Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-07-11 / 28. szám
4. oldal 1999. JÚLIUS 11. Evangélikus Elet Cserkésztábor Rozsnyón Harangszentelés Perjésén Hatvan évvel ezelőtt - 1939. június 24. és július 7. között - zajlott le a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 88. számú Szabolcs cserkészcsapatának táborozása Rozsnyón. Rozsnyó már a középkorban tipikus felvidéki bányavároska volt. Főtere négyszög alakú, amelyet középületek vesznek körül. Katolikus püspöki székhely, de jelentős evangélikus város is. Evangélikus gimnáziuma volt. Cserkészparancsnokunk, Máczay Lajos, fiatal korában itt volt segédlelkész. Jól ismerte a várost és a környéket. Az első világháború után a csehszlovák államhoz került. 1938. november 2-án a bécsi döntés értelmében ismét visszacsatolták Magyar- országhoz. Parancsnokunk Rozsnyót szemelte ki táborhelyül 1939-ben. Az indulás előtti napon felszereléseinket zárt vasúti vagonban helyeztük el. Miskolcon és Bánrévén át közeledtünk Kis és nagy fenevadakban sajnos sosem szűkölködött a világ. Vége felé tartó századunkban versenyt futott a világuralomért a vörös kolera és a barna pestis. Önmagasztalásban és határt nem ismerő kegyetlenségben a keleti istente- lenség megelőzte a fasiszta tébolyt, ez utóbbi azonban igencsak behozta lemaradását. Ki melyiktől szenvedett (többet), azt tarthatja iszonyatosabbnak. Mindkettő megbukott, ám ahol ez békésen történt, ott ezt a bukottak vérmes uralmi törekvésekkel viszonozzák. Vannak persze más modelljei is a százezres, vagy milliós nagyságrendű mészárlásnak, melyek főkolomposai nem egyszer még büntetlenek is maradnak. S a „csendes” gazságokról még nem is beszéltünk. Úgy tűnik: az embervesztő szellem pokoli makacssággal testesül meg, mikor milyen ürüggyel. Halhatatlan? A Jelenések könyvében (13,3) a tíz szarvú és hét fejű vadállat egyik feje szinte halálosan megsebesül, de még meggyógyul. Bámulja is az egész föld. Ez ám a fekete csoda! Hívőknek is nagy kísértés - hát ilyen is van?! Világsikert arat, legyőzi a szenteket (13,7). Nekünk magyaroknak szép elképzeléseink voltak úgy 1989-től, még ha nem is tarthattuk magunkat szenteknek. (Bizony nem.) Negyven évnyi terror és lélekmérgezés után mit várhattunk? Most hát: essünk kétségbe? Vagy húzzuk ki magunkat büszkén, mint (majdnem) makulátlanok? Nem. Csak ne feledjük: a Biblia a mindenkori olvasójához szól, intését ne küldjük a szomszédba. Közösségileg sem. Mert sejtjük-e, hogy szívünk mélyén milyen indulatok kóvályognak csak úgy magunktól? Kevesen mernek szembenézni akaratlan, „önhatalmúlag” beugró gondolataikkal, néha vadul agresz- szív eseménykép-sorozatokkal, amelyek tudatos szándékuktól idegenek. Ezeket „eh, szamárság” vagy hasonló szellemi legyintéssel bagatellizálják - „nem gondoltam.én azt komolyan”. Jó. De hogyhogy mégis gondoltam? Kívülről gondolta ezt valaki a fejembe? Belém varázsolták? Miféle sötét csempész gonosz tréfája ez? Fantáziám hívatlan termékeihez egyáltalán semmi köze testi-lelki valómnak, lényem teljességének? „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek” - így kapott Jézustól hideg zuhanyt két gyilkosán tüzes tanítványa, akik ráadásul a bizalmas belső hármashoz tartoztak. (Lk 9,55)! Mi, maiak talán különb lelkűek lehetnénk? Inkább félelmetesen „lakkozott” az önismeretünk. Komoly veszély, hogy túl szép lehet az egyéni és a kollektív „önarcképünk”, s ha nem óhajtunk tudni a bőrünkön belül lappangó ellenségről, mely ránk les (lMóz 4,7), az túl nagy kockázat. Szinte biztosan súlyos bajt, sőt katasztrófát okozhat, ha egy nagy kollektívum - nép,' társadalmi osztály, faj, párt, vallás, mozgalom, vagy akár hitbuzgalmi típus - beleszédül vélt kiválóságába, másoknál különb voltába. Ilyen öntúlértékelési kórba más nagy csoportosulások, országok stb. is belerészegedhetnek, s ha két kollektív felfuvalkodottság egymásnak esik (jól hangzó jelszavak jegyében!), abból akár nagy vész is lehet. Ahol ketten fenevadnak nézik egymást, ott máris megvan az aréna két „vadállattal”. Miért? Mert egymásban felébresztik a fenevadat! - ám mindketten csak a másikban képesek meglátni a Gonoszt, amelyet végképp eltörölni becsület és dicsőség dolga. Főként ez a forrása a bűnbakszükségletnek, amelyben az egyén vagy közösség a saját vak indulatait, hiúságát, szeretetlenségét stb. letagadva, azokat másokban veszi észre, ésRozsnyóhoz. Parancsnokunk lelkesen ismertette a tájat. Láttuk a pelsőci, szilicei fennsíkot távolról. Táborhelyünk a Hármasbükkben egy völgyben volt, amelyen egy kis patak csörgedezett. Természetesen sátrakban laktunk. Élelmet a városból, két kilométer távolságból szereztük be. A főzést mi magunk végeztük. Parancsnokunk, az egykori segédlelkész, a vasárnapi evangélikus istentiszteleten prédikált. Résztvettünk a város főterén a Kossuth-szobor újbóli felállításánál. A Kossuth-szobrot a csehek ledön- tötték, de a magyarok elrejtették és most újból a helyére került. Az ünnepségen a bányászzenekar játszott. Életemben először itt láttam díszegyenruhás bányászokat. Meglátogattuk őket a munkahelyükön, a rozsnyói állami ércbányában, ahol antimont bányásztak. Bár ez nem olyan veszélyes, mint a szénbányászat, de a bánya piszkos és pedig felnagyítva. (Ez az „ámyékkivetí- tés”, mely viszontkivetítést provokál.) Hasonlóban pedig akár vallási egységek is jócskán benne lehetnek - ha igen, ez a betegség csak akkor gyógyítható, ha felismerik, néven nevezik, s őszintén gyógyulni igyekeznek belőle. Az ilyen egészséges elszánást azonban az önámításhoz körömszakadtig ragaszkodó többség meghiúsíthatja, főként ha a vezetőjük inkább csak prédikálja az alázatosságot. Mindezek közepette ugyanez az irányzat vagy hitéleti minta komoly értékeket is képviselhet. A leghitelesebb evangéliumi közösség az, amely természetes szerénységgel nem akar mindenek oktatója-térí- tője lenni, hiszen kegyelemből él, s ezért sugárzik belőle a mesterkéletlen szeretet. Simul iustus et peccator - egyszerre igaz és bűnös - mondta Luther a keresztyén emberről. Megszenvedte ennek feszültségét Pál apostol is (Róm 7,14-8,4), de fölmentő erejét is élte Jézus Krisztus révén. Figyelemre méltó a 300 éve elhunyt nagy francia drámaíró, Racine vers-vallomása, melyből két strófát idézünk (ford. Illyés Gy.): Uram, mily szörnyű háborúság! Magamban két embert lelek. Harcol az egyik, hogy legyek szerető szívvel hű tehozzád. A másik meg merő dacosság törvényed ellen, ellened! Jaj, magammal víva csatákat, békét ígyen hol lelhetek? Akarom, s mégse köthetek. Akarom, s jaj - ily bajt ki látott! - a rosszat teszem, mit utálok, és nem a jót, mit szeretek. E költemény címe szokatlanul hosszú: Egy keresztény panasza amiatt, hogy magában ellentmondásokat tapasztal. (Nem ez a mi esetünk?) A poéta végül is a kegyelemben talál vigaszt. A dolgok mélyére tekintve: egyikünk sem tudhatja biztosan, hogy nagy vagy hosszú megpróbáltatások mit váltanának ki belőle. A „fenevad-modell” valamilyen kiadása ugyanis ott szunnyad mindannyiunk lélekmélyén (amire 80-100 éve a pszichológia analitikus ága is rábukkant, csak ehhez nem tapsolt a közönség). Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a „fekete csodát” nem kezelhetjük fölényes könnyedséggel, mert nagyon elbánhat velünk is, akár személyes, akár közösségi téren, nyilvánvalóan, vagy rejtetten. Kiismerhetetlen bensőnk is lehet viharos tenger. Ilyen helyzetben a tizenkét tanítvány a nyugodtan alvó Jézushoz kiáltott. Ők legalább tudták, kihez kell ilyenkor kiáltani... És hogy ki a biztos pont. Dr. Bodrog Miklós nedves volt. Megmásztuk a közeli 1200 méter magas Ökörhegyet is, amely egy darabig hazánk legmagasabb hegye volt akkor. A legnagyobb élmény a Krasznahorka büszke vára meglátogatása volt, amely Rozsnyótól hat kilométerre fekszik. Parancsnokunk előre elmondta Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regénye történetét, amelyben a vár egykori ura, gróf Andrássy István is szerepel. A várral szemben van az Andrássyak mauzóleuma, ahol a család temetkezett. Az egyik Andrássy grófnő szerzeménye a „Krasznahorka büszke vára” kezdetű dal. Ez nem eredeti kurucnóta, amelyet sokszor elénekeltünk a tábortűz mellett. Egyébként az Andrássyak közeli vasöntödéjében készültek a budapesti Lánchíd vasszemei 150 évvel ezelőtt. A cserkésztábor nem nyaralást, szórakozást jelent, hanem az évi elméleti képzés gyakorlati megvalósítását, amely komoly fizikai igénybevételt is jelent. Fárasztó portyáinkon felkerestük a szomszédos falvakat, ahol népdalokat, népszokásokat gyűjtöttünk. Rozsnyó és környéke igen alkalmas nyári kirándulásra és a szünidő tartalmas eltöltésére. Dr. Reményi Mihály Sok különös dolgot lehet hallani, ha valaki belehallgat saját gondolataiba. Nem is olyan régen történt meg velem: éppen egy komoly, kissé merev fickóval beszélgettem - kedves fiú, de nem abból a fajtából, akivel hamar összemelegedik az ember. Amikor elbúcsúztunk egymástól, arra kellett gondolnom: még hosszú utat kell megtenned, komám, amíg a légvárig érsz! Egészen sokáig tartott, míg kiderítettem, honnan jön is tulajdonképpen ez a házi gyártmányú kifejezés. Amikor aztán végül a nyomára bukkantam, nagyon érdekes dologra jöttem rá. Néhány éve, egy nyáron feleségemmel egy keresztelőre hívtak meg minket. Jó barátaink újszülött fia, Alex volt, akit megkereszteltettek. Szép volt az isten- tisztelet, Alexet általános megelégedettség közepette keresztvízbe merítették - teológiai szakkifejezést használva -, és a kerti parti, amely mindezt követte, grandiózus alkalomnak kínálkozott. Étel-hegyek, ember-hegyek, napfényhegyek - és a ház mögötti réten egy színesre festett, keményre felfújt légvár, hivatalos felvigyázók nélkül. Állandó légáramlat tartotta egyenesben, úgy állt ott; közben finoman ingott a lágy nyári szellőben, és mintha csak arra várt volna, hogy izgatott kisgyerekek felmásszanak rá, önmagukról is megfeledkezzenek elragadtatásukban, miközben rajta ugrándoznak, extázisbán gurulnak, bukfenceznek, majd leugrálnak róla. Természetesen a légvár nem sokáig maradt magára. Azok a gyerekek, akik hallották, hogy csupán egyetlen előírás van, mégpedig: cipőt le!, mint a sáskaraj, megrohamozták, és élvezték, hogy a légvárat tulajdonosa nélkül bérelték ki, így csak egy megszorító intézkedést, szabályt kellett szem előtt tartani. Nem tartott soká, és a felnőttek is osztoztak a gyerekekkel a szórakozásban. Mondanom sem kell, én is egy voltam közülük. Feltételezem, a legtöbb szülő gond nélkül osztozik velem légvárakhoz fűződő beállítottságom tekintetében. Négy gyermekünk van, 16-tól kicsivel több, mint három éves korig. (Kikapok, ha a „kicsivel több”-et elfelejtem mondani!) Másfél évtized alatt partik, ünnePerjése (Szlovákia) egy 300 lelkes falu Rimaszombattól alig 10 km-re, ahol mintegy 100 magyar anyanyelvű evangélikus él. Már vagy ötven éve annak, hogy templomuk harangja megrepedt, levették a helyéről, és az oltár mögött elrejtve várta sorsának jobbra fordulását. Először 1995-ben vetődött fel a gondolat a harang kijavítására, de ehhez a kis leánygyülekezet ereje kevésnek bizonyult. Segítséget kértek evangélikus testvéreiktől, a felhívás megjelent az Evangélikus Életben is. Ennek nyomán érkeztek az adományok Szlovákiából, Magyarországról, Svájcból és Németországból. Hozzájárult a költségekhez Perjése község Polgármesteri Hivatala is. A sérült harangot ezután Csehországba szállították Halenkov községbe, ahol Josef Tkadlec harangöntő mester felolvasztotta és kb. 20 kg anyag pótlásával újraöntötte azt. Az elmúlt év decemberében emelték ismét a helyére, most már korszerű, automata elektromos meghajtó-berendezéssel. Az új harang felszentelését 1999. június 20-án, Szentháromság utáni 3. vasárnapon Rusznyák Dezső helyi lelkész véA LÉGVÁR pélyek, vásárok, mezőgazdasági kiállítások, vidámparkok és hasonló szórakozóhelyek végtelen sorában adódott alkalmunk résztvenni. A rendezvények nagy többségében a fent említett attrakció is helyet kapott, de csak gyermekek részére! Mennyi frusztrált félórát töltöttem el azzal, hogy figyeltem az utódaimat, amint felfújt játszóterükön engedtek vad szeszélyüknek, mialatt én jóakaratúan mosolyogtam, mellettük állva, és igyekeztem megzabolázni azt a belső kényszert magamban, hogy csatlakozzam hozzájuk. Minduntalan kútba estek terveim a hajlíthatatlan tulajdonos jelenléte miatt, (rendszerint úgynevezett „láncdohányos” típus, szája szögletében az elmaradhatatlan cigarettával), aki időközönként üzletszerű hangnemben parancsokat üvöltözött, mint pl.: „nyolc év alatti gyereknek tilos a bemenet!” vagy: „Ez a csoport - indíts lefelé! Következő csoport jöhet!” Eme megnyilvánulások szenvedélyte- len hangszíne és a gyerekek túláradó jókedve közti kontraszt nálam újra és újra nyomott hangulatot idézett elő. Most először adódott tehát lehetőségem arra, hogy ötven év csalódását egyszerűen hagyjam elsüllyedni, és kielégíthessem végre vágyamat, melyet már olyan régóta szívem mélyén hordoztam. Meg kell vallanom, eltartott egy darabig, míg levetettem méltóságomat és a cipőmet, de miután ez megtörtént, csodálatos volt! Nem tudom, mit gondoltak a gyerekek arról, hogy egy 100 kilós férfi életének derekán, mint egy bolond, bukfencet vetett, és saját paradicsoma egyik végétől a másikig gurult. Más semmi nem érdekelt akkor. A legtöbb vendég, akiket meghívtak a partira, egész délután a légváron ugrálva szórakozott. Ott volt azonban egy fickó, Richárdnak hívták, aki láthatóan nem tudott lazítani magán annyira, hogy ő is kipróbálja. Egy volt azok közül a meglehetősen félszeg férfiak közül, akik úgy néznek ki, mintha már öltönyben születtek volna. Most, hogy már felnőtt, úgy bújt meg az öltönyében, mint egy méretre ácsolt koporsóban. Nagyon kényeskedő és nagyon méltóságteljes: egy igazi faszent. Először is azzal hárította el a mingezte, igehirdetéssel pedig e sorok írója szolgált. Az istentisztelet után a perjései gyülekezet szívbéli vendégszeretettel ültette gazdagon terített asztalhoz a megjelenteket. Szóljon az új harang ezután is Isten dicsőségére! Veperdi Zoltán den oldalról érkező javaslatot, hogy szórakozzunk együtt a légváron, hogy az nagyon idétlen dolog. Pedig el is képzeltük már, amint leveszi otromba, fényesre polírozott, fekete cipőjét, és mint egy felnőtt méretre nőtt gyerek, bolond módra ugrándozni kezd. A délután folyamán azért feltűnt, hogy Richárd észrevétlenül a légvár felé vette az irányt. Például a büfébe ment innivalóért, és mikor visszafordult, korábban elfoglalt helyénél egy kicsivel közelebb furakodott a légvárhoz, Újra és újra eltűnt a látókörömből, hogy a lármázó és bukfencező társaság felé közelítsen, ábrázatán a félelem és vágyakozás keveréke látszott. Mire ‘á' délután végéhez közeledett, végül mégis sikerült neki közel férkőzni a várhoz, és kimondhatatlanul hanyag tartásban helyet foglalt annak kidudorodó peremén. Egészen mellékesen levette a cipőjét, miután a legnagyobb gondossággal kifűzte. Ezután levetette a zakóját, gyönyörűen összehajtotta és a földre fektette. Végül megfontolt mozdulatokkal felmászott a légvárra és a széléhez közel csendesen leült, mintha azt a feladatot kapta volna, hogy átvegye a jóságos felügyelő szerepkörét. Nem sokáig maradt ott ülve. Egy ilyen légvárban egészen sajátos varázslat lakik. Nem múlt el egészen két perc, és ez a rakomány férfi-méltóság a sokadalom- ba vegyült és vadul körös-körül ugrándozott. Valószínűleg évek óta nem vitt végbe ilyesmit. Lent, a légvár szélénél várakoztak pagy cipői, tisztán, egymás mellett, egy halom színes lábbeli között. Arra gondoltam hirtelen: milyen kifejező ez a kép! Mint Mózes az égő csipkebokor előtt, úgy Richárd is levette cipőjét, hiszen belépett az önféiedtség szent helyére. Rövid időre engedélyezte magának, hogy újra kisgyerek legyen - jól tudjuk mindannyian: Jézüs mondta, hogy Isten országába csak úgy jutunk, ha gyermekké leszünk! Természetesen, nem gondolom, hogy ezt a feltételt úgy állította volna fel, mint egy rideg, döntőbírói szabályt. Jóval inkább azt akarta ezzel mondani, hogy meg kell tanulnunk a dolgokat először a gyerekek szemszögéből látni, ahhoz, hogy lássuk vagy megértsük Isten dolgait - legyenek bár azok világi vagy akár speciálisan vallási aspektusai életünknek. ti: Nagyon fájdalmas folyamat tud lenni, amikor levetjük hamis méltóságunk régi burkát. Bár az ettől való félelem gyakran sokkal rosszabb, mint maga a folyamat. (Nem volt könnyű Richárdot leszedni a légvárról, miután úgy rendesen lendületbe jött.) Azonban olykor, mikor mi is lábunkat a felhőtlen boldogság szent földjére helyezzük, megértjük a Jó Pásztor szavaiban rejlő bölcsességet. Mennyire más minden felülről nézve! Tehát: gyerünk és ugorj átok fel velem! Nincs korhatár! Lássuk, milyenek a dolgok innen fentről! Adrian Plass: Ansichten aus Wölkenkuckucksheim Brendow 1994 Fordította: V. Gy. Mégegyszer a konfirmálásról Micsoda zűrzavar - írja az Evangélikus Élet június 27-i számában Kálmán Borbála, és ezt az inkább hangzavart, mint összhangot érzem az ő és F.M. soraiban is. Hadd szólaljon meg világosan a Biblia, a Kiskáté, az egyháztörténet és anyanyelvűnk hangja! 2Kor 1,21 szerint Isten az, aki Szendéikével az apostolt társaival és a címzetteket hittestvéreikkel egyben Krisztussal (a Fölkenttel) együtt megerősíti (confirmat) és megkeni. - Nem az én hitem az alap, hanem Krisztus váltságműve és annak a keresztvízzel rámtett pecsétje, és „ hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni... " (Kiskáté III. hitágazat) - Ugyanakkor igaz Róm 10,10: „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. ” „Konflrmálkodik": visszaható ige szenvedő ige helyett magyar nyelvünk jellegzetessége! (Nyelvtankönyvi példamondatok: „Mikor hordódik bé a búza? ” „ Valaki megverődik’ j Ilyen az a Károli-fordítási szó is, hogy megkeresztelkedik, holott az . Újszövetség görög nyelvében leggyakoribb múlt idejű alakban megkülönböztethetően nem visszaható, hanem szenvedő ige áll itt. Nem véletlenül, mert nem mi teszünk pecsétet Isten szavára - (ez volna a bemerítkezés!) - hanem O pecsétel el, fölkínálva a hitrejutás (az első igazi megtérés, amit a naponkénti követ), a Lélektől újonnan születés lehetőségét. (Egyházunk tanítása szerint a szentségek nem a végrehajtott cselekmény erejénél fogva, hanem hit által hatékonyak!) Lelki dolgok testi szemléltetése, sőt hordozóhoz kötése ott van Krisztus rendelésében a szent vacsorában és a keresztségben. De emberi folytatása lett ennek a keleti egyházban a keresztség- hez kapcsolt bebaiószisz = confirmatio megkenéssel, a nyugati egyházban a krizma (kenet) - (nem nélkülözhetetlenül ugyan, de mégis) a keresztelésnél, és a keresztséget hosszabb idő után követő, csak püspöki hatalommal végezhető, a hét szentség közé számító confirmatio - szláv közvetítésű magyar nevén bérmálás. - Evangélikus egyházunk a bérmálást mint emberi hagyományt elhagyta. Utóbb a „fej-vallás” mellett szívbeli keresz- tyénségre törekvő pietizmus vezette be a konfirmációt. Zs.Á. Fekete csoda
