától, mely emberi kapcsolatainkat, sőt a saját lelkűnkhöz való viszonyunkat is elpiacosítja, mondhatni prostituálja. Öl! Ellenségnek tünteti fel a felebarátot, s dühös, vagy szomorú önimádatra „tanít”. Talán abban a raffinált formában, hogy kufárt kiáltunk arra is, aki csak azt kívánja, ami őt megilleti, vagy: anyagilag igénytelenek vagyunk ugyan, ám ennek ellenében, nekünk tetsző mértékű elismerést, törődést, netalán előtérbe állítást várunk el, vagyis ilyen formában nyújtjuk be a számlát. Ki a kufárokkal! - követeljük. Igaz igény. Politikában, hitéletben, művészetben, oktatásban, gyógyászatban, sőt magában a gazdasági életben is. De mielőtt a „kufártalanítás” megkezdéséhez hozzá akarnánk járulni, álljunk oda Krisztus tiszta arca elé, hadd kérdezze meg: Gyermekem! Te - netalán a hasonló gondolkozásúakkal együtt - sohasem voltál, sose vagy a magad módján kufár? Embertársainkat megtéveszthetjük, még magunkat is becsaphatjuk. Őt soha. De eszközei csak akkor lehetünk, ha feloldozó kegyelméből élünk. Bodrog Miklós SOPRONI FIATALOK FINNORSZÁGBAN Látogatás a testvérgyülekezetnél K arácsonyi ajándékként örömmel tudtuk meg, hogy nyáron mi is részt vehetünk Seinäjokiban, a testvérgyülekezetünknél tervezett látogatáson. Június 30-án kilencen indultunk el egyhetes kirándulásunkra Zügn Tamás lelkész, Gabnai Sándor segédlelkész és Kőrös László tolmács vezetésével. A fiatalok legtöbbje most ült először repülőgépen, ezért is volt olyan nagy az izgalom az indulás reggelén. Bécsből Stockholmon keresztül érkeztünk Vaasaba, a tengerparti finn történelmi városba, ahol már vártak vendéglátóink: Jussi Pelto-Piri igazgató lelkész, Keijo Sulkko gazdasági vezető és egy Finnországban két hónapot helyettesként szolgáló magyar lelkész, Béres László. Az érkezés estéjén a hangulat kissé feszült volt, és rövidesen oldódott, amint kölcsönösen megismertük egymást. Másnap a köszöntések és a svédasztalos finom ebéd után megtekintettük a mindössze negyven esztendős Seinäjoki városközpontját, melyet az egyik legismertebb finn építész, Alvar Aalto tervezett. Este elmentünk a fiatalok klubhelyiségébe, ahol bő programmal vártak minket: profi távirányítós autókkal játszhattunk, pizzát ettünk, biliárdoztunk, énekeltünk, majd az esti áhítat után egy koncertet hallgattunk meg. Utazásunk fő célja mégsem csupán a szórakozás volt, hanem az egyházi ifjúsági munka megismerése, hiszen módszereik, ötleteik az itthoni gyülekezeti munkában is segítségünkre lehetnek. Először a gyülekezet kisgyermekekkel foglalkozó munkájáról láttunk érdekes diaképeket, majd a 7-14 éves fiatalok barkácsolási módszereivel ismerkedhettünk. Magunk is készítettünk kb. 20 cm-es figurákat bibliai témák illusztrálására, angyalokat és egyéb alakokat nemezből, papírból, drótból, fonálból és gipszből. Különösen érdekes élmény volt számunkra, hogy vendéglátóinkkal együtt 3 napot tölthettünk a gyülekezet konfirmációs táborában, Honkiniemiben. Kétszemélyes faházakban laktunk egy tó partján - az egyre erősödő barátság jeleként több szobában is egy finn és magyar fiatal együtt kért szállást. Egyik alkalommal hajnali négyig szaunáztunk, úsztunk, csónakáztunk, röplabdáztunk, beszélgettünk és játszottunk közösen. A finn fiatalokkal főleg angolul és németül értettük meg egymást, bár fokozatosan megismertük egymás nyelvének alapkifejezéseit is. Szokatlan volt, hogy még éjszaka sem sötétedett be. A konfirmációi táborban ismertünk meg egy számunkra még új módszert is: a bibliadrámát. Ennek lényege, hogy egy bibliai történethez minél közelebb igyekszünk kerülni, törekszünk annak minél mélyebb átélésére. A tenger lecsendesítésének történetével foglalkoztunk. A személytelen dolgokat is megjelenítettük: Jézus és a tanítványok mellett szerepet kapott a szél, a felhő, a villámlás, mennydörgés, a hullámok, a hajó, az árboc és még Jézus „vánkosa” is. Először a szöveggel ismerkedtünk meg alaposan, majd az előadás után megbeszéltük a különböző benyomásokat. A városba való visszatérésünk során látogatást tettünk néhány vidéki gyülekezetben is. Az utolsó este közösen énekeltünk, ajándékokat kaptunk és elbúcsúztunk egymástól, valamint a bennünket vendégül látó gyülekezettől. Másnap a vaasai reptéren közös énekléssel váltunk el egymástól. Az utazás alatt nem voltunk szomorúak, mert reméljük, hogy jövő nyáron mi láthatjuk vendégül barátainkat Sopronban és Rábcakapin a „Mus- tármag”-táborban. A résztvevő fiatalok MEGHÍVÓ A Deák téri evangélikus templomban 1999. augusztus 22-én vasárnap du. 3 órakor D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke lelkésszé avatja Bajuszné Orodán Krisztina és Szabó János lelkészjelölteket. Az ünnepi istentiszteletre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Vasárnapi gyülekezet a seinäjoki templomban Az Alvar Aalto tervezte templom 61 méter magas tornyával, a világ legnagyobb keresztjével A 4 * í
